Donald Trump megválasztott elnök nem vesztegette az időt azzal, hogy üdvözölje a szerdán bejelentett izraeli-Hamász tűzszüneti megállapodást. Benjamin Netanjahu miniszterelnök – ha habozva is – elfogadta az amerikai elnök ultimátumát, mire beiktatták megkötötte a magállapodást a Hamász-szal.
Netanjahu elég sokáig kitartott ahhoz, hogy Trump határideje, beiktatása előtt napokkal megkösse az üzletet. Bár
a tervet valójában mintegy hat hónappal ezelőtt terjesztette elő Joe Biden elnök.
Trump közel-keleti megbízottja, Steven Witkoff nagy horderejű műsorban találkozott Netanjahuval és a katari vezetőkkel, hogy eldicsekedjen főnökének.
Trump fenyegetései, miszerint „elszabadul a pokol”, ha nem lesz tűzszünet hivatalba lépése előtt, a legjobban az izraeli elnökön működtek, aki tudja, hogy Trump milyen ingatag és bosszúálló tud lenni – ezért megkötötte a megállapodást, amelyet régóta elkerült. Még akkor is, amikor szélsőjobboldali partnerei a kormány megbuktatásával fenyegetőztek. Netanjahu pontosan tudta, hogy a fenyegetések csak pusztába kiáltott szavak, mert ha kilépnek a koalícióból elveszítik minden hatalmukat.
A Hamász vesztett? Ők úgy érzik: nyernek. A Hamász győzelmének egyik meghatározása egyetlen szóban foglalható össze: Léteznek.
Netanjahu megfogadta, hogy kiirtja őket. Ez a terv elbukott. Olyan világszimpátiát és figyelmet kaptak, amit soha eddig nem. Felkészítették a világ többi részét, hogy segítsenek Gáza újjáépítésében.
Nem nekik kell kormányozniuk, ezt mások megteszik, így a katonai erejük újjáépítésére koncentrálhatnak.
Szóval ki nyer? Mindenki csinálja mintha… Biden elmondhatja, hogy az ő idején belül történt a túszmegállapodás. Trump büszkélkedhet, hogy ő volt a katalizátor.
Netanjahu mondhatja, hogy visszakapja a túszokat. A túszok családjai és támogatóik nyernek.
A Hamász elmondhatja, hogy túlélte a harcot lesz számukra egy következő nap. Katar mondhatja, hogy ő volt a béketeremtő, aki a tárgyalásokat vezette. Egyiptom mondhatja: „én is”.
És ne felejtsük el a fegyveripart. A háború jót tesz az üzletnek, és a gyáraik túlóráznak, hogy minden oldalnak utánpótlást biztosítsanak.
A figyelemre méltóan teljesítő fegyverek más országok is érdeklődését is felkeltik. Ahogy a vállalkozók is, akik a hatalmas pusztítás után az újjáépítésben kapják meg jussukat.
A háború igazi vesztesei
A vesztesek több tízezer halott és sebesült palesztin, izraeliek és más áldozatok; többnyire ártatlan civilek; családjuk és barátaik; azokat is, akiknek otthona, vállalkozása, iskolája, kórháza és infrastruktúrája megsérült vagy megsemmisült.
Izrael nemzetközi tekintélye és politikai támogatottsága – beleértve legjobb barátját és szövetségesét, az Egyesült Államokat is – súlyos károkat szenvedett, csakúgy, mint a zsidók szerte a világon, akik széles körben elterjedt antiszemitizmussal néznek szembe.
Legfőképpen Gáza lakosságának van szüksége segítségre, valamint Izrael népénbek, akik arra vágynak, hogy minden irányból terrorrakéták és drónok nélkül éljenek, és békében térhessenek vissza otthonaikba.
Valamiért nekem mégis James Jones örök érvényűjének utolsó párbeszéde jut eszembe:
„-Mit gondolsz, mama eltart addig a háború, amíg kikerülök West Pointból, hogy én is részt vehessek benne? Jerry Wilcox azt mondja, hogy nem.
– Nem – mondta Karen. -Szerintem se.
– De mama -mondta a fiú -, úgy szeretnék én is háborúzni!
– Semmi vész – mondta Karen -, ne félj. Ha ebből ki is maradsz, következőre már épp megfelelő korban leszel.
– Biztos, mama? -kérdezte aggodalmasan a gyerek.”