Néhány EU-tagállam nem akar szakítani Törökországgal

0
786

Több ország szerint az emberi jogok megsértésére nem a kapcsolatok felfüggesztése a jó válasz.

Tallinnban az Európai Unió külügyminisztereinek értekezletén Sigmar Gabriel előadta a német álláspontot, amely a csatlakozási tárgyalások megszakítását javasolja Törökországgal. Ezt a korábbi szociáldemokrata javaslatot a kancellárjelöltek vitájában Angela Merkel is elfogadta és támogatásáról biztosította.

2005 óta folynak tárgyalások az EU és Törökország között a csatlakozásró l- nem sok eredménnyel. Most

Németország azt szeretné, ha fel is függesztenék a tárgyalásokat, mivel Erdogan elnök egyre inkább önkényuralmi rendszert vezet be Törökországban.

Finnország, Litvánia és a vendéglátó Észtország külügyminiszterei elismerték, hogy az emberi jogok respektálása terén jelentős visszalépés történt Törökországban, de úgy vélik, hogy erre nem a kapcsolatok felfüggesztése a válasz. Ezzel csak még jobban elidegenítjük Törökországot – hangsúlyozták a három állam diplomatái.

Észtország hadügyminisztere, Sven Mikser pedig arról beszélt, hogy

a török hadsereg fontos szövetséges a NATO-ban, és szerepe a térségben megkerülhetetlen.

Nem sürgős tehát a csatlakozási tárgyalások megszakítása.

A holland diplomácia vezetője szerint meg kell várni a választási eredményeket Németországban, és csak utána lehet dönteni ilyen fontos kérdésben. Jelenleg az a szabály az EU-ban, hogy

minden tagállam egyetértésére szükség van egy ilyen döntésnél.

Miután egyre nehezebb teljes konszenzust elérni, ezért a német diplomácia most arra törekszik, hogy a döntéshozatal a jövőben többségi legyen. Vagyis egy-két állam ne vétózhassa meg a többségi akaratot Brüsszelben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .