Nem állította meg a tömeggyilkost a floridai iskola mellé kirendelt rendőr

0
29
Az áldozatok emlékére tartanak gyertyás virrasztást gyászolók (MTI/EPA/Giorgio Viera)

Hiába volt egy kirendelt seriffhelyettes a floridai Marjory Stoneman Douglas középiskolánál, nem ment be az épületbe, hogy megállítsa a vérengzést és ártalmatlanná tegye a támadót.

Ezt Scott Israel, Broward megye seriffje közölte. “Teljesen le vagyok sújtva … Egyáltalán nem ment be” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón. Kiderült, hogy az egyenruhában lévő és felfegyverzett tiszt nagyjából másfél perccel azután ért a helyszínre, hogy az iskola volt diákja, Nicolas Cruz lövöldözni kezdett az épületben. A támadás körülbelül hat percig tartott, a maradék négy percig a seriffhelyettes az épületen kívül maradt. Arra a kérdésre, hogy mit kellett volna tennie, Israel azt mondta, hogy be kellett volna mennie és hatástalanítani a lövöldözőt.

A seriffhelyettes, aki egy olyan rendőrségi egységhez tartozott, amely kifejezetten az iskolák biztonságáért felel, nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem ment be az épületbe. A BBC szerint 14 és 20 ezer között van azoknak a rendőröknek a száma az USA-ban, akik kifejezetten az iskolai bűnmegelőzésért felelnek. Az érintett seriffhelyettes 2009 óta volt kirendelve a Marjory Stoneman Douglas középiskolához.

Donald Trump amerikai elnök szerdán arról beszélt, hogy a tanárokat és az iskolai dolgozókat is fel kellene fegyverezni, hogy kezelni tudják a hasonló eseteket, csütörtökön pedig prémiumot is kilátásba helyezett azoknak, akik hajlandók erre. A javaslatát azonban az érintettek közül többen kritizálták, és a fegyveres erőszakkal foglalkozó szakértők között olyan is volt, aki egyenesen őrültségnek nevezte.

Nicolas Cruz 17 embert ölt meg az iskolában február 14-én, majd a menekülő diákok közé vegyült, de még aznap elfogták. Az iskolában jövő hét szerdán folytatódik az oktatás, hétvégén pedig tanácsadáson vehetnek részt a diákok és a tanárok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..