A kényszeredett mosoly, mely Kelemen Hunor arcán ül, a meglepett tekintet és mimika, a megalázkodó testtartás, a kardotnyelt Orbán Viktor mellett, semmi jót nem ígér. A rommagyar vezér, minden bizonnyal nem kapott engedélyt a Dragnea-tól való elszakadásra, menetelni kell az illiberális úton, egyébként oda a magyarországi pénzek, és kegyvesztetté válik a vezér. Semmi más nem számít.
Azt hiszem vége Dragnea ámokfutásának és megkockáztatom, Dăncila asszony sem fogja vezetni az EU-t a jövő év első felében (a rémület, mely arcán játszott a mai parlamenti sajtótájon jól mutatja: ezt ő is tudja). És bár senki nem mondja, sőt nyilvánosan tagadja, hogy ilyesmi történne, a PSD-ALDE szövetségnek is oda, csupán a kegyelemdöfésre vár, ott fekszik kiterítve. Nem állítom, hogy azonnal következik a vég és azt sem, hogy hosszú távra megoldódnak azok a problémák, melyek a jelenlegi válsághoz vezettek, de azt igen, hogy eldőlt: a jelenlegi hatalmi berendezkedésnek vége, így és a jelenlegi felállásban, tovább nem folytatható.
Félreértés ne essék, nem azt mondom – valamiféle felelőtlen optimizmustól, vagy whisful-thinking-től hajtva – hogy percek alatt jobb hely lesz Románia, csak, hogy Dragnea and Co. túlhajtotta rejtett terveinek hajszolását és beomlása iminens. A jelenlegi hatalmi felállás bukásának hátterében levő egyes tényezőkről, nem az egészről beszélek, és nem is egy módszeres oksági viszonyrendszer kimerítő kifejtésére vállalkozom. Nincsen olyan tudásom, mely nem nyilvános információkon alapszik, és jövőbelátó sem vagyok, csak egymás mellé próbálom rakni azt, ami a kialakult helyzetről tudható.
Dragnea és kormánya hetek óta halasztgatja,
ígéri is meg nem is, határidőket jelöl ki, azután meggondolja magát, napok múlva újrakezdi és azután mégsem hajtja végre a kormányátalakítást. Föltevődik a kérdés, miért nincs kormányátalakítás? Az általános okok – elhibázott kormányprogram, a kormánytagok kontraszelekciója, az igazságszolgáltatás ellen indított támadás elhibázottsága, az elnök, a civil társadalom és az EU-s fórumok, nem utolsósorban a hatalmon levő formációk európai pártcsaládjainak tiltakozása stb. – mellett két közvetlen ok is látható.
Egyfelől a PSD-n belüli fő törésvonal már nem tölthető ki Dragnea ígérgetéseivel, kormányzati pozíciók újraosztásával, a klientúra nyaklótlan osztogatással sem vásárolható meg, különösen, hogy az ígérgetésnek pénzügyi alapjai erősen megcsappantak. A nagyobbik kormányzó párt legutóbbi belső válságából Dragnea és tsai csak látszólag kerültek ki győztesen, hatalmukat végzetesen aláásta az a belső ellenzék, mely miniszterelnök-helyettest és minisztereket, alelnököket és a bukaresti főpolgármestert, tehát elsőrangú eddigi klienseket, pártmogulokat tömörített. Egyszóval a belső ellenzék eléggé erős, és elég sok forrással rendelkezik, hogy elszabotálja a központi hatalom és a mögötte álló vidéki kiskirályok korlátlan hatalomgyakorlását a párton belül, sőt a kormányban is. Időnként a politikai bábuk önálló életre kelnek – már két korábbi miniszterelnököt menesztett Dragnea ilyen okok miatt – és nem viszik végig a titkos terveket, nem hajlandók elmenni a falig, nem áldozzák be maguk a Daddy kénye-kedvének, aki a kormányt és az abban elérhető pozíciókat saját feudumként kezeli és alakítja saját elvárásainak alapján.
Tagadják, hogy a menesztettek ellenállnak,
hogy a miniszterelnök zsarol, hogy a belső ellenzék védi pozícióit, de a halasztás mögött – meglehet éppen első fokon – ez áll. A pártpatronátusi rendszer, a klientelizmus Dragnea-féle rendszere, annak eddigi formája meggyengült, az az asszimetria, mely a kormány és a központi hatalom, másfelől pedig az alacsonyabban álló klientúra között fennállt eltűnt, a kormányátalakítás már nem képes visszaállítani a rendszer egyensúlyát, a korábbi szinten legalábbis. És ebben közrejátszik az is, hogy a pártok elveszítették kapcsolatukat a szavazókkal, a társadalommal, a civil szféra pedig nem megvásárolható (ráadásul működését éppen a napokban próbálták meg törvénymódosítással ellehetetleníteni). Ismét csak nem arról beszélek, hogy a patrónusi rendszer a jelenlegi vezér iminens lebukásával egyszerre eltűnne – amúgy ez egész K-K-Európára jellemző pártstruktúra –, hanem csak arról, hogy átalakul, sem az előrehozott választások, sem a kormányváltás, sem valamilyen más hatalmi csomópont fölemelkedése nem elképzelhetetlen, de a patrónusi rendszer több, mint valószínű marad (Kopecky-Scherlis, 2008).
Másfelől az ALDE – na nem elvi okokból, hanem mert Tăriceanu a PSD-vel közös államelnök-jelöltségi kilátásai egyre valószerűtlenebbek, kormányzati pozícióikat pedig Dragnea a többihez hasonlóan lojalitásért kiárusítani igyekszik – csak lépésnyire van a szakítástól. Márpedig a kormánykoalíció parlamenti többsége – esetenként, mert a lojalitás és a pártfegyelem is ritka dolog, hát még a következetesség és a tudatosság – így is, adott esetben az ALDE-támogatással is, kétes. Azt gondolom viszont, hogy Tăriceanu és zsebpártja jobban hajlik az EU-s bírálatok – nemcsak az EB, az EP, vagy a Velencei Bizottság, hanem az európai ALDE kritikáinak stb. – meghallgatására, a pártcsaládjából való esetleges kizárása végzetes lehet pártjának további parlamenti karrierjét, ha nem egyenesen létét illetően. Az USR, az újabb és ezért is tisztább párt, nyakában liheg és helyére pályázik az EP-ben is, ez is nyomhat a latban.
Az ALDE vezér az utolsó másodpercben átállhat
Nem kizárt, hogy az államelnöknél tett legutóbbi látogatás is közrejátszik abban, hogy az ALDE vezér hajlik egyfajta fegyvernyugvásra, akár az ellenzékhez való közeledésre és elhatárolódni az egyre inkább EU-ellenesre hangolt PSD-s diszkurzustól. És ha nem vitás, hogy Dragnea and Co. mindent föltett egy lapra, a főnök és néhány hasonszőrű megmentéséért, képes beáldozni a magát szocialistának mondó párt nemzetközi megítélését, sőt az országot a magyar-lengyel euroszkeptikus és illiberális tengelyre állítani sem rest, Tăriceanu az utolsó másodpercben átáll, megpróbálja újrapozícionálni pártját.
Ahogy az ALDE távolodik a PSD-től, olyan mértékben araszol a mérleg nyelve szerepbe a Fidesz itteni fiókpártja és egyre inkább rajta múlik (no meg a többi kisebbség képviselői csoportján) a kormányzati többség. De kérdés, hogy még megmarad-e a protokoll, a külső parlamenti támogatás, vagy már értelmetlen fönntartani azt? Persze ismét csak felemás a helyzet, mert adott esetben, ha a PSD belső ellenzéke szavazataival is ellenáll, akkor így sem lenne meg Dragnea and Co. parlamenti többsége.
A rommagyar formációk a Fidesz utasítására maradnak az illiberális irányba haladó hatalmi pártok mellett?
És ismét fölmerül a kérdés: vajon a rommagyar formációk (már az egyéni haszonszerzésen túl) nem csupán a Fidesz sugallatára/utasítására maradnak az illiberális irányba haladó hatalmi pártok mellett? Annál is sürgetőbb a kérdés megválaszolása, mert úgy tűnik, hogy szinte tökéletes csapda, amibe belesétáltak, és ha Dragnea bukik ez biza hosszú távra fogja esélyeiket szinte lenullázni. Nem sikerült az illiberális átállás és a bosszúálló Orbán behajtja ezt vezéreinken, mind egy szálig. Sem kormányzati előnyöket nem sikerült érvényesíteni a külső támogatásért cserében, a protokoll semmiféle kisebbségipolitikai, vagy jogi igényt nem oldott meg, sőt. Sem a viszonylag tisztább és elvszerűbb ellenzéki pozícióból származó előnyökből és koalíciós képességből nem profitáltak a rommagyar pártok.
És azt hiszem a tegnapi (f. év október 29.) budapesti Orbán-Kelemen találkozóról készült kép jól mutatja az itteni (és az ottani) főnök helyzetét.
A kényszeredett mosoly, mely Kelemen Hunor arcán ül, a meglepett tekintet és mimika, a megalázkodó testtartás, a kardotnyelt Orbán Viktor mellett, semmi jót nem ígér. A rommagyar vezér, minden bizonnyal nem kapott engedélyt a Dragnea-tól való elszakadásra, menetelni kell az illiberális úton, egyébként oda a magyarországi pénzek, és kegyvesztetté válik a vezér. Semmi más nem számít.
Magyari Nándor László
