Nem sikerült a francia vendéglősök nyitási akciója

0
514
Facebook

Február elsején sok vendéglős azzal fenyegetőzött: kinyitja az éttermet, mert különben csődbe megy. Aztán szinte senki sem vállalta a kockázatot, mert az állam közölte: egy hónapos támogatást veszíthetnek el.

“Aki nem tiszteli a törvényt, az egy hónapig egy vasat sem kap a szolidaritási alapból!”

– ezt közölte Bruno LeMaire pénzügyminiszter. Ez a legelszántabbakat is meghátrálásra késztette – írja a Le Figaro. Végülis a nagy tiltakozásból az lett, hogy a megfőzött ételeket el lehetett vinni az étteremből. Ezt nem tiltja a törvény.

Csendőrök a helyszínen

A mozgalom egyik vezetője, a Kék Forrás étterem tulajdonosa, azzal találta szembe magát Doubs megyében, hogy csendőrök lepik el az éttermet február elsején. Közölték: azonnal kiürítik az éttermet, ha a tulaj megpróbálná megnyitni azt. Erre Stéphane Turillon megadta magát:

“Családom van. Nem foszthatom meg őket a szolidaritási támogatástól.”

Mi lett a már elkészült ételekkel? Sátrat állítottak fel az étterem előtt, és onnan a vásárlók elvihették a megrendelt ételeket.

A mozgalom vezérei mégsem elégedetlenek: fel tudták hívni a nagyközönség figyelmét a vendéglősök áldatlan helyzetére. Ezt nyilatkozta a Le Figaro tudósítójának a Le Pescador étterem tulajdonosa Vaucluse megyében. “Ha kinyitottam volna az éttermet délben, akkor 12.05-kor be kellett volna zárnom! A média viszont kint volt, és így felhívhattuk a figyelmet a szakma helyzetére”. Persze ő is tudja, hogy az elmúlt hetekben sokan szavaltak arról, hogy február elsején kinyitunk – kerül amibe kerül. Aztán pedig szinte senki sem vállalkozott erre. “Már amikor belekezdtünk a mozgósításba, akkor akkor láttuk, hogy kevesen követnek igazán.”

Egy merész nő

Kathia Boucher megpróbálta: kinyitotta az éttermét, melyet a csendőrök azonnal bezárattak. Minden vendég adatait felírták, és közölték velük: büntetésre számíthatnak. A tulaj komoly pénzbüntetést kaphat. Sőt egy időre be is zárhatják az éttermét, amely így házhoz szállítást sem vállalhat. Ennek ellenére a Bohém étterem gazdája nem bánt meg semmit.

“Ez maga volt a boldogság, mert végre dolgozhattam az éttermemben!”

Mit szól a pénzügyminiszter fenyegetéséhez?

“Én luxus kategóriás vagyok úgysem kapok állami támogatást. Amíg nem tudom megnyitni az éttermet addig a házhozszállitásból élek.”

Katia Boucher megérti azokat, akik meghátráltak, de abban bízik, hogy előbb vagy utóbb kialakul valamiféle szolidaritás a vendéglősök között Franciaországban.

0%-os államilag garantált  hitel

Az öt hónapja zárva tartó vendéglők tulajdonosai azt szerették volna elérni a nyitvatartási akcióval, hogy kedvezményes hitelt kapjanak az alkalmazottak fizetésére.
A pénzügyminisztérium nem akar tárgyalni: ” a lázadókkal nincs párbeszéd! Nyáron mindent tisztáztunk a szakma vezetőivel. Nem látom, hogy a vendéglősök miért követelnek többet?!” – nyilatkozta Bruno LeMaire pénzügyminiszter egyik munkatársa a Le Figaronak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .