Ma tárgyalja az Országgyűlés plenáris ülése a Fidesz, illetve névleg a Nemzeti Összetartozás Bizottsága határozati javaslatát arról, hogy legyen 2020 a ”nemzeti összetartozás éve”.
Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz identitásának ma már egyik központi eleme a trianoni sérelem folyamatos napirenden tartása. Elkezdték akkor, amikor elutasították a Horn-kormány által Romániával és Szlovákiával kötött alapszerződéseket, majd folytatták, amikor odaálltak a Magyarok Világszövetsége által elindított népszavazási kezdeményezés mellé, végül pedig a 2010-es kormányalakításkor bevezették a határon túli magyarok kettős állampolgárságát és június 4-ét külön törvényben „a nemzeti összetartozás napjává” nyilvánították. Az lenne a meglepő, ha nem rendeznének egy éven keresztül nagy rendezvénysorozatot a békeszerződés századik évfordulóján. Meg fogják rendezni.
Egyetlen dolog érdekes ezzel kapcsolatban: hogyan viszonyulnak ehhez a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok.
A Jobbik, név szerint Szávay István ugyanis maga is tett már tavaly júniusban (természetesen 4-én, az évfordulón) ugyanilyen javaslatot „Trianon-emlékévre”. A Fidesz Szávay javaslatát még napirendre sem engedte. A napirendre vételről október 1-én a plenáris ülésen szavaztak, és a Fidesz arra hivatkozva tartózkodott a szavazásnál, hogy ott van már a nemzeti összetartozás napja, minden év június 4-én, nincs szükség emlékévre. Azután mégis csak szükség lett, csak éppen nem a Jobbik kezdeményezésére.
Ennél a bizonyos szavazásnál – írtam már erről – csak a DK szavazott nemmel, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP igent mondott a Jobbik javaslatára. Vajon most, amikor a javaslatról rendes vita lesz a plenáris ülésen, ugyanígy foglalnak-e állást az ellenzéki pártok? A határozati javaslatot ezúttal egyébként a „nemzeti összetartozás bizottsága” nyújtotta be, amelynek csak fideszes és jobbikos tagjai vannak, plusz Molnár Zsolt az MSZP-ből. A bizottsági ülésen, ahol márciusban a javaslat benyújtásáról döntöttek, Molnár sem volt jelen, tehát a Fidesz és a Jobbik közös produktumáról van szó. Az ellenzék demokratikus pártjainak álláspontját a mai plenáris ülésen, illetve a két hét múlva várható szavazásnál fogjuk megismerni.
Tavaly októberben a DK nemleges szavazatait nem indokolták meg a vitában. A Párbeszéd igenlő szavazatait Tordai Bence azzal indokolta, hogy „ahogy az előterjesztő mondta, Trianon a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiája volt, és méltó gondolat, hogy száz évvel később megemlékezzünk erről. Meg kell emlékezni természetesen arról is, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy így alakult a magyar történelem, mi vezetett el ehhez a sorscsapáshoz, hiszen ez nem volt előzmények nélküli. Amikor majd erről emlékezünk, akkor nem hiszem, hogy a jelen politikáját eköré kellene felépíteni, de nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ez a magyar nemzeti identitásnak fontos része, még akkor is, ha nem eköré építjük fel a mai önmagunkról szóló gondolkodásunkat”.
Ez szerintem tévedés. Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a trianoni békeszerződésről, a
történelmi Magyarország felbomlásáról, az effajta rendezvénysorozat óhatatlanul azt üzeni mind Magyarország lakosságának, mind a külvilágnak, mindenekelőtt a szomszéd országoknak (mind az ott élő magyaroknak, mind a szomszéd országok többségi népességének), hogy a magyar állam olyan történelmi fejleménynek tekinti a száz évvel ezelőtt történteket, amelyekbe mindmáig nem törődött bele, és amin, ha erre megnyílik a lehetőség, változtatni kíván. Ez pedig megnehezíti, hogy a szomszédainkhoz fűződő viszonyban eljussunk egy olyan megbékéléshez, amilyenhez a német–francia, az olasz–osztrák, sőt a német–lengyel viszonyban évtizedekkel ezelőtt már eljutottak.
A békeszerződés évfordulójával történészeknek kell foglalkozni, de az Országgyűlésnek nem volna helyes emlékévet elrendelnie, s nem helyes erről politikai rendezvények sorát tartani jövőre.
Bauer Tamás
Nagyon ritka alkalom, hogy nem értek egyet Bauer Tamással (ilyen volt a „közös lista ügy”), de most másodszor sem. Ha egy kelést lekötünk, csak eltakarjuk a bajt. Ezt a kelést igenis fel kell vágni, hogy ne piszkálhasson örökké bele mindenféle gátlástalan pozőr, a valahai valamilyen Miklós a „népszavazással”, meg a mostani magyarországi első szolga. Jómagam többször kifejtettem: nekem miért NEM fáj Trianon. El kell venni a köröm alá tüskéket verő kezekből az erőt. Kezdhetnénk azzal, hogy akciózunk azellen a pofátlan disznóság ellen, ami gigantikus kolumbáriumba akarja zárni az élő magyar szellemet, halottá nyílvánítva élő városainkat, falvainkat. Az én magyar nemzetem gazdag és erős: nem kell gyászlepleket rázni fölötte. És tudatni kell: akkor maradhat gazdag és erős, ha nem enged a beszari siránkozóknak, akik szerint a „magyar” csakis úgy maradhat meg, ha hamis piadesztált építünk neki. És nem kérek a katasztrófaturisták álszent siránkozásaiból!
Bocsánat, még egy. A nemzetem erős és gazdag: de nem tökéletes, ugyanúgy ahogy a többi nép sem. De nem ütöttem agyon anyámat-apámat sem, mert nem mindig voltak a helyzet magaslatán, és nem dobom ki a gyerekemet sem, mert nem olyan szép, mint a Dávid szobor. Csak megpróbálom arra biztatni, találja meg a helyét a maga képességeivel, és igyekezzen nehéz helyzetekben is embernek maradni.