Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a valasz.hu portál tudósítójának arról nyilatkozott, hogy ő magyarázta el Orbán Viktornak miért nem szavazhatnak az erdélyi magyarok a kisebbségellenes, neonáci Simionra.
Mit mondott a magyar miniszterelnök Tihanyban? “A román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta: most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogainkért, hogy európai polgárok legyünk. Ezt nem Magyarországon mondták hanem a szomszédos Romániában. Teljesen egyetértünk” – jelentette ki Orbán Viktor.
Ez bizony nemzetárulás a javából: a mérsékelt Európa barát jelölttel szemben a neonáci Simiont támogatni, aki magyarellenes akciókkal alapozta meg politikai pályafutását.
Egyébként a római katolikus egyház az egységes keresztény Európa híve volt évszázadokon keresztül, határozottan ellenezte a nemzeti gondolatot. Emiatt égették meg Jeanne d’Arcot mint boszorkányt, akit azután csak a huszadik században avattak szenté.
Orbán Viktor tihanyi beszéde után érkeztek a felháborodott reakciók a miniszterelnökhöz, aki ezért felhívta Kelemen Hunort, aki meggyőzte őt: a mérsékelt jelöltet kell támogatni! Mivel győzte meg a miniszterelnököt?
“Érvekkel. Egyszerűen azt mondtam el, hogy miért érdeke az erdélyi magyarságnak, hogy Nicusor Dan győzzön, és miért nem lehet megbízni George Simionban”
– mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
“A tihanyi beszéd zavart okozott”
A magyar kisebbség politikai vezetője rámutatott: “Orbán tihanyi beszéde zavart okozott. Ez érződött mindenfelé. És a legfontosabb az, hogy ezt azonnal kellett tisztázni, nem szabadott hagyni, hogy több nap is elteljen”- hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki arra célzott, hogy George Simion szélsőjobb vezér azzal kampányol a magyarok között, hogy őt Orbán Viktor támogatja.
Miért követte el ezt a komoly politikai hibát Orbán Viktor?
A magyar miniszterelnök minden bizonnyal tudja, hogy George Simion mögött ott áll a román titkosszolgálat és az ortodox egyház, a két legfontosabb intézmény Romániában. Ebből arra következtethetett, és ezt mutatta az első forduló eredménye is, hogy George Simion győzelme több mint valószínű. Vele akar együttműködni, hiszen korábban is a román titkosszolgálattal állapodott meg arról, hogy miképp osztják meg az Erdélyben felhasznált uniós pénzeket a magyar és a román beruházások között. Ugyancsak a titkosszolgálattal állapodott meg arról, hogy Tusnádfürdőn beszédet mondhat magyar nemzetstratégiai kérdésekről.
Csakhogy Trump győzelme után a román titkosszolgálat irányt váltott, és a korábbi egyértelműen Európa barát vonallal szemben olyan jelölteket kezdett el futtatni, aki egy potenciális Trump – Putyin paktum keretében képzelték el Románia jövőjét. Ezzel magyarázható az esélytelennek hitt Calin Georgescu győzelme az elnökválasztás első fordulójában tavaly decemberben. A megismételt elnökválasztáson Georgescu nem indulhatott, de a 38 éves George Simion begyűjtötte az ő szavazatait is, és több mint 40%-ot szerzett.
Simion saját bevallása szerint sokat tanult Orbán Viktortól, és szívesen nevezi magát román Trumpnak.
Valójában azonban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök politikáját akarja követni, aki jóban van Trumppal, de nem akar szembeszállni Brüsszellel – mint Orbán Viktor -, hiszen szeretne pénzt kapni onnan.
Mindebből újra kiderült: Orbán nemzetpolitikája üres blöff, ahogy lepaktált Vucsics szerb elnökkel a vajdasági magyarok kárára éppúgy megegyezett Robert Ficóval Szlovákiában. A magyar kormány egyik országban sem firtatja a magyar kisebbség ügyeit miközben Ukrajnában, ahol jóval kevesebb magyar él, állandóan hangoztatja a nemzetiségi problémát.
Csakhogy Erdélyben még több mint egymillió magyart regisztráltak, messze ez a legnagyobb magyar kisebbség, melynek nagy része felnézett Orbán Viktorra, aki a szép szavak mellett komoly pénzeket is adott az erdélyi magyarok fejlődésének elősegítésére.
Csakhogy most kiderült: éppúgy mint Szerbiában és Szlovákiában Orbán megegyezésre törekszik a nacionalista elittel Romániában feláldozva a magyar kisebbség érdekeit.
Nincs új Jalta
Orbán koncepciójának alapja egy Trump – Putyin alku az Európai Unió ellenében. Európának erre az újrafelosztására alapozza terveit a magyar miniszterelnök, de egyelőre ez nem jött be. Trump az ukránokkal paktált le és nem az oroszokkal: az USA újra szállít fegyvereket Ukrajnának. Ráadásul Lindsey Graham republikánus szenátor olyan törvényjavaslatot készít a demokraták támogatásával Washingtonban, amely 500%-os vámmal sújtaná mindazokat az államokat, melyek orosz energiát vásárolnak illetve továbbadnak másoknak. Magyarország ebben vastagon érintett: David Pressman az USA ex nagykövete szerint Orbán düledező rendszere 2,2 milliárd dolláros támogatást kapott Putyintól az energia szállításokkal. Ha ebből az amerikai törvényjavaslatból törvény lesz, akkor Orbán beadhatja a kulcsot. George Simion ezért sem szeretne szakítani Brüsszellel hiszen Románia gazdasági helyzete nem sokkal kedvezőbb mint Magyarországé: együtt kucorognak az Európai Unió szegényházában.