Kezdőlap Itthon Oldal 56

Itthon

A zavargások mesterterve

Évek óta értetlenül áll a magyar közélet a 2006-os zavargások előtt – még csoda is tán, hogy nem törtek ki újabb összetűzések a vita során. Ahogy telik az idő, egyre több csontváz dől ki a szekrényekből. Valóságos mamutok zuhognak a sifonérokból, lassan arra is kezd fény derülni, kinek állhatott érdekében a tévéostrom, a többhónapos tüntetés a Kossuth téren – és mit akart vele.

A kormánypárt természetesen hallgat, illetve elbeszél az ellenzéki érvek mellett, fújja a saját szólamát, ugyanis valószínűleg nincs utasítás arra nézvést, mi légyen, ha kiborul az éjjeliedény, egyre több bizonyíték kerül elő ugyanis, ami mind arra utal, hogy a 2006-os zavargások nem tulajdoníthatóak a spontán népharagnak, annál inkább a gondos szervezőmunkának. 2014-ben Braun Róbert, az MSZP képviselőjelöltje mutatott be néhány Wikileaks-iratot ennek bizonyítékaképpen az ATV ben:

Ha hinni lehet a Wikileaksnek, a Fidesz vezetése annak idején többször is elszólta magát. Lássuk csak, mit mond Braun Róbert?

” Az első idézet szerint Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley – 2006-2009 közötti – amerikai nagykövetnek: „Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”.

Braun egy Orbán Viktornak tulajdonított idézetet is felolvasott: eszerint a Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy nem lehet-e majd azzal vádolni őt, hogy instabilitást kreál, az amerikai követnek azt mondta: „Ez egy olyan kockázat, amit én személyesen vállalok.”

A Braun által idézett iratok szerint Boross Péter arról beszélt, hogy „elfogadhatatlan, amit a Fidesz tesz, mert inkább középkori várostromra hasonlít.”

Egy újabb idézet szerint Kósa Lajos azt is mondta Foley-nak, hogy az ellenzék – vagyis az akkori Fidesz – nincsen abban a pozícióban, hogy kritizálja a kormányt a kompetenciája és a korrupciója miatt, hiszen saját magának is sok minden van a füle mögött.

Braun szerint a titkos jelentésekből látszik, hogy a Fidesz tevékeny részt vállalt abban, ami Budapesten történt 2006 őszén.” (ATV)

Hát, ha ez igaz, baj van. Hogy azonban mennyire elfogadható Julian Assange, mint információs forrás, arról erősen megoszlanak a vélemények – saját, privát nézetem szerint az Egyesült Államok tudatosan hagyta őket működni, éspedig pontosan addig dolgozhattak zavartalanul, amíg nem tévedtek valóban tilos területre. Ilyenformán, amit tőlük tudunk, azt hagyták, hogy megtudjuk – tehát hiteles lehet, ha nem is nagy titok. Hát akkor átmenetileg fogadjuk el hitelesnek a Wikileaks-et, és nézzünk utána az idézeteknek.

Igen, igen, megvannak: sőt, jóval több is van belőlük, mint kéne. Lassan sok is a jóból. Orbán Viktor valóban mondta a külföldi nagyköveteknek a 06BUDAPEST211 számú jelentés szerint, hogy az instabilitás kockázatát személyesen vállalja (When asked if he himself might not be blamed by the public for promoting instability, he responded „that is risk I’m prepared to take.”). De mondott ő akkor mást is. Éspedig:

„2. (C) The end result, he predicts, is that MSZP will blink first in the present showdown by withdrawing their support from Gyurcsany. Although FIDESZ will likely conclude its large-scale demonstrations following its alternate events on October 23, he believes public discontent will grow over the winter as austerity measures hit home. FIDESZ is already working with groups affected by the „Gyurcsany package” to discuss a „National Strike Committee” to coordinate strikes in the coming weeks. Ultimately, Orban believes that support for the PM will decline to 20% next year, and that he will be out of office „next spring.” Indeed, he suggested that „cracks are already appearing” in the governing coalition.”

„Végső soron tehát – mondotta – az MSZP első várható reakciója az lesz, hogy megvonja bizalmát Gyurcsánytól. Habár a Fidesz feltehetően folytatja a tömegdemonstrációit, akár az október 23.-án várható különleges események után is, úgy gondolja, a társadalmi elégedetlenség egész télen növekedni fog, amint a megszorítások hatásai elérik a háztartásokat is. A Fidesz már most közreműködik a Gyurcsány-csomag által sújtott csoportokkal, hogy „Nemzeti Sztrájkbizottságot” állítsanak fel, a következő hetek munkabeszüntetéseinek koordinálására. Végső soron Orbán úgy hiszi, a miniszterelnök lemondására a következő év tavaszán kerül sor, mikor népszerűségi indexe 20% alá csökken. „A kormánykoalíción már látszanak a repedések.” – sugalmazta.”

Ez a távirat dátuma szerint vagy október 18-án, vagy azt nem sokkal megelőzően hangzott volna el. (Volna, mert a forrás a Wikileaks). Honnét a turáni szittya fergetegből tudott Orbán Viktor az október 23.-i véres atrocitásokról? Jóstehetség? Megérzés? De ne is vitassuk különleges képességeit, nap, mint nap tanúi vagyunk azoknak, nézzük csak az utolsó mondatot. Tehát a repedések már látszanak a kormánykoalíción. Lehet, hogy a zavargások célja tehát nem is az volt, hogy a népharag söpörje el a kormányt, azonnal, hanem az, hogy a Parlament váltsa le a miniszterelnököt, majd belátható időn belül tartsanak előrehozott választásokat? És ezt volt hivatott előidézni az állandó demonstrációkkal fenntartott társadalmi nyomás?

Lehet bizony, nagyon úgy néznek ki a dolgok.

Természetesen ennek egyik eszköze a rágalomhadjárat és a karaktergyilkosság. Mint ugyanez a távirat említi: „In an article published October 14, Orban states that FIDESZ’s goal is to reduce the MSZP’s popularity to its lowest levels ever.” (Egy október 14.-én megjelent cikk szerint Orbán kijelentette: a Fidesz célja az MSZP népszerűségét minden idők legalacsonyabb szintjén tartani). A lepel kezd lehullni, összeáll a kép. Ha ehhez még társítjuk a 2006. július 22.-én kiadott, „Jó reggelt, Magyarország” című bálványosi kiáltványt, minden világosabb:

„Jó reggelt, Magyarország! – a Fidesz közleménye

Kiáltvány

Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltozás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen, és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, hogy a politikai hazugságok újra felütötték fejüket hazánkban, közös kiáltványt fogalmazunk meg:

– mi, a kiáltvány aláírói tudomásul vesszük, hogy a modern politika nem mentes a tömegkommunikációs és reklám eszközök használatától, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezek a jelenségek az európai demokráciákban sehol nem léphetik át a hazugság határait;
– 2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt;
– nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához;
– mi, a kiáltvány aláírói elítéljük a politikai hazugságokat és felhívjuk a figyelmet arra, hogy Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok;
– mi, a kiáltvány aláírói elítéljük továbbá, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal, és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg;
– ezért felszólítunk mindenkit, aki szabad és őszinte országban akar élni, hogy tegyünk a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen;
– felhívunk minden magyar embert, hogy éljen az Alkotmány adta jogaival, ne engedje, hogy ismét megfosszák a döntés szabadságától, ne engedje, hogy vele fizettessék meg a politikai hazugságok árát;
– felhívunk mindenkit; ne törődjünk bele, hogy a rendszerváltozáskor kivívott jogainktól 16 év után megfosszanak bennünket;
– arra kérünk mindenkit, akinek fontos a döntés szabadsága, hogy aláírásával csatlakozzon a „Jó reggelt, Magyarország!” kiáltványhoz;
– a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az ’56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg, amikor Magyarország polgárai hitet tettek a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia mellett. Ma, 50 évvel a forradalom után a szabadság magyar híveinek ismét bátorításra van szükségük, hogy érezhessék, nincsenek egyedül, millió szám vannak sors- és eszmetársaik;
– hívunk hát mindenkit, találkozzunk szeptember 23-án, a magyar szabadság születésének helyszínén, a Hősök terén.

2006. július 22.

Gál Kinga, Orbán Viktor, Németh Zsolt, Varga Mihály, Navracsics Tibor, Schöpflin György, Szájer József, Gyürk András
Kiadta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja”

Milyen érdekes: őszödi beszéd még sehol, de már előkerül a „hazugság”, mint legfőbb érv – valószínűleg akkor még szeptember 23. lett volna a zavargások kitörésének tervezett időpontja, de beláthatták, hogy a kétségtelenül atrocitásokhoz vezető események rossz fényt vetnének magára a pártra is. Változott a terv.

Érdekesen néz ki ezeknek az adatoknak a fényében 2006 ősze. Érdekesen és távolról sem olyan dicsőségesen, ahogy azt egyesek látni szeretnék: ezek szerint még maguk az utcán tüntetők sem voltak mások, mint egy politikai játszma feláldozható parasztjai. Nem a nemzetért, hazáért, egyebekért tüntettek ők, hanem csak azért, mert egy később hamvába hótt tervben szükség volt rájuk. Őket is becsapták. És a velük szembenállókat is, akik azt hitték, népi mozgalommal állnak szemben, holott csak egy politikai játszmáról volt szó. A mesterterv csődöt mondott: a miniszterelnök nem vonult vissza 2007. tavaszán, csak két év múlva, nem tartottak előrehozott választásokat sem. 2006 ősze csődöt mondott, kifordult medribül s elveszté tett nevét.

Azonban nyomot hagyott a közhangulaton, befolyásolta azt, és nem kétséges, hogy komoly része volt a 2010-es választások eredményében.

Mindez természetesen csak akkor igaz, ha forrásainkat hitelesnek tekintjük.

Mármint, ha hiteles forrás a Wikileaks.

Vagy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.

Brüsszeli Bizottság – Orbán 1-0

Orbán tapasztalt és ravasz politikus hírében áll, de Ursula von der Leyen kijátszotta őt amikor az uniós eurómilliárdokról döntött. A brüsszeli bizottság elnökasszonya két tűz között küzd hiszen az Európai Parlament zéró toleranciát hirdetett meg a nemzeti együttműködési rendszerrel szemben Magyarországon.

Közvetlenül az Európai Parlement nem illetékes az uniós eurómilliárdok ügyében, de megszorongathatja Ursula von der Leyen asszonyt, akivel szemben bizalmatlansági indítványt terjeszthet elő, ha úgy látja: túlságosan engedékeny Orbán Viktorral szemben.

Ezért Ursula von der Leyen úgy döntött, hogy befagyaszt 13,3 milliárd eurós uniós átutalást a magyar kormánynak arra hivatkozva, hogy Orbán intézkedései a jogállamiság visszaállítására illetve a korrupció elleni fellépésre nem elégségesek.

Ez a pénz körülbelül annyi mint Magyarország éves energia számlája, melyet egyelőre nemigen tud megfizetni. Orbán jó barátja, Putyin ugyanis piaci áron adja a földgázt, és nem kedvezményesen ahogy azt ígérte.

Mi lesz most?

Az Európai Unió pénzügyminisztereinek kell dönteniük arról, hogy mikor utalják ki a kohéziós alap pénzét, és mennyit utalnak ki. A brüsszeli bizottság azt javasolja, hogy a kohéziós alap 65%-át , 7,5 milliárd eurót fagyasszák be mindaddig amíg az Orbán kormány kézzelfogható intézkedéseket nem tesz a korrupció csökkentésére.

A Transparency International szerint Magyarország az Európai Unió három legkorruptabb állama közé tartozik, a másik kettő Bulgária és Románia. Vagyis az Európai Unió három legszegényebb országa egyben a legkorruptabb is.

Bulgária és Románia ennek ellenére megkapta az eurómilliárdokat miután nem folytat unióellenes politikát.

A jó hír az, hogy Magyarország megkaphatja a helyreállítási alap pénzeit jövőre is amennyiben teljesíti vállalásait az Európai Unióval szemben. Eddig úgy volt, hogy az év végével ezek a pénzek elveszhetnek. Orbánt a brüsszeli bizottság a szaván fogta, és a fejére olvasta: nem teljesíti a vállalásait.

Orbán pácban

A nemzeti együttműködés rendszere békeidőkben sem működhet túlságosan sokáig az uniós milliárdok nélkül, de az energiaválság kellős közepén a magyar miniszterelnöknek minden eurócentre szüksége lenne.

Honnan fog pénzt szerezni az Orbán kormány, ha nem jön a pénz Brüsszelből? Fordulhat a piacokhoz, de azok vigyázó szemüket Brüsszelre függesztik.

Látva, hogy Orbán egyelőre nem kap pénzt onnan, olyan kamatot kérnek, melybe belegebed Magyarország. Fordulhatna a magyar kormány az IMF-hez is, de a Nemzetközi Valutaalapot Matolcsy György kipaterolta Magyarországról a NER kialakításának hajnalán. Marad Kína. Varga Mihály büszkén jelezte, hogy két államkötvényt is kibocsátott a kínai piacon Magyarország, és azok jól fogytak. Csakhogy akkor még Pekingben is számolhattak azzal, hogy az uniós eurómilliárdok egy része viszonylag gyorsan megérkezik. Lengyelország példája mutatja, hogy Brüsszel tudja húzni az időt, ha az érdekei azt kívánják meg. Természetesen azt már nem akarja az Európai Unió, hogy bedőljön a magyar gazdaság hiszen az mindenkinek rossz lenne. További engedményekre viszont rákényszerszerülhet Orbán Viktor: belépés az európai ügyészségbe, a 18 milliárd eurós ukrajnai kölcsön megszavazása vagy Finnország és Svédország NATO tagságának elfogadása. A végső szót az Európai Tanács mondja ki az ügyben.

A legfontosabb Scholz kancellár véleménye. Ezért is találkozott vele nemrég Berlinben Orbán Viktor. Utána úgy nyilatkozott, hogy a kancellár pártja, a szociáldemokraták “a leginkább magyar ellenes párt a Bundestagban.”

Ez nem sok jót ígér Scholz kancellár várható szavazatát illetően.

Európai Parlament: ne higgyetek Orbánnak, avagy a sánta kutya esete

Törvényjavaslatot terjesztenek elő az Európai Parlamentben arról, hogy Magyarország milyen feltételekkel kaphatná meg az uniós eurómilliárdokat.

Öt pártcsalád készítette el a törvényjavaslatot, amely óva inti a brüsszeli bizottságot attól, hogy higgyen Orbán Viktor ígéreteinek. Az öt párt család: az Európai Néppárt (innen távozott a Fidesz mielőtt kirúgták volna), a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek és a baloldal vagyis az Európai Parlament meghatározó többsége.

Nagy pénzről van szó: 5,8 milliárd euróról, melyet a brüsszeli bizottság átutalni készül abban a reményben, hogy az Orbán kormány a jövőben inkább betartja a jogállami normákat mint eddig. A törvényjavaslat szerint erről szó sincs, mert “semmilyen garancia sincsen arra, hogy az európai pénzeket másképp használnák fel mint eddig.”

A törvényjavaslat arra is felszólítja a brüsszeli bizottságot, hogy ne fogadja el Magyarország fejlesztési tervét. Ez annak a feltétele, hogy Magyarország megkaphassa az uniós költségvetés neki járó részét. Az 5,8 milliárd euró efölött van. Ez az az uniós alap, mely a közös hitelfelvételből származik. Kezdetben Orbán Viktor közölte: nekünk erre nincs szükségünk. Majd a hatalmas energiaszámla láttán rádöbbent, hogy mégiscsak van.

Orbán és Münchausen báró

Saját hajánál fogva rántotta ki magát a bajból a legendás báró, és valami hasonlóra törekszik Orbán Viktor is. Aki nemigen számíthat arra, hogy teljes egészében és időben megkapja az uniós euró milliárdokat. Abban reménykedhet, hogy egy része az összegnek megérkezik méghozzá belátható időn belül, mert a magyar államnak komoly finanszírozási problémái lesznek, ha nem jönnek Brüsszelből az eurómilliárdok.

Surányi György volt jegybank elnök azt javasolta, hogy az Európai Unió utalja ki a teljes összeget, de ne Orbán Viktornak hanem a Magyar Nemzeti Banknak, azzal a feltétellel, hogy az eurómilliárdokat csakis az államadósság csökkentésére lehetne fordítani. Ily módon meg lehetne állítani a forint mélyrepülését, amely a hazai infláció egyik legfontosabb oka.

Orbán Viktor Nagy Mártonban bízik a leginkább a gazdaság főszereplői közül. Neki kellene megoldania azt, hogy a gazdaság ne fékeződjön le, de közben az infláció ne vigye el a lakosság jövedelmét és megtakarításait.

Nagy Márton 1000 milliárd forintos állami tőke alapot jelentett be, mely szándéka szerint dinamizálná a recesszió felé tartó magyar gazdaságot. Nagy dolgokat akarni is elég – tartották a rómaiak, de a globális gazdaságban jelenleg csak annak hisznek amit látnak.

Magyarországot Putyin bennehagyta a pácban, még sajtókonferencián is megígérte, ennek ellenére sem szállít olcsóbban földgázt. Ennek következtében az energiaszámla olyan magas, hogy Magyarország azt egyre nehezebben tudja kifizetni, a magyar családok, vállalkozások és intézmények pedig csak a túlélésre játszanak. Ez rövid távon sem könnyű, de Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósolt. Ebben a tekintetben lehet, hogy nem tévedett.

Orbán tippje a katari VB győztesére – ez se jön be…

Orbán Viktor ott lesz a katari labdarúgó-világbajnokságon, a nemzetközi szövetség (FIFA) meghívottjaként vesz részt az eseményen. A vasárnap kezdődött labdarúgó világbajnokságon, a legtöbben Németországot vagy Brazíliát várják világbajnoknak.

Orbán Viktor is megtette tétjét a közösségi oldalán, és olyan országra tippelt, amelyre nem igazán gondoltunk volna: Szerbiára.

Sportszempontból talán furcsának tűnik a tipp, de a külpolitikai szempontokat figyelembe véve már kevésbé, hiszen lassan Belgrád az utolsó európai ország  ahol Orbán Viktor szívesen látott vendég.

A.L.

Fb. momment: „Mindig viccel Drága Miniszterelnök úr! Ennél jóval nagyobb a teher a maga vállain. Hol tud maga egy percig is komolyan foglalkozni ezzel. Ezt csak nekünk írta, hogy ne mindig a inflációra, kilakoltattakra, élelmiszer hiányra, háborúra, stb.. – re gondoljunk”.

Tippek, hogy sikerélmény legyen a szállítmányozás

0

Számos iparág tevékenységéhez elengedhetetlen az áruk rendszeres szállítása. Arra is van példa, hogy egy cég csak alkalmanként vesz igénybe ilyen szolgáltatást. Néhány alapvető ismérvet mindkét esetben érdemes előre meghatároznunk, hogy nyűg helyett rutinfeladat legyen a szervezés, továbbá így rögtön eldőlhet a szállítmányozás módja is.

Kiscsomagos vagy raklapos?

Míg egy számítástechnikai webáruház kisebb csomagjait zömmel futárcégek szállítják ki, addig egy lakberendezési cikkeket, esetleg építőanyagokat gyártó, forgalmazó vállalat működése nagyobb küldeményeket feltételez. Ezek leggyakrabban raklapra rendezve, teherautón jutnak el a rendeltetési helyükre.

Közvetlen kézbesítés vagy gyűjtőszállítmányozás?

Ezt a paramétert több tényező befolyásolja. Ha egy szállítmány a jármű teljes rakterét kitölti, vagy ha fontos az azonnali kézbesítés, akkor a szállítmányozás a feladótól egyenesen a címzetthez történhet. A gyűjtőszállítmányozás esetében több feladó küldeményei tesznek ki akkora mennyiséget, amellyel optimálisan kihasználható a szállítókapacitás.

Hogyan válasszunk szállítmányozó partnert?

A szállítmányozás specifikus tudást igénylő tevékenység, emellett ugyanakkor az átlátható működés és a megbízható, tőkeerős vállalati háttér is fontos. A raklapos küldemények továbbítására szakosodott Raben Group több mint 90 év tapasztalatával, teljes európai lefedettséggel, innovatív szolgáltatások és digitális megoldások egész sorával áll megbízói rendelkezésére.

Maximális aktivitást fejtenek ki az orosz titkosszolgálatok Magyarországon

A tízes skálán tizenötszörös a jelenlétük – hangsúlyozta Katrein Ferenc egykori kémelhárító műveleti igazgató, aki Dezső András újságíróval együtt elemezte az orosz titkosszolgálatok aktivitását Magyarországon a Nyugati Pályán podcastben.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy a külügyminisztérium informatikai rendszerének meghekkelésével az oroszok éveken keresztül beleláthattak nemcsak a magyar diplomácia ügyeibe, de a NATO illetve az Európai Unió levelezésébe is. Mindez éveken keresztül folyt, és semmifajta tiltakozást nem váltott ki Magyarországon, ahol a kémelhárítás észre sem vette a dolgot. Pontosabban az Alkotmányvédelmi Hivatal állítólag jelezte a problémát, de a magyar kormány azt a tisztet mozdította el, aki észlelte az orosz hekkerek működését. Végül amerikai jelzésre robbant ki az ügy, amely a NATO biztonságát is veszélyeztethette volna. A Nyugati pályán podcastet az amerikai nagykövetség támogatja, mert a magyar-orosz kapcsolatoknak ez a vonatkozása felkeltette a CIA figyelmét is.

Orbán személyesen irányítja a titkosszolgálatokat

Nem Rogán Antal felügyeli a magyar titkosszolgálatokat, hanem Kovács József tábornok államtitkár közvetlenül a miniszterelnöknek jelent. Az ok:

a magyar miniszterelnök borzasztóan csalódott mind Putyinban mind pedig a magyar hírszerzésben.

Az orosz elnök nem tájékoztatta “magyar barátját” az ukrajnai hadműveletről és nem adja olcsóbban a földgázt Magyarországnak. A magyar katonai hírszerzés vezetője még néhány nappal az ukrajnai háború kitörése előtt azt állította, hogy “nem valószínű az átfogó orosz hadművelet”. Pedig Putyin Kijev elfoglalására és Zelenszkij lecserélésére – meggyilkolására készült.
Orbán csalódott az orosz titkosszolgálat hatékonyságában is hiszen ők tervezték meg a villámháborút, amely teljesen kudarcba fulladt Ukrajnában. Horvát József nyugalmazott titkosszolgálati tábornok fogalmazta meg erről a legsarkosabb véleményt a Magyar Nemzetben: ha egy titkosszolgálat ennyire ismerős terepen ekkora kudarcot szenved el, akkor a király meztelen!

Orbán mint közvetítő a kutyának sem kell

A magyar miniszterelnök sokáig abban reménykedett, hogy valamiféle közvetítő szerepet játszhat Kelet és Nyugat között, de az ukrajnai háború szétoszlatta ezt az illúziót. Moszkva és Washington messze a feje fölött tárgyalt, azzal sem fárasztva magát, hogy tájékoztassa erről Orbán Viktort. Érdekes, hogy az az amerikai biztonságpolitikai szakértő, akit nemrég a magyar miniszterelnök a Karmelita Kolostorban fogadott, pontosan meg is fogalmazta: az a realista diplomácia amikor a nagyhatalmak az érdekeiket követve tárgyalnak tökéletesen figyelmen kívül hagyva a kisebb országokat. Ezért is pártolja John Mearsheimer az USA és Oroszország közvetlen tárgyalását Ukrajna feje fölött.

Segíti-e Kína az Orbán kormányt a pénzügyi válságban?

Magyarország panda kötvényt bocsátott ki a kínai piacon azt követően, hogy hétfőn sikeres volt a zöld euró kötvény kibocsátása – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter. Varga hozzáfűzte: “ezt azt mutatja, hogy a kínai befektetők bíznak a magyar gazdaság stabilitásában”.

Lehet, hogy így van, de a kínai hírszerzés kiváló, és aligha kerüli el a figyelmét a magas magyar infláció, a forint mélyrepülése és az a jóslat, hogy jövőre a magyar gazdaság növekedés zéró körül lesz majd.

A mostani kötvény kibocsátás értéke 2 milliárd jüan vagyis mintegy 110 milliárd forint. Ez a magyar gazdaságnak nem kevés, de a kínaiaknak aprópénz.

Összehasonlításképp:

350 milliárd forintot kérnek a pedagógusok, hogy fizetésük fedezze a megélhetésüket.

Matolcsy a kulcsember

Orbán és Matolcsy együtt látogatott el Kínába amikor a hatalom átvételére készülődtek. Pekingben pontosan ismerik a magyar erőviszonyokat, és úgy tárgyaltak velük mint az ország jövendő vezetőivel. A baloldali kormányok idején a Fidesz bírálta Kínát amiért elnyomja a nemzeti kisebbségeket, mára ennek nyoma sincsen. A politikai kapcsolatok kiválóak, de a gazdaságban vegyes a kép. A kínaiak hídfőállásnak tekintik Magyarországot az Európai Unióban. Egyúttal pedig arra használják a magyar diplomáciát, hogy trójai falóként akadályozza az Európai Uniót Kína elítélésében.

A magyar nemzeti bankban kínai tanácsadók dolgoznak, és ez már felkeltette a CIA figyelmét is. Matolcsy Györgyöt nem látják szívesen az Egyesült Államokban, ahol őt Kína emberének tekintik Európában.

Scholz az úttörő

Németország eddig is támogatta a magyar diplomácia kínai különútját. Scholz kancellár most úttörőként első nyugati vezetőként tette tiszteletét az újonnan megválasztott Hszi Csin-ping elnöknél. A németek számára létfontosságú a kínai piac. Scholz nem üres kézzel érkezett, fontos ajándékot hozott a kínaiaknak. Azt a vakcinát, melyet a német földön működő BioNtech dolgozott ki a Covid vírus ellen. Kína számára óriási gond, hogy le kell zárnia olykor olyan nagyvárosokat is mint Sanghaj, mert nincs oltóanyaga a hatvan évesnél idősebb lakosság számára. A Biontech oltóanyag lehetővé teheti Hszi Csin-pingnek, hogy fokozatosan változtasson szigorú Covid politikáján. Méghozzá úgy, hogy ehhez német oltóanyagot használ nem pedig amerikait. Magát Hszi Csin-ping elnököt persze már rég beoltották  Pfizer vakcinával, de ezt nem kötötték a lakosság orrára.

Orbán már Visegrádon is trójai faló

A négy visegrádi állam parlamenti elnökei Pozsonyban találkoztak volna, de az ukrajnai háború miatt elmarad az eszmecsere.

Csehország, Lengyelország és Szlovákia ugyanis úgy gondolja, hogy Orbán Viktor Putyin trójai falova a visegrádi együttműködésben. Miközben a másik három tagállam mindenben támogatja a harcban álló Ukrajnát, a magyar diplomácia igyekszik keresztbe tenni Zelenszkij elnöknek, akit Orbán Viktor személyesen is támad olykor.

Markéta Pekarova Adamova, a cseh országgyűlés elnöke már többször bírálta Orbán Viktort Putyin barátsága miatt. Ezúttal még nyersebben fogalmazott egy cseh újságban:

”a magyar kormány Oroszország trójai falova. Ezért fontos, hogy egyértelmű üzenetet küldjünk neki.”

Szlovák külügyminiszter: a magyar szankciós érvek a Kreml kézikönyvéből valók

Rastislav Kacer külügyminiszter nemrég interjút adott a Napunk című szlovákiai lapnak, melyben bírálta a magyar kormány politikáját, mellyel az Oroszország elleni uniós szankciókat teszi felelőssé az inflációért.

“Olyan érveket hallunk ezzel kapcsolatban a magyar kormánytól, melyek megegyeznek azokkal, amelyet Oroszország használ az információs háborúban a Nyugattal szemben”.

A magyar diplomácia ezzel teljes mértékben elszigetelődött a nyugati világban:

”Magyarország ezekkel a nézetekkel teljesen egyedül maradt az Európai Unióban”

– hangsúlyozta Szlovákia külügyminisztere.

Menczer Tamás külügyi államtitkár válaszul azt állította, hogy “a szlovák külügyminiszter nem szereti a magyarokat.” Szerinte a nézeteltérések ellenére a visegrádi együttműködés továbbra is működik.

“Nem ülünk fel a provokációnak. A visegrádi négyes szövetség erejét megőrizzük. A magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik. Mi a béke pártján állunk, azonnali tűzszünetet és békét akarunk. Akkor is, ha ez Rastislav Kacer külügyminiszternek nem tetszik” – fogalmazta meg a magyar külügy álláspontját Menczer Tamás államtitkár.

Vajon a másik három visegrádi állam nem a saját nemzeti érdekeit képviseli amikor támogatja Ukrajnát? Vajon az Európai Unió nem azért alkalmaz szankciókat az orosz agresszorral szemben, hogy rákényszerítse Putyint a hadműveletek befejezésére és a tűzszünetre?

Orbán belpolitikai okból vállalja a blamázst

Belátható időn belül nem jön pénz Brüsszelből, a magyar gazdaság jövőre leáll, nem lesz miből osztogatni. Orbán kétségbeesetten bűnbakot keres nehogy az elégedetlen választópolgárok őt tegyék felelőssé a kritikus helyzetért. Az életszínvonal csökkenés ugyanis csaknem mindenkit fenyeget a tartósan magas infláció miatt. Megoldást erre Orbán nem talál, ezért újra az Európai Uniót jelöli meg bűnbakként illetve az Egyesült Államokat, amely elszántan támogatja Ukrajnát. A trójai faló szerep akkor sikeres, ha kívülről jelentős a támogatás. Putyinnak viszont kisebb gondja is nagyobb annál minthogy Orbán rendszerét támogassa. Maradnak a kínaiak, akik mostanában egyre inkább elhatárolódnak Putyintól, és inkább Scholz kancellárral és Biden elnökkel paktálnak. Macron francia elnök egyenesen felkérte Hszi Csin-ping kínai államfőt, hogy közvetítsen az ukrajnai háborúban. Közben a trójai faló belsejében egyre hidegebb van, kívülről pedig gúnykacaj hallatszik.

Családbarát rendszer: Matolcsy Ádám is százmilliárdos

A Nemzeti Bank elnökének 36 éves fia Porsche autókat gyűjtöget és magánrepülőgépet használ, de mindeddig nem volt világos, hogy miből?

150 milliárd forint értékű ingatlannal rendelkezik Matolcsy Ádám a sajátjaként – hívta fel a figyelmet a Válasz Online. Ezek az ingatlanok jórészt irodaházak, ahol 112 ezer négyzetméter az ifjú Matolcsy tulajdona. De hogyan? Magántőke alapokon keresztül. Miért kellettek a Matolcsy családnak a magántőke alapok? Főként azért, hogy elrejtsék azt a változást, hogy a Nemzeti Bank ingatlanai hogyan mentek át a család tulajdonába. Így sikerült lenyúlni a Központi Kémiai Kutató intézet hatalmas ingatlanát a Rózsadomb oldalában, ahol a Matolcsy família berendezte a családi vállalkozás zászlóshajóját.

A papa fedezte leleményes fiacskája vagyonosodását is.

Az ifjabb Matolcsy megnyugodott az április választások után hiszen Orbán győzelmével a számonkérés elmaradt.

Gyorsan alapított néhány leánytársaságot a Magyar Stratégiai Zrt – ez Matolcsy Ádám cége. Az egyik ilyen leányvállalat a Strat Alfa 40 milliárd forintnál nagyobb tőkeinjekciót kapott. Honnan? Részben Mészáros Lőrinc MKB-jától, amely részesedést is szerzett a cégben, amely óriási hitelt vett fel az MKB-tól. Jelzálogot 35 milliárd forintért olyan ingatlanokra jegyeztetett be, melyek egykor a Nemzeti Bank tulajdonában voltak. A Sky Green Buildings vette fel a jelzálog hitelt Matolcsy Ádám cége javára. Tiborcz István tulajdonában volt ez a cég, majd a Wallisé lett, végül pedig kikötött a Quartz alapkezelőnél, amely a Matolcsy família tulajdonában áll. A Sky Green ingatlan vagyona 150 milliárd forint. Vajon mi köze Matolcsy Ádámnak mindehhez? Mindenütt próbálta elérni az ifjabb Matolcsyt a Válasz Online, természetesen eredménytelenül.

2500 milliárd forint

Évente ennyi jut a költségvetésből a “magyar vállalkozók támogatására”. Ez

magyarra fordítva annyit jelent, hogy ennyit nyúlnak le “legálisan “ Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei a magyar adófizetőktől minden évben.

Nem csoda, ha az Európai Unió nem ég a vágytól, hogy pénzelje Orbán Viktor rokonait, barátait és üzletfeleit. A magyar miniszterelnök szűk körben elmondta: nem számol az európai pénzekkel belátható időn belül.

“A lengyelek letolt gatyával könyörögnek, és mégsem kapnak semmit. Akkor mi mire számíthatunk?” – tette fel a kérdést a kormányfő, aki vészhelyzetet hirdetett a pénzügyi válság elkerülésére.

Legfőbb gazdasági emberei abban sem értenek egyet, hogy mit kellene csinálni?!

Matolcsy György jegybank elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter gyakran vitatkozik egymással, de most kivételesen egyetértenek abban, hogy a fő probléma az infláció. A Századvég által megrendelt közvélemény-kutatási adatok szerint is ez izgatja legjobban az embereket. Nagy Márton gazdaság fejlesztési miniszter viszont nagyobb veszélynek tartja a gazdaság leállását. Jövőre minimális növekedést jósolnak a magyar gazdaságnak. Nagy Márton szerint ezért a gazdaság további ösztönzése a cél, mert különben tartós recesszió alakulhat ki.

Akkor pedig nem lesz mit elosztani. Ha tehát Orbán Viktor adni akar valamit rokonainak, barátainak és üzletfeleinek, akkor azt el kell vennie valakitől: a nyugdíjasoktól, a tanároktól, a szociális szférától stb.

Mindez növekvő elégedetlenséghez vezethet. Ukrajnában ilyen körülmények között buktatták meg Janukovics oroszbarát és végtelenül korrupt kormányzatát – az USA aktív segítségével.

Ez az a forgatókönyv, melyet Orbán Viktor semmiképp sem szeretne megismételni hiszen akkor Janukoviccsal osztozhatna Putyin bukott barátainak sorsában.

Mai kérdés – Egyetért Ön azzal, hogy a kormány fizetőssé kívánja tenni az elfekvő betegek ellátását?

A kórházak helyett a szociális ellátórendszerre bízná a belügyminiszter azonknak a tartós ápolásra-gondozásra szorulóknak az ellátását, akik valójában nem igényelnek kórházi szintű ellátást, mégis az ápolási osztályokon (elfekvőkön) vannak. A friss törvényjavaslat szerint a kórházaktól a szakápolási központokhoz kerülnek az ágyak, a személyzet és a betegek is. Ott viszont fizetni kell az ellátásért.

This poll is no longer accepting votes

Egyetért Ön azzal, hogy a kormány fizetőssé kívánja tenni az elfekvő betegek ellátását?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK