Kultúra

Folytatódik az Operamacera

0

Mozart Figaro házassága című művével folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok Operamacera sorozata vasárnap a Müpa Fesztivál Színházban.

A 11 és 15 órakor kezdődő eseményen köreműködik Kolonits Klára szoprán, Cseh Antal bariton, Bordás Barbara szoprán, Kálnay Zsófia mezzoszoprán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Dinyés Dániel vezényletével, a rendező Göttinger Pál – közölték a Nemzeti Filhanrmonikusok.

Az Operamacera sorozat következő részében Dinyés Dániel karmester-zeneszerző és Göttinger Pál rendező a mozarti operaszínpad bebarangolására hívja az érdeklődőket, a mű és a színpadi énekes játék mélyére vezetve. Nem keresztmetszetet adnak, de olyan összefüggésekre is rávilágítanak, amelyek egy hagyományos operaelőadás alatt rejtve maradhatnak a közönség előtt.

Francois Leleux vezényletével Beethoven Coriolan-nyitánya, Mozart C-dúr oboaversenye és Schubert IV. „Tragikus” szimfóniája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén január 20-án a Müpában.

Francois Leleux budapesti koncertjének műsorát azonos alaphangú dúr és moll hangnemek köré szerkesztette, mintha ugyanannak a témának két ellentétes oldalát mutatná be. A c-moll hangnem Beethovennél hősi, patetikus hangulatok kerete. A C-dúr hangnem Mozart műhelyében a pompával, a fenségessel kapcsolódott össze. A hangverseny második részében a tizenkilenc éves Schubert remekműve csendül fel, amelynek érdekessége, hogy a „tragikus” cím magától a zeneszerzőtől származik.

Feketébe borult a vörös szőnyeg a Golden Globe-díjátadón

Január 7-én este a vörös szőnyegen a legjellemzőbb szín a fekete volt: a legtöbb színész és színésznő fekete ruhában érkezett a 75. Golden Globe-díjátadóra, hogy így vállaljon szolidaritást a szexuális zaklatások áldozataival. Nagy meglepetés nem történt a díjkiosztón, az este legnagyobb nyertese tévés kategóriában a Hatalmas kis hazugságok és A szolgálólány meséje, a filmek között pedig a Három óriásplakát Ebbing határában lett.

Helyi idő szerint vasárnap este kiosztották Beverly Hillsben a hollywoodi külföldi tudósítók szervezetének (HFPA) díjait, azaz a Golden Globe-díjakat a legjobb 2017-es filmeknek is tévéműsoroknak, továbbra is megkülönböztetve a drámák, illetve a vígjátékok és zenés filmek kategóriáját.

Film

Guillermo del Toro A víz érintése című fantasyfilmjét összesen hét díjra jelölték, de végül csak a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-ot nyerte meg. A legjobb dráma kategóriában, ahol A Pentagon titkai című sajtódrámával, a második világháborús Dunkirkkel, a Három óriásplakát Ebbing határában című filmmel, valamint Luca Guadagnino Szólíts a neveden című szerelmesfilmjével szállt versenybe, a Három óriásplakát… határában nyert.

Ez nem okozott nagy meglepés, csakúgy, ahogy a vígjátékok és zenés filmek mezőnye sem, amelyet a minden kritikus által csodált Lady Bird, Greta Gerwig író-rendező debütáló, önéletrajzi alapokon nyugvó filmje nyert meg.

Mindkét film többet más kategóriában is díjazták: a Három óriásplakát… összesen négy Golden Globe-ot nyert. A már Oscar-díjas Frances McDormand, aki lányának gyilkosát keresi a filmben, a legjobb drámai színésznő lett a főszereplők kategóriájában, a férfi drámai mellékszereplők között pedig Sam Rockwellt díjazták, és Martin McDonagh forgatókönyvíró is nyert. A Lady Bird a legjobb vígjáték díja mellett még egy Golden Globe-ot kapott: főszereplője, Saoirse Ronan lett a legjobb színésznő vígjátéki kategóriában.

A Három óriásplakát Ebbing határában címû filmdráma alkotói a sajtószobában tartott fotózáson a 75. Golden Globe-díjátadón (MTI/EPA/Mike Nelson)

A férfi főszereplőknél Gary Oldman nyert Winston Churchill megformálásáért A legsötétebb óra című filmben, vígjátéki kategóriában pedig James Franco a The Disaster Artist-ért.

Tévé

Az évek óta jelölt, és többszörösen Emmy-díjazott Trónok harca továbbra sem tudott nyerni a kategóriában, a legjobb drámasorozat idén A szolgálólány meséje lett. A Hulu sorozata tehát a szeptemberi Emmy-díjátadó után az első évadával már Golden Globe-ot is tudott nyerni, és ahogy várható volt, a főszereplőt alakító Elizabeth Moss-t is díjazták.

A komédiasorozatok között is megismétlődött ez a forgatókönyv: Amy Sherman-Palladino új, kosztümös alkotása, a The Marvelous Mrs. Maisel kapta a díjat, és főszereplője, Rachel Brosnahan pedig a legjobb vígjátéki sorozatszínésznő lett. A férfiak közül Ewan McGregor nyert a Fargoért, és Sterling K. Brown az Ezek vagyunk mi című sorozatért.

A Golden Globe-on csakúgy, mint az Emmy-n külön díjazzák a minisorozatokat/tévéfilmeket, és ezekben a kategóriákban a Hatalmas kis hazugságok tarolt az HBO-tól. Nemcsak a legjobb minisorozat lett, hanem Nicole Kidman a legjobb női főszereplőnek, Laura Dern a legjobb női, Alexander Skarsgard pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat vehette át.

A show

A díjazottak mellett a legnagyobb kérdés az idei Golden Globe-bal kapcsolatban az volt, hogyan kezelik majd a hollywoodi zaklatási botrányt, ami rányomta a bélyegét 2017 végén a szórakoztatóipar hangulatára. Azt már előre tudni lehetett, hogy a sztárok öltözködésükkel reagálni fognak rá: több nő és férfi is előre jelezte, hogy feketében mennek a díjátadóra, ezzel tiltakozva a nőket elnyomó, a visszaéleseket pedig eltussoló hollywoodi gyakorlat ellen. Ez így is lett, így a beszámolók szerint a legfontosabb kérdés ezúttal nem az volt a vörös szőnyegen, hogy kinek a kreációját választották a sztárok, hanem hogy miért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a „viselj feketét” felhíváshoz.

A köszönőbeszédekben is többször előkerült a téma, és az este házigazdája, Seth Meyers televíziós műsorvezető is azt ígérte a Hollywood Reporternek már decemberben, hogy nem fogja kerülni a szexuális zaklatási botrányt műsorvezetőként, sőt. Ennek megfelelően a díjátadót is úgy kezdte, hogy „jó estét hölgyeim, és a még megmaradt urak” – ezzel utalva arra, hogy egyre több hollywoodi férfisztárról derül ki, hogy zaklatási ügybe keveredett.

„2018 VAN, A MARIHUÁNA VÉGRE LEGÁLIS, A SZEXUÁLIS ZAKLATÁS VISZONT VÉGRE NEM, SZÓVAL JÓ ÉV LESZ EZ”

– folytatta Meyers. Elmondta, hogy új éra köszöntött be Hollywoodban, de ezen az estén hónapok óta először a férfiaknak sem kell aggódniuk, ha hangosan felolvassák a nevüket.

Meyers, aki saját műsorában rendszeresen foglalkozik az amerikai elnökkel is, nem hagyhatta ki azt sem, hogy a magát a hétvégén „stabil zseninek” nevező Donald Trumppal viccelődjön.

Fontos szerep jutott a Cecil B. DeMille életműdíjjal kitüntetett Oprah Winfrey-nek is. A tévés személyiség beszédében kiemelte, hogy ő az első fekete nő, aki megkaphatta ezt a díjat. Oprah természetesen a metoo-mozgalomra is reagált, és azt üzente a show-t néző lányoknak, hogy új idők kezdődnek.

Énekeseket keres a Nemzeti Ifjúsági Kórus

0

Magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését várják a világ minden részéről.

A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten. A kórus ezt követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva

öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak.

A kórus repertoárját mások mellett Kodály, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei színesítik majd. A tervek szerint a kórus Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten és Kecskeméten is színpadra lép, utóbbi helyszínen zárul a Kodály Művészeti Fesztivál. A kórus szakmai vezetői Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyok, a Kodály Intézet korábbi és jelenlegi igazgatója.

A pályázat részletei a kodaly.hu oldalon olvashatóak.

Állandósult félelem

Kis, filigrán nő, temérdek vakmerőséggel, gondolná az ember, Al Ghaoui Hesnáról, aki háborúkban, válságövezetekben készít tévériportokat, elképesztő, hogy milyen helyeken fordul meg, gyakran oda igyekszik, ahonnan mások menekülnek. Én csak bámulom, mert a negyedétől összemajréznám magam, annak, amit végigcsinál. Félj bátran címmel írt könyvet, amiben megnyugtat minket, hogy gyakran ő is be van rezelve.

 

Éppen a könyv olvasása közben kell rájönnöm, hogy tán azért is kedvelem annyira a munkáit, mert sokakkal ellentétben, soha nem akarja megjátszani, a hű, de nagyon bátor, rettenthetetlen hőst. Vállalja, hogy akár csetlő-botló ember, de persze nem naivul ostoba, nem akar besétálni csapdákba, nem akarja sehol ott hagyni a fogát. Kellően igyekszik felmérni a terepet, miközben nyilvánvalóan, már temérdek helyen meghalhatott volna. És hát ő tényleg. Nála nem éreztem, amit amúgy nem keveseknél, hogy manipulál a veszéllyel, oda vág be lövést, robbanást, ahol netán nem is volt, fitogtatja, hogy ő milyen párját ritkítóan halált megvető.

Nem, ő bizony félt, fél és félni fog, és ráadásul azt gondolja, hogy a félelem akár segíthet a túlélésben. Csak hát nem szabad elharapóznia, totálisan eluralkodnia rajtunk, mert akkor teljesen leblokkolhatunk, és netán ettől lesz nekünk annyi. Állítja, hogy a félelem kezelhető, karban tartható, szabályozható, és erre számtalan személyes példáz hoz, akár hajmeresztő szituációkból. De alaposan bele is ásta magát a témába, szakértőktől olvasott rengeteget, meg persze többekkel szót is váltott, így aztán a riportszerűen leírt szituációkat, nem csupán a saját, hanem jó néhány szemszögből igyekszik láttatni.

És nem is szükséges ehhez feltétlenül olyan helyszín, ahol kapásból életveszély van. Elég például egy hazai bevásárlóközpont, ahol a hosszas sorban állást megunva, hároméves kislánya, kiráncigálva magát a mamája kezéből, ripsz-ropsz elszalad, és eltűnik az átláthatatlan tömegben. Ez is, szinte biztosan, halálfélelmet okoz egy anyánál. Megáll benne az ütő, a pániktól akár időlegesen meg is szűnhet a cselekvőképessége. El is olvashatjuk ezt a bookline által megjelentetett kötetben, amiben a szerző címlapképén, és a hátsó borítón található fotóján kívül nincsenek is képek. Nyomát nem leljük hatásvadász illusztrációknak, nem akarnak ilyen módon megborzongatni minket. Ez a könyv bizony egy betűtenger, vállalja a szó erejét, és joggal bízik benne, mert a riporternő nem csak a mikrofont kezeli hozzáértő érzékenységgel, hanem empátiával telien, érdekfeszítően ír. Akár falni lehet a kötet lapjait, amiből kiderül például milyen egy sokakat megölt hadúrnő, milyen a lidérces hozzávezető út, amin vadásznak az arra járókra. De azt is megtudhatjuk, milyen szörnyűséges, amikor palesztin vagy izraeli családoknak kell rettegniük bombatámadásoktól. Ezúttal képzeletbeli kamerájával rájuk fókuszál Hesna, közel hoz hozzánk embereket, arcokat, már-már mi is aggódunk értük, és átérezzük, micsoda folyamatos iszonyatban kell létezniük.

A kötet végén arról is szó esik, hogy az újságíró remegő lábakkal lecövekelve, nem mert leugrani egy szikláról egy folyóba, ahonnan pedig a többiek váltig heccelték, hogy ugyan már, rugaszkodjon neki. Kifejti, hogy valószínűleg miért szánt inába a bátorsága. Amiatt, hogy rájött, ennek a veszélyvállalásnak az ég egy adta világon semmi értelme. Hiszen veszélyt csak úgy, erőfitogtatásból, szórakozásból, fölényeskedésből nem érdemes vállalni. Érzékeny könyv ez, helyenként még a borzalmak ecsetelése közben is szép, mert időnként a rémségek közepette is csak előtüremkedik a humánum.

Ezért utálta meg Micimackót a saját gazdája

Ha valaki csak egy kedves történetre vágyik arról, hogyan keletkezett gyerekkora kedvenc meséje, a Micimackó, akkor nem biztos, hogy az erről szóló Viszlát, Christopher Robin című film neki való. A legnagyobb hangsúly ugyanis nem az ihletadó cuki plüssfigurákra és a még cukibb gazdájukra, Róbert Gidán került, hanem arra, hogy milyen károkat okozott a könyvet övező felhajtás A. A. Milne családi életében.

Persze a Viszlát, Christopher Robin című filmből megtudhatjuk, hogy ki is volt az Milne, és hogyan jutott eszébe Micimackó és barátainak története, de sokkal érdekesebb, amikor a film a mesekönyv születését övező, illetve azt követő traumákról beszél.

A film eleje elsősorban a szerzőre (Domnhall Gleeson) koncentrál, aki megjárta az első világháborút, utána pedig nehezen találta a helyét a londoni társaságban és felesége, Daphne Milne (Margot Robbie) oldalán. Mrs. Milne szerette volna, ha most már minden visszatér a régi kerékvágásba, de férje poszttraumás stressztől szenvedett, és kifejezetten zavarta, hogy a világ úgy akar tenni, mintha meg sem történt volna a mészárlás. Hiába született meg egyetlen gyerekük, Christopher Robin – vagy, ahogy mindenki becézte, Billy – az sem hozta meg a felhőtlen családi boldogságot. Milne remélte, hogy a vidéki élet nyugalma majd feledteti vele a háború borzalmait, ezért egész családját felpakolva egy erdő szélére költözött Sussex-be.

A. A. Milne Domhnall Gleeson megformálásában alapvetően szimpatikus figura,

aki mindenkivel kedves és udvarias, kifejezetten jó humorú, de apának azért korántsem a legjobb. A nagy fantáziával megáldott nyolcéves Billyt (akit a tízéves Will Tilston játszik) nem is szülei, hanem inkább egy dadus (Kelly Macdonald) neveli, hiszen anyja sem tudja, hogy mit kezdjen a gyerekkel. Margot Robbie-nak igazán testhezálló a neurotikus Mrs. Milne szerepe, de az ő háttérsztorija sokkal kevésbé van kibontva. A fókusz az apa és fia kapcsolatán van, amely akkor kerül az első igazi próbatétel elé, amikor a szórakozásra vágyó Mrs. Milne inkább visszamenekül Londonba, a dadus pedig kénytelen kis időre elutazni. Ez a néhány nap az, amely ihletet ad az írónak, aki a közös játék alapján megírja Christopher Robin – a Karinthy Frigyesnek tulajdonított fordításban Róbert Gida – és Winnie-the-Pooh, azaz Micimackó történetét.

Először inkább csak saját örömükre készülnek a történetek, de az első versecske publikálása után nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek szeretnének még Micimackóról olvasni. A filmből az nem derül ki, hogy hogyan és miért is lett annyira népszerű a könyv, csak az, hogy mekkora, a mai sztárok életéhez hasonló felhajtás övezte elsősorban a kisfiú életét. Magyarázatként mindössze csak egy elég erőltetett és suta mondat hangzik el a dadustól arról, hogy a háború után az emberek egy kis örömre vágytak, és ezt adta meg nekik Christopher Robin és játékmackója története.

A siker az írót is váratlanul éri, aki eleinte nem látja vagy nem akarta látni, hogy a nem kívánt figyelem mennyit árthat a kisfiának. A film második fele erre koncentrál: hogy

milyen élete lett kedvenc mackója miatt Christophernek, majd arra, hogyan próbált ebből kitörni.

A 21. században valószínűleg a Vekerdy Tamás életművét nem ismerő nézőknek sem kell nagyon elmagyarázni, hogy rosszat tehet egy gyereknek az, ha nem engedik, hogy gyerek legyen. A film ennek ellenére folyamatosan a szánkba rágja, hogy hiába gondolta mindenki azt, hogy az erdőszéli házban a plüssjátékaival játszó kisfiú a legboldogabb gyerek a világon, ez nem feltétlenül volt így.

Christopher Robin édesanyját Margot Robbie, dadáját pedig Kelly Macdonald játsza

Ez a kettőség vonul végig egyébként az egész filmen: egyrészt ott vannak a giccsbe hajló jelenetek arról, ahogy a fák ágain átszűrődő napfényben Milne és a kisfia játszik, illetve a gyönyörű vidéki tájkép láttán azon mereng, hogy ez az igazi boldogság. Mellettük pedig azok a fájdalmas jelenetek, amikor az íróra rájön a háborúból visszamaradt pánik, vagy azt látjuk, ahogy a kisfiút a saját szülei gyötrik.

A Viszlát, Christopher Robin alapjául Ann Thwaite A. A. Milne életről szóló, 1990-ben kiadott könyve szolgált, de a film sok tekintetben jelentősen eltér a valóságtól, illetve inkább egyfajta értelmezését adja annak. Az például nem világos, hogy Milne poszttraumás stressz szindrómában szenvedett-e, vagy már a háború előtt is voltak pszichés gondjai, felesége pedig nem volt annyira negatív figura, mint a filmben. A felnőtt Christopher visszaemlékezései pedig arra engednek következtetni, hogy a hírnév igazából csak akkor kezdte zavarni, amikor bentlakásos iskolába került, ahol társai folyamatosan bántották.

Mindenesetre nagyon érdekes, hogy a Billyt játszó, tényleg kis csodabogárnak tűnő Will Tilstont most hasonló médiafigyelem övezi az Egyesült Királyságban, mint annak idején Christopher Robint, akit eljátszott.

Rossz hír a Trónok harca rajongóinak

1

Az HBO megerősítette a régóta terjedő híresztelést, miszerint a Trónok harca utolsó évada csak 2019-ben kerül képernyőre.

Az HBO a honlapján jelentette be, amit már eddig is sejteni lehetett: nem idén mutatják be a Trónok harca nyolcadik, utolsó évadának hat részét, hanem csak 2018-ban.

Ez azt jelenti, hogy a rajongóknak minden eddiginél többet kell várniuk a következő részekre a világ legnépszerűbb fantasysorozatából. Az Entertainment Weekly már 2017 nyarán arról írt, hogy az utolsó évadra valószínűleg másfél évet kell várni (az előző, hetedik évadot is a szokásosnál később, idén júliusban kezdték vetíteni), mert a sorozat alkotói a lehető leglátványosabbra akarják csinálni a finálét.

Most már biztos, hogy a nyolcadik évad csak 2019-ben érkezik.

A forgatás már tart, és várhatóan idén nyáron fejezik be.

Az EW szerint a késlekedés a kreatív indokok mellett azzal is magyarázható, hogy mivel a George R.R. Martin regényfolyama alapján készült sorozat az HBO eddigi legnagyobb dobása, minél inkább ki akarja tolni a csatorna a befejezést.

Egyben bejelentették, hogy az egyes epizódok rendezői David Benioff és D.B. Weiss (azaz a sorozat producerei és showrunnerei), valamint David Nutter and Miguel Sapochnik lesznek – ők mindketten rendeztek már több epizódot is.

Azt viszont még nem lehet tudni, hogy 2019-ben mikor indul a nyolcadik évad, tehát az továbbra is nagy kérdés, hogy mennyit kell még várniuk a rajongóknak a történet lezárására. Mivel a hetedik évad kivételével mindig tavasszal kerültek adásba az új részek, elképzelhető, hogy most is emellett dönt majd az HBO.

Az biztos, hogy ez lesz az eddigi legrövidebb évad: mindössze hat részesre tervezik, bár valószínűleg néhány epizód hosszabb lesz a szokásosnál.

Szerelmi vallomás a színészethez

A vérforraló Carmen áriáját énekli Molnár Piroska egyáltalán nem tűzpirosba öltözötten, ahogy szokták, hanem fekete estélyiben, nem is igézően vonagló, csábos testtel, ahogy szintén szokták, de lázas tekintettel, belső lobogással, szétáradó hanggal, szóval abszolút hitelesen. Egy nagy színésznő mereng vissza dalok és összekötő szövegek segítségével, az „Emberi hang…” című estjén az életére, a Rózsavölgyi Szalonban. Tudja, hogy már sok tekintetben megkopott a test, önironikusan mondja is, hogy most megmutatja, ami megmaradt belőle. Azt pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy a művészete változatlanul a virágkorában van.

 

Bármennyire hihetetlen, ez az első önálló estje. Mindig azt gondolta magáról, hogy csapatjátékos, ezért ódzkodott az ilyesmitől, de most a Rózsavölgyi felkérését igencsak nagy tisztességnek tartotta, ezért nem tudott neki ellenállni. A pódiumra viszont nem ment föl, körberakatva a székeket, lényegében körülöleltette magát nézőkkel, ezúttal a színpadon is a közönség tagjai ülnek. Így nincs egyedül. És amúgy sincs, mert ott van az empatikus zongorakísérő, Termes Rita, aki minden mozdulatára figyel, és, ha netán szükséges, segít kicsit a szövegben, vagy, ha valamelyik dalba véletlenül beletolul egy egészen másik dallama. Mert ne tagadjuk, ez előfordul, de ezek közel sem kínos pillanatok, hanem fölöttébb szépek. Termes nem próbál súgni, hanem felvállaltan, eléggé fennhangon mondja amit kell. Molnár sem próbál semmit leplezni, hanem akár némi öniróniával azt mondja, hogy „na ezért nem vállaltam én önálló estet,” és megy tovább. És ott van még Bornai Szilveszter is, a tangóharmonikájával, meg egyéb hangszerekkel, és olyan arcberendezéssel, amin pontosan tükröződik, mit érez, amikor hallgatja, nézi Molnárt.

Aki nem akar semmit fitogtatni, esze ágában sincs virtuózul minden színészi árnyalatát, esztrádműsorhoz hasonlatosan, megmutatni. Sőt, tovább megyek, olyan fenemód sokat sem akar mondani. Nincs arról szó, hogy mint például egykor Mensáros László vagy Kézdy György, világmegváltó hevületű esttel rukkolna elő, és olyan rafináltan egymás után szerkesztett szövegekkel, amik így együtt, jókora többletjelentést hordoznak.

Akár azt is mondhatnám, hogy Vörös Róbert szerkesztő-rendezővel a lehető legegyszerűbb megoldást választották, a pályáján amúgy is előforduló dalokat válogattak, és ezeket Molnár anekdotákkal köti össze. Kész, mindössze ennyiről van szó, se világmegváltás, se különösebb üzenet, netán politikai ide-oda kacsintás nincs. És ez azért nem kevés, mert az estben mégis összesűrűsödik Molnár nagy-nagy művészete. Nem csak az emberi hangot ismeri jól, egyetemi tanárként tanítva is a színpadi beszédet, hanem az emberismerete is parádés. Ahogy mondjuk a Mágnás Miskából elénekli Marcsa belépőjét, abban benne van egy fiatal lány életigenlése, kicsattanó lendülete, fékezhetetlen energiája, szeretetéhsége és sok tekintetben naivitása. Ahogy pedig a Koldusoperából elfújja a Ballada a szexuális szolgaságról című dalt, abban már ott van az a tudás, hogy az élet nem feltétlenül abba az irányba visz minket, amerre mi menni szeretnénk, temérdek a teher rajtunk, de valahogyan fönt kell maradni, és előre kell araszolni, tovább. És hát persze beszél a halálról is, nem is akármivel, Mahler Gyermekgyászdalok ciklusából idéz. Megrendítően, lúdbőröztetően fájdalmas és gyönyörű.

Az utolsó műsorblokk előtt azért pihen egy kicsit. Minden estjének van vendége, most Novák János, a Kolibri Színház igazgatója, rendező, zeneszerző volt az. Ő zenésítette meg a Bors nénit, és lépett is fel benne már több mint háromszázszor Molnárral. Naná, hogy ezúttal ugyancsak énekelnek közösen egy dalt belőle, majd néhány nóta erejéig Nováké a közönség figyelme, aki erre rászolgál rendesen.

Molnár a könnyedségekben is fajsúlyos. Zerkovitz Béla Josephine Bakernek írt dala előadása közben egészen olyan, mint egy tüzes táncosnő. Amikor egy színésznőről énekel, az az őrületig fokozódó szerelmi vallomás a hivatásához, annyira, hogy Mucsi Erika nézőtéri felügyelő be is hoz neki egy kényszerzubbonyt. Hát igen, tudható, ő szinte mindent, tulajdonképpen a magánéletét is feláldozta az imádott pályájáért. Ez az est is szerelmi vallomás a színészethez, a színházhoz.

Cate Blanchett vezeti a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijét

0

A kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz a harmadik női zsűrielnök az utóbbi évtizedben Cannes-ban. A 48 éves sztár a közelmúltban a Weinstein-bortány nyomán a nőkkel szembeni szexuális zaklatások és erőszak elleni kampány egyik arca lett.

Cate Blanchett ausztrál színésznő lesz a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke. A kétszeres Oscar-díjas színésznő a május 8. és 19. között zajló 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díjáról döntő grémiumot vezeti majd. A tavalyi mustrán a spanyol rendező, Pedro Almodóvar vállalta a zsűrielnökséget.

A 48 éves sztár a közelmúltban a Weinstein-bortány nyomán a nőkkel szembeni szexuális zaklatások és erőszak elleni kampány egyik arca lett, és a hétfőn elindított „Az idő lejárt!” (Time’s Up!) kezdeményezéshez is csatlakozott, amely a munkahelyükön szexuális visszaélés áldozatául esett nőknek nyújt egyebek mellett jogi támogatást.

Pierre Lescure és Thierry Fremaux, a cannes-i fesztivál vezetői páratlan tehetségű, elkötelezett színésznőként méltatták Blanchettet, akinek munkáját a színpadon és a filmvásznon egyaránt elismerik.

A színésznő elmondta: az elmúlt években számos alkalommal látogatott el színésznőként, producerként a cannes-i fesztiválra, ahol a nemzetközi versenyprogramban, illetve a filmvásáron fordultak meg filmjei.

Blanchett 2014-ben a Blue Jasmine című Woody Allen-filmben, tíz évvel korábban pedig Martin Scorsese Az aviátor című filmjében nyújtott alakításáért kapott Oscar-díjat. 2012-ben elnyerte a francia kulturális minisztérium kitüntetését is.

A BBC News emlékeztetett arra, hogy Blanchett az utóbbi évtizedben a harmadik női zsűrielnök Cannes-ban: 2009-ben Isabelle Huppert színésznő, 2014-ben pedig Jane Campion rendező vezette a testületet.

Müller Péter Sziámi és barátai a Gödörben

0

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar elkészítette új lemezét, melyet először élőben 2018. január 13-án, a Gödör Klubban mutatnak be a nagyközönség előtt.

A Nevess Magadra! című új album – alcíme „A helyzet tragikus – de nem komoly…” – tizennyolc felvételt tartalmaz. A dalok között szerepel néhány régebbi Sziámi dal újra gondolva, vannak köztük teljesen új nóták, és izgalmas meglepetések is, úgy, mint Kiss Laci (URH, Európa Kiadó) szerzeménye, az Anima Sound System által készített remix, valamint a Romano Drommal készült közös dal, a Boldog Új Évet! (A lemez a koncerten megvásárolható.)

Ezen az estén a zenekar hosszú koncertre készül: az új lemez dalain túl előveszik a legjobb URH és Sziámi dalokat is. Vendégként közreműködik majd többek között Ónodi Eszter (Katona József Színház), Másik János, Stefanovics Angéla (Pintér Béla Társulata) és a Romano Drom.

Előttük a hosszú múltra visszatekintő Malacka és a Tahó zenél.

A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar derűsen és merészen termékeny, innovatív, ugyanakkor szigorúan és lazán hagyományőrző alkotócsoport. Mint neve is mutatja, kipróbált baráti társaság, amely egyenként és együtt is megjárta a szocializmus és a posztkapitalizmus legjobb tűrt és tiltott formációit. Ebből következően ők azok, akik folyamatosan karbantartják az URH, a Kontroll-Csoport, a Sziámi, a korai Európa Kiadó és néhány más fontos, megszűnt vagy ritkán létező formáció kiemelkedő dalait. Ezek a számok meghökkentő/természetes módon ma újra ugyanúgy – ha nem erősebben – hatnak, mint megszületésük pillanatában.

Az egykori rajongótábor még (koncert)járóképes reprezentánsait a gyerekek és unokák generációja egyre bővülő számban egészíti ki a koncerteken, a fiatalok is kívülről fújják, amit belülről a magukénak éreznek. Ennek is köszönhető, hogy az öt éve aktívan együtt zenélő AndFriends mostanában számos zsúfolt, gyakran dupla koncertet adott a főváros nagyobb, mértékadó helyszínein és kihagyhatatlan fesztiválzenekarként is számon tartják.

A baráti társaság tagjai: Müller Péter Sziámi – ének, dalszövegek, (URH, Kontroll, Sziámi), Kirschner Péter – zeneszerzés, gitárok, vokál (URH, Európa Kiadó, 2. Műsor), Roszik Hella – ének, hegedű (Pintér Béla és Társulata), Varga Orsolya – billentyűs hangszerek (Európa Kiadó, Orkesztra Luna), Angler Ákos – dobok (Sziámi, Anima Sound System, Odett), Winterverber Csaba – basszusgitár (Európa Kiadó, Napra).

Filmnek nem túl jó, de kísérletként érdekes a festett Van Gogh-mozi

A Loving Vincent a világ első olyan filmje, amelyet teljes egészében kézzel festettek, méghozzá olajfestéses technikával, és mint ilyen, mindenképpen érdekes kísérlet. Filmélményként viszont sok kívánnivalót hagy maga után, hiszen pont a filmes jellegzetességek működnek benne a legkevésbé, így valószínűleg nem fogják elárasztani a festményfilmek még a művészmozikat sem.

Vincent van Gogh a világ egyik leghíresebb festője, akit jellegzetes stílusáról és tragikus életéről ismer mindenkit. Ezt a kettőt kapcsolja össze a Loving Vincent: úgy járja körül Van Gogh életének utolsó napjait, hogy az elmesélt történet közben magának a festőnek a képeit idézi meg. Ráadásul nemcsak formailag, hiszen a film képkockáit konkrét műalkotások inspirálták, sok esetben pedig egyenes Van Gogh tájképek és portrék reprodukciói.

Ezzel a művészettörténetben jártas nézőnek a ráismerés örömét is tartogatja a film, de az alkotók (a film nemzetközi stábbal lengyel és brit koprodukcióban készült) azokra is gondoltak, akik kevésbé műveltek Van Gogh-témában: a Loving Vincent végén elmagyarázzák, hogy ki kicsoda a történetben, és a megjelenő festmények egy részéről is szó van. A filmből az szintén kiderül, hogy állnak a kutatók a Van Gogh-sztori felfejtésével, hiszen a festő halála (és élete) körül még most is sok a rejtély.

A film története is erre épül tulajdonképpen: Van Gogh halála utána egy évvel egy ismerőse megpróbálja kideríteni, hogy

mi vezetett ahhoz, hogy a festő megölje magát.

A nyomozás kiindulópontját egy levél adja, amelyet Van Gogh a testvérének, Theónak írt, de már nem küldte el. A levél kézbesítésével az arles-i postás bízza meg a fiát, Armand Roulin-t, aki – mivel nem kifejezetten kedvelte a furcsa festőt – először ellenkezik. Végül mégis elindul a levéllel Theo Van Gogh-hoz, és miután Párizsban kiderül, hogy neki már nem tudja kézbesíteni, Auvers-sur-Ois-ba megy, ahol a festő utolsó napjait töltötte.

Elhatározza, hogy Van Gogh orvosának és barátjának, Paul Gachet-nak adja át a levelet, de amíg a kis faluban a Gachet-val való találkozásra vár, elkezdi érdekelni, hogy mi történhetett a festővel. A főszereplő tehát tulajdonképpen a Van Gogh nyomában járó Armand Roulin (Douglas Booth), aki egy idő után már nem kötelességnek, hanem személyes missziónak tekinti, hogy minden lehetőt megtudjon a festőről, és közben, mint egy coming of age-moziban, saját személyisége is fejlődik.

Armand Roulin sárga kabátban, a kép bal szélén az arles-i kocsmában

A nyomozásnak vannak izgalmas és kevésbé izgalmas elemei sajnos – például a sok a fekete-fehérre mázolt flashback – , korántsem szolgáltat a forgatókönyv elég alapanyagot ahhoz, hogy a különleges animációt leszámítva is érdekes legyen a Loving Vincent. Nyilván nem a történeten volt a hangsúly, hanem azon, hogy festészetet a filmmel ötvöző alkotás jöjjön létre, ami hatalmas vállalkozásnak bizonyult.

125 festőnek több mint 65 ezer képkockát kellett elkészítenie a másfél órás játékidőhöz, a Loving Vincent-ben viszont pont az nem néz ki igazán jól, ami a film médiumának lényege: a mozgókép és a montázs. A Van Gogh-imitációtól a látvány folyamatosan vibráló hatást kelt, ahogy mozognak a szereplők és változik a környezetük, ami a közelképeken még érdekes is tud lenni, viszont a totáloknál már kifejezetten idegesítő lehet.

A nézőnek határozottan hozzá kell szoknia ehhez a furcsa képélményhez, és ezután is a legtöbb, ami elmondható róla, hogy érdekes. Mivel a szűkebb képkivágások és statikusabb jelenetek működnek jobban, a színészi játék meg csak nagyon áttételesen tud érvényesülni. Az Oscar-jelölt Saorsie Ronan (Marguerite Gachet) ide vagy oda, az ember néha eltűnődik azon, hogy mi értelme is volt ezt a technikát filmkészítéshez alkalmazni. Mivel az olajfestményekre jellemző esztétikai minőségek sem jönnek át a mozivásznon,

leginkább csak az ötletet és a befektetett energiát lehet értékelni, hogy egy festőről festett film készült.

Most először.

Marguerite Gachet (Saoirse Ronan) a zongoránál

Több mint 120 Van Gogh-képet használtak fel a Loving Vincent-hez, és a két éves alkotófolyamatból egy évig tartott csak annak a kidolgozása, hogy hogyan lehetne ezeket mozgóképre átültetni. Majd a jeleneteket először eljátszották a színészek Van Gogh-festmények által inspirált díszletben, vagy zöld háttér előtt, hogy CGI technikával, utólag komponálják bele a festményeket a képbe.

A felvételek alapján festették meg a festők az animációhoz szükséges képkockákat, amiket aztán egyesével lefotóztak nagy felbontásban – tehát már legalább az ötödik áttételnél tartunk, ha tudja követni a kedves olvasó – és még egy kis utólagos számítógépes szín- és egyéb korrekcióra is szükség volt az animáláskor. Így a művészetelméleti kérdések iránt érdeklődők jót vitatkozhatnak azon, hogy amit láttunk, akkor tulajdonképpen mi is azon túl, hogy egy eddig ki nem próbált, elképesztően bonyolult és munkaigényes animációs technika. Lefestett film? Megfilmesített festmény? Festett mozgókép? Vagy valami teljesen más?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!