Vélemény

Orbán bocsánatkérés helyett megköszönte a budapestieknek

Orbán Viktor megköszönte a budapestiek türelmét és megértését a kínai miniszterelnök látogatásával kapcsolatos brutális közlekedési káosz miatt. Pedig, nem köszönni kellett volna, hanem bocsánatot kérni. Szó sem volt ugyanis türelemről, megértésről pedig még annyira sem.

Bocsánatot kellett volna kérni a budapestiektől, vagy, ami még ennél is kézenfekvőbb, létre sem hozni ekkora felfordulást. Már csak azért sem, merthogy máig nem tudjuk, hogy mennyi volt indokolt a „kényszerintézkedésekből”, és mi volt az, ahol – Balog miniszter örökérvényű megfogalmazásával – túltolták a biciklit.

Mindenki tudja, hogy a világ vezetői politikusai kiemelt védelmet élveznek, és ez ebben az önmagából kifordult világban érthető is.

Ám ami az elmúlt három napban Budapesten történt, az érthetetlen.

Biztosan meg lehet ezt is magyarázni, bár eddig az illetékesek nem sokat bajlódtak magyarázatok megfogalmazásával.

Pedig, legalább utólag, a tanulságok levonása okán, jó lenne tudni, hogy hányan nem értek be időre a munkahelyükre, csak azért, mert Orbán Viktor a kínai miniszterelnököt fogadta. Hányan nem értek be időre az iskolába, üzleti tárgyalásra, hány gyerek várta sírva késve érkező szüleit az óvodában.

Megszólalt a rádióban egy nő, akit a saját lakásába nem engedtek be. Hiába mutatta a rendőröknek a lakcímkártyáját, csak akkor mehetett haza, amikor erre a rendőrök utasítást kaptak

A kínai miniszterelnök kétségkívül a világ egyik legfontosabb országának a vezetője. Ám jó lenne tudni, hogy ennek a mostani, minden eddiginél – Putyin látogatásait beleértve – nagyobb közlekedési káosznak és felfordulásnak volt-e racionálisan megmagyarázható alapja.

…megítéltek, és megítélnek

Nem voltam soha hajléktalan, de nem sokon múlott.

A napokban meghalt Sanyi bácsi, akiről írtam, hogy megjavította a vízcsináló gépünket, illetve beszerelte az újat.

Azt is odaírtam, hogy az életemnek volt egy olyan szakasza, amire nem szívesen emlékszem.

Ennek természetesen több oka van, az egyik anyagi természetű.

Meglehetősen jómódú családba születtem, ami azt jelenti, hogy a szüleimnek soha nem volt vagyona, de mindig volt pénze, és ebből nekem jutott bőven. Nálunk nem volt szokás engedélyt kérni, ha kellett valami, kivettem anyu táskájából a pénzt, és megvásároltam. Nem volt testvérem, a féltékenységet hírből sem ismertem, ha találkoztam vele, nem tudtam mit kezdeni, egyszerűen nem értettem, hiszen nekem nem volt kire irigykednem, tudtam kapni, és adni is őszintén.

Aztán felnőttem, kaptam jó néhány pofont az élettől, de volt 4 olyan év, amibe kishíján belehaltam.

Ekkor apám haldoklott, a harmadik agydaganat-eltávolító műtét után már nem tért magához, félrebeszélt, kényszeresen mozgott, az izomsorvadás fájdalmat okozott neki, agyvérzést, majd tüdőgyulladást kapott, meghalni nem bírt, élni esélye sem maradt.

Akkor még bírtuk fizetni az orvosnak a havi sok-sok pénzt, hogy bent tartsa a Margitban, normális körülmények között, aztán már nem, csődbe mentünk, mint ahogy csődbe mehet bárki, bármikor, akár a saját hibáján kívül is, a vállalkozók élete már csak ilyen.

Apám volt üzlettársa ellopta apám üzletrészét, mi gyárat építettünk, belebuktunk, elúszott mindenünk.

Elment a budai villa, a Volvók, az antik bútorok egy része, a gyár, a lakástextil bolthálózat, az árukészlet, minden.

Vidékre költöztünk, nagyanyám üres kis házába. Gyerekkoromban éltem pár évet a Balatonon, de ez egy falu volt a semmi közepén, a ház közel az állomáshoz, onnan jártak be a gyerekek iskolába, hajnali ötkor, hogy beérjenek kezdésre.

Nem volt már autónk, az ékszereinket egyesével váltottuk ételre. A vizet kikötötték, nem tudtuk fizetni, egy infralámpa volt a fűtésem, penészes a ház, folyamatosan tüdőgyulladása volt a fiamnak, és nekem, a lányom dacos lett, és hallgatag, a fiú mások házifeladatát írta meg, egy-egy szendvicsért cserébe. Anyám, apám mellé került a kórházba, az a 8 év betegség nagyon hosszú volt, közben ő maga is munkaképtelenné vált. Kapott valami nyugdíjat ugyan, most is kap, durván 140 eurót, a vendéglősöknek nem számoltak fel többet, nagy dolog volt gebinesnek lenni, amíg még lehetett.

Nekünk a sok elveszített pénzből maradt hárommillió tartozás, nem tudtuk fizetni, ennivalóra sem futotta. Krumpli volt szerencsés esetben, liszt, és néha tojás nélküli tészta, azon éltünk. A fúrt kútnak nem volt teteje, ezért beleestek az apró állatok, alkalmasint bele is rohadtak. Hálót készítettem, úgy is beleestek. Utána apám lyukas halkiemelő hálóját megvarrtam, és naponta kihalásztam a dögöket, azzal a vízzel mosakodtunk.

Mosógép kezdetben volt még, aztán elromlott, nem volt pénz javítani, kaptunk egy törött gyermekkádat, abba beleraktam a szennyest, a legolcsóbb ultrát, és tapostam, tapostam, meg tapostam. Sebes lett a lábam, kit érdekelt. Öblíteni nem lehetett rendesen, télen, nyáron a kertben száradtak a ruhák, ágyneműk, penész szagúak voltak, vagy ha néha hozott valaki gallyakat, akkor meg füst szagúak, volt egy fatüzeléses kályha, fa nem volt..

Aztán már az áramot sem tudtuk fizetni, akkor előre fizetős órát kaptunk. Anyám tett el pénzt, havi 5000 forintot áramra, annyi futotta.

Húst hónapokig nem láttunk, anyám kapott pár néma kacsát tavasszal, azokat felnevelte, akkor volt hús is. Hajnalban csalánt szedett nekik, meg ettek amit találtak, azt hiszem.

Én voltam az ivóvíz felelős, azaz kimentem a temetőbe, sok kilométerre néhány marmonkannával, mintha sírt öntözni mennék. Valójában loptam a vizet. Hazacipeltem, de soha nem szoktam hozzá ilyesmihez, azt éreztem belehalok, egyrészt a szégyenbe, másrészt az erőfeszítésbe.

Nem volt sampon, hajbalzsam, egész rövid hajat vágtam magamnak, azon nem látszott a szappan nyoma. Arckrém, kézkrém, mosogatószer? Ugyan, ultra, mindenre, és hypo,  a legolcsóbb 53 forint volt egy flakonnal.

Néha megszánta anyámat valaki, vagy egy újabb ékszert adtunk el, akkor 40 kiló krumplit húztam haza, úgy sokkal olcsóbb volt megvenni, nagyban. Elkoptak a ruháim, a látszatot tartani kellett, a gyerekekét megvarrtuk.

A férjem elment Skandináviába dolgozni, de nem kapott állást, egy évig volt távol.

Apámat kidobták a kórházból, ülve odakötötték a betegszállító Barkas üléséhez a magatehetetlen, eszméletlen testet, majd két tagbaszakadt ember rádobta az ágyra, mint egy zsák krumplit, nyilván látták a házon, hogy borravalót nemigen fognak kapni. Minden nap hypoval mostam a falat, reggelre újra penészes lett. A budai háziorvosunk kiürítette a gyógyszeres szekrényét egy nylonzacskóba, és odaadta, mondta, hogy használjam, amit csak tudok belőle.

Nem sokkal azt megelőzően operálták a szívem, még gyógyszert kellett volna szednem, de nem tudtam kiváltani, ahogy senki másét sem.

Apám hazaérkezte után lassan megtöltötte a házat a halál édeskés, mindent átitató szaga, és egészen addig benne maradt a házban, amíg ott nem hagytuk.

Akkoriban volt itt is nagy gazdasági válság, apósom elvesztette a vagyona jelentős részét, a többihez nem fért hozzá, mondhatni minden ellenünk volt.

Munka? Hát hogyne. Kerestünk, hiszen akkoriban is azt mondták a nagyokosok, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar, én akartam. Mentem a virágboltba, nem kellettem, elnézést kértek, de túl előkelő voltam nekik, szó szerint azt mondták. Mentem a boltba, sajnálkozva elutasítottak, hogy nem, egy úriasszony nem emelgethet rekeszeket, kínomban nevettem. Az önkormányzati irodai munkákért sorban álltak a csókosok, én jöttment városi voltam.

Egyszer a nagyobbik gyerek elesett. A szomszédnak volt telefonja, oda szóltak, hogy a fiam kórházban van, valószínűleg eltört a lába, menjek érte.

Egy forintunk sem volt, átmentem a szomszédba kérni vonatjegyre, a harmadik adott. Felmentem a gyerekért, nem volt eltörve, de begipszelték, a tömött vonaton ülve kísértem haza.

Hajléktalannak lenni nem munkahely kérdése, nyomorultnak lenni egy sajátos tudatállapot, amikor is a túlélés érdekében kikapcsol az ember szégyenérzete, a fájdalomérzete, a másokkal szemben egyébként érzett lojalitása, ösztönösen csak az utódait próbálja életben tartani, pont, mint az állatok, semmi különbség.

Elmentem a máltai szeretetszolgálathoz munkáért. Munkát nem tudtak adni, adtak segélycsomagot, volt benne ételkonzerv, olyat én soha nem ettem korábban, valami készétel volt benne, és egy banán, azt anyámnak adtam, ahogy apám haldoklott, vele fogyott anyám is, azt hittem egyszerre fognak elmenni.

Kaptam frivolt, az olcsó volt, és jó. Elraktam belőle minden nap, hogy majd beveszem, ha elég sok lesz, és ha a gyerekek már gimnáziumba kerülnek, bár azt hiszem elvitt volna a szívem is nemsokára.

Aztán találkoztam egy erdélyi cigányasszonnyal, nem is tudom, hogyan. Azt mondta, hogy ő lát, én meg, hogy nekem meg nincs pénzem a látását kifizetni, de nem kért pénzt, azt mondta menjünk Koreába, csak látogatóba, de menjünk, ott a megoldás kulcsa. Nevettem, hogy Budapestre sem tudok felmenni, nem Koreába, miről beszél? Csak mondogatta, hogy de szóljak a férjemnek.

Apám meghalt, a férjem dolgavégezetlen hazajött, anyám haldoklott, a gyereket megtámadták, a nagyobbik menekült ahová csak bírt.

A férjem felhívta az anyját, és kijöttünk. 3 hónapig voltunk itt, a gyerekek kettőig, mert kezdődött az iskola.

Anyósom sírva fakadt, mikor meglátott bennünket, hetekig csak ettünk, a gyerekek faltak, átölelték a rizses tálat, mint az állatok, nehogy elvegye valaki. Anyósom meg csak főzött, főzött, és főzött nekünk. Én takarítottam a házát hálából, vett ruhát a szakadtak helyett a gyerekeknek, küldött pénzt anyámnak, és csak sírt.

Aztán persze véget ért az az életszakasz is, ahogy minden véget ér egyszer, nem haltam bele, a gyerekek sem, a férjem sem, anyám sem.

Nyomai maradtak, mindenkinél más. Én azóta nem eszem meg a tésztát, és nem megyek temetőbe, európaiba soha.

Nem gondolom, hogy a budai úrilány túlélővé vált volna, egyszerűen csak korábban lett vége, mint ahogy az utolsó csepp remény is elfogyott volna, vagy a kellő számú rivotril összegyűlt volna.

Nemigen szoktam kitenni az ablakba ezt, de már nem szégyellem.

Szégyelljék azok, akik most bíróság előtt vegzálják a rákos, hajléktalan nőt, de azt is a másik szobából, mert gyávák még a szemébe nézni is.

Szégyellje magát az, aki még soha nem kényszerült ivóvizet lopni a gyerekeinek, és magának, de ítélkezik, és minősít, hogy mert büdös, és iszik. Nem akar beilleszkedni a társadalomba.

Szégyellje magát az, aki megítél bárki mást a látszat alapján, aki soha nem járt a valódi nyomor közelében sem, de ő tudja. Ugyan mit tud, ugyan honnan tudja?

Engem megítéltek, és megítélnek. Hol elkényeztetett egykének, hol sikeres üzletasszonynak, hol szerencsétlen nyomorultnak, hol halálos betegnek, hol gazdag külföldi unatkozó feleségének, aki kínjában sünnel szórakoztatja magát, de senki nem cipeli az én keresztemet, és én sem cipelem a másét.

Ha sok mindent nem is, egyet biztosan megtanultam a saját életemből, jelesül azt, hogy ne ítélkezzek. No nem azért, mert akkor engem sem ítélnek meg, ó dehogynem! Azért, mert nem tudhatom, ahogy rólam sem tudták, tudják, vagy nem hiszik el, vagy elhiszik, mellékes, azok mindig mindent tudnak, és mindig, mindent jobban, mint te, aki átélted, átéled.

Nem attól válsz hajléktalanná, hogy nincs lakásod, nem. Hajléktalannak lenni egy állapot, elsősorban mentális állapot, amiből egyedül nincs kiút, csak segítséggel, szeretettel, megértéssel, türelemmel, mások által.

Aki még bűnt is kreál a nyomorból, az gyilkos, tudatos gyilkos.

Orbán Viktor, a horthysta

Nem elég, hogy a mai magyar kormány mindent megtesz Horthy Miklós rehabilitálása érdekében, sőt, mintha legalább részben a Horthy-rendszer újjáépítésén fáradozna, Orbán Viktor személyesen is magasztalta a volt kormányzót.

A hvg.hu szúrta ki, hogy Bernard-Henri Lévy francia filozófus budapesti látogatása után a Le Point című hetilapnak felidézte az Orbán Viktorral folytatott beszélgetését. Orbán ezek szerint ezt válaszolta egy kérdésre:

„Én lennék az első, aki dicséri Horthy kormányzót? Része a magyar történelemnek. Nem ő szabadított meg minket Kun Bélától?”

Szerintem viszont Orbán Viktor most megbukna történelemből.

Kun Bélát, pontosabban a Tanácsköztársaságot nem Horthy, hanem a Tiszán átkelő, majd Budapestet is elfoglaló román hadsereg, magyarán az elvesztett háború buktatta meg. Persze Horthynak és híveinek volt köze a vörös terrort felváltó fehér terrorhoz, de ez nem olyan dicséretes dolog.

Ennél is fontosabb azonban, hogy Orbán az egyik legnagyobb hazaárulót magasztalja.

Sok évvel ezelőtt írtam erről egy cikket, ami már kétszer is megjelent, ezt most mégis kénytelen vagyok felidézni, hiszen az ismétlés a tudás anyja.

Horthyék döntései és balvégzetű tevékenységük következtében megtizedelték az akkori Magyarország lakosságát.

A megtizedelést tessék szó szerint érteni, a lakosság egy tizede belehalt a kataklizmába. A tatárjárás és a török hódoltság óta nem érte ekkora vérveszteség a nemzetet.

Nem csak a mostanában Horthyval kapcsolatban szinte kizárólag emlegetett holokausztra kell gondolni, hanem a Dón-kanyarban bekövetkező katasztrófára és a többi háborús veszteségre is. Persze, Horthy éltetői arra hivatkoznak, hogy a háborúról nem ő tehet, de a valóság az, hogy ő magára vállalta a hadba lépés felelősségét.

Magyarország hadat üzent a fél világnak, az Egyesült Államoknak, a brit birodalomnak és a Szovjetuniónak. Ha a következmények nem lennének olyan tragikusak, ezen csak röhögni lehetne: nem láttak még az urak világtérképet?

Ezzel még Hitlert is sikerült meglepni, aki akkor nem kérte Magyarország bekapcsolódását a háborúba. Nem kétséges, később nem lehetett volna elkerülni a háborút, akár egy megszállás következtében, de ez csak jóval később következett volna be és akkor valóban a külső körülményekre, nem pedig a magyar vezetésre hárult volna minden felelősség. Mást ne mondjak, a Szovjetunió később megszállta az országot és ez súlyos következményekkel járt, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nem a Szovjetunió támadta meg Magyarországot 1941-ben, hanem pont fordítva.

Azzal, hogy Horthy önként és dalolva, idő előtt bekapcsolódott a háborúba, magára vállalta a felelősséget az ezzel járó veszteségekért. A mentegetők azzal is elő szoktak hozakodni, hogy a deportálások a német megszállás következményei. Ez egyszerűen nem igaz, a magyar hatóságok közreműködése nélkül ezt nem lehetett volna véghez vinni, a „munka” zömét éppenséggel a magyar csendőrség végezte. A zsidókat megkülönböztető első törvények sem 1944-ben születtek, a Horthy-rendszer sajnálatos módon úttörő volt ebben.

A cikkre várhatóan reagáló antiszemita trollok kedvéért írom csak ide, a deportálások igenis a nemzetet tizedelték. És nem csak azért, mert magyar állampolgárokról volt szó, hanem azért is, mert a deportáltak jó része ráadásul magyar volt még az ő fogalmaik szerint is (csak éppen szakszervezeti vagy ellenzéki aktivista, netán zsidónak minősített, ám magát magyarnak tudó honfitársunk). Abba pedig belegondoltak-e, milyen szerepe volt a deportálásoknak az észak-erdélyi városok elrománosodásában, a magyarság arányának drámai csökkenésében?

Ezzel el is értünk a másik főbűnhöz: a Hitlerrel való szövetkezés, a meggondolatlan hadba lépés lehetetlenné tette a trianoni határok etnikai alapon történő korrekcióját a háború után.

Pedig a szovjetek meg is üzenték Horthynak: ha nem lép be ellenük a háborúba, a végén támogatni fogják a határok újragondolását. Ezt az ajánlatot Horthyék figyelmen kívül hagyták és csatlakoztak a szovjetek elleni támadáshoz. Súlyos árat kellett aztán a háborút lezáró békekötéskor fizetni ezért, Trianonból semmit sem lehetett visszacsinálni, sőt Pozsony közelében még néhány falut át kellett engedni.

Maga Trianon egyébként nem személy szerint Horthy, hanem korábban kormányzó eszmetársai bűne. Lehet, hogy most megpróbálnak bűnbakot csinálni Károlyiból, aki köztársasági elnökként valóban követett el hibákat, de a határok kérdése akkorra már lényegében régen eldőlt. A bűn azoké, akik megakadályozták a kiegyezést a nemzetiségekkel, és akkor is háborúba vitték az országot. Éppenséggel Károlyi volt az egyik olyan politikus a dualizmus korában, aki ez ellen fellépett. Horthyék írták aztán alá a Trianoni szerződést, de ebben valóban nem volt játékterük.

A ma kérdése viszont az: ha ezt gondolom Horthyról, vajon mit gondoljak azokról, akik most ünneplik?

Willkommenskultur

Mint az ismeretes, a német szó a vendég fogadásának kultúráját jelenti. A fogadás milyenségébe belejátszanak a fogadó szokásai, hagyományai, pillanatnyi helyzete és érzései, ezt módosítja az érkező viselkedése, valamint az ő már itt lévő rokonainak, nemzettársainak, egyéb hozzá hasonlóknak a korábbi és mostani magatartása is.

Illetve mégsem. A Willkommen ugyanis már eleve egy szívélyes üdvözlés, azaz a magam is azt akartam, hogy gyere kifejezése, hasonlít a welcome-hoz, azaz jól jöttél és jó, hogy jöttél, tehát a vendég biztos lehet benne, a Willkommenskultur-t valló egyedek, közösségek, országok, szívesen látják, mert az ő kultúrájuk szerves tartozéka a vendégek örömteli fogadása. Akár ők hívták, akár csak úgy, magától jött az illető.

Az örömteli fogadás kötelező folyománya a jóltartás. Szó se róla, a migrációt tekintve az érkezők abszolút döntő többsége ezért jön. Otthon ugyanis nem tartották jól, még az is lehet, hogy neki kellett volna jóltartani másokat, mely helyzetet hamar meg tud unni az ember. Ez így van a fogadó ország esetén is, a fene tartaná jól a migránsokat, ha nem lennének az eltartásukat indokoló más okok is. Ezek a más okok az Európai Uniót és környékét illetően két személyhez fűződnek: az egyik Angela Merkel, a nagyhatalmú Bundeskanzlerin, a másik Soros György, alias G.S., a pénzes filantróp. Utóbbi szerepe kissé becsapós, mert a migránssimogatást illetően csak nálunk fújták föl jelentősnek, ténylegesen sehol sem az.

Merkel egyszer, még valamikor 2015-ben részt vett egy iskolafórumon, ahol találkozott egy palesztin kislánnyal. A kislány jól tudott németül, a négy év alatt, amióta ott volt, kiválóan beilleszkedett osztálytársai közé, de elmondta, hogy családjával együtt nagyon fél a kitoloncolástól, mert itt vannak a barátai, az iskolája, mit csináljon ő otthon, ha hazaküldik. A kancellárasszony közölte vele, hogy sajnos nem lehet mindenkit befogadni, mert nagyon sok palesztin él menekülttáborokban, mire a kislány elsírta magát. Egy európai kultúrában nevelkedett nő esetében, még ha fizikus és kancellár is, ez a találkozás az érzelmeit tekintve döntő esemény lehetett. Attól kezdve Németország sokkal engedékenyebben viselkedett, ami Magyarországot kivéve nagy hatással volt az EU országaira is. A német gazdaság számára szükséges munkaerőnél jóval többet fogadtak be, és hogy a kislány családjára vonatkozó rendeletet (vagy törvényt) úgy módosították, hogy ne kelljen őket kiutasítani, magától értetődik. Attól kezdve a migrációt illetően a Mutti jelenség irányította Európát, és a „Ha így kicsivel rosszabb is nekünk, de legalább jót cselekszünk” elv lett mérvadó. Ehhez a sajtó nagymértékben járult hozzá, erősítve ezt a felfogást a nép között.

Soros a Nagy Terv-vel szinte kizárólag Magyarországon vált ismertté. Ez egy javaslat volt, több pontba szedve azt, hogy mit kell tenni a hirtelen megnövekedett migrációs nyomás levezetése érdekében Európának. Az első javaslatban (2015.) évi 1 millió migráns szervezett betelepítésével számol, a másodikban (2016.) ezt csökkenti évi 300.000 főre.

A két javaslattal kapcsolatban megemlítendő, hogy a pontjaikból semmi nem valósult meg, azaz aki még ma is azt szajkózza, hogy Soros hatással, pláne „nagy” hatással van az EP-re, sőt az EU-ra, ne induljon szellemi vetélkedőn, mert abból csak baja lesz.

Soros egyébként úgy gondolta, hogy a tervezett és szervezetten megvalósított, azaz legalizált betelepítés elveszi a kedvét az illegális migránsoknak, mert akkor azokból egyet sem engednek be, így teljesen fölösleges idejönniük. Evvel egyidőben felkopik az álluk az embercsempészeknek, megszűnnek a tragédiák, a küzdelmek a határokon meg a tengeri katasztrófák, és az EU a megfelelő szervezés révén pont olyan pótlólagos munkaerőt kap, amilyenre tényleg szüksége van. A szemét tőzsdecápa még hozzátette, hogy minden betelepülőt oda kell irányítani, ahol szívesen látják, és ahová maga is menni akar, mert ez a migráció sine qua non-ja. Ettől az ésszerű és végrehajtható javaslattól egy Igazi Nemzetállam azonnal agygörcsöt kap, mert nem fogja föl sem egészben, sem részleteiben, és miután ezek latinul sem tudnak, néhány ilyen állam makacskodása révén úgy lett a Soros terv az EU-ban elsöpörve, hogy jobban se kell.

Soros természetesen bőkezűen támogatja a segítő, a mentő és a jogsegélyt nyújtó szervezeteket, ami ugyan teljesen független a migránsoktól, ám mivel ők is részesülnek belőle, Európa egyik része nagyon utálja az öreget.

Ma ott tartunk, hogy miután az egész világ tudja, Európa szívesen fogadja az illegális határátlépőket (kivéve a gyevi bíró, aki nem szívesen), kontrollálatlan és tömeges emberáradat zúdul a kontinensre, melyben jól megférnek a potenciális terroristák éppúgy, mint az ingyenélést remélők és a bűnözők is. A már ideérkezettek értesítik barátaikat, rokonaikat és üzletfeleiket, hogy itt jó, mire elindulnak azok is, és ha már itt vannak, miután minden pénzüket odaadták az embercsempészeknek, semmilyen más lehetőségük nincs, mint a mindenáron való bejutás – akár az életük árán is. Egy szerb vagy marokkói menekülttáborban nem élhetnek halálukig.

Rendkívül nehéz és hosszadalmas munka lesz, amíg ezt a helyzetet Európa meg tudja változtatni. Egy Európai Egyesült Államoknak persze könnyű lenne (szakértők kidolgozzák, EP megszavazza a szükséges pénzzel együtt, kész, már indulhatnak is a tárgyalások a potenciális migránskibocsátó államokkal), ám miután a virtigli nemzetállam nem hátrál egy tapodtat sem, vétózni fog, zsarolni fog, és semmilyen kompromisszumos javaslatba nem fog belemenni, hogy otthon verhesse a mellét, ő ugyan nem enged a nemzet érdekéből, ezért a jelenlegi EU esetében az egyeztetéshez szükséges időtartamot meg kell szorozni tízzel. Ha ugyan csak annyival. Ez nem lenne baj, ha a migráció egy jövőbeli esemény lenne, de sajnos nem, itt van a nyakunkon, és amíg a belső tárgyalások, egyeztetések, régi javaslat elvetések és új javaslat kidolgozások tartanak, addig is kezdeni kell vele valamit.

A legegyszerűbb és legértelmesebb az lenne, ha az EU vezetése önhatalmúlag megkezdené a tárgyalásokat a migránsokat kitermelő államokkal, és első lépésként mindegyik médiájában fizetett hirdetéseken tudatná, hogy mostantól csak azok kaphatnak bebocsátást, akik még hazájukban jelentkeztek valamelyik EU állam nagykövetségén, ott beadták az áttelepülési igényüket, és a pozitív elbírálásáról értesítést kaptak. Az EU nem enged be rajtuk kívül senki mást. Közben azokkal, akik valahogy már bejutottak, a szokásos eljárást folytatja le. Ez jó is lenne, de mi legyen azokkal, akik már ostromolják a határokat? Ráadásul a Willkommenskultur tudatában ostromolják, amely mintegy szóbeli ígéret nekik, azaz a helyzet nem egyszerű.

Optimális eset lenne, ha a tárgyalások után a minden állam megegyezésével született, így nyilván sok kompromisszumot tartalmazó javaslat mindenféle akadékoskodás nélkül megy át a szükséges fórumok rostáján, így hamar megszavaznák. Orbán most szorult helyzetben van, mert a konkrét pénz miatt jóban kell lennie az EU-val, a várt olcsó hitel miatt jóban kell lennie Kínával, és a gáz miatt jóban kell lennie Putyinnal, meg Erdogannal, ugyanakkor az itthoni, „A brüsszeli sárkánnyal küzdő Szent György” imázst is meg kell tartani, hogy a szavazók szemében a Nemzeti Hős jelleg nehogy töpörödjön bármennyit is. Viszont Orbánt az EU politikusok már ismerik, tudják, hogy amit mond, annak a döntő része handabanda (az itthon mondottaknak a száz százaléka az), remélhetjük hát, hogy a magyar miniszterelnök leszerelésével vagy sarokba szorításával valamilyen módon sikerül az EU-nak az ukrán és a migráns kérdést is megoldania (mindkettőhöz sok pluszpénz kell, amelyet a tagállamok fizetnek majd be, miután megszavazták).

Az a sokat hirdetett magyarországi kormányálláspont, hogy a kerítéssel tulajdonképpen nem is magunkat védjük, hanem az EU-t, ezért egyrészt tessenek hálásaknak lenni, másrészt fizessék ki nekünk, azért hülyeség (illetve inkább a hazai jónép átverése), mert ha tényleg az EU-t és nem magunkat akartuk volna védeni, akkor a kerítést az osztrák és a szlovák határokon kellett volna megépíteni, nem pedig a déli határok mentén. Azzal viszont, ahogy most van, ugyan magunkon kívül az EU-t is védjük, azaz a saját védelmünknek van egy mellékterméke is, ám ez egyrészt nem a mi érdemünk, hanem a földrajzé, másrészt nem került egy fillérünkbe sem. Ezért javasolható, hogy értelmesebb emberekből álló társaságban inkább ne dicsekedjünk vele, mert hasonló lenne ahhoz a dicsekedéshez, mely szerint mi védtük meg a töröktől Európát, holott nem mi védtük meg, hanem az akciórádiusz. Már ha valaki tudja, mi az. Perjés Géza tudta.

Érdekesség a témát illetően, hogy az osztrákok a tőlünk érkező migránsáradatra panaszkodnak, a szlovákok meg lezárják a migránsok elől a szlovák-magyar határt, mert ezek szerint kerítés ide vagy oda, a migránsok elleni védekezésünk kifejezetten bukás. És nem kicsi. Lásd még a szabadon engedett csempészeket.

További tény Magyarországot, illetve természetesen a magyar kormányt illetően, hogy a migránsok által legjobban elárasztott EU tagtársakon nem akarunk segíteni. Ahogy nézem, ez nem annyira rosszindulat, hanem egy tévedés eredménye, Orbán ugyanis már korábban is azt hitte, és most is azt hiszi, hogy ha az EU „elosztja” a migránsokat a tagállamok között, akkor azoknak nem csak a kérelmét kell elbírálni, és addig ellátni őket, amíg a határozat meg nem születik, hanem pozitív elbírálás esetén erőszakkal biztosítani, hogy itt, Magyarországon telepedjenek le. Nehezen elképzelhető, hogy egy miniszterelnök egy ilyen sületlenségben higgyen, de Orbán köztudottan vallásos ember, azaz az ő esetében még ez az abszurditás is elképzelhető. Hál’isten az elbírálás és az eljárás ideje alatti eltartás pénzzel megváltható, így szegény miniszterelnök úr, némi pénz feláldozással kimenekülhet az elképzelt veszélyből. A feláldozás nem nagy ügy, azt a pénzt úgyis mi adjuk neki.

Érdekes lenne még megtudni, hogy a letelepedési kötvényt vásárlók közül, akiket mi uszítottunk Európára, miközben fideszes potentátjaink közül néhányan elképesztő módon megszedték magukat, hányan maradtak itt.

Befejezésképpen egy kérdés: mi van Európa legnagyobb mecsetjével, melyet Orbán tervezett felépíteni? Természetesen Budapesten. 2015-ben. Egy mecsetet. Ki hitte volna, emberek?

Lezsák, Horthy és a zsidó honfitársak

Ment a maszatolás rendesen a január 27-re tervezett Horthy Miklós emlékére tartott volna szentmise kapcsán. Különösen akkor élénkült meg az ezzel kapcsolatos kommunikáció, amikor kiderült, hogy ez a nap egybeesik a holokauszt nemzetközi emléknapjával. (Mely nap amúgy az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója.)

A magyar politika magas rangú prominensekkel készült képviselni magát az eseményen. Felszólalt volna Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és Boross Péter volt miniszterelnök. Utóbbi közölte, hogy zavarban volt, amikor megtudta, hogy ez a nap a holokauszt emléknapja egyben, de ott lesz a szentmisén, beszélni is fog, mert mint mondta, az embernek vállalnia kell a tévedését.

Lezsák Sándor nem mondott semmit, ezzel szemben a Magyar Hírlap leközölte a magyar országgyűlés alelnökének – a szentmise elmaradása miatt el nem mondott – beszédét.

Mely beszédből kiderült, hogy nem igaz, amit a szervezők állítottak, miszerint nem tudtak arról, hogy a szentmise a holokauszt emléknapjával esik egybe. Tudtak róla, és tudott róla Lezsák Sándor is. Az országgyűlés alelnöke ugyanis a többi között ezt mondta volna január 27-én, szombaton, a belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián tartandó szentmisén: „Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több mint méltányosság a megítélésben”.

Lezsák úr zsidó honfitársai tehát példát vehetnének Lezsák úr azon zsidó honfitársairól, akik méltányolják Horthy Miklós kormányzó bátor döntését. Még akkor is, ha nem minden zsidó honfitárs méltányolhatja a kormányzó úr bátor döntését, mert sokan közülük már a múlt század negyvenes éveiben sem voltak abban a helyzetben, hogy ezt, vagy bármi mást méltányoljanak. Lezsák úr zsidó honfitársai közül ugyanis sokakat elpusztítottak a vészkorszak idején. Mások túlélték valahogy, de számos családtagjukat, gyerekeiket. testvéreiket, szüleiket megölték. Lezsák úr is beláthatja, hogy ezek a zsidó honfitársai nem méltányolhatják a kormányzó úr bátor döntését.

Persze, bizonyosan vannak Lezsák úrnak olyan zsidó honfitársai is, akik méltányolják Horthy úr döntésének bátorságát. Egy ilyen zsidó honfitársunkról, néhai Blumgrund Jánosról, későbbi nevén: vitéz Szabó Attila Jánosról a Független Hírügynökség is írt néhány nappal ezelőtt.  Ő volt az a zsidó honfitársunk, aki a bécsi Horthy Miklós Társaság elnökeként koszorút helyezett el Horthy Miklós újratemetésén Kenderesen.

Horthyra emlékezni, érte szentmisét mondani mindenkinek jogában áll. Akinek így jó, lelke rajta

Lezsák Sándor Horthy kormányzó és bátor döntése iránti rajongása azonban nem magánügy. Lezsák Sándor ugyanis a magyar parlament, az ország legfőbb döntéshozó testületének az alelnöke. Vagyis, a közhatalom magas rangú tisztviselője, s ha ő részt vesz és beszédet mond egy ilyen megemlékezésen, azáltal olyan látszat keletkezik, mintha ott a magyar közhatalom is megjelent volna.

Tanulságos utóirat: január 27-én ugyan elmaradt a szentmise, de a Horthy Miklós Társaság szervezésében február 11-én emlék-istentiszteletet tartanak a kormányzó halálának 61. évfordulója alkalmából a Hazatérés Templomában.

Nyilván Lezsák Sándor azon zsidó és nemzsidó honfitársait is várják, akik méltányolják a kormányzó úr döntésének bátorságát.

Korszakváltás idején

Valami nagyon megváltozott, miközben az agyunkat a múltban hagytuk. Háborúk, konfrontációk mindig voltak, de az eszközök és célok mára mások. Fontos a terület, befolyás, biztonság, de emellett a gazdasági dominancia megszerzése lett a prioritás. Az eszköz pedig már nem egyértelműen a haditechnika, hanem a minden felé növő informatika.

Aki információ birtokában van, előnyt élvez pozíciók kiépítésében. Aki pedig ezeket az információkat rendszerbe tudja állítani, ki tudja építeni logisztikáját, az képes tudatmódosításra, szokások átállítására, beszerzések manipulálására, stratégiai célok megvalósítására. A nagy szavak után nézzük érthetőbben.
Itt van a mobiltelefon. Nézzük csak milyen fejlődésen ment át ez az egyszerű eszköz az elmúlt 20 évben? Ahhoz, hogy ez működjön, egy hálózatot kellett hozzá kiépíteni, ami tartalmazta az adót, átjátszó állomásokat és az eszközt magát, a telefont. Persze mindezt vezeték nélküli összeköttetéssel. Az első 1G generáció arra volt jó, hogy telefonáljuk. A 2G rendszer alkalmas volt SMS és MMS funkciókra, tehát szöveges üzeneteket, képeket is tudtunk küldeni vele. A 3G sebessége felülmúlta az előzőeket, további funkciókkal bővült, a 4G pedig itt van a kezünkben, életünk meghatározó része, nem csak szórakozásunkat, kommunikációnkat szolgálja, hanem beépült munkavégzésünkbe, egyszerűbb eszközeink működtetésébe.
És itt van az a kor, amiben élünk, ahol talán az eddigi háborúknál is sokkal nagyobb, meghatározóbb küzdelem folyik. Ki fogja irányítani a világot? Az 5G sebessége ugyanis százszorosa a 4G-nek, teljesítménye pedig jóval meghaladja azt. Ezzel nem csak üziket lehet küldözgetni, hanem alkalmas gyakorlatilag minden, életünket alapvetően meghatározó eszköz vezérlésére. Rátelepíthetjük házunk biztonsági rendszerét, beprogramozhatjuk kocsink útvonalát, ugyanakkor rábízhatjuk személyes információinkat, a világ tudását pedig rendelkezésre bocsájtja.
Ez a rendszer képes katonai eszközök vezérlésére, haditechnika üzemeltetésére, képes kutatások, fejlesztések eszköztárában alapvető funkciót biztosítani. És itt csak egy apró szemelvényt ismertettem a potenciálból.
Ha tovább visszük a gondolatot, akkor a biztonsági előnyök megszerzése mellett olyan gazdasági fölényt is jelent a rendszer operátorának, ami a jelenleg közel 8 milliárdos lakosság eszköztárának lecserélése után hatalmas piacot jelent az 5G rendszerhez kompatibilis új eszközök eladásában. Elképzelhetjük, micsoda ádáz harc folyik az 5G rendszer kiépítése, a szerverek információátjátszása feletti kontroll megszerzése körül.

Aki ezt a harcot megnyeri, gyakorlatilag teljes befolyást szerez beszerzések, biztonsági eszközök üzemeltetése, ki merem jelenteni, hogy az általános emberi gondolkodás felett.

Nos, innen érthető Trump elnök nyugtalansága Kína miatt, mert Kína kiépítette ezt a rendszert és ennek üzemeltetését Kínán kívül, így az USA-ban is be akarja vezetni. Erre alkalmas vevő készülékeket óriási tömegben és olcsón árul. Ez nem más, mint az a Huawei telefon. A nyugat is kiépítette ezt a rendszert és ennek terjedését éljük meg napjainkban. A nyugat kitiltja a Huawei-t, a kelet kitiltja a nyugatot stb. Trilliárdok és a jövő forog kockán.

Eddig is hatalmas adatbázisok jöttek létre, melyek az eddigi a rendszereket betáplálták, de az 5G-vel az adatbázisok szerepe jócskán megnő, hiszen nőni fog a tudatátalakítási potenciál.  

Ha erről az oldalról elemzem napjainkat, a Covid-19-et sem csupán egy olyan vírusnak lehet tekinteni, mely biológiai veszélyt jelent az emberiségre, hanem egy tényezőnek, ami átalakítja létünk tereit, a gazdaságot, gondolkodásunkat. Munkavégzésünk átterelődik a digitális térbe, a gazdaság új szerkezetet fog ölteni, a gondolkodás kizárólag azokra az információkra fog épülni, amit a rendszerből nyerünk.

Kérem, figyelmesen olvassátok, amit írtam! Nem azt írtam, hogy valaki azért találta fel a vírust, hogy ilyen szándékkal terjessze. Azt írtam, hogy a vírus, bármi is legyen az eredete, felerősíti a folyamatokat.

Ezután vessünk egy pillantást a történelemre. Ne a próféták korát, hanem az őket követő időszakokat vizsgáljuk. Eddig gyakorlatilag az egyházak, később a politikai irányzatok állították rendbe az emberiség gondolkodását. Ők szabták meg, miként gondolkodjunk a világról, mit, hogy lássunk. Hangsúlyozom, nem a próféták idejéről beszélek, hanem amikor az általuk hirdetett „ige” kisiklott, mert emberi kezelésbe került.
Ma egy olyan korban élünk, melyben teljes szemléletváltás várható, mert ezeknek az „egyháziasított” felfogásoknak vége. Persze a végjáték lehet, hogy kitart még pár generáción keresztül, de jól látható a vallási szervezetek küszködése, kimerültsége.

Ez azért van, mert saját fennmaradásukra és nem Isten rendjébe való beilleszkedésbe keresik a megoldást.

Az Iszlám berkein belül pedig, drága testvéreim, még mindig Ali imám és Moawia, síita és szunnita, török, perzsa vagy arab iskolák érvanyagainak felsőrendűségében látják a megoldást és nem Allah könyvében, a Koránban, ami ezt mind felülírja. Méltók vagyunk-e Allah könyvére, prófétánk (béke reá) meghagyásaira és utolsó szavaira, melyekkel útnak indított miket?
Nevetséges a harc, amit magunk közt és a világgal vívunk, miközben a világ hagy minket megrohadni magunk közt értelmetlen küzdelmünkkel és teljesen mással foglalkozik.
Dimenziókkal maradtunk el attól, hogy megértsük mi folyik körülöttünk, miközben az a dimenzió, amit Isten jelentene, felszabadítana abból az adatbázisokhoz kötött gondolkodásból, melyet jelen korszakváltás felkínál számunkra.

Zavarban – zavar van

A különböző országok más és más válaszokat adnak a terjedő járvány megállítására. Vannak országok ahol a rendelkezések hatékonynak bizonyultak mégsem azt másolják le a vírus terjedésének hatékony gátját kereső országok. Hogy kinek van igaza azt a jövő dönti el, az azonban biztos többféle úton indultunk el és reméljük ugyanoda érkezünk.

„Nem írtam róla ezen az oldalon, de most utólag leírom: némi töprengés után egy héttel, tíz nappal ezelőtt azt gondoltam, hogy az egyetemeket és a középiskolákat be kell zárni a koronavírus miatt, a bölcsődéket, óvodákat és általános iskolákat azonban nem, mert a kisgyerekekre valakinek vigyázni kell, és mi lesz, ha az orvosok és nővérek közül a gyerekesek nem tudnak bemenni a munkahelyükre.
Én nem is háborodtam fel azon, hogy az Orbán-kormány péntek estig csak az egyetemek bezárását hirdette meg, mert józan érveket láttam e mellett is. Múlt csütörtök este hallottam az ottani köztévében Christian Drosten német virológustól, a berlini Charité kórház professzorától, aki Merkel kancellárnak is adott tanácsokat, hogy az is emberéletekbe kerülhet, ha az iskolák bezárása miatt egyes kórházakban nem lesz orvos és nővér, aki a súlyos betegeket ellássa.

Az iskolák bezárása azzal a veszéllyel is jár, hogy a dolgozó szülők kénytelenek a gyerekeket a magamfajta nagyszülőkre bízni, akiket leginkább fenyeget a vírus, hiába is igyekszik lebeszélni őket erről a kormány.

Azután a pénteki nap folyamán megváltozott a magyar kormány álláspontja, a hét végén a németeké is – elsőként a bajor tartományi kormányé, majd egymás után a többi tartományé is –, de a britek még ma is nyitva tartják az iskolákat is, az egyetemeket is. (Csak megjegyzem: Ausztriában, Németországban az iskolákban biztosítják az egészségügyben, rendőrségnél, közlekedésben dolgozók gyerekeinek felügyeletét és foglalkoztatását, és nem arra beszélik rá őket, hogy csoportosan szervezzék meg a gyerekek otthoni felügyeletét, mert az is kockázatos lehet.)
Olvasom a Facebookon:

Svédországban már csak a veszélyeztetett korosztályt tesztelik, a többieket nem, mert szerintük nincs értelme.

Ha a fiatalabbak észreveszik magukon a tüneteket, írja a szerző, maradjanak otthon, és majd meggyógyulnak. Mindegy, hogy a koronavírustól, vagy mástól betegedtek meg, nem érdemes ezt tisztázni.
Németországban ezt így ugyan nem mondják ki, de ott is az a gyakorlat, hogy csak azt tesztelik, aki fertőzött területen járt vagy onnan jött emberrel találkozott, és tüneteket is mutat, csak az egyik nem elég.

Itthon közben azt hallom mindenfelől, hogy sokkal többet kellene tesztelni, s hogy Dél-Korea sikere a védekezésben annak köszönhető, hogy nagyságrendileg több tesztet készítettek, mint az európai országok.

Kínáról pedig azt tudjuk, hogy a járvány terjedését azzal sikerült megállítani, hogy nemcsak az iskolákat és egyetemeket zárták be, hanem az érintett területeken a munkahelyeket is, megvalósították a kijárási tilalmat, az élelmiszereket is házhoz vitték, vagyis messze tovább mentek, mint akár az olaszok és franciák, akik Európában a legkeményebb intézkedéseket tették.
Azt hallom a hírekben, hogy Ausztriában már tízezer fölötti új munkanélküli jelentkezett a hatóságoknál, és a számuk akár százezerre is felmehet. Itthon pedig azt követeli egy ellenzéki párt (történetesen saját pártom, a DK), hogy a járvány hónapjaiban tiltsák meg az elbocsátásokat. Sőt azt is, hogy a kézfertőtlenítőre és maszkra vezessenek be hatósági árat – mintha már elfelejtették volna, hogy a hiánycikkre megállapított hatósági árnak mindig a feketepiac a következménye.
Azért írtam le mindezt, hogy érzékeltessem: a világjárvány idején sem lehet a felvetődő kérdésekre egyszerű, magától értetődőnek tűnő válaszokat adni. Ilyenkor is helye van a józan mérlegelésnek.”

Ellenzék

Az, hogy létezik ellenzék a mindenfelől áradó „Az ellenzék hibás” szövegből egyértelműen  következik.  Hívják még baloldalnak (fideszes utalás a végső borzalomra, ha nem szavazol ránk, visszajönnek a komcsik!), sőt tovább bővítve dollárbaloldalnak is. Más nemigen jut az eszembe róluk, talán, hogy a Fidesznél csak egymást utálják jobban.

A President-ként parádézó J.R.B. a tőzsdecápa S.Gy. alias G.S.-sel összefogva, a CIA listái alapján és ügynökei révén az Egyesült Államokból érkező, félelmetes magánadománnyal vett részt hazánk választási kampányában, hogy gyerekrendezvény szervezéssel meg tömeges reklámtoll osztogatással döntse meg azt a fennkölt keresztényerkölcsiséget potom 3 milliárdból.

Derék kormányunkat csak az MTVA védelmezi 130 milliárdért. Per év. A Rogán csapathoz eljuttatott további 44 milliárd/év a plakát-, reklám- és egyéb „kormányreklámbőrbe” bújt FIDESZ kampányokra kell, melyeket időnként kormányinfónak szoktak hazudni.

Az így kiépített, komplex védelmi rendszer, az összesen 174 milliárdnak hála, kiválóan teljesít, el is bukott a piszlicsáré, 3 milliárdos próbálkozás. A nagybani közpénztolvajok simán legyőzték a magándollárosokat.

Az ellenzék most éppen jelentéktelen. Tudjuk, hogy kevesen vannak, se emberük, se pénzük, se médiájuk (sokan hagyták el a süllyedő hajót), ezért meghökkentő néhány független írás, melyek a hitelességet kérik rajtuk számon. A hitelesség ugyan számonkérési célra jól használható (meg aztán divat is mostanában), viszont egy személy nem attól hiteles, hogy maga rohangászik mindenhová elmondani, hanem attól, hogy ezt mások mondják róla. Ha tehát valaki régóta nincs hatalmon, azaz nem tud bizonyítani, és segítséget sem várhat senkitől (sőt inkább ellenkezőleg), soha nem is lesz az. Nem rajta múlik ugyanis.

A jelentéktelen jelző mellett rögzíthető még az ellenzéket illetően, hogy nincs belőle másik.

„Mi lesz, ha Gyurcsányékat sikerül végre elsöpörni?” – kérdésre gyorsan jön a válasz: „Még annyi esély sem, mint amennyi van”.

További magyar érdekesség, hogy az ún. „baloldali érzelmű”, de azért kötelezően független tollforgatók jó része ilyen állapotukban sem segít nekik (legalább a csöndben maradással), így aztán a független lapokat olvasgatva a választókban tovább erősödik a nagy össznépi érzés:

„Orbán rossz, nagyon rossz, rettenetesen rossz… de a másik sem lenne jobb”.

Az ellenzékről mindenki tudja, ha hatalmat szerez, fiainkat véres vágóhídra küldi, elzáratja Putyinnal a mi kis töppedt gázcsapunkat is, hogy fagyjunk meg mindahányan, a nyugdíjasokat mély nyomorba dönti (még ennél is mélyebb nyomorba), és a rezsicsökkentés azonnali eltörlése után lebontja a határkerítést, hogy „Welcome” feliratú, szivárványos kapukat állítson helyette, mégpedig a teljes vonalon.

Hogy kitől tudják a választók mindezt? Természetesen a FIDESZ-től, ami ugyan a regnálók hazudozási képességeit ismerve erőteljes ok a gyanakvásra, de népünk ennek ellenére bízik nagy Vezérében, és azt mondja, gondolkodjon ezen az ördög öreganyja, van úgyis bőven más bajom.

Azt, hogy pont azért van annyi más baja, eddig még nem mondták meg neki.

A független sajtónak erre nincsen ideje, és különben sem az ő dolga, mint az köztudott.

Fentiek alapján a kormányváltás feltételrendszere egyetlen kérdésre szűkül: ki fogja a választókat felvilágosítani?

  • A NER lapokra nem számíthatunk. Kellemetlen, de megmásíthatatlan, ők pont az ellenkezőért kapják a pénzt, és nem mondanak le róla. Gyurcsány hálájára sem vevők.
  • Maga az ellenzék? Néha próbálkozik többféle médiumban, de nem hisz neki senki, hiszen hazabeszél.
  • A függetlenek? Valószínűtlen. Ők nem azért vannak, hogy az ország érdekében hajszolják az úgynevezett igazságot, hanem hogy górcső alá vegyék a rosszat, és miután rendkívül fejlett kritikai érzékük révén ők tudják legjobban, mi a rossz, munkájukat nagy szakértelemmel végzik. Ez is rossz, az is rossz, majd ismét elölről, folyvást erősítve az immár 13 éves magyar szentenciát: „A másik sem lenne jobb.”

Ebből sejthető a következő kormányváltás dátuma… hacsak nem csinálunk valamit. Na jó, de mit?

Ugye tudod kik

Van ez a nép, amely szétszóródott az egész kontinensen, és mindenütt megpróbált új otthonra lelni, beilleszkedni, de azért meg is tartani szokásai egy részét, többnyire a vallását is. Persze általában ellenszenvvel fogadták őket, hiszen idegenek voltak, akiktől talán félni is kell, de akiket főleg megvetni, gyűlölni lehet. Persze, hiszen kicsit másképpen néztek ki, mások voltak a szokásaik és főleg a vallásuk.

A legtöbb helyen a törvények és a szokások azt is korlátozták, hogy mivel foglalkozhatnak, természetesen nem voltak része a nemességnek, nem dolgozhattak az államigazgatásban, nem lehettek katonák, nem lehetett földjük. Így aztán leginkább a kereskedelemmel foglalkoztak, amit szétszóródásuk, távoli helyek ismerete, kapcsolataik fenntartása is segített. Sokan az akkor fejlődésnek induló iparban helyezkedtek el, de néhány más foglalkozásban is felülreprezentáltak lettek, éppen a többi helyen való megkülönböztetésük miatt.

Aztán a társadalom fejlődése, a klasszikus feudalizmusra hajazó berendezkedés átalakulása kapitalizmusba, az ipari társadalom fejlődése felülírta, sőt gyakran megfordította a szakmák értékét. A földbirtokos „nemesek”, a katonatisztek, állami alkalmazottak pórul jártak, míg a kereskedők, az iparban dolgozók egy része igencsak felemelkedett. A „világjáró” nép képviselői így aztán a tőkések, a pénzemberek, másrészről a „komcsi” munkásmozgalmi vezetők között is felülreprezentáltak lettek.

A többségi társadalom ezt persze rosszul fogadata, elterjedtek az összeesküvés elméletek is, nőtt az irigység, a gyűlölet. Ráadásul a kereskedők és pénzemberek szakmából adódó viselkedését elkezdték etnikai okokkal magyarázni, amire rájátszott egyes politikai irányzatok félelmeket és előítéleteket kihasználó, gyűlöletkeltő propagandája is.
Amikor aztán jött a gazdasági válság, ez odáig fajult, hogy országszerte – provokátorok irányításával – pogromokat szerveztek a kisebbség ellen, a tulajdonukban levő üzleteket kijelölték és lerombolták, rengeteg embert lemészároltak.

Tényleg azt hiszed, tudod kik?

Nos, ez a cikk az Indonéziában élő kínai kisebbségről szól. Ott, abban a távoli országban 1998 májusában, a gazdasági válság után szabadult el a pokol, akkor mintegy 10 ezer ember halálát okozta a kínai üzletek szétverése, felgyújtása, az ehhez kapcsolódó pogrom, az erőszak. Amit részben a politika szervezett, kihasználva a terjedő gyűlöletet és előítéleteket.

Ez persze nem olyan nagyságrendű népirtás, mint amilyen korábban Európában történt, de éppen azt mutatja (a cikket is ezért írtam), hogy a többség és a kisebbség viselkedését nem etnikai, pláne nem genetikai okok magyarázzák, hanem társadalmiak. És arra is utal, hogy milyen veszélyes a gyűlöletkeltő politikai propaganda, az előítéletek, a félelmek kihasználása. Erről mintha kezdenénk megfeledkezni…

Vitézy II.

(a Vitézy I. folytatása)

A 2 metró és a gödöllői-csömöri HÉV összekötése

A projekt aránylag (de csak aránylag, például egy hosszabb metróvonalhoz képest) olcsón megvalósítható, ezért sajnos várható a fontolóra vétele.

A megvalósítás fantasztikus előnye, hogy a HÉV-vel érkezőknek nem kellene a HÉV-ről leszállva átmenni az Örs vezér téri aluljárón, és metróra szállni (majd délután fordítva), azaz két, kb. 150 méteres, fel-le lépcsőzéssel súlyosbított sétát, ezzel átlagosan kb. 2*6 = 12 percet tudnának vele megspórolni naponta – kivéve persze azokat, akiknek jövet-menet az Árkádban, az IKEÁ-ban, a SUGÁR üzletközpontban vagy az Örs vezér téri orvosi rendelőben dolguk van, mert azok úgyis leszállnak, akár össze van kötve a metró a HÉV-vel, akár nem, hiszen  eleve az Örsre jöttek, és egyelőre vagy semmiképpen nem akarnak tovább utazni innen.

Ez az összekötésből adódó kényelmi szolgáltatás jól hangzik, de sok haszna nincs, sőt (tekintve az átszálláskor muszájból végzendő lépcsősportot) népegészségügyileg ( 🙂 még tán jobb is lenne, ha maradna a mai helyzet. A projekt megvalósítása aligha ér el néhánynál több embert, arra ösztönözve őket, hogy tegyék le a kocsijukat, és kötöttpályás tömegközlekedéssel menjenek a városba, mert az átszállók nagy része, akiket ez ma ténylegesen érint (ők néhány ezren vannak), amúgy is tömegközlekednek, azaz a gépkocsi forgalom csökkenés jellegű haszon ennél a projektnél a város számára gyakorlatilag nulla. Azt ugyanis nem hiszem, hogy jelentős lenne azok száma, akik eddig kizárólag azért jártak kocsival a városba, mert az Örsön át kellett szállni a HÉV-ről a metróra, és ha már nem kell, akkor ők majd otthon hagyják a kocsit és attól kezdve csakis hévmetróval járnak.

Az összekötéssel az új utazókat elérő budapesti kötöttpályás hálózat egy méterrel sem nő, a budapesti gépkocsiforgalom csökkenése ennek révén nem várható, viszont rengeteg pénzt lehet kiadni építkezésre meg új szerelvényekre, miközben a repülőtérrel nincs a városnak kötöttpályás összeköttetése, és a 4 metró nemhogy a Szilas pihenőhelyig (P&R parkoló), de még a Bosnyák térig se megy ki. Amíg egy házon beszakadófélben van a tető, és omladozik a vakolat, nem javasolt az amúgy is kevés rendelkezésre álló pénzt új kistorony építésére költeni, amelynek gyakorlatilag semmi haszna nincs, de jól néz ki. Bár, ha jobban megszemlélem, még csak nem is néz ki jól az a nagyméretű, otromba híd az Örsön.

Megjegyzendő, hogy az ilyen összekötések esetén a régi szerelvényparkot teljesen le kell cserélni olyan szerelvényekre, melyek mind a HÉV, mind a metró vonalán tudnak közlekedni, azaz mind a HÉV, mind a metró szerelvényeinél drágábbak. A HÉV szerelvények úgyis elöregedtek, le kell cserélni őket, így azoknál csak némi ráfizetést igényel az ügy, viszont a 2 metrón új szerelvények járnak, melyek a HÉV vonalon való közlekedésre alkalmatlanok. A csere valószínűleg úgy nézne ki, hogy a 2 metróvonalra teljesen új hévmetrós szerelvényparkot vesznek, az ottani szerelvényeket átirányítják a 3 metróra, a 3 vonalán járó orosz metrókat meg kidobják, mert azokat Szijjártó még baráti kipcsák államokban se tudná eladni. Ahogy a lélegeztető gépek is itthon porosodnak, mivel még ajándéknak sem kellenek sehol.

Áttekintve az eddigieket, félelmetesen nagy esze lehet annak, aki ezt a város számára teljesen értelmetlen, viszont igencsak drága „projektet” kitalálta. De, ha kérném szabad, a továbbiakban ne szóljon bele a közlekedésfejlesztésbe.

Az 5 metró

Az 5 metró egy régi elképzelés. Lényege, hogy a szentendrei HÉV-et a város alatti alagútban összekötik a ráckevei és a csepeli HÉV-vel. A teljes projekt eredménye néhány, a sűrű beépítettség miatt kifejezetten drága új metrómegálló a Belvárosban (már nagyon hiányzott) és esetleg még a Margitszigeten is egy. Hogy miért menjen az ember metróval a Margitszigetre, azt persze majd valahogy még meg kell magyarázni, viszont ha az így tervezett 5 metró a leendő „budapesti olimpiai helyszíneket” kötné össze, az más! Akkor van értelme – persze nem a város lakosainak.

Az elképzelés érdekessége az, hogy a HÉV-ek már most is össze vannak kötve, mert a Batthyány tértől egy metrómegálló a Kossuth Lajos tér, majd onnan a 2 villamossal a csepeli HÉV 11 perc, a ráckevei meg 16. Persze mennyivel kényelmesebb lenne egyeseknek, ha nem kellene átszállni, és a szentendreiek (már akiknek ott dolga van) egy járattal tudnák le a csepeli kirándulást, valamint vicaverza. Hogy ez hány embert jelentene, aki jelenleg minden nap kocsival teszi meg ezt az utat, de ilyen hatalmas kényelemnövekedés esetén rögtön átnyergelne a HÉV-re, azt pontosan nem tudom. Lehetnek vagy százötvenen.

A Kálvin térig HÉV-metróval való robogás lenne az 5 metró építésének első lépése, amely nyilván azt célozná, hogy a déli HÉV-ekkel érkezők közvetlenül érjék el a 3 metrót. Jelenleg sajnos szegény ráckeveieknek át kell szállniuk a 2 villamosra, majd a Fővám téren egy másikra, hogy a Kálvin térig jussanak el. A csepeliek dolga egyszerűbb, ők a 6 vagy a 4 villamossal a Boráros tértől két megállónyira érhetik el a 3 metrót az Üllői útnál. Akik persze nem a 3 metrót akarják elérni, hanem például a kisföldalattit vagy a 2 metrót, azok úgyis leszállnak, és a 2. villamossal mennek tovább, akár megépítjük a Kálvin térig az alagutat, akár nem.

A fentiek alapján a terv első lépése maximum néhány ezer ember komfortigényét szolgálná ki, akik amúgy is HÉV-vel utaznak, mégpedig nem kis áron, tekintve a HÉV-ek metrótól eltérő felső áramszedőjét, azaz a nagyobb alagutat, vagy ha alsó áramszedőjük is van, akkor a szerelvények drágább beszerzését. Hogy az alagút mennyibe kerülne, arra vonatkozóan nyilván léteznek előtervek. Nem számítanék kis összegre.

A fentiek alapján az 5 metró is beleillik abba a (nem rövid) sorba, amely csak pár ezer ember kényelmének kismértékű fokozását célozza (egy átszállás elmaradása) és semmi mást, azaz a város életére gyakorlatilag nincs hatással, mert nem csökkenti érdemben a városi autóforgalmat. Erre a projektre ostobaság pénzt költeni, mert sokkal hasznosabb lenne ezt az összeget a 4. metró Keletitől a Szilas pihenőhelyig való kiépítésére fordítani, és/vagy a KÖKI-től induló egyvágányos reptéri metróra, mert ezek sokkal nagyobb haszonnal járnak a város számára a lakosság nagyobb tömegeinek elérése, és ezáltal a gépkocsi forgalom tényleges és lényegi csökkentése révén. Természetesen, ha a 2 villamos már nem bírja a HÉV-től HÉV-ig rajta utazó tömeget, az más, de ilyenről egyelőre nem hallottam.

A félreértések elkerülése végett: tisztában vagyok vele, hogy az 5 metró is meg fog épülni, de nagyon remélem, hogy csak akkor, mikor az ennél sokkal fontosabb közlekedési beruházások már készek, a város minden útjának aszfaltja tükörsima, a P&R parkolók ott vannak minden fontos helyen, a BKK járműpark fiatal és üde, és nem okoz pénzügyi gondot egy komolyabb költségvetésű építkezés. Addig csak riasztó jele annak, hogy az átgondoltság sem a városvezetésnek sem a kormányzatnak nem az erőssége.

A fentiekhez hasonló, néhány ezer ember kényelmét „átszállás megspórolással” javító, és legfeljebb néhányszáz(!) embert ezzel az autózástól a tömegközlekedésre csábító, ugyanakkor rengeteg pénzt igénylő projektektől minden komoly városvezetésnek, pláne a komoly… khm, „szakértőknek” ódzkodni kell. Intő példa lehetne a hódmezővásárhelyi tramtrain, ahol nagyon sok pénz elköltésével értek el nagyon kevés hasznot, de úgy látszik, a „Mi az, ami a városnak pillanatnyilag a leghasznosabb” elv helyett a „Mi az, ami nekem tetszik” elv érvényesül. Még szerencse, hogy nincs pénz, mert sokan vannak, tán még szakértők is, akik jelenleg értelmetlen dolgokra költenék.

A városvezetés sajnos nem politika, hanem szakma. Mostani érdekessége, hogy a kormány által a várost vezető politikai ellenfélre rákényszerített „gúzsbakötve táncolós” üzem (csak elvonás van, támogatás nuku) sokkal hasznosabb, mintha a kormánynak kedves személy jutna Budapesten hatalomra, aki aztán a pénzt hülyeségekre költené. Félő ugyanis, hogy hogy van a fiókban még több elképzelés, amely nagyon sokat költene nagyon kevesek kényelmének egészen kismértékű javítására, ellehetetlenítve ezzel a fontos projekteket.

Tisztára, mint a rezsicsökkentés. Bár ott azért több a nyertes, mint a fenti, kifejezetten szakértő által támogatott elképzelésekben. Ki hitte volna, emberek?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK