Vélemény

Csodák nincsenek, csak csodálatos teljesítmények

A világjárvány elején, amikor egyes tudósok azt jósolták, hogy koronavírus elleni vakcina 12-18 hónapon belül elérhető lesz hozzáértők csak  forgatták a szemüket.

Az új betegségek elleni oltások nem készülnek el 12-18 hónap alatt. Évekbe telik.
Már 40 éve azt jósolják, hogy egy HIV/AIDS ellenes vakcina elkészítésének küszöbén állunk. Ez az optimizmus, ez a rendíthetetlen tudományba vetett töretlen hit a hajtóereje minden új kutatásnak…

Eltelt nyolc hónap. Nincs vakcinánk.

Donald Trump elnök állandó megnyugtatása ellenére rendkívül valószínűtlen, hogy az amerikai elnökválasztás napjáig vakcinával merne előrukkolni bárki, legalábbis nem olyan jó, szilárd, megbízható adatokkal, amelyek azt mutatják, hogy egyszerre biztonságos és hatékony.

Mára igencsak egyöntetű a szakemberek véleménye, hogy széles körben elérhető oltóanyag piacra kerülése egészen a következő év elejéig eltart.

De mára már nem szerforgató állítás, hogy hónapokon belül elkészül.

Elképesztő teljesítményt láthattunk az elmúlt nyolc-kilenc hónapban. A kutatók képesek voltak az egész tudományos világ összefogásával olyat alkotni, amelyre korábban azt hittük lehetetlen.

Sok előre nem látható probléma még adódhat – mint az Oxford-AstraZeneca tesztelésének közelmúltbeli rövid leállása -, de mindez mit sem változtat azon, hogy több mint fél tucat  hatékonynak ígérkező oltóanyag van, amelyek közül hárommal már előrehaladott (III. fázisú) klinikai vizsgálatokat végeznek.

Talán egyik sem fog működni, vagy talán kevésbé lesz hatékony, mint reméltük. Ezek valódi lehetőségek, amelyeket tudomásul kell vennünk és készülnünk kell, hogy több terápiás kutatással a kipróbált közegészségügyi intézkedésekkel is hatékonyan védekezzünk, olyanokkal, mint a tesztelés és az érintkezés nyomon követése.

De minden egyes nappal közelebb kerülünk az oltóanyaghoz

Az eredmény részben a kutatócsoportok odaadásának és elkötelezettségének, kemény munkájának és hatalmas tudásának köszönhető egészen a laboratóriumi asztaltól a klinikai tesztelésig. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a koronavírus nem mutálódott olyan mértékben, hogy a tudósoknak el kellett vetniük az egyik hipotézist vagy oltási célt a másik után.

A Covid-19 még mindig Covid-19

Az oltás nem varázslat. Ez a betegség egy ideig velünk lesz, még akkor is, ha oltást kapunk. Lesznek disztribúciós hibák, ellátási hiányok, hibák – és félelmek és összeesküvés-elméletek. A legjobb esetben az emberek milliárdjainak immunizálása a világon időbe telik.

De egy vakcina, még akkor is, ha az elsők nem olyan erősek, mint szeretnénk, segíthet a vírus visszaszorításában, a halálozások csökkentésében. Ezt megkönnyítheti a közegészségügy utasításainak szigorú betartása és betartatása.

És bár egy oltóanyag feltételezve, hogy egy vagy több érkezik, nem közvetlenül politikai ígéretek, vagy egyetlen elnök sajátos nemzeti képessége vagy fellépésének következménye, de bármennyire nem szeretjük Trump elnököt az is igaz, hogy a Warp Speed had​​művelettel a Fehér Háznak eddig többnyire igaza volt.

A Trump-adminisztráció támogatta a vakcinakutatás előmozdítását, és pénzt adott az ipar számára a gyártás megkezdéséhez.

Az összes állítás és viszontkereset arra vonatkozóan, hogy mikor készül el az oltóanyag, és mennyire biztonságos lesz – némelyek magától Trumptól származnak -, a rendszeres oltásellenes érzelmeken túlmenően nagy nyilvános tétovázást váltottak ki.

Joe Biden azt mondta:

„Bízom az oltásokban, bízom a tudósokban, de nem bízom Donald Trumpban.”

Jól hangzik, de ez már tisztán politika.

1553

Ennyi menekült befogadásáról döntött a német kormánykoalíció a görög szigetekről. Nem kerek szám, hanem konkrét családok, és nemcsak Leszboszról, hanem más szigeteken levő táborokból is.

Kompromisszum ez a szociáldemokraták és a CDU-CSU között. Az SPD több ezer menekültet szeretett volna fogadni, Seehofer belügyminiszter korábban csak százötvenet. Ennél több menekültet csak közös európai megoldás keretében vállalt volna. Csakhogy a CDU képviselőinek egy csoportja is a Moria tábori tűzvész után több menekült átvételét szorgalmazta.
Az ellenzéki pártok bírálják a kormánykoalíció kompromisszumos döntését. A zöldek és a Baloldal szégyenletesen kevésnek mondja a címben szereplő számot, az FDP (a liberálisok) nem helyeslik, hogy a német kormány nem várt addig, amíg közös európai vállalás történik, a szélsőjobboldali AfD viszont a menekülteknek szóló meghívásnak tekinti, és ekként utasítja el a döntést. Vagyis azt az álláspontot képviseli, amit a menekültügyben az Orbán-kormány képvisel 2015 óta.
A német kormány tehát nem fordított teljesen hátat 2015-ben követett humanista álláspontjának, vállalta az EU-tól függetlenül is menekültek fogadását, de csak korlátozottan. Még mindig a legtisztességesebb európai kormány, európai parlamenti többség.

Magyarország jelenlegi kormánya pedig a legtisztességtelenebb.

A Fidesz fű alatt tovább vállalhatatlan haverjainak

Tudjuk jól Orbán Viktortól, hogy nem azt kell nézni, amit mond, hanem amit tesz; de azért ez mégiscsak erős. A Fidesz vezérkar ugyanis miközben a nyilvánosság előtt igyekszik európai arcot mutatni, sutyiban azért tovább csencsel és asszisztál azoknak a haverjaiknak, akik vállalhatatlanságuk miatt kiiratkoztak az európai szalonból.

Mindez nem holmi magyarosan ügyeskedő pávatánc, hanem elvtelen üzletelés és veszélyes szövetkezés azokkal, akik a birodalom sötét oldalán állnak. Erről pedig jó, ha mindannyian legalább tudomással bírunk.

Legutóbb a Politico adta hírül és kevesen vették észre, hogy a Fidesz EP-delegációjának vezetője, Deutsch Tamás a néppárti közösség egyik legutóbbi ülésén a nyilvánosság előtt védte meg például az Orbán Viktorral jó barátságban lévő – szintén néppárti – bolgár miniszterelnököt, Bojko Boriszovot, mondván az Európai Néppártnak kollektíven kellene kiállnia a pártcsaládhoz tartozó kormányfő mellett az őt ért támadásokkal szemben.

Nos, ez a „támadás” annyit jelent, hogy számos EP-képviselő szolidaritást nyilvánított a bolgár ellenzék mellett, amely sokadik hónapja tüntet Boriszov ellen, a hatalmon lévőket maffiakapcsolattal, a korrupcióval szembeni reform megakadályozásával és a szólásszabadság elnyomásával vádolva. Az alapvetően békés demonstrációk során legutóbb több civil is megsérült a karhatalom fellépése miatt.

A Fidesz számára azonban mindez nem számít, a Boriszovval meglévő emberi és vélhetően üzleti viszony nekik bőven megéri, hogy szembemenjenek az európai értékekkel és elvárásokkal.

Lelkük rajta. De nem ez volt az egyetlen fű alatti lépés, a magyar kormány ugyanis a mai napig nem ítélte el hivatalosan, egyértelműen és világosan a belorusz rezsimet és a hatalmi erőszakot.

Igaz ugyan, hogy az Unióban megszavazták a Lukasenkával szembeni lehetséges szankciókat, de közben a pult alatt mindent elkövetnek, hogy kedvezzenek neki. És higgyék el, ez tényleg nem valami rafinált többkulacsos játék, amelynek a végén a magyarok szokás szerint előbb lépnek ki a forgóajtón, minthogy bemennek. Ez puszta pénzsóvár elvtelenség.

Amikor Orbán Viktor a V4-ek lublini találkozóján a belorusz kapcsolatokról beszélt, akkor persze gyorsan bebújt az ezügyben karcos véleményt képviselő lengyelek szoknyája mögé, de onnan kikukucskálva már inkább azt tartotta fontosnak, hogy a Lukasenkával meglévő gazdasági kapcsolatokat ápolni és fejleszteni kell.

Hogy közben vélhetően csalással maradt hatalmon a belorusz vezér, az ellenzékieket pedig hol megverik, hol állami csuklyások rabolják el és viszik Isten tudja hova, az Orbánnak ezek szerint vajmi keveset számít. Csak a pénz. Az legyen rendben, a többi mehet a szőnyeg alá.

Nincs az a diktatúra, amelyiknek nem hajtunk fejet, ha megfizetik.

Szomorú ez. Mert rövid ideig-óráig talán még hoz is némi hasznot – a haveri köröknek persze -, de hogy ezzel a magatartással hosszú távon teljesen elszigetelődünk az európai közösségben és végül visszafordíthatatlanul az európai szalonon kívül találjuk magunkat, az kétségbevonhatatlan.

Orbán legnagyobb tévedése nem is ez, hanem hogy azt hiszi, ezek az újdonsült barátai majd befogadják a körbe és megvédik, amikor szükség lesz rá. Pedig úgy fogják adott esetben arrébb pöckölni, mint a szotyihéjat szokták a felcsúti VIP-páholyban.

Moria és mi

Nálunk sokadik hír a híradókban, jobb országokban az első: leégett a Moria menekülttábor Leszbosz szigetén.

A 2800 főre épített táborban tizenkétezren laktak – eddig. Most nem „lakik” ott senki, semmiféle tető nincs a fejük fölött, a holmijaik is jórészt megsemmisültek. Az elmúlt hónapokban százegynéhány kiskorú, szülő nélkül érkezett menekültet Németország és Luxemburg átvett, néhány más ország megígérte, hogy átvesz.

Most Németország Franciaországgal közösen kezdeményezi, hogy segítsenek Görögországnak, és az erre hajlandó európai országok vegyenek át menekülteket. Német városok, tartományok jelentkeznek, hogy befogadnának Leszboszról menekülteket, de a kormány szeretné elérni, hogy más országok is csatlakozzanak, és ne kizárólag Németország felelőssége legyen a dolog.

Kurz osztrák kancellár viszont azt nyilatkozta a minap – még a Morián pusztító tűzvész előtt – a Neue Zürcher Zeitungnak, hogy nem helyes a menekülteket Európában szétosztani, mert ezzel csak ösztönözzük, hogy további menekülök is elinduljanak, és az embercsempészek áldozataként a Földközi-tengerbe fulladjanak.

