Koronavírus: eddig nem volt terv

0
1429
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra kormányszóvívõ. MTI/Bruzák Noémi

Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít – közölte Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter tudomása szerint a napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat.

A Kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a koronavírusról az országos tisztifőorvost, akit felhatalmazott a védekezés irányítására, illetve azt várják tőle és a szaktárcától, hogy

azonnal készítsen akciótervet.

A magyar egészségügyi intézményrendszer felkészült arra, hogy felvegye a betegséggel szembeni küzdelmet – mondta a miniszter.

Ha Magyarországon felmerül a koronavírus gyanúja, soron kívüli laboratóriumi vizsgálatot rendelnek el – mondta. A tisztifőorvos életbe léptette a vírus elleni védekezésben követendő protokollt, ezért történt az, hogy szerdán a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok testhőmérsékletét. Ez azért nem olyan nagy teljesítmény, mert két napja a Blikk megírta a turistacsoport érkezését.

Közlése szerint

csak ezután várható, hogy repülőtereken és az érzékeny belépési pontokon további technikai eszközöket szerelnek fel,

hogy kiszűrjék az országba lázasan érkezőket. Ha a betegség gyanúja felmerül, akkor az érintettnek karaténban kell megvárnia a vizsgálat eredményét, és az országba történő belépés meg is tagadható.

Az elkövetkező napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat – ezt csak újságírói kérdésre közölte Gulyás Gergely. Aki óvott a rémhírterjesztéstől, mondván az közveszéllyel fenyegetésnek minősül és büntetendő. Az elmúlt napokban voltak olyan álhírek és rémhírek jelentek meg, amelyek nem feleltek meg a valóságnak – részletezte.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .