Ki veri szét Budapestet ősszel? – 14. Orbán programjára vár az MSZP

1
1284

A Független Hírügynökség egykori tudósításai szerint 2006. október közepén is folytatódtak a nagygyűlések a Kossuh téren. S miközben az ottani pódiumokon a szónokok bírálták a kormányt, a szocialisták arra kérték Orbánt, hogy úgyis, mint az ellenzék vezére, hozza nyilvánosságra a programját.

A 2006. őszi eseményeket bemutató sorozatunkban a Független Hírügynökség eredeti, szó szerint szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

Házkutatás a kurucoknál

Házkutatást tartottak a rendőrök a kuruc.info internetes oldal főszerkesztőjének lakásán – erősítette meg a Független Hírügynökség értesüléseit Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök technikai eszközöket foglaltak le, melyeket hamarosan szakértői vizsgálat alá vetnek.

A honlap egyike volt azoknak az internetes oldalaknak, amelyeken közzétették az elmúlt hetek zavargásai miatt őrizetbe vettek ügyeiben eljáró bírák személyes adatait.

- Hirdetés -

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a Budapesti II. és III. kerületi ügyészség személyes adattal való visszaélés miatt nyomozást rendelt el, ismeretlen személy ellen, mivel a kuruc.info-n megjelent személyes adatok, például fényképek, telefonszámok és címek közzététele törvénysértő.

Az internetes oldal szerint az intézkedő rendőrök nem sokkal csütörtök éjfél után jelentek meg a főszerkesztő lakásánál, bár korábban már megpróbáltak bejutni. A házkutatás során lefoglalták a főszerkesztő számítógépét, 156 darab CD és DVD lemez, valamint 2 darab floppylemez -áll a kuruc.info hírében.

MSZP: Orbán hagyjon fel a kettős beszéddel

Az MSZP arra kérte Orbán Viktort, hogy hozza nyilvánosságra programját és terveit az ország helyzetének kezelésére és hagyjon fel a kettős beszéd politikájával – közölte szerdai tájékoztatóján a nagyobbik kormánypárt alelnöke. Juhász Ferenc kijelentette: amíg a választási kampányban a Fidesz összesen 200 milliárd forint többletet ígért az embereknek, addig azt nem árulta el, hogy ennek kik viselnék a terheit és mit tennének az ország helyzetének javítására.



Az MSZP szerint a Fidesz semmit nem tesz a valós helyzet megoldása érdekében, csak utcai politizálást folytat. A szocialisták ugyanakkor azt szeretnék, ha versengő programok lennének és érdemi viták, de nem az utcán, hanem a parlamentben. Juhász szerint, ha a Fidesz tovább folytatja felelőtlen utcai, populista politizálását, akkor hamarosan balkáni állapotban lesz az ország, ehelyett az ellenzéki pártnak inkább egy sikeres Magyarország építésében kellene megmutatnia valódi arcát és megtenni mindent az ország helyzetének javítása érdekében.

Szájer: hazugokkal nincs közös ünnep

A Fidesz nem vesz részt az ’56-os események közelgő évfordulója alkalmából rendezett állami megemlékezésen, mivel eddig se ünnepelt azokkal, akik hazugságra alapozzák hatalmukat – jelentette ki Szájer József, fideszes EP képviselő a Kossuth téren.

Magyarország miniszterelnökét ma a hatalomhoz való mániákus ragaszkodás, illetve a gátlástalanság jellemzi. Ha Gyurcsány Ferenc megjelenik az ’56-os ünnepségen, akkor ő fogja tönkretenni azt a napot – fogalmazott Szájer József.

A fideszes politikus elmondta: Áder János és Balsai István képviselők csütörtökön feljelentést tettek a Legfőbb Ügyészségen a balatonőszödi beszéd miatt, mivel úgy vélik, közérdekű adattal való visszaélés történt. A fideszes politikusok azonnali nyomozást kértek az ügyben.

Szájer József hozzátette: az országnak új politikára van szüksége, mivel a jelenlegi vezetők elszakadtak az emberek valós gondjaitól. Az alkotmányos és gazdasági válság megszüntetéséhez a demokratikus kereteket kell visszaállítani, ennek pedig Gyurcsány Ferenc a legfőbb akadálya – jelentette ki végül a politikus.

Orbán Viktor mögött Pelczné Gál Ildikó.

A Kossuth téren pénteken délután Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke mond beszédet, és szól az összegyűltehez Kubik Anna színésznő és Hankiss Ágnes, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatója.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvasható.

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

- Hirdetés -

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .