Volt ő már minden: szabadságharcos és puskaporszagot szimatoló harci paripa, disznóólat ganézó kondás. Futballista és forradalmár, papokat csuhásozó, trianoni emléknapról kivonuló botrányhős. Polgári körös vitéz, és pápánál vizitelő ájtatos manó.
A sokfejű sárkánnyal csatázó katona. Amikor csak teheti, tarisznyát vesz a vállára, teli rakja hamuba sült bombával, úgy indul a messzi Brüsszelországba.
Terrorista, aki terrorral riogat.
Odakint senki, idehaza király. Földeket és birtokokat oszt a hozzá hű nagyuraknak, nemesi címeket, sarzsikat. Jogokat és előjogokat. Dohányboltot és nyerőgépet a rászorultaknak, stadiont annak, akinek ez a vágya.
Ő mondja meg, ki a magyar, ki a polgár, ki az, aki szereti a hazát. Ki képvisel idegen érdeket, és ki az, aki filozófus, bankár, hazaáruló.
Démonokkal harcol, fantomok ellen küzd, Európával és a világgal vív szabadságharcot. A pusztulásba vezeti hadait. Költséges, fölösleges és értelmetlen háborúba, mert a legfontosabbat elfelejtette megtanulni: hogy a béke mindig olcsóbb, mint a háború, és együttműködni kevésbé fárasztó, mint csatázni rendületlenül.
