Vitézy II.

0
213
Facebook

(a Vitézy I. folytatása)

A 2 metró és a gödöllői-csömöri HÉV összekötése

A projekt aránylag (de csak aránylag, például egy hosszabb metróvonalhoz képest) olcsón megvalósítható, ezért sajnos várható a fontolóra vétele.

A megvalósítás fantasztikus előnye, hogy a HÉV-vel érkezőknek nem kellene a HÉV-ről leszállva átmenni az Örs vezér téri aluljárón, és metróra szállni (majd délután fordítva), azaz két, kb. 150 méteres, fel-le lépcsőzéssel súlyosbított sétát, ezzel átlagosan kb. 2*6 = 12 percet tudnának vele megspórolni naponta – kivéve persze azokat, akiknek jövet-menet az Árkádban, az IKEÁ-ban, a SUGÁR üzletközpontban vagy az Örs vezér téri orvosi rendelőben dolguk van, mert azok úgyis leszállnak, akár össze van kötve a metró a HÉV-vel, akár nem, hiszen  eleve az Örsre jöttek, és egyelőre vagy semmiképpen nem akarnak tovább utazni innen.

Ez az összekötésből adódó kényelmi szolgáltatás jól hangzik, de sok haszna nincs, sőt (tekintve az átszálláskor muszájból végzendő lépcsősportot) népegészségügyileg ( 🙂 még tán jobb is lenne, ha maradna a mai helyzet. A projekt megvalósítása aligha ér el néhánynál több embert, arra ösztönözve őket, hogy tegyék le a kocsijukat, és kötöttpályás tömegközlekedéssel menjenek a városba, mert az átszállók nagy része, akiket ez ma ténylegesen érint (ők néhány ezren vannak), amúgy is tömegközlekednek, azaz a gépkocsi forgalom csökkenés jellegű haszon ennél a projektnél a város számára gyakorlatilag nulla. Azt ugyanis nem hiszem, hogy jelentős lenne azok száma, akik eddig kizárólag azért jártak kocsival a városba, mert az Örsön át kellett szállni a HÉV-ről a metróra, és ha már nem kell, akkor ők majd otthon hagyják a kocsit és attól kezdve csakis hévmetróval járnak.

Az összekötéssel az új utazókat elérő budapesti kötöttpályás hálózat egy méterrel sem nő, a budapesti gépkocsiforgalom csökkenése ennek révén nem várható, viszont rengeteg pénzt lehet kiadni építkezésre meg új szerelvényekre, miközben a repülőtérrel nincs a városnak kötöttpályás összeköttetése, és a 4 metró nemhogy a Szilas pihenőhelyig (P&R parkoló), de még a Bosnyák térig se megy ki. Amíg egy házon beszakadófélben van a tető, és omladozik a vakolat, nem javasolt az amúgy is kevés rendelkezésre álló pénzt új kistorony építésére költeni, amelynek gyakorlatilag semmi haszna nincs, de jól néz ki. Bár, ha jobban megszemlélem, még csak nem is néz ki jól az a nagyméretű, otromba híd az Örsön.

Megjegyzendő, hogy az ilyen összekötések esetén a régi szerelvényparkot teljesen le kell cserélni olyan szerelvényekre, melyek mind a HÉV, mind a metró vonalán tudnak közlekedni, azaz mind a HÉV, mind a metró szerelvényeinél drágábbak. A HÉV szerelvények úgyis elöregedtek, le kell cserélni őket, így azoknál csak némi ráfizetést igényel az ügy, viszont a 2 metrón új szerelvények járnak, melyek a HÉV vonalon való közlekedésre alkalmatlanok. A csere valószínűleg úgy nézne ki, hogy a 2 metróvonalra teljesen új hévmetrós szerelvényparkot vesznek, az ottani szerelvényeket átirányítják a 3 metróra, a 3 vonalán járó orosz metrókat meg kidobják, mert azokat Szijjártó még baráti kipcsák államokban se tudná eladni. Ahogy a lélegeztető gépek is itthon porosodnak, mivel még ajándéknak sem kellenek sehol.

Áttekintve az eddigieket, félelmetesen nagy esze lehet annak, aki ezt a város számára teljesen értelmetlen, viszont igencsak drága „projektet” kitalálta. De, ha kérném szabad, a továbbiakban ne szóljon bele a közlekedésfejlesztésbe.

Az 5 metró

Az 5 metró egy régi elképzelés. Lényege, hogy a szentendrei HÉV-et a város alatti alagútban összekötik a ráckevei és a csepeli HÉV-vel. A teljes projekt eredménye néhány, a sűrű beépítettség miatt kifejezetten drága új metrómegálló a Belvárosban (már nagyon hiányzott) és esetleg még a Margitszigeten is egy. Hogy miért menjen az ember metróval a Margitszigetre, azt persze majd valahogy még meg kell magyarázni, viszont ha az így tervezett 5 metró a leendő „budapesti olimpiai helyszíneket” kötné össze, az más! Akkor van értelme – persze nem a város lakosainak.

Az elképzelés érdekessége az, hogy a HÉV-ek már most is össze vannak kötve, mert a Batthyány tértől egy metrómegálló a Kossuth Lajos tér, majd onnan a 2 villamossal a csepeli HÉV 11 perc, a ráckevei meg 16. Persze mennyivel kényelmesebb lenne egyeseknek, ha nem kellene átszállni, és a szentendreiek (már akiknek ott dolga van) egy járattal tudnák le a csepeli kirándulást, valamint vicaverza. Hogy ez hány embert jelentene, aki jelenleg minden nap kocsival teszi meg ezt az utat, de ilyen hatalmas kényelemnövekedés esetén rögtön átnyergelne a HÉV-re, azt pontosan nem tudom. Lehetnek vagy százötvenen.

A Kálvin térig HÉV-metróval való robogás lenne az 5 metró építésének első lépése, amely nyilván azt célozná, hogy a déli HÉV-ekkel érkezők közvetlenül érjék el a 3 metrót. Jelenleg sajnos szegény ráckeveieknek át kell szállniuk a 2 villamosra, majd a Fővám téren egy másikra, hogy a Kálvin térig jussanak el. A csepeliek dolga egyszerűbb, ők a 6 vagy a 4 villamossal a Boráros tértől két megállónyira érhetik el a 3 metrót az Üllői útnál. Akik persze nem a 3 metrót akarják elérni, hanem például a kisföldalattit vagy a 2 metrót, azok úgyis leszállnak, és a 2. villamossal mennek tovább, akár megépítjük a Kálvin térig az alagutat, akár nem.

A fentiek alapján a terv első lépése maximum néhány ezer ember komfortigényét szolgálná ki, akik amúgy is HÉV-vel utaznak, mégpedig nem kis áron, tekintve a HÉV-ek metrótól eltérő felső áramszedőjét, azaz a nagyobb alagutat, vagy ha alsó áramszedőjük is van, akkor a szerelvények drágább beszerzését. Hogy az alagút mennyibe kerülne, arra vonatkozóan nyilván léteznek előtervek. Nem számítanék kis összegre.

A fentiek alapján az 5 metró is beleillik abba a (nem rövid) sorba, amely csak pár ezer ember kényelmének kismértékű fokozását célozza (egy átszállás elmaradása) és semmi mást, azaz a város életére gyakorlatilag nincs hatással, mert nem csökkenti érdemben a városi autóforgalmat. Erre a projektre ostobaság pénzt költeni, mert sokkal hasznosabb lenne ezt az összeget a 4. metró Keletitől a Szilas pihenőhelyig való kiépítésére fordítani, és/vagy a KÖKI-től induló egyvágányos reptéri metróra, mert ezek sokkal nagyobb haszonnal járnak a város számára a lakosság nagyobb tömegeinek elérése, és ezáltal a gépkocsi forgalom tényleges és lényegi csökkentése révén. Természetesen, ha a 2 villamos már nem bírja a HÉV-től HÉV-ig rajta utazó tömeget, az más, de ilyenről egyelőre nem hallottam.

A félreértések elkerülése végett: tisztában vagyok vele, hogy az 5 metró is meg fog épülni, de nagyon remélem, hogy csak akkor, mikor az ennél sokkal fontosabb közlekedési beruházások már készek, a város minden útjának aszfaltja tükörsima, a P&R parkolók ott vannak minden fontos helyen, a BKK járműpark fiatal és üde, és nem okoz pénzügyi gondot egy komolyabb költségvetésű építkezés. Addig csak riasztó jele annak, hogy az átgondoltság sem a városvezetésnek sem a kormányzatnak nem az erőssége.

A fentiekhez hasonló, néhány ezer ember kényelmét „átszállás megspórolással” javító, és legfeljebb néhányszáz(!) embert ezzel az autózástól a tömegközlekedésre csábító, ugyanakkor rengeteg pénzt igénylő projektektől minden komoly városvezetésnek, pláne a komoly… khm, „szakértőknek” ódzkodni kell. Intő példa lehetne a hódmezővásárhelyi tramtrain, ahol nagyon sok pénz elköltésével értek el nagyon kevés hasznot, de úgy látszik, a „Mi az, ami a városnak pillanatnyilag a leghasznosabb” elv helyett a „Mi az, ami nekem tetszik” elv érvényesül. Még szerencse, hogy nincs pénz, mert sokan vannak, tán még szakértők is, akik jelenleg értelmetlen dolgokra költenék.

A városvezetés sajnos nem politika, hanem szakma. Mostani érdekessége, hogy a kormány által a várost vezető politikai ellenfélre rákényszerített „gúzsbakötve táncolós” üzem (csak elvonás van, támogatás nuku) sokkal hasznosabb, mintha a kormánynak kedves személy jutna Budapesten hatalomra, aki aztán a pénzt hülyeségekre költené. Félő ugyanis, hogy hogy van a fiókban még több elképzelés, amely nagyon sokat költene nagyon kevesek kényelmének egészen kismértékű javítására, ellehetetlenítve ezzel a fontos projekteket.

Tisztára, mint a rezsicsökkentés. Bár ott azért több a nyertes, mint a fenti, kifejezetten szakértő által támogatott elképzelésekben. Ki hitte volna, emberek?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .