Kontra, rekontra, terített betli

0
364
Facebook

Már bocsánatot kérek…- ezzel a felütéssel nyitja Tóth Bertalan Facebook bejegyzését, melyben reagál a Demokratikus Koalíció ma reggeli felszólítására, miszerint kérjen nyilvánosan bocsánatott Ráczné Földi Judittól, mert az Országos Előválasztási Bizottság az ő, azaz Tóth Bertalan beadványát elutasította.

“Ma reggel bocsánatkérésre szólított fel engem a DK, mert szerintük “közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa”.

Csakhogy Tóth szerint a benyújtott okirat melyet valóban közjegyző ellenjegyzett NEM AZ OKIRAT TARTALMÁT, hanem CSAK AZ ALÁÍRÓ SZEMÉLYÉT ÉS az aláírás dátumát igazolta.

Vagyis azt, hogy valaki odament a közjegyzőhöz és kijelentette, hogy ki a tényleges tulajdonos, majd ezt a közjegyző előtt aláírta.

“Amit becsatolt, azok a valóságot, tényleges helyzetet nem bizonyítják”

Egyelőre továbbra is ott tartunk, hogy Ráczné, Földi Judit szava áll szemben a közhiteles nyilvántartások szerinti dokumentumokkal.

E sorok szerzője azzal a szerény és halkszavú javaslattal élne, hogy az Országos Előválasztási Bizottság tegye nyilvánossá a benyújtott okiratokat. Amennyiben Tóth Bertalannak igaza van – Tóth jogász végzettséggel rendelkezik – úgy a Bizottság indokolja meg döntését. 

Egyelőre mindkét oldalon sántít ez az ügy. A szocialisták nem hivatkozhatnak arra, hogy az igazság letéteményeseként beáldozták Tóth Csabát, mert szövetségesük Karácsony Gergely áldozta be mégpedig miniszterelnök-jelölti reménye érdekében. Mivel hivatalosan Tóth Csaba mondott le a jelöltségről, így még csak az a dicsfény sem vetül a szocialistákra, hogy a megtisztulási folyamat jegyében hívták vissza Tóth Csabát. Olyannyira nem, hogy a regnáló zuglói szocialista polgármester még a mai napon is mentegette Tóth Csabát.

Karácsony Gergely kiállása bátor tett volt, de beárnyékolja bátorságát, hogy csak saját pozíciójának előmozdítása érdekében vált az igazság bajnokává, holott amit ma tud Tóthról azt már zuglói polgármestersége idején is tudta!

Mégis hallgatott, mert a szocik nélkül a Párbeszéd ma nem lenne parlamenti párt, pont úgy ahogyan ő a főváros polgármestere sem! Szóval, nem szeretnék bizonyos apródok esetével példálózni, de azért ne vegye magára az Igazság Bajnoka csillogó páncélját.

Fogalmam sincsen offshozre-ozott e a DK fehérvári üdvöskéje, de az biztos, hogy a politikában a szennyest nem lehet csak úgy tisztára mosni, mint nagyanyáink a pelenkánkkal tette. Ma a pelust kidobják a szemétbe. Lehet nem ez a legjobb megoldás, de a politika az a műfaj ahol a bölcsek szerint nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Azok a fránya közhiteles iratok egyelőre nem Ráczné, Földi Juditot igazolják.

Minden párt epekedve várja az este nyolc órát, hogy végre lezáruljon az előválasztás első szakasza és a továbbiakban senkinek ne kelljen meakulpázni.

A szekrényajtókat viszont nem lehet bezárni. Minden érintett számítson rá, hogy a csontvázak előbb vagy utóbb előkerülnek, ha nem az egymás elleni küzdelem hevében, hát majd élesben a Fidesz jól képzett csapata gondoskodik róla.

“Egyéni ambíciók nem veszélyeztethetik a közös ügyet.” – írja Tóth Bertalan és folytatja: mi arra szövetkeztünk, hogy nemcsak kormányt, hanem korszakot is váltunk. Azért ez a mondat is hitelesebben hangzana, ha saját emberük ügyében is eszerint jártak volna el nem csak offshore-ozóktól és náci karlendítőktől várnák el ezt.

Már bocsánatot kérek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .