Kezdőlap Címkék Mun Dzse In

Címke: Mun Dzse In

Arthur mesék 7. – tüskecsere

Arthur sokat nőtt azalatt a három nap alatt is, amig mi odavoltunk a szigeteken kirándulni. Épp tüskéket cserél, priceless élmény belelépni a pihe-puha szőnyegen egy-egy elveszített sün tüskébe, de mostanság ez elkerülhetetlennek tűnik. Ma reggel megpróbáltam mozgásra bírni a sün gyermeket, de dupla ellenállásba ütköztem, Arthur sem értékelte az ötletem, és a férjem sem, úgyhogy Arthur mozgás gyanánt evett, aztán visszavonult a rózsaszín plédes lakosztályába aludni. Közben engem megszállt a főzés, sütés ihlete, remek tésztát főztem a férjemnek mielőtt elment a dolgára, és egy, még annál is remekebb, habos, baracktortát készítettem ajándékba egy kedves ismerősünknek. Ezzel azért el is ment a nap jó része, majd edzettem, miközben néztem a fenti óriás tévét, úgy hamarabb megy az a másfél óra az evezőgépen. Utána feléledt a szél, most nagyon erős, itt a 28. emeleten nem igazán szél hangja van, sokkal inkább, mintha fűrészgépet használna valaki a közelben, és a fürdőszobák szellőzőit is lökdösi a légnyomás. Arthurnak ez nem szimpatikus, ezért most nem a két paplanom között tartózkodik, hanem mindkettő alatt, közel a lábamhoz, amit időnként végig karcol a tüskéivel, vagy megszaglász a hideg, és nedves orrával, hogy biztosan tudja, az a dolog is hozzám tartozik, és így nincs mitől félni. Mikor ideköltöztünk, vásároltunk egy érdekes szobanövényt. Magas, sok hajtása és nagy levelei vannak, a leírás szerint mérgező, viszont nagyon szép, olykor virágzik is. Nos, ez annyira szeret itt nálunk, hogy belakta a nappali egyik sarkát, de úgy, hogy alig lehet tőle odaférni a rolóhoz, a többi növényhez végképp lehetetlen, amúgy eldzsungelesedtünk. Közben viharos sebességgel érik a második papaya, és egyre több virágot hoz a fehér színű ciklámen is, ami azóta van nálunk, mióta ideköltöztem Koreába. Akkor, amikor kaptam, tele volt virággal, azt hittem, hogy szezonális növény lesz, de végül megmaradt, és azóta szinte folyamatosan hoz egy, egy virágot, de ennyit egyszerre csak akkor láttam rajta, amikor a kertészetből hozzám került, pedig messze még a tél.

Pár napig nem néztem híradót, kikapcsolódtam.

Most viszont várjuk a hírt, hogy vajon a pápa elfogadja e Kim Dzsong Un meghívását Észak-Koreába, amit épp most tolmácsol neki Mun elnök, aki a Vatikánban van.

Egy hatvanéves déli állampolgár előre hozta a szabad határátkelést, és valahogy elment Északra. Kim udvariasan hazaküldette Pánmundzsamon keresztül, semmi baja nem esett, csak talán kicsit lelkesebb volt a kelleténél.

Tüntetnek a taxisok, mert itt is van olyasmi, mint az Uber, csak nem annak nevezik, tüntetnek a szülők, mert az állami óvodákban anyagi visszaélések történtek, tüntetnek a buszsofőrök, mert azoknak is van valami bajuk, itt általában sokat, és eredményesen tüntetnek az emberek az érdekeik, követeléseik érvényesítése érdekében.

Észak-koreai kulturális fesztivál lesz Délen, nagy, közös, békülős, közben már szedik az aknákat a DMZ-ben, és elkezdték a vasutat összekötni Északon, és Délen, pedig Trump azt mondta, hogy Dél-Korea az ő engedélye nélkül nem tehet semmit, ami a szankciókat érinti. Nos, úgy látszik, mégis tehet, és tesz is, Trump pedig mond, amit szeretne, a karaván halad.

Arthur elnyugodott a bokám környékén, most már nem fél a szél hangjától, békésen alszik.

Arthur mesék 3. – Az első fürdés, de hajzselét azért mégsem…

Tegnap este Arthur fürdött. Életében először, és nem önszántából, megfürdettem. Mikor vásároltuk őt, akkor a tenyésztő mellékelt egy baba rózsaszín habfürdőt, és egy ugyanolyan színű kefét, amolyan sün fürdető felszerelést.

Közben olvastam, hogy valóban illik időnként fürdenie, mert a forgácsot turkálja, amitől vakaródzik. Ugyan még nem láttam, hogy hű, de vakarózna, de gondoltam, jobb, ha gyerekkorában szoktatom meg vele a vizet, nem később, ne legyen akkora trauma.

Így aztán vettem egy neonzöld lavórt (a koreaiak botrányos színekben képesek gyártani bármit) azzal a szilárd elhatározással, hogy a világító rózsaszín kefe-habfürdőt ellensúlyozzam egy kicsit, majd megkérdeztem a férjem, hogy részt óhajt-e venni az attrakcióban, amit igen jó érzékkel visszautasított, ő még vágyik az állatkánk bizalmára ugye, de ezt nem mondta, fontos dolga akadt, aminek aztán nem leltem nyomát, de nem emlegettem fel.

Engedtem egy jó adag melegvizet a lavórba, azt beletettem a fürdőszoba mosdókagylójába, majd beleraktam a mit sem sejtő sünt. Mit mondjak, kezdetben még tetszett is neki, de aztán elővettem azt a rózsaszín izét, amivel mosdatni kell, és az jobban csúszott a vártnál, aminek következtében Arthur úgy kezdett akarata ellenére viselkedni a kezemben, mint egy angolna, nem, mint egy sün. Ez persze azt eredményezte, hogy ő elvesztette az egyensúlyát, én meg hiába próbáltam elkapni, csúszott nagyon. Nagy izgalmában elfelejtette, hogy a tüskéit mondjuk meredeztethetné is, és akkor lenne mibe kapaszkodnom, sőt, inkább úgy tűnt, mintha nem is lenne tüskés, leginkább egy nyúlós, farkatlan patkányra emlékeztetett, amitől aztán nagyon elkezdtem nevetni, és ez nem segített egyikünkön sem. Végül, valahogy csak összekentem azzal a rózsaillatú izével, meg is kefélgettem a bundáját, de attól tartottam, hogy végképp belecsúszik a lavórba, úgyhogy megnyitottam a csapot, és egyszerűen alá tartottam, amíg foghatóvá nem vált. Erre végképp nem számított, és csak lógott ott a kezemben, mint egy döglött patkány, közben igen nagyokat pislogott, tehát mégis élt. Mikor éreztem, hogy nincs már rajra semmi a samponból, még elgondolkoztam rajta, hogy vajon hajbalzsammal is be kell-e kenni, de addigra már mindketten nagyon kimerültünk, úgyhogy nem kapott balzsamot, viszont becsomagoltam egy fürdőlepedőbe, majd egy másikba, és így tovább, amíg teljesen száraz nem lett. Ezt követően odaadtam a férjemnek, aki megdédelgette, belerakta, az ajándékába, egy kék sün zsebbe, ahol a kis jószág hamarosan álomba is merült, de még ma reggel is gyanakodva nézett rám, a kukacokat is kissé sértődötten volt csak hajlandó elfogadni tőlem.

S. Lee

Szép időnk van ma, azt mondják, hogy egy ideig az utolsó, mert jön a tájfun holnap, rengeteg esővel, erős széllel. A sárga párna a férjem ágyában van, de közben kiderült, hogy épp a duplájába került, mint amennyit én láttam, mert egy sorral feljebb lévő árat néztem, úgyhogy nem vettünk másikat, mondta, hogy neki nem kell, de azóta is ott van, igaz, elhozhatnám, hiszen nincs itthon, de azt hiszem jobban teszem, ha legközelebb veszek magamnak másikat, mikor egyedül megyek, és épp nem szenved majd akkut spórolásban, ami időszakosan jelentkező, és teljesen logikamentes viselkedésformája Olivérnek, viszont el szokott múlni.

Ma beszerelték az élelmiszerhulladék megsemmisítő berendezést a mosogatóba, ami azt jelenti, hogy eztán nem kell bajlódnom a moslékkal, ledarálja, mikroorganizmusokkal megeteti a berendezés, és utána tiszta víz távozik a zárt rendszerből, az én dolgom csak egy pedál megnyomása, hogy darálni kezdjen a lefolyó. Mivel van már két pedál a mosogató előtt a földön, lassan olyan lesz a konyhám, mint egy autó, de már nem felejtem el, hogy mikor melyiket kell nyomni, az egyik folyamatosan folyatja a vizet, a másik csak addig amíg nyomva tartom, a kezemmel nem kell hozzáérnem a csaphoz, csak akkor, ha a hőfokon szeretnék módosítani. Ezzel az organikus mosléktalanító rendszerrel együtt viszont nem szabad erős, klóros vegyszereket használnom, amit igazán nem bánok, nem tesz az jót senkinek sem.

Azt hiszem éjjel megfázattam a férjem, pedig igazán nem akartam, de vacsora előtt edzettem az evezőgépen az emeleten, utána ettünk, fürödtem, sünt fürdettem gyors egymásutánban, olyan melegem lett, hogy csak na, igy kinyitottam a hálószoba teraszának az üvegfalát, és menten el is aludtam. Azt hiszem ő is, mert reggel nagyon hideg volt a hálóban, és bár megfőzte nekem a kávét, nagyokat tüsszögött, és vastag kardigán volt rajta, engem meg fűtött a tejsav, vagy nem tudom, de az izomlázon kívül nagyon mást nem éreztem. Természetesen Arthurt megkíméltük a hidegtől, ő harminc fokban érzi jól magát, de még nem kaptunk infralámpát, talán ma hoz a férjem, ha kap.

Itt Közben helyreállt Mun elnök népszerűsége, egyrészt, mert sikerült összehoznia egy komoly megállapodást Kim Dzsong Unnal, és a második Trump/Kim találkozót is megszervezte, másrészt pedig azért, mert négy éve először kezdtek esni a szauli lakásárak, amelyeket már minden módon próbáltak megfékezni, de csak most sikerült, tehát kül, és belpolitikában egyaránt sikeres a kormánya.

Az órám és a telefonom felváltva osztogatnak nekem trófeákat, mert rendre többet edzek, mint előző nap, többet lépek, kevesebbet eszem, kár, hogy ezalatt híztam két kilót, erre nincs válasza egyik kütyünek sem.

Arthur kapott tőlem csirkemellet főzve, de kezdetben csak úgy volt hajlandó elfogyasztani, hogy összekentem kukaccal, aztán rájött, hogy nem rossz dolog az önmagában sem, és jól belakott belőle. Most persze alszik, hiszen nappal van, de majd vacsorára megkínálom főtt tojással is, hátha az is tetszeni fog neki, mert úgy fogy a kukac, hogy nem bírjuk pótolni, bezzeg a száraz kaja már nem annyira.

Az ígéret szép szó…

Tegnap volt a modern dél-koreai haderő felállításának hetvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból, egy rendkívül szolid repülős bemutatót láthattunk, és egy színpadon rendezett performance-ot, amely leginkább egy videójátékra hasonlított, de a hadsereg erejét fitogtató megmozdulástól ennél távolabb nem is állhatott volna.

A rendezvényen részt vett Mun elnök is a nejével. Nagyon tetszett neki a bemutató, rövid köszöntőjében Kim Dzsong Unról beszélt, és arról, hogy atommentes lesz a Koreai-félsziget, de ebben a hadseregnek is szerepet kell vállalnia, és a jövőről, amelyben az elképzelések szerint drónok, ember nélküli járművek, mesterséges intelligencia, és kevés, remekül kiképzett katona képviseli majd a honvédelmet.

A rendezvény egészen egyértelműen arról szólt, hogy ne provokáljuk katonai felvonulással Pjanjángot, továbbá valóban kijelölte a jövőt, a kis létszámú profi hadsereget, a mostani sorkatonai rendszer helyett.

A magyar sajtóban ismét meglehetősen slendrián módon adtak hírt a Koreai-félszigeten zajló békefolyamatról, de azt is mondhatnám, hogy az egyébként elfogult angol nyelvű cikkeket is lusták lefordítani.

Valójában a következő történt:

  1. Mun Dzse In, déli elnök, két éjszaka, három napos látogatást tett Pjanjángban, Kim Dzsong Un meghívására.

1/a. Katonai megállapodást kötött a két ország, ennek értelmében tegnap előtt óta szedik fel az aknákat a DMZ bizonyos területeiről, kijelölték a két ország szárazföldi határait, a határon repülési tilalom, fegyverhasználati tilalom lépett életbe, továbbá tartózkodás bárminemű ellenséges cselekedettől.

A tengeri határról teljes mértékben nem sikerült megállapodni, de a két ország katonai vezetői ezen tovább dolgoznak.

1/b. Infrastrukturális megállapodás köttetett, azaz még ebben az évben összekötik a két ország vasúthálózatát, és közúthálózatát. Újra indítják a közös ipari parkot, Keszánkongdángot. Ezek ellen az ENSZ szót emelt, mondván, hogy ez az Észak elleni szankciók megsértése, de Dél máshogy látja, a beruházások elindultak, többek között ennek okán aknátlanítják a határövezetet.

  1. Kim Dzsong Un aláírta, hogy nemzetközi szakértők ellenőrzése mellett kötelezettséget vállal a teljes atomleszerelésre. Ehhez pontos időt nem rendeltek, a dokumentumban az azonnali kezdés szerepel.
  2. Mun Dzse In elnök elvitte Kim Dzsong Un üzenetét New Yorkba Trump elnöknek, aki azóta nagyon boldog, mi több, „szerelmes” Kim Dzsong Unba, legalábbis ezt mondta egy kampányrendezvényen. Még az ENSZ-ben, azon az ominózus napon, amikor kinevették, mert azt emlegette, hogy az ő adminisztrációja a valaha létesett legjobb adminisztráció az Amerikai Egyesült Államok történetében, akkor azt is mondta, hogy addig szeretné fenn tartani az ENSZ szankciókat, ameddig Észak-Korea a leszerelést folyamatba nem helyezi. Eddig Pompeo, és Bolton is azt hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben oldják fel a szankciókat, ha a leszerelés befejeződött.

Ezt követően elkezdték szervezni a második Trump/Kim találkozót, aminek dátumát még nem ismerjük, de Pompeo szerint „össze kell rakni a dolgokat”, és emiatt október helyett november a valószínűsíthető időpont amikor a két vezető találkozik.

Az ENSZ-ben felszólalt Mun Dzse In elnök is, ő az eddigiekhez képest nem mondott újat, békés Koreai-félszigetet festett le, majd Észak-Korea képviselője is, aki azt mondta, hogy Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyverek leszerelése mellett, szeretné azt mielőbb megvalósítani, mindazonáltal az Amerika által (Szingapúrban) ígért garanciákat kéri, és az ENSZ szankciók eltörlését szorgalmazza.

Ezt a beszédet félremagyarázva jelentek meg angol nyelvű cikkek, továbbá előszedték a hetvenes, nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok ügyét, válaszul arra, hogy New Yorkban a Mun/Abe találkozó nyilvános kudarccal zárult, mivel Ábét a pártja minden korrupciós botrány ellenére újra elnöknek választotta, és így lehetősége nyílik indulni a következő miniszterelnöki ciklusért is. Emiatt az eddigi halogató retorikája egyértelműen ellenségesre váltott, a japán megszállás alatt prostituált szigetekre hurcolt koreai és egyéb nemzetiségű nők tömegével kapcsolatban azt mondta, hogy Japán mindent elintézettnek vél az ügyben, nincs miről beszélni. Ezt természetesen Mun elnök visszautasította, bár rendkívül udvariasan, de mégis. Ábe viselkedése felettébb nagy önbizalomról árulkodott, lekezelő, és ellenséges volt, túl ezen Japán igen nagy mértékű fegyverkezésbe fogott hirtelen.

Úgy tűnik, ők bíznak a Koreai-félsziget uniós egységében, mert ez bizony annak szól, a beszerzett eszközök ilyen távolságú hadviselésre szolgálnak. A nemzetközi közvéleményt pedig az Észak-Koreába rabolt japán állampolgárok ügyének ismertetésével foglalkoztatja Japán, ami tényleges probléma, kétségtelen, és Japán nehezményezi, hogy Trump elnök nem vette fel ezt a dolgot az Észak-Koreával való megtárgyalandó pontok közé, mondván, hogy tárgyaljon ez ügyben Kim Dzsong Unnal direktben Ábe.

A békefolyamat tehát folytatódik, az sem igaz, hogy az eddigi ígéreteinek Észak nem tett eleget, ugyanis eleget tett, mert azt ígérte, hogy felrobbantja a föld alatti kísérleti állomást, megtette. Azt ígérte, hogy elengedi az amerikai állampolgárságú kémeket, elengedte, azt ígérte, hogy visszaadja a háborúban elesett amerikai katonák maradványait, ezt is megtette.

Ezen túl az Amerikai Egyesült Államok ígért, méghozzá biztonságot, meg nem támadási garanciákat, amelyeket Észak-Korea nem kapott meg.

Tény ugyanis, hogy Trump nem marad örökké Amerika elnöke, azaz Észak-Korea, illetve Kim Dzsong Un nem lesz attól megnyugodva, ha egy kampányrendezvényen Trump kijelenti, hogy ő szerelmes Kim Dzsong Unba, neki arról kongresszusi határozat kell, hogy az elkövetkezendő elnökök sem fogják Észak-Koreát megtámadni.

A tényszerű helyzet tehát az, hogy Észak-Korea nem kapta meg az Egyesült Államok ígéretének teljesítését, ezért leállt a további leszereléssel, és nem hagyta abba a nukleáris anyagok előállítását sem.

A Trump által előre belengetett második találkozó talán áttörést hoz majd az ügyben, de ezt most még nem tudja senki, találgatni pedig felesleges, amikor a külföldi sajtónak a tények közlése sem igen megy.

Vendéglátó a diktátor

Tegnap délelőtt Mun Dzse In elnök, és neje Pjanjángba utazott, az északi fővárosba, 3 napos, két éjszakás látogatást tenni Kim Dzsong Unnál.

A tegnapi nap délelőttje a protokoll jegyében telt, délután már tárgyaltak. Külön a két vezető, külön a külügyminiszterek, és a katonai vezetők. Este ismét protokoll, majd ma délelőtt mindössze egy óra alatt véglegesítették a megállapodások szövegét, kicsit később pedig látványosan alá is írták azokat.

Az első aláíró a két vezető volt, majd a két honvédelmi miniszter, végül sajtótájékoztatót tartottak, ami egy picit északira sikerült, mert ki-ki, elmondta, hogy mit ígért a másiknak, majd elmentek ebédelni, az újságírók nem tehettek fel kérdéseket. Igaz, hogy Kim saját médiája volt jelen, és néhány kiválasztott déli riporter, alig hiszem, hogy bármi meredeket kérdeztek volna, ettől függetlenül nem kérdezhettek.

Túl azon, hogy nagy dolog már az is, hogy Mun elnök elment Pjanjángba, és Kim Dzsong Un katonai tiszteletadással, ágyúlövésekkel fogadta, ami csak a legmagasabb rangú vendégeknek jár, a megállapodás amit kötöttek, roppant érdekes, és előremutató.

A nemzetközi közvélemény számára bizonyára az a legfontosabb része a megállapodásnak, hogy Észak-Korea megsemmisít, egy, (Amerika által korábban kért) rakétakilövő állomást, és a nukleáris fegyvereit úgy általában. A megállapodásban vállalta, hogy ezt nemzetközi szakértők bevonásával, azok ellenőrzése mellett teszi. Ehhez nem rendeltek dátumos határidőt, de a folyamatot azonnal elkezdik, függetlenül az Egyesült Államoktól.

A megállapodás következő pontja az, hogy a szétszakított családok ezen túl videóbeszélgetéseket, és telefonhívásokat folytathatnak egymással korlátozás nélkül. Az ehhez szükséges eszközöket a két ország biztosítja.

A következő pont szerint a Koreai-félsziget atomfegyvermentes övezetté válik, Észak, és Dél-Korea közös akaratából, függetlenül bármely más, harmadik nemzettől. Tessék figyelni, ennek a mondatnak súlya van. Ez azt jelenti, hogy Korea, a két Korea összezár, és innentől kezdve nem engedi, hogy Amerika, vagy Japán ugráltassa bármelyiket is, ahogy vonatkozik ez Kínára is, bár ez utóbbitól a földrajzi helyzeténél, és hatalmánál fogva soha nem fogunk tudni megszabadulni, de ennyit el kell viselni, nagy testvér van, tudomásul kell venni.

A következő pont szerint még ebben az évben Dél-Korea összeköti út és vasút hálózatát Észak-Koreával.

Ez pedig azt jelenti, hogy ENSZ szankciók ide, vagy oda, szuverén döntésük alapján a két Korea bizony infrastrukturális fejlesztésbe kezd azonnal. Nem véletlen lettek a delegáció részei az LG, és a Samsung, a KT(telekommunikációs nagyvállalat), vasút, és útépítő vállalatok tulajdonosai, vezetői.

A magállapodás rögzíti továbbá, hogy Keszankongdáng, szintén még ebben az évben, újra indul. Keszankongdáng egy közös beruházás volt a két Korea között, amely a Pák kormány idején leállt, majd bezárt. Mun elnök régóta újra szeretné újraindítani, de az ENSZ szankciók ezt nem teszik lehetővé. Most a szuverenitásra hivatkozva ezt is elindítják ismét. Ott sok déli nagyvállalat biztosított munkát több ezer északi munkásnak. A megtermelt profitból közösen részesedett a két ország.

A jövőben a nyári olimpiákon a két Korea egy csapatban indul, továbbá Kim Dzsong Un hamarosan Szaulba látogat. Ha ez megtörténik, akkor ez lesz az első északi vezető, aki Panmundzsamnál beljebb jön délre.

Keszankngdáng területén három napja közösségi kommunikációs iroda nyílt, amelyet a déli kormány tart fent. Amolyan külképviselet ez, és a beruházásokat koordináló iroda, csak nem így hívják, mert hivatalosan a két ország nem ismeri el egymást.

A megállapodás másik nagyon fontos pontja, hogy mindkét fél tartózkodik a másik elleni háborútól, provokációtól, bármilyen fegyveres konfliktustól.

Gyakorlatilag megkötötték a békét, és előkészítették azt, hogy Amerika, és Kína részvételével aláírják a teljes békeszerződést a Koreai-félszigetre vonatkozóan.

A minden évben tartott Japán elleni felkelés ünnepét ezentúl a két ország közösen ünnepli. Ez azért fontos, mert Japán a közös ellenség, és mindkét országban ezzel a gesztussal ki lehet húzni a fanyalgók méregfogát, az ellenségem ellensége a barátom elv mentén. 

A másik nagyon jelentős dolog, hogy szuverenitásra hivatkoznak, mint egy nép, egy félsziget, melynek jogában áll bárki mástól függetlenül rendezni közös dolgaikat. Ennek a súlya ott mutatkozik meg, hogy a továbbiakban, ha történetesen Amerika meg szeretné támadni Észak-Koreát, illetve provokálná, ezzel egyidejűleg Déllel ugyanazt tenné, azaz Mun elnök úgy próbálja erősíteni Kim helyzetét, hogy Dél beáll Észak mellé, mostantól egyként kezeljetek bennünket, üzenik a világnak, de különösen Amerikának, és Japánnak. 

A másik óriási lépés, hogy atomfegyver mentes lesz a Koreai-félsziget, ami viszont azt jelenti, hogy az Amerikaiaknak el kell innen vinni a fegyvereiket, leszerelni a THAAd rendszert, és záros határidővel kivonni a katonáikat, hiszen nem lehet többet a közös hadgyakorlatokkal fenyegetni Északot, pár órája írta alá Mun elnök, hogy semmilyen katonai akciót nem hajtanak végre egymás ellen, sem provokációt. 

Látható volt, hogy Mun elnök roppant elégedett a megállapodással, és az is, hogy Kim nagyot vállalt, kicsit nehéz volt a lelke, de igyekezett leplezni.

A katonai megállapodás részleteit még nem ismerem, de az biztos, hogy a két ország határait rögzíti a tengeren is, ahol ezt annak idején nem tették, továbbá a DMZ sorsa is ebben foglaltatik, további katonai kommunikációs csatornák nyílnak. 

A megállapodás rögzíti még a két ország közti turizmus beindítását, és a Kümgáng hegyen létrehoznak egy közös turisztikai létesítmény komplexumot is. 

Mun elnök határozottan kiállt Észak mellett, ugyanakkor aláíratta Kimmel azt is, amit az Amerikaiak akartak, tehát mindent elért, amit szeretett volna, és úgy ad védelmet Kimnek, hogy Dél, és Észak-Koreát egyként tünteti fel Amerika felé, ezzel akadályozva meg, hogy bántódása essen Kimnek, ha betartja amit ma aláírt, ahogy eddig mindent betartott, az utolsó vesszőig. 

A látogatás még tart, holnap a Pektu hegyen is aláírnak majd valamit, de a legfontosabb ma megtörtént, úgy tűnik. 

Jelenleg a déli press centerben az egyesítésért felelős miniszter tart sajtótájékoztatót, itt természetesen kérdezni is lehet.

A Reuters újságírója épp azt kérdezte, hogy vajon Amerika nem lesz-e mérges azért, hogy a két Korea előreszaladt ahhoz a tempóhoz képest, amelyet ők szeretnének diktálni. Az országegyesítési miniszter udvariasan, a szuverenitásra hivatkozva gyakorlatilag azt mondta, hogy senkinek semmi köze hozzá, persze nem így, nagyon szépen becsomagolta. 

Mindazonáltal természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy a dologból hosszú távon nem lehetséges az Amerikai Egyesült Államokat kihagyni, ahogy Kínát sem, de most azért erős jelzést kapott a Trump adminisztráció, hogy Dél-Korea nem hagyja ezúttal, hogy a folyamat megrekedjen Amerika döntésképtelensége, esetleg egyéb hátsó szándéka okán.

Amerikában még hajnal van, de Trump elnök máris üdvözölte a megállapodást Twitter üzenetében.

Meglátjuk..

Szülők és utódok

Itt Koreában, a szociál-liberális elnök, Mun Dzse In lánya, a legnagyobb ellenzéki, konzervatív párt támogatója, szavazója. Ezen senki sincs fennakadva, ő a konzervatív értékeket tartja előbbre valónak valamilyen oknál fogva, mint a liberális vonalat.

Igaz ugyan, hogy a szülei pénzét nem használja párttámogatásra, az is igaz, hogy a szülei egy olyan apartmanból költöztek az elnöki palotába 5 évre, mint amilyenben én lakom például, tehát nem is lehetne senki oligarchája, egy anyuka, kisgyermekekkel, nem több.

Ez csak azért jutott eszembe, mert a napokban módom volt elolvasni az LMP egy tagjának cikkét, amit saját online felületén tett közzé, majd  ebből az írásból, az Index rövidített cikkét, majd az ebből még inkább zanzásított két sort, aztán a baloldali, balliberális közönség reakcióit, melyek jelentős része az író személyének ekézésében merült ki, esetleg a párt szidalmazásával folytatódott, némelyek pedig elintézték annyival, hogy az anyja fia, nem is ő írta, Fidesz propaganda.

Ez persze lehetséges, nekem sem tetszett az írás, nem találtam benne értelmes választ semmilyen kérdésre, csak amolyan általánosságokat, hogy a migráció bizony nem tagadható probléma Európában, meg, hogy legyen mértékletesebb az ellenzék. Nos, ha a mostaninál is mértékletesebb lesz, akkor bevesz pár szem altatót, és végigalussza, míg a nemzetközi trendek eltávolítják a hatalomból a mostaniakat, aztán vesz be újabbat, és folytatja. Az sem érv, hogy ne nevezzük Orbánt diktátornak, és a rendszerét diktatúrának. Aztán miért ne? Talán mert nem az? Dehogynem az. Meg „húzzunk váratlanokat”. Ezt a cikkíró sem ragozta, nekem pedig megjelent lelki szemeim előtt, amint a gyakorlatilag vegetáló ellenzék épp „mértékletesen húz váratlanokat”, ami olyan félmondat, mint anyám krumplispogácsa receptjében a „sózd meg a krumplit, tedd bele a tálba az élesztővel együtt, de ne találkozzanak”. Mindkettőn jó ideig gondolkodtam, ez utóbbi intelem megvalósíthatónak bizonyult némi krumpli lökdösés árán, de a mértékletes és egyben váratlan húzásokra nem találtam megfelelő hasonlatot sem, hacsak nem kihalásra játszunk, de az egyrészt sok millió magyarnak nem opció, másrészt meg az Orbán család meglehetősen szapora, lesz utánpótlás.

Akárhogy is, elolvastam, amit ez a befolyásos LMP-s írt, és megpróbáltam arra reagálni. Komolyan, nem volt egy Háború és Béke hosszúságú valami, pár perc alatt különösebb erőfeszítés nélkül meg lehetett vele küzdeni, nem pontosan értem, hogy vajon miért kell az egyszerűt tovább egyszerűsíteni, majd abból két sornál kevesebb szöveget tartalmazó mémet gyártani, azt utána kontroll nélkül szidni, mert nyilván annak olyan sok értelme van, hogy csak na. Mondjuk nem terheli meg az egyszeri olvasó agytekervényeit, az kétségtelen, ám az is, hogy ideje lenne őket megterhelni, különben soha az életben nem fog változni semmi Magyarországon, illetve dehogynem, egyre rosszabb lesz.

Az nekem nem érv, hogy mert az anyja az, aki. Az sem érv, hogy gazdagnak született, sőt, elméletileg az még előnyére is válhatott volna, nem vált, de erről nem a gazdagság tehet.

Maga az LMP megítélése pedig indifferens, egy abba az alakulatba tartozó ember írását illetően. Ha kritizálunk, vitatkozunk, akkor kritizáljuk a szöveget, vitatkozzunk a gondolatmenettel, ne pedig információ hiányában lőjük a virtuális lövedékeket, azt is egyre unottabban, és unalmasabban.

Sosem értettem egészen a kommentkényszeres embereket. Nyilván nincs az embernek ideje, ereje minden egyes cikket elolvasni, minden egyes véleményt alaposan megismerni, nem is várja el senki. Csupán az lenne talán a követendő, hogy ha nem volt időm, nem volt módom, nem érdekes, zsigerből utálom, el nem olvasnám amit ő ír semmi pénzért, akkor pörgessünk tovább, annyi édes kölyökmacska van a Facebookon, az aznapi szívecske adagot minden további nélkül el lehet szórni, ráadásul nem ártunk vele se magunknak, se másoknak.

Fent említett ifjú titánról ennyit, már ez is több, mint amit az írása alapján megérdemel, nézzük, kik vannak még. Ott a DK, és az MSZP. Remek, náluk mértékletesebb ellenzéket nem kívánhatna magának senki, erről ennyit is, a mai állapotok kialakulásában az MSZP-nek épp annyi felelőssége van, mint amennyi a Fidesznek, nincs mit ezen ragozni már, mindenki tudja. Gyurcsány Ferenc ellenzéki politizálását még progresszívnek is lehetne nevezni, ha ezt demokratikus keretek között tehetné, de így csak segít fenntartani a demokrácia látszatát a Fidesznek, amitől akarva, akaratlanul, maga is kollaboránssá válik. Van még Bokros Lajos, akiről nem tudom miért nem lett népszerűbb, talán az egyetlen ember ezen a térfélen, aki értelmesen, érvek mentén próbálkozott, lehet, hogy ez volt vele a baj. Van még kevés performancer, akik annyira vehetőek komolyan, amennyire a műfaj ezt megengedi, és utána a nagy semmi.

Nagyon sokszor leírtam, hogy véleményem szerint egy társadalom egészségére remekül lehet abból következtetni, hogy bánik a gyermekekkel, az idősekkel, a betegekkel, az elesettekkel. Ugyanígy, az adott társadalom szigorú tükörképe az, amit a politikai „elit”-nek nevezünk. Magyarország esetében az elit szó, nem véletlenül került idézőjelbe, egy beteg társadalom még betegebb tükre a mai politikai szereplő, álljon bármely oldalon. No de mitől lett beteg Magyarország népe? A rendszerváltástól, illetve annak szerencsétlen véghezvitelétől, és attól a ténytől, hogy nem volt, és nincs akarat az emberekben az öngondoskodásra, márpedig a kapitalizmus erről szól. Nem adják a fogyasztói társadalom javait csak úgy grátisz Kádár elvtárs mellé, ahhoz létbizonytalanságban kell élni, ahhoz teljesítménykényszerben kell élni, ahhoz meg kell tanulni, hogy kölcsönt felvenni lehet, de nem muszáj a karácsonyi ajándék megvásárlása érdekében, és még millió dolgot el kell sajátítani, amit a magyar átlag nem kedvel. Neki adjanak egy apukát, egy karizmatikus vezetőt, aki majd megoldja, aki majd gondolkozik helyette, aki dönt, és újra beköszönt a kánaán, ami praktikusan soha nem volt jelen, csak el kellett menni a kelet, és a Nyugatnémet kemping mellett nyáron. Annál élesebben semmi sem tudta megmutatni, mi is a különbség szocializmus, és kapitalizmus között.

A másik különbség, ami a megérdemelt anyagi előnyök mellett van, az nem látszott, arról senki sem gondolta, hogy létezik, pedig de, és ez az, amitől el kellene kezdeni ismét, elölről.

Persze, lehet hibáztatni a nem összefogó ellenzéket, vagy épp az összefogásra biztatót, ízlés szerint, csak épp semmi értelme. Amikor egy hatalom leváltásához már „taktikai szavazást” kell gyakorolni, és minden létező trükköt bevetni, mert eleve esély sincs rá, hogy megtörténjen, akkor az azt jelenti, hogy az adott társadalom jelentős hányada köszöni szépen, a jelenlegi keretek között szeretne élni, ez neki megfelel. Az egyetlen dolog, amit ilyenkor tenni lehet a menekülésen kívül, az a kapitalizmus megtanulása, és megtanítása, hogy legalább a következő generációk fel legyenek készülve arra, hogy önmaguk felelnek az életükért, annak minőségéért, egyetlen kormánypárti, vagy ellenzéki formáció sem tud élni helyettünk, azt nekünk kell megtanulni, a rég megváltozott körülmények között, megváltozott módon. Van egy pszichiáter barátom, ő mindig azt mondja, az ember nem változik, de képes tanulni. Elképzelhető, hogy ezt a képességet kéne most már pallérozni, és picivel kevesebbet hibáztatni másokat azért, amit mi magunk hoztunk létre.

Koreanapló 20. – Monszun

Esőt mondanak mára, most délután egy óra van, és már erősen borult. Ugyan most is nagyon meleg van, mégis kikapcsoltuk a légkondit, kinyitottuk az ablakokat, beengedtük a hangokat és a párát, mindjárt jobban érzem magam, csak a ventilátorok segítenek keringetni a levegőt, fellélegeztek a virágok is, velem szinte egyszerre. Hetekig éltünk mesterségesen hűtött, és légmentesen lezárt lakásban, csúnya lett a bőröm, szenvedtek a növények, a férjem köhögött, inkább a 34 fok, mint az. Igaz ugyan, hogy az eddigi 42 fokot nem bírtuk máshogy elviselni, ez a 34 kint, 3o bent, tűrhető.

Még a kabócákat is hallom most, meg a nagyikat, ők is kimennek már nappal is, a meleg mindig mihez képest az, és az eddigi hőséghez képest a mai teljesen elfogadhatónak érződik. Nem tudom mennyi fog esni ha rákezd, vihart emlegettek a meteorológusok, meglátjuk.

Csendes nap ez a mai nekünk, várjuk az ingatlanostól a híreket, tovább pakolgatjuk a téli holmit zsákokba, babcsírás rizst főztem, vacsorára meg majd lesétálunk tésztát enni, hideget.

A gyerek lassan csomagol, hónap vége felé megy vissza Hollandiába, kezdődik az iskola, a férjem tanul, de azt nagyon reprezentatív módon teszi, miután ma reggel kapott tőlem, hogy nem gondoltam, hogy két gyerek huszonévig történő csesztetése után a férjemet is nekem kell tanulásra fognom. Úgyhogy most kikapcsolt mindent, ül a nappali kellős közepén, és látványosan tanul. Egy az egyben a fiam, csak egy kicsit idősebb.

Voltam boltban, hoztam tejet, feltöltöttem a joghurtjaimat, jóformán azon élek, meg hideg tésztán, mióta tart ez a nagyon meleg.

Banánt termesztenek délebbre, igaz, fólia alatt, de egy éve fogott bele a farmer, és idén már hihetetlen mennyiséget szüretel, alkalmazkodik az új klímához, jól teszi.

Mun elnök még a szabadságát tölti, két nap múlva tér vissza, a parlament ugyan dolgozik, de nekik is melegük lehet, mert nem történik semmi érdemleges ott mostanság.

Észak-Koreáról megint furákat írnak az angol nyelvű sajtóban, hogy Kim átverte Trumpot, és fegyverkezik tovább stb. Valójában arról van szó, hogy Kim alkudozik Trumppal, és jól teszi, Amerika sosem volt ilyen tekintetben megbízható. Természetesen bontják a megjelölt rakétakilövő állomást, és természetesen nem hagyják abba a mozgást a még nem kijelölt telepeken, egy cseppet sem buták, nagyon jól tudják, mi fog látszani a műhold képeken, ez a dolog lényege. Trump tanácsadója, John Bolton azt szeretné, ha egy év alatt Észak-Korea mindent felszámolna, és azt mondja, hogy majd utána engednek a szankciókból. Nos, ő az az ember, aki folyamatosan a líbiai modellt emlegette, márpedig Kim Dzsong Un még túl fiatal ahhoz, hogy feledékeny legyen, következésképp egy másodpercig sem bízik Bolton ötletében, amit legutóbb Pompeo vezetett volna fel neki, ha ő el nem megy ez idő alatt krumpliföldet látogatni, jelezvén, mennyire tartja sokra Bolton elképzelését. Most majd lesz megint happening, mert jön az ősz, Kína, Amerika, Észak és Dél- Korea vezetői találkoznak, ebben a hónapban lesz a szétszakított családok találkozása is, utána a tervek szerint Mun elnök utazik Pjanjángba, és Kim Dzsong Un teszi amire ígéretet tett, egy centivel sem többet, mert ő csomagban gondolkozik, azaz kisebb egységekben számolná fel a haderejét, amiért cserébe fokozatos szankció feloldást és anyagi támogatást vár, vélhetőleg ezt el is fogja érni, ugyanis egyszerűen nincs elég pénze arra sem, hogy a létesítményeket biztonságosan tudja megsemmisíteni.

Azt a hírt kaptuk, hogy a különleges időjárási körülmények okán, a koreai állam fedezi a villanyszámlánk bizonyos részét, a normál átlagfogyasztásunkon felül. Ez a rendelkezés a lakossági áramra vonatkozik, ugyanis a szakemberek szerint ebben az időben a klimatizálás nem luxus, hanem az életben maradás feltétele, mint ilyen, alanyi jogon jár. Ebben az országban soha, sehol sem kell fizetni a vízért, és a mosdó használatért sem, mindig is alapvető jog volt mindkettő. Kizárt, hogy díjtartozás esetén elzárják a vizet egy lakásban, még a korlátozás is ritka.

Már működik a saját poharas rendszer a múlt hónap óta, augusztus elsejétől pedig kötelező, azaz a take out kávézókban ha viszed a saját poharad, nagy kedvezményt kapsz az árból, ha helyben fogyasztasz, nem adhatnak egyszer használatos poharat, a nylon zacskókat sem engedik, van papír doboz, és papír zsák, itt minden papír hulladékot száz százalékban hasznosítanak újra.

Még tart a nyár, persze, de már látjuk az alagút végén a fényt, legjobb reményeink szerint az nem a szembejövő vonat lámpája.

Koreai mindennapok – rakéták, oktatás és kutyahús

Észak-Korea a napokban megkezdte egy kulcsfontosságú rakétakilövő, és műhold fellövő állomás elbontását. Nem történt erről bejelentés, a műhold felvételek elemzésekor derült ki, majd azt tegnap Trump elnök is visszaigazolta egy sajtótájékoztatóján.

Rejtélyes repülőgép forgalom bonyolódik Észak és Amerika között, erről nem beszél egyik érintett fél sem, éjjel jönnek, mennek, de úgy tűnik valahogy elérték, hogy elkezdődjön a tényleges leszerelés Észak-Koreában. Ma dől el Pánmundzsamban, hogy vajon megrendezik-e valóban a szétszakított családok közti találkozót, ahogy arra Kim Dzsong Un ígéretet tett. Tegnap a déli tárgyalófél említette, hogy könnyen elképzelhető, hogy a békeszerződés teljes, és minden résztvevő által aláírt változata létrejöhet még a teljes leszerelés előtt, amennyiben erre Észak-Korea is hajlandóságot mutat,

Déli források arról számoltak be, hogy Északon sajnos a rendkívüli időjárás humanitárius katasztrófát vetít előre, a segélyszervezetek készen állnak a beavatkozásra, az államnak nincs pénze, Kim hiába áll Si Dzsin Ping befolyása alatt, az éhező népnél nagyobb fenyegetés nincs számára, vélhetőleg ezzel ő is tisztában van, ezért kezdték el bontani a rakétakilövőt.

Tombol a hőség továbbra is, a vetemény haldoklik, a gyümölcs megég, hiába van őrült pára, nem esik, megy minden tönkre. Éjjel több tűz is volt, mind elektromos berendezésekben keletkezett, sebesültek is vannak, hősök is, szerencsére halottak nincsenek.

Egy férfi agyonütött egy macskát, mert állítólag zavarta a hangja. A nemrég bevezetett, új állatvédelmi törvény értelmében ma reggel letartóztatták, előzetesben van. Egy kutyatenyésztő már kapott letöltendő börtönbüntetést állatok nem megfelelő tartása miatt, pedig ő nem vágta le a kutyáit, hanem PET-nek tenyésztette őket, de csődbe ment, ezt követően nem gondoskodott az állatokról, akiket végül állatvédők mentettek meg. Mun Dzse In elnök nagyon szeretné elérni, hogy tiltsák be a kutyahús fogyasztását az országban, de a vidéki öregek ebben egyféle Amerika ellenességet látnak, ezért ragaszkodnak hozzá, ugyanakkor a népesség döntő többsége már rég nem fogyaszt kutyahúst, tehát valóban megérett a helyzet ennek az idejétmúlt szokásnak a felszámolására.

Sejtésem szerint akkor lesz ebben konszenzus, amikor az utolsó amerikai katona is elhagyja majd a Koreai- félszigetet. Erre az utóbbi időben Kim Dzsong Un is utalt, szerinte a Koreai félsziget atomfegyvermentessé tételébe beletartozik Dél-Korea is, és ezzel nagyon nem lehet vitatkozni, igaza van. A déliek ugyan saját atomfegyverrel nem rendelkeznek, de az Amerikai hadsereg tart itt ilyesmit. Továbbá, ha Amerika nem csupán az atomfegyverek megsemmisítését várja el Észak-Koreától, hanem a rakétákét is, neki is el kell távolítania délről a rakétákat, sőt, elméletileg a déli hadseregnek sem lenne szabad legyen ilyen, de ezt Észak nem forszírozza, tekintettel Japánra, akinek annyi dúsított uránja van, amennyiből bármikor atomfegyver készíthető, ha már nem készült, ki tudja, és Kína ősellensége, tehát azt, hogy Dél-Korea védtelen legyen Japánnal szemben, senki sem szeretné.

A koreai-japán ellentétnek egy roppant sajnálatos mellékzöngéje, hogy egy japán kislányt a koreai kommentelők porig aláztak, egy K-POP tehetségkutatóban. A gyermek látta a műsorba érkező kommenteket, sírva fakadt, a szereplése félbeszakadt. Ennek egyrészt a két ország között fennálló súlyos problémákkal terhelt kapcsolat az oka, másrészt pedig a koreai fanok elvakultsága, akik maguk is többnyire tizenéves gyerekek, akik az iskolai, otthoni stresszt így vezetik le, fan és ellenfan klubokba tömörülve. Nem egy koreai celebet kergettek már öngyilkosságba, tevékenységük nem korlátozódik a japánokra.

Ennek a társadalomnak az egyik legnagyobb betegségére világít rá ez a jelenség, jelesül az oktatási rendszerre, ami egyik oldalról a világ élvonalában tartja Koreát, a másikról viszont a rendszer nyomását elviselni képtelen tizenévesekből valódi deviánsokat hoz létre, ami idővel a többségnél elmúlik, de van akinél nem, ebből voltak már gyermekek által elkövetett gyermekgyilkosságok is. Nagy erőfeszítések folynak az oktatási rendszer megreformálására, ám a legnagyobb ellenzői ennek maguk a szülők, és a millió magániskola, akik segítenek a gyerekeknek felkészülni délután, ez egy hatalmas iparág Koreában. Meglátjuk merre billen a mérleg nyelve, egyre több az elégedetlen szülő is, elképzelhető, hogy mégis csak sikerül majd megreformálni az oktatást.

Egy másik nagy baleset is történt, Laoszban, az SK csoport által épített gát beszakadt, elöntött hat falut, vélhetőleg több százan haltak meg, míg az ott dolgozó 51 koreait kimentették. Ez így igen nagy probléma, míg a helyiek meghalnak, a halálukat okozókat megmentik, nem helyes, minimum részt kellett volna venniük a mentésben, vagy utolsóként hagyni el a helyszínt, de így nem lehet.

Állítólag jön egy tájfun, ami Japánon biztosan átvágtat, de, hogy utána ellátogat-e hozzánk, abban még csak reménykedünk, ugyanis tájfun nélkül augusztus végéig sem fog mozdulni a forró levegő. Tegnap, mióta csak jegyzik az időjárást, a legforróbb napot és éjjelt mérték, de igaz ez az egész nyárra is, rövid volt a monszun, és túl korán is érkezett, a Tibet feletti forró levegő megakadályozza, hogy a délről ide áramló tovább haladjon, konkrétan csapdába estünk, a forróság és a pára fogságába.

Választunk – Koreanapló 9.

Ma önkormányzati választások vannak nálunk, és holnap is, ha valaki ma munka miatt nem tudna részt venni rajta. Eddig nem törték össze magukat a polgárok a nagy igyekezetben, hogy szavazhassanak, a részvételi arány országos átlagban még a 9%-ot sem éri el jelenleg, pedig itt már este 7 óra. Igaz, holnap még lehet szavazni, de valójában, ahogy azt az elemzők is mondják, nem várható magas részvételi arány, az ország demokratikus egyensúlya helyrebillent, a kormánypárt népszerűsége olyan magas, hogy az ellenzéknek esélye sincs velük szemben, amolyan lejátszott meccs ez már, persze azért sokan fognak még kötelességtudatból elmenni majd holnap, ha ma nem is tudnak. Jogosítvánnyal, személyi azonosító kártyával vagy útlevéllel lehet szavazni, a helyszínen ujjlenyomat-ellenőrzés is történik.

Valódi tétje még Szaulban sincs, ugyanis a kormánypárt kiegyezett a mostani független polgármesterrel, messze magasan ő vezet, pragmatikus ember, azt mondta, ő együtt működött a konzervatívokkal is, együtt tud működni a liberálisokkal is, ahhoz, hogy Szaul működjön, amúgy is szoros és jó kapcsolatra van szüksége a mindenkori hatalommal. Idős ember már, kérdezték tőle, hogy miért indul harmadjára is? Azt felelte, hogy azért, mert amit elkezdett, be szeretné fejezni, neki más politikai ambíciója nincs. Ez utóbbi félmondat azért fontos, mert itt általában nem az alelnökökből lesznek a következő elnökök, hanem Szaul polgármestereiből. Nyilvánvalóan ő nem pályázik erre, de a főváros lakosai elégedettek vele, így sanszos, hogy ő marad, immár a kormánypárt színeiben.

Mindeközben azért a Trump vs Kim Dzsongun meccs körül forog az érdeklődés, már több, mint 3000 újságíró regisztrált az eseményre, amelyen Trump szeretné a békeszerződést aláírni Kim Dzsongunnal, és Mun Dzse Innel is. További találkozók vannak tervbe véve, de én azt mondom, sikerüljön jól az első, és azután tervezzük a többit.

Mindenesetre már megvan a Vlagyivosztokig vezető autópálya útvonalterve, és a régi selyemút is visszanyerné jelentőségét siker esetén.

Tegnap egy francia ember felmászott a Lotte toronyra, azzal az ürüggyel, hogy a békéért teszi, ennek ellenére félúton leszedték. Megmászott már minden magas épületet amit nem szabad, amolyan adrenalinfüggő.

Az országon végig söprő generációváltás jegyében most épp a bíróságokon áll a bál, a fiatal bírák és a legfelsőbb bíróság matuzsálemei nem találják a közös hangot, ám sok lúd disznót győz alapon, vélhetőleg a bírósági eljárások és a jogértelmezés modern felfogása győzedelmeskedik majd, mint a demokrácia egyik alap pillére.

Picit enyhébb a meleg ma, az Uám hegy mégis egész nap ködbe burkolózott, holnapra országos esőt, majd forróságot mondanak, hőségriadóval. A meteorológusok nagy előszeretettel használják erre az időjárásra, a „csimtong tauvi” kifejezést, ami szó szerint azt jelenti, hogy olyan forróság, mint ami a húsostáska pároló edény belsejében található. No, hát ez vár ránk az elkövetkezendő napokban.

Ma is voltam boltban a piros szatyrommal, ma is hoztam zselét és joghurtot, meg tofut, amint meglátott a néni, azonmód leszúrta a körülötte sertepertélő férjét, mert még nem jött meg a kollagén zselé, és én említettem a múltkor, hogy ha lesz, akkor megveszem azt is. Nagyon elnézést kért, én szabadkoztam, hogy de még van, és nem sürgős, ám itt ez nem így működik, maximalisták, nem veszthetnek vevőt ilyen feledékenység miatt, tudom jól, úgyhogy holnap majd visszamegyek a zseléért, hogy megnyugodjon, pedig tényleg van még itthon.

Átköltöztettem a kancsókát egy nagyobb zsákba, mármint a terráriumnak kinevezett nagy üveg kaspót, amibe mocsarat készítettem neki, így még szebb, kinyújtózott, a kancsói nyitva vannak. Azért van rajta műanyag zsák, mert különben elpusztul, rendkívül magas a pára igénye, otthoni körülmények között talán csak monszun alatt él meg. A profik hatalmas terráriumokban tartják az ilyen növényeket, de nekem még nincs, meg hely sincs, úgyhogy a ruhatisztítóból visszaérkezett blúzomról lehúztam a zsákot, most az a terrárium teteje.

A volt főnöknőnk megsérült munka közben, ma délelőtt operálták, úgyhogy a férjem elment sertésoldalasért, mert a hölgynek az a kedvence, megfőzte, és be is vitte a kórházba, itt így szokás, ők is eljöttek anyósom temetésére, pedig akkor még alig ismertük egymást.

Putyin meghívta Mun Dzse In elnököt a foci vb alatt Oroszországba, így menni fog, 19 éve először déli elnök Moszkvába.

Az oroszoknak nagyon sokat jelentene ha egészen Puszánig működne a vasút, közút, gyakorlatilag Európát elérhetővé tenné számunkra szárazföldön, nekik pedig nagy üzlet lenne ez, plusz a gáz, olaj és egyéb nyersanyagok exportja Dél-Koreába.

Donald Trump fogadja Abe Sindzó japán miniszterelnököt a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2018. június 7-én. (MTI/EPA pool/Yuri Gripas)

Ábe, a japán miniszterelnök ma találkozott Trumppal, megintcsak annyira erőteljesen fejezte ki a szeretetét Trump elnök iránt, hogy az már, már kínos volt, pedig én csak az angol fordítást olvastam, de akkor is.

Azért elrejtett benne néhány kis aljasságot, szokás szerint.

Szót ejtett az úgynevezett Japán-tengerről, amelynek neve miatt évtizedek óta folyik a cirkusz Korea és Japán között, ugyanis jelenleg nincs koreai tenger sehol, ami csak azért vicces, mert ez egy félsziget, mélyen benyúlva a Csendes-óceánba.

Amit mi déli tengernek nevezünk, azt a Japánok Japán-tengernek, meg a többit is annak, nekik minden tenger japán tenger, a fene se érti, de az ENSZ nem a gyorsaságáról híres, szóval a Japán-tenger jelenleg minden hivatalos okiratban, atlaszban, földgömbön az, egyelőre hiába kéri Korea a saját területének névváltoztatását.

A másik pedig az volt, amikor a Japán megszállásra utalva, „szerencsétlen történelmi eseményekről” beszélt, azt is igyekezett elbagatellizálni.

Na, ezért nem szereti őket egyetlen ázsiai ország sem, a vezetésük nem igazán szeretetre méltó.

Keszánkongdáng újra indul, ma bejáráson voltak északi és déli politikusok. Keszánkongdáng egy közös észak-déli projekt, ami egy ipari park, ahol déli cégek adtak munkát északi munkásoknak, de már másfél éve bezárt, mert akkoriban Kim Dzsongun épp atomhatalom kívánt lenni.

Reggel hétkor hozta a férjem a kávét, igaz, hogy ágyba, na de reggel hétkor, mert nyitva volt az ablak, és ő felébredt a forgalomra, márpedig unatkozik egyedül. Ennek következtében hozzám képest az őszi légy egy friss teremtmény, pláne, hogy a közelgő eső tolja maga előtt a meleget, légnyomás és a vérnyomásom a pincében.

A hősök napja – Koreanapló 8.

Ma ünnep van, jelesül a hősök napja. Csak a kereskedelmi egységek vannak nyitva, semmi egyéb. Mun elnök szantált szórt  forró faszénre, a valaha Koreáért meghalt emberek tiszteletére, itt ezt teszik, nem koszorúznak.

Közben kiderült, hogy a szingapúri találkozó egy helyi szigeten lesz megtartva, és nem a Sangri-La Hotelben. Az elemzők még mindig nem unták meg elemezni, hogy mi lesz, és hogy mi lesz az után ami majd Szingapúrban lesz, pedig ennyi erővel a lottószámokat is megtippelhetnék.

Az egyik csatornán ma egy amerikai professzor beszélt, meglepő módon, koreaiul.

Nagyon szépen tudta a nyelvet, nyelvtanilag kifogástalanul beszélt, sőt, olyan politológiai szakkifejezéseket is ismert, amelyeket én nem. Ellenben elképesztően ronda arca volt, leginkább egy bábfigurára emlékeztetett, Walterre, aki egy szintén amerikai hasbeszélő és komikus bábja.

Walter a megtestesült keserűség, az örök mogorva, pesszimista, mint szamár a Micimackóban, csak nem olyan aranyos. Nos, ez a Walter-féle amerikai úgy törte össze a koreai nyelv egyébként nagyon szép kiejtését, hogy vérzett a fülem, mi több, a műsorvezetőé is.

Idegesítően rosszhiszemű előadást tartott a béke lehetetlen voltáról, nem ismerte egy icike-picikét sem a koreai etikettet, ahol nem mondjuk azt, hogy „ez nem lehetséges”, hanem ehelyett úgy fogalmazunk, hogy „véleményem szerint az adott dolog nem lesz könnyű”.

Teljesen ugyanazt jelenti, de az első az roppant udvariatlan, míg a második kulturált emberre vall.

Ez azért van így, mert valamit kijelenteni, hogy lehetséges vagy nem, az azt feltételezi, hogy az illető tud egy olyan dolgot, ami rajta kívül áll, azaz nem kizárólag az ő döntésén múlik, és ezen a világon ugyan mi múlik csak azon?

Ráadásul nagyképűen a szemünkbe is vágja, hogy de én tudom, hogy ez nem lehetséges.

Itt, a dackorszak után közvetlenül már leszoktatják a gyerekeket arról, hogy ilyesmit mondjanak, ugyanis nem lehet semmit sem „tudni”, csak azt lehet mondani, hogy mit gondolok én a történetről, milyen szempontok alapján gondolom ezt vagy azt, és azt is figyelembe kell venni, hogy esendő emberek lévén tévedhetünk, tehát kijelenteni valamiről, hogy be fog következni vagy sem, nagyképű, tudatlan, és ostoba dolog.

Ezt persze az amerikai nyelvtörő professzor, Walter arcával és karakterével nem tudta, vélhetőleg nem is érdekelte, ő „tudja” és ebbéli meggyőződésében megingathatatlan.

Miután végignéztem azt a 45 percet, és próbáltam beazonosítani a botrányosan kiejtett szavait, az jutott eszembe, hogy talán itt van a kulcs, amiért ebben az országban még lehetséges emberségesen élni.

Itt nem nyilatkoztatnak ki semmit, mindenki tisztában van vele, hogy bármennyit tanult is, bármilyen tapasztalatokkal rendelkezik is, csak egy kútban ülő béka, ahogy mindenki más is az, nincs joga, hogy megfellebbezhetetlen módon mondjon véleményt bármiről.

Mikor elmegyünk operába, és megnézünk egy darabot, gyakran előfordul, hogy utána együtt vacsorázunk néhány művésszel, mert a baráti körünk összetétele olyan.

Ha meg szeretnénk dicsérni őket az aznapi előadás okán, akkor szó szerint azt mondjuk, hogy „nagyon jól hallgattam az éneked.” Ez azt jelenti, hogy szerintem szépen énekeltél, de még szerintemmel sem lehet azt mondani, hogy jó volt vagy rossz. Milyen jogon? Ami nekem nem tetszik, még nem jelenti azt, hogy másnak ne tetszene, és fordítva. Nincsenek abszolút kategóriák, nem mondhatom, hogy ez fekete vagy fehér, mert az én szemszögemből csak én látom a világot, és azt a saját kutamban ülve teszem, ami pedig azt jelenti, hogy amennyire széles a káva, annyi az én világom, nem több egy milliméterrel sem, tehát ítélkezni errefelé ezért nem szokás.

Ez az amerikai Walter ezzel vélhetőleg nem volt tisztában, nem is gondolom, hogy ismét meghívják majd elemezni.

Túl ezen a roppant idegesítő, arrogáns emberen, ma ismét csak nyári forróság volt, voltam boltban, beszélgettem a tulajdonos nénivel, hozott nekem újfajta zseléket, és ő is szurkol a diétám sikeréért, vettem tofut és joghurtot, ha nem muszáj nem eszem meleg ételt.

Megjött a gyerek az angol oktatásból, és persze semmi sem úgy volt, ahogy azt előre megbeszélték, ez Koreában mindig így van, hozzá kell szokni, viszont mégis csak le tudta adni a megígért mennyiségű órát, ami megint csak koreai sajátosság, hogy a legnagyobb kaotikus szervezetlenségből a végén mindig siker lesz, ráadásul határidőn belül. Ezt az én drága férjem úgy fogalmazta meg, hogy „Figyelj Saeyan! – Ebben az országban, ha csak nem csebal cégnél dolgozol, minden össze kusza vissza van, de ez nem baj, mert a végén kisimul.”

A zselé, amit épp megpróbáltam kiszívni a szűk szájú csomagolásból, hirtelen megindult, és azonmód félre is nyeltem, majd lejegyeztem a kreatív megfogalmazást, mert ez valóban aranyérmes mondat volt, pláne, hogy egészen komolyan gondolta.

Ezen még a gyerek is mulatott egy sort, pedig hát a magyar neki sem az erőssége, meg is vitatták a múltkor, hogy az lehet a baj, hogy egymástól tanulnak, és én ezzel csak egyetérteni tudok.

Majd összevitatkoztak azon, hogy vajon milyen típusú motivációs levelet kell írni a koreai egyetemekre, amiről egyikőjüknek sincs halvány fogalma sem, de elképzelése annál több. Mivel néztem volna a híradót, de így nem lehet, bekiabáltam a javaslatomat, miszerint az egyetemi professzor barátokat tán meg kéne kérdezni, ők fogják tudni remélhetőleg. Ezt emésztették egy ideig, majd egyetértő csend lett, így megtudhattam a tévéből, hogy Szingapúr is érmét bocsájtott ki, azon a világbéke van, meg az észak-koreai és az amerikai zászló, de már árulnak Kim és Trump koktélt is, az előbbiben szodzsu van, az utóbbiban whisky, abból is bourbon, meg jég, gyümölcs, tejszín, akármi, így kijön a végén egy rétegelt ital, illetve kettő, bár a csillagokat mégsem sikerült belevarázsolni a zászlókról a  koktélba, maradtak a csíkok. A Kim hamburgerbe kimcsi van, a Trump hamburger pedig „giant”.

Újdonsült, rovarevő, kancsóka nevű növényemnek terráriumot készítettem, alá meg legjobb tudásom szerint olyan mocsarat, amiben amúgy élne. Így viszont folyton kikandikáltak a csápjai a fedő alól, úgyhogy kerestem egy víztiszta műanyag zsákot, és ráhúztam az üvegre, egy csipesszel rögzítettem, hogy kapjon levegőt, de ne szökjön ki a pára. Most úgy hiszem jól érzi magát. A szarvasagancs páfrányt még tegnap alaposan megfürdettem, ma már csak spriccelgetni kellett. Olyanom van már, de nem ilyen hatalmas példány, mint ez az új, majd ezt is rá fogom szoktatni egy gyökér darabra, valójában úgy él, nem cserépben.

Az elvirágzott hibiszkuszból isteni tea lett, már le is hűlt, gyöngyözik a pára az üvegen mikor kiveszem a hűtőből. Öt liter lett, öt üveg, az ilyen melegben egy nap alatt elfogy, ma még főznöm kell, de ez most rózsabimbóból lesz, minden nap más íz, más gyógynövény, nem unatkozunk.

A Big Deal

Donald Trump, a mai nap folyamán kinyilatkoztatta, hogy márpedig június 12-én megtartják a nagy találkozót Szingapúrban, közte, és Kim Dzsong Un között, mi több, az imént Mun Dzse In dél-koreai elnök azt nyilatkozta, hogy Trump adminisztrációja felhívta őt, hogy vegyen részt a találkozón.

Az még nem biztos, hogy rögtön az elejétől igénylik a társaságát, de lehet, Trump egy cseppet sokat beszél örömében, és kicsit össze-vissza, ezért ilyen részletek elsikkadnak.

Például azt mondta, hogy a Kim Jang Csal, magas rangú északi küldött által személyesen továbbított levél, amit Kim Dzsong Un írt Trumpnak, nagyon jó, és érdekes, majd 8 perc múlva azt, hogy fogalma sincs mi áll benne, mert még nem nyitotta ki.

Mondjuk ha koreaiul íródott, akkor nagy eséllyel akkor sem lesz, ha kinyitja, de majd csak találnak valakit aki lefordítja, hogy az elnök úr mégis tudja, mire mondta, hogy szép, és érdekes, reméljük, nem a híres hideg tészta, a nengmjan északi receptjét kapta meg, amiért mellesleg nem egy déli szakács a fék karját adná.

Mondta, hogy dollár milliárdokkal segítették Délt, majd azt, hogy ilyen nem történt, aztán azt, hogy  dollár trilliókkal fogják segíteni Északot, majd azt, hogy ők nem segítenek, segít Dél, Kína, meg Japán. Mondjuk azt azért megnézném, amikor oda Japán beteheti a lábát, de mindegy is, az elnök úrnak majd küldünk néhány szem ginkgo bilobát, hogy ne keveredjen bele folyton önmagába.

A helyszín körül is éleződnek a találgatások, legnagyobb készültség a Shangri-La, és a Capella hotel környékén van Szingapúrban, de van még másik három is a dobozban. Biztonsági okokból, a tényleges helyszín vélhetőleg csak a legvégén derül majd ki.

Maga a megállapodás is körvonalazódni látszik.

Volt kezdetben az egyszerű változat, hogy ne legyen Észak-Koreának atomfegyvere, aztán jött amerikai részről, hogy jó, de legyen a leszereléssel párhuzamosan lehetetlen később is az atomfegyver előállítása, azaz a leszerelés legyen irreverzibilis.

Kicsit még később, hogy még ez sem elég, legyen azonnal.

Na, erre már a szakértők is felhúzták a szemöldöküket, ugyanis szerintük ha 8 év alatt technikailag,  – igen jelentős külföldi segítséggel – véghez lehet vinni a feladatot, akkor igen ügyesek leszünk. Nem ilyen munkamorál, és élettempójú országokban, körülbelül 15 évbe telne a dolog.

Végül megállapodtak egy un road map-ben, ami 4 lépésben semmisítené meg az összes atomfegyverrel kapcsolatba hozható létesítményt, anyagot, technológiát Észak-Koreában, nemzetközi szakértők részvételével, az első kör 2o2o-ban fejeződne be.

Pár napja aztán Trumpék kitalálták, hogy még ez sem tetszik nekik eléggé, Kim Dzsong Un a hordozó rakétáit is semmisítse meg, ám ez eddig nem volt műsoron, lévén azok nem atom fegyverek, ha alkalmasak is atomfegyver hordozónak.

Az Amerikában tárgyaló delegáció nincs felhatalmazva, hogy Kim Dzsong Un helyett döntsön, következésképp most megy az üzengetés, miközben Trump már ismét trillió dollárokról, és az Arab Emirátusokat is megszégyenítő gazdagságról beszél Északnak, meg olyan biztonsági garanciákról, amely az ő elnöklése után is kötelezné Amerikát, hogy védje meg Kim Dzsong Un hatalmát szükség esetén.

Szóval, hagyott egy lapot azért a végére, ez lesz a „big deal”, a rakéták megsemmisítése, amit majd ő, és Kim hoz tető alá, nem hagyja, hogy a tárgyaló csapatok ellopják előle a show-t. Nem csodálkoznék ha nagyon szeretne játszani, de győzni még annál is inkább, nem is titkolja, hogy mennyire élvezi.

Kicsit higgadtabb emberek azt mondatták vele, hogy a big deal után még kell történjen néhány még inkább big deal, ugyanis egy megállapodással lehetetlen az összes technikai részletet megbeszélni, pláne megalkudni arról, hogy mibe fog ez a Trump -féle győzelem fájni Amerikának.

Mindenesetre Kim Dzsong Un azt mondta, hogy ő szeretne egy amerikai hamburger láncot Északon. Ez ugye a diplomácia nyelvén azt jelenti, hogy az államtól független magánbefektetőket várjuk szeretettel.

Ugyanezt ígérte Lavrovnak is, meg Si Dzsin Pingnek is, bár Si azért nyilván más tekintetben is számít, hiszen amennyiben gyakorlatilag a gyalogos hadseregén, és a muzeális értékű tankjain kívül nem marad fegyvere Észak-Koreának, Délnek viszont igen, felmerül a félsziget katonai egyensúlyának megbomlása, ami még akkor sem fog egészen helyreállni, ha az utolsó amerikai katona is elhagyja a félszigetet, mert Dél hadi ereje igen jelentős.

Kína azonban tudja, hogy Koreától nincs tartani valója katonai szempontból, neki az amerikai befolyás megszűnése elegendő biztosíték lesz.

Eközben tegnap, északi-déli magas rangú katonai megbeszélés volt, ami folyamatossá válik alacsonyabb szinten, 14-én, 18-án. A következő szimbolikus találkozás a Koreai-félsziget legszebb hegyén, a Kümgángszán-on lesz, június 22-én, ismét magas rangú tisztségviselők között.Ismét műsoron van a szétszakított családok találkozója, ami már csak szimbolikus, lévén az érintettek közül alig él már valaki. A déli televízióban következetesen „uri táng”-ként emlegetik Északot (is), ami annyit tesz, a mi földünk, a mi országunk. Ez is üzenet értékű, és meglepően pozitív üzenetet hordoz.

Mondott néhány mondatot az északi, belügyminiszternek nevezhető úr, az újságírók gyűrűjében, és én azt hittem, hogy csak én nem értem, ezért a férjemhez fordultam, hogy fordítson nekem, ám legnagyobb meglepetésemre ő sem értette. Kissé zavarban volt, és azt mondta, hogy van amit ért, de a kulcsszavak ismeretlenek a számára. Tehát nem csupán az intonáció nagyon más, hanem olyan szavakat használnak, amik itt nem léteznek. Itt az újabb feladat, meg kell tanulni északiul is.

Azért kisakkoztuk, hogy valami olyasmit mondott, hogy ha egyik oldalon sem állítanak szándékosan akadályokat a megbeszélések elé, akkor azok fénysebességgel fognak haladni.

Na most, mivel Kim Dzsong Unnak, aki akadályt próbált állítani, az már nem él, ez a pár mondat egyértelműen a déli ellenzéknek szólt, szerintem az északiaknak szokniuk kell még a demokráciával járó tökölődést, láthatóan ez nehezükre esik.

Ahogy egy déli elemző igen találóan azt megfogalmazta, nyakig ülünk egy Trump féle reality showban, és csak kapkodjuk a fejünket, de a segéderő, mármint Kim Jang Csal, akinek egyébként ma Trump megveregette a vállát, aminél kevés udvariatlanabb dolgot követhetett volna el, esetleg adhatott volna neki még barackot a fejére, de akkor senki se csodálkozzon, ha Trump elnök hirtelen elhuny szívrohamban, szóval ő teszi a dolgát, ahogy Pompeo is, meg a fülöp szigetről elhozott amerikai nagykövet, akit szintén Kimnek hívnak, és az északi szigorú hölgy, aki kivételesen nem Kim, de attól még az elit elitje Északon.

Trump elnök még azt is mondta, hogy nem csak papíron, de ténylegesen is véget ér a Koreai Háború, és ez mekkora dolog, így hetven év tűzszünet után. Ebben mindenképp igaza van, mi már alig várjuk, legyen az akár big deal, vagy sok egymást követő big deal, mennénk már a Kümgáng szán-ra, és a hóhatár feletti csúcsokat is szeretnénk látni, no meg az a közel harminc milló koreai megérdemli, hogy végre jobban, boldogabban éljen, ha a demokrácia kérdését természetesen még nem feszegeti senki, akkor is.

FRISS HÍREK

Klímamegálla...

Nagy konzerv...

Főváros-korm...

Nem feledik ...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK