Koreából nézve

0
159

Megnyerte a Fidesz a választásokat. Környezetemben senki sem hitt a szemének, környezetem alatt a virtuálisat értem. Magyarország választási térképe egy az egyben narancssárgává változott. Erre mondják, hogy túlnyerték magukat.

Mikor Pák Kün E elnök lett, utóbb kiderült, hogy manipulációval, azaz online csoportokat béreltek fel, azok a nagy látogatottságú online káfékban az emberek véleményét Pák elnöknő irányába manipulálták, illetve álhírekkel járatták le az akkori vesztest, a mostani elnökünket, Mun Dzseint. Mégsem voltak olyan kapzsik, mint a Fidesz, ők csak 51/48% arányban győztek.

Magyarországon sokan valóban a Fideszre szavaztak, a népbutító migráncsozásnak mindig van közönsége, ráadásul a Fidesz kezében van a sajtó, néhány, csak Budapesten fogható, vagy online tv, újság kivételével az övék az ország összes hírforrása, ami háromnegyed siker a választási győzelemre

Itt is voltak, akik Pák Kün Et támogatták, különösen az idősek, akiknek a volt elnöknő apja nagy emberként él az emlékezetében. Felmérések szerint a vidéki, kevésbé iskolázott lakosság támogatta Pák Kün Et, a nagyvárosi, diplomások, és a fiatalok pedig Mun Dzseint.

Az előző elnök, I Mjang Bák, néhány, nagy nézettségű tv csatorna felett befolyással rendelkezett, az ellenzéki művészek, hangadó értelmiségiek ezeken a csatornákon fekete listára kerültek, azaz nem hívták őket semmilyen műsorba. Túl ezen azonban itt a sajtószabadság szent tehenéhez nem mertek hozzányúlni.

Pák elnöklése idején, a választások után, pont úgy kérdezgették egymást az emberek, mint Magyarországon most, hogy ha mindenki mérges és frusztrált, akkor mégis ki szavazott Pákra?

Nem volt válasz, ahogy Magyarországon sincs.

Négy év alatt, a világ eddig legbiztonságosabb országában, Dél-Koreában elszaporodtak az erőszakos cselekmények, minden második koreai külföldre vágyott, persze praktikusan alig mentek többen, mint addig. Az óriásvállalatok hatalommal történő visszaélései megszaporodtak, a dolgozók, kétkezi és irodai munkások egyaránt megemelt adóterhek, magas egészségügyi ellátási költségek, és nagy összegű tandíjak mellett dolgoztak látástól vakulásig, mert élni kell. A hatalom nem hagyott sem időt, sem energiát gondolkozni. Az emberek stresszesek lettek, ittak, összeverekedtek, vagy megverték a feleségüket, a gyerekeiket, feszültek voltak és rosszkedvűek.

Megszaporodtak a szív és érrendszeri megbetegedések, sokan pótolták a napi örömöt gyors ételekkel éjszaka, itt ugyanis 24 órában lehet ilyesmit rendelni, a kínálat hatalmas. Az alapvetően egészséges ételeken élő koreaiak szervezete hamarabb és rosszabbul reagál. Mára rengeteg a szívbeteg, az elhízott, a depressziós, bár megtörtént a hatalomváltás, nehéz visszaállítani az emberek békéjét.

Magyarországon egy szurikáta elpusztítása képes volt embereket egymás halálos ellenségévé tenni.

Láttam a minap egy szimpla halálhírt. Valakinek a valakije meghalt, ezt közzétette, természetes. A poszt alatt azonmód egymás torkának ugrott vagy tíz ember, egy vélt vagy valós helyesírási hiba okán a posztban.

Online újságokban, melyek nagy olvasottságot tudhatnak magukénak, olyan mértékben használnak trágár kifejezéseket, ami már nem az az egy-két szó, ami belefér, hanem épp az a színvonal, amit a Magyarországon sugárzott reality műsorok képviselnek.

Egyébként, valamikor normális emberek ma azért ülnek le a számítógép elé, és kapcsolják be a kommentelhető felületeket, hogy ott anyázással, átkozódással, mások – akár egy gyermek – halálának kívánásával adják ki a feszültséget magukból, teljesen kontrollálatlanul, többnyire arc nélkül, de egyre többen felvállalva magukat.

Mások összeesküvés-elméletekbe menekülnek, vagy helyi, lokális gondokat panaszolnak el, esetleg az ezotéria áltudományos világában keresik a menedéket, sokan elfordulnak az internetes felületektől, bezárkóznak a magánéletükbe, és megpróbálnak túlélni.

Csakhogy az erőszak, a frusztrált ember vagdalkozása kimegy a neten túlra is, a tömegközlekedésbe, az autóvezetés kultúrájába, a pénztáros válaszába a boltban, a szembejövő járókelő viselkedésébe is. Ki- és megkerülhetetlen jelenség, mely egy negatív spirálban generálja egyre és egyre erősebbre önmagát, magába szívva szinte mindenkit, aki az adott környezetben él, nincs előle menekülés.

Itt megszaporodtak az idős emberek olyan betegségei, melyek eddig majdhogynem ismeretlenek voltak, mint például a demencia, a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór.

Ám itt vannak kitűnő kórházak, ahol ezeket az embereket kezelik, ma már ráadásul az állam költségén, hála a Mun elnök nevéhez fűződő egészségügyi reformoknak, amit a népnyelv Mun Dzse In care-ként emleget.

Magyarországon nagyon sokan halnak bele a NER-be, és még hol van vajon a gödör alja?

Itt a nép kiállt, tüntetett egy éven át kitartóan, míg elérte, hogy a veszélyes folyamat megálljon, és a hatalom ismét jó kezekbe kerüljön.

Magyarországon volt talán három tüntetés, egyre fogyó létszámmal, ezer és egy kifogással, meg lélekben veletek vagyokkal, amire egy ismerősöm azt reagálta, hogy ez nem szeánsz b@zdmeg, hány lelket láttál már tüntetni?

Ma már a humor sem orvosság, már kevés, már nem tudja a feszültséget oldani, átfordult az is cinizmusba. A nép vért kíván, egyelőre még csak gyermekek és sebezhető emberek vérét, meg egymásét. Nincsenek már pártállások, láttam én már nagy demokratát cigányzsidózni Orbánt illetően, semmivel sem különb módon, mint ahogy a neonácik teszik. Az általánosítás, a rasszizmus, az áldozathibáztatás, a kifogáskeresés, a hazudozás, az álhírgyártás ma már nem köthető politikai oldalakhoz, a kerítést is azért hagyta volna ott majd mindenki a választási ígéretében, mert a migráncsoktól még az is fél, aki elméletileg nem azon az oldalon áll, ahol félni illik tőlük.

A píszí sem divat már, az valami európai dolog, nekünk sosem volt igazán dolgunk vele.

A homoszexualitás bűn vagy betegség, bármit mondott is a pápa, kimenni a Pride-ra a másik oldalnak ugyan trendi, de előtte azért kell egy FB-poszt, ami úgy kezdődik, hogy Én nem vagyok meleg, de…. Na innentől fogva hiteltelen az egész.

Itt az állítólag hagyománytisztelő és patriarchális koreai társadalomban több, nyíltan homoszexuális műsorvezető dolgozik, roppant népszerűek. Egyre több ember keres fel pszichiátert a depressziójával, egyre többen alakítják az életüket az öröm, az együttlét felé, és ezzel párhuzamosan csökken az agresszió, rendeződnek az indulatok, divat ismét egészségesen élni, mert van értelme.

Van értelme élni, nincs miért nekimenni a másiknak, az emberek arcára visszatért az őszinte derű. Nem egy mesterséges és torz nemzeti öntudat foglyai, hanem büszkék arra, hogy leváltották mécsesekkel a hatalmat, gondját viselték a jelenüknek, és élhető jövő ígéretét hagyták a gyermekeikre.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..