Lapszem – 2017. szeptember 23.

0
813

Ma a Teklák ünneplik a névnapjukat. Egy kettészakadt országban – már ami az időjárást illeti. Ugyanis nyugaton változóan felhős lesz az ég, többórás napsütéssel. A középső tájakon napközben felhősödés várható, egyre többfelé záporeső is kialakul. A keleti területeken erősen felhős lesz az ég, és több helyen eshet az eső. 14 és 22 fok között alakul a hőmérséklet. De nézzük az olvasnivalót!

Népszava: Vekerdy Tamás: Ne sírj, dögölj meg húsz évvel előbb!

„Egy olyan rendszer, amely megengedi, hogy te az legyél, aki vagy, mindig sokkal erősebb, mint egy olyan rezsim, amelyik azt mondja, legyél, akivé, én akarlak tenni”– vallja Vekerdy Tamás pszichológus, akivel ezt a témát is körbejárják a vele készített interjúban. A szuverenitás, az autonómia csodákra képes – ez az egyik fő üzenete az interjúnak, amelyben azt is állítja, hogy a mai iskola a követelményeivel nagyon rosszul hat a családokra és a gyerekekre, de a pedagógusokra is. A szorongáskeltő iskolához vagy alkalmazkodnak a gyerekek, vagy megbetegedek, s öröm nincs benne, csak a teljesítményt visszafogó szorongás.

A fiatalok elvándorlása kapcsán arról beszél, hogy  olyan dolgokat züllesztenek politikai jelszó szintjére, ami az embernek egyébként fontos és kedves lenne, kezdve a zsidó-keresztény hagyománytól, a nemzetiig.

„Amikor emberek, embereket masszaként kezelnek és nem egyénként (zsidó, meleg, cigány, román, magyar, satöbbi), akkor az erőszak és a gyilkolás, a kiirtás felé haladunk.”

Most újra Eucharisztikus Kongresszusra készülünk Budapesten, mint a rettenetes 1939-es évben, mondja a Vekerdy, aki az interjú végén, mintegy összegezve mondandóját leszögezi: egy olyan rendszer, amely megengedi, hogy te az legyél, aki vagy, eszerint bontakoztasd ki magad, mindig sokkal erősebb, mint egy olyan rezsim, amelyik azt mondja, legyél, akivé, én akarlak tenni!

Ez csak látszólag nagyon hatékony, rövid ideig, aztán összeomlik.

Magyar Nemzet: Az oktatási rendszer felszámolása a közösség megsemmisítését jelenti

 Az oktatási rendszer felszámolása a közösség megsemmisítését jelenti, különösen kisebbségben – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Elmondta, hogy Ukrajnában a kisebbségi jogokban egyértelműen visszafejlődés van. Tavaly és az idén olyan törvénytervezetek, törvények születtek, amelyek – nem törődve az ukrán alkotmánnyal, a nemzetközi szerződésekkel – arra irányulnak, hogy felszámolják az eddig meglévő eredményeket és jogokat – fejtette ki.  Ha az oktatási törvényt végrehajtják, magyar tannyelvű iskola önálló intézményként nem működhet tovább Ukrajnában, csak osztályok, csoportok maradhatnak.

„Olyan jogot vonnak meg, amely még a Szovjetunióban is létezett”

– mutatott rá a KMKSZ elnöke.

Arról is beszélt, hogy a törvény ügyében Magyarországon kialakult egy számára váratlan nemzeti egység. Hangot adott kifogásainak a kormány, egyöntetűen nyilatkoztak, megmozdulásokat szerveztek az ellenzéki erők, ötpárti határozatot fogadott el a parlament, és a sajtó is elítélte a történteket.

Magyar Idők: A Soros-jelenség a világelit vircsaftja

Ha szombat, akkor interjú, s ha kormánypárti lap, akkor kormánytag a megkérdezett. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a lapnak a többi között kifejtette: demokratikus gondolkodással érthetetlen, hogy egy Amerikából érkezett, nagyon gazdag embernek a szava többet ér Brüsszelben, mint egy megválasztott európai parlamenti képviselőnek. A kormánypártok és szavazóik szerint Európa nem egy multinacionális cég, hanem kultúra, identitás és életforma. Európa vezetői pedig nem a részvényeseknek tartoznak felelősségel, hanem az európai polgároknak.

„Európa az európaiaké” – ebben a meggyőződésünkben csak megerősítenek minket a nyugat-európai liberális bevándorláspolitika egyre látványosabb kudarcai

– mondta. Az Európai Unióval folytatott küzdelemben egy csatát elvesztettünk, az azonban vitathatatlan, hogy a kvótaperben született ítélet nem kötelez minket semmire, hiszen csak arról szól, hogy az Európai Bizottság jogszerűen hozta-e meg a döntését. Kérdés, milyen szankciókat kezdeményeznek majd hazánk ellen szeptember 26-a után, amikor lejár a bevándorlók kötelező elosztásának határideje. Tudomásul vesszük az unió döntését, de nem adjuk fel a szuverenitásunkat és nem leszünk egymás mellett élő, egymással előbb-utóbb versenyhelyzetbe kerülő kultúrák országává. Ragaszkodunk a nemzeti kultúránkhoz, ragaszkodunk az európai, zsidó–keresztény hagyományokhoz. Mi még nem vagyunk kényszerpályán, és sem diktátumok hatására, sem megfelelési kényszerből nem szeretnénk arra az útra lépni, amelyről másutt már kiderült, hogy zsákutcába vezet.

Magyar Hírlap: Védelem a közös eredményeinknek

Ha szombat,  akkor interjú a Magyar Hírlapban: ezúttal Tuzson Benceével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárával. Aki szerint az újabb nemzeti konzultációban megfogalmazott kérdésekben Soros György tervének különböző pontjaira kívának rávilágítani. Ezeket az elemeket maga a spekuláns vázolta fel korábban, és egyre inkább visszaköszönnek a brüsszeli elképzelésekben is – teszi hozzá. A kormány emellett a kerítés megítéléséről, az európai határvédelemről és a tervezett uniós büntetésekről is konzultálna. Újra és újra meg kell kérdezni az embereket, a bevándorlás ugyanis évtizedekre, sőt akár évszázadokra meghatározza egy ország jövőjét. Szerinte egyébként az Európai Bizottság most lényegében jogot kapott arra, hogy a nemzetállamokra kényszerítse a bevándorláspolitikáját.  Konkrét részletekre kérdeznének rá a konzultációban, s arról is érdeklődnének, mit szólnak az emberek ahhoz, hogy az unió büntetést helyezne kilátásba hazánkkal kapcsolatban. A konzultációt a lehető leghamarabb indítanák, ám a szükséges technikai feltételeket meg kell teremteni. Arra  a kérdésre, hogy számít-e arra a kormány, hogy Soros esetleg személyesen is eljön Magyarországra, azt válaszolta:

„Erről nem tudok, de sajnos a szervezetein keresztül folyamatosan itt van, s nem csak szavakban, hanem tettekben is dolgoznak az általa vázolt terv megvalósításán.”

A forró őszre tényleg számítanak – erről is beszélt Tuzson az interjúban. „Elég körbenézünk Európában, több helyen is folynak ilyen képzések zavargások szítására és lebonyolítására” – indokolt.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .