Kensington angyalai – magyar lányok a „kolostorban”

0
1985
itt dolgoztak a prostik
facebook.com

Stílszerűen Chelsea Cloister’s (Chelsea kolostor) a neve annak az elegáns lakótömbnek, ahol a magyar prostik munkálkodtak a furcsa pár irányításával. Szuda Ivett és Karl Ring több mint 100 ezer fontot fizetett az elegáns lakások bérletéért. A magyar lányok, akiket Kensington angyalainak neveztek el, napi 300 fontot kereshettek tisztán a Chelsea kolostorban.

  • A hálózat feje rendőrtiszt volt Londonban
  • A bébiszitter nem akart prosti lenni, de muszáj volt
  • 740 ezer fontos házuk volt Nyugat Londonban, ahol végül letartóztatták őket
  • Mi volt a rendőrség szerepe?

„A fele a miénk, a másik fele a tietek!”- ezzel az egyszerű reklámmal fogott fiatal lányokat és asszonyokat a most 32 éves Szuda Ivett Budapesten. Nem árult zsákbamacskát, mindenkivel tudatta, hogy ez bizony prostitúció, de London legelőkelőbb részében kicsi a kockázat és nagy a bevétel. Most a furcsa párral együtt 11 magyar lány áll bíróság előtt Londonban.

Karl Ring, aki feleségül is vette Szuda Ivettet, a Metropolitan Police tisztje volt, de kevesellte jövedelmét. Ezért plusz pénz után nézett. A lányok futtatása bomba üzletnek ígérkezett Chelsea-ben. Az üzlet olyan jól ment, hogy a törekvő rendőrtiszt kilépett és teljes energiájával a hálózatnak szentelte magát. A kulcsfigura mégsem ő volt, hanem a neje, Szuda Ivett. Őt a lányok Évának vagy Éva néninek ismerték. Nagyon buzgón szervezte a lányokat, akiket azután Wizzair vitt és hozott Budapestről Londonba és vissza. Működött bizonyos rotációs rendszer. A lányok legnagyobb része határidős feladatnak tekintette a munkát a Chelsea kolostorban. A buzgó Szuda Ivett még a magyar bébiszittert is beszervezte – tudósít a londoni Daily Mail, mely nagy képes riportban számolt be a furcsa pár éveken át működő prostitúciós hálózatáról.

A bíróság most azt firtatja mennyire saját akaratukból dolgoztak a magyar lányok a Chelsea kolostorban? A Daily Mail szerint eddig úgy tűnik, hogy minden magyar lány tudta, hogy mit vállal. Még a bébiszitter is, aki kezdetben nemet mondott. Miért változott meg? Miért jelentkezett mégiscsak a Chelsea kolostorba egyáltalán nem apácának? Mert otthon a családja bajba került és nagyon kellett a pénz! Könnyen és gyorsan csakis így juthattak pénzhez. Ezért a bébiszitter a család érdekében vállalta a munkát a Chelsea kolostorban. Maguk a futtatók persze nem ott éltek.

A furcsa páros tudott élni

Szerették a szép ruhákat, az ékszereket és az egzotikus utazásokat. Minthogy a prostik jövedelmének a fele az övék volt, ezért jól éltek és ezt nem is titkolták. Aztán júniusban megjöttek a rendőrök és letartóztatták őket. Most kerültek a bíróság elé.

Hosszú időn át prostitúciós hálózatot működtetni London legelegánsabb részén a rendőrség tudta nélkül nem nagyon lehet. Ezért volt pótolhatatlan érték Őfelsége tisztje, Karl Ring, aki a fővárosi rendőrségen szolgált. Aligha valószínű, hogy a kollégái ne tudtak volna a hálózat működéséről, hiszen a magyar lányok mindenki szeme láttára dolgoztak a Chelsea kolostorban és csak idén nyáron buktak le. A rendőrség kétes szerepét az ügyben a londoni Daily Mail nem nagyon firtatja, mert fontos neki a kiváló kapcsolat a rend őreivel. A lap, amely a brexit elszánt híve, inkább arra akar rámutatni: lám milyen egyszerű prostitúciós hálózatot működtetni magyar lányokkal Londonban akkor, ha nem Nagy Britannia ellenőrzi a határokat. De mit csináltak Őfelsége érdemdús rendőrei amíg a prostitúciós hálózat működött London kellős közepén? Miért hunyták be az egyik szemüket vagy mindkettőt, ha kellett? Ők is részesedtek a haszonból vagy beérték egy-két ingyen menettel? Nem kizárt, hogy ez is kiderül majd Londonban, ahol a bíróság azt szeretné megtudni, hogy hány törvényt is sértett meg a magyar lányokat futtató magyar asszony és férje, a londoni rendőrség egykori tisztje, akik hét éven át működtettek prostitúciós hálózatot a brit főváros legelőkelőbb részében, a Chelsea kolostorban…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .