Lapszem – 2018. február 28.

0
639

28 évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Sven Olof Joachim Palme-t Svédország miniszterelnökét. Ma Elemér, Antónia és Román ünnepli a névnapját. Helyenkét felhős idő lesz, hószállingózással. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 fok lesz.

Népszava

Kapaszkodik Sorosba a Fidesz
Hódmezővásárhely után zavarossá vált a korábban katonásan egységes kormánypárti kommunikáció: a holdudvarban már bírálják a sorosozást. (…)
Az értelmiségi holdudvar mellett lapunknak tegnap több kormánypárti politikus is jelezte, hogy a vereséghez hozzájárulhatott a Soros György elleni hadjárat. Ehhez képest – és ez is lehet a zavar jele – Szijjártó Péter külügyminiszter azt javasolta: a kormány indítson tájékoztató kampányt az ENSZ migrációs csomagjáról, amely szerinte egybeesik a Soros-tervvel. A miniszter közölte: „Az ENSZ azt akarja, hogy mindenki folyamatosan fogadjon be migránsokat.”. Ez egyébként nem esik egybe a valósággal, ugyanis senkit sem kényszerítenének Magyarországra, ráadásul a tervezet készítésébe Magyarországot is bevonták.

Magyar Nemzet

Újabb fideszes belső utasítás: Soros György letiltva
A képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki – ezt a rövid és tömör, ám annál világosabb utasítást adta kedden politikusainak a Fidesz pártközpontja. A lapunk birtokába jutott ukáz újabb bizonyítéka annak: a csúfos hódmezővásárhelyi kudarc után a kormánypárt kénytelen igen gyorsan áthangolni az eddig főként a 87 éves milliárdos ellen való uszításra épülő kommunikációját.
(…) Ám attól függetlenül, hogy a Fidesz mostantól helyi jelöltjeik esetén igyekszik nem csak a lejáratásra építeni, úgy tűnik, a párt azért nem fog teljesen felhagyni Soros György emlegetésével. Például még kedd délután is arról adtak ki közleményt az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjével kapcsolatban: „Karácsony Gergely Soros György embere, aki ha tehetné, a migránsokat is a magyar emberekkel tartatná el.”

Magyar Hírlap

Eufória
(…) A hónapok óta tartó ellenzékváltó hangulat így egycsapásra euforikus kormányváltóba csapott át. Hétfőn már az LMP kapcsán is olyan hírek jelentek meg, hogy a 2010 előtti világ elutasításából fogant párt frigyre készül az MSZP-vel, az esküvői tanúkat a Jobbik adja, a nászbeszédet pedig a lánglelkű DK-vezér mondhatja el. Noha az örömittas menyegzőre készülve, a szürke aláírásgyűjtő hétköznapokon olyan öreg motorosok, akik megjárták a hadak útját az MSZP-ben, most pedig a DK-t erősítik, például a rákospalotai Hajdu László, vérrel-verítékkel sem tudták még összegyűjteni az ötszáz ajánló aláírást. Ahogy halljuk, elsősorban azért nem, mert olyan párt színeiben indul, mint a Demokratikus Koalíció, amelynek elnöke levitézlett. A vásárhelyi sikertől megrészegülő politikusoknak az is eszükbe jut, kellenének a pártlistás szavazatok, ahhoz meg minimum huszonhét körzetben egyéni jelöltet kell állítani. Ám hogyan lesz ebből mindenütt egy jelölt a kormánypártiakkal szemben?

A Fidesz pedig nem dőlhet hátra. Kettőzött erővel kell dolgozni, ez a tanulság – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. Igen, ez a legfőbb tanulság.

Magyar Idők

Aljas politikai támadás a balliberális médiában
A mai napon jelent meg a zoom.hu portálon az az álhír amely szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzumé lehet Budapest egyik legemblematikusabb szállodája, a Gellért Hotel. A hírt természetesen azonnal átvette az összes létező többi balliberális portál is.

A Magyar Időknek a Konzum Nyrt. határozottan cáfolta, hogy tárgyaltak volna bárkivel, de azt is, hogy, akárcsak vételi szándékuk lenne a szállodára, ezt a szállodaüzemeltető cég hamarosan közleményben is megerősíti.

A Konzum részéről politikai támadást gyanítanak az álhír mögött. Úgy látszik a választások közeledtével a ballib médiában mindent bevetnek, amivel úgy érzik, hogy hergelni lehet a közhangulatot, még akár ordas hazugságokat is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .