A férfit kilenc fegyverrel a kocsijában vették őrizetbe a Fehér Háznál még hétfőn reggel.
A 37 éves Timothy Bates bírósági meghallgatásán kiderült, hogy korábban Memphisben rendőr volt, viszont az is, hogy orvosi megfontolásból nyugdíjazták.
Vallomása szerint a CIA chipet ültetett a fejébe
egy program keretében, amiért 29 millió dollárt ajánlottak fel neki. Mint mondta, most azért jött Tennessee-ből Washingtonba, hogy beszéljen többek közt a védelmi miniszterrel a chip kivetetéséről, mert fáj tőle a feje, és a beígért pénzt is jó lenne, ha megkapná.
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint őrizetbe vételekor a férfi békésen engedte, hogy átkutassák autóját, amelyből kilenc lőfegyver került elő, köztük egy töltött tárú AK-47-es karabély.
A bíróság elrendelte Bates elmeorvosi vizsgálatát.
A két szélsőjobbos politikus bimbózó kapcsolata első látásra egy újabb politikai románcnak tűnhet, ám a korábban a Brexitet, mint az Európai Unió szétesését eredményező veszélyre tekintő uniós vezetők számára akár trójai falóvá is válhat, írja a CNN. Az Uniót ma már nem a tagállamok kilépése fenyegeti elsősorban, hanem a belső blokkolási törekvések erősödése.
Európa-szerte a szélsőjobb jelentős előretörését várják a tavaszi európai parlamenti választásokon, ami a regionális politikák szerepének erősödésében csapódhat le, elsősorban a migráció kérdésében.
Az egyes országok szélsőjobbos pártjai eddig nem léptek fel egységesen az Európai Parlamentben, korábban az anti-establishment pártok nem csak az EU-val, mint olyannal, hanem egymással is hadilábon álltak. Magyar- és Olaszország például korábban számos alkalommal összecsapott a menekültkérdésben.
Ám az Orbán-Salvini kapcsolat azt mutatja, hogy az étvágy az egységre erősödik – írja a CNN, rámutatva:
a hasonlóan gondolkodó pártok kétoldalú kapcsolatai, a szavazói apátia és az Európai Parlament választási rendszere együttes hatásaként a populisták vehetik át Európát.
Nem csak azért, mert a közvetlen választásokon egyre kevesebben vesznek részt (a legutolsón a regisztrált választóknak csak a 42 százaléka voksolt), hanem azért is, mert az eurószkeptikus pártok általában jobban teljesítenek itt, mint a nemzeti választásokon. Emellett a kispártok is szerepet kaphatnak, mivel elég, ha elérik az előírt küszöböt – olvasható a cikkben, amelyben megszólal több ilyen kis párt képviselője is.
Ezen pártok közül nem egy Donald Trump amerikai elnök korábbi vezető stratégája, Steve Bannon felé kacsingat
– ő volt az, akinek nagyban köszönhetők a választási eredmények. Bannon többször tett európai körutat, amelynek a célja a hasonszőrű politikai nézete vallók erősítése volt, sőt, segített elindítani a „Mozgalom” nevű szupercsapatot, amely a populistákat fogja egységbe az európai establishmenttel szemben. A Daily Beastnek adott júliusi interjújában leszögezte:
„Egyetértés van abban, hogy május kiemelkedően fontos, ekkor lesz az első valódi összecsapás a populista és a davosi pártok, azaz a davosi liberális világelit között”.
A mozgalom alapítója, Mischaël Modrikamen belga néppárti politikus azt mondta, hogy a választásokon Bannon segíti az új szövetséget. Rendelkezésre bocsátja azokat az eszközöket, amelyeket az Egyesült Államokban már bevetettek, s amelyek segítettek a nem várt eredmény elérésben. „Az európaiak már most is alkalmazzák ezeket” – mondta a CNN-nek.
„Már most is óriási küzdelmet vívunk a nyugati civilizáció lelkéért”.
Salvini szóvivője az amerikai hírtelevíziónak azt fejtegette, hogy az olasz miniszterelnök Bannon szupercsapatához hasonló ötlettel állt elő, az Európai Ligák Ligájába hívta a populistákat. Bannon kérésére egyébként találkozott is az amerikai tanácsadóval.
Ugyanakkor az Európa-párti képviselők nem érzik a Bannon-fenyegetést. Elmat Brok német európai parlamenti képviselő például azt mondta, hogy szerinte
Bannon beavatkozása az európai ügyekbe visszafelé fog elsülni.
Azzal vádolta Bannont, hogy az európai szélsőjobb figuráit használja Európa szétverésére. „Bannonnak köszönhetően nagyon könnyen el lehet ugyanis magyarázni az embereknek, hogy a cél az európai nemzetek gyengítése, hogy ne lehessen szavuk a világban, amely Washington, Peking és Moszkva világává válik.”
Elemzők is megkérdőjelezik Bannon befolyásának a mértékét. Nem lesz könnyű ugyanis elérni azt az egységet, amelyet ő és Modrikamen keres. A többi között azért nem, mert e szélsőjobb pártok közül többnek ugyan lehetnek gondjai az EU-val, de egymással is – mondta Alexander Clarkson, a londoni King’s College európai és nemzetközi tanulmányok szakértője.
Aki szerint a törekvés többet mond az amerikaiakról – s nem csak Bannonról -, az amerikai média európai politikáról kialakított nézetéről.
Nemzetközi jogi precedenst teremthet Németország főügyészének beadványa, mert egy másik állam magasrangú vezetőjét vádolta meg emberiség ellenes bűnökkel. Dzsamil Hasszan a légierő titkosszolgálatának főnöke Szíriában. Két emigráns -adatok összegyűjtése után – kérte a német ügyészséget, hogy lépjen fel az emberi jogokat brutálisan megsértő szír főtiszttel szemben.
A dokumentumok szerint 2011 és 2014 között gyilkosságok és kínzások ezreit rendelte el a nagyhatalmú titkosszolgálati főnök, aki Bassár el-Asszad elnök belső köréhez tartozik.
Szíriában 2011-ben tört ki a polgárháború amikor Asazad ellenfelei az arab tavaszra hivatkozva megpróbálták megbuktatni az elnököt. Szíria lakóinak a többsége szunnita muzulmán, Asszad az alavita kisebbséghez tartozik. A keresztény és a kurd kisebbség segítségével tartja fenn uralmát, melyet külföldről Oroszország és Irán támogat.
Asszad ellenfelei az Egyesült Államok és Izrael támogatását élvezik.
A polgárháború során a szemben álló felek borzalmas brutalitással küzdenek.
Ezért indult meg a tömeges kivándorlás, amely 2015-ben migráns invázióhoz vezetett Európába. A legtöbb migráns Németországba érkezett. Így nem csoda, hogy ott adtak be panaszt a szír titkosszolgálati főnök ellen.
Az újdonság az, hogy ezt a német ügyészség elfogadta és nemzetközi elfogató parancs kiadását kérte. Aligha valószínű, hogy a szír titkosszolgálati főnök óvatlanul olyan államba látogatna el, ahol lecsukhatnák. Ráadásul, ha az ENSZ bírósága elé kívánnák állítani, akkor ezt Oroszország – mint a Biztonsági Tanács állandó tagja – minden bizonnyal megvétózná.
Mindennek ellenére a német főügyész kezdeményezése fontos figyelmeztetés:
nemcsak hazai, de nemzetközi felelősségre vonás is fenyegetheti azokat, akik honfitársaik tömeges legyilkolására vagy megkínzására adnak parancsot mint a szíriai légierő hírszerző főnöke, Dzsamil Hasszan.
A 100 éves amerikai sztár diplomata, aki ma is napi 15 órán keresztül dolgozik, elmondta a CBS televíziónak, hogy optimista az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatban azóta, hogy Kína is aktívan bekapcsolódott a tárgyalások előkészítésébe.
Henry Kissinger történelmi fordulatot hozott azzal 1972-ben, hogy Nixon elnökkel elutazott Pekingbe, és ezzel véget vetett az USA – Kína szembenállásnak, mely a koreai háborúval kezdődött el (1950-53). A kínaiak több milliós hadsereggel támogatták Észak Koreát, ahol elesett Mao elnök elsőszülött fia is. Douglas MacArthur tábornok, az amerikai csapatok parancsnoka az atombomba bevetését kérte Truman elnöktől, aki azt megtagadta, és a legendás tábornokot nyugdíjazta. A két Korea között Sztálin halála után jött létre fegyverszünet 1953-ban, de béke azóta sincsen.
Az USA diplomáciája Kínával kapcsolatban élesen megváltozott amikor Biden elnök került hatalomra. 2021-ben Kínát és Oroszországot az Egyesült Államok stratégiai ellenfelének nyilvánították Washingtonban. Kissinger többször bírálta ezt az új hidegháborús diplomáciát mondván: az USA-nak mindig jobb viszonyban kell lennie Pekinggel és Moszkvával mint Oroszországnak és Kínával egymással. Blinken külügyminiszter viszont világméretű egységfrontot akar létrehozni Kínával és Oroszországgal szemben.
Zsákutca Ukrajnában
Putyin villámháborús terve villámgyorsan megbukott, az orosz hadsereg képtelen volt elfoglalni Ukrajnát. Most viszont elszántan védelmezi a megszerzett ukrán területeket, melyeket Putyin nem veszíthet el anélkül, hogy kockára ne tenné ezzel a hatalmát sőt talán az életét is.
Biden célja Putyin megbuktatása – ahogy ezt egyszer ki is jelentette. Jelenleg az az amerikai diplomácia álláspontja, hogy csakis az orosz csapatok teljes kivonása után kezdődhetnek meg a tárgyalások Ukrajna jövőjéről. Vagyis csak akkor, ha Ukrajna győz és rákényszeríti Oroszországot a kivonulásra.
Ukrajna győzelemére kevés katonai szakértő számít.
A nemrég napvilágra került Pentagon papírok szerint Washingtonban sem hisznek Ukrajna katonai győzelmében. Az USA fegyverese erőinek vezérkari főnöke többször is úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai patt helyzetben a diplomatáknak kell megoldást találniuk.
A 100 éves Kissinger most azt mondta, hogy tanácsadóként hajlandó lenne ellátogatni Moszkvába, hogy Putyinnal tárgyaljon.
Vang Ji, a kínaiak első számú diplomatája Münchenben a biztonságpolitikai konferencián úgy nyilatkozott, hogy titokban folytak tárgyalások a nagyhatalmak között az ukrajnai háború befejezéséről, de ezeket az USA megtorpedózta. Ezek után álltak elő a kínaiak a maguk meglehetősen homályos béketervével. Hszi Csin-ping elnök három napon át tárgyalt Moszkvában Putyinnal, majd pedig egy órán keresztül telefonon Zelenszkij ukrán elnökkel.
A kínai diplomácia nemrég megoldott egy olyan régi problémát, melyet az amerikaiak évtizedeken keresztül nem tudtak és nem is akartak rendezni: béke egyezmény született a szunnita Szaúd Arábia és a síita Irán között. Hszi Csin-ping elnök ellátogatott Szaúd Arábiába is, és ott sok egyezményt kötött. A legérdekesebb az, hogy a jövőben nem minden olaj szállítást dollárban fizetnek a kínaiak hanem Szaúd Arábia jüant is elfogad.
Pekingben a kínai külügyminiszter fogadta az USA új nagykövetét. Nicholas Burns Washingtonban a kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy az USA mindenről hajlandó tárgyalni Kínával. A mindenben Ukrajna is benne lehet vagyis Peking és Washington megegyezhet a háború végéről Oroszország és Ukrajna feje fölött. Ezt sugallja a 100 éves Henry Kissinger nyilatkozata.
„Olyan kormányok beszélnek európai és keresztény értékekről, melyeket leginkább maguk nem tartanak be. Olyan kultúrveszéllyel riogatnak, ami nem létezik; olyan erőket boronálnak össze összeesküvés-elméleteikben, amelyek érdekei – minden józan számítás szerint – messzebb esnek egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nincsenek birtokában a legelemibb, vitaképes tartalmaknak; legtöbbször nyilvánvalóan nem tudják, miről is beszélnek, vagy mondandójukat mindössze pillanatnyi provokációnak szánják.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbikonferencia (CER) feje a Politico európai kiadásának véleményrovatában fejtette ki álláspontját arról, hogy a kontinensre újabb sötét középkor vár, ha a nyugati kormányok továbbra is számon kérik a bevándorlóktól az európai – liberális, demokrata és a felvilágosodás eszméiből fakadó – értékeket és viselkedésmódot. A rabbi véleménye azért keltett feltűnést, mert egyértelműen
a messze többségében muszlim vallású egyénekkel szembeni európai elvárásokat kritizálta.
Megemlítette a dán kormány azon igyekezetét, hogy a bevándorlók gyermekeit külön tanórákon, dán közegben igyekeznek az ottani életformára megtanítani. Hogy több állam a tradicionális – leginkább a sária-törvénykezésnek megfelelő – ruhaviselettel szemben lépett fel.
A rabbi megszólalása lehet meglepő, de nem nélkülözi a logikát. Ha ugyanis valaki fellép a muszlim vallási szokások védelmében, ezzel – a jobbára már zsidó közegben sem gyakorolt – számos előírást is védi.
Finomítja azonban a párhuzamokat s egyben meg is zavarja azok logikáját, hogy Goldschmidt nem egyszerűen zsidó szokásokról beszél, hanem olyanokról, amelyek egyértelműen megkülönböztetik a szigorú és modern körülmények között nehezen betartható ortodox hitgyakorlatot a reformközösségekéitől. Vagyis
egy olyan tradicionális életvitel érdekében emel szót, amelyet számos zsidó közösség már elhagyott,
s az, hogy az európai zsidó közösségek olyannyira sikeresek tudtak és tudnak lenni, az épp annak köszönhető, hogy igazodtak a felvilágosodás utáni Európa azon elvárásához, hogy a vallás magánügy, annak semmi keresnivalója a közélet tágabb köreiben, nem is beszélve a politikáról. A rabbi által felvetett mentalitás egyébként Izraelben okozza a legtöbb vitát az ortodox és a modernista csoportok között.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Goldschmidt véleményét, melyet egy liberalizmustól mentes társadalomkép dominál, leginkább azok osztják, akik a legszélesebb jogok megadását, a szabadság teljes érvényre juttatását várják el a társadalmi rendszerektől. Akik úgy vélik: mindenki, akként élje meg vallási vagy másmilyen preferenciáit, azok előírásait, ahogyan akarja, s ahogyan szokásai azt megkívánják. Azok viszont, akik a nyugati típusú demokráciák védelme érekében követelnék meg a nyugati normarendszerek elsajátítását és gyakorlását a bevándorló muszlimoktól, hirtelen azok oldalán találják magukat, akik keresztény Európáért kiáltanak, miközben
valódi eszméik semmiben sem különböznek a 20. századi nacionalizmusok valamelyest szalonképesített variánsaitól.
Vonatkozik ez a francia Nemzeti Fronttól (FN), a német Alternatíva Németország számára nevű párton (AfD) és az Osztrák Szabadságpárton át (FPÖ) a magyar Fideszig. Igaz, nagy különbségekkel. Amíg Marine le Pen pártja következetes filoszemita politikát folytat, addig a Fidesz antiszemitizmusáról mára már köteteket írtak össze, Soros Györgytől akár függetlenül is.
Ám, ha egy kicsit hátrébb lépünk, a kép korántsem lesz annyira kusza, mint ahogy az az előbb elmondottak alapján tűnhet. Valóban értékek komoly vitájáról van szó, viszont ez a vita bizonyos értelemben már most olyan erővonalakat rajzolt ki, amelyek meg fogják határozni a jövendő Európa kultúráját és politikai intézményrendszerét. Bizonyos értelemben már most meg is határozzák azt.
Vegyük példának a francia Nemzeti Frontot: sok jót elmondani róla nem lehet, leginkább fogantatásának súlyos bűnei terhelik e pártot, de tény, hogy alapvetően megváltoztatta politikai karakterét és az általa megfogalmazott politikai érvek valósak, még ha az általa javasolt módszerek abszurdak, vagy elfogadhatatlanok is.
Franciaországban valóban komoly és tartalmas vita folyik a muszlim bevándorló vagy ott született muszlim fiatalok beilleszkedési nehézségeiről;
és emellett a felvilágosodás – konkrétabban a francia forradalom – törvényi, kulturális, politikai vívmányainak megtartásáról vagy feladásáról. Az állam küszködik a kérdéssel és küszködnek az elitek, valamint a pártok is. Születnek döntések, amelyek további vitákat generálnak, de ezek a döntések valós társadalmi hatással bírnak, a viták pedig nem légből kapottak. A francia hatóságok például, egy 1905-ben hozott törvényre utalva – vallás és közélet elválasztása! – már betiltották a burka viselését az oktatási intézményekben. A napokban pedig megtagadták egy algériai nőtől a francia állampolgárságot, mert az, amikor a hatóságoknál megjelent, hogy kérelmét előterjessze – vallási indokokra hivatkozva – elutasította, hogy az ügyében eljáró tisztviselővel kezet fogjon. Helyes volt a hatósági döntés vagy joga volt-e a nőnek, hogy egy Európában módfeletten kétséges szokásához ragaszkodjon? Folyik a vita, mely megszüli a jövőt. Mai ismereteink – és reményeink – szerint, aligha fog egy középkori szokás felülkerekedni az 1789-ben és a rákövetkező közel két évtizedben meghonosodott európai törvényeken.
Más kérdés, ami e párhuzam szempontjából Kelet-Európában zajlik: olyan kormányok beszélnek európai és keresztény értékekről, melyeket leginkább maguk nem tartanak be.
Olyan kultúrveszéllyel riogatnak, ami nem létezik;
olyan erőket boronálnak össze összeesküvés-elméleteikben, amelyek érdekei – minden józan számítás szerint – messzebb esnek egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Nincsenek birtokában a legelemibb, vitaképes tartalmaknak; legtöbbször nyilvánvalóan nem tudják, miről is beszélnek, vagy mondandójukat mindössze pillanatnyi provokációnak szánják. Megnyilvánulásaik abszurditása egyszerre nevetséges, sértő és szégyenteljes. A román agrárminiszternek, Petre Daea-nak például, a kényszer-disznóvágásokról véletlenül Auschwitz jutott eszébe, miközben Tusványoson Orbán Viktornak évente ünnepélyesen visszavonja az emberi jogok globális érvényét.
Komoly vita nem folyhat e kérdésekről, s minthogy ilyen vita nincs, a jövő kulturális, jogi, politikai formálása sem megy általa végbe. Kelet-Európában minden marad a régiben, esetleg rosszabb lesz.
No, ez lesz aztán nagyon sötét korszak, nem pedig az, amit Pinchas Goldschmidt rabbi ortodoxiája vizionált.
Kínában a hétvégén egy kevésbé látványos, de korántsem jelentéktelen bejelentésre került sor: a kínai alkotmányban a következő hetekben egy apró, mégis az ország számára meghatározó változást hajtanak végre. Ugyanis ezentúl a kínai elnök hivatali idejét semmi sem korlátozná, aki már eddig is lassan, de biztosan valósította meg az egyik legfőbb álmát, azaz a teljes hatalom kiépítését.
Február 25-én a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottsága kezdeményezte, hogy változtassák meg az ország alkotmányának egyik cikkelyét, pontosabban annak kitételét. Ez arról szólt, hogy az országot irányító elnök és alelnök kizárólag két ciklust, vagyis maximum tíz évet, tölthet be. Ugyanis Kínában – legalábbis eddig – így akarták elkerülni, hogy Mao Ce-tunghoz (Mao Zedong) hasonlóan valaki élete végéig, akár több évtizeden keresztül önkényesen irányítsa a kelet-ázsiai országot, ez idő alatt egy kemény elnyomó rezsimet és elképesztő méretű személyi kultuszt építve ki maga köré. Mao 1976-ban bekövetkezett halála és a rettegett „négyek bandájának” pere óta a KKP KB-n belül működő ún. Hétfős Tanácsnak szinte teljhatalma volt az elnökök kinevezését vagy visszahívását illetően, ha úgy ítélték meg, hogy valaki a kora/elmeállapota/lejárt hivatali ideje miatt már alkalmatlanná vált az elnöki teendők ellátására.
Hszi Csin-ping. A kép forrása: Wikimedia Commons
Pár napja viszont a KKP KB egy meglepően szűkszavú nyilatkozatot tett közzé, amelynek hatására máris elindultak a találgatások a nemzetközi médiumokban, az elemzők meg a szakértők próbálják megjósolni ennek következményeit és/vagy rámutatni az idáig vezető okokra. Habár a prognózisok és a vélemények írásonként eltérőek, egy dologban szinte kivétel nélkül megegyeznek: Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök már régóta készült erre a lépésre. Ugyanis amennyiben március 5-én kezdődő kínai parlament – az Országos Népi Gyűlés – tavaszi ülésszakára eltörlik a kitételt, akkor Hszi 2023 után is elnök maradhat, pedig hivatalosan abban az évben át kellene adnia a hatalmát.
Titánok harca
Az elmúlt évek belpolitikai eseményeiből már kiviláglott, hogy Hszi részéről korántsem számít váratlan húzásnak a hivatali idejének meghosszabbítása. Különösen annak tükrében, hogy a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson sok új embert – többek közt öt új tagot a Hetek Tanácsába – nevezett ki az állami- és pártapparátusi pozíciókra, de ezek közül senkit nem jelölt meg a hivatalos utódjának. Sőt, Hszi már lényegében a 2012-es XVIII. pártkongresszus óta, amikor a KKP KB főtitkárának választották meg, tudatosan „építette fel magát” és szabadult meg minden rá veszélyt jelentő személytől, legyen az nagy befolyással rendelkező párttag, a hadsereg tábornoka vagy egy multinacionális cég vezetője.
A történelem furcsa fintora, hogy igazából maga Hszi azért (is) kerülhetett hatalomra, mert a hat évvel ezelőtti politikai elit őt felhasználva távolította el az akkori riválisait. Ugyanis a kínai nyitást meghirdető és alkalmazó Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) utódai a „vörös hercegecskéket” tartották legnagyobb veszélynek. Így nevezték azokat a nemzeti hősnek tartott kommunista forradalmárok gazdag és nagyhatalmú utódait, akik már a kilencvenes évek óta egyre nagyobb hatalomra tettek szert. Ezek közül pedig Csungking-tartomány titkára, Po Hszi-laj (Bo Xilai) emelkedett ki.
Po Hszi-laj. A kép forrása: Wikimedia Commons.
Ő látványosan és tudatosan terjesztette a „vörös kultúráját”, ami lényegében a Teng-féle irányelv megtagadását jelentette. Ha valaki a kínai politikában igazán szeretett volna visszatérni a maoi időkhöz és ezért aktívan tevékenykedett, akkor pont Po volt az a személy. Nyíltan hirdette az „újmaoista” elképzeléseit, amivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert nemcsak az idősebb generáció, a „vidéki Kína” és a szegények, hanem sok párttag körében is. Annyira megerősödött a befolyása, hogy 2012 előtt szinte mindegyik kínai politikáról szóló elemzés Po-t tartotta Kína következő elnökének, aki alaposan megváltoztathatja Peking addig kül- és belpolitikáját.
Csakhogy Po már néha elképesztő túlzásokba esett, amikor államosítást és a „javak újraelosztását” kezdte el hirdetni, amivel nem kevés riadalmat keltett a felső, gyakran kiterjedt üzleti kapcsolatokkal vagy jövedelemmel rendelkező KKP tagok körében. Ezért aztán szemükben Hszi tűnt a megfelelő „eszköznek”, akivel egyrészt vissza lehetne szorítani Po-t és letörni a „vörös hercegecskék” szarvát, másrészt pedig ő minden elképzelésüket fenntartás nélkül megvalósítaná.
A választás azért is esett rá, mert Hszi akkor korántsem számított ismeretlennek a kínai közéletben, már megvolt a maga hatalmi bázisa: számos kínai tartományban volt vezető; a piacbarát gazdaságpolitikát részesítette előnyben, és a nagy kínai vállalatok elkötelezett segítőjének állította be magát; valamint a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) egyaránt őt támogatta, hiszen 2010 óta a kínai Központi Katonai Bizottság alelnöki pozícióját töltette be. Ezeket felhasználva végül sikerült fokozatosan kiszorítani a hatalomból. A XVIII. pártkongresszus előtt pár héttel pedig kizárták a KKP-ból. Miután 2013-ban Hszit nevezték ki a Kínai Népköztársaság hetedik elnökének, Po Hszi-lajt életfogytiglanra ítélték, mert ő és a családja majdnem egy milliárd forintnyi pénzösszeget sikkasztott el.
Indul a „rókavadászat”
Azonban a KKP KB Po eltávolítása után sem dőlhetett nyugodtan hátra. Hszi nem akarta, hogy ő pusztán báb legyen bárkinek a kezében és hozzálátott a saját pozíciójának megerősítéséhez, de egyben a régi mentorainak és támogatóinak a menesztéséhez. Mára ez kétségkívül sikerült neki, hiszen Hszi Mao óta a legtöbb hivatalos címet felhalmozó kínai elnök: ő a KKP főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetője, a PLA főparancsnoka, különböző reform- és munkacsoportok feje és még hosszasan lehetne sorolni.
Minek köszönhette sikerét?
Egyrészt ezt a népszerűségével magyarázzák, hiszen a 2013-as elnökké „választása” óta a „kínai álmot” próbálja megvalósítani: ennek lényege egy mérsékelt jómód és erős kínai középosztály megteremtése, ami dacára néhány kínai gazdaságot érintő ideiglenes recessziónak, eddig sikeresnek mondható. Ugyanúgy Hszi sokat profitált és nem kevés külföldi támogatót szerzett az „Egy Övezet, Egy Út” (OBOR) nevű elképzelés bejelentésével, amely a régi Selyemút „feltámasztását” jelentené Kína és Nyugat-Európa között, becsatlakoztatva a világ többi részét. Ám kétségtelen, hogy mindközül az antikorrupciós kampánynak köszönhette a legtöbbet. A mai napig Kínában a korrupció a „főbűnök” egyikének számít, ahol az ellopott pénzösszeg nagyságától függően ítélnek el valakit hosszú börtönbüntetésre vagy akár halálra. Tehát Hszi lényegében fogta a Po Hszi-laj ellen indított korrupciós hadjáratot és kiterjesztette azt:
„tigrisektől a legyekig”, vagyis a legmagasabbtól a legalacsonyabbig fogják átvizsgálni az állami, üzleti, katonai és politikai szereplőket.
A médiában „rókavadászatként” elhíresült kampány lényegében azóta tart, mégha az utóbbi időben egy kicsit alábbhagyott az intenzitása. (Legutóbb két héttel ezelőtt indítottak eljárást Szun Cseng-caj, egykori csungkingi párttitkár ellen). Az elmúlt öt évben 1,3 millió kínait érintett az antikorrupciós hadjárat, akik között hivatalnokok, tartományi vezetők, vállalattulajdonosok, sőt a a kínai Országos Népi Gyűlés tagjai szintén megtalálhatóak voltak. A kínai beszámolók szerint Hszinek sikerült a lakosságot is mozgósítania és „bevonnia a harcba”, amivel csak tovább növelte a népszerűségét és elfogadottságát a társadalmon belül. Csak 2017-ben 2,73 millió korrupciós feljelentést tettek a korrupt vagy annak vélt kínaiak ellen (szinte mind Hszi politikai vagy gazdasági ellenfelei voltak), amelyeknek felét kivizsgálták, és a kínai állam mintegy 1,5 milliárd jüant (kb. 60 milliárd forintot) „szerezett vissza”. Még az országhatár sem jelentvédelmet a „vadászok” elől: 2016 végéig 1500 külföldre menekült „rókát” adtak ki a kínai hatóságoknak, többek közt olyan országok, mint az Egyesült Államok vagy Olaszország.
Tigrisek a ketrecben
Bekövetkezett az is, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt: az antikorrupciós hullám elérte a hadsereget is. Az elmúlt években 120 magas rangú katonatisztet vagy körzeti főparancsnokot tartóztattak le vagy távolították el a posztjaikról, igaz, legtöbbször alkalmatlanságra vagy idős korukra hivatkozva. Szintén a „tigrisek” közé sorolható Csou Jung-kang (Zhou Yongkang), aki a Héttagú Tanácsban a belbiztonságért felelt. Az ő ideje alatt a kínai rendőrség óriási méretűvé duzzadt, így komoly befolyásra téve szert a politikai életben.2012-ben a kínai rendőrség költségvetése már tíz milliárd dollárral felülmúlta a hadseregét, a titkosrendőrség szinte mindent behálózó rendszert épített ki, nagyon szigorú internetcenzúrával.
Csou korábban élesen ellenezte azt, hogy Hszi Csing-ping pártfőtitkár rangra emelkedjen és tiltakozott az elnökké válassza ellen is. Sőt, a rossz nyelvek szerint annyira gyűlölte a kínai elnököt, hogy a 2014-es hong kong-i válságot Hszi lejáratására és eltávolítására próbálta meg felhasználni. Végül őt fosztották meg a hatalmától és 2015-ben életfogytiglanra ítélték.
Kínai katonák tüzérségi hadgyakorlata a mianmari határszakaszon. Itt szinte rendszeresek számítanak a határ menti összecsapások, de a 2015-ös konfliktust Hszi arra használta fel, hogy a PLA-ban lévő ellenfeleit eltávolítsa. A kép forrása: Defenceblog
Ám ki számított a legfontosabb „tigrisnek”, és Hszi legnagyobb ellenfélenek?
Nos, egy bizonyos Csiang Cö-min (Jiang Zeming), aki 1993 és 2003 között Kína ötödik elnöke volt. Habár hivatalosan 2003-ban „nyugdíjba vonult”, továbbra is a hatalom közelében maradt. Ő még nem tudta eltörölni a kínai alkotmányban azt a kitételt, ami az elnök és az alelnök idejét határozta meg. Ehelyett inkább mindenhova a saját embereit próbálta meg beültetni és a háttérből irányította a fontosabb történéseket. Kétségtelen, hogy Csiang 2012-ig páratlan hálózatot épített ki, hiszen nemcsak a KKP-ban, a hivatalokban és a rendőrség köreiben voltak emberei, hanem a hadseregben is (állítólag 80 tábornokot az ő „javaslatára” léptettek elő).
Hozzá hű emberek közé tartozott a korábban említett Csout is, de először az egész Bo-család a kegyeltjei közé tartozott, ahogyan maga Hszi Csin-ping is. Annak ellenére, hogy Hszinek mára sikerült eltávolítania az egykori mentora embereit a politikából, Csiang még mindig „érinthetetlennek” számít, aki majdnem 92 éves (!) kora ellenére egyszerűen „eltávolíthatatlannak” tűnik. Hiába érkezett csak 2015-ben több mint 10 000 bűnügyi feljelentés ellene, egyik korrupciós ügyét sem vizsgálták ki. Ráadásul Hszi tisztában van Csiang mai napig nem múló népszerűségével, ezért nem véletlen, hogy az összes nagyobb állami és pártrendezvényen, néha együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt.
Az ásító Csiang Cö-min, aki legutóbb a XIX. kongresszuson jelent meg a nyilvánosság előtt. Óriási feltűnést keltett a kínai internetezők körében, akik közül valaki úgy reagált, hogy „most fiatalabb, mint eddig bármikor”. A kép forrása: MTI.
Előre a maoi úton?
A tavalyi pártkongresszuson szimbólumokból, nagy bejelentésekből és egy „új korszak” kezdetének ígéretéből nem volt hiány, és ennek hosszabb távú következményei még mindig megosztja a nemzetközi és magyarországi Kína-szakértőket. Ám a jelenlegi kínai elnökkel kapcsolatban egy dolog tagadhatatlan: mivel Hszi öt új tagot jelölt ki a Hétfős Tanácsban, nem nevezte meg utódját és a napokban alkotmánymódosítást hajt végre, így megmutatta a világnak, hogy immáron egyedül és magabiztosan tartja a gyeplőt a kínai sárkányon.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
