Merkelék meggyengülve új koalíciós partnereket keresnek

0
1000

A német választásokon a nagy koalíció tagjai (CDU-CSU és SPD) jelentősen visszaestek, de még így is Angela Merkel alakíthat kormányt. A szélsőséges, menekültellenes Alternatíva Németországért (AfD) bekerült a Bundestagba, méghozzá harmadik erőként és négy év után visszakerültek oda a szabaddemokraták.

Az exit poll adatok annyira megbízhatónak számítanak Németországban, hogy a 18 órai urnazárás utáni megjelenésük alapján a pártelnökök már meg is tették eredményértékelő nyilatkozataikat.

Az első helyen végzett kereszténydemokrata-keresztényszociális unió (CDU-CSU)

az előrejelzett 37% helyett csupán 31% körül szerzett,

ami majd tíz százalékos visszaesés a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Angela Merkel kancellár ennek ellenére első nyilatkozatában világossá tette, hogy kormányt fog alakítani.

Hogy kivel ez még nem lehet tudni. Martin Schultz, a szociáldemokraták elnöke ugyanis, valószínűleg pártbeli pozíciójának megtartása miatt, kizárta annak a lehetőségét, hogy pártja részt vegyen egy újabb nagy koalícióban. Az SPD-ben ugyanis úgy vélekednek, hogy

a másodhegedűs szerepnek tudható be a párt eddigi leggyengébb eredménye (20-21%).

Mintahogy Schultz is mondta, a szocdemek a legerősebb ellenzéki pártként szeretnének tevékenykedni az új összetételű parlamentben. A szélsőjobboldali AfD eredményét Schultzék is a mostani megmérettetés legaggasztóbb fejleményének ítélték.

A kancelár asszony pedig bejelentette, hogy pártjában komolyan elemzik:

mi motiválta korábbi szavazóikat, hogy most átpártoljanak az Alternatíva Németországért párthoz.

Miután a szélsőséges AfD-vel minden más parlamenti párt kizárja az együttműködést, nem sok kombináció maradt egy lehetséges koalícióra. De nézzük az eredményeket:

 

CDU/CSU             33% (219 mandátum)

SPD                      20% (135)

AfD                      13% (87)

FDP                      10% (69)

Zöldek                 9%   (62)

Baloldal              8%   (59)

 

Azt sem veheti senki sem komolyan megfontolandónak, hogy a kelet-német utódpárttal a Baloldallal Merkelék összeállnának, maradnak tehát a szabaddemokraták (FDP) és a Zöldek. A négy éves kihagyás után visszatérő liberálisok már be is jelentették, hogy szívesen vennének részt a negyedik Merkel-kormányban. Az eddigi német koalíciós gyakorlatot figyelembe véve,

ebben az esetben a külügyminiszter Christian Lindner az FDP vezetője lenne.

Még csak a Zöldeket kell meggyőzni, hiszen a baloldali környezetvédők nem a jobboldali pártok természetes szövetségesei. De a hatalom közelsége elégséges érvként szokott szolgálni.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .