Káosz

0
432
Fotó: Herbszt Véner Orsolya

Három ember szinte a szó szoros értelmében széttépi egymást. A negyedik inkább csak asszisztál hozzá. Tettlegességre nem kerül sor, mégis szinte cafatokban hevernek szanaszét. Lehet módszeresen adagolt szófullánkokkal, ádáz nézésekkel, szikrázó szemekkel, fenyegető gesztusokkal, vagy éppen jégcsap ridegséggel is maradandó károsodást okozni.

Fotó: Herbszt Véner Orsolya

Per Olov Enquist 1975-ben írt, világsikert aratott és azóta is hódító darabja, A tribádok éjszakája, egykori honfitársa, a jeles svéd író August Strindberg eszelős nőgyűlöletéről, válásáról regél. A se veled, se nélküled típusú utálatba átcsapó kapcsolatról. A távolodni akarásról, de a kényszerű egymásba kapaszkodásról, sőt egymáson élősködésről. A női emancipáció ébredéséről. A hagyományos nemek közti kapcsolatok körüli szemlélet átalakulásáról, a leszbikusságról, arról, amikor a nők már szabadulnának a férfiuralomtól, akár alázzák a férfit, aki pedig kisebbségi érzése miatt fellengzősen nagyzol, és löki a nőket becsmérlő,visszafojtott szexualitással teli, szövegeit.

Ez a folyamatos összecsapás, a másik húsába tépő gyűlöletáradat persze remek játéklehetőséget biztosít a színészeknek. Bizony már csaknem negyven éve volt ebből a darabból egy nagy, máig igencsak emlékezetes produkció, Csiszár Imre kegyetlen, fájdalmas, cinikus humorral teli rendezésében, főleg Blaskó Péter és Tímár Éva pokolra menő játékával, de Szerencsi Éva és Matus György is kiválóak voltak.

Fotó: Herbszt Véner Orsolya

Most Kiss Csaba vitte színre a művet a Pinceszínházban, Kaszás Gergővel, Györgyi Annával, Juhász Rékával és Gömöri András Mátéval. Ugyancsak magas hőfokon sistereg a játék. Kaszás Strindbergént karizmatikus, formátumos hisztérikát játszik, erőteljes feminin vonásokkal. Magánéleti és írói válságba jutott tehetséget alakít, akit ráadásul a hazájából is száműztek és a koppenhágai Dagmar Színházban próbálja legatyásodva, megélhetési szempontból létkérdésként, bukás gyanús darabját, ami egyébként éppen saját tragédiáját taglalja, tehát színház a színházban játékot látunk.

Kaszás egészen pazar. Megmutatja a gödörben lévő embert, aki kibírhatatlanul hektikus, nagyképűsködést vegyít a szinte szemünk előtt való összezsugorodással, törpévé válással. Önmaga előtt is összemegy, de közben unos-untalan le akarja uralni a körülötte lévőket, basáskodik, macsóskodik, aztán már-már giccsbe hajlóan érzelmes, üvölt vagy éppen megkukul.

Az előadásban fontos szerephez jutnak a dermesztő csendek, amikor pattanásig feszül a húr, mindenki kivár, vagy éppen már nincs szó a düh, az elkeseredés kifejezésére, marad a párbajjal felérő tekintet, vagy az apatikus bámulás a semmibe.

Fotó: Herbszt Véner Orsolya

A darab megírásának esztendejét a nők évének is tartották, az öntudatra ébredés, az emancipálódás fennen hirdetett időszakának. Györgyi Anna pontosan egy ilyen nőt ad, Siri tán nem csak a kibírhatatlan kapcsolat miatt akar válni, hanem elvből is, mit neki a férfi, megvan ő anélkül is! Miközben olyan nagyon azért nincs meg. Györgyi hol megszépülésre képes, jó alakú nő, hol összeomló, megcsúnyuló idegzsába, hol magabiztosnak mutatkozik, hol nyilvánvaló, hogy totálisan kicsúszott a lába alól a talaj. Juhász Réka formálja meg a leszbikus Marie-t, a barátnőjét, a szeretőjét, akihez mindinkább igyekszik kötődni, aki már teljesen emancipálódott, nyíltan vállalja másságát, ahogy pusztító alkoholizmusát szintén. És ott van még, főleg a nézőtéren elhelyezett kis lámpával megvilágított asztalnál, széknél, mint a darabbeli darab rendezője, Viggo, Gömöri András Máté alakításában, aki ehhez a három emberhez képest egy vizesnyolcas, nem is igen rúg labdába, inkább Strindberg rendez, de a két nő is állandóan mindenbe belebeszél, így aztán van egy szép kis veszekedő, féltékenykedő, temérdek komplexumtól terhelt triász, melynek tagjai ütik-vágják, rúgják egymást és pikírtkednek, ahogy belefér.

Fotó: Herbszt Véner Orsolya

Jó, hogy azért Kiss Csaba ebből az őrülethalmazból nem akar vérdrámát csinálni, inkább az abszurdok abszurdjáig fokozza a helyzeteket, eljátszatja a végletek végletességét, olykor a szituációk fonákját, ezért sokat lehet nevetni. Horváth Jenny elegáns, finom anyagból készült, tartásos polgári jelmezeket tervezett, a színészek pedig megmutatják, hogy mennyire nincs már bennük tartás, mennyire foszlóban van az, aminek ezek a ruhák a megtestesülései. Szakács Ferenc a háttérben székek kusza formában való egymásba akasztásával valóságos kortárs szobrot tervezett, a totális káoszt érzékeltetve.

A produkció is arról regél, hogy teljes a káosz bennünk, a lelkünkben, no meg a külvilágban is, ez pedig így összeadódik, és hát alaposan megnézhetjük magunkat.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..