Háttal Európának

0
1583
police.hu

A kormány eldöntötte, Gulyás Gergely bejelentette: a járvány visszatérése miatt a kormány újra lezárja a határokat. Nem olyan szigorúan, mint márciusban, de mégis csak azt határozták el, hogy külföldiek alapesetben nem utazhatnak be Magyarországra, a külföldről hazatérő magyaroknak pedig két hétre karanténba kell vonulniuk, ha csak nem mutatnak be két egymást követő tesztet.

Egyéb változást nem jelentettek be: nem korlátozzák az eddigiekhez képest a rendezvényeket, összejöveteleket, nem szankcionálják a higiéniai szabályok (maszkviselés, távolságtartás) megsértését, az iskolai tanítást pedig úgy vezetik be, hogy az osztálytermekben sem a távolságtartás nem megoldott, sem a maszkviselés nem kötelező, és még a hőmérőzésre irányuló javaslatot is elutasították, továbbá a pedagógusokat sem kívánják általában tesztelni.

A munkahelyeken sem térnek vissza a home office-hoz, a minisztériumokban pedig kifejezetten elutasítják azt. A focipályákon továbbra is lehetnek nézők, sőt a Szuper Kupa döntőjére még külföldről is jöhetnek nagy csapatokban.

Egy nappal korábban a német szövetségi kormány megegyezett a tartományokkal, hogy miként válaszoljanak a járvány terjedésére.

A karantén- illetve tesztkötelezettséget csak a veszélyeztetett országokból illetve régiókból beutazókra mondták ki, és nem mindenkire, aki külföldről érkezik az országba.
Az uniós országok többségéből, így Ausztriából és Magyarországról is szabad a beutazás. A maszkviselés be nem tartását viszont pénzbírsággal szankcionálják.
Az iskolai tanítást úgy vezetik be, hogy az osztályokon kívül minél kevésbé találkozzanak a gyerekek, a pedagógusokat tesztelik.
A focipályákon továbbra sem lehetnek nézők: a Bundesliga szerette volna, ha – szigorú szabályok szerint – lehetnének, de javaslatát az egészségügyi miniszterek elutasították.
A járvány kezdetén az EU több tekintetben nem működött, és ebben az országok közötti szabad utazás, Schengen megszüntetése volt a legsúlyosabb jelenség. Amikor a turistaszezon kezdetére Európán belül újra szabaddá tették az utazást, Európa politikusai többé-kevésbé elhatározták, hogy ilyet még egyszer nem csinálnak. Nem csinálnak azért sem, mert a fertőzések elterjedtségében jelentősen csökkentek az országok közötti különbségek. És azért sem, mert a mai Európában a határátlépések nagyon nagy része napi munkába járással vagy heti, havi ingázással függ össze. Ennek korlátozása súlyos gazdasági és szociális hátrányokkal jár.

A fertőzött országokból érkezők szűrése indokolt, a beutazási tilalmak meghirdetése – miközben minden más tekintetben szabad utat engednek a vírusnak – megint az európai normák tagadását jelenti.

Persze, hogy Orbánék ezen a ponton akcióznak a járvány kapcsán, az logikusan következik nacionalista, elzárkózó gondolkodásukból. Ilyen korlátozást már uniós tagállam nem vezetett be.
Tavasszal a magyar korlátozások nagyjából abban az irányban haladtak, mint a többi európai ország intézkedései. Gyökeres eltérés csak a gazdasági lépésekben volt: a magyar kormány összehasonlíthatatlanul szűkebb körben segített az egzisztenciájukat elvesztőkön, mint a legtöbb európai ország. Most viszont a határ újbóli lezárásával a járványellenes intézkedésekben is eltérő irányt választott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .