Kezdőlap Címkék Kormányinfo

Címke: Kormányinfo

Kamuzik a kormány az uniós agrárpályázatokról

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bajusz alatti félmosollyal a legutóbbi Kormányinfón cinikusan azt mondta, hogy bár az én szavahihetőségemre „márványpalotát építene”, de azért kételkedik abban, hogy léteznek-e olyan magyar gazdák, akik tőlem kérnek segítséget az uniós agrárpályázatok elmaradása miatt.

Hát, kedves fideszesek, néha ideje lenne kibújni a Karmelitát körülvevő kordonok mögül. Tudniillik múlt heti sajtótájékoztatómon a nyírségi Esély Körök – és a velük kapcsolatban lévő helyi gazdák – megkeresése alapján arra hívtam fel a figyelmet: bár zavartalanul rendelkezésre állnak az agrárfejlesztési pénzek, a kormány mégis sunnyog a pályázati kiírásokkal. Ennek oka feltehetően az, hogy a nyomasztó költségvetési hiány miatt nem akarnak egyelőre súlyos önrész-kifizetésekbe bocsátkozni.

A Kormányinfón elhangzott miniszteri kijelentés szerint ez nem igaz, hiszen minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló. Meg kell állapítanom, hogy Gulyás miniszter úr stand-up komikusnak még mindig egészen kiváló, sajnálom is, hogy azokat a blőd hazugságokat neki kell rendszeresen elmondania, amit a NER propaganda-gyárában összetákolnak. Sokkal többre hivatott ennél. Gulyás miniszter úr azonban hiába próbált „vicceskedni”, kanyargós szavaival ugyanis egyetlen korábbi állításomat sem cáfolta meg – hiszen nem is tudja -, ami tulajdonképpen felér egy beismeréssel is.

A kancelláriaminiszter a Kormányinfón megerősítette, hogy az agrárforrások akadálytalanul érkeznek Magyarországra, azokat valóban nem érinti a kohéziós források kapcsán fennálló jogállamisági vita.

(Legalább ennyivel beljebb vagyunk, korábban ebben sem voltak ennyire tényszerűek és egyenesek kormányzati oldalon)

Gulyás hangsúlyozta, hogy a Fidesz-kormány „a nemzeti kiegészítés lehető legmagasabb szintjét határozta meg ebben a hét évben”, ezek a források a költségvetésben biztosítottak és ezt évről-évre ki is fizetik; ez összegszerűségben 600-700 milliárdos állami költségvetési hozzájárulást jelent, pontosabban jelentene évente. Gulyás úr azonban szükségtelenül terel:

senki nem vonta kétségbe, hogy a kormány vállalást tett az állami önrész kifizetésére és nagyon szép dolog, hogy a lehető legmagasabb szintet határozták meg ezzel kapcsolatban, a probléma kérem szépen ott van, hogy mindez egyelőre leginkább csak papíron létezik.

A területalapú támogatások természetesen érkeznek és el is jutnak az érintettekhez, viszont a tavaly november elején jóváhagyásra került stratégiai terv alapján elindítható pályázatok továbbra sincsenek kiírva, az elvétve található – még nyílt – agrárpályázatok mindegyike még az előző költségvetési ciklusra vonatkozik.

Teszem hozzá: van olyan gazda is (tényleg van, kedves Gergely), aki arról panaszkodott nekem, hogy még egy tavaly júniusban beadott, előző ciklusos pályázatát sem bírálta el a magyar állam, így pedig vészesen kezd kifutni a határidőből. A legszebb, hogy Gulyás miniszter úr kamu terelése ide vagy oda, de legutóbb épp a kormány egyik illetékese ismerte el egy kecskeméti konferencián, hogy idén már nem biztos, hogy lesznek új fejlesztési pályázatok. Paff.

A Fidesz tizenhárom éve kormányoz teljhatalmú felhatalmazással, ráadásul jóideje érdemi kontroll nélküli vészhelyzeti-rendeleti módszerekkel. Bármit megtehetnek.

Még az sem lenne luxus a számukra, hogy egyszer őszinték legyenek és ne az előre kitalált buta hazugságokat mantrázzák.

Lehet persze továbbra is brüsszelezni, dollározni, nemváltoztató óvodásokkal vagy piréz békaemberekkel ijesztgetni, de ez a kamu-világ egyszer kiürül. Előbb vagy utóbb, de végleg kiürül és rároskad az építészeire. Mert egy nagybevásárlás nem holmi messzi bürokraták miatt tesz anyagi rokkanttá magyar családokat, ahogyan a nyírségi gazdáknak sem elég kormányzati hitvallásról hadoválni, amikor hiába nyitják meg az uniós pályázatokat tartalmazó állami portált.

Lehet etetni a tömegeket, de hazugságokkal nem laknak jól az emberek.

A DK reagálása a Kormányinfón elhangzottakra

Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón azt mondta, hogy már több mint egymillió kínai vakcina érkezett hazánkba, és így húsvétig megtörténhet az idősek beoltása – mondta  Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője.

„Apró” szépséghiba, hogy a kormány korábban még arról beszélt, húsvétig minden regisztráltat beoltanak legalább az első adaggal. Ehhez képest tegnap kiderült, hogy az
EU-n belül Magyarország az utolsó a vakcinák beadásában – hiába

van elegendő nyugati vakcinánk, a kormány valamiért nem tudja, vagy nem akarja megszervezni a tömeges oltást.

A Demokratikus Koalíció elképesztőnek tartja, hogy miközben a megbízható vakcina a raktárakban áll, a kormány politikai alapon válogat az oltóanyagok között, tovább gyengítve ezzel az ő bénaságuk miatt egyébként is alacsonyan lévő oltási kedvet. Miközben az egészségügy az összeomlás szélén táncolt, miközben kórházaink már beteltek, és miközben több mint ötezer orvos és ápoló mondott fel a járvány közepén, a Fidesznek még most is csak gyurcsányozásra telik. Legyen világos: pont emiatt a teszetoszáskodás, bénázás és felelősséghárítás miatt hunyt el mára több mint 16 ezer magyar ember.

Gulyásinfó

A szokásos csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely a tegnapi kormányülés döntéseit ismertette. Többek között a nehéz helyzetben lévő vállalkozásokra is kiterjesztik a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönt valamint elmondta, hogy Magyarország óvatos lesz az év második felében érkező vakcinákkal, mert a jelenleg rendelkezésre álló mennyiséggel minden 18 év feletti magyart másfélszer be lehetne oltani.

Gulyás Gergely elmondta:

• A harmadik hullám számai azt mutatják, hogy a járvány egyértelműen felfutó szakaszban van
• Kínából újabb oltóanyag szállítmány érkezett ma Magyarországra, 450 ezer vakcina.
• 1,1 millió magyar már megkapta az első adag oltást

• 3,1 millióan regisztráltak eddig az utolsó adatok szerint, ez még a magyar lakosság 50%-át sem éri el

• Nyilvánossá teszik kínai és orosz vakcinákra kötött szerződéseket
• Azt tervezik, hogy az év első felében beoltanak mindenkit ezért a második félévben csak szükség esetén rendelnek újabb vakcinát
• Mivel a kormány szerint állítólag a Moderna vakcinából csak az év utolsó negyedévében szállítottak volna, ezért a kormány ezekből nem rendelt

• Az orosz vakcinából a két oltás ára 19,90 dollár, tehát mintegy 17 euró. A kínai vakcina pedig egy oltás ára 31,5 euró, tehát két oltás 63 euróba kerül. Az uniós vakcinák olcsóbbak

• A nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak is jár a 10 milliós újraindítási gyorskölcsön
• az eddig kifizetett bértámogatások összege eléri az 50,618 milliárd forintot
• A szakértők szerint a nyájimmunitást a teljes lakosság beoltásának 70%-a után érhető el, ehhez nagyjából 5 millió embert kellene beoltani
• Nem tudják hogy húsvétra lehet e enyhíteni a szabályokon, erről a jövő heti kormányülésen döntenek figyelembe véve a fertőzöttségi számokat és vírushelyzetet.
• 727 orvos nem írta alá az új szerződést, de állítólag 420 új belépő orvost alkalmaztak, úgyhogy az orvosok összlétszáma mintegy 300-zal fővel csökkent

Koronavírus: eddig nem volt terv

Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít – közölte Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter tudomása szerint a napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat.

A Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a koronavírusról az országos tisztifőorvost, akit felhatalmazott a védekezés irányítására, illetve azt várják tőle és a szaktárcától, hogy

azonnal készítsen akciótervet.

A magyar egészségügyi intézményrendszer felkészült arra, hogy felvegye a betegséggel szembeni küzdelmet – mondta a miniszter.

Ha Magyarországon felmerül a koronavírus gyanúja, soron kívüli laboratóriumi vizsgálatot rendelnek el – mondta. A tisztifőorvos életbe léptette a vírus elleni védekezésben követendő protokollt, ezért történt az, hogy szerdán a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok testhőmérsékletét. Ez azért nem olyan nagy teljesítmény, mert két napja a Blikk megírta a turistacsoport érkezését.

Közlése szerint

csak ezután várható, hogy repülőtereken és az érzékeny belépési pontokon további technikai eszközöket szerelnek fel,

hogy kiszűrjék az országba lázasan érkezőket. Ha a betegség gyanúja felmerül, akkor az érintettnek karaténban kell megvárnia a vizsgálat eredményét, és az országba történő belépés meg is tagadható.

Az elkövetkező napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat – ezt csak újságírói kérdésre közölte Gulyás Gergely. Aki óvott a rémhírterjesztéstől, mondván az közveszéllyel fenyegetésnek minősül és büntetendő. Az elmúlt napokban voltak olyan álhírek és rémhírek jelentek meg, amelyek nem feleltek meg a valóságnak – részletezte.

A kórházi adósság egy részét kifizetik

A 71 milliárdos kórházi adósságból 48 milliárdot fizet ki a kormány – mondta Gulyás Gergely. A Biodómra viszont nem adja oda a hiányzó 20 milliárdot. Orbán Viktor beteg.

A szerdai kormányülésen betegsége miatt nem vett részt Orbán Viktor, Semjén Zsolt helyettesítette – mondta a Kormányinfón a kancelláriaminiszter.

Gulyás Gergely beszámolt arról a döntésről, hogy a szakminisztérium javaslatára 79,4 milliárd forintot utal ki a kórházaknak, amelyek kifizetetlen szállítói tartozása meghaladja a 71 milliárdot. Ebből azonban csak 42,8 milliárd forintból fizetnek lejárt adósságot, a többiről

a tárca fog tárgyalni a szállítókkal.

A Pénzügyminisztérium pénzügyi felügyelőt rendelt ki 13 intézményhez. A részbeni adósságrendezést követhetik cserék a kórházigazgatók körében – mondta Gulyás. (A pénz kisebb részét, 36,6 milliárdot fejlesztésekre adják.)

A minapi szörnyű győri gyermekgyilkosság ügyében a miniszter arról számolt be, hogy az elkövető apa korábban 5 évet (a legenyhébben kiszabhatót) kapott a feleségével szembeni emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt. A feleség csodával határos módon túlélte a kalapácsos támadást. A feltételes szabadlábra bocsátásról a bv-intézet javaslatának figyelembe vételével döntött a bíróság. Ezt az elkövető kérelmezte, de az ügyészség és a bv-intézet is ellenezte. Szeptember 29-én szabadult, ekkor még folyt a válóper a feleségétől.

A bíróság kivételt tett a láthatással kapcsolatban, a pszichológus szakvélemény nem tárt fel ezt akadályozó körülményt. Ezután történt a gyilkosság. Az igazságügy-miniszter már elrendelte a vizsgálatot. Gulyás szerint ha

nem helyezik szabadlábra feltételesen az elkövetőt, és a bíró a középmértéket alkalmazza, a gyerekek ma is élnének.

Az igazságügy-miniszter törvénymódosítást fog javasolni, ami alapján emberölésnél ne legyen feltételes szabadlábra bocsátás, ne lehessen ilyen enyhe a bírói ítélkezési gyakorlat. Megerősítette azt a korábbi információt, hogy a feltételes szabadságra bocsátás előtt nem készült új pszichológiai szakvélemény, a válóper során viszont igen. Az Igazságügyi Szakértői Kamara gondolkodjon el, hogy létének van-e értelme – mondta Gulyás Gergely.

Az ugyancsak a napokban történt jogerős Szeviép-ítélet kapcsán – amelyben felmentették a vádlottakat, de utóbb összeférhetetlenség gyanúja vetődött fel a tanácsvezető bíróval szemben – a kormány az Országos Bírósági Hivatalhoz fordul, mert

nyugtalanító, hogy a bírák függetlensége megkérdőjeleződik.

A bíró kijelölésével kapcsolatban is egyértelmű kifogások merülnek fel, ami akár perújítási ok is lehet – mondta Gulyás.

Lezárt ügyeket a kormánynak nincs joga újranyitni, ebben az ügyben legfeljebb az vizsgálható, hogy van-e olyan körülmény, ami miatt szó lehet perújrafelvételről – tette hozzá. Továbbá megismételte, hogy szerinte súlyos összeférhetetlenség van, tehát lehet dolga a kormánynak a bírák jogállásáról szóló törvény esetleges módosításával. Ugyanez a győri ügyben nem áll fenn a kancelláriaminiszter szerint.

Nem ad további pénzt a kormány a Biodóm befejezéséhez

– derült ki a miniszter szavaiból. Úgy látják, hogy ez fővárosi beruházás, nem kormányzati. A kormány megadta az idő közben felmerült több pénzt a 80 százalékkal megdrágult kiadásokra, több teendőjük nincs. Csak annyi, hogy „várják a meghívót az átadásra”. A Fővárosi Önkormányzat szerint viszont teljes egészében kormányzati pénzből épül az állatkerti Biodóm, nekik nincs pénzük a még hiányzó 20 milliárdra.

Liget-projekt, stadionok, eb, vb: ennyi volt?

A Fővárosi Közgyűlés döntésére vár a kormány a budapesti beruházások ügyében. Ez érinti a Liget-projektet is, sőt, szinte mindent. Karácsony Gergely a Városligetben közparkot szeretne, a stadionokról pedig a lakossághoz fordul.

A kormány továbbra is elkötelezett az állami forrásokból megvalósuló budapesti beruházások mellett, ha ezek megvalósítását a kormány és a fővárosi önkormányzat közötti konszenzus övezi – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, a kormány kedden áttekintette a miniszterelnök és Tarlós István volt főpolgármester között tavaly november 17-én aláírt megállapodást, valamint az állami forrásból megvalósítás alatt álló beruházások helyzetét, és rögzítette, hogy ezek megvalósulását továbbra is támogatja, de

elengedhetetlennek tartja a Fővárosi Közgyűlés egyértelmű állásfoglalását is.

A kormány a közgyűlés döntéséig felhívja az érintett minisztereket, hogy a beruházások tekintetében a „jó gazda gondosságával” járjanak el. Gulyás Gergely azt mondta, hogy Budapest az egész nemzet fővárosa, és a kormány is erős és fejlődő fővárosban érdekelt, ezért működtek együtt az elmúlt években a fővárossal, és ennek köszönhető a számtalan megvalósult fejlesztés is.

Tarlós István időszakát Budapest „aranykorának” nevezte a miniszter. 2010 óta 1850 milliárd forint értékben fejeződtek be beruházások,

további 4400 milliárd forint értékű fejlesztések folyamatban vannak.

Példaként említette a 3-as metró felújítását, egy atlétikai stadion és egy multifunkcionális csarnok épülését, valamint a Városligetben folyó beruházásokat, és kijelentette, ha ezekre a főváros igényt tart, akkor a kormány továbbra is támogatja.

Ezekről

a sportfejlesztésekről Orbán a parlamentben azt mondta, hogy ha a főváros nem akarja ezeket, akkor elmaradnak.

Érdemes szó szerint idézni Orbánt, aki Tordai Bence kérdésére a következőket válaszolta:

„Ha azt mondják, hogy nem kell a Liget-beruházás, akkor nem lesz Liget-beruházás. És ha a Fővárosi Közgyűlés azt mondja, hogy nem akar atlétikai világbajnokságot, akkor nem lesz atlétikai világbajnokság és nem lesz atlétikai stadion. És ha önök azt mondják, illetve a Fővárosi Közgyűlés azt kéri, hogy ne legyen Budapesten Európa-bajnokság, kézilabda-döntő és ne építsünk ezért egy húszezres csarnokot, akkor nem fogunk építeni és nem lesz Budapesten európai bajnoki döntő.”

A Liget Budapest projektről Gulyás azt mondta, várják az új Fővárosi Közgyűlés álláspontját a folyamatban lévő beruházásokkal kapcsolatban.

„Ha lehet, befejezett beruházást lebontani nem szeretnénk a Városligetben”

– jegyezte meg, jelezve, hogy a Nemzeti Galéria és az innováció háza van tervezés alatt.

Nem tud arról, hogy megérkezett volna a levél – mondta arról, hogy Karácsony Gergely találkozót kezdeményezett Orbánnal. A kormány nyitott arra, hogy a korrekt partnerség jegyében normális párbeszédet folytasson a fővárossal, akkor van értelme tárgyalni, ha a főváros már tudja, mit szeretne. A kormány mai határozatai is azt segítik, hogy a főpolgármester demokratikus felhatalmazás birtokában dönteni tudjon, ő és a főváros mit szeretne – mondta Gulyás Gergely.

A másféle budapesti beruházásokról Gulyás azt mondta, hogy

ha a főváros az eddig tervezett projektek helyett esetleg másokat szeretne, egyértelműek a hatásköri szabályok: a fővárosnak saját költségvetése van, a kormánynak pedig számtalan vállalása.

Jövőre például a kormány 20 milliárd forintot tervezett a BKV-nak, és rendelkezésre áll az a 6 milliárd forintos pluszpénz is, amit még Tarlós István tartott szükségesnek a Lánchíd felújítására.

A mintegy 4400 milliárd forintot érintő fővárosi fejlesztési programok közül jó néhányról van már országgyűlési döntés, ha nem ezeket vagy nem ott szeretnék megvalósítani a fővárosban, akkor az összegekről ismét az Országgyűlésnek kell döntenie. Vannak olyan budapesti programok, amelyeket a kormány kész támogatni, de

sehol nem szeretnének úgy fejleszteni, hogy az adott önkormányzat ehhez nem járul hozzá

– fejtette ki Gulyás.

Karácsony Gergely szerint a kormány döntése jó kiindulópontja annak az együttműködésnek, amelyben ő kiszámítható partner lesz – írta a Facebookon a főpolgármester. Programjához ragaszkodik, ennek pedig van három fontos alapköve van: presztízsberuházások helyett a budapestiek életminőségét javító fejlesztések kellenek, a város kizöldítése elengedhetetlen, és

Budapest jövőjéről a budapestiek bevonásával kell dönteni.

Ebből az fakad, hogy nem arról szólnak a jövőben a kormány és Budapest közötti tárgyalások, hogy mit szeretne, vagy nem szeretne a főváros felelős vezetése, hanem arról, hogy mit szeretnének, vagy nem szeretnének a budapestiek í fogalmaz Karácsony. A Városliget ügyében felmérésből ismert a tény:

a budapestiek közel kétharmada közparkot szeretne a Liget-projekt épületei helyett.

Ezért ebben az ügyben azt az álláspontot képviseljük határozottan, hogy újabb építmények helyett meg kell növelni a zöldfelületet a Városligetben.

A kormány által kezdeményezett stadionberuházások ügyében pedig közvetlenül a budapestiekhez fognak fordulni, hogy az ő véleményüket képviselhessék a kormánnyal folytatott tárgyalásokon.

Kormányinfó – Élő közvetítés

Kormányinfó 04.18.

ÉLŐ: Megszűnő gyerekotthonok, kilakoltatások, dugódíj. Gulyás Gergelyt kérdezzük a Kormányinfón

Közzétette: atv.hu – 2019. április 18., csütörtök

Ön szerint van olyan hazugság amit Gulyás Gergely nem tud rezzenéstelen arccal képünkbe vágni egy Kormányinfón?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint van olyan hazugság amit Gulyás Gergely nem tud rezzenéstelen arccal képünkbe vágni egy Kormányinfón?

Mai kérdés – Ön szerint Orbán Viktornak volt egyedül fontos a tegnapi Kormányinfón való szereplés?

0

Ön szerint Orbán Viktornak volt egyedül fontos a tegnapi Kormányinfón való szereplés?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Orbán Viktornak volt egyedül fontos a tegnapi Kormányinfón való szereplés?

Elfogadhatatlan az EU-s költségvetés

0

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki kormányinfóján elfogadhatatlannak mondta az Európai Unió költségvetés tervezetét, mert „azokat büntetnék, akik teljesítményt mutattak fel.”

Az EU-s költségvetés nemcsak Magyarország számára elfogadhatatlan, ha így fogadnák el, fájna a balti és a közép-kelet-európai országoknak – mondta Gulyás.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Stop, Sorosként ismert törvénytervezetről a Velencei Bizottság már elküldte-e a véleményét, a miniszter azt mondta, hogy még nem kapták, péntekre várják.

Kérdés hangzott el arról is, hogy mikor találkozik Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral. Gulyás kitérő választ adott.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK