Fontos

Soha nem fogadtuk el, hogy egy másik szervezet utánfutója legyünk

0

Markó Béla: nem értek egyet azzal, hogy az RMDSZ kampányoljon a magyarországi választásokra. A román pressone.ro portálnak adott interjúban a volt RMDSZ-elnök a szervezet függetlensége mellett foglal állást.

Az RMDSZ megalakulásától az aktuálpolitikáig terjedő átfogó interjút közölt Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel a román pressone.ro portál. A Bianca Felseghi által készített interjú részletesen tárgyalja a rendszerváltás utáni periódust, de szélsőségesség, a korrupció és az igazságszolgáltatás, illetve Székelyföld infrastrukturális elmaradottságának témáját is körüljárja.

„Az RMDSZ életében az egyik nagy döntés egy reprezentatív szervezet megalapítása volt 1989 decemberében, a másik nagy döntés az 1996-os kormányra lépés volt. Továbbra is állítom, hogy az RMDSZ-nek keresnie kell a bukaresti kormányzás és hatalom minél erőteljesebb befolyásolásának a lehetőségeit. Az az alapelvem, hogy számítanunk kell Budapest támogatására, de

nekünk magunknak kell döntenünk a prioritásainkról.

Önálló közösségnek kell lennünk, ha úgy tetszik. Budapest irányába is, és természetesen a romániai kisebbség-többség viszony tekintetében is, ha már autonóm döntéshozatalt akarunk a kultúra, identitás, anyanyelvű oktatás terén.”

„Én soha nem fogadtam el egyes bukaresti pártok kísérleteit, hogy alárendelődjünk nekik. Nagyon hamar egyértelművé tettük a státusunkat: önállóak vagyunk, partnereket keresünk, és ha valamilyen egyezséget kötünk egy román párttal, akkor fegyelmezetten tartjuk magunkat az egyezséghez, de ez nem jelenti azt, hogy ha jönnek a választások, és más koalíció alakul, akkor ne lennénk képesek egyeztetni és másokkal szövetkezni. Nagyon egyszerű: soha nem fogadtuk el, hogy egy másik szervezet utánfutója legyünk. Budapesttel kapcsolatban ugyanez a helyzet. Világossá kellett tennünk, hogy

várjuk a támogatást, a tanácsokat és ötleteket, de nem az utasításokat.”

„Jelenleg nagyon sok erdélyi magyar rendelkezik kettős állampolgársággal. Ez szimbolikus is, de bizonyos körülmények közt gyakorlati fontossága is lehet. Ez a kettős állampolgárság feljogosít a magyarországi parlamenti választásokon való részvételre. Én mindig azt nyilatkoztam – bár az RMDSZ-es kollégák többsége már nem ért egyet velem – hogy szerintem a romániai magyaroknak elsősorban a romániai parlamenti választásokon kellene szavazniuk, meg kell próbálniuk bekapcsolódni a romániai politikai életbe. Végül is ott dől el a sorsunk: a jogaink, az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás, a befektetések, az infrastruktúra. Nekünk itt kell megpróbálnunk befolyásolni a dolgokat. Természetesen, aki részt akar venni az ottani választásokon, az szavazzon, de én nem értek egyet azzal, hogy nekünk kampányolnunk kellene ezért.

„Az RMDSZ egyfajta kampányt folytat a magyarországi választásokon való részvételre, részben Budapest kérésére, hogy minél nagyobb legyen a választási részvétel. Ez rendben van, törvényes, de szerintem nekünk nem ez a célunk.

A romániai magyaroknak elsősorban nem a magyarországi politikára, hanem befele kellene figyelniük.”

„Orbán Viktort régóta ismerem. Egy jól felkészült, mondhatni született politikus, de nem tudok egyetérteni azzal az autoriter rendszerrel, amelyet jelen pillanatban épít, vagy amelyet részben már ki is épített. Nagyon sikeresen manipulálja a magyarországi közvéleményt. Például néhány, az EU-val vagy Washingtonnal szembeni jogos kritikából kiindulva sikerült a közvélemény többségét szembefordítania az egyesült Európa elképzeléssel. Ezt választási célokkal teszi, természetesen, mert

szó sincs arról, hogy Magyarország ki akarna lépni az EU-ból.”

