Külköltekezések

0
342
Szijjártó Péter együttműködési megállapodást írt alá Brüsszelben Shirley Ayorkor Botchwey ghánai külügyminiszterrel - MTI Fotó: KKM/Burger Zsolt

Kérem, ha már itt van ez a ghánai ügy, illetve nem egy van, hanem több is, akkor ezzel kapcsolatban hadd nyugtassam meg a kedves közönséget, úgy általában. Az ugyanis a helyzet, hogy amint felröppen a hír, miszerint Magyarország kormánya nagyobb összegű külföldi beruházásba kezd, felhorgad a magyar választó vére és elkezdi mélyen, keserűen gyűlölni – a célországot, annak minden polgárával együtt.

Akik azért többnyire nem tehetnek arról, hogy a mi gazembereink üzletelnek az ő gazembereikkel. Most éppen Ghána a harag tárgya, korábban Mexikó volt, azelőtt Vietnám, még azelőtt Irán, még azelőtt… nem érdemes visszamennünk a másfél-két évvel ezelőtti, földtörténeti korokba, lássuk, most mi a baj?

Első sorban az, hogy idén január harmincadikán felröppent a hír, miszerint Magyarország egy 70 millió dolláros (19,5 milliárd forintos) beruházással beszáll egy ghánai gázerőmű felépítésébe. Ezt több ghánai újság beszámolója szerint az ottani magyar nagykövet, Szabó András jelentette be. Az 1 milliárd dollárosra tervezett Bridge Power nevű, olajjal és gázzal vegyesen működő hőerőmű egy közel 200 ezer lakosú óceánparti városban, Temában épül fel. Ez a 28 milliós Ghána második legnagyobb erőműve lesz. A magyar nagykövetség közölte: a beruházást a GE magyarországi leányvállalatának turbináival szerelik fel. A követség szerint ezen kívül Magyarország több millió dollár értékben szállít majd eszközöket a projekt második szakaszához.

Vérlázító, mondja a polgár, a mi pénzünkön?

Jogilag nem, ugyanis az Eximbank közleményt adott ki az ügyben:

„A magyar állam támogatást nem nyújtott sem az exportőr sem a vevő részére. Az Eximbank természetesen minden olyan exportügyletben, amely megfelel a nemzetközi és hazai szabályozásnak szívesen megvizsgálja a hitelnyújtási lehetőséget. Az exporthitelezés segíti a magyar gazdaság növekedését, munkahelyek megtartását és létrehozását.”

Akkor nem az állam, bár az Eximbank majd – mint látni fogjuk – más hasonló ügyekben is érintett volt, egyiket-másikat még meg is mentette. No, de ha nem az állam pénze, vagyis nem a miénk, akkor nincs baj, ugye? Dehogy nincs: tegnap is hír érkezett Ghánából, most szennyvíztisztító telepet építünk!

„Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában. Erről Joó István, a külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkára számolt be kedden telefonon a ghánai fővárosból az MTI-nek.

A nyugat-afrikai ország második legnagyobb városában, a mintegy kétmillió lakosú Kumasiban tették le hétfőn egy 10 millió euró értékű szennyvíztisztító-komplexum alapkövét. Fekete-Afrikában ez az első vízgazdálkodási projekt, amelyet az Eximbank finanszíroz. A telepet a Pureco Kft. tervezte és építi meg. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektetők meglehetősen erős versenyben választottak végül magyar technológiát – mondta Joó István.

Az üzem több mint 100 ezer ember életminőségének javításához fog hozzájárulni 2020 közepétől, és a cég tárgyalásokat kezdett a ghánai féllel további szennyvíztisztító-telepek építéséről – tette hozzá a helyettes államtitkár.” (MTI)

Akkor ez megint nem közpénz, hanem eximbankos,

bár nem árt, ha tudjuk, hogy az Eximbank tulajdonosa száz százalékban a magyar állam – ugyanakkor üzleti alapú vállalkozás, de állami tulajdonban. A honlapja szerint:

„A Magyar Export-Import Bank Zártkörű Részvénytársaság (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörű Részvénytársaság (MEHIB) célja, hogy a magyar exportőrök számára hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson. Az Eximbank és a MEHIB küldetése, hogy gazdaságpolitikai ösztönző eszközként támogassa a hazai exportáló vállalkozásokat, elősegítve a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás növekedését és a magyar exportkapacitások bővülését. Az állami tulajdonban lévő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt álló Eximbank és MEHIB látják el Magyarországon az exporthitel-ügynökségi feladatokat, melyet OECD és uniós keretek szabályoznak, azzal az alapvető célkitűzéssel, hogy elősegítsék a magyar áruk és szolgáltatások külpiacokon történő értékesítését. Az integrált keretek között működő bank és biztosító a feladatát közös szervezetben és megjelenéssel, EXIM elnevezéssel végzi.”

Jogilag ez rendben van – de hol is találkoztam már a nevükkel?

Igen, a Fülöp-szigetek! Az bizony érdekes volt…

Történt pedig, még 2017 körül, hogy a magyar kormány 20 millió eurós támogatást ajánlott fel a Fülöp-szigetek kormányának a Manila-öböl és a Laguna-tó megtisztítására. Ennek van némi szimbolikus jelentősége is, hiszen a Duterte-rezsim tömegmészárlásai után az áldozatok tetemeit ezekbe a vizekbe hajigálták (és hajigálják). Mi valami olyasmit gondolhattunk, hogy ez is ugyanolyan írott malaszt marad, mint azok a vízügyi szerződések, amiket korábban Indonéziával, Malajziával, Vietnámmal vagy Mongóliával kötöttünk, különösebb tekintet nélkül a Valóságnak nevezett ténykörülményekre, és arra, hogy az illető államokban van-e egyáltalán víz, valamint ha van, akkor mennyi.

Hanem Duterte komolyan vette a szerződést, tehát egyszer csak, 2017 májusában megjelent Budapesten a mezőgazdasági államtitkára, bizonyos Emmanuel Pinol, és – kérte a pénzt. Azt, ami erre fel a Külügyben kitört, nehezen nevezhetnénk másnak, mint sikítozós körberohangálásnak, hajtépéssel egybekötve. Arra hivatkoztak, hogy szó sem volt támogatásról, főleg nem államiról – „a találkozón arról esett szó, hogy az Eximbank az 510 millió eurós országlimit terhére tudna finanszírozást nyújtani többek között a cikkben is szereplő projektekhez, amennyiben azok magyar vállalatok bevonásával valósulnak meg”. Az országlimit pedig nem hitelkeret, hanem kockázati besorolás, így az ügyön csak az Eximbank veszíthet, nem ér a nevünk, káposzta a fejünk!

A diplomáciai botrány valahogy elsimult, mindenki életben maradt, pedig Pinol államtitkár esetében erre nem kötöttem volna nagyobb összegű fogadást – de azért az eset minimum pikáns.

És itt evezünk át már nem eximbankos vizekre: ott van a vietnámi rákkórház esete.

Még a Bajnai-kormány kötött 2009-ben egy megállapodást egy ötszáz ágyas onkológiai kórház építéséről az 1,2 millió lakosú Can Thoban, a Mekong deltájában. Ezt azonban segélyhitelből finanszírozták volna, amit azért vissza kell fizetni, mármint mi hiteleztünk volna Vietnámnak. Nem is kevés segélyhitelből: húszmilliárd forintra rúgott a summa. Na ezt a projektet futtatta sajátjaként 2010 után az Orbán-kormány, bár nem sok sikerrel: 2012-ben ugyan pályázatot nyert egy cég a Can Tho városában tervezett beruházás teljes körű lebonyolítására, ám a pályázatot érvénytelenítették, és ezzel az ügy évekre le is került a napirendről. A pályázat indítása körül is volt jó néhány furcsaság. A beruházás mérete és nemzetközi jelentősége ellenére kizárólag a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara internetes oldalán közöltek a tenderről egy rövid közleményt… Békés megyének bizonyára különös affinitása van a Mekong deltájához.

Ezek után Orbán Viktor miniszterelnök 2017 szeptember 25-én bejelentette, hogy Magyarország kórházat épít Vietnamban. Nem, nem egy másikat. Ugyanazt! Amit egyszer már nem építettünk meg. Hát, a Mekongnak tényleg mindegy, hogy hány kórházat nem építünk a deltájában.

Kis kórház a nagy Mekong mentében, óh, mi drága e kórházacska nékem!

Tényleg drága: húszmilliárd forint kihelyezésébe kerül, most már másodszor. Na mármost, ha hiszik, ha nem: a Nhan Dan Online beszámolója szerint ennek a kórháznak viszont már lerakták az alapkövét! Éspedig tavaly, október tizenegyedikén. Az alapkő feltételezhetően azonnal elsüllyedt, ugyanis Can Tho teljes, millió fölötti lakosságú városa cölöpökre épült, a mocsaras talaj miatt, mint egy indokínai Velence, de megvan az az alapkő, ha a dágványban elmerülve is.

Ehhez az esethez hasonlít a mexikói templomfelújítások ügye is

Ott kétmilliárd forint kihelyezése homályos. Az iráni busztenderről és a 25 megawattos atomerőművekről már nincs is terjedelmem szólni, de hát ezer és egy ilyen történet gyűlik fel az újságíró tarsolyában… Én már csak egyvalamit nem értek.

De azt nagyon nem.

Ha Budapesten elindul egy állami beruházás, akkor jó eséllyel minden tapasztaltabb ember tudja, mennyit fognak belőle elsikkasztani, mennyivel lépik túl az előirányzott keretet, és mennyit fog késni az átadás. Ahogyan azt is tudjuk, hogy egy stadion egyenlő tízmilliárd forint, ez már mértékegység, mint az ógörögöknél, csak azok távolságot mértek stadionban, mi kiadást.

De ha ezt ilyen jól tudjuk, ha látjuk, hogy ez a rezsim itthon mindent ellop, ami nincs kellőképpen lebetonozva és/vagy odahegesztve, honnan vesszük, hogy mikor átlépi a magyar határt, megszállja őket a Szentlélek és hirtelen minden vörös centet arra költenek, amit ígértek?

Nem lenne különös, meglepő és abszurd?

Dehogynem. Hihetetlen is volna.

Szóval hagyjuk csak a külföldiek elleni gyűlölködést, rendszerint nem látnak azok egy vasat sem ezekből a pénzekből, vagy maximum a tíz százalékát, azt is csak az ottani cégek, azt is csak a látszat kedvéért. És ha nagyon muszáj mutatni nekik valamit.

Tőlünk tűnik el a befektetett pénz, igen. De náluk nem jelenik meg, ne a népet utáljuk, hanem a politikusaikat. Amelyek pont úgy lopnak, mint a mieink.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .