Akár két hétig nőhet a szeméthegy – a BM szerint zsarolás

0
862

Semmilyen előrelépés sincs az észak-kelet-magyarországi szemétcsődben. A Zöld Híd meghívására a tájékoztatóra állami részről senki sem ment. A törvény értelmében két hét elteltével lesz járványveszély. A BM szerint nem engednek a „zsarolásnak”.

Nincs változás a Pest és Nógrád megyében 116 településen illetékes Zöld Híd nonprofit kft. és a tulajdonos önkormányzati társulás vezetői (Gyenes Szilárd ügyvezető és Gémesi György, Gödöllő polgármestere) csak arról tudtak beszámolni a sajtónak, hogy változatlanul állnak a cég autói, a szemetet senki se viszi el a körülbelül 360 ezer lakos portái elől.

A törvény értelmében

két hét elteltével kell közegészségügyi járványveszélyt hirdetni.

A meghívót elküldték a katasztrófavédelemnek és a kukaholdingnak is, de senki se jelent meg.

A Zöld Híd hétfő óta nem viszi el a szemetet, mert a számláján nincs pénz, csak a dolgozók egy havi bérét tették félre. Az eddigi információk szerint egyszerűen nincs olyan szemétszállító cég, amely ne hasonló cipőben járna, és képes lenne átvenni a szolgáltatást.

Nem sokkal ezelőtt a Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján Kontrát Károly államtitkár közölte: az ügy egy LMP-s politikus játszmája, és a kormány nem enged a zsarolásnak, de odaadják a szükséges pénzt – írta az Index. (Gémesi az LMP-vel szövetséges Új Kezdet párt elnöke.)

Elhangzott, hogy a katasztrófavédelem felkészült a szemétszállítás megszervezésére az ország bármely pontján, és képesek ellátni a szolgáltató feladatát. De részletekbe nem bocsátkozott, így nem derült ki, hogy mikor viszik el a szemetet az érintett településekről.

Becslések szerint a mára országossá vált szemétkrízis megoldásához minimálisan több tízmilliárd, de egyes számítások szerint akár százmilliárd forint is szükséges lesz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .