Orbán lesz Macron fő ellenlábasa

0
1054

Budapesti kormányforrások szerint a miniszterelnök nagyobb euroszkeptikus tömörülést próbál létrehozni, magyar és lengyel irányítással. Ez venné át a britek szerepét, hogy ellensúlyozza a francia-német tervet az integráció elmélyítésére. Orbán eszközül használja majd fel a Visegrádi Csoportot, és fontos szövetségese Bajorország – írja a Guardian.

A brit kilépés megnövelte Orbán Viktor lehetőségét, hogy szétverje az Európai Uniót. Így látja a helyzetet a Német Külpolitikai Társaság Kelet-Európa-szakértője.

A Guardiannek írt véleménycikkében Milan Nic rámutat, hogy a nagy választási siker felerősíti a magyar kormányfő regionális ambícióit, merthogy az erős emberek általában felbátorodnak, ha eredményesek.

Az még nem világos, hogy Orbán mennyire lép még inkább vissza a demokrácia területén, 

de nem túl megnyugtató, hogy a fokozza a nyomást a civil szervezetekre. Nic szerint tekintetét egyben rávetette a változó geopolitikára a földrészen és biztosan feldobja, hogy szélsőjobbos vezérek az egész kontinensen nagy lelkesedéssel üdvözölték győzelmét. Előreláthatólag igyekszik hasznot húzni a Brexitből, miután csupán a németek és a franciák maradnak nehézsúlyúként a porondon. A jelentős választási eredmény birtokában várhatóan Orbán lesz Macron fő ellenlábasa az EU-ban. Bevándorlás-ellenes retorikája valószínűleg támogatást hoz neki jövőre az EP-választáson.

Budapesti kormányforrások szerint

a miniszterelnök nagyobb euroszkeptikus tömörülést próbál létrehozni, magyar és lengyel irányítással.

Ez venné át a britek szerepét, hogy ellensúlyozza a francia-német tervet az integráció elmélyítésére. Nic szerint Orbán eszközül használja majd fel a Visegrádi Csoportot, és fontos szövetségese Bajorország. Ugyanakkor ravasz politikát folytat, mert a felszínen ugyan provokálja Brüsszelt, ám a zárt ajtók mögött már sokkal inkább kész az együttműködésre. Eddig azonban nem sok lehetősége volt nyílt szövetség létrehozására. A V4-ek eléggé megosztottak, ennélfogva a magyar vezető másutt keresi hasonlóan euroszkeptikus és migránsellenes erők támogatását. Így az olasz populista pártoknál és az osztrák kormánynál.

Nic úgy véli, Orbán Egyszerre akar kevesebb és több Európát. Vagyis meggyengítené az EU-t, az a bel- és igazságügy dolgaiban nem szólhatna bele a nemzeti politikákba. Ugyanakkor pártolja az egységes piacot, a külső határok megerősítését, a közös védelmi politikát és a további bővítést. Ám Nic szerint

lehet, hogy túlbecsüli a saját fontosságát.

Magyarország kicsi, és bizonyos fokig a partvonalra szorult az unióban. Ám Orbán romboló típus és nem rejtette véka alá a mélyen ülő magyar sérelmeket. Lásd Bibót a kis, kelet-európai nemzetek nyomorúságáról. Trianon közelgő évfordulója jelképes lehetőséghez juttatja a kormányfőt. Senki se vonja kétségbe a nemzeti kérdés jelentőségét a régióban. Budapest még több kárt tud okozni Európának, ha gerjeszti a feszültséget a nemzeti kisebbségek ügyében, és felújítja a területi vitát. Azt reméli, hogy közben a Fidesz az Európai Néppárt tagja maradhat. Vagyis a Brexit és Orbán törekvései egészen kiszámíthatatlan geopolitikai kihatással lehetnek – írja Milan Nic.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .