Matolcsy élesen bírálta az Orbán kormány gazdaságpolitikáját

0
1569
Facebook

“Szembe kell néznünk azzal, hogy Magyarország válság közeli helyzetben van” – hangsúlyozta a Nemzeti Bank elnöke, aki a parlament gazdasági bizottsága előtt mondta el a véleményét a magyar gazdaság helyzetéről.

Amely lesújtó: ”a pénzügyi és makrogazdasági mutatók jelenleg az első-második legrosszabbak az Európai Unióban, jövőre már minden bizonnyal az elsők lesznek.
15-18% lesz az infláció, ez pedig a legmagasabb lesz az Európai Unióban. Ha Magyarország folytatja a jelenlegi gazdaságpolitikát és nem hajt végre kétharmados fordulatot, akkor elveszett ez az évtized. Stagnálás, stagfláció következik. Ez most még megelőzhető , de egy év múlva már nem”- jósolta a Nemzeti Bank elnöke. Aki hozzátette : “ pénzügyi szempontból Magyarország a világ negyedik vagy ötödik leginkább sérülékeny országa.” Miért ? Nem az uniós szankciók miatt- ahogy azt a kormány állítja.

“A magyar infláció 80%-át az energia árrobbanás okozta, amely már az ukrajnai háború előtt 2021-ben elkezdődött.”

Matolcsy György nem tagadta, hogy az infláció és a forint leértékelődése között szoros összefüggés áll fenn.

“A forint egy százalékos leértékelődése 0,3%-os inflációt okoz. Tehát egy 10%-os forint leértékelődés 3%-os inflációs többletet okoz.”

Matolcsy György ugyanakkor cáfolta, hogy Magyarország a fizetésképtelenség határán táncolna: ”semmilyen veszély semmilyen fizetésképtelenségre nem áll fönn. Nagyon sajnálom, hogy barátunk, Kaczynski úr a magyar gazdaság összeomlásáról beszélt. A magyar gazdaság egyáltalán nem omlik össze. Bajban vagyunk sok szempontból épp saját döntéseink hiánya miatt, de egész Európa bajban van.”

Matolcsy bírálta az ársapkákat, és követelte, hogy azokat azonnal vezessék ki a rendszerből. A Nemzeti Bank elnöke ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy

- Hirdetés -

“Magyarország az egyetlen olyan ország, amely több benzint és több gázolajat fogyaszt mint az energia válság előtt.”

Az Orbán kormány hallgat

Most állítja össze a jövő évi költségvetést a kormány, amely kétségbeesetten keresi a módját annak, hogy miképp tudná megfékezni az inflációt recesszió nélkül. Orbán Viktor elszántan védelmezi a rezsicsökkentést, mert tudja, hogy ez politikai támogatottságának egyik legfőbb alapja.

”Ez közgazdaságilag lehet, hogy nem helyes, de társadalompolitikai szempontból szükséges” – mondta a miniszterelnök pénteki rádiós interjújában. Orbán zárt ajtók mögött többször is a Nemzeti Bank politikáját tette felelőssé az inflációért és a forint leértékelődéséért. Más kérdés, hogy maga Orbán ösztönözte ezt azokban az időkben amikor az egész világon laza pénzügyi politikát alkalmaztak.

Immár ennek vége van – ezt hangsúlyozza Matolcsy György, aki azt a megbízást kapta Orbán Viktortól, hogy jövő ilyenkorra vigye le az inflációt 10% alá. Matolcsy tisztában van vele, hogy erre jóformán semmi esélye sincsen. Most szigorú pénzügyi és költségvetési politikát sürget a stabilitás érdekében. Orbán viszont előre menekül: úgy akarja leállítani az inflációt, hogy közben a gazdaság ne süllyedjen válságba.

Ezt kellene megoldania Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek, aki Matolcsy székére pályázik. A Nemzeti Bank egykori alelnöke sokkal jobban ért a pénzügyekhez mint maga Matolcsy György, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja oldani az Orbán Viktor által rábízott feladatot. Neki kellene megmentenie a nemzeti együttműködés gazdasági rendszerét. Csakhogy az az olcsó pénzre és a kedvező nemzetközi feltételekre volt kitalálva. Ezek híján a magyar gazdaság a válság felé tart, ahogy Matolcsy György megjósolta.

Orbán Viktor pedig – mint Münchausen báró – a saját hajánál fogva akar kimenekülni  a krízisből, amely hosszú alkonyt ígér a nemzeti együttműködés rendszerének.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .