Kultúra

2018-07-19

Az operavilág Marlon Brandójának is nevezik az elképesztő kisugárzású, bámulatosan karizmatikus, sármos, de a szerepeiben akár dúvadnak is mutatkozó, Ervin Schrottot, aki bejött a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, az Operától a tangóig című gálaestjére, még nem csinált semmit, de, már frenetikus ünneplésben volt része. És, hogy hány női szív olvadt el azon nyomban, azt valószínűleg nem lehet összeszámolni.

Született Don Giovanninak tartják, markáns arcél, jól fésült elegancia, kisportolt, izmos test, átható, bűvölő nézés, és hát szenvedély és szenvedély és szenvedély. Ebben valószínűleg közrejátszik uruguayi származása, gyerekkorát Dél-Amerikában töltötte, ott aztán van temperamentum!

Operák kórusaiban énekelt, zongorázott, egyre nagyobb szerepeket kapott, Plácido Domingo is beállt a mentorának, de valószínűleg tőle függetlenül is végigsöpört volna a karrierje a világon, és azóta is söpör. Negyvenöt éves, „megvolt neki” már a Milánói Scala éppúgy, mint a New York-i Metropolitan, hogy a bécsi operáról ne is beszéljek. Volt világsztár szoprán felesége is, Anna Netrebko személyében, fiúk is született, de aztán barátságban mégis elváltak. A szállodai szobákban való élet, a röpködés a földrészek között, az állandóan csúcson levés követelménye, nyilván nem tesz jót a meghitt magánéletnek.

De hát valamit valamiért, Erwin Schott most ott van a legeslegelsők között. Bejön, rágyújt A szicíliai vecsernye, Verdi által írt, dallamaira, árad belőle a hang meg az érzés, no és persze a nehezen felülmúlható férfiassága, és mindenki kapásból meg van főzve. Kigombolt ing, tetovált mellkas, vastag nyaklánc, a kezeken gyűrű, ez már kicsit nekem sok is. De nincs mese, előttünk a megtestesült macsó, aki rögvest hódít, picit sem erőlködik hozzá, csinálja utána, aki tudja. Akkora hangereje van, hogy szinte rezegnek bele a margitszigeti fák. A rendezőség nagyban kivetíti őt, így a hátul lévők is látják valamennyi arcizma rezdülését, és bizony van rajta mit nézni, meglehetősen kifejező a mimikája.

Mondjuk ki, mágikus személyiség, aki pillanatok alatt fölveszi a kapcsolatot a közönséggel, betölti a hatalmas színpadot akkor is, ha csak beszél, de nyugodtan használhatjuk azt a kifejezést is, hogy dumál, mert annyira közvetlen és természetes. Humora, öniróniája pedig van rogyásig. Megcsinálja magát, mint bálványt, de azért el is ironizál rajta, és azt is érzékelteti, hogy ő tulajdonképpen a nép egyszerű gyermeke. Ezért is van akkora sikere. No jó, piedesztálon van, de le is jön onnan. Ha kell, leugrik. Az egyik számhoz pálinkásüveget hoz magával, majd ajánlgatja a nézőknek. Valamelyik hölgy a harmadik sorban feláll, valósággal kiugrik a bőréből, igencsak intenzíven előre nyújtózik, nem lehet nem észrevenni. Schrott lazán leugrik a színpadról, és teátrális hatásossággal, átnyújtja neki a pálinkás üveget. Persze, hogy van ováció. Cserébe a hölgytől majd virágcsokrot kap a koncert végén, aki már a szünetben szervezi, hogy a sor közepe helyett, a sor szélére ülhessen, hogy alkalomadtán kiszaladhasson a színpadhoz. Nekem kicsit ez is sok. De beismerem, én is meg vagyok főzve. Amikor 2010-ben Schrott először lépett föl Magyarországon, a Művészetek Palotájában, jött, látott és győzött. Már akkor is meg voltam főzve. Két éve pedig legfontosabb szerepével, Don Giovanniként, kétszer is fellépett az Erkel Színházban. A diadal persze akkor sem maradt el.

Hiányérzetünk is lenne, ha nem énekelne most is Mozart remekművéből, de esze ágában sincs ezzel csalódást okozni nekünk. Sőt, nem csak címszereplőként dalol, hanem Leporello áriával is előrukkol. Ezt a szerepet amúgy szintén a repertoárján tartja. És ez jellemző rá, nem akar állandóan hősnek mutatkozni, bebizonyítja, hogy szolgaként is remek.

Az esten partnere volt, Pasztircsák Polina, aki szintén megfordult már külhoni nagy operaszínpadokon. Az elején mintha kicsit elfogódott lett volna, de aztán már nem csak a hangja szárnyalt, megmutatta szép nőiségét, játékos kedvét is. Amikor már operettet is énekeltek együtt, Lehár Ferenc A víg özvegyéből, „Hallgat ajkam, hív e dallam…”, akkor az elandalodás tetőfokán volt a közönség. Temperamentumos, fiatal olasz karmester, Francesco Ivan Ciampa vezényelte a Magyar Állami Operaház Zenekarát, melynek tagjai remek összteljesítményt nyújtottak. Énekesek nélkül, koncertszerűen is játszottak néhány számot, és velük egyenrangú, méltó sikert arattak. A vérforraló tangó dalokhoz beült a zenekarba Vörös Eszter, aki úgynevezett bandoneón, lényegében a harmonika egy sajátos változatán, játszott kellő érzékiséggel.

Mindehhez meleg, csillagos égboltú, mediterrán hangulatú este volt. Szóval csaknem azt hihettük, hogy itt van már a Kánaán. Ez az érzés hamar el tudni múlni attól, ha hazafelé menet föl kell zsúfolódni, csaknem fél lábon állva, a 26-os buszra. De azért, amikor körülnéztem, láttam, hogy ilyen kellemetlen helyzetben is, többen kicsit a föld felett lebegnek.

Egyszer fent, máskor lent

Kultúra

Bóta Gábor

2018-07-18

A hosszú ideig vérben fekvő, Hamlet által hirtelen mozdulattal leszúrt udvari kamarás, Polonius feltápászkodik holtából, a nyílt színen leveszi csuromvér gönceit, topisan kopott overált húz magára, és máris ő a sírásó, illetve tulajdonképpen két sírásó. Egy Shakespeare fesztiválon sok minden megtörténhet.

A Shakespeare fesztivál az idén Gyulán lényegében Hamlet fesztivál. Nap mint nap Hamlet előadásokat nézünk. Van Hamlet nagyban, teljes létszámú szereplőgárdával, a kis Kamaraterembe beszorítva, és van kicsiben, öt szereplővel, de a monumentális hatást keltő, valójában azért nem óriási, csak a masszív, fenséges kőfalak miatt mégis grandiózus Várszínpadon, és van három szereplővel ugyancsak, ez már szintén egy tenyérnyi pódiumon.

Shakespeare netán nem tudta mit csinál? Véletlenül írta annyi szereplővel a drámák drámáját, vitathatatlanul halhatatlan remekművét, amennyivel? Lehet tök mindegy a szereplők száma, ha végletekig redukáljuk őket, akkor nem sérül a darab? De bizony sérül, sérül azonban akkor is, ha meghúzzák a szöveget, mert nem akarnak 5 órányi előadást, amit ma már nehezen ülnének végig a nézők. A rendező ráadásul még értelmez is, netán saját elképzelései vannak, másokat pedig nem tart annyira fontosnak Shakespeare elgondolásai közül, szóval kiemel, mellőz, aláhúz vagy éppen súlytalanná tesz. Aztán lesz, ami lesz, a végeredmény vagy igazolja őt, vagy sem. Csinálhat orbitális, unalomba torkolló baromságot totális szöveghűséggel, és létrehozhat zseniális előadást úgy is, ha Shakespeare-t csak ugródeszkának tekinti.

Nehéz eldönteni, hogy a Jekatyaringburgból érkezett, nemzetközi hírű, Kolyada Színház névadója, Nikolai Kolyada, aki a díszletet is tervezte, a zenét is szerezte, és nem mellesleg játszik is a produkcióban, csak ugródeszkának használta-e darabot? Tény, ami tény, drabálisan meghúzta, kiirtotta a szöveg jelentős részét.

Elementáris mozgással helyettesítette, megtartva a nagy létszámú szereplőgárdát. Olyan az előadás, mint egy szintvégeérhetetlen pogánytánc, ami közben egyre följebb megy a pumpa, az adrenalin, mindinkább elszabadulnak az indulatok, és gátlástalanul előtör az agresszió. Már úgy is kezdődik a produkció, hogy rögvest a féktelen tivornyát látjuk, ha úgy tetszik, egyszerre a leölt király halotti torát és feleségének lagziját a gyilkosával. A tenyérnyi színpadot zsúfolásig betöltik, betáncolják, bemozogják a szereplők, a pusztítóan elszabadult indulataikkal, hiszen a jó király halálával, a gaz trónra ültetésével, a törvénytelenség került piedesztálra, ami kedvez a gyűlölködő erőszak tobzódásának. A zsenialitáshoz közelít az előadás, pedig a szöveg jó része „ugrott”.

A román Unteatru Hamlet előadásában már úgy éreztem túl sok minden ugrott. Nem egészen egy óra alatt végig nyargaltak a Hamlet történetén. Illetve nem feltétlenül nyargaltak, gyakran még így is komótosak voltak. Ők mindössze hárman voltak, nézőkként körbe ültük őket. Szerintem az volt a baj, hogy Alina Berzunteanu, Richard Bovnosczi, Peter Kerek túl fennköltre vették a stílust, akár már-már olyan öblös hangon szavaltak, mintha jókora színpadon lennének, amúgy ez ott sem túl szerencsés. A háromszereplős verzió plusz játéklehetőséget kíván, iróniát, öniróniát, ezzel a lehetőséggel is kevéssé éltek, így kissé egysíkú, számomra unalmas lett a produkció, miközben érződött, hogy jó színészek csinálják. Tán szükségük lett volna egy külső szemre, ugyanis saját magukat rendezték. Schilling Árpád már több, mint tíz éve, hamlet.ws címmel rendezett, máig műsoron lévő, izgalmas, ütős, háromszereplős verziót, Gyabronka Józseffel, Nagy Zsolttal, Rába Rolanddal. Az aztán nem unalmas egy percig sem!

A Gyulán látottak közül meglehetősen erőteljes a Hamlet, ki van ott? című produkció Angliából, a Flute Theater színeiben. Ebben az esetben öt ember abszolút betöltötte a Várszínpadot. Ők fenemód játékosak, profin használják a diákelőadások vérbő elevenségét. Alig van szükségük díszletre, jelmezre se sok, mai, egyszerű civil ruháknak megfelelő viseletekben lépnek fel. Szerepváltásaik tartalmat hordoznak, Kelly Hunter invenciózusan fantáziadús rendezésében. Ha ugyanaz a színész alakítja a zsarnok királyt, a hierarchiában középen lévő Poloniust, és a teljesen lent lévő sírásót, akkor ez megmutatja, hogy lehetünk egészen fent, de teljesen lent is, és akár fordulhat a kocka. Tom Chapman, Finlay Cormack, Stephen Kennedy, Batsheba Peipe, Katy Stephens nagy terhet vesznek a vállukra, de bírják, kitart az ötletességük, a szenvedélyük, fájdalmas és derűs pillanatokban egyaránt bővelkedik a remek előadás.

Madonna 60

Kultúra

FüHü

2018-07-15

A világ legjobban fizetett híressége volt 2012-13-ban, 125 millió dollárral – írta róla a Forbes magazin, amely már korábban feltette a kérdést: vajon Madonna az Egyesült Államok legsikeresebb üzletasszonya?

Annyi bizonyos, hogy a Blond Ambition megasztárrá tette az egész világon azt az énekesnőt, aki egyetlen bőrönddel érkezett New Yorkba Detroitból, ahol a fehér alsó-középosztály átlagos tagjaként álmodozott a világsikerről. Neki bejött …

Madonna sikerének a kulcsát sokan abban látják, hogy mindig újrakezdte karrierje építését. Míg sztártársai belemerevedtek egy-egy szerepbe, Madonna újra meg újra kitalálta önmagát. A legnagyobb lelemény talán a Girl Power volt, a női hatalom. A Blond Ambition nem véletlenül nem Blonde hanem férfiasan kemény. Olyan mintha Blind lenne.

Madonnával kapcsolatban senkinek sem jutnak eszébe a szőke nős viccek.

A kőkemény üzletasszony ugyan egy ideig Marilyn Monroe pózában tetszelgett, de egy pillanatig nem hagyott kétséget afelől, hogy ő nem lesz a nagyhatalmú férfiak játékszere, ahogy a fiatalon meghalt hollywoodi sztár volt.

Madonna hatvan éves korra mindent elért, amiről annak idején Detroitban csak álmodozott. Sőt, valószínűleg sokkal többet is. A korszellemet nemcsak követte, de alakította is.

A Girl Power gondolat átformálta a szebbik nem szerepét az Egyesült Államokban, sőt az egész világon.

A self made man mellett megszületett az egyenjogú és egyenrangú self made woman. Madonna szimbólum lett, míg vetélytársai Michael Jackson vagy Prince a szórakoztató biznisz kihasznált sztárjai maradtak.

Madonna szinte a macsó szerepet játszó Donald Trump ellenszimbóluma. A 72 éves Trump épp most jelezte: újra indul az elnökválasztáson. A régi Amerika őt tekinti szimbólumának, az új viszont Madonnát. Aki igazi amerikai sikertörténetet produkált : szinte a semmiből indulva lett megasztár, aki hatvan éves korban is egyenrangú a férfi vetélytársakkal, ha épp nem kerekedik föléjük…

Művészeti lopások sorozata

Kultúra

Bóta Gábor

2018-07-13

Egy nő faképnél hagyja kis gyermekeit, rávágja a férjére az ajtót, és 15 évre eltűnik előlük. Halottnak hiszik. Aztán egyszerre csak betoppan. Na, lesz is ribillió! Erről regél a Nóra II. című darab, amit az Orlai Produkció égisze alatt, a Szentendrei Teátrumban mutattak be.

Broadway sikert írt a fiatal, jó orrú szerző, Lucas Hnath abból, hogy belegondolt, milyen lehet Ibsen Nóra című remekművének címszereplője 15 évvel azután, hogy nem tűrve már tovább a férje melletti másodhegedűs szerepet, az egyenrangú fél helyett inkább a szegfű a gomblyukban szeretett, de némileg lenézett funkcióját, ott hagyja a „babaházat”, ahol némiképp mindig döntésképtelen gyerekként kezelték, elindul, hogy önállóan a lábára álljon. Szabadságának az ára, hogy gyerekeitől is meg kell válnia, kérdés persze, hogy bármiéért is megteheti-e ezt egy anya? Nem hűtlen cserbenhagyás-e ez? Nem rideg önzés-e? Nem okoz-e ezzel soha nem begyógyuló sebeket?

Ibsen ezeket a kérdéseket nyitva hagyja drámája végén. Ekkor az a fontos tett, hogy Nóra nem bírja tovább a másodrendűséget, emancipálódni kezd, és emiatt nem tűrheti tovább, hogy az őt egyébként rajongásig szerető férje a házi zsarnoka legyen, ezért „teljes menetfelszereléssel” kiviharzik a házból, és még az ajtót is úgy becsapja, hogy ebből érezhető, ez a szakítás örökre szól.

A drámákat valahol le kell zárni, Shakespeare se írja meg, mi is történik, miután a Hamletben mindenkit lekaszabolnak, ott a hullahegy, oszt kalap-kabát. No, jó, amikor legvégül Fortinbras a színre masírozva szemével végig pásztáz a halottakon, akkor azért a rendezők érzékeltetni szokták a személyiségén keresztül, hogy az eddigieknél jobb, vagy még brutálisabban otromba hatalmat képzelnek el ezután. De azért nem lehetünk semmiben biztosak, ahogy azt sem tudhatjuk, hogy A makrancos hölgy Petruchioja, illetve Katája, akik eddig a férfi és nő ádáz párharcát vívták, miután lecsillapodnak, révbe érve, gyerekek hadát nemzik, elhíznak, és örökös béke vár rájuk, hú, de nagy boldogságban, vagy netán felhorgadnak az indulataik?

Szóval tulajdonképpen, Hnath módjára, minden híres, klasszikus darabot tovább lehetne gondolni. És hát valljuk be, sokat újra is gondoltak. Átvariáltak, átírtak, ötletet loptak, vagy akár egész drámákat kifosztottak. Shakespeare, például a görögöket fosztogatta előszeretettel. Brecht pedig rablótámadást indított Shakespeare ellen, hogy aztán ő is alapos tolvajlás áldozata legyen. A művészet bizony lopások sorozata, és ezt hiába akarja megakadályozni az alapvetően művészettől idegen szerzői jog. Sok tekintetben aki kapja, marja. És bárki bármiből valami jót, érvényeset, hatásosat csinál, akkor azzal sikert arathat. Netán még a „lopáshalmaza” újabb klasszikussá is válhat.

Hnath elcsórja Ibsen lassan 140 éve megalkotott 4 figuráját. Tovább írja őket, nem csupán a szöveg szerinti 15 esztendővel későbbi, hanem naná, hogy sok tekintetben mai emberekre ismerünk bennük. A Galgóczy Judit által rendezett előadásban Kováts Adél Nórája egyszer csak megjelenik az ajtóban. Szakács Györgyi valóságos toalettet adott rá, olyat, amiről lerí a drágasága, amiből rögtön látszik, hogy bőven van mit a tejbe aprítania. Bár kissé félénk, de azért a határozottsága is azon nyomban látható. Egykori dajkája, Bodnár Erika megszemélyesítésben, fogadja. Kettőjük pillanatokon belül feszültté váló beszélgetéséből hamar kiderül, mi az „ábra.” Nóra álnéven sikeres író lett. Könyvbe foglalta ő és a férje történetét is. Műveiben bujtogatja a nőket a férfiak ellen, bőszen házasság ellenes, kiáll a teljes emancipáció mellett. Lényegében, mintha veretes klasszikusról lenne szó, levág egy monológot. A Zöldi Gergely által fordított szöveg viszont nagyon is mai, ahogy a gondolatok szintén azok. A Kováts Adél játszotta Nóra tántoríthatatlan meggyőződéssel, már-már teljesen felénk fordulva, mintha minket is agitálna, valósággal ránk önti a tanait. Úgy gondolja, hogy a házasság megszűnik majd. Abszurdumnak tartja, hogy örök hűséget esküsznek egymásnak a párok, hiszen mindenki változik, 10 év múlva már egyikük sem ugyanaz, ezért másmilyenségükhöz már más passzol… Mondja és mondja a magáét. Lehet harcos szüfrazsettnek tekinteni, de el is lehet mélázni azon, hogy ebben-abban, amit állít, csak van valami. A dajka, aki sajátjaként felnevelte Nóra gyermekeit, a magáét háttérbe szorítva, konzervatív nézeteket vall. Világos, hogy a két ember nem árul egy gyékényen. Összevillannak a szemek, rideggé válnak a hangsúlyok, a viszontlátás öröme gyorsan távolságtartásra vált, számonkérés vegyül a diskurzusba, kínos csendek keletkeznek.

Ekkor állít be, Csankó Zoltán képében, a volt férj, Torvald, akinél nyilvánvaló, hogy máig nem hegedtek be az elvarratlan sebek. Most már két egyenrangú fél vívja párharcát, fújja panaszáradatát, fény derül elhallgatásokra, hazugságokra, apró és nagy galádságokra. A megvilágosodás percei ezek. A heves összecsapáséi, a vádaskodáséi, némiképp a tisztítótűzéi, melynél majdnem megint összemelegednek, már-már felsejlik, hogy akár együtt is maradhatnak, kezük óhatatlanul is összesimul. És szétválik.

Feltűnik még a színen, László Lili alakításában, Nórának az a lánya, aki 3 éves volt, amikor őt is ott hagyta. Nem is emlékszik rá. Nem is értik meg egymást. Miközben felsejlik, hogy Emmy abszolút az anyja lánya, konokságban, önállóságvágyban, nagyon is rá ütött. Állnak a Juhász Katalin által tervezett, egykor tán valamennyire meghitt, de mára üres szalonban, mert mindent kidobáltak belőle, ami Nórára emlékeztetett, és úgy nem értik egymást, hogy tulajdonképpen azonosak a nézeteik.

Hát valahová ide jutottunk egymást nem értésben, mondja Nhath, mondja az előadás. Nóra ismét bevágja maga mögött az ajtót, és biztosak lehetünk abban, hogy már soha, de soha nem jön vissza. Író legyen azonban a talpán, aki megírja, hogy ezután akkor mi is történik?! Mi lesz velük, mi lesz velünk?

A sír fölött szülnek

Kultúra

Bóta Gábor

2018-07-12

Mi a fenéért élünk, van-e értelme az egész létezésnek, egyéniségek vagyunk-e, vagy tucatemberek, van-e szabadságunk, vagy a társadalom, a szüleink totálisan gúzsba kötnek minket? Ki nem gyötrődött volna már hasonló kérdéseken? Déry Tibor is ezt tette, amikor megírta sok tekintetben forradalminak tartott darabját, Az óriáscsecsemőt. Vajda Gergely pedig megzenésítette, és most az Armel Operafesztiválon mutatták be a művet Bécsben, majd három nap múlva Budapesten.

Izgalmas képződmény Az óriáscsecsemő, hatalmas, gömb alakú, kopasz fej, jókora szemekkel, nagy orral, piros szájjal, törzs nélkül, lapát kezekkel, termetes, meztelen lábakkal. Egyszerre bébi, de már felnőtt is, szörnyszülött is, de sármos is, rémésztő is, de kedves is. És mindenképpen infantilis. Felnövésre való képtelenségünk megtestesülése, ahogy Orosz Klaudia, díszlet-jelmez- és bábtervező pazarul megálmodta. Cselekvésképtelenségünk jelképe. Akit már születésekor, különleges képességeire való tekintettel, elad az apja, lesz belőle kísérleti alany, cirkuszban mutogatott csodalény, társadalmi törvények által piszkosul behatárolt fickó, akinek meg akarják szabni minden lépését, ő viszont ösztönből, zsigerből is lázad és lázad, tiltakozik, kiabál, követelőzik, bömböl, kapásból köszöni szépen ezt az egészet, de ő így nem kér belőle. Szabad akar lenni. Végig próbálja a lehetőségeket, mint Ádám Az ember tragédiájában, és, ahogy ő is, ugyancsak megtapasztalja, hogy ez rossz, az rossz, amaz meg borzalmas, és képtelenség. Madách művének a végén csak szóba kerül a jövő záloga, a születendő gyermek, Dérynél világra is jön, érzékeltetve a körforgást, az értelmetlen világ újratermelését, ahogy Az ember tragédiájában, a Londoni színben el is hangzik, „Az asszonyok a sír fölött szülnek, lovagló ülésben.” Hát valami ilyesmiről regél Az óriáscsecsemő is.

Déry 1926-ban írt, erőteljesen abszurdba hajló, és ezzel korát sok tekintetben megelőző, a dadaizmus hatását nyilvánvalóan tükröző darabja, profánba lerántott Az ember tragédiája, vagy mondhatjuk Karinthyval, hogy Az emberke tragédiája. Az óriáscsecsemőt, azzal, hogy apja érzéketlenül eladja, anyja pedig a születésekor meghal, kiűzik a zordonul elüzletiesedett világba, amitől rögvest herótja támad, no ebből ő aztán igazán nem kér. És hát saját tapasztalatainkból is tudhatjuk, hogy meglehetősen sok tekintetben igaza van. Többen is mozgatják a jól eltalált, monumentális figurát, akit időnként kivetítve is látunk, ártatlan gyermekarcok változnak át erre a torszülöttre, majd újra tiszta tekintetű kiskölyköket látunk, hogy aztán megint előbukkanjon a vásznon, meg a valóságban is, ez az eltorzult óriáscsecsemő.

Déry maga is írt a darabjába bábokat, úgy gondolta a tömegemberré válás, az elhidegülés, inkább kifejezhető a holt anyag megelevenítésével, mint élő szereplőkkel. Novák János, az Armel keretében, a Kolibri Színház társulatával, kiváló operaénekesek, muzsikusok közreműködésével, Vajda Gergely, a szerző vezényletével, vitte színre az operát. A tömeget termetes bábok alakítják, karakteres, némiképp karikaturisztikus figurák, akiket maguk előtt tartva mozgatnak a színészek, akár rohangálni is tudnak velük a zaklatottan rémült jelenetekben. A bábosok, Alexics Rita, Fehér Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szívós Károly, Tisza Bea, Török Ági, énekelnek is, azért nem mondom, hogy meglepően jól, mert az eredetileg muzsikus Novák, régóta szép sikerrel trenírozza őket hasonló feladatokra. Vajda már több, mint tizenöt éve a Budapest Bábszínházban is vezényelte a művét, ott Kovalik Balázs rendezte, polgárpukkasztóan, provokatívan. Déry darabjának első hivatásos színházi előadása, Szikora János nevéhez fűződik, aki pályakezdőként, ifjúi hévvel, izgalmas látványvilággal, fergeteges humorral rendezte Pécsen.

A humor most sem hibádzik, a bécsi premier után, a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában műsorra tűzött változatban. A báboknak önmaguknak is humoruk van, de az operaénekesek ugyancsak rendelkeznek vele. Philipp György a címszereplő, nyúlánk fiatalember, képes kajlaságba hajló intenzív mozgásra, végtelenül naiv tekintetre és iszonyúan elkeseredett, sértetten felháborodott nézésre, egyaránt. Kölykös és férfias hangok is előtörnek a torkából. Az anyját, a szerelmét, a szüzet és a nőstényt, a francia mezzoszoprán, Agathe de Courcy adja, elég szépen ejtve, de persze azért törve a magyart. Ha kell, ártatlan szűz, vörös démon, szenvedő anya, erőteljes hanggal, jó színészi képességekkel. A sok tekintetben elaljasodott apa, aki már nem is igazán érzékeli mennyire galádul cselekszik, hiszen lényegében nem tesz többet, mint hozzáigazodik az eldurvult világhoz, Ambrus Ákos, olyan embert mutat, szemléletesen, akit csak visz az ár és visz az ár. Csapó József az ördög, élvezi, hogy gonoszkodhat, még pirosan világító szarvai is vannak, meg rosszra csábító, sátáni nézése.

Vajda zenéje komikus és démoni egyszerre. Kiröhögi a rút világot, de a borzalmát is érzékelteti. Viccel vele, ugyanakkor lúdbőröztető dallamok is elhangzanak, Ittzés Gergely, Selejo Erzsébet, Szalóky Balázs, Baja Mónika, Kiss Helga, Deli Zsolt, Kruppa Bálint, Fejérvári János, Antonio Casagrande jóvoltából. Zene, szöveg, ének, „élő” színész és báb, jótékonyan összeolvad. Élvezetes produkció kerekedik belőle az elviselhetetlen világról.

Balaton SOUND-on jártunk…

Kultúra

FüHü

2018-07-11

Kedves Fesztiválnaplóm!

Eltelt már egy nap, hogy véget ért a Zamárdiban tartandó zenei fesztivál, de még mindig hallomi a zenét a fülemben, vagy épp a homokot érzem a lábam alatt. Kellett is ez az egy nap, hogy az ember felfogja és szavakba önthesse milyen is volt az idén megújult Balaton SOUND. A változásokon kívül hozta a „megszokottat” vagy amit az ember hall erről a rendezvényről. Előre elnézést kérek azoktól, akiknek ez a fesztivál a szívük csücske, igyekszem objektív maradni.
Az étel, ital, bunjee-jumping, óriáskerék megszokott a Szigetes fesztiválokon, csak itt minden egy leheltnyivel drágább, mint soproni testvérén, a VOLT-on. A festipay itt is eltűnt, s jött helyette a karszalaggal vagy -ha van-, akkor bankkártyával való fizetés. Ami itt aztán jócskán előfordul: a pénz és az alkohol folyik, mint ahogy az egésznapos elektronikus zene is. Bárhogy kerestem, zenekart nem igazán találtam fellépni, úgyhogy szomorúan konstatáltam, hogy itt nem a sokszínűség a legfontosabb; már zenei szempontból. Mert viszont minden más színes, csillog-villog, fénylik, bár egy színes dolgot hiába kerestem, eltűnt: az évek óta nem változott nagyszínpad, mely eddig a szivárvány különböző színeiben lett a SOUND jellegzetessége, most dzsungel ruhát kapott; ez számomra egy barátságosabb benyomást keltett.
Valamiért néha túlöltözve éreztem magam, hisz lehetett eső (ami itt is VOLT!), fújhatott a szél, félmeztelen felsőtestekkel így is bőven találkoztam.
A fellépők közt a rengeteg magyar híresség mellett, sok világsztár is zenélt egyet: többek közt David Guetta, Axvell&Ingrosso, Martin Garrix. Mint ahogy sokan megírták rekordszámmal zárt a fesztivál, amit érezni is lehetett főként a hétvégi napokon. (Kisebb földrengést is okozott a nagy tömeg, akkora rezgéssel, mint a Mexikó-Németországon mért meccsen) A méregdrága italokhoz ezeken a napokon fél óra volt hozzájutni, s még ennél is több, míg bejutottunk egy koncertre.
A helyszín mellett nem szabad elmenni szó nélkül, ez talán a legnagyobb erőssége a rendezvénynek; a Balaton part gyönyörű a lemenő nap fényében, és van valami varázs abban, hogy a magyar tenger mellett ugrálunk a kedvenc (remixelt) zenéinkre. Na de mi az, amiben más a SOUND mint a többi nyári fesztivál? A VIP és annak vonzereje, hogy itt mit is jelent az embereknek, ha neked ott lifeg a kezeden a VIP karszalag. A helyszínen megkérdezettek közül sokan vallották, hogy egész évben erre gyűjtöttek, hogy „kiváltságosként” vehessenek részt. Valamint a VOLT-tal szemben rengeteg a külföldi, majdhogynem többen érkeznek más országokból, mint itthonról, így ebben nagyban hasonlít a Sziget Fesztiválra.

Zenei sokszínűség: 10/4: Aki az elektronikus zenét szereti annak ez maga a paradicsom. Persze itt is megjelennek a magyar fesztiválzenekarok, mint mindenhol, de aki egy jó rockkoncertre vágyna, az semmiképp ne ezt a fesztivált válassza!

Étel&Ital: 10/7: Árban kicsivel drágább, mint a VOLT, viszont nagyságából adódóan a kínálat is sokkal nagyobb.

Programok: 10/5: Ugrálni, óriáskerekezni itt is lehet, csak drágábban. A napközbeni komoly témájú előadások helyett itt inkább az edzés kap központi szerepet.
Szervezettség: 10/8: A check-in percek alatt lezajlott problémák nélkül, odabenn rengeteg önkéntes szedte a szemetet, tartott lufit, vagy szórakoztatta az embereket lufiembernek öltözve.
Helyszín: 10/9: Egész Zamárdiban bulizhatsz ilyenkor, ha épp nem jutottál még be a fesztiválra. A vízpart nagyon hangulatos, és csobbanhatsz egyet a napfényben két koncert közt.

Összefoglalva a Balaton SOUND egy rétegnek szóló fesztivál, viszont az a réteg mindig nagyon élvezi, és akár képes egész évben gyűjteni a belépő, akarom mondani a VIP belépő áráért.

Balaton SOUND: 10/5

Flóra Fanni Németh

Moralizáló gyilkosok

Kultúra

Bóta Gábor

2018-07-04

Alföldi Róbert nem sokat kertel, elég egyértelműen arról regél az általa rendezett Chicago című musicalben, hogy lejjebb csúsztunk, mint az egykor gengszterektől hemzsegő, eldurvult, korrupt Chicago. A produkció végén, az Átriumban, a Kultúrbrigáddal közös előadásban, két nyilvánvaló gyilkos, akiknek teljesen elsikálták az ügyét, akik szabadon randalíroznak, a nézők felé fordulva megköszöni nekünk, hogy olyanná tettük az országot, amilyen.

Alföldi persze belecsapott a lecsóba, senki nem gondolhatta, hogy mindössze tűzijátékszerű, üresen csillogó revüt rendez a Chicagóból, aminek nézése, hallgatása közben elandalodunk a dalokon, csodáljuk a pergő lábú táncosokat, és a csicsásan fénylő színpadot. Voltak ilyen Chicago előadások szép számmal, spongya rájuk. De Ascher Tamás úgy rendezte meg évtizedekkel ezelőtt a darabot Kaposvárott, hogy abból ugyancsak érzékelhető volt a lecsúszottságunk, az a mentalitás, hogy pitiáner alakokat felpumpálnak, istenséggé tesznek, de attól ők még senkik maradnak, és netán majd vissza is hullanak a porba.

Még mielőtt megnyitották volna az Átrium Film-Színházat, Zsótér Sándor, a csak módjával fűtött, némiképp romos helyiségben játszatta a musicalt, amiben a HOPPart Társulat fiataljai üvöltötték ki magukból kínzó világfájdalmukat egy brechti keménységű, tökös, erotikus, fantáziadús produkcióban. Bozsik Yvette a Centrál Színházban szalonképesebb verzióval rukkolt elő, de ő is erőteljesen éreztette a manipuláció otromba természetrajzát, amikor például Kulka János sztárügyvédként magabiztos fölénnyel, róka ravaszsággal, okos kiszámítottsággal adagolta a hazugságait, és etetett meg velük bárkit, az hideglelősen hátborzongató volt.

Alföldi is sokat beszél a produkcióban a sulykolt hazugság vízfolyásként való rázúdításáról a végtelenül hiszékenyekre. Arról regél, amikor már a hazugság az alapjárat. Az igazsággal senkinek esélye nincs semmire. Ebben a produkcióban hangsúlyosabb a szokottnál, a Fodor Annamária által játszott magyar lány, aki állandóan azt szajkózza, hogy ő ártatlan, és valószínűleg az, így aztán fel is akasztják. Előtte még ebben a verzióban jól lemigránsozzák. Neki nincs módja a börtönőr megvesztegetésére, sztárügyvéd horribilis honoráriumára, ő csak úgy simán, mezei módon ártatlan. Hát ez már halálosan büntetendő!

Egy gyilkosság viszont simán kidumálható. Meg persze bármi más is. Ez a piszkosan szerzett pénz világa. A gátlástalan erőszaké. A törtetésé. Ebben az esetben a dalokat nem betétekként kezelik, rögvest folytatódik az előadás, nincs mód tapsra utánuk, meg ünneplésre, hogy a színész hú, de bravúrosan énekel. Sokan amúgy is messze vannak a bravúrostól. Mondjuk Brasch Bence Billy Flynn ügyvédként tényleg igazán jól énekel. Cserébe kevésbé jól játszik. Csinos, piperkőc, domborodó mellkasú, lenyalt hajú, jól vasalt srácnak hat inkább, mint fajsúlyos, megkerülhetetlen, veszélyesen agyas fenevadnak. Túl fiatal még, igen jó lehet majd a szerepben 10-15 év múlva. Kicsit fura is, amikor a nála sokkal idősebb Velmát oktatja életismeretre. Parti Nóra adja minden hájjal megkent nőnek ábrázolva, akiről hihető, hogy biztos kézzel lepuffantja a férjét, és, hogy bármire képes azért, hogy szabaduljon, énekesnőként karriert csináljon. Számító nőstény. Roxie-ként, újonc börtöntöltelékként és feltörekvő énekesnőként, Huzella Júlia Velma vetélytársnője. Naiv kartáncosból, forró fejű gyilkosból, válik ünnepelt celebbé, majd ejtett sztárrá. Gyors pályaív. Érzékelteti, ahogy vérszemet kap, rájön, hogy az elaljasodás kifizetődő. Igen magasra lehet jutni vele. Hernádi Judit Morton mamaként, a tapasztalt, ügyeskedő börtönőrként, a sztárügyvédhez hasonlóan alaposan ismeri a dörgést. Korrupt ő is a végletekig, de van benne segítőkészség, betyárbecsület, ahogy Hernádi játssza, még báj is. Azt mutatja meg, ha így lehet élni, hát így élünk, de azért nem muszáj förmedvényes szörnyeteggé válni. Hernádi egy az egyben, úgy, ahogy látjuk, halljuk a deszkákon, Morton mama tökéletes kivetülése.

Ahogy igen szép alakítás Mihályfi Balázsé is, Roxie unalmas, áldozatkész férjeként, aki bár megcsalják, levegőnek nézik, ő csak szeret és szeret. Bercsényi Péter olyan sztárújságírónőt játszik remekül, aki ugyanolyan profi, undorító módon manipulál, mint a sztárügyvéd. Hihetetlenül magas hangokat csal elő magából. Hámori Ildikó konferansziéja, antikonferanszié. Nem pörgős, nem flott, nem szellemes. A maga eléggé félénk, közhelyes módján, de gondolkodtatni akar. Arra hív fel minket, hogy mélázzunk el a történteken, hiszen ez a gyilkossá lett két lány nem akart mást, csak boldoggá lenni. Figeczky Bence kéjsóvár színházi szervezője, aki szexuális szolgáltatásokért hazudik színpadi előnyöket, a kiszolgáltatottságot kihasználó, otromba gennyláda. Fodor Annamária, Vásári Mónika, Nagy Anikó, Tornyi Ildikó, Hollai Anna, ütős csapatot alkotva, börtöntöltelékek, vagy újságírók, érdeklődők, járókelők, mikor, mire van szükség. A táncból is derekasan kiveszik a részüket. A tánckar, Vári Bertalan intenciói szerint, nem egyen-magasságú, egyen-emberekből áll, hanem karakteres fazonokból, akik jókora lendülettel ropják. A zenekar ugyancsak nagyon odateszi magát. Kálmán Eszter díszlete rúdtánchoz is használható, de némiképp börtönrácsnak is tekinthető fémalkalmatosságokból építkezik. Tihanyi Ildi olyan rabruhákat tervezett, amik hajaznak a nálunk használatos, a szürkeséget, színtelenséget, néhány formával oldani igyekvő, sápatag börtönviseletre.

Az előadás sem elég virulens mindig, több helyütt nem olyan pörgős, nem annyira flott, mint a szintén Alföldi által rendezett, Az őrült nők ketrece, ami méltán kiugró siker ugyanitt. Ez is majd nyilván összerázódik, jóval feszesebbé válik. A vége nagyon ütős, bár persze vitatható, én közel sem tartom ördögtől valónak az aktualizálást, hiszen mi másról beszélne a színház, mint aktuális dolgainkról. Teheti ezt elvontan, filozofikusan, megemelve, de teheti vásári módon, profánul, provokatívan is, és persze keverheti a különböző elemeket.

A produkció befejezéseként, a két méltatlanul kiszabadult, gyilkos díszpinty, akiket a mindig friss húsra éhes szenzációhajhászok celebként már ejtettek, külvárosi művelődési házban lépnek fel. Cukormázasan rózsaszín, röhejesen fodros-bodros nagyestélyit viselnek. Eddigi kihívó voltuk giccses sziruppá változott. Álságosságuk változatlan. Ekkor mondják a képünkbe, farkasszemet nézve velünk, hogy köszönik, hogy olyanná tettük az országot, mint amilyen. Vagyis korrupttá, hazuggá, melyben nyilvánvaló bűnözők lehetnek szabadlábon, sőt kerülhetnek piedesztálra, ártatlanok meg esetleg bűnhődhetnek. Amikor a botcsinálta dívák kivonulnak, magasztos zene részletei szólnak, eltorzítva. Tán jobb nem leírni, hogy mi, mert ilyesmiből már volt balhé. De a torz fenségesség jelzi, hogy honnan hová jutottunk. És hát ennek a jelképe ez a két nő, akiknek igazán lenne mit szánniuk-bánniuk, de lám, már némi moralizálásra is vetemednek.

Show-ba oltott keserűség ez. Színpadi vádirat. Kórkép, hogy itt tartunk, szórakozhatunk is akár ezen, mint most a produkción, és röhöghetünk is, de úgy, hogy azért olyan nagyon nincs min röhögni. Vagyis hát nagyon is van, de ez már a sírással határos.

De jó intelligensnek lenni

Bóta Gábor

2018-06-30

Galla Miklós humorista, énekes, író, festő, azt mondja, az ő zenéje játékos, optimista, pozitív kisugárzású, még azt is be meri vállalni, hogy helyenként infantilis.

Az idomai keljenek önálló életre, kezdjenek el mozogni, keveredjenek egymással
Ha a képeimre ránézel, akkor azt gondolom, hogy ilyet csak intelligens ember ad ki a kezéből
Ez nem nagyképűség talán, hanem önismeret
Ez lehet, hogy világújdonság

Bélát itt ne keressék! címmel életedben először jelent meg önálló CD-d, ráadásul rögtön egy dupla album. Az jutott eszembe, hogy egyszer beszéltünk arról, hogy nem tudsz táncolni, de érdekes mozgásokat, ugrálásokat használsz a színpadon. Az éneklés is ilyen, hogy tulajdonképpen nem tudsz énekelni, de jól áll neked?

Nem ilyen, tehát szakmai értelemben tudok énekelni. Professzionális énekteljesítményt nyújtok koncerten, meg hangstúdióban is. Az éneklésem úgy gondolom, hogy értékelhető.

Tanultál énekelni?

Jártam énektanárhoz, azt nem állítom, hogy hosszú ideig. Az énektudásom 90%-át autodidakta módon szereztem. Sokszor előfordult már gyerekkoromban is, hogy egy lemezzel együtt énekeltem. Annyira tetszett, hogy dalra fakadtam.

Ez majdnem hasonló ahhoz, mint hogy most számítógéppel énekelsz.

Igen.

Hiszen, ha előadod a CD-d anyagát, akkor nem kórussal énekelsz együtt, hanem a számítógéppel. Nyilatkoztad, hogy a számítógép is egy hangszer.

Így van, a számítógép meg a hangstúdió is egy hangszer. Bemegy egy zenész egy hangstúdióba, és a hangmérnökkel karöltve tulajdonképpen hangszerként használja a stúdiót. Az a fajta elektronikus zene, amit én játszom, ilyen. És hát a szintetizátor is főszereplő, de az is a számítógépben van.

Miért szereted ezt? Sokan gondolhatják, hogy az élő zenénél nincs jobb.

Az elektronikus zenét azért szeretem, mert nekem ez való, mert nagyon megkönnyíti az ember dolgát a számítógép.

Az élőzenekar a napi hangulatodhoz, az ennek megfelelő előadásodhoz tud alkalmazkodni, a számítógép erre nem képes.

Nem képes, de megvannak az előnyei. Hiszen, ha azt a zenét, ami az én CD-men hallható, úgymond élőben akarnám reprodukálni, akkor 16 szintetizátorosnak kellene állnia a színpadon, és 16 olyan embernek, akinek pontosan olyan az énekhangja, mint az enyém. Ez gyakorlatilag megvalósíthatatlan.

Ugyanis a lemezen Te énekled az összes szólamot.

Én éneklem. A szólamszerkesztés, a zeneszerzésnek az egyik alszakmája, majdnem minden számnak a refrénjében négy szólamban énekelek, három példányban, tehát minimum tizenkét példányban hallható a hangom, de van olyan dal, amiben öt szólam van, így tizenöt példányban énekelek.

A felvételen, gondolom, kifizethető lett volna egy 16 tagú kórus, ha már fellépésen sokkal nehezebben is. Miért jó, hogy mindent Te énekelsz?

Mert ez a fajta zene azt kívánja, hogy ugyanaz a személy énekelje.

Milyen zene ez?

Elektronikus Galla Miklós-féle zene.

Milyen a Galla Miklós-féle zene?

Játékos, optimista, pozitív kisugárzású, még azt is be merem vállalni, hogy helyenként infantilis. Tehát gyerekeknek is való, bár nem gyereklemez. De mesélték, hogy van olyan család, amelyben a gyerekek állandóan ezt hallgatják.

Ugrálnak rá?

Ugrabugrálnak. Nem vagyok ott, csak az apjuk, aki informatikus, jelentette emailban, hogy a gyerekei állandóan az én CD-met hallgatják. Így aztán az a problémám, hogy ez a zene hogyan tud eljutni az összes család összes gyerekéhez Magyarországon. Mert, ha egy családban szeretik a gyerekek, akkor logikusan minden családban szeretnék, ha tudnának róla.

Szerintem nincs olyan CD, ami eljutna az összes család összes gyerekéhez.

Hát, ha nem is az összes, de legalább sok családba szeretném, ha eljutna.

A lemezeden valamennyi régi számodat új hangszerelésben vetted fel, és új dalt is írtál.

Akár régi, akár új dalokról van szó, mindent most vettünk fel.

Nagyon messze járok az igazságtól, ha úgy gondolom, hogy miközben korszerű zenei köntösben jelennek meg ezek a dalok, kicsit azért hajaznak a régi kabarékba illő kuplékhoz? Amúgy is szereted az egykori kabarészámokat, lemezsorozatot is szerkesztettél belőlük.

Szerkesztettem és rendszeresen szerepelek a Rádiókabaré műsorában. De ott a prózai, nem az énekhangommal. Például most legutóbb nem kisebb színésszel, mint Lukáts Andorral adtam elő egy jelenetet. Életünkben először dolgoztunk együtt, előtte összejöttünk egy próbára és olyan volt, mintha harminc éve együtt játszanánk. Azonnal közös hullámhosszon voltunk, mindketten rögtön a lehető legjobb hangon szólaltunk meg, ettől nagyon boldog vagyok. Nekem a CD-men lévő számok, bár gyerekkoromban például sokat hallgattam Kazal László lemezeit, nem a kuplékra, hanem inkább a ’80-as évek zenei új hullámára emlékeztetnek. A Bélát itt ne keressék!, a Mentők, a Bár lennék súlylökő, a ’80-as évek szerzeményei. Tehát zeneszerzés szempontjából a ’80-as évek új hullámáról van szó, hangszerelés szempontjából viszont a 21. századról.

„Hullámban” jön rád, hogy mikor vagy inkább előadóművész, festő, író, énekes?

Igen, amíg a zenei felvételek tartottak, addig a festészet szünetelt. Az összes energiámat a stúdiómunka foglalta le. De ahogy ennek vége lett, utána rögtön megint nekiálltam festeni.

Csináltál is már és csinálsz is még olyan videó felvételeket, amelyeken a dalaidhoz illő festményeid animáció formájában megelevenednek.

Már négy ilyen fönt is van a YouTubeon. Van egy animációs szakemberem, Kormány Attila. A recept a következő: végy két Galla Miklós festményt – én indukálom, hogy melyik kettőt kell feldolgozni – és mozgasd meg. Az idomai keljenek önálló életre, kezdjenek el mozogni, keveredjenek egymással, és amíg tart a dal, addig kavarogjanak, a szám végére pedig rendeződjenek vissza. Így készült az első felvétel, aztán rájöttünk, hogy nem árt, ha én is benne vagyok, mint a képen éneklő ember, és a második videón már énekelek is. A gorilla című dalhoz már azt is kértem, hogy legyen gorilla, mókus meg banán, ne csak az én festményeim.

Galla Miklós koncert közben, Fotó: Biljarszki Dani

A számaidra és olykor magadra is jellemző az infantilitás, de egyfajta precizitás is. A festményeid inkább ezt mutatják. Azok inkább mértani, már-már konstruktivista alkotások.

Sőt, nem is már-már, hanem van, amelyik ténylegesen konstruktivista.

Nagyon precíz vagyok és maximalista, ezt jól látod.

Van olyan képem, amit háromszor meg kellett festeni, mert milliméter eltérések voltak és nem működött.

Ezek inkább mérnöki konstrukciókra emlékeztetnek engem, nem is annyira művészetre.

Jó, de hát a mértani konstrukció is sugározhat harmóniát, játékosságot. És merem remélni, hogy sugároz is. Van öt új festményem, a közeli napokban viszem ezeket lefotóztatni és utána tudom küldözgetni a barátaimnak, áhítozva a visszajelzésre. Szerencsére pont a legjobb barátom világszínvonalú szürrealista festő, ezért a véleménye nagyon sokat számít nekem. A képeim nem úgy játékosak, mint egy karikatúra, hanem kifinomultabb módon. Van is olyan festményem, aminek az a címe, hogy De jó intelligensnek lenni, és aztán született olyan, aminek az a címe, hogy Már megint de jó intelligensnek lenni.

Szóval akkor Te intelligens vagy?

Én intelligens vagyok.

Ha a képeimre ránézel, akkor azt gondolom, hogy ilyet csak intelligens ember ad ki a kezéből.

Ez nem nagyképűség talán, hanem önismeret.

Szóval akkor te egy reneszánsz ember vagy, aki előadó, író, festő, énekes?

Hát igen. Na, de mondom a lényeget, az animációk a dalaimra, a festményeim megmozgatásának az ötletével indultak, eredetileg ezt azért találtam ki, hogy majd a koncerten, amikor énekelek, ezek a kivetítővásznon láthatóak lesznek. Csak amikor kész lett az első, akkor gondoltuk, hogy hú, de jó, ezt föl kellene tenni YouTube-ra. A koncertjeimen, ha szembeállsz a színpaddal, bal oldalon lesz a vetítővászon, a jobb oldalon pedig én éneklek élőben. Tehát egyszerre koncert és egyszerre, ha úgy tetszik, kiállítás.

Úgy tudom, hogy olyan még nem volt, hogy aki a számot írja és énekli, az festi a hozzá tartozó illusztrációt.

Ez ilyen szempontból lehet, hogy világújdonság.

Aki olyan intelligens, mint Te, ezt is meg tudja csinálni…

Igen, intelligens és úgy tűnik, hogy sokoldalú. Zeneszerző, szövegíró, absztrakt festő és a vicc az, hogy nem is ez a fő szakmám, mert a fő szakmám az, hogy humorista vagyok. Két órás önálló estet tudok tartani, mint előadóművész.

És mindehhez még szerény is vagy.

De hát ezek tények, ezt ne vedd szerénytelenségnek. Az tény, hogy festek képet, az nem nagyképűség. Az is tény, hogy szerzek zenét, meg az is tény, hogy írok szöveget. Meg az is tény, hogy egy kétórás önálló estet, mint humorista elő tudok adni. Ez nem nagyképűség, mindegyik tény. A lemezbemutató koncertem augusztus 30.-án lesz a Várkert Bazárban.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Kultúra

A világ legjobban fizetett híressége volt 2012-13-ban, 125 millió dollárral – írta róla a Forbes magazin, amely már korábban feltette a kérdést: vajon Madonna az Egyesült Államok legsikeresebb üzletasszonya?

A Girl Power gondolat átformálta a szebbik nem szerepét az Egyesült Államokban, sőt az egész világon.

Egy nő faképnél hagyja kis gyermekeit, rávágja a férjére az ajtót, és 15 évre eltűnik előlük. Halottnak hiszik. Aztán egyszerre csak betoppan. Na, lesz is ribillió! Erről regél a Nóra II. című darab, amit az Orlai Produkció égisze alatt, a Szentendrei Teátrumban mutattak be.

Galla Miklós humorista, énekes, író, festő, azt mondja, az ő zenéje játékos, optimista, pozitív kisugárzású, még azt is be meri vállalni, hogy helyenként infantilis.

Úgy tudom, hogy olyan még nem volt, hogy aki a számot írja és énekli, az festi a hozzá tartozó illusztrációt.

A magyar rádiózás meghatározó alakjáról elnevezett díjat most először adták át.

szabad, független, tisztességes

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA