Még a koronavírus sem csökkenti drasztikusan az ingatlanpiaci árakat

0
1227
Facebook

Az ingatlanpiaci árak hosszú évek óta tartó dráguló tendenciájának ugyan egy időre vége, de a feltornázott árak továbbra is toronymagasan állnak. Már a tavalyi évben elkezdett mérséklődni az áremelkedés, mely idővel stagnálásba vagy éppen kis mértékű csökkenésbe csapott át, de árzuhanásról a mai napig nem beszélhetünk.

Eddig úgy tűnik, hogy még a koronavírus sem tudja olcsóbbá tenni a hazai ingatlanpiacot.

A családi házak piaca lelassult

Valamennyi településen országszerte idén csak stagnálást figyelhettünk meg. Így van ez a debreceni, kecskeméti és nyíregyházi házak esetében is.

Debrecenben és Kecskeméten 2020-ban végig 360 ezer Ft/m² körül, Nyíregyházán pedig 230 ezer Ft/m² körül mozogtak a családi házak átlagárai.

Az Ingatlannet.hu által vizsgált megyeszékhelyek közül Szeged, Eger és Miskolc eladói házai ugyan drágultak még az idén, de csak kis lépésekkel – átlagosan 5-10 százalékkal – haladtak előre. Ennek eredményeképpen májusban a szegedi házakat 360 ezer Ft/m²-es, az egrieket 300 ezer Ft/m²-es, a miskolciakat pedig 230 ezer Ft/m²-es átlagáron kínálták eladásra.

Hazánk megyeszékhelyeinek családi házai közül voltak olyanok is, melyek januárról májusra olcsóbbá váltak. Ilyen például Budapest és Pécs.

A fővárosban 550 ezer Ft/m²-ről 540 ezer Ft/m²-re, Pécsen pedig 280 ezer Ft/m²-ről 270 ezer Ft/m²-re csökkent a házak átlagos négyzetméter ára az elmúlt öt hónapban.

ingatlannet.hu

 

 

A lakáspiaci árak is csak stagnálnak

A családi házakhoz képest a téglalakások még jobban behúzták a kéziféket árváltozás szempontjából. A vizsgált megyeszékhelyek között nem volt olyan, melynek téglalakásai májusban alacsonyabb átlagáron kerültek volna eladásra mint januárban. Tehát úgy tűnik, hogy a lakáspiacra sem  volt eddig nagy hatással a koronavírus.

Az elemzés alapján drágulók között is csak ketten voltak. Budapesten négyzetméterenként átlagosan 20 ezer forinttal többet, tehát 840 ezer forintot kellett fizetni a téglalakások egyetlen négyzetméteréért. A fővároshoz hasonlóan Eger eladó lakásainak téglaépítéses típusai is dráguló fázisban voltak még, négyzetméterenként 30 ezer forinttal, 530 ezer Ft/m²-re emelkedett az átlagáruk.

Azonban a legtöbb helyen idén már csak stagnáltak az lakáspiaci árak. Debrecen, Kecskemét és Nyíregyháza mellett Szeged, Pécs és Miskolc lakáspiaci árai is megragadtak egy szinten. Pontosabban: Debrecenben a téglalakások 2020-as átlagára 540 ezer Ft/m², Kecskeméten és Szegeden 480 ezer Ft/m², Pécsen 410 ezer Ft/m², Nyíregyházán és Miskolcon pedig 330-340 ezer Ft/m² körül alakult.

ingatlannet.hu

Ahol biztosan nem fognak csökkenni az árak

Van az ingatlanpiacnak egy szegmense, ahol idén nyáron nagy valószínűséggel nem lesznek olcsóbbak az ingatlanok. Ezek pedig nem mások, mint a nyaralók, illetve az üdülőhelyek.

A korábban nagy népszerűségnek örvendő nyaralók, hétvégi házak most újra felkapottak lettek. A koronavírus lecsengése után, a karanténból kiszabadulva az emberek számára vonzónak tűnik a zöld övezet. Ennek köszönhetően meg is nőtt a kereslet a ritkán lakott területeken, szemben a főváros belső kerületeivel. Így a vidéki településeken és az olyan nyaraló övezetekben, mint a Balaton partja vagy a Velencei-tó, nem várható drasztikus áresés a közeljövőben.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .