Letartóztatták a lengyel katonai hírszerzés egykori parancsnokát

0
844

Piotr Pytel tábornokot azzal gyanúsítják, hogy túlságosan jó kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal, és így intézte el a lengyel katonák hazajutását Oroszországon keresztül 2010-ben.

Ugyanezzel gyanúsítja a katonai ügyészség Piotr Pytel tábornok elődjét a katonai hírszerzés élén: Janusz Nosek tábornokot is.

Hogy miért éppen most jutott eszébe a katonai ügyészségnek ez a 2010-es ügy? Mert Piotr Pitel tábornok keményen bírálta Antoni Maczierewicz hadügyminisztert, aki szerinte súlyos hibákat követ el a lengyel hadsereg korszerűsítése terén.

Az ellenzék Varsóban a hadügyminiszter bosszújának tartja a kritikus tábornok letartóztatását.

Donald Tusk, aki jelenleg az Európai Unió elnöke, de korábban Lengyelország miniszterelnöke volt, kiállt mind a két tábornok mellett. Twitteren üzente meg a közvéleménynek Lengyelországban, hogy büszke arra, hogy a két lengyel tábornokkal együtt dolgozhatott.

Mind Piotr Pytel, mind pedig Janusz Nosek tábornokot kitűnő katonáknak és igaz hazafiaknak tartom – hangsúlyozta Donald Tusk. Jaroslaw  Kaczynski, a jelenlegi kormányzat erős embere, halálos ellenségének tekinti Donald Tuskot.

Jaroslaw Kaczynski ugyancsak halálos ellenségnek tekinti Vlagyimir Putyint, akit azzal gyanúsít, hogy parancsot adott ikertestvére meggyilkolására.

Lengyelország akkori elnökének a gépe Szmolenszk környékén zuhant le akkor amikor úton volt Katyn felé.

Katynban megemlékezést tartottak az ott meggyilkolt lengyel tisztek sírjánál. Kaczynski elnök gépe lezuhant. Mindenki meghalt. Jaroslaw Kaczynski szerint az FSZB, az orosz titkosszolgálat akciójáról volt szó. Az oroszok ezt cáfolják és azt állítják : a gép azért zuhant le, mert a ködben kísérelte meg a leszállást Szmolenszk környékén Oroszországban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .