A világ Oroszországra támaszkodik, amikor új atomerőműveket kell építeni, és Moszkva boldogan eleget tesz a feladatnak – írja az Economist Szocsiban készült helyzetjelentésében. A tekintélyes brit hetilap szerint az ágazat egyébként pang Csernobil óta, amire Fukushima csak rátett egy lapáttal.
Világszerte reaktorokat zártak be, a maghasadással előállított áram mennyisége két év alatt 11 %-kal csökkent és azóta sem érte el a korábbi szintet. Viszont az oroszok uralják a nukleáris blokkok piacát. Odahaza nem nagy a kereslet, ezért a Roszatom külföldön olyan államokat vett célba, amelyek sem a Kremlnek, sem az USÁ-nak nem szoros barátai. A munkálatok már folynak a többi közt Bangladesben, Indiában és Magyarországon, összesen tucatnyi helyen. A reaktorok szállítása kifizetődőbb, mint a szénhidrogének exportja. Nem befolyásolja a piaci árak ingadozása és hosszú évtizedekre Oroszországhoz köti a vevőt. A befolyás különösen ott lehet veszedelmesen nagy, ahol az új létesítmény jelentős hányadban járul hozzá az energiatermeléshez.
A sérülékeny országok már rég hozzászoktak ahhoz, hogy az orosz fél általában geopolitikai fegyverként veti be az energiát,
bár a fenyegetések az utóbbi időben kifinomultabbak lettek. Szakértők szerint azonban a beavatkozásnak gátat szab a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete. És a hasadóanyagot másutt is meg lehet venni, az erőműveket hazai személyzettel is lehet működtetni. Ám az aggályok megmaradnak.
A Roszatom Magyarországon azután vágott bele a beruházásba, hogy Orbán igen szívélyesen fogadta Putyint. A feltételek miatt vannak félelmek, hogy Moszkva diplomáciai célokra aknázza ki a vállalkozást. Az oroszok két okból tudják tartani magukat: egyrészt olcsók a modellek, másrészt ott áll mögöttük az orosz állam. Így nincs komoly vetélytársuk egy olyan világban, ahol egyre több energiát kell megtermelni nukleáris úton, már ha komolyan veszik a széndioxid-kibocsátás csökkentését. És ez kijózanító.
Lassan Budapest és Varsó is rájön, hogy nem jó stratégia az, ha leengedik a sorompókat. Hozzá kell szokniuk, hogy hozzájuk is jönni akarnak migránsok. De ha megmarad a szakadék Európa két fele között, arra rámegy az EU – állapítja meg a Neue Zürcher Zeitung.
Kelet-Európában egyre fogy a népesség, a földrész nyugati és északi felén viszont folyamatosan nő, mégpedig főként azért, mert áttelepülnek a fiatal és képzett keletiek – írja a svájci lap. Bulgária minden 5. lakosát elvesztette 1990 óta, a litvánok már 27 %-nál járnak. A régióból a rendszerváltás óta 12-15 millióan költöztek nyugatra, ami csak rátesz arra, hogy egyre kevesebben születnek, viszont a halálesetek száma évről évre gyarapodik. Az európai belső migráció elsődleges oka a politikai viszályok mellett a rossz gazdasági helyzet. A vagyoni különbség jól nyomon követhető a béreken a kontinens két fele között. Az elvándorlásra ráerősített Schengen. A fő célpont Németország és Nagy-Britannia. Viszont ha odahaza javulnak a körülmények, akkor sokan visszatérnek külföldről, de itt pontos számok nem állnak rendelkezésre.
Leginkább a 18-30 közötti korosztály veszi a vándorbotot gazdasági megfontolásokból a kezébe. Ám ez azzal jár, hogy nem születik annyi gyerek és itt az államok erejéből legfeljebb szépségtapaszra telik ellenintézkedésként. A kiáramlás tovább tart. Az ENSZ szerint 2050-re a világon belül leginkább Kelet-Európában csökken a lakosság száma.
A Neue Zürcher Zeitung a kivándorlás tényeit közlő írása után elemzést is közöl, amelyben Európa elfojtott forradalmának nevezi a nagyarányú keleti elvándorlást, de úgy véli, hogy az a mostani feszültségen túl esélyt is kínál. A földrészt persze jelenleg a kívülről érkező tömegek kötik le, ami elősegíti a nemzeti-konzervatív erők nyomulását. A napi politikai és gazdasági súrlódások lekötik közvéleményt, miközben egyre nagyobb lesz a kelet-nyugati szakadék, ami egyben kultúrharc jegyeit ölti. Csakhogy a Közel- és Közép-Keletről kiinduló hullám eltörpül az Európán belüli népvándorláshoz képest. A keleti államok számára súlyos veszteség, hogy ennyien elmentek, hiszen itt jelentős agyelszívásról van szó. Egyes körzetek teljesen elnéptelenednek. Akik távoztak, azok sokszor a szegénység elől menekültek el. Nyugaton viszont jókora félelmet keltettek a kontinensről érkező bevándorlók. Lásd a Brexitet, emiatt erősödik a bezárkózás igénye.
Közép- és Kelet-Európában a népesség számának megcsappanása paradox módon a nemzeti-konzervatív tábort erősítette. Kisebbségi komplexust váltott ki, hogy éppen a legtehetségesebbek vették a kalapjukat. Ezért a térség idegesen reagál arra, ha úgy látja, hogy a Nyugat lebecsüli, illetve kioktatja. Ennél azonban veszedelmesebb, hogy a kelet-európai nemzetek félnek a kihalástól. A bevándorlás ezen segíthetne, ám pl. Magyarország és Lengyelország nem hajlandó nyitni, inkább bezárkózik. A 3 évvel ezelőtti menekülthullám és a nyugati merényletsorozat politikailag szalonképessé tette az iszlámellenességet, ami durva előítéletből táplálkozik. Erre rásegít a sajtóhisztéria, ez magyarázza a heves ellenállást a kvótákkal szemben, amit azután sorskérdésnek állítanak be az olyanok, mint Orbán Viktor. Viszont a vita eltereli a figyelmet a fő gondról, a kivándorlásról. Lassan Budapest és Varsó is rájön, hogy nem jó stratégia az, ha leengedik a sorompókat. Hozzá kell szokniuk, hogy hozzájuk is jönni akarnak migránsok. De ha megmarad a szakadék Európa két fele között, arra rámegy az EU.
Steve Bannon tárgyalásokat folytatott Nigel Farage-zsal és Marine le Pennel nyugaton, valamint Orbán Viktorral és a lengyel vezetéssel keleten. Olyan jobboldali „szupercsapatot” képzel el az Európai Parlamenten belül, amely akár a törvényhozók harmadát is magához vonzhatja az európai választások után.
Steve Bannon, az amerikai altright egyik vezető személyisége, Donald Trump elnök volt főtanácsadója „A mozgalom” elnevezéssel alapítványt hoz létre, amely reményei szerint jobboldali populista forradalmat robbant ki Európában már a jövő tavaszi európai választásokon.
Erről maga Bannon beszélt a The Daily Beast című független amerikai portálnak. A nonprofit szervezet célja, hogy a közvélemény-kutatások, továbbá a politikai üzenetek és az adatfelhasználás területén a tanácsadás központi forrása, és emellett agytröszt legyen a szélsőjobb számára, amely felemelkedőben van Európa-szerte, és amely gyakran nem rendelkezik megfelelő politikai struktúrákkal és/vagy pénzzel. Bannon arra törekszik, hogy szervezete végül versenyre keljen Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának hatásával, amely eddig – vagyis 1984-es alapítása óta – több mint 32 milliárd dollárt költött többnyire liberális célokra.
Bannon tavaly tárgyalásokat folytatott Nigel Farage-zsal és Marine le Pennel nyugaton, valamint Orbán Viktorral és a lengyel vezetéssel keleten. Olyan jobboldali „szupercsapatot” képzel el az Európai Parlamenten belül, amely akár a törvényhozók harmadát is magához vonzhatja az európai választások után. Egy ekkora populista tömb komolyan obstruálni tudná a parlamenti folyamatokat, és potenciálisan nagyon nagy hatalmat biztosítana Bannonnak a populista mozgalmon belül.
Bannon úgy látja, hogy
a Fehér Házból történt eltávolítása után most itt az alkalom, hogy megteremtse európai birodalmát.
A főhadiszállás a tervek szerint Brüsszelben lesz, és már a tavaszi európai választások előtt létrejön egy szűkebb stáb, tíznél kevesebb főfoglalkozású munkatárssal, köztük közvélemény-kutatási szakemberrel, irodavezetővel és kutatóval. A választások után a létszámot a tervek szerint megnövelik mintegy 25 főre, és Bannon ideje mintegy felét Európában szándékozik tölteni, de főleg „a terepen” és nem a brüsszeli irodában.
Bannon szerint az európai választás rendkívül fontos momentum, az első nagy európai erőmérés a populizmus és „a davosi párt” között. A mostanában Európában felemelkedőben lévő populista csoportosulások gyakran hasonló problémáktól szenvednek: nincs elegendő szakértelem és pénz. Bannon esélyt lát arra, hogy előre vigye a nagyon is eltérő nacionalista pártokat azzal, hogy létrehoz egy jól finanszírozott központot, amely az adott pártok és szervezetek helyi munkáját segítik.
A mozgalom egyebek között kutatást végez majd, és részletes politikai javaslatokat ír, amelyeket az azonos gondolkodású pártok használhatnak majd, és megosztja a választási központok metodológiáját, mint amilyen az üzenetek terén szükséges fegyelem, a szavazók adatok alapján való megcélzása (big data), és terepmunka. Az egyes országok törvényi kereteinek figyelembe vételével az alapítvány esetleg közvetlenül is részt vehet egynémely kampányban, másutt közvetve támogathatja a populista csoportokat.
Bannon szerint a jobboldali fordulat kanócát tíz éve gyújtották meg, amikor Obama elnök a gazdasági válságban megmentette a bankokat.
Bannon úgy látja, hogy Angela Merkel és Emmanuel Macron az európai establishment sebezhető vezetői, az egyesült kontinensről szóló álmuk jövőre megmérettetik. Szerinte a következő években megtörik az európai integráció folyamata. „Jön a jobboldali populista nacionalizmus, és az fog kormányozni. Egyedi nemzetállamok lesznek saját identitással és saját határokkal. Az alulról jövő mozgalmak már a helyükön vannak, és arra várnak, hogy valaki maximálja a potenciáljukat. Ez egy pillanat alatt történik majd meg, mint amikor felkapcsoljuk a világítást” – mondta.
Beismerte, hogy jobboldali koalícióját korlátozhatja, hogy a potenciális partnerek közül némelyik szélsőséges álláspontokat vall. „Lesz, aki távol maradhat, mert úgy gondolhatja, hogy egyesek túlságosan is a bevándorlásra koncentrálnak. Ezért nem kívánunk befogadni etnonacionalista pártokat, noha némelyik tökéletesen megfelelne” – mondta.
Kijelentette:
„Soros briliáns. Gonosz, de briliáns”.
Bannon Soros szerepét akarja betölteni a jobboldalon, és nem szégyelli kimondani céljait: „A győzelemről beszélek, a hatalomról. Győzni akarok, és meg akarom valósítani a változást”. Egy közeli munkatársa kijelentette:
„Felejtsétek el a Merkeljeiteket.
A következő években Soros és Bannon lesz a két legnagyobb játékos az európai politikában”. Bannon terveiről a The Daily Beast nyomán számos más sajtóorgánum is beszámolt, így például az Independent és az EuroNews.
Orbán Viktor Illúziónak minősítette, hogy a kereszténydemokrácia liberális lehet, szerinte az ab ovo illiberális – írja a Der Standard: az ő szemében a kereszténydemokrácia nyíltan klerikális, autoriter és nacionalista, vagyis olyan, mint a Fidesz.
Orbán Viktor cseppet sem meglepő módon a jól bevált receptet kívánja alkalmazni a jövő évi EP-választásokon is, mármint hogy uszít a migránsok és a brüsszeli elit ellen. A miniszterelnök Magyarországon minden választást megnyert, az ő kezében van minden hatalmi pozíció, de most már az egész földrészen babérokra vágyik. Tusványoson azt fejtegette a jobboldali populista, hogy az európai elit csődöt mondott, mert nem tudta megvédeni a kontinenst a bevándorlástól. A világot ezúttal is igencsak elnagyoltan barátokra és ellenségekre osztotta. Az egyik oldalon vannak az EU irányítói, akik szerinte azonosak a 68-as élgárdával. A liberális demokráciát képviselik és Soros állítólagos tervét viszik keresztül. Utóbbi, amely valójában nem más, mint összeesküvés elméleti hallucináció, szerinte azt célozza meg, sok millió muzulmán migránssal árassza el Európát, mert el akarja rabolni a földrész keresztény és nemzeti identitását. Velük szemben áll az Orbán-féle 90-es nemzedék.
A Fidesz ugyan a konzervatív Európai Néppárt tagja, ám Orbán hangvétele már jó ideje nagyon is az FPÖ, az AfD és a szélsőséges alt-right mozgalom megnyilvánulásaira emlékeztet. Nagy feszültség kíséri, hogy a politikus kiválik-e magától az EPP-ből és csatlakozik-e a Le Pen és Salvini-féle európai jobboldali populistákhoz, illetve a Bannon által újonnan alapított „Mozgalomhoz”. Tusványoson nem adott ehhez semmiféle kapaszkodót. A tagság mindenesetre sok előnnyel jár számára, mert a németek által dominált pártcsalád már sokszor megvédte, amikor az európai intézményei megpróbálták elítélni, illetve megbüntetni tekintélyelvű és korrupt politikája miatt. Orbán amúgy nagy játékos, akinek nem probléma, hogy egy fenékkel több lovat is megüljön. Tusványoson kioktatta Merkelt és az európai jobboldali pártszövetségeseket. Illúziónak minősítette, hogy a kereszténydemokrácia liberális lehet, szerinte az ab ovo illiberális. Az ő szemében a kereszténydemokrácia nyíltan klerikális, autoriter és nacionalista, vagyis olyan, mint a Fidesz.
A horvát focisták óriási sikerének hullámát igyekszik mindenki (értsd: politikusok) meglovagolni a lassan koldusbotra jutó országban. Főleg az államfő, aki lenyúlta a show-t és most már könnyebb dolga lesz, hogy a szélsőjobb élére álljon. Már régen ott van, csak még nem az élén.
Egy héttel ezelőtt állítólag félmilliós tömeg volt kint Zágráb utcáin, hogy Modrićékat bevárja a Jelašić bánról elnevezett főtéren. Több mint négy órát tartott az ezüst (Horvátországban ezt mindenki aranynak látja) fiúk utazása a Franjo Tuđman reptérről a belvárosba. A kapitány Luka Modrić mellett végig ott állt a Down-szindrómás fiú, akit a vébé legjobb játékosa igazán nagylelkű gesztusként karolt fel.
Egy egész ország (igaz kicsi) ünnepelt önfeledten, tegyük azonnal hozzá, minden különösebb incidens nélkül. És ekkor rázuhant a tömegre horvát valóság.
Színre, azaz a nyitott tetejű autóbuszra lépett, Marko Perković, ismertebb nevén Thomson,
aki az azonos nevű géppisztolytól kölcsönözte lődözős művésznevét.
Nem akárki felkérésére: Modrić és Dalić kapitányok invitálták a jeles énekes-szerzőt a nagyszámú publikum elé. Majd a főtéren együtt énekelték (Perković, a focisták és az önfeledt tömeg) Thomson egyik, a hitelesség kedvéért, szelídebb dalát.
Nos, a horvát szórakoztatóipar ezen képviselője csak azért nem lehetett jövedelmező exporttermék, mert több tisztességesebb európai országból (például Hollandia, Svájc) kitiltották. Thomson koncertjein kizárólag feketében lép fel (muzsikusai is) ezzel is érzékeltetve odaadását a hitleri horvát bábállam (Horvát Független Állam) pribékjeinek, az usztasáknak a kedvenc öltözékéhez. Kedvenc szórakozásuk pedig a gyilkolás volt.
Ezeken a meghitt dzsemborikon a közönség együtt tombol az előadókkal, a Za dom spremni! (Készen a hazáért – usztasa felkiáltás) vagy az Öld a szerbet! békés kinyilatkoztatásokkal. Az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan nóta címe is sokatmondó: Jasenovac i Gradiška Stara. Ezek voltak a második világháború során a horvát haláltáborok, amelyekben 80 ezer szerbet, zsidót, cigányt és horvátot mészároltak le, párját ritkító kegyetlenséggel. A végrehajtó usztasák között katolikus papok is felbukkantak.
Ez a Thomson volt a mindent elsöprő horvát népünnepély egyik főszereplője. Egyes értelmiségiek ezt követő kritikusabb megnyilvánulásait a kormánymédia a sárba taposta, volt és
azóta is tart a hazaárulózás és a még súlyosabb csetnikezés.
Horvátországban nincs helye senkinek sem, aki a hazafias indulattól nem tombol nemzeti örömében. Majdnem pórul járt a vébé utáni első parlamenti ülés levezető elnöke, az olasz kisebbség képviselője, Furio Radin, mert a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség egyik képviselője felelősségre vonta amiért nem azzal nyitotta meg az ülést, hogy gratulál a minden idők legnagyobb horvát sportsikere miatt. Radin kivágta magát és így nem keletkezett lincshangulat.
És akkor itt van még Kolinda Grabar-Kitarović is. Az elnökasszony, aki korábban a NATO-ban volt tisztségviselő (ez nem lebecsülendő, de a kulcsrendszer miatt felbecsülendő sem) és a Horvát Demokratikus Közösségnek az ellenjelöltje volt az addigi szociáldemokrata államfővel szemben.
És bejött: csinos hölgy, távolról jött, hazafi.
Kolinda, mert csak így nevezik Horvátországban eddig két kormányfőt nyűtt el és a harmadikat nyüvi. Tegyük hozzá, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül választják, de a nagypolitikába aligha szólalhatna bele. Kolinda, természetesen, alkotmány ide vagy oda, kivétel. A szociáldemokrata Milanović eltávolításában aktív szerepet vállalt, a saját pártját képviselő Tomislav Karamarko saját magát nyírta ki, de az államfőasszonyhoz eszmeileg (szélsőjobb) a legközelebb állt, a mostani Andrej Plenković pedig a háborús veteránok alkotta pártbázis számára túlságosan puhány, már majdnem liberális demokrata. Így vélekedik Kolinda is, aki szinte naponta kerül összetűzésbe miniszterelnökével. És közeleg az elnökválasztás.
Soha jobbkor nem jött még foci világbajnokság, az államfő nem is tétovázott:
le föl utazott fáradhatatlanul Moszkva és Zágráb között; berontott kamerákkal az éppen zuhanyozó félmeztelen horvát focisták öltözőjébe; ölelgette Macront; tapsikolta Medvegyevet; a horvát piros-fehér asztalterítős zászló első számú manökenje volt. De végül kifizetődött: a világsajtóban 20 százalékkal többet emlegették, mint Modrićékat.
Úgy tűnik, hogy Kolindának az ambíciói messze túlmutatnak a jövő évi elnökválasztáson. Az már szinte lefutott.
A tervei megvalósításához a szomszédságban már jól bevált utat választotta: a populizmust.
Ugyan hogyan lehetne másként nevezni azt, amikor az ország első számú embere azzal vádolja a politikai elitet, hogy elidegenedett az emberektől. Vagy, amikor szélsőjobbos szervezetek népszavazási javaslatát támogatja a kisebbségi jogok megnyirbálása érdekében. Mintha a horvát államfő üzenni akarna a magához közelállónak érzett Magyarországnak, Lengyelországnak és Olaszországnak. Otthon pedig a pártja bázisának tartott (szélső)jobboldalnak, a katolikus egyháznak és a háborús veteránoknak.
Külpolitikai tevékenysége is a kormánytól független és sajátságos lett. Szívélyesen elcsevegett Moszkvában Putyinnal, amikor éppen az EU újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen. Lelkes híve volt a Baltikum-Adria tengelynek, az úgynevezett Három Tenger kezdeményezésnek. A határok lezárását és a katonák kivezénylését szorgalmazta a migránsok megállítására. Akkor, amikor a kormány ezt egészen másként kezelte. Ankarában Erdogannál járt közben, hogy a török államfő támogassa a bosznia-hercegovinai választási törvény megváltoztatását, ami a horvát részek könnyebb önállósulásához vezetett volna. Erdogan kikosarazta.
És a csattanó:
mindig megértést tanúsított Orbán Viktor politikája iránt. Még akkor is a pártjára állt, amikor horvát-magyar vitáról volt szó.
Végül a száraz tények: Horvátországban szemmel láthatóan csökken a lakosság száma, 2008-ban ugyanis 4,3 millióan voltak, tíz évvel később pedig 204.300-al kevesebben. Csak tavaly 47 ezren hagyták el a világ egyik legszebb tengerpartjával rendelkező országot.
Donald Trump, miután vérig sértett néhány európai szövetségest, majd elvonult saját skóciai birtokára golfozni, Helsinkibe érkezett, hogy találkozzon Vlagyimir Putyinnal.
Pontosan senki sem tudja, hogy mi az amerikai-orosz csúcstalálkozó tétje, ha csak az nem, hogy több kamera fogja rögzíteni az eseményt, mint az Oscar-díj kiosztását. Tudniillik az amerikai elnök ilyen lényeges mozzanatokkal szokta értékelni egy-egy külpolitikai húzását. Az eddigi leglátványosabb találkozója az észak-koreai vezetővel volt és egyben a legtanulságosabb is. Mert hogy a kameraszámlálgatáson kívül nem sok eredmény született. Emlékeztetőül: Kim Dzsongun papíron csak abba egyezett bele nagy kegyesen, hogy a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványait hazaszállíthatják. Ez azért messze van attól a minimumtól, ami miatt a világ legerősebb nagyhatalmának vezetője egyáltalán leülhet a gonosz mini birodalmának diktátorával. És ez a minimum a koreai atomfegyverkezés leállítása lett volna. Ehelyett kaptunk egy újabb Trump-showt.
Sokan vélik úgy, hogy a mostani Putyin-Trump találkozónak sincs ennél különösebb értelme.
Puszi helyett hosszas és férfias kézrázás és mindenki megy a maga dolgára. A kevésbé pesszimisták szerint a Moszkva ellenes szankciók, az iráni katonai jelenlét Szíriában és Ukrajna, na meg az atomfegyverek lehetnek olyan témák, amelyekben a két fél valami eredményecskét mutathat fel.
Vannak, akik aggódnak és ez elsősorban az unióra és a NATO-ra jellemző, hiszen Trump féktelen szereplésvágyásából és fergeteges következetlenségéből
születhet egy rögtönzött félmondat, amellyel egy csapásra romba dönti a Nyugat stratégiáját.
Például az orosz medve ukrajnai katonai kalandjaiba való beletörődés. Vagy a szankciók feloldásának meglebegtetése.
És itt érkezünk el az Oroszországgal kapcsolatos Trump-paradoxonhoz. Annak ellenére ugyanis, hogy az amerikai elnök sokszor talált mondani dicsérő szavakat Putyinról (legutóbb, amikor azt mondta, hogy Vlad nem ellenség, hanem vetélytárs), az alatta levő kormányzati apparátus politikája változatlan Moszkvával szemben. Sőt: a Trump-csapat néha erősebben fogalmaz és cselekszik az egykori (és mostani?) hidegháborús ellenféllel szemben.
Ennek a paradoxonnak egy parányi kis részlete a CEU-ügyben tanúsított következetes washingtoni állásfoglalás.
Holott látszólag nem nagy dologról van szó, sőt a CEU mögött a rivális Demokrata Párt egyik fő szponzora, Soros áll. Mégis, mintha ebben az esetben lennének a legmerevebbek az amerikai diplomaták az Orbán-kormánnyal szemben. Lehet, hogy másban is, csak erről nem szerzett tudomást a szélesebb nyilvánosság.
A helsinki találka tétjét egyébként egy washingtoni fejlemény emelte:
pénteken az amerikai igazságügy miniszter helyettese közölte, hogy vádat emeltek 12 orosz hírszerző ellen, akik feltörték a 2016-os elnökválasztási kampány idején Hillary Clinton demokrata jelölt stábjának és a párt vezetőinek a levelezését. A miniszterhelyettes az a Rod Rosenstein, aki szorosan együttműködik Robert Mueller különleges ügyésszel, aki viszont azt vizsgálja, hogy történt-e orosz beavatkozás a 2016-os amerikai kampányba.
Ha valaki számára ezek után is vannak kétségek a Trump-Putyin találkozó céljait illetően, nos az amerikai elnök minapi válasza egy erre vonatkozó újságírói kérdésre, megnyugtatóan hangozhatnak:
„Hát, nem tudom mi volna a végső célom. Mi lenne a végső cél? Lássuk csak: ne legyenek atomfegyverek sehol a világon, ez lehetne a végső cél, ugye? Ne legyenek többé háborúk, ne legyenek problémák, ne legyenek konfliktusok. Legyen gyógymód az emberiség összes betegségére, a férfiakéra és a nőkére is. Ez volna a végső célom, jó? Ebből fogunk kiindulni.”
Nem rendhagyó a moszkvai foci világbajnokság abból a szempontból sem, hogy a primitív kollektív hitbuzgalom tombol stadionokon belül és kívül. Tömegeket lehet ilyenkor érzelmileg manipulálni, fanatizálni. Háborúkban ágyútölteléknek kitűnők. Vannak azonban pozitív példák is.
Ennek a közösségi érzelmi kisülésnek a segédeszközei a tévé kommentátorok, akik egy-egy gól artikulálatlan hangokkal való közvetítésével a nyájszellem apostolaivá válnak. Nem véletlen, hogy a legvérmesebb drukkerek válság esetén az első sorban harcolnak irányítóik nemzetinek hazudott ügyéért. Nem kell időben távolabb menni, elég, ha a délszláv háborúkra gondolunk, ahol mindegyik félnél a „szurkolók” se perc alatt csoportba verődött martalócokká váltak. Vagy a még közelebbi példa: 2006, MTV székház, pesti utcák.
Moszkvában a helyzetet bonyolítja, hogy a korrupciótól füstölgő FIFA prűd politikai moralizálásba is belefogott.
Vizsgálatot indít egy horvát focista ellen, mert az az ukránokat éltette. Tudniillik több évet a kijevi Dinamóban játszott. Vagy a sasokat mutogató albán származású svájci focisták ellen. Mert, hogy politika meg labdarúgás összeegyeztethetetlen. Ezt már a tizenévesek sem veszik komolyan.
Vannak azonban kimondottan léleksimogató mozzanatok is, amelyek a beszűkölt nacionalista tudatot törik át. Mindenekelőtt a szintén Londonban játszó Novak Đoković (a wimbledoni torna is most zajlik) ellátogatott az elődöntőre készülő horvát labdarúgókhoz és közös fotóval adták tudomásul: igazi sportemberek egymás sikereinek is tudnak örülni. Még akkor is, ha nem egy nemzet akoljában melegednek. És annak ellenére, hogy a szélsőséges (általában kormánypárti) sajtó Szerbiában és Horvátországban a vébé kapcsán is a gyűlölet hangján beszél a másik félről. Szerbiában kollektív üdvrivalgás fogadta a svédek győzelmét a svájciak ellen, mert az utóbbiban több koszovói albán nemzetiségű játszik. A svájciak edzője és egyik csatára, akik viszont szerb nemzetiségűek, árulóknak számítanak.
Ilyen háttér dacára írta le Đoković, hogy:
„Bravó, mesterek! Le a kalappal! Csak előre!”.
Minden idők legjobb szerb sportolóját már napokkal korábban nemzetárulónak és szó szerint idiótának nevezte a kormánypárt ellenőrzése alatt álló bulvársajtó, mert arra az egyszerű kérdésre, hogy kinek szurkol, azt válaszolta: Természetesen Horvátországnak!
A horvát válogatott kapusa Danijel Subašić egy külön eset. „Története” még a török időkben kezdődött. Zadar tengerparti város felett a hegyekben emelt 450 évvel ezelőtt Ferhát-pasa egy védvárat, a birodalmat védendő, a Velencei Köztársaság ellen. Emiatt a mai napig megmaradt Horvátország kellős közepén két ide nem illő nevű település: Islam Latinski és Islam Grčki. A latinban olasz vezeték nevű katolikus horvátok, a görögben török család nevű ortodox szerbek élnek. Subašić a török szubasa (intéző) elnevezésből származik. Az ellenségeskedés lankadatlan volt a két falu között. Az cseppet sem zavaró tényező, hogy egy törzsből származnak. Sőt.
Legutóbb a kilencvenes évek legelején a „görögök” végig nézték vagy részt is vettek a „latinok” kiüldözésében.
Az évtized közepén viszont a „latinok” élvezhették a megtorlást.
A görög részből származik Danijel, aki már iskolásként Zadarban tapasztalhatta meg, hogy milyen kisebbséginek (ezúttal szerbnek) lenni a „leghorvátabb” horvát városban, ahol egyrészt a közeli reptérről a szerbek lőtték a várost, ahol a békés, ám önérzetes horvát lakosság két gránát becsapódás között kirabolta a szerb üzleteket. Mármint azokat a boltokat, amelyeket a helyi szerbek üzemeltettek. Mert ezt számon tartják, mint a vérsejteket.
Az Islam Grčkiből származó Danijel pechjére egy olyan lányba szeretett bele 11 évvel ezelőtt, aki a latin Islamból jött. Amikor a papa, Ante Bozza megtudta, hogy olyan fiúhoz akar hozzámenni a lánya, akinek az apját Jovonak hívják (a szerbségre utaló, szemet vakító bélyeg), halálosan megfenyegette gyermekét. Azzal, hogy átvágja a torkát, ha hozzámegy a Zadar NK akkori ifjú kapusához. Mindez csak a helyi lap rendőrségi krónikájában jelent meg, mert a nemzeti mivoltában sértett, dühöngő Antet néhány napra lesittelték. Hogy megnyugodjon.
Ez nem tudni mennyire sikerült. Mindenesetre, amikor Danijel Subašić a minap a dánok ellen bravúrosan kivédett három tizenegyest egy egész ország megfeledkezett a származási gondokról.
Danijel horváttá dicsőült.
A helyi krónikások nem szóltak arról, hogy az öreg Ante Bozza vajon a helyi kocsmában felkiáltott a harmadik kivédett büntetőnél, hogy: „Ez a vejem!”
Utóiratként talán csak annyi, hogy az ifjú Subašićék már egy ideje Monacoban élnek és tavaly a francia bajnokság legjobb kapusának nyilvánították Danijelt.
Nem olyan egyszerű erre rávágni a választ. Az első az USA elnöke lenne ugyebár, csak hát tömeggyilkos diktátorokat ölelget és ajnároz, miközben a legcivilizáltabb országokban lévő szövetségeseit megalázó módon kezeli.
Kapkod minden döntésében, nála láthatólag semmi sincsen előkészítve ,átgondolva. Menekülnek is az emberek tőle minden pozícióban.
Mostanában éppen kajánul élcelődik Németország küzdelmén az Európai Unió egybetartására és azt a menekült problémát próbálja a németek nyakába sózni, amelyet jórészt az USA közel-keleti és afrikai politikája idézett elő. Nem sok túlzással azt mondhatná Európa az USA-nak, hogy egye meg amit főzött.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy kioktató tudhatná, hogy az USA -ban lényegesen több olyan menekült van mint Európában akikről azt sem tudják hányan vannak, honnan jöttek , éppen hol vannak?
Abban hogy tegnap jelentős baloldali győzelem született a mexikói elnökválasztáson, bizonyára nem kis része volt Trump állandó Mexicot fenyegető magatartásának is. A valós napi gondok ellenére nem biztos, hogy az állandó konfrontáció a bölcs dolog egy potenciálisan 200 milliós szomszéddal szemben ,akinek mellesleg kiváló falmászók a lakosai.
Okos ember előre néz , főleg egy olyan országban ahol,a 2 év alatti gyermeket több, mint a fele máris etnikai származású.
Az USA külpolitikája amúgy is hemzseg a bravúros tévedésektől, elég ha csak a számunkra is könnyen átlátható ukrajnai helyzetre gondolunk.
Jó 5-6 évvel ezelőtt elkezdték feltüzelni ( bevonva az EU-t is) az állítólagos akkori ukrán ellenzéket( valójában egy másik korrupt politikai elitet) és a lakosságot, hogy ideje fellázadni , tüntetni, stb, de hogy kik ellen azt nem részletezték.
Azt hitték naivul, hogy Oroszország szomszédságában megtehetik ezt egy országban. Az időzítés is álságos volt, a szocsi téli olimpia előtti időszak, gondolván ezt lebénítja az oroszokat. Nos, nem volt nehéz megjósolni, hogy az Oroszország visszacsap , ráadásul el is vették Ukrajnától azokat a területeket, amelyekről mellesleg l nem alaptalanul gondolták, hogy az őket illeti.
Kabaréban illik de sajnos elképzelte, hogy Ukrajna lesre futtatása után még szentesítheti is Trump az oroszok által szerzett területeket.
Az ukránok egy életre megtanulhatták, hogy a kibicnek tényleg semmi sem drága.
Az ámokfutás folytatódik, Trump szeszélyein kívül az USA külpolitikát az irányítja ami jó a veje , Kusher gazdasági érdekeinek vagy az őt hatalomra segítő kétes hírű havernak( crony) Netanajunak.
Az egész külpolitika egy szürreális rémálom lett, sajnos az egykori szépségverseny rendező nem tudott eddig szintet lépni. Annyival rosszabb is a helyzet, hogy már szép lányok sincsenek, , az elnök maga flangál a kifutón.
Mostanában egyre több jele van annak is, hogy már maga a civilizáció is zavarja az elnököt, hiszen mi más oka lehetne, hogy a EU puszta léte is kirohanásokra készteti. Leplezetlen célzásokat tesz arra , hogy nem volna ellenére az EU felbomlása vagy a NATO véd ernyő levétele Európáról.
Apropó NATO! Lehet, hogy nem is ártana egy kicsit megpiszkálni , hogy mennyiben felelős az USA olajérdekek vezérelte hódító katonapolitikája a kiadásokért, mert az európai érdekek védelme nem kívánna emelést. Lehet, hogy jobban járna Európa egy saját katonai szövetséggel, legalább nem kellene asszisztálni számára teljesen érdektelen amerikai katonai akcióhoz szerte a világban.
Hagyományos fegyverek terén semmi nem veszélyezteti Európát, nukleáris téren pedig egyrészt elemi érdeke az USA-nak megvédeni Európát másrészt most sem tudná megakadályozni, hogy egy nukleáris csapás esetén 10-15 rakéta elérje Európát!
Amúgy meg Európa bármikor fel tudja pörgetni a rövidtávú nukleáris rakétaprogramját amivel elrettentheti Oroszországot, mert ne kerteljünk, róla van szó.
Ezzel a magatartásával viszont már komoly nemzetbiztonságot jelent Trump személye az USA számára is, hiszen Európa biztonsága akkor is az USA biztonságának az alapja , ha ezt Trump és szűkebb környezete nem így látja.
Az USA ma a legnagyobb és legerősebb ország, különleges felelőssége lenne az egész föld sorsáért, békéjéért, jövőjéért. Egyenlőre azonban fogy a hit abban, hogy ezt a szerepet be tudja tölteni.
Ráadásul a fák magában az USA-ban sem nőnek az égig. Tudja ezt a befolyásos elit az ottani politikai arénában és valószínűleg csak azért nem mozdították el eddig Trumpot ,mert az ártana a republikánus párt érdekeinek, esélyeinek a következő választásokon stb.
Pedig a helyzet az USA-ban is egyre romlik, a napi 10 ostoba Trupm Twitter üzenet és pózoló nagyot mondás ellenére.
Külön kérdés, hogy a Twitter meddig gondol szabad teret adni odakozmált politikusok napi ökörségeinek szerte a világban. Ha sokáig , félő hogy csak a politikusok fogják használni, burjánzó jelenlétük már így is taszítóvá teszi a Twittert. .
Trumpnak jobb lenne inkább saját portája előtt sepregetnie, mert romlanak a bevándorolók és a fekete lakosság életkörülményei , egészségügyi ellátása, stb.
Lehet nagyokat mondani , ostobaságokat elrendelni, de ki tudja hova vezet a pózolás és kakaskodás?
Nem biztos hogy túlélne az USA rendszere megint egy 2 milliós fekete és bevándorló gyülekezet pikniket a Fehér Ház előtt.
Marad tehát nyitott a kérdés, hogy ez a fickó Trump vagy csak tramp?
Akárhogy is, Trump egyben erkölcsi probléma is lett! Szóba állni vele vagy sem? Idáig jutottunk!
A két fő téma a bevándorlás szabályozása és az Unió reformja, amelynek része a költségvetés is. Nem valószínű, hogy sikerül átfogó megállapodásokat kötni. Vannak országok, amelyek az egyik témában támogatják egymást, a másikban viszont élesen szemben állnak.
Ma kezdődik az Európai Tanács, vagyis az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek szokásos kétnapos találkozója. Ennek fő témája, ahogyan azt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is írta a résztvevőknek tegnap küldött levelében, a migráció lesz. Tusk szerint
nincs sok idő a migrációs válság megoldására, mivel az elősegítette számos populista politikai erő felemelkedését,
és az Európai Uniónak ezért minél előbb be kell bizonyítania, hogy képes a helyzet rendezésére.
Nem csak a bevándorlás kérdésében várhatók azonban éles viták. Ahogy Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense a Független Hírügynökségnek nemrég elmondta, két fontos téma vár döntésre az unióban: a dublini rendszer, vagyis a bevándorlás szabályozásának reformja mellett a költségvetésről és az EU reformjáról is dönteni kell.
De nézzük előbb a bevándorlást, amellyel kapcsolatban
rengeteg különböző érdek csap majd össze.
Donald Tusk levelében azt írta: javaslatot fog tenni a Földközi-tengerből kimentett menedékkérők biztonságos elhelyezésére és arra, hogy kérelmüket Európán kívül létrehozandó központokban bírálják el.
Ez például egy olyan pont, amelyet többen támogathatnak, hiszen hasonló javaslatot tett Emmanuel Macron francia elnök is. A Deutsche Welle szerint ezt több tagállam is támogatja – a probléma az, hogy pont az érintett országok utasítják el. Edi Rama albán miniszterelnök már be is jelentette: nem akarnak ilyen táborokat az ország területén. Így állítólag többek között Líbiát próbálják az uniós tagállamok rávenni, hogy, persze jelentős összegű támogatásért cserébe, ott hozzanak létre ilyen központokat.
Angela Merkel és Giuseppe Conte központi szereplő lesz. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Ebben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek a segítségére is számítanak. A két szervezet már most is működtet olyan központokat Líbiában és Nigerben, ahol különválaszthatják a nemzetközi védelemre szoruló menekülteket az Európába tartó gazdasági bevándorlóktól.
Az is szóba került, hogy ezek a központok a Földközi-tenger lakatlan szigetein legyenek, a franciák, spanyolok és olaszok pedig azt is el tudnák képzelni, hogy az uniós kikötőkben legyenek ilyen befogadóközpontok.
Arra is megoldást kell találni, hogy mi legyen a már az Unió területén lévő menedékkérőkkel.
Németországban például komoly kormányválság van emiatt. Angela Merkel pártjának, a CDU-nak a bajor testvérpártja, a CSU a koalíció felrúgásával fenyegetőzik, ha nem sikerül gyors megoldást találni a kérdésre.
A németek elsősorban a másodlagos migrációt akarják megakadályozni, vagyis azt, hogy azok, akik már az Unió területén vannak, átmenjenek egy másik országba: jellemzően az ő céljuk Németország vagy valamelyik skandináv tagállam. Emellett azt is akarják, hogy vissza lehessen küldeni a menedékkérőket oda, ahol először átlépték az uniós határt.
Itt kerülnek szembe a németek az olaszokkal.
Az olaszokhoz érkezik ugyanis a legtöbb menedékkérő, ők viszont pont azt akarják, hogy ne maradjanak náluk.
Ezzel kapcsolatban az olasz kormány be is terjesztett egy tervet, amely többek között azt tartalmazza, hogy minden tagállamnak részt kell vállalnia a terhekből, és egy kötelező szétosztási rendszert (ha úgy tetszik, kvótát) javasolnak.
Ez az, amit viszont a visegrádi országok utasítanak el egyértelműen.
Pedig az eddigiekről az olaszok és a németek várhatóan meg tudnának egyezni, hiszen így részben mindkét kormány kívánsága teljesülne, és ezt több más ország, például a franciák is tudnák támogatni. Emmanuel Macron egyébként egyenesen azt javasolta, hogy szankcionálni kellene azokat, akik nem vesznek részt a szolidaritásban.
Ha létrejön ez a megállapodás, az alighanem megmentené Angela Merkelt is – ugyanakkor kétséges, hogy a visegrádi országok ebbe belemennek-e.
„a szélsőjobboldali magyar miniszterelnök szabotálja-e a Merkel megmentésére irányuló tervet”.
De persze hiba lenne azt mondani, hogy csak a V4-ek tudják megfúrni ezt a megegyezést, hiszen Macron is elismerte: egyelőre csak javaslatokról beszélnek. Angela Merkel pedig kedden be is jelentette: nem készül el a találkozón egy, a bevándorlást uniós szinten szabályozó csomag. Hét pontról tárgyaltak, eddig ötben értenek egyet. A másik kettő viszont pont a két legnehezebb: a menekültügyi eljárások szabályozása és a szolidaritási mechanizmus.
Merkel egyébként azt is javasolja, és ebben például a következő fél évben az Unió soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria kancellárja, Sebastian Kurz is támogatja, hogy az ügyben valóban tenni akaró országok
kössenek két-, háromoldalú megállapodásokat,
bevonva akár a menedékkérők származási és tranzitországait is.
Amiben viszont gyakorlatilag mindenki egyetért, az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) megerősítése. A tervezett közös közleménynek az Euractiv által megszerzett vázlata szerint azt ki akarják mondani:
„Annak az előfeltétele, hogy az EU migrációs politikája működjön, az, hogy hatékony legyen a határellenőrzés.”
A menedékkérők szétosztásával kapcsolatban pedig a Politico szerint várhatóan Ausztriát kérik majd fel arra, hogy dolgozzon még ennek a tervén.
Mivel Magyarországon már évek óta gyakorlatilag nincsenek menedékkérők, ezért
a találkozó másik fő témája sokkal inkább érintheti az országot.
Ez pedig a költségvetés és az EU reformja. A már a Független Hírügynökség által is ismertetett Merkel-Macron terv azt szeretné, ha az eurózónához tartozó országok szorosabbá tennék az integrációt, többek között közös költségvetést vezetnének be, amelynek része lenne, hogy a gazdagabb régiók segítik a szegényebbeket.
Mark Rutte holland miniszterelnök kulcsfigura lehet. Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger
Ez viszont sokaknak nem tetszik. Az elégedetlenek egyik vezetője Mark Rutte, a liberális holland miniszterelnök, aki szerint az EU „nem jótékonysági intézmény”, a déli szegény országoknak nem a gazdagabb északiak pénzén kell talpra állni. Elutasítja a közös költségvetést, szerinte jobban és hatékonyabban működő Unióra van szükség, szigorúbb szabályokkal.
Kevesebb pénzt szánna agrártámogatásokra és strukturális alapokra,
sőt, ezek folyósítását jogállami és korrupcióellenes feltételekhez kötné – látható tehát, hogy ez a kérdés miért érinti igen érzékenyen Magyarországot.
Rutte ötleteit is többen támogatják, leginkább az írek, a skandinávok és a balti államok, de Sebastian Kurz is erről beszélt egy interjúban, igaz, ő Macron ötleteit is jónak nevezte.
A két fő téma mellett várhatóan szóba kerül még a Brexit és az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború. Utóbbival kapcsolatban Donald Tusk a cikk elején idézett levelében azt írta: hatalmas nyomás alatt vannak a transzatlanti kapcsolatok Donald Trump amerikai elnök politikája miatt, és nem csak a kereskedelmi kérdésekben nagyok a nézeteltérések. Szerinte „fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvekre”.
Az ellentétek tehát nagyok, több törésvonal is húzódik az uniós tagállamok között, nem véletlen, hogy Tusk az elmúlt néhány nap alap alatt személyesen látogatott meg több mint féltucatnyi európai vezetőt, másokkal meg telefonon tárgyalt. A legfontosabb ügyekben így sem várható átfogó megállapodás a csúcstalálkozón.
A nem hivatalos eredmények alapján Recep Tayyip Erdogan megszerezte a szavazatok több mint felét az első fordulóban. Orbán Viktor az elsők között gratulált neki. A török ellenzék vitatja az eredményeket.
A szavazatok 96,6 százalékos feldolgozottságánál a voksok 52,6 százalékát kapta az elnökválasztáson Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő elnök, és ezzel már biztos, hogy az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást.
Erdogan már be is jelentette a győzelmét.
Csakhogy az ellenzék vitatja az eredményt. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hivatalos adatok szerint az urnák több mint 50 százalékát kinyitották már, de nekik a Legfőbb Választási Tanács olyan adatokat küld, hogy még több tízmillió szavazatot meg kell számolni.
Az ellenzék szerint sok volt a visszaélés a választáson,
állítólag volt, ahol már a szavazókörök nyitásakor borítékokat találtak az urnákban.
Az elnökválasztás mellett parlamenti választást is tartottak, itt az elnök pártja önmagában nem szerzett abszolút többséget, szövetségesével együtt viszont igen.
Az Anadolu hírügynökség közben arról írt, hogy az uniós vezetők közül Orbán Viktor volt az első, aki gratulált Erdogannak.
#BREAKING In 1st congratulations from EU country, Hungarian Premier Victor Orban congratulates Turkish President Erdogan on his election success
— ANADOLU AGENCY (ENG) (@anadoluagency) June 24, 2018
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megerősítette. Azt is mondta: Törökország stabilitásához olyan vezetőre van szükség, akivel meg lehet állapodni, és aki betartja a megállapodásokat, és szerinte Erdogan ilyen.
Az előzményekről és arról, mi volt az igazi tétje a választásnak, ebben a cikkben írtunk bővebben.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
bár a fenyegetések az utóbbi időben kifinomultabbak lettek. Szakértők szerint azonban a beavatkozásnak gátat szab a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete. És a hasadóanyagot másutt is meg lehet venni, az erőműveket hazai személyzettel is lehet működtetni. Ám az aggályok megmaradnak.
Vannak azonban kimondottan léleksimogató mozzanatok is, amelyek a beszűkölt nacionalista tudatot törik át. Mindenekelőtt a szintén Londonban játszó Novak Đoković (a wimbledoni torna is most zajlik) ellátogatott az elődöntőre készülő horvát labdarúgókhoz és közös fotóval adták tudomásul: igazi sportemberek egymás sikereinek is tudnak örülni. Még akkor is, ha nem egy nemzet akoljában melegednek. És annak ellenére, hogy a szélsőséges (általában kormánypárti) sajtó Szerbiában és Horvátországban a vébé kapcsán is a gyűlölet hangján beszél a másik félről. Szerbiában kollektív üdvrivalgás fogadta a svédek győzelmét a svájciak ellen, mert az utóbbiban több koszovói albán nemzetiségű játszik. A svájciak edzője és egyik csatára, akik viszont szerb nemzetiségűek, árulóknak számítanak.