A korrupciós botrány miatt mondott le Dél-Afrika elnöke

0

Jacob Zumát saját pártja, az ANC többször is felszólította a távozásra, de az elnök nem mozdult. Az apartheid elleni harc egyik hőse így dicstelen körülmények között volt kénytelen távozni.

A 75 éves elnök kilenc éves hatalma idején átélt már egy-két komoly válságot. Azt gondolta, hogy ez most is így lesz. Tévedett. A rendőrség lecsapott a dúsgazdag Gupta családra, amelyhez évtizedek óta szoros kapcsolat fűzte a Dél-afrikai Köztársaság elnökét. Jacob Zuma ezek után megértette, hogy távoznia kell.

Az elnököt évek óta korrupcióval vádolták, elsősorban a Gupta családdal kapcsolatban. Dél-Afrika leggazdagabb indiai családja bőkezűen szponzorálta Zuma elnököt, akinek viharos magánélete csak úgy nyelte a pénzt. A zulu törzshöz tartozó Jacob Zuma négy hivatalos feleséget tartott, de ezenkívül számtalan nővel folytatott viszonyt. A pletykalapok szerint több mint húsz gyermeke van. Mindez sokba került, és az elnök sokat is költött. Még a híresen korrupt dél-afrikai elitnek is feltűnt ez, annál is inkább, mert a szavazóbázist jelentő városi tömegek életszínvonala egyáltalán nem növekedett az elmúlt években.

A növekvő elégedetlenség miatt pártja úgy döntött: megszabadul Jacob Zumától.

Az utóda Cyril Ramaphosa alelnök lesz, aki szintén régóta benne van az ANC kormánypártban, de alulmaradt a politikai belharcokban. Most a Dél-Afrikát kormányzó párt azt reméli. hogy gazdasági felemelkedést hoz nemcsak az elitnek, de annak a több millió választónak is, aki kiábrándult a hatalomból, mely ígéreteit a fekete többség felemelkedéséről kizárólag saját magára vonatkoztatta Dél-Afrikában.

Az USA biológiai Csernobillal gyanúsítja Kínát

Maga Trump elnök is beszállt abba a kampányba, amely teljes gőzzel folyik Kína ellen az Egyesült Államokban. Trump kedvenc televíziója, a Fox News terjeszti a sztorit – mindenféle bizonyíték nélkül!

Ma már az USA a korona vírus által leginkább sújtott ország, ezért a bűnbak keresés némiképp érthető. Pompeo külügyminiszter magyarázatot követel Pekingtől. De pontosan mire?

Biológiai Csernobil

A Fox News szerint Vuhan városában titokzatos vírus kutató központ működik, amely a hadseregnek is dolgozik. Innen szabadulhatott el a korona vírus, amely miatt szinte az egész világot le kellett zárni. A kínaiak természetesen cáfolnak: azt kérdik, hogy hol a bizonyíték?

USA vezérkari főnök: nincs bizonyíték

Mark Milley tábornok is elismerte, hogy nincsen egyértelmű bizonyíték arra, hogy a korona vírus mesterséges termék lenne. Az amerikai hadsereg egészségügyi főnöke nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a Covid 19 mesterséges vírus-e?! A tudósok döntő többsége velük ért egyet. De akkor mégiscsak miért adja elő  Trump és csapata ezt a tragikomikus színjátékot?

Az elnök a választás elvesztésétől fél

Amíg ki nem tört a járvány addig Trumpnak állt a zászló a választási kampányban. Az amerikai gazdaság a történelem leghosszabb konjunktúráját mutatta fel, a munkanélküliség a mélypontra jutott miközben a tőzsde index szárnyalt. Innen taszította a mélybe az elnököt a korona vírus. A járvány kezdete óta az elnök népszerűsége és szavahihetősége erősen gyengült. A gazdaság pedig lehanyatlott: 22 millió új munkanélkülit regisztráltak a járvány kitörése óta!

A kínai bűnbakra tehát nagy szükség van. Ráadásul Peking bírálatával a demokrata ellenzék is egyetért még hogyha ezt az összeesküvés elméletet nem is fogadja el.

Az amerikai sajtó értesülései szerint Trump el is mondta telefonon Hszi Csinping elnöknek, hogy a vuhani vírus körüli washingtoni színjáték kizárólag választási célokat szolgál. Trump egyáltalán nem szeretne összeveszni Kínával hiszen Washingtonban mind többen gondolkodnak úgy, hogy a mostani válság után új globalizált világrend alakulhat ki, melyben az USA Kínával együtt játssza a vezető szerepet.

Boris Johnson győzelme után szétesik az Egyesült Királyság?

  • Boris Johnson  Konzervatív Pártja győzött

  • Jöhet a Brexit, amely szétveri Nagy Britanniát

  • Nagy lesz Britannia a skótok, írek, és észak-írek nélkül is?

„Öngólt lőttünk ” – nyilatkozta Észak Írország unionista pártjának egykori vezetője a választások után. Mike Nesbitt arra célzott, hogy most először fordult elő Észak Írország százéves történetében, hogy többségbe kerültek a katolikus írek a protestánsokkal szemben, akik ragaszkodnak az Egyesült Királysághoz.

A katolikusok annak a hívei, hogy Észak Írország egyesüljön Írországgal, amely megmarad az Európai Unió tagjának azt követően is, hogy Boris Johnson miniszterelnök kivezeti az Egyesült Királyságot onnan.

Mindennek demográfiai oka van: a katolikusok születésszáma lényegesen magasabb, mint a protestánsoké, ezért a választási eredmények csak a valós társadalmi folyamatokat tükrözik Észak Írországban. A jövőben nem lesz szüksége Boris Johnson miniszterelnöknek arra, hogy Észak Írország protestáns pártja (DUP) támogassa őt, mert a konzervatívok többséget szereztek a parlamentben.

A skótok új népszavazást akarnak

Nicola Sturgeon skót nemzeti mozgalma éppoly nagy győzelmet aratott Skóciában mint Boris Johnson az Egyesült Királyságban. Csakhogy

Skócia nem akar kilépni az Európai Unióból. Ha a bennmaradás ára az, hogy kilép az Egyesült Királyságból, akkor a skótok ezt választják!

Nicola Sturgeon már hétfőn megkezdi harcát azért, hogy új népszavazás legyen Skóciában a függetlenségről. A korábbi népszavazáson minimális többséggel győztek azok, akik amellett szavaztak, hogy Skócia maradjon meg az Egyesült Királyságban. Azóta azonban megerősödött a nemzeti érzés a skótokban, és fokozódott az a meggyőződés, hogy Londonban nem képviselik megfelelően Skóciát. A Skót Nemzeti Párt az 59 parlamenti helyből megszerzett 48-at vagyis óriási többségbe került. Az új referendum valószínűleg nekik kedvezne majd.

Boris Johnson miniszterelnök meg kívánja ezt akadályozni, de nagy kérdés, hogy sikerülhet-e neki? Ha pedig a skótok mennek, akkor Észak Írország követheti őket. A protestánsok többsége skót Észak Írországban, tehát jobban figyelnek arra, hogy mi történik Skóciában. Ráadásul ott a határ kérdés, amely a brit kilépés egyik legnehezebben megoldható problémája. Boris Johnson fogadkozik: január végéig megköti a szerződést az Európai Unióval a kilépésről. De addig tisztázni kell, hogy mi legyen az ír szigeten. Senki sem akar újra határvonalat, de az Európai Unió ragaszkodik hozzá, hogy legyen valamiféle ellenőrzés, mert ez lesz az új uniós határ. Eddig a protestánsoknál Észak Írországban volt valamiféle vétó joguk, mert nélkülük Boris Johnsonnak nem volt többsége a parlamentben. Ennek vége. Boris Johnson immár egyedül kormányozhat, és fütyül a protestánsokra Észak Írországban. Így viszont ott kialakulhat egy csendes többség, amely elfogadja az ír sziget egyesülését. Boris Johnson tehát nagyon gyorsan elveszítheti Skóciát és Észak Írországot miközben régen nem látott parlamenti többséggel vezényelheti le a kilépést az Európai Unióból.

Ma sem csitultak a fegyverek az irakiak és a kurdok között

0

Hivatalosan ma ért véget az iraki kormány által indított kétnapos hadművelet: a hadsereg a síita milíciákkal együttműködve bevonult minden olyan területre, amelyet korábban a kurdok foglaltak el az Iszlám Államtól. Ez viszont korántsem járt véráldozatok nélkül. 

Szerdán reggel az iraki kormány bejelentette, hogy az iraki kormányerők teljes ellenőrzésük alá vonták azokat az iraki területeket, ahonnan az elmúlt három évben a kurd erők kiszorították az Iszlám Államot. Vagyis az iraki hadsereg az elmúlt két napban fennhatósága alá vonta a Dijála, Kirkuk és Ninive tartományokat. Közben

több ezer civil menekült el az irakiak által elfoglalt területekről,

mivel tartottak az esetleges bosszútól vagy a fegyveres erők atrocitásaitól.

Az iraki hadvezetés jelentése szerint az észak-iraki kurd fegyveresek, azaz a pesmergák, részéről semmiféle ellenállásba nem ütköztek és harc nélkül kivonultak a térségből. Csakhogy más beszámolók szerint nem mindegyik csoport volt hajlandó feladni a megszerzett pozícióit. Az el-Mahmúdíja nevű faluban törtek ki először fegyveres összecsapások, amikor kurd fegyveresek nem akarták átadni az iraki-szíriai határon lévő Rabia határellenőrző pontot.

A nap folyamán pedig a moszuli gátnál vívott harcokban tízen haltak meg. A fegyveres incidens a gátnál lévő katonai őrhelynél robbant ki a pesmergák és Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) síita ernyőszervezet harcosai között, és legalább három órán át tartott.  Végül a pesmergák feladták a pozícióikat és kivonultak a térségből.

A Hazafias Unió (PUK) elítélte a pesmergák „megfutamodását” és arra szólította fel a kurd kormányzatot, hogy közösen szálljanak szembe az iraki hadsereggel. Ugyanakkor

a kurd vezetés nem akar súlyos konfrontációba keveredni az iraki kormánnyal.

A Pesmerga Minisztérium közölte, hogy a az iraki-kurd fegyveres erők közötti határ ismét ott fog húzódni, ahol a tavalyi moszuli offenzíva elindítása volt.

Hétfőn az iraki haderő Haider al-Abádi miniszterelnök parancsára offenzívát a vitatott hovatartozású Kirkuk tartományban. Már ezen a napon a legtöbb pesmerga csoport visszavonult az iraki hadsereg és a síita milíciák közeledésére,  de néhol összecsapások és tüzérségi párharcok zajlottak.

Sztrájk a reptereken Berlinben – vége a bőség éveinek

0

20 eurós órabért akarnak a repülőterek dolgozói Berlinben, ahol hétfőn rövid munkabeszüntetést tartottak a szakszervezet felhívására. A Verdi szakszervezet szerint a munkaadók ajánlata tökéletesen elfogadhatatlan! Jelenleg egy átlagos dolgozó 17 eurónál valamivel többet keres óránként Berlin két repülőterén. Ahol nyolcvan járat nem indult el a sztrájk miatt. A szakszervezet újabb munkabeszüntetést tervez, ha nem kapják meg a 20 eurós órabért – számol be a Deutsche Welle közszolgálati portál.

Vége a bőség korának – nyilatkozta Olaf Scholz pénzügyminiszter a Bild am Sonntag című lapnak. A szociáldemokrata pénzügyminiszter arra utalt, hogy tavaly még jelentős többletet produkált a költségvetés, de idén már nem fog. Hosszú idő után ugyanis

csökkent a GDP növekedése tavaly a harmadik negyedév során

Ezért az állam a jövőben kisebb adóbevételekre számíthat. Olaf Scholz pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy ragaszkodik elődje, Wolfgang Schäuble szigorú költségvetési politikájához. Vagyis nem enged sem a hazai sem pedig a külföldi nyomásnak és semmiképp sem kockáztat költségvetési deficitet mint ahogy azt oly sokan szeretnék.

A sárga mellényesek tiltakozó akcióira hívják fel a figyelmet Németországban is hiszen Franciaországban nyolcadik hete tüntetnek Macron elnök szigorú költségvetési politikája ellen. Franciaország költségvetése és egész gazdasága sokkal gyengébb formában van mint a német, de a tiltakozókat ez hidegen hagyja. Ők az életszínvonaluk megőrzését és javítását akarják, és úgy vélik: az állami költségvetés fő feladata épp ennek a biztosítása!

A GDP növekedése nem hozott életszínvonal emelkedést a globalizáció veszteseinek

Erre hívják fel a figyelmet a sárga mellényesek Franciaországban. Matteo Salvini miniszterelnök helyettes épp azzal védelmezte Róma költségvetését Brüsszellel szemben, hogy csakis így tudják elkerülni a sárga mellényes mozgalom átterjedését Itáliára. Végül Olaszország populista kormánya kompromisszumot kötött Brüsszellel, mert mindkét oldal belátta, hogy túlságosan nagy a tét, mindkét fél sokat veszíthet. Brüsszel megértően fogadta azt is, hogy Macron elnök engedményeket adott a sárga mellényeseknek. Ezzel pedig végképp elúszott a remény, hogy Franciaország idei költségvetésének a hiánya belül marad a három százalékon.

Németország a tavalyi többletből viszont felpörgethetné a hazai gazdaságot és lendületet adhatna az egész uniónak – javasolják sokan Olaf Scholz pénzügyminiszternek. Aki azonban hajthatatlan: vége a bőség korszakának, mindenki készüljön fel a nehéz időkre! – tanácsolta a Bild am Sonntag interjúban.

Ki fog a szociáldemokratákra szavazni?

A szigorú költségvetési politika nem növeli feltétlenül a baloldali választópolgárok bizalmát. A Verdi szakszervezet 23 ezer tagja, akinek nevében Berlinben sztrájkoltak hétfőn a repülőtereken, nem ilyen gazdaságpolitikát vár. Régebben a szakszervezetek voltak a szociáldemokraták legfőbb politikai támogatói, de egyáltalán nem véletlen az egykor baloldali párt mélyrepülése az elmúlt évtizedben. Amióta a szociáldemokrata kancellár bevezette a Harz reformokat, vagyis a munkaadók kívánságára létrehozták a rugalmas munkaerő piacot és befagyasztották a reálbéreket Németországban, a szociáldemokraták népszerűsége egyre mélyebbre zuhan. Megerősödnek viszont a jobb és baloldali szélsőségek, melyekben közös, hogy ellenzik a szigorú költségvetési politikát. Franciaországban a baloldal és a szélsőbal áll elsősorban a sárga mellényesek tiltakozó akciói mögé, de a szélsőjobb is rokonszenvvel figyeli azt.

Macron elnök reformjai végképp eltűnnek ?

Németországban sokan eleve szkeptikusak voltak a reformokkal szemben, de a mai körülmények között megvalósíthatatlannak tartják őket. Márpedig Németország nélkül nem lehet megreformálni az eurozónát. Olaf Scholz pénzügyminiszter azonban újra egyértelművé tette: szó sem lehet arról, hogy Németország bármiféle garanciát vállaljon olyan szövetségesek csillagászati adósságaiért mint Franciaország vagy Olaszország. Miért változtatnánk, ha így is mennek a dolgok? – tette fel a költői kérdést Angela Merkel kancellár. Macron elnök pedig nincsen abban a helyzetben, hogy sürgesse a reformot hiszen Franciaországban a sárga mellényesek a nyolcadik hétvége után is folytatni akarják a tiltakozást, a kemény mag pedig el van szánva: meg akarják buktatni a fiatal elnököt, aki igazában még el sem tudta kezdeni a reformjait…

Németország: a 14-16 éves diákok többsége nem tud Auschwitzról

0

Ezt állapította meg a Körber alapítvány vizsgálata. Ez az alapítvány a köztársasági elnök megbízásából kutatta a fiatalok történelmi tudatának alakulását Németországban.

A vizsgálat szerint később aztán javul a helyzet, mert a 17 éves diákok 71%-a már hallott a legnagyobb haláltáborról, ahol több mint egymillió embert gyilkoltak meg a nácik. Az áldozatok döntő többsége zsidó volt. A második világháború után Németországban tudatosan törekszenek arra, hogy szembe nézzenek a náci múlttal és erre neveljék a fiatal nemzedékeket is.

Erre nagy szükség is van, mert a legutóbbi választás megmutatta Németországban: a neonáci erők nem tűntek el.

Az Alternative für Deutschland párt a harmadik helyen végzett, soraiban neonáci csoportok is találhatók.

Gauland, a párt vezére igyekezett megnyugtatni a Németországban élő mintegy kétszázezres zsidó közösséget mondván, hogy ők elsősorban a muzulmán migránsok ellen lépnek fel. A zsidó közösség azonban attól tart, hogyha faji vagy vallási alapon támadnak egy társadalmi csoportot, akkor az hamarosan elvezethet az antiszemitizmus megerősödéséhez, melynek gyilkos hagyományai vannak Németországban.

 

Trump a koszovói kérdést is megoldaná

0

Lapértesülések szerint, Washington, akárcsak a délszláv háborúk idején, megelégelte az EU tehetetlenséget és konkrét lépéseket dolgozott ki a valamikori szerb déli tartomány helyzetének rendezésére. Ezek lényege: a szerbek északon autonómiaszerűséget kapnának, cserében Belgrád nem akadályozná meg, hogy Koszovót felvegyék a nemzetközi szervezetekbe.

Az Amerikai Egyesült Államok egy négy pontból álló Koszovó-csomagot dolgozott ki, amelyet a következő hetekben mutatnak be, mindenekelőtt Aleksandar Vučić államfőnek – közölte a belgrádi Večernje Novosti napilap.

A lap értesülései szerint a washingtoni dokumentum kimondottan geopolitikai vonatkozású, és közvetlenül Koszovó státusáról szól, és nagymértékben határozhatja meg Szerbia további stratégiai irányvonalát.

A Trump kabinet Koszovó-dokumentumának munkaverziójáról már az elkövetkező napokban tárgyalhatnak, ugyanis hétfőn

Belgrádba látogat Wess Mitchell, az Európáért és Eurázsiáért felelős külügyi államtitkár segédje.

A Novosti úgy tudja, a szöveg előirányozza, hogy a Szerb Községek Közössége Koszovóban széleskörű végrehajtó hatalmat kapjon, valamint nagyobb illetékességet az egészségügy, az oktatás és a művelődés terén.

A közösség szoros kapcsolatban állna a koszovói kormány alelnökével, amely a szerb nép soraiból kerülne ki, és gyakorlatilag ő felügyelné a közösség munkáját és a hatásköréből adódó feladatok végrehajtását.

Belgrádtól azt várják cserébe, hogy tegye lehetővé Pristina számára, hogy csatlakozhasson a nemzetközi intézményekhez.

Ha a szerb fél elfogadja a felkínált megoldást, akkor Szerbia számára megnyílna az út az EU-ba,

az Egyesült Államok pedig a széleskörű gazdasági segítség mellett komoly diplomáciai támogatást is nyújtana a nemzetközi politikai színtéren.

A Novostinak nyilatkozó diplomaták szerint Amerika eltökélt egy ilyen lépés meghozatalában, mert elégedetlen azzal, ahogy Brüsszel – tehetetlenül – kezeli a koszovói kérdést.

Lesz-e, s hol amerikai-észak-koreai csúcs?

0

Svédország kész megrendezni az első amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót, de hírek szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető szeretné, ha a történelmi – és egyben első – elnöki találkozó Donald Trumppal a Fehér Házban lenne. Trumpnak ez nem nagyon akarózik. Phenjan egyelőre még Trumpnak arra a felvetésére sem válaszolt, hogy legyen csúcs.

 

Stockholmban tárgyalt Ri Yongho észak-koreai külügyminiszter, aki onnan Washingtonba utazik tovább. Trump nemrég jelentette be: kész találkozni Észak-Korea diktátorával, kérdés, hol legyen a találkozó. Svédország megfelelő semleges helyszín lehetne.

„Nem vagyunk naivok” –hangsúlyozta Margot Wallström svéd külügyminiszter, finoman célozva arra, hogy az USA még nem is olyan rég minden nyugati államot arra szólított fel: szakítsa meg a kapcsolatait Észak-Koreával. Trump nemrég még katonai megelőző csapást helyezett kilátásba a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszerrel szemben. Kim Dzsongun ugyanis gyors ütemben fejleszti rakéta- és nukleáris erejét, s azzal dicsekszik: már el tudják érni az USA bármelyik részét.

Ebben az amerikaiak egyelőre kételkednek, de kétségtelen, hogy a hadiipari fejlesztések meglepően gyorsan haladnak előre Észak Koreában.

Nemrég egy magasrangú dél-koreai delegáció tárgyalt Phenjanban. A küldöttség azután Washingtonban tájékoztatta az amerikaiakat Kim Dzsongun ajánlatáról. Erre reagált úgy Donald Trump, hogy a maga részéről kész a csúcstalálkozóra vele.

Egy bizonyos: Kim Dzsongun számára hatalmas diplomáciai kihívás egy amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó, ő még soha senkivel nem tárgyalt ilyen magas szinten, ahol egész Észak-Korea jövője kockán foroghat

 

Maduro Moszkvában – Putyin stratégiai partnernek tekinti Venezuelát

0

Két olyan állam vezetői találkoznak Oroszország fővárosában, melyeket egyaránt szankciókkal sújt az Egyesült Államok.

Oroszországot amiatt, hogy 2014-ben annektálta a Krím félszigetet illetve, hogy megpróbálta befolyásolni a tavalyi amerikai választásokat. Venezuelában pedig a népszavazás nyomán létrejött vákuumot bírálják. A népszavazáson megválasztott alkotmányozó nemzetgyűlés ugyanis csaknem diktátori hatalmat biztosít Maduro elnöknek. Ebben a tekintetben persze Putyin sem panaszkodhat nagyon.

Maduro részt vesz azon az energiahéten, melyen

Oroszország vendégül látja a világ legnagyobb olajtermelő államait.

Moszkvában lesz például Szaúd Arábia királya, aki szintén együttműködésre törekszik Oroszországgal. Putyin pozíciói így rendkívüli mértékben megerősödnek a Közel Keleten és Latin Amerikában, miközben Amerika visszaszorul.

De ez csak a diplomáciára igaz, mert

a gazdaságban mind Oroszország, mind Szaúd-Arábia, mind pedig Venezuela rosszul áll.

Mindhárom állam ugyanis az olaj és a földgáz kivitelére alapozta jövőjét. Minthogy az olaj ára mélyrepülésben van, mindhárom állam kénytelen valamiféle reformon gondolkodni.

Ebben Szaúd Arábia tart legelől, mert a fiatal trónörökös, Mohamed bin Szalman már közzétette Vision 2030 programját. Ez egy olyan Szaúd Arábiát vázol fel, mely több lábon áll és nem kizárólag az olaj és a földgáz exportjából akar megélni.

Oroszországban Putyin nemrég kedvenc oligarcháival tárgyalt arról, hogy hogyan tovább. A legrosszabbul ezen a téren Venezuela áll:

közel a pénzügyi csőd és Madurónak halvány fogalma sincs arról, hogy miképp lehetne ezt elhárítani.

Tulajdonképp segélyt kérni jött Moszkvába, ahol valószínűleg kap is pénzt és ígéreteket, cserébe viszont az oroszok szép csendben felvásárolják Venezuelát

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK