Fontos

Kurz új egyenlete: ÖVP+SPÖ=kormánykoalíció

Sebastian Kurz volt osztrák kancellár csendben búcsút int az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ), és a – lehetőleg gyenge – Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) felé fordul – írta a lap kommentátora.

Ezt Kurz valószínűleg nyíltan nem vállalná, de alighanem ő is rájött már, hogy az FPÖ-vel való koalíció hiba volt. Azt hajtogatja mindkét fél, hogy de hát nagyon szép is volt, és sok minden ment is. Visszatekintve azonban a negatívumok vannak túlsúlyban, Kurz és szűkebb környezete számára is, nevezetesen a koalíció vége. Ami pedig a posztok feletti alkudozást illeti, az az SPÖ-vel is ment volna. Egy tiroli néppárti kormánytanácsos eléggé világosan megfogalmazta: az újabb koalíció az FPÖ-vel „nem kívánatos, mert a tartalmak és a személyek nem választhatók”. Kurz nem akarja folytatni ezzel az FPÖ-vel – számításból és taktikai-stratégiai megfontolásokból sem. Ez talán nem egészen felel meg a többi párt választási stratégáinak, akik az újabb ÖVP-FPÖ koalíciós hatalmas mumusát festik a falra, e ma már nem ez a legvalószínűbb változat.

Valószínűbb, hogy Kurz Osztrák Néppártja (ÖVP) az SPÖ-vel való koalícióra törekszik, és hogy az SPÖ eleget tesz majd a meghívásnak.

Persze meg lehet kérdőjelezni, hogy mennyire hiteles az ÖVP elhatárolódása volt koalíciós partnerétől. Végtére is Kurz vitte be Heinz-Chistian Strachét, az FPÖ elnökét a kormányba, és szinte végig nagyon jóban voltak. Kurz volt azonban az is, akinek be kellett látnia, hogy Strachéban csalódnia kellett, és hogy túlbecsülte az FPÖ kormányképességét. Kurz főleg a saját pártjából kapta a visszajelzéseket, hogy az FPÖ-vel egyszerűen nem megy, hogy az ÖVP bepiszkolódik ebben, ha nem lép egyet hátra, és nem tisztogatja le magéról a mocskot. Az FPÖ-politikusok korrupcióra való hajlama egyszerűen ijesztő – ezt az ÖVP is megértette.

És végül azok is egyre inkább szót kértek a pártban, akik komolyan elkötelezettek a keresztény-szociális gondolatok mellett. Ők az FPÖ embergyűlölő cinizmusával és olcsó populizmusával nem tudtak mit kezdeni, amelyet egyre inkább a magáévá tett az ÖVP vezetése is. Ezek az elkötelezett emberek mindezt ellenszenvesnek, helyenként egyenesen taszítónak látták, és néha egyenesen az értelmi képességeik megsértését látták benne. Ez a magatartás kiolvasható a felmérésekből is: az FPÖ-vel való koalíció népszerűsége egyre inkább csökken. Kurz pedig kétségtelenül kiváló érzéke van ahhoz, hogy mi népszerű, és mi nem. Ezért először majd megpróbálkozik az SPÖ-vel való koalícióval – ma már ez a kisebbik rossz. És éppen ezért a választási harcban nem fogja kímélni az SPÖ-t, mert minél gyengébb az SPÖ szeptember 29. után, annál jobb Kurznak.

ford.: Ara-Kovács Attila

Kitették a holokauszt tagadó helyi vezetőt a szélsőjobboldali pártból

Az arisztokrata Doris von Sayn-Wittgenstein az Alternative für Deutschland vezetője volt Schleswig-Holstein tartományban Németországban. A szélsőjobboldali párt központi vezetése Berlinben úgy döntött, hogy kizárja a holokauszt tagadó arisztokratát a pártból.

Doris von Sayn-Wittgenstein aktívan támogatta a Gedäctnisstätte mozgalmat, amely tagadja azt, hogy a nácik többmillió zsidót öltek meg a haláltáborokban. A mozgalom alapítója egy náci nagymama, Ursula Haverbeck. Ő jelenleg is börtönben ül, mert Németországban bűncselekménynek számít a holokauszt nyilvános tagadása.

Fontos helyi választások következnek Németországban

Több tartományban is választásokat rendeznek. A keleti tartományokban az Alternative für Deutschland jó eredményre számíthat. Ezért igyekszik megszabadulni szélsőséges tagjaitól vagy épp helyi vezetőitől. Doris Sayn-Wittgenstein közölte: fellebbez a központi pártvezetés döntése ellen. Az Alternative für Deutschland jelenleg a Bundestag legfőbb ellenzéki ereje. Ha a helyi választásokon jól szerepel, akkor megnövekedhet a befolyása a felsőházban. Az Alternative für Deutschland igyekszik mérsékelt benyomást kelteni, mert szövetségest keres. A Zsidó Tanács elnöke nemrég felszólította a pártokat, hogy semmiképp se vállaljanak közös kormányzást tartományi szinten sem az Alternative für Deutschland párttal, melynek neonáci holokauszt tagadó aktivistái is vannak Németországban.

Kipöckölték Salvinit, nélküle alakul olasz kormány

Balközép-szésőbalféle koalíció alakulhat Olaszországban: megállapodott a Demokrata Párt és az 6 Csillag Mozgalom. Ezzel Matteo Salvini két pad között a földre huppan. A miniszterelnök marad Conte.

Egyelőre új választás nélkül alakulhat kormány Olaszországban: este megállapodott a balközép Demokrata Párt (PD) és az inkább szélsőbalos, elitellenes populista Öt Csillag Mozgalom (M5S). A miniszterelnök marad a régi, Giuseppe Conte (párton kívüli).

Salvini elszámolta magát

Holnap már sor is kerülhet a kormányalakítási megbízás átvételére Sergio Mattarella államfőtől. Mattarella arra törekedett, hogy

a jelenlegi parlamentben osszák újra a lapokat, így kerülve el az előre hozott választást.

Ezen ugyanis szinte bizonyosan a Matteo Salvini vezette szélsőjobbos Liga nyerne (nagyjából 38 százalékkal), amely a tőlük is szélebbre álló Olasz Testvériséggel kísérelhetett volna meg koalíciót tető alá hozni.

A szinte tűz és jég kormány tavaly júniusban alakult meg, de a két pártot a korábbi pártrendszer elutasításán és euroszkepszisen kívül szinte semmi se kötötte össze. Időközben az M5S EU-ellenessége enyhült, a Ligáé viszont erősödött. A májusi EP-választáson aztán a két párt támogatottsága megfordult, a Liga most kétszer annyi szavazót tudhat maga mögött, mint az 5 Csillag.

Ezután Salvini augusztus elején

úgy érezte, itt a lehetőség „bankot robbantani”,

és bizalmatlansági indítványt nyújtott be Conte ellen. Utóbbi azonban nyolc napja inkább lemondott. Ezután kezdődtek meg a tárgyalások a csillagosok és a PD között.

Ezzel Salvini két pad között a földre huppant. Nemhogy kormányzati tisztségét, (belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes) veszti el, a Liga kikerül a kormányból.

Európaszerte is elkalkulálták

Salvini terve a tavasszal az volt, hogy a májusi EP-választáson áttörést érnek el az EU-ellenes, a jobb szélen lévő „szuverenisták”, új centrumot hozva létre. Nem ez történt, bár a „szuperpárt” terve már ezelőtt kútba esett, mert az orosz befolyás e körben kettémetszette az ideológiailag sok hasonlóságot mutató pártokat. Ezután a Liga mások mellett a francia szélsőjobbos Nemzeti Gyűléssel és a német neonáci AfD-vel hozott tető alá új frakciót az EP-ben.

Sokáig úgy nézett ki, hogy Orbán Viktor – miután a Fidesz tagságát márciusban felfüggesztette az Európai Néppárt – társul Salvinivel és például az Osztrák Szabadságpárttal. Még május elején Budapesten is erről beszélt, kijelentve: „Keresni fogjuk az együttműködést Salvinivel. Látványosan, bevallottan és nyíltan”. De aztán kifarolt ebből, látva az európai erőviszonyok alakulását.

A neheze most jön. Nem csak a tárcák elosztásával, hanem a nehezen összeilleszthető programelemekkel. Miközben a stagnáló olasz gazdaság óriási adóssághegyet szeretne csökkenteni, az M5S népszerű terveket dédelget, például egyféle garantált alapjövedelmet, aminek nincs fedezete.

Mini atomreaktor robbant fel Észak Oroszországban?

4-16 szorosára növekedett a gamma sugárzás abban a nukleáris felhőben, mely Arhangelszk tartomány fölött képződött az augusztus nyolcadiki robbanás után – ismerte el a meteorológiai szolgálat Oroszországban.

A felhő barium, stroncium és lantán izotópokat tartalmazott, és ezek miatt volt oly erős a gamma sugárzás. Az oroszok azt állítják: egy új fegyvert próbáltak ki, és ennek folyamán történt a robbanás, melynek következtében öten meghaltak és hárman megsebesültek Szeverodvinszk közelében.

Nukleáris láncreakció következett be! – állítja egy norvég tudós

Niels Bohmer gyakorlati nukleáris szakértő. Ő vizsgálja meg, hogy a leállított nukleáris reaktorok nem jelentenek – e veszélyt a környezetre Norvégiában. Az orosz bejelentés nyomán arra a következtetésre jutott, hogy egy mini atomreaktor robbanhatott fel. Emiatt kerültek izotópok a légtérbe, melyek azután a gamma sugárzás jelentős emelkedését eredményezték.

Norvégia mint az orosz robbanáshoz legközelebb eső külföldi állam érthető módon különösen érdeklődik aziránt, hogy mi is robbanhatott fel augusztus nyolcadikán Szeverodvinszk közelében?! Az orosz közlésekből nem sok derül ki. Sokan emlékeznek még Csernobilra amikor az oroszok még akkor is tagadták a nukleáris katasztrófát amikor a nukleáris felhők megérkeztek Skandinávia fölé!

Útnak indult az úszó Csernobil

Azt az orosz jégtörő hajót nevezte így el a Greenpeace, mellet Szentpéterváron építettek meg, de Oroszország északkeleti partvidékén termel majd áramot. Az úszó atomreaktor nagy kockázatot jelent az egész Arktika számára, de az oroszok nem voltak hajlandók elárulni részleteket a hajó küldetéséről.

Putyin korábban megerősítette, hogy a nukleáris energiának a jövőben nagyobb szerep jut az Arktika feltárásában. Oroszország versenyt fut a térség jelentős ásványi kincs vagyonáért az Egyesült Államokkal, Kanadával, a skandináv államokkal és az utóbbi időben Kína is bejelentkezett…

Királynői hozzájárulással puccsolja meg a parlamentet Boris Johnson

II. Erzsébet hozzájárult ahhoz, hogy szeptember közepétől egy hónapra felfüggessze működését a parlament. Az ezt kezdeményező Boris Johnson ezzel „megpuccsolta” a törvényhozást. A felháborodás óriási, mert ezzel lehetetlenné válik a megállapodás nélküli Brexit megakadályozása.

II. Erzsébet királynő jóváhagyta, hogy függesszék fel a parlament működését október közepéig. A felfüggesztés a határozat szerint legkorábban szeptember 9-én, legkésőbb szeptember 12-én történhet meg, határideje pedig október 14-e.

Ezt a nap folyamán Boris Johnson brit kormányfő kezdeményezte az uralkodónál. Azzal, hogy a szeptember 3-án véget érő nyári törvényhozási szünet utáni héten be is rekesztik a parlamenti ülésszakot. Az új ülésszak október 14-én nyílhat meg az uralkodó beszédével, amelyben ismerteti kormánya törvényhozási terveit. A képviselők ezek megvitatása és az október 17-18-án esedékes EU-csúcs után, október 21-22-én szavazhatnának a programról.

Ezzel a rendkívüli felfüggesztéssel a július vége óta hivatalban lévő kormányfő lényegében

megfosztja a képviselőket attól, hogy jogszabályok révén kikényszerítsék a Brexit október 31-én esedékes határidejének újbóli elhalasztását.

Boris Johnson határozott álláspontja, hogy a brit EU-tagság ha törik, ha szakad, megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az elődje, Theresa May által az Európai Unióval elért, ám a parlament és a jelenlegi kabinet által az ír-északír határellenőrzés elkerüléséről szóló tartalékmegoldás miatt elvetett megállapodást, akár nem.

Az alsóházban többségben vannak a megállapodás nélküli Brexitet elutasító képviselők,

a Konzervatív Párt pedig kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányoz, és így is csak egyfős többséggel.

A parlamenti ülésszak felfüggesztése gyakori a brit politikában ősszel, a három nagy párt kongresszusának idejére szólóan. Idén az első, a Brexit-ellenes Liberális Demokratáké szeptember 14-én kezdődik, a sort pedig a Boris Johnson vezette Konzervatív Párté zárja az október 2-án véget érő tanácskozással. A parlament tehát 12 nappal később ülne össze újra. Tavaly a pártkongresszusok után hat nappal, 2017-ben öt nappal már újra ülésezett az alsóház.

Az október közepéig való felfüggesztést hevesen bírálták az ellenzék soraiból, azt hangoztatva, hogy sérti a brit alkotmányosság központi elemét, a parlament szuverenitását. A Liberális Demokraták soraiból casus bellinek – háborús oknak – minősítették a lépést.

Kifogásolták a lépést a kormányzó Konzervatív Párt soraiból is.

Philip Hammond, a Theresa May vezette kormány pénzügyminisztere, aki határozottan ellenzi a rendezetlen Brexitet, „mélyen antidemokratikusnak” nevezte, John Bercow házelnök pedig „alkotmányos gyalázatként” jellemezte. Szerinte teljesen nyilvánvaló, a kormányfő azt akarja megakadályozni, hogy a parlament megvitathassa a Brexitet, és teljesítse kötelességét az ország sorsának alakításáról.

Kérdés, hogy a többségben lévő kemény-Brexit-ellenesek belemennek-e egy bizalmatlansági indítvány támogatásába. Ezzel megbukna a kormány, de a Brexit ügyét ez se lendítené előre.

Erdogan pávatánca Trump és Putyin között

Moszkvában tárgyalt Erdogan elnök, aki Szíriában az amerikaiakkal működik együtt Asszad elnökkel szemben. Akit viszont Oroszország és Irán támogat. Idleb tartományról volt szó az orosz-török csúcstalálkozón, ahol az iszlamista terroristákkal szemben Asszad elnök csapatai előrenyomultak – Oroszország és Irán támogatásával. Törökország viszont az Egyesült Államokkal működik együtt ebben a térségben. Cserében Trump elnök egyelőre elhalasztotta szankciók alkalmazását Törökországgal szemben.

A NATO tagállam orosz rakétavédelmi rendszert vásárolt

Az Sz 400-as rendszer képes arra, hogy leszedje az amerikai vadászgépeket is. Ezért az amerikaiak ragaszkodnak ahhoz, hogy véletlenül se állomásoztassanak ugyanazon a reptéren F 35-ös amerikai vadászgépeket és az orosz rakétavédelmi rendszer tanácsadóit. Azok ugyanis kiszúrhatnák az amerikai vadászgépek gyenge pontjait.

Amerikai és izraeli kérésre Oroszország nem adott el Sz 400-as rakétavédelmi rendszert Iránnak, mely a háború szélére sodródott az Egyesült Államokkal. Irán külügyminisztere jelen volt a G7 csúcstalálkozón- Macron elnök meghívására. Később Macron úgy nyilatkozott, hogy lát lehetőséget egy USA – iráni csúcsra. Trump ezt megerősítette, de Rohani iráni elnök úgy nyilatkozott, hogy a csúcstalálkozó csakis azután lehetséges, hogy az Egyesült Államok visszavonta a szankciókat Iránnal szemben.

Putyin és Erdogan moszkvai tárgyalásait követően Moszkvában bejelentették: a jövő hónapban hármas csúcs lesz Oroszország, Törökország és Irán vezetői között. Mit szólnak mindehhez Trump tábornokai Washingtonban? És vajon mit gondol erről Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, akinek a kedvéért Trump kilépett az iráni atomalkuból ?!

Trump meghívja Putyint a következő G7 csúcsra

Trump, akit megkülönböztetett vendégként fogadtak és kezeltek Biarritzban  finoman jelezte, hogy a következő G7 találkozóra, amit Miamiban tartanak meghívja Vlagyimir Putyint is vendégként. Legalábbis erről beszélt az Egyesült Államok elnöke a záró sajtóértekezleten Biarritzban.

Öt éve tették ki Putyint, mert Oroszország annektálta a Krím félszigetet, mely Ukrajnához tartozott. „Legkevesebb négy vagy öt olyan téma volt a csúcstalálkozón, amelyen jó lett volna, ha az orosz elnök is a szobában van” – hangsúlyozta Donald Trump. Aki ezek után arra utalt, hogy „Putyin büszke ember, egyáltalán nem biztos, hogy elfogadja a meghívást”. Az Európai Unió ellenzi Putyin meghívását mindaddig amíg Moszkva nem tesz engedményeket Ukrajna ügyében.

Macron csúcstalálkozót szervez Ukrajna ügyében

Ezen négyen vennének részt: Angela Merkel és Emmanuel Macron az Európai Unió képviseletében valamint Volodimir Zelenszkij Ukrajna és Vlagyimir Putyin Oroszország nevében. Macron elnök a G7 csúcs előtt találkozott Putyin elnökkel Breganconban. A francia államfő megpendítette: előbb vagy utóbb, de Oroszországnak vissza kell térnie a nagyhatalmak csúcstalálkozójára.

Trump a saját szálloda komplexumában akarja megrendezni a következő csúcstalálkozót

Sokakban visszatetszést keltett az ötlet, hogy Miamiben olyan szálloda komplexumban legyen a következő G7 csúcs, amely Trump tulajdona. Ez etikai problémákat vet fel annál inkább, mert az Egyesült Államokban javában tart az elnökválasztási kampány. Felmerül a gyanú: nem ennek részeként akarja-e Trump eladni a csúcsot az amerikaiaknak miközben szép pénzt zsebel be ezért a nyakig eladósodott amerikai államtól?!…

Mit keres Zarif iráni külügyminiszter a G7 csúcson?

Biarritzban a G7 csúcstalálkozó helyszínén Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter megbeszélést folytatott iráni kollégájával. Előzetesen Emmanuel Macron köztársasági elnök jelezte ugyan, hogy magasrangú iráni diplomaták érkezése várható a G7 csúcs idején, de arra csak nagyon kevesen gondoltak ami végül bekövetkezett: Zarif külügyminiszter végül úgy tárgyalt a francia diplomácia vezetőjével, hogy előzetesen Jean-Yves Le Drian megkapta Trump beleegyezését!

Az USA elnöke már választási kampánya során szidalmazta a nagyhatalmak és Irán atom alkuját, melyet az Egyesült Államok részéről Barack Obama írt alá 2015-ben. Amint Trump bejutott a Fehér Házba, az első dolga volt megfúrni a szerződést. Benjamin Netanjahu miniszterelnök tapsolt, de az európai nagyhatalmak kétségbe estek, mert attól tartottak, hogy újabb háborúskodás kezdődhet meg a Közel Keleten. Az eredmény pedig újabb milliós menekült hullám lehet Európa felé. Németország a külügyminiszterét is elküldte Teheránba, Macron elnök pedig diplomáciai tanácsadóját küldte Irán fővárosába. Az eredmény Zarif külügyminiszter Biarritzban érkezett és fennhangon dicsérte Macron elnök kezdeményezését.

Sem Trump sem Irán nem akar háborút

Az amerikai elnök nemrég kezdte meg elnökválasztási kampányát, és semmi sem hiányzik neki kevésbé mint egy népszerűtlen háború. Tábornokai lebeszélik erről, mert elhúzódó konfliktusra számíthatnának. Az amerikai diplomaták pedig azt látják, hogy Izraelen és esetleg Szaúd Arábián kívül senki sem támogatna egy ilyen akciót.

Iránnak máris nagy károkat okoznak az amerikai szankciók. Egy esetleges háborús konfliktus esetében nemigen számíthatnának senkire sem. Amikor tavasszal Zarif külügyminiszter Moszkvában tárgyalt, akkor kerek-perec megmondták neki: Irán nem kapja meg az Sz 400-as rakétavédelmi rendszert, mely igen hatékony az amerikai és az izraeli légierő ellen. Putyinnak fontosabb Amerika és Izrael mint Irán.  Ilyen körülmények között Zarif iráni külügyminiszter nem döngetett zárt kapukat Biarritzban, ahol a G7 vezetői csúcstalálkozót tartanak. Ebből persze nem következik az, hogy eredményt is elér. De legalább csökken a háborús feszültség a Közel Keleten, és talán enyhül a szankciós szorítás Irán nyaka körül, ahol az amerikaiak úgy akarnak lázadást kirobbantani, hogy rontják az életszínvonalat. Évek óta kísérleteznek ezzel- eredménytelenül. Talán a tárgyalások újabb egyezményhez vezetnek el, melyek pótolják az atomalkut, melyből Trump kilépett, de később jelezte: hajlandó új egyezségre, ha az jobban megfelel az USA és Izrael érdekeinek.

Elmentek otthonról: fokozódik a kereskedelmi világháború

Dollár százmilliárdokra rúgó pótvámok dönthetik romba a világgazdaságot: pénteken csaknem 5100 amerikai termékre vetettek ki újabb terhet a kínaiak. Trump nem nagyon talál fogást Kínán, a háború hozzájárulhat a világgazdaság lassulásához. Mi se ússzuk meg.

A kínai árucikkekre kivetett legutóbbi amerikai büntetővámok miatti ellenlépésként Kína mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai importcikkekre vet ki pótvámot – közölte a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága pénteken. Az újabb, 5 és 10 százalék közötti pótvámok összesen 5078 féle amerikai árucikkre, egyebek mellett mezőgazdasági termékekre, nyersolajra és kisrepülőgépekre vonatkoznak. Egy részük szeptember 1-jén, a fennmaradók december 15-én lépnek hatályba.

Eddig Trump nyomta a gázt

A 2018 eleje ót tartó vámháborút Donald Trump robbantotta ki, a kínaiak végig némi késéssel vették fel az eléjük dobott kesztyűt. Augusztus elejéig az USA 250 milliárd dollár értékű kínai árura 25 százalék, 300 milliárdra 10 százalék pótvámot vetett ki. A kínaiak visszafogottak voltak, 110 milliárdnyi terméket terheltek meg 25 százalékkal – derül ki a statista.com összeállításából.

A kereskedelmi háború eszkalálódását mutatja az ábra augusztus eleji információk alapján.

A mostani kínai intézkedés válaszlépés arra, hogy az Egyesült Államok augusztus eleji bejelentés szerint újabb kínai árucikkekre vet ki 10 százalékos pótvámokat szeptember 1-jén, illetve december 15-én, miután Donald Trump amerikai elnök elégedetlen volt a két gazdasági nagyhatalom közötti kereskedelmi tárgyalások ütemével.

A mérleg jottányit se változott

Az adatok azonban azt mutatják, hogy érdemben nem változtak meg a két ország kereskedelmi forgalmának arányai, a masszív amerikai deficit nem látszik mérséklődni, sőt. Márpedig – a szellemi termékek ellopása mellett – ez volt Trump szerint a casus belli indoklása. A kétoldalú kereskedelem adatait, mérlegét mutatja a howmuch.net grafikonja.

Forrás: howmuch.net

Az év első felében a kínai kereskedelmi többlet 5 százalékkal, 140,48 milliárd dollárra nőtt egy év alatt 133,76 milliárd dollárról. Kína behozatala az USA-ból júniusban 31,4 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest a májusi közel 27 százalék után. Az Egyesült Államokba irányuló kivitele júniusban 7,8 százalékkal csökkent a májusi 4,2-t követően.

 

A korábbi pótvámok hatása óriási károkat okozott az amerikai gazdaságnak is. Például a szójára kivetett kínai beviteli pótvám Trump választói bázisát rombolja. Ezért a kormány eddig dollártízmilliárdos támogatásokkal kompenzálta a farmereket. Mindhiába, augusztus első hetében Kína a teljes agrárimportot leállította Amerikából.

Némi visszavonulás

Az augusztus 1-jén bejelentett újabb, 300 milliárd dollár értékű kínai termékre kirótt pótvámokon az amerikai kormány a múlt héten enyhített. Egyes termékek esetében elengedte a pótvám bevezetését, más árukra december 15-re halasztotta azt. A sorban  ruházati termékek, egészségügyi cikkek, laptopok, mobiltelefonok, videójáték-konzolok, játékok, számítógép-monitorok is megtalálhatók.

Utóbbiak azok a technológiai áruk, amelyek esetében Trump az USA elsőségét félti Kínától, ám amerikai cégek egész sora gyárt az ázsiai országban. Ezek termékei pedig a pótvámokkal jelentősen drágulnak odahaza.

Mindenki megissza a levét

Egyelőre becslések vannak arra, hogy mekkora hatással lesz a világgazdaságra a két ország közti fenekedés. A Bloomberg május végi cikke szerint 2021-ben akár 600 milliárd dollárnyi (nagyjából négy évnyi magyar GDP) lehet a világgazdaság vesztesége. A magyar gazdaság kitettsége a kínaiak amerikai exportjában a GDP 0,1 százaléka, a fordított irányú 0,04 százalék. Ez nem tűnik soknak, de a háború eszkalálódása az EU, ezen belül Németország gazdaságán keresztül még nagyobb veszteséget okozhat. Például ha Trump élesíti a német autók pótvámolásának tervét.

Egy lány Trump magángépén

Mit keresett egy lány Epstein társaságában Trump magángépén? Erre vár választ egy Michael Corcoran nevű újságíró, aki jól emlékszik az esetre, mert maga is azon a gépen ült, mely New Yorkból Floridába vitte a díszes társaságot 2000 márciusában.

„A fiatal és csinos lány Jeffrey Epstein társaságában érkezett a La Guardia repülőtérre. Elkéstek.

Trump üvöltött: az első számú szabály, ha más gépén repülsz, az az, hogy legyél pontos! ”

– nyilatkozta a Daily Mail című londoni lapnak az újságíró, aki akkoriban könyvet írt Donald Trumpról. A magángépen utazott még Ghislaine Maxwell is, akit az amerikai lapok elnevezte Madámnak az Epstein ügyben. Egy időben ugyanis ő volt Epstein társa a szex kereskedelmi hálózatban, amely fiatal lányokat hozott össze már nem igazán ifjú, de pénzes úriemberekkel.

Jeffrey Epstein a börtönben öngyilkos lett. Így már nem nyilatkozhat. Lakásán a rendőrök sok pornó kazettát és képet találtak, melyeket állítólag Epstein zsarolásra használt fel. Epstein jó kapcsolatban állt Donald Trumpon kívül Bill Clintonnal is. Ezt kihasználva Trump többször is támadta Twitteren az USA ex elnökét, aki közismerten szex mániás volt, hogy kihasználta Jeffrey Epstein hálózatának a szolgáltatásait. Azok a szex rabszolgák, akik Jeffrey Epsteinnek dolgoztak feljelentést tettek ellene. A New York-i ügyész Epstein öngyilkossága után úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat tovább folytatódik. Epstein örökségéből kárpótolhatják az egykori szex rabszolgákat. Epstein 575 millió dolláros vagyont hátra, az egyetlen örökös a testvére, aki maga is dollár milliomos. Trump elnök természetesen tagadja, hogy valaha is igénybe vette volna Jeffrey Epstein szex kereskedelmi hálózatát az Egyesült Államokban. Persze Epsteinnek volt egy magán szigete a Karib tengeren, ahova a Madám, aki megszerezte a pilóta jogosítványt, maga szállította a szex rabszolgákat és az őket megvásárló pénzes urakat…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!