Meztelen fotóval dobta ki Orbán olasz barátját a szeretője

0
604

Instagram fotóval szakított Olaszország belügyminiszterével a 35 éves Elisa Isoardi modell és televíziós műsorvezető. A képen a 45 éves belügyminiszter csaknem meztelen, szeretője pedig kikacsint: három év elég volt!

 

Matteo Salvini Olaszország legnagyobb  hatalmú politikusa – legalábbis a közvélemény ezt érzi. A miniszterelnököt alig ismerik, míg a szélsőjobboldali Matteo Salvini állandóan a televíziós képernyőn van. Vagy úgy, hogy a migránsokat bírálja, vagy, hogy Brüsszellel harcol a költségvetés ügyében.

Matteo Salvini éppúgy a zéró migráns politikát követi, mint Orbán Viktor. A két politikus Genovában egyeztette elképzeléseit ebben az ügyben, nem sokkal azután, hogy megalakult Olaszország populista kormánya. Az Európai Unió brüsszeli bizottságával is mindkét politikus szemben áll.

Matteo Salvini szerint az Európai Unió a felelős azért, hogy Olaszországban nem nőtt az életszínvonal az elmúlt tíz évben.

Ezért az olaszok olyan költségvetést állítottak össze, mely – állami segítséggel – életszínvonal növekedést eredményezhet. Csakhogy Olaszország államadóssága meghaladja az 1400 milliárd eurót és folyamatosan növekszik! Erre hivatkozva Brüsszel visszadobta az olasz költségvetést. Matteo Salvini azonban közölte, hogy egyetlenegy tételt sem hajlandó megváltoztatni benne!

Az olaszok most ugyan nevetnek a belügyminiszter szerelmi szakításán, de lehet, hogy ez is tovább növeli a népszerűségét. A 45 éves Matteo Salvini európai karrierre készül. Szívesen lennék a brüsszeli bizottság elnöke Jean-Claude Juncker után – nyilatkozta annak a vitának a kellős közepén, mely szembeállítja Olaszország populista kormányát a brüsszeli bizottsággal.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..