Hét magyart hazahoznak Kínából

0
1480
A lezárt Vuhan. Forrás: China Daily

A lezárt kínai tartományban lévő nyolc magyar közül hét akar hazajönni, őket várhatóan szombaton hozza el egy francia gép. Mindannyian egészségesek.

Francia segítséggel hozhatják haza a Hupej tartományban rekedt magyarokat, az őket szállító repülőgép péntek hajnalban indulhat a kínai városba – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön. Menczer Tamás elmondta, hogy

nyolc magyar állampolgár tartózkodik a lezárt tartományban,

hatan a koronavírus epicentrumában, Vuhanban, ketten más városokban. Ők mind jól vannak, nem betegedtek meg, és közülük heten szeretnék elhagyni Kínát.

Több lehetőség közül most azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a magyarokat az a francia repülőgép hozhatja el, amely péntek hajnalban indul Kínába. A magyarok

szombaton érkezhetnek meg Marseille közelébe,

ahonnan Magyarországra hozzák és a budapesti Szent László Kórházban két hétig megfigyelés alatt tartják őket.

Az első francia gép már a levegőben van, megkapta a szükséges engedélyeket, de azzal csak francia állampolgárokat hoznak el. A második gépnek – amely péntek hajnalban indulhat -, még nincsenek meg az engedélyei, de jó eséllyel megkapja azokat. Folyamatos az egyeztetés az ügyben,

Franciaország a kezdettől jelezte, hogy elhozza a hét érintett magyart,

és ezt azóta többször is megerősítette – mondta Menczer.

A hét magyar állampolgár el tud jutni a megadott helyszínre a szükséges időben. A gépen koordinátorként utazik egy magyar konzul Párizsból. A külügyi tárca pedig elkezdte a magyarok hazaszállításának előkészítését Franciaországból,

repülőgépet küldenének értük szombaton.

A franciákkal napok óta folytak a tárgyalások, ez korábbi hírekből is tudott volt, de ahogyan Menczer elmondta, volt több lehetőség is a hazautazásra. Portugál és brit lehetőség is szóba került, de utóbbi gép nem kapta meg a szükséges engedélyeket a kínai hatóságoktól. Van egy gép, amely spanyol-brit kooperációban Vuhanból szállna fel a tervek szerint pár óra múlva, de annyira rövid a határidő, hogy a magyarok nem tudnának kiérni a repülőtérre, ráadásul nem biztos, hogy a gépnek van felszállási engedélye, így ezzel a lehetőséggel nem élnek – mondta az államtitkár. Kínálkozott német megoldás is, pénteken tervezték, hogy gépet indítanak Vuhanba, de még itt sincs meg az engedély a kínai hatóságoktól, és nem volt egyértelmű jelzés, hogy a magyarokat is elhoznák-e.

Az államtitkár megerősítette:

nem tudnak olyan magyarról, aki megbetegedett volna külföldön vagy itthon,

és nem tudnak olyan külföldi állampolgárról sem, aki megfertőződött volna korábban és most Magyarországon tartózkodna. A kínai Hupej tartományba senkinek nem ajánlják a beutazást.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .