Kezdőlap Címkék Pák Kün E

Címke: Pák Kün E

Koreából nézve

Megnyerte a Fidesz a választásokat. Környezetemben senki sem hitt a szemének, környezetem alatt a virtuálisat értem. Magyarország választási térképe egy az egyben narancssárgává változott. Erre mondják, hogy túlnyerték magukat.

Mikor Pák Kün E elnök lett, utóbb kiderült, hogy manipulációval, azaz online csoportokat béreltek fel, azok a nagy látogatottságú online káfékban az emberek véleményét Pák elnöknő irányába manipulálták, illetve álhírekkel járatták le az akkori vesztest, a mostani elnökünket, Mun Dzseint. Mégsem voltak olyan kapzsik, mint a Fidesz, ők csak 51/48% arányban győztek.

Magyarországon sokan valóban a Fideszre szavaztak, a népbutító migráncsozásnak mindig van közönsége, ráadásul a Fidesz kezében van a sajtó, néhány, csak Budapesten fogható, vagy online tv, újság kivételével az övék az ország összes hírforrása, ami háromnegyed siker a választási győzelemre

Itt is voltak, akik Pák Kün Et támogatták, különösen az idősek, akiknek a volt elnöknő apja nagy emberként él az emlékezetében. Felmérések szerint a vidéki, kevésbé iskolázott lakosság támogatta Pák Kün Et, a nagyvárosi, diplomások, és a fiatalok pedig Mun Dzseint.

Az előző elnök, I Mjang Bák, néhány, nagy nézettségű tv csatorna felett befolyással rendelkezett, az ellenzéki művészek, hangadó értelmiségiek ezeken a csatornákon fekete listára kerültek, azaz nem hívták őket semmilyen műsorba. Túl ezen azonban itt a sajtószabadság szent tehenéhez nem mertek hozzányúlni.

Pák elnöklése idején, a választások után, pont úgy kérdezgették egymást az emberek, mint Magyarországon most, hogy ha mindenki mérges és frusztrált, akkor mégis ki szavazott Pákra?

Nem volt válasz, ahogy Magyarországon sincs.

Négy év alatt, a világ eddig legbiztonságosabb országában, Dél-Koreában elszaporodtak az erőszakos cselekmények, minden második koreai külföldre vágyott, persze praktikusan alig mentek többen, mint addig. Az óriásvállalatok hatalommal történő visszaélései megszaporodtak, a dolgozók, kétkezi és irodai munkások egyaránt megemelt adóterhek, magas egészségügyi ellátási költségek, és nagy összegű tandíjak mellett dolgoztak látástól vakulásig, mert élni kell. A hatalom nem hagyott sem időt, sem energiát gondolkozni. Az emberek stresszesek lettek, ittak, összeverekedtek, vagy megverték a feleségüket, a gyerekeiket, feszültek voltak és rosszkedvűek.

Megszaporodtak a szív és érrendszeri megbetegedések, sokan pótolták a napi örömöt gyors ételekkel éjszaka, itt ugyanis 24 órában lehet ilyesmit rendelni, a kínálat hatalmas. Az alapvetően egészséges ételeken élő koreaiak szervezete hamarabb és rosszabbul reagál. Mára rengeteg a szívbeteg, az elhízott, a depressziós, bár megtörtént a hatalomváltás, nehéz visszaállítani az emberek békéjét.

Magyarországon egy szurikáta elpusztítása képes volt embereket egymás halálos ellenségévé tenni.

Láttam a minap egy szimpla halálhírt. Valakinek a valakije meghalt, ezt közzétette, természetes. A poszt alatt azonmód egymás torkának ugrott vagy tíz ember, egy vélt vagy valós helyesírási hiba okán a posztban.

Online újságokban, melyek nagy olvasottságot tudhatnak magukénak, olyan mértékben használnak trágár kifejezéseket, ami már nem az az egy-két szó, ami belefér, hanem épp az a színvonal, amit a Magyarországon sugárzott reality műsorok képviselnek.

Egyébként, valamikor normális emberek ma azért ülnek le a számítógép elé, és kapcsolják be a kommentelhető felületeket, hogy ott anyázással, átkozódással, mások – akár egy gyermek – halálának kívánásával adják ki a feszültséget magukból, teljesen kontrollálatlanul, többnyire arc nélkül, de egyre többen felvállalva magukat.

Mások összeesküvés-elméletekbe menekülnek, vagy helyi, lokális gondokat panaszolnak el, esetleg az ezotéria áltudományos világában keresik a menedéket, sokan elfordulnak az internetes felületektől, bezárkóznak a magánéletükbe, és megpróbálnak túlélni.

Csakhogy az erőszak, a frusztrált ember vagdalkozása kimegy a neten túlra is, a tömegközlekedésbe, az autóvezetés kultúrájába, a pénztáros válaszába a boltban, a szembejövő járókelő viselkedésébe is. Ki- és megkerülhetetlen jelenség, mely egy negatív spirálban generálja egyre és egyre erősebbre önmagát, magába szívva szinte mindenkit, aki az adott környezetben él, nincs előle menekülés.

Itt megszaporodtak az idős emberek olyan betegségei, melyek eddig majdhogynem ismeretlenek voltak, mint például a demencia, a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór.

Ám itt vannak kitűnő kórházak, ahol ezeket az embereket kezelik, ma már ráadásul az állam költségén, hála a Mun elnök nevéhez fűződő egészségügyi reformoknak, amit a népnyelv Mun Dzse In care-ként emleget.

Magyarországon nagyon sokan halnak bele a NER-be, és még hol van vajon a gödör alja?

Itt a nép kiállt, tüntetett egy éven át kitartóan, míg elérte, hogy a veszélyes folyamat megálljon, és a hatalom ismét jó kezekbe kerüljön.

Magyarországon volt talán három tüntetés, egyre fogyó létszámmal, ezer és egy kifogással, meg lélekben veletek vagyokkal, amire egy ismerősöm azt reagálta, hogy ez nem szeánsz b@zdmeg, hány lelket láttál már tüntetni?

Ma már a humor sem orvosság, már kevés, már nem tudja a feszültséget oldani, átfordult az is cinizmusba. A nép vért kíván, egyelőre még csak gyermekek és sebezhető emberek vérét, meg egymásét. Nincsenek már pártállások, láttam én már nagy demokratát cigányzsidózni Orbánt illetően, semmivel sem különb módon, mint ahogy a neonácik teszik. Az általánosítás, a rasszizmus, az áldozathibáztatás, a kifogáskeresés, a hazudozás, az álhírgyártás ma már nem köthető politikai oldalakhoz, a kerítést is azért hagyta volna ott majd mindenki a választási ígéretében, mert a migráncsoktól még az is fél, aki elméletileg nem azon az oldalon áll, ahol félni illik tőlük.

A píszí sem divat már, az valami európai dolog, nekünk sosem volt igazán dolgunk vele.

A homoszexualitás bűn vagy betegség, bármit mondott is a pápa, kimenni a Pride-ra a másik oldalnak ugyan trendi, de előtte azért kell egy FB-poszt, ami úgy kezdődik, hogy Én nem vagyok meleg, de…. Na innentől fogva hiteltelen az egész.

Itt az állítólag hagyománytisztelő és patriarchális koreai társadalomban több, nyíltan homoszexuális műsorvezető dolgozik, roppant népszerűek. Egyre több ember keres fel pszichiátert a depressziójával, egyre többen alakítják az életüket az öröm, az együttlét felé, és ezzel párhuzamosan csökken az agresszió, rendeződnek az indulatok, divat ismét egészségesen élni, mert van értelme.

Van értelme élni, nincs miért nekimenni a másiknak, az emberek arcára visszatért az őszinte derű. Nem egy mesterséges és torz nemzeti öntudat foglyai, hanem büszkék arra, hogy leváltották mécsesekkel a hatalmat, gondját viselték a jelenüknek, és élhető jövő ígéretét hagyták a gyermekeikre.

Vallás és demokrácia

A Koreai-félsziget lakosai hagyományosan, túlnyomó többségükben buddhista vallásúak. Ez a buddhizmus a máhájána (széles út) ághoz tartozik többnyire, de Vietnam felől érkezett a hinajána (keskeny út) buddhizmus is. Az eredetileg India területén kialakult hitrendszer, Kínán keresztül jött a félszigetre, itt keveredett az ősi sámánizmussal, a szintén kínai taoizmussal, majd Konfuciusz is hozzá tette a magáét, következésképp, ma vannak hagyományőrző, szigorú rendekben élő hinajána buddhista közösségek, és többségében a keverék koreai buddhizmus, mely valamelyest hasonlít a Zenhez, amit sokan már nem is említenek buddhizmusként, annyira más.

Korea népe azonban mindig is igényt tartott a szertartásokra, a misztikumra, a lélekemelő kiegészítőkre, ezért itt nem hódít a zen, a buddhizmus színes, szép, alapvetéseiben a máhájána vonalat követi.

A csan buddhizmus koreai találmány, ez az a szigorított máhájána, amit a szerzetesi közösségek jelentős része gyakorol.

A hétköznapi buddhista, aki világi életet él, eljár meghajolni a kolostorokba, esetleg még részt vesz tanításokon is, de cseszát (cseszá – áldozati ceremónia) tart a család halottainak minden évben, ott elhelyez a szellemük számára ételt, italt, kimegy a sírhoz, azt meglocsolja rizspálinkával, és ott hagy az elhunyt szellemének ételt. Sámáncetliket tart az ajtó felett, melyek a jó szerencsét, egészséget, jómódot és minden egyéb emberi kívánságot hivatott teljesíteni. Házasodás előtt kikéri a jós vagy a sámán, esetleg a szádzsus ember (szádzsu – egy fajta asztrológia alapú tudomány) tanácsát, vajon összeillik-e a választottjával, vagy sem.

Ez természetesen nem színtiszta buddhizmus, ez annak az itteni, keveredett változata.

A katolicizmus a késő csoszan korban tette be a lábát az akkor még egy országba, Kínai közvetítéssel, Jezsuita szerzetesek által. 1866-ban azonban lemészároltak 8ooo katolikus vallású koreait, nem feltétlenül a vallási tolerancia jegyében. Vallási nyitottság a japán megszállás, azaz a II. Világháború után következett, a protestáns kereszténység is ekkor érkezett, amerikai hittérítők képében.

A katolikus, és a protestáns egyház, Dél-Koreában ma két teljesen különböző vallásként él, nincs átjárás köztük, ám a katolikusok magukba olvasztották a nép kultúráját, szokásait, elfogadták azt, míg a rideg, merev protestáns vallás ezeket tiltja, egy az egyben az amerikai modellt imitálja.

A sok babonával meghintett buddhizmus, és az ezt elfogadó katolicizmus lenézetté vált a városi értelmiség körében, egyre többen vették fel a protestáns kereszténység valamelyik ágát. Sok a metodista, az evangélikus, reformátusok is vannak, és más egyéb protestáns egyház is képviselteti magát az országban.

Mondhatni, divattá vált protestáns kereszténynek lenni, különösen a diplomás, városi középosztály köreiben.

Dél-Koreában abszolút vallásszabadság van, az állam a műemlék értékű buddhista kolostorokat és a szintén műemlék taoista komplexumokat támogatja, azon kívül, hihet bárki bármiben, létrehozhat bármilyen vallást, szektát, az állam nem tiltja meg, de nem is támogatja. A szekták esetében csak abban az esetben kerül sor rendőrségi vizsgálatra, és a szekta bezárására, amennyiben ott bűncselekményt követnek el.

Ez a nagy szabadság aztán persze meghozta a maga visszásságait, mint amilyen a Mun szekta, amely végül Amerikába menekült, és amelynek egyenes ágú leszármazottja Magyarországon a Hit gyülekezet, bár ők ezt valótlannak mondják, furcsa is lenne, ha elismernék, lévén hivatalos egyházi státuszt kaptak Orbán Viktortól, cserébe a tulajdonukban lévő ATV kissé kevésbé lett ellenzéki, mint azt megelőzően, mondhatni semennyire.

A másik hírhedt szekta Dél történelmében az, amelynek oszlopos tagja Pák Kün E, bukott elnök asszony. Úgy hírlik, hogy édesanyja tragikus halála után, akit egy merényletben véletlenül öltek meg, a valódi célpont Pák Dzsong Hi elnök volt, csatlakozott a fiatal lány a Cse Te Min által irányított keresztény eredetű szektához, mely aztán annyira elvadult, hogy sámánista szertartásokat tartottak, fohászkodtak még az ördöghöz is, és mint minden szekta, a befolyásuk alá vonták a tagjaikat. Pák Kün E beszervezője Cse Szun Sil lett, Cse Te Min lánya. Nem sokkal később megölték Pák Dzsong Hi elnököt, Pák Kün E család nélkül maradt, Cse Szun Sil befolyása felette teljesen elhatalmasodott. Évtizedekre eltűnt a politikából, holott édesanyja halála után ő játszotta el apja mellett a First Lady szerepét, és igen jól végezte ezt.

No Mu Jan elnök után I Mjang Bák került a hatalomba, aki szintén protestáns keresztény volt, és erősen konzervatív, régi vágású politikus, mint utóbb kiderült, egy egész jól fejlett maffiát üzemeltetett, igen korrupt volt, most előzetes letartóztatásban van, folyik ellene az ügyészségi vizsgálat, és már egy bírósági per is.

Rebesgetik, hogy Pák Kün E a háttérből anyagilag erősen támogatta a kampány során I Mjang Bák elnököt, aki ezt az öt hatalmon töltött év után honorálta, az elnöki székbe segítette Pák Kün E-t.

Akkor még senki sem tudta, hogy Pák szekta tag, azt végképp nem, hogy teljesen a szektavezér Cse Szun Sil hatása alatt áll, aki apja Cse Te Min halála után átvette a szekta irányítását.

Pák Kün E elnöklése alatt történt a Szevalhó komp tragédiája. Ez egy Incsan és Csedzsu között közlekedő komp volt, ami aznap épp egy egész évfolyamnyi gimnazistával a fedélzetén indult útnak Csedzsu felé. A gyerekek kirándulni mentek. Dzsindó szigetnél baleset érte a hajót, elsüllyedt, több, mint háromszáz, 16 éves gyermek életét követelve. Nemzeti tragédia volt ez, négy éve történt, azóta sem gyógyultak be a sebek, és konzervatív hatalom ide vagy oda, nem lehetett megállítani az újságírókat és a hétköznapi embereket, hogy kiderítsék az igazságot.

Hamarosan napvilágot látott a tény, hogy a komp valódi tulajdonosa egy keresztény szekta, név szerint Kuvanpá, melynek több tíz hektáros telepei voltak, a szektatagok azon belül éltek, nem találkoztak a külvilággal, bio termékeket gyártottak, abból finanszírozták az életüket, és vezetőjük földön túli gazdagságát is, ámbár ezt vélhetőleg tudtukon kívül.

A kompot szabálytalanul átépítették, de megkapták rá a hatósági pecsétet, A teherbírásához képest sokszorosan túlterhelték rakománnyal és utasokkal is, ezt is jóváhagyta az illetékes szerv. Induláskor a komp elromlott, a tanárok, és az iskola igazgatója gondolkodott is, hogy elnapolják a kirándulást, de mire döntöttek, megjavították a hajót, így kétségekkel ugyan, de maradtak.

A baleset után előkerült a szekta, és annak vezetője, a felelősségük, a kenőpénzek, amivel megszerezték a különböző engedélyeket. Letartóztatási parancsot adtak ki a vezető ellen, aki egy szektatagnál bujkálva azt üzente az egyik legnézettebb televíziós csatornán keresztül, hogy ha ő egyszer kinyitja a száját, nem marad szabad ember Jaidón. Jaidó egy kis sziget a Hán folyón Szöulban, ott áll a parlament, a Trump tornyok, ott a pénzügyi központja Dél-Koreának, és néhány csebal is ott lakik, továbbá ott található Korea leggazdagabb, és legnagyobb protestáns gyülekezetének fő temploma is.

Pár napra rá, az ország másik végében egy paraszt ember talált rá a kuvanpá szekta vezérének holttestére a rizsföldjén. Úgy tűnik, nem volt alkalma „kinyitni a száját”, ámbár a hivatalos vizsgálat szívrohamot állapított meg a halál okaként.

Ezt követően, egy névtelen feljelentés kapcsán kiderült Pák Kün E elnöknő szektás kötődése, és az a borzasztó tény, hogy 4 éven át, helyette, gyakorlatilag Cse szun Sil irányította Dél-Koreát.

S. Lee

Ez a rémálom épp egy éve tért véget.

Előtte persze a nép egy teljes évig, minden szombaton mécsesekkel vonult fel a szöuli hősök terén, követelve Pák hatalomból való távozását.

Meleg volt vagy hideg, esett a hó vagy tűzött a nap, ott voltak minden alkalommal másfél, két milliónyian, rendületlenül. Nem volt szervezés, összeadták a mécsesek, és a táblácskák árát, hol itt, hol ott állítottak fel hevenyészett színpadokat, zenéltek, beszélt aki akart, elszórakoztatták egymást különösebb szervezettség nélkül is.

Eszébe sem jutott senkinek, hogy ki ne menjen tüntetni, meg mit vihet magával és mit nem, milyen pártállású, vagy vallású a szomszéd tüntető.

Semmi más cél nem volt mint, hogy visszaállítsák a demokráciát, elkergessék a hatalomból a korrupt embereket, és leszámoljanak a szekták politikai befolyásával.

Azóta nagyot változott a világ, az emberek nem csupán a szektáktól fordultak el, de úgy általában igen nagy mértékben a protestáns egyházaktól is, amelyek politikai befolyása nyílt titok volt évtizedekig. Egyre másra zárnak be a templomok, egyre másra találkozni a buddhista hagyományok felelevenítésével, úgy tűnik a koreaiak kiábrándultak a protestáns kereszténységből, mivel az a hatalmat akarta felettük, ők pedig igen sok vért áldoztak a szabadságuk oltárán, nem lehet azt olyan egyszerűen elvenni tőlük.

A protestáns egyházak, és a hatalom korrupt egymásra találása olyan mértékű ellenérzést váltott ki a koreai társadalomból, ami azt eredményezte, hogy tömegesen hagyják ott azt a vallást, amely földi helytartóit látván csak undort érez az ember.

Párhuzamok nélkül?

0

Nagyon érdekes belpolitikai jelenségre figyeltem fel a dél-koreai közéletben.

Ugye azt számtalanszor tisztáztuk, hogy Pák Kün E, előző elnökasszony megbukott a hivatali ideje előtt, mert helyette gyakorlatilag a barátnője vezette az országot négy évig, aki egy kereszténységből kiindult szektavezér lánya, jelesül Cse Szun Sil.
Korrupció volt felsőbb szinteken, fekete listák művészeknek, és közéleti személyeknek, befolyásolása néhány népszerű televízió csatornának, és egyéb aljasságok.

Pák Kün E úgy bukott meg, hogy elnökségének utolsó előtti évében, ősztől késő tavaszik a nép Seoulban minden szombaton gyertyás felvonulást, tüntetést tartott, ahol a lemondását követelték békésen.

Igen sok szkeptikus volt, aki azt állította, hogy majd pont kisgyerekes családoktól fog megijedni a hatalom, akik gyertyákkal vonulnak, nevetséges.
Pedig nem volt az, Pák elnökasszony megbukott, ma már 24 éves börtönbüntetését tölti, ahogy Cse Szun Sil is a saját húsz évét, a csebalok közül néhányan már börtönben, néhány pere még folyamatban, a közélet megtisztult, a fekete listákat nyilvánosságra hozták, egészen a legalsóbb szintekig kipucolták a hatalmukkal visszaélő, korrupt konzervatívokat.

Első körben az alelnök ideiglenes ügyvezetőként vette át az elnöknő helyét, majd kiírták az előrehozott választásokat, amelyeket toronymagasan a szociálliberális Daburamindzsudáng párt nyert, az elnöki pozíciót pedig annak vezetője, Mun Dzse In.

Eddig a pontig azt hiszem, nagyon sokszor leírtam a történteket.
Most azonban másról van szó.

Mun Dzse In elnök népszerűsége töretlen, sőt emelkedik, tegnap a bizalmi indexe a lakosság körében közel volt a 8o%-hoz. A párt bizalmi indexe is magas 65% körül mozog.

Rajtuk kívül a parlamentbe jutott a konzervatív párt, a Hángukmindzsudáng, vezetője egy Torgyán szerű botrányos öregember, Hon Dzsun Pjo.
Bizalmi indexük 1o-14 % között mozog.
Ők gyakorlatilag nyíltan képviselik a Pák Kün E vonalat, csupán a korrupciót ítélték el, alapvetően erősen konzervatív párt, kevés támogatójuk a legidősebb korosztályból kerül ki.

A másik ellenzéki párt a mindzsudáng, amely alig pár százalékon áll, és ember nem mondja meg, hogy miben különböznek a kormánypárttól, mert, hogy semmiben, csak akkor miért nem csatlakoznak ahhoz…

Aztán egy Amerikába szakadt hazánkfia és a pártja, őt úgy hívják, hogy Án Csal Szu, a párt pedig egy fura képződmény, Páránmiredáng-nak hívják, valami jobbközép szeretne lenni, de Án Csal Szu liberális figura, igazából nehéz eldönteni, hogy ők mit szeretnének másképp, mint ahogy most van, de végső soron konstruktív ellenzéki szerepet töltenek be, szemben a mindent megbénító és ellehetetlenítő konzervatívokkal, kár, hogy öt százalék körül vannak csak.

Tehát jelenleg a parlamenti ellenzék összesen nincs negyven százalékon, de az itteni törvények értelmében a legtöbb törvényhez szükséges szavazatszám még sincs meg, ahhoz ők is kellenek, az elnök meglehetősen nagy mozgástere miatt működik még az ország közigazgatása, és képes haladni a északi-déli békefolyamat is.

Nagyon hasonló a helyzet, mint Magyarországon, csak itt a „jók” vannak hatalmon, és a „rosszak” ellenzékben. Ennél jobban nem hiszem, hogy le lehetne egyszerűsíteni…
Ám az ellenzék egy része, jelesül a konzervatívok, belekapaszkodnak minden fűszálba, most például egyik képviselőjük éhségsztrájkol a parlament lépcsőjén, tegnap kezdte, de nem lehet valami nagy hős, mert ma reggelre már az a hír bukkant fel, hogy majd 24 óránként váltják egymást, ami ebben az országban, ahol kultikus figurák haltak bele az éhségsztrájkba, kissé szánalmas, a himalájai túraruhában, szigetelő matracon ülő usánkás képviselő képéről már nem is beszélve.

Akárhogy is, de bizony képesek akadályozni a parlamenti munkát, képesek magukra felhívni a figyelmet és elérni, hogy ilyen, olyan belpolitikai botránynak titulált esetek ne sikkadhassanak el. Kemény ellenzék, de ellenzék, ugyan nagyon alacsony a támogatottsága, mégis foggal, körömmel harcol a vélt vagy adott esetben valós igazáért. Ez még akkor is roppant szimpatikus, ha egyébként a világról alkotott képük elavult, anakronisztikus, a hatalomgyakorlásuk során folyamatosan magas volt a csebalok kivételezettsége és a korrupció az országban.
Most persze sanszuk sincs a hatalomra, és ezt ők is tudják, így próbálnak a kormánypárt által elkövetett hibákba belekapaszkodni, ami olykor még sikerül is, de legalábbis nem hagyja ellustulni a kormánypárti képviselőket.

Mindazonáltal a napokban Hon Dzsun Pjo átlépett egy határt, ugyanis nemsokára önkormányzati választások lesznek, ő kampánykörúton van, megengedhetetlen hangnemet üt meg rendszeresen. Ez természetesen kontraproduktív, a népszerűségük tovább zuhant az elmúlt hetekben, a saját képviselői is kritizálják, bár még egyben a párt, de veszélyben.

A jelenség, ami számomra roppant érdekes volt, az az ezt övező társadalmi aggodalom.

Bármennyire is elkötelezett kormánypárti szavazó is valaki, elvárja, hogy legyen ütőképes ellenzék a parlamentben. Mégpedig azért várja el, mert nem „hisz” a pártban, hanem egyetért azzal, de tudja, hogy az emberekből áll, akik esendőek és néha lusták, hibázhatnak, korrumpálódhatnak, ezer dolog történhet velük, amit egy erős ellenzék azonnal észrevesz és lecsap rá. Így az állampolgár biztonságban van, még a saját kedvelt pártjától is, ráadásul amire az ellenzék lecsap, arra azonnal ugrik a sajtó, vagy fordítva, ennél jobban politikusokat féken tartani nem is lehet.

Most azonban az ellenzék olyan kis támogatottsággal rendelkezik, hogy roppant agresszív, hogy észrevegyék, ez pedig kontraproduktív, ezáltal a támogatottságuk még tovább csökken, és máris előállt a negatív spirál.

Az emberek szerint ez nem kívánatos jelenség, igenis legyen erős ellenzék, ne legyen módja senkinek sem lopni, csalni, hazudni.

Itt ez a kívánatos norma, nincsenek „hívők”, hanem polgárok vannak, akik csak addig elkötelezettek, amíg úgy látják, hogy a választott pártjuk valóban azt képviseli, amit ígért, és igényt tartanak egy erős ellenzéki kontrollra felettük, és amikor ez az egyensúly felborul, akkor elkezdenek aggódni az ellenőrzés gyengülése okán, illetve a mindent zsigerből elutasító, agresszív mini ellenzék viselkedésén.

Eugenia S. Lee

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!