Ausztriában azért nem mindenki ért ezzel egyet.

Magyarként persze rögtön az jut az eszembe, hogy a menekültek elutasításának mégis csak Orbán Viktor volt az úttörője, ebben mindenki más, Kurztól a német AfD-ig és az olasz Salviniig őt követte. Dagadhat a keblünk a nemzeti büszkeségtől. A magyar politika pedig – ez a legszörnyűbb – mára ebben egységessé vált. Ausztriában legalább a zöldek (a kormánykoalíción belül) és a szociáldemokraták (ellenzékben) fölvetették, hogy az ország legalább a szülő nélküli kiskorú menekültek elosztásában vegyen részt.

Van-e ellenzéki Magyarországon, akár zöld, akár magát szociáldemokratának tekintő, aki ilyesmit ma szóba merne hozni? Van-e, aki ne azt mondaná, hogy a kerítés marad?

Állig fegyverben?

Orbán miniszterelnök pénteki rádiószózata szerint az ország „állig felfegyverkezve” lép fel a koronavírus-járvány második hulláma ellen. Az első hullám elleni védekezés sikeres volt, talán a legsikeresebb Európában, azt szerinte „megnyertük”, most a második hullám ellen indulunk harcba.

Az „állig felfegyverkezve” fordulat csak úgy érthető, hogy az állam mindent megtesz a járvány visszaszorítására.

Nem így van.

A járvány elleni fellépésnek ára van. Azok a korlátozások, amelyeket az első hullámban a különféle országok alkalmaztak, hogy az emberek közötti érintkezés drasztikus korlátozásával állítsák meg a vírus terjedését, súlyos hátrányokkal jártak: példátlan, és viszonylag jól mérhető gazdasági visszaesést eredményeztek szerte a világon, és nem kevésbé súlyos, ma még felmérhetetlen következményei lehettek az oktatási intézmények bezárásának.

Emlékszünk, az első hullám idején a magyar ellenzéki pártok kiváltképp az utóbbiakkal kapcsolatban támadták az Orbán-kormányt: márciusban követelték az iskolák bezárását – amiben Orbán engedett –, majd májusban tiltakoztak az érettségi megtartása ellen, amiben a kormány nem engedett, és amiben a kormány álláspontja igazolódott.

Az ellenzéki pártok és neves közgazdászok a gazdasági válságkezelés ügyében is bírálták a kormányt, főleg amiatt, hogy nem nyújtott más európai országokhoz hasonlóan masszív bérpótlást a gazdasági visszaesés kárvallottainak és nem emelte a munkanélküli ellátást. A magyar visszaesés mértéke azt mutatja, hogy ebben a vitában az ellenzéki pártoknak és a közgazdászoknak lehetett igazuk.

Most, a második hullám elején a kormány a határok lezárásával vélt fellépni a járvány ellen, azt feltételezve – mellesleg egyes vezető orvosszakértők véleményére támaszkodva –, hogy az országon belül tulajdonképpen nincs is járvány, azt csak behurcolják.

Ugyanakkor az országon belüli terjedés akadályozására nem tett lépéseket, fenntartja a nyár folyamán tett könnyítő lépések többségét. A leginkább látványos ezek közül a szurkolók jelenlétében tartott sportesemények engedélyezése. Az állam korábban is kevesebb tesztet végeztetett, mint a legtöbb európai ország, s a külföldről hazatérők illetve a fertőzöttekkel kapcsolatba kerültek tesztjét az állam mindmáig nem finanszírozza.

Ellenzéki politikusok a határok egyoldalú lezárását nem kifogásolták, nem tették szóvá, hogy ez ellentétes az EU normáival, csak annak következetlenségét vitatják egyesek a médiában. Azt viszont támadják, hogy a tesztekért fizetni kell, és követelik a széleskörű ingyenes tesztelést.

Mi is történik ma Magyarországon, ha valakiről kiderül, hogy megfertőződött, és a koronavírus tüneteit mutatja? Felhívja a háziorvost, aki kiküldi a mentőt, aki elvégzi a tesztet, és egy-két napon belül értesítést küld az eredményről. Neki és a közös háztartásban élő családtagoknak kell „hatósági házi karanténban” maradniuk két hétre, hacsak két negatív tesztet nem tudnak felmutatni. A családtagoknak ezért ki kell fizetniük a fejenként harminc-negyvenezer forintot, kétszer is. Ez

arra ösztönzi azokat, akikkel a megfertőzött személy esetleg találkozott, de nincs semmilyen tünetük, hogy ne menjenek el tesztelni – hiszen nekik el kell menniük valamilyen magánintézménybe –, és, ha jó esetben kerülik is a találkozásokat másokkal, ne érvényesítsék magukra szigorúan a karanténszabályokat.

Mivel a karanténban töltött időre semmiféle keresetpótlás (táppénz vagy egyéb) nem jár, a fertőzöttekkel kapcsolatba kerültek nem érdekeltek abban, hogy ezt a kapcsolatot regisztrálják, és karanténba vonuljanak és/vagy teszteltessék magukat.

A kormány intézkedései tehát erőteljesen akadályozzák a járvány elleni védekezést.

Más tekintetben is vitathatók a kormány intézkedései, és vitatják is azokat független szakértők és ellenzéki politikusok. Az iskolák megnyitását, az oktatás folytatását tudtommal senki sem kifogásolja (hiszen mindenki látta a tavaszi bezárás hátrányos következményeit), azt azonban igen, hogy nem finanszírozza az állam a pedagógusok folyamatos tesztelését, az iskolába érkező gyerekek hőmérőzését, nem is próbálkoznak az osztályok bontásával, nem foglalkoznak a lépcsőzetes iskolakezdésre vonatkozó főpolgármesteri javaslattal Budapesten.

Az iskolakezdés a vírus terjedése szempontjából vitathatatlan kockázattal jár, és a kormány nem tesz olyan intézkedéseket, amelyek mérsékelnék ezt a kockázatot.

Az önkormányzatokat sem támogatja pénzzel abban, hogy maguk tegyenek ilyen intézkedéseket. Ma még nem tudhatjuk, hogy milyen terhet ró majd a szülőkre a megfázott, tüneteket mutató gyerekek otthon tartása az iskolából. Az otthoni munkavégzés a tavaszi helyzethez képest erősen visszaszorult, és a kormány az otthoni munkavégzésnek a kormányintézményekben való deklarált tiltásával ezt erősíti, ezzel is a vírus terjedésével szembeni fellépést gyengítve.

El kell persze ismerni, hogy mindezekben az ügyekben sokszor egymással ellentétes szempontokat kell figyelembe venni.

Az azonban egyértelmű, hogy a tesztek, illetve a karanténban töltött idő finanszírozását az államnak költségvetési forrásból kellene fedeznie, hogy az érintett személyeket, családokat semmiképpen ne tegye ellenérdekeltté a vírus terjedésének akadályozásával szemben.

Ma a kormány nem így jár el, és ezzel a járvány elleni védekezés legfontosabb feladatát hárítja el magától. Szemben Orbán állításával, nem állig fegyverben fogadja a vírust, hanem eldobja a járvánnyal szembeni legélesebb fegyvert.

Ez igazi botrány.

Készüljetek.hu

Ezen a néven olvasható az Alapjogokért Központ új honlapja, amely e fideszes szellemi műhely politikai üzeneteit hivatott az érdeklődő közönséghez eljuttatni. Egész oldalas újsághirdetésekben, az internetre feltelt videókban hívják fel hallgatóságukat, hogy az „Igazság, Erő. Felemelkedés” jelszóhármas jegyében „együtt tegyük naggyá a Kárpát-medencét”.

A honlapon közlik Orbán Viktor emlékezetes sátoraljaújhelyi beszédét, melyet a miniszterelnök „trianoni beszédeként” jelölnek meg. Olvashatók a honlapon az Alapjogokért Központ vezetőinek: Szánthó Miklósnak, Kovács Istvánnak, Panyi Miklósnak a Magyar Nemzetben, a Mandinerben és másutt megjelent programadó írásai.

Vajon mire kellene készülniük az Alapjogokért Központ követőinek?

Abból érdemes kiindulni, hogy a Kárpát-medence fogalmának ma csak természetföldrajzi jelentése van, politikai-földrajzi jelentése nincs. A földrajzi értelemben vett Kárpát-medence területén található egész Szlovákia, Románia területének közel fele és lakosságának egyharmada, Szerbiából a Vajdaság, Ukrajna kárpátontúli megyéje és Ausztria Burgenland tartománya. Ezeknek a területeknek és együttvéve mintegy tizenhatmilliós lakosságuknak „felemelkedésére” a magyar kormánynak és az őt támogatóknak nincs se hatása, se hatásköre. Következésképpen a Kárpát-medencét mint olyat „együtt naggyá tenni” – ennek nincs értelme.
Netán arra gondol az Alapjogokért Központ, hogy a szomszéd országokban élő magyar magánszemélyek, magyar vállalkozások, magyar iskolák, magyar egyházak külön „felemelkedését” szolgálják mindazok a támogatások, amelyeket az Orbán-kormány a magyarországi adófizetők pénzéből „nemzetegyesítésre” fordít? Aligha, hiszen ez tíz éve – sőt, a kisebbségi magyar oktatás és kultúra tekintetében immár harminc éve – folyik, „készülni” pedig olyasmire kell, amit még csak várunk, amit szándékozunk, de egyelőre még nem történik. Hát akkor?

A Nemzeti Sportban megjelent egész oldalas hirdetés üzenete ad némi eligazítást. Az ugyanis fegyveres katonákat ábrázol, az első világháború korabeli öltözetben és felszereléssel, mintegy az egyik filmen megjelenő honfoglalók ügyének folytatóiként.

Netán fegyveres erővel kellene újra „naggyá tenni” a Kárpát-medencét, alighanem a magyarok számára?
Így kellene jóvá tenni a trianoni igazságtalanságot, az

„Igazság. Erő. Felemelkedés”

jegyében?

Ismerjük Orbán vonzalmát a katonasághoz, megszoktuk a beszédeiben megjelenő háborús szóhasználatot, s azt is tudjuk, hogy hogyan gyorsul meg ezekben az években a magyar hadsereg felfegyverzése. Azt is tudjuk, hogy aminek ma nyilvánvalóan nincs realitása, az ott lehet Orbán hosszú távú elképzelései között, hiszen ő sosem csak a következő választásig gondolkodik, perspektivikus céljai vannak.
Elmondta már, hogy 2030-ig tervez. Alighanem tovább is, hiszen a változatlan lendülettel folytatott stadionberuházások a majdani olimpiát szolgálják, amelyre legkorábban 2032-ben vagy 2036-ban kerülhetne sor Budapesten. Ugyanígy hosszú távra szóló elképzeléseket szolgálhat a nagy fegyvervásárlásokkal folytatott hadseregfejlesztés is, amelynek egyébként – Lázár Jánosnak még miniszterként mondott szavai szerint – a térség legütőképesebb hadseregévé kellene fejlődnie.

Vajon milyen feladatra? Arra, amire az Alapjogokért Központ felhívását követőknek készülniük kell?

Egykor a Horthy-rendszer vezetői azt a nagy szövetségest találták meg a náci Németországban, amely az akkori európai status quo, a versailles-i rendszer felborítására törekedett. Így érhették el a revíziót, amelyre magának az akkori magyar államnak soha nem lett volna ereje. Orbán most ahhoz a nagyhatalomhoz dörgölőzik, amely ezekben az években a szemünk láttára borítja fel a Szovjetunió és szövetségi rendszere felbomlását követően, 1989-92-ben kialakult új status quót.
Lehetséges, hogy ebben is hosszú távra gondolkodik. Ő is, és az általa működtetett „szellemi műhely” is. Vajon nem erről szól-e az Alapjogokért Központ üzenete?

A kedden induló portál margójára csalóka, megtévesztő elnevezés a SZER

Félrevezető a web-oldal címe! Hogy mennyire szándékos, nem tudom. Lehet, hogy csak egyszerű reklámfogás, hiszen ha alaposabban megnézzük, – szinte „a sorok között olvasva” – hamar és könnyen feltűnik a különbség. Nem a Szabad Európa Rádió (SZER) folytatja a jövő hónapban 27 éves elhallgatását követő „újjáéledését”, hanem egy internetes, multimédiás web-oldal a „Szabad Európa Magyarország”. Tetszik érezni az óriási különbséget? Ehhez szeretnék hozzászólni, felidézve az egykori müncheni hangulatot, a SZER végét, aminek a mostani multimédia nem a folytatása!

Az alapvető realitás: az a Rádió, ahol dolgoztunk, és a nyugati értékeket próbáltuk közvetíteni Magyarországra, már közel 30 éve nincs. Be kell látni, az akkor, illetve azóta született új nemzedéket nem érdekli néhány vénember nosztalgiázása. Ráadásul egy olyan történelmi időszakról, amit – gondolom – senki sem kíván vissza. ELMÚLT.

Ahogy a Vasfüggöny is megszűnt, úgy a SZER is. Emlékeztetőül,

az RFE (Radio Free Europe) a hidegháború szüleménye, azzal a végső céllal, hogy „megszűnésünk jelzi majd, hogy sikeres és jó munkát végeztünk, mert nincs ránk többé szükség”

A véget persze nem úgy képzeltük el, ahogy bekövetkezett. Sőt, egyáltalán nem tudtuk elképzelni, pláne úgy, hogy holnaptól nincs Rádió és nincs munkahelyünk. Különben, ez egy folyamat volt, rengeteg belső feszültséggel. A szerkesztőség eleve kettészakadt, amit a magyar osztály vezetősége nem akart, vagy nem tudott kezelni, pláne, megakadályozni. Már a budapesti iroda megnyitása előhozta az alapvető problémát: menni vagy maradni. Sokan (köztünk jómagam is) a maradás mellett voltunk, mert a magyarországi „kollégák” valójában felhígították volna a SZER (addigi) szellemét, ami különben be is következett.

Az külön pech volt, hogy Ribánszki, az emberekhez, a menedzseléshez abszolút nem értő Leventére bízta az osztály irányítását. Ettől függetlenül az osztály bezárása előreprogramozott volt. 1992 nyarán a második időszakát kitöltő és leköszönő republikánus George Bush sr. elnök sajtótitkárságán keresztül figyelmeztette utódját (bárki legyen is az), hogy a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádiót (RFE/RL) nem szabad megszüntetni, mert a kommunizmus (az egypártrendszerű proletárdiktatúra) nem szűnik meg egyik napról a másikra. Legalább még tíz évig működtetni kell ezeket a soknyelvű adókat, hogy az egykori rabnemzetek átállását segítsék a demokráciára (és a kapitalizmusra).

Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton, egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást.

Megjegyzem a SZER továbbműködését Budapest sem támogatta, a müncheni munkatársak csoportos átvételéről a magyar kormány hallani sem akart. Amikor ez szóba került, Antall miniszterelnök is ellenezte a SZER Magyarországra telepítését, mondván: nincs szükség egy (kormányellenes) kritikus („szadeszes”) adóra, azaz az árokásás, az ellenséges „jobb-és baloldal”-ban való gondolkodás az első perctől ott volt a hazai közgondolkodásban. A német-osztrák nagy koalíció (Groko) mai napig ismeretlen fogalom kishazánkban.

Érdekességként: a budapesti Rádiónak 2.000 alkalmazottja volt, a magyar nyelvű müncheni SZER-nek kb. 120 ember, beleértve a külsősöket és a „kiszolgáló” személyzetet is.

Az elmúlt 30 évre jellemző, hogy az észt osztály vezetője (aki a mellettem lévő szobában dolgozott) Toomas Hendrik Ilves Észtország államelnöke lett. A lengyel osztály vezetője, igazgatója, Jan Nowak-Jeziorański pedig szobrot kapott Varsóban.

A SZER magyar osztályáról, annak kiemelkedő alakjairól van valahol emlékmű, megemlékezés? Akár Magyarországon, akár Münchenben. Emlékeztetőül: 1989-ben „kitört a szabadság”. Igaz, mint ilyenkor, mindenki másképpen képzelte a folytatást. Egyik kollégánk visszatérő szava volt:

„Anyám, nem ilyen lovat akartam”.

Ami valóban változott a hidegháborús időkhöz képest, hogy ma már nincs Vasfüggöny, bárki bárhova utazhat, bármikor elhagyhatja az országot, és bármikor visszatérhet! Ez a valódi vívmány, az alapvető emberi jogok biztosítása. Ami problémás, az a hatalom megszerzése és megtartása. Ekörül zajlanak a szinte naponkénti politikai csatározások.

Tessék megérteni, a most kedden (szeptember 8.) kezdődő multimédiás vállalkozás nem rádió, azt rövidhullámon nem lehet hallgatni, sőt az interneten sem lehet fogni, hallgatni, mint rádiót. Ez valami egészen más, amit úgyszintén az Egyesült Államok üzemeltet. Ez egy online multimédiás szolgáltatás, mely híreket, cikkeket, audio podcastokat és videós tartalmakkal látja el az internettel rendelkező lakosságot. Ha nincs internet szolgáltatás, akkor „Szabad Európa” sincs. Valójában rosszabb a helyzet, mint az „átkos”-ban, hiszen akkor maximum zavarni lehetett az adást, manapság pedig „egy gombnyomásra” el lehet hallgatatni. (vagy ne adjak tippeket?)

Magyarország független, szabad ország, a NATO és az EU tagja. Vannak bizonyos hiányosságok, a hatalom sajátosan értelmezi a nyugati demokrácia, jogállamiság és alkotmányosság hazai gyakorlatát, amiben talán az Egyesült Államok segítségünkre siethet. Nem tudom, Magyarországon mennyire követték a tavaly indult bolgár és román adást, pardon hírszolgáltatást, ott ugyanis a kormány és az ellenzék, különös tekintettel a civil (NGO) szervezetekre, közös megállapodással indították el ezt a multimédiás web-oldalt, vagy ha úgy tetszik online hírközlést.

Főtéma: a korrupció elleni harc, ebben kérték az amerikaiak segítségét. Feltételezem, hasonló lesz a magyar internetes oldal célja és alapelve is.

Korszakváltás idején

Valami nagyon megváltozott, miközben az agyunkat a múltban hagytuk. Háborúk, konfrontációk mindig voltak, de az eszközök és célok mára mások. Fontos a terület, befolyás, biztonság, de emellett a gazdasági dominancia megszerzése lett a prioritás. Az eszköz pedig már nem egyértelműen a haditechnika, hanem a minden felé növő informatika.

Aki információ birtokában van, előnyt élvez pozíciók kiépítésében. Aki pedig ezeket az információkat rendszerbe tudja állítani, ki tudja építeni logisztikáját, az képes tudatmódosításra, szokások átállítására, beszerzések manipulálására, stratégiai célok megvalósítására. A nagy szavak után nézzük érthetőbben.
Itt van a mobiltelefon. Nézzük csak milyen fejlődésen ment át ez az egyszerű eszköz az elmúlt 20 évben? Ahhoz, hogy ez működjön, egy hálózatot kellett hozzá kiépíteni, ami tartalmazta az adót, átjátszó állomásokat és az eszközt magát, a telefont. Persze mindezt vezeték nélküli összeköttetéssel. Az első 1G generáció arra volt jó, hogy telefonáljuk. A 2G rendszer alkalmas volt SMS és MMS funkciókra, tehát szöveges üzeneteket, képeket is tudtunk küldeni vele. A 3G sebessége felülmúlta az előzőeket, további funkciókkal bővült, a 4G pedig itt van a kezünkben, életünk meghatározó része, nem csak szórakozásunkat, kommunikációnkat szolgálja, hanem beépült munkavégzésünkbe, egyszerűbb eszközeink működtetésébe.
És itt van az a kor, amiben élünk, ahol talán az eddigi háborúknál is sokkal nagyobb, meghatározóbb küzdelem folyik. Ki fogja irányítani a világot? Az 5G sebessége ugyanis százszorosa a 4G-nek, teljesítménye pedig jóval meghaladja azt. Ezzel nem csak üziket lehet küldözgetni, hanem alkalmas gyakorlatilag minden, életünket alapvetően meghatározó eszköz vezérlésére. Rátelepíthetjük házunk biztonsági rendszerét, beprogramozhatjuk kocsink útvonalát, ugyanakkor rábízhatjuk személyes információinkat, a világ tudását pedig rendelkezésre bocsájtja.
Ez a rendszer képes katonai eszközök vezérlésére, haditechnika üzemeltetésére, képes kutatások, fejlesztések eszköztárában alapvető funkciót biztosítani. És itt csak egy apró szemelvényt ismertettem a potenciálból.
Ha tovább visszük a gondolatot, akkor a biztonsági előnyök megszerzése mellett olyan gazdasági fölényt is jelent a rendszer operátorának, ami a jelenleg közel 8 milliárdos lakosság eszköztárának lecserélése után hatalmas piacot jelent az 5G rendszerhez kompatibilis új eszközök eladásában. Elképzelhetjük, micsoda ádáz harc folyik az 5G rendszer kiépítése, a szerverek információátjátszása feletti kontroll megszerzése körül.

Aki ezt a harcot megnyeri, gyakorlatilag teljes befolyást szerez beszerzések, biztonsági eszközök üzemeltetése, ki merem jelenteni, hogy az általános emberi gondolkodás felett.

Nos, innen érthető Trump elnök nyugtalansága Kína miatt, mert Kína kiépítette ezt a rendszert és ennek üzemeltetését Kínán kívül, így az USA-ban is be akarja vezetni. Erre alkalmas vevő készülékeket óriási tömegben és olcsón árul. Ez nem más, mint az a Huawei telefon. A nyugat is kiépítette ezt a rendszert és ennek terjedését éljük meg napjainkban. A nyugat kitiltja a Huawei-t, a kelet kitiltja a nyugatot stb. Trilliárdok és a jövő forog kockán.

Eddig is hatalmas adatbázisok jöttek létre, melyek az eddigi a rendszereket betáplálták, de az 5G-vel az adatbázisok szerepe jócskán megnő, hiszen nőni fog a tudatátalakítási potenciál.  

Ha erről az oldalról elemzem napjainkat, a Covid-19-et sem csupán egy olyan vírusnak lehet tekinteni, mely biológiai veszélyt jelent az emberiségre, hanem egy tényezőnek, ami átalakítja létünk tereit, a gazdaságot, gondolkodásunkat. Munkavégzésünk átterelődik a digitális térbe, a gazdaság új szerkezetet fog ölteni, a gondolkodás kizárólag azokra az információkra fog épülni, amit a rendszerből nyerünk.

Kérem, figyelmesen olvassátok, amit írtam! Nem azt írtam, hogy valaki azért találta fel a vírust, hogy ilyen szándékkal terjessze. Azt írtam, hogy a vírus, bármi is legyen az eredete, felerősíti a folyamatokat.

Ezután vessünk egy pillantást a történelemre. Ne a próféták korát, hanem az őket követő időszakokat vizsgáljuk. Eddig gyakorlatilag az egyházak, később a politikai irányzatok állították rendbe az emberiség gondolkodását. Ők szabták meg, miként gondolkodjunk a világról, mit, hogy lássunk. Hangsúlyozom, nem a próféták idejéről beszélek, hanem amikor az általuk hirdetett „ige” kisiklott, mert emberi kezelésbe került.
Ma egy olyan korban élünk, melyben teljes szemléletváltás várható, mert ezeknek az „egyháziasított” felfogásoknak vége. Persze a végjáték lehet, hogy kitart még pár generáción keresztül, de jól látható a vallási szervezetek küszködése, kimerültsége.

Ez azért van, mert saját fennmaradásukra és nem Isten rendjébe való beilleszkedésbe keresik a megoldást.

Az Iszlám berkein belül pedig, drága testvéreim, még mindig Ali imám és Moawia, síita és szunnita, török, perzsa vagy arab iskolák érvanyagainak felsőrendűségében látják a megoldást és nem Allah könyvében, a Koránban, ami ezt mind felülírja. Méltók vagyunk-e Allah könyvére, prófétánk (béke reá) meghagyásaira és utolsó szavaira, melyekkel útnak indított miket?
Nevetséges a harc, amit magunk közt és a világgal vívunk, miközben a világ hagy minket megrohadni magunk közt értelmetlen küzdelmünkkel és teljesen mással foglalkozik.
Dimenziókkal maradtunk el attól, hogy megértsük mi folyik körülöttünk, miközben az a dimenzió, amit Isten jelentene, felszabadítana abból az adatbázisokhoz kötött gondolkodásból, melyet jelen korszakváltás felkínál számunkra.

Háttal Európának

A kormány eldöntötte, Gulyás Gergely bejelentette: a járvány visszatérése miatt a kormány újra lezárja a határokat. Nem olyan szigorúan, mint márciusban, de mégis csak azt határozták el, hogy külföldiek alapesetben nem utazhatnak be Magyarországra, a külföldről hazatérő magyaroknak pedig két hétre karanténba kell vonulniuk, ha csak nem mutatnak be két egymást követő tesztet.

Egyéb változást nem jelentettek be: nem korlátozzák az eddigiekhez képest a rendezvényeket, összejöveteleket, nem szankcionálják a higiéniai szabályok (maszkviselés, távolságtartás) megsértését, az iskolai tanítást pedig úgy vezetik be, hogy az osztálytermekben sem a távolságtartás nem megoldott, sem a maszkviselés nem kötelező, és még a hőmérőzésre irányuló javaslatot is elutasították, továbbá a pedagógusokat sem kívánják általában tesztelni.

A munkahelyeken sem térnek vissza a home office-hoz, a minisztériumokban pedig kifejezetten elutasítják azt. A focipályákon továbbra is lehetnek nézők, sőt a Szuper Kupa döntőjére még külföldről is jöhetnek nagy csapatokban.

Egy nappal korábban a német szövetségi kormány megegyezett a tartományokkal, hogy miként válaszoljanak a járvány terjedésére.

A karantén- illetve tesztkötelezettséget csak a veszélyeztetett országokból illetve régiókból beutazókra mondták ki, és nem mindenkire, aki külföldről érkezik az országba.
Az uniós országok többségéből, így Ausztriából és Magyarországról is szabad a beutazás. A maszkviselés be nem tartását viszont pénzbírsággal szankcionálják.
Az iskolai tanítást úgy vezetik be, hogy az osztályokon kívül minél kevésbé találkozzanak a gyerekek, a pedagógusokat tesztelik.
A focipályákon továbbra sem lehetnek nézők: a Bundesliga szerette volna, ha – szigorú szabályok szerint – lehetnének, de javaslatát az egészségügyi miniszterek elutasították.
A járvány kezdetén az EU több tekintetben nem működött, és ebben az országok közötti szabad utazás, Schengen megszüntetése volt a legsúlyosabb jelenség. Amikor a turistaszezon kezdetére Európán belül újra szabaddá tették az utazást, Európa politikusai többé-kevésbé elhatározták, hogy ilyet még egyszer nem csinálnak. Nem csinálnak azért sem, mert a fertőzések elterjedtségében jelentősen csökkentek az országok közötti különbségek. És azért sem, mert a mai Európában a határátlépések nagyon nagy része napi munkába járással vagy heti, havi ingázással függ össze. Ennek korlátozása súlyos gazdasági és szociális hátrányokkal jár.

A fertőzött országokból érkezők szűrése indokolt, a beutazási tilalmak meghirdetése – miközben minden más tekintetben szabad utat engednek a vírusnak – megint az európai normák tagadását jelenti.

Persze, hogy Orbánék ezen a ponton akcióznak a járvány kapcsán, az logikusan következik nacionalista, elzárkózó gondolkodásukból. Ilyen korlátozást már uniós tagállam nem vezetett be.
Tavasszal a magyar korlátozások nagyjából abban az irányban haladtak, mint a többi európai ország intézkedései. Gyökeres eltérés csak a gazdasági lépésekben volt: a magyar kormány összehasonlíthatatlanul szűkebb körben segített az egzisztenciájukat elvesztőkön, mint a legtöbb európai ország. Most viszont a határ újbóli lezárásával a járványellenes intézkedésekben is eltérő irányt választott.

A borsodi jelölés tanulsága

Azt írtam itt néhány nappal ezelőtt, hogy Setét Jenőnek igaza van, Bíró László mint közös ellenzéki jelölt a Borsod megyei 6. választókerületben nem támogatható. Pedig akkor még nem is ismertük azokat a durva antiszemita kijelentéseit, amelyeket azóta a kormánysajtó összeszedett.

Azóta megismertük. Bíró bocsánatot kért, és a többi párt ezt elfogadta.
Ez nevetséges. Ilyen uszító mondatokért nem lehet bocsánatot kérni. Nem egy interjúban vagy tévés beszélgetésben elhangzott félrefogalmazott mondatokról van szó, hanem leírt, átgondolt mondatokról. Vagy azért fogalmazott így, mert így gondolja, vagy mert azt gondolja, hogy a választók gondolják így, akiket meg akar nyerni. Akár így, akár úgy, ezért nincs értelme bocsánatot kérni, és az ilyen bocsánatkérést nincs értelme elfogadni. A bocsánatkérés sem azon nem változtat, hogy miként gondolkozik az illető, sem pedig azon, hogy mivel akarja megnyerni a választóit.
Az a közlemény ráadásul, amelynek alapján Setét Jenő rasszistának mondta Bírót, nem is az ő mondata volt, hanem a párt közleménye, amelyet ő feltett a Facebook-oldalára. Jakab Péter pártelnök pedig kiállt e közlemény mellett az Egyenes Beszédben. És kiállt a Csongrád megyei Jobbik-elnök melegekkel szembeni előítéleteket hangoztató álláspontja mellett is:

Azt tudom, hogy a magyar emberek számára mi a fontos, és mi a kevésbé fontos. A belpesti kávéházakban lehet, hogy az a fontos, hogy legyen szivárványos lobogó egy városházán, de általában akkor, amikor hónapról-hónapra nő a munkanélküliek száma, és egzisztenciák kerülnek veszélybe, és jön a tanévkezdés, és az ember azt sem tudja, hogy miből vásárolja meg a tanszereket, akkor a legkevésbé sem az foglalkoztatja az embereket, hogy most egy városházán van-e szivárványos lobogó, avagy sem.”

Magyarul: Jakab pártelnök szerint az embereket csak a jólétük érdekli, a jogaik nem, és ezért csak több jólétet kell nekik ígérni, több jogot nem. Meleg polgártársaink nem számíthatnak arra, hogy egy elképzelt „kormányváltás” után az új parlamenti többség a Jobbik képviselőinek részvételével jogegyenlőséget teremt a melegek számára.
Hogy a Jobbik nem fog ilyen dolgokban vétózni? Miért ne? Amikor a Karácsony Gergely vezette új fővárosi vezetés egyelőre csak leállította egy új Szent István-szobor felállítását Lukács György szobra helyett, a budapesti Jobbik-szervezet már is tiltakozott arra hivatkozva, hogy jobbikos szavazatok is kellettek Karácsony győzelméhez. Pedig a fővárosi közgyűlésben nincs is jobbikos képviselő. Az elképzelt majdani Országgyűlésben minden bizonnyal lesz.

Szóval, mindebből számomra az a tanulság, hogy baloldaliak és liberálisok aligha tudnak közösen kormányozni a Jobbikkal. Sokakkal ellentétben én nem kifogásoltam és ma sem kifogásolom, hogy 2018-ban nem lépett vissza a javamra a Jobbik és az LMP jelöltje a budapesti 3. választókerületben, mert úgy gondolom: olyan alapvető politikai különbségek választanak el bennünket, hogy ez nem várható el tőlük. Ma sem gondolom, hogy bármely választáson a Jobbik támogatásával szeretnék közös jelöltként elindulni. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy szavaznék egy olyan közös listára, amelyen jobbikos politikusok szerepelnek.

Talán még sokan emlékeznek, hogy kemény vita folyt köztünk a DK-ban, amikor a párt 2014 őszén Miskolcon a rendpárti, sőt rasszista kijelentéseiről ismert Pásztor Albert volt rendőrkapitányt támogatta (az MSZP-vel közösen) polgármester-jelöltként. A fideszes polgármester fölényesen megnyerte a választást, a DK következő kongresszusán pedig Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy hiba volt Pásztor jelölése.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!