Kezdőlap Címkék Ráczné

Címke: Ráczné

Kontra, rekontra, terített betli

Már bocsánatot kérek…- ezzel a felütéssel nyitja Tóth Bertalan Facebook bejegyzését, melyben reagál a Demokratikus Koalíció ma reggeli felszólítására, miszerint kérjen nyilvánosan bocsánatott Ráczné Földi Judittól, mert az Országos Előválasztási Bizottság az ő, azaz Tóth Bertalan beadványát elutasította.

„Ma reggel bocsánatkérésre szólított fel engem a DK, mert szerintük „közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa”.

Csakhogy Tóth szerint a benyújtott okirat melyet valóban közjegyző ellenjegyzett NEM AZ OKIRAT TARTALMÁT, hanem CSAK AZ ALÁÍRÓ SZEMÉLYÉT ÉS az aláírás dátumát igazolta.

Vagyis azt, hogy valaki odament a közjegyzőhöz és kijelentette, hogy ki a tényleges tulajdonos, majd ezt a közjegyző előtt aláírta.

„Amit becsatolt, azok a valóságot, tényleges helyzetet nem bizonyítják”

Egyelőre továbbra is ott tartunk, hogy Ráczné, Földi Judit szava áll szemben a közhiteles nyilvántartások szerinti dokumentumokkal.

E sorok szerzője azzal a szerény és halkszavú javaslattal élne, hogy az Országos Előválasztási Bizottság tegye nyilvánossá a benyújtott okiratokat. Amennyiben Tóth Bertalannak igaza van – Tóth jogász végzettséggel rendelkezik – úgy a Bizottság indokolja meg döntését. 

Egyelőre mindkét oldalon sántít ez az ügy. A szocialisták nem hivatkozhatnak arra, hogy az igazság letéteményeseként beáldozták Tóth Csabát, mert szövetségesük Karácsony Gergely áldozta be mégpedig miniszterelnök-jelölti reménye érdekében. Mivel hivatalosan Tóth Csaba mondott le a jelöltségről, így még csak az a dicsfény sem vetül a szocialistákra, hogy a megtisztulási folyamat jegyében hívták vissza Tóth Csabát. Olyannyira nem, hogy a regnáló zuglói szocialista polgármester még a mai napon is mentegette Tóth Csabát.

Karácsony Gergely kiállása bátor tett volt, de beárnyékolja bátorságát, hogy csak saját pozíciójának előmozdítása érdekében vált az igazság bajnokává, holott amit ma tud Tóthról azt már zuglói polgármestersége idején is tudta!

Mégis hallgatott, mert a szocik nélkül a Párbeszéd ma nem lenne parlamenti párt, pont úgy ahogyan ő a főváros polgármestere sem! Szóval, nem szeretnék bizonyos apródok esetével példálózni, de azért ne vegye magára az Igazság Bajnoka csillogó páncélját.

Fogalmam sincsen offshozre-ozott e a DK fehérvári üdvöskéje, de az biztos, hogy a politikában a szennyest nem lehet csak úgy tisztára mosni, mint nagyanyáink a pelenkánkkal tette. Ma a pelust kidobják a szemétbe. Lehet nem ez a legjobb megoldás, de a politika az a műfaj ahol a bölcsek szerint nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Azok a fránya közhiteles iratok egyelőre nem Ráczné, Földi Juditot igazolják.

Minden párt epekedve várja az este nyolc órát, hogy végre lezáruljon az előválasztás első szakasza és a továbbiakban senkinek ne kelljen meakulpázni.

A szekrényajtókat viszont nem lehet bezárni. Minden érintett számítson rá, hogy a csontvázak előbb vagy utóbb előkerülnek, ha nem az egymás elleni küzdelem hevében, hát majd élesben a Fidesz jól képzett csapata gondoskodik róla.

„Egyéni ambíciók nem veszélyeztethetik a közös ügyet.” – írja Tóth Bertalan és folytatja: mi arra szövetkeztünk, hogy nemcsak kormányt, hanem korszakot is váltunk. Azért ez a mondat is hitelesebben hangzana, ha saját emberük ügyében is eszerint jártak volna el nem csak offshore-ozóktól és náci karlendítőktől várnák el ezt.

Már bocsánatot kérek!

No comment

Tegnap este az Egyenes Beszédben Dobrev Klára elmondta, hogy az adással egyidőben is ülésezik az Országos Előválasztási Bizottság, melynek döntéséig nem fogja elitélni, sem visszahívni Ráczné, Földi Juditot, akit a Párbeszéd-Mszp beadványban vádolt meg az etikai bizottságnál, mely szerint   a képviselő jelölt offshore-cég tulajdonosa.

Az ellenzéki előválasztást felügyelő Országos Előválasztási Bizottság “2021. szeptember hó 27. napján 22/ET/2021 számú határozatában megállapítja, hogy a Tóth Bertalan által írt etikai beadványt Ráczné Földi Judit álláspontját megvizsgálva elutasította”.

A hamis offshore-vád tehát elbukott. A Földi Judit által a Bizottságnak benyújtott közjegyző által hitelesített hivatalos dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem volt offshore-cég tulajdonosa.

Különösen fontos, hogy a hat párt egy-egy delegáltjából álló Bizottságnak csak két tagja, az eredeti beadvány benyújtók – Karácsony Gergely és Tóth Bertalan pártjának képviselői – támogatták a DK-s képviselőjelölt elmarasztalását. Vagyis csak a vádlók szavaztak igennel az általuk megfogalmazott vádakra.

Akik a demokrácia legalapvetőbb szabályát figyelmen kívül hagyva még a vizsgálat előtt, a tények ismerete nélkül Földi Judit visszaléptetését követelték, a DK szerint bocsánatkéréssel tartoznak. Különösen vonatkozik ez a hamis vádakat visszatérően nagy nyilvánosság előtt megfogalmazó Karácsony Gergelyre és Tóth Bertalanra.

Székesfehérváron is az ellenzéki szavazók bizalmából és nem etikai beadványokkal kívánjuk legyőzni az MSZP-Párbeszéd jelöltjét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK