Az utcai tiltakozások tiltási okainak bővítését tervezi a kormánytöbbség az alaptörvényi módosítással – állítja az Eötvös Károly Intézet. Szerintük a kormány saját bíróságot akar magának a legkényesebb ügyekben, a menekültek esetében pedig a büntetőjogi szankció megelőzné az érdemi menedéki döntést.
Az Alaptörvény hetedik módosításának már zajló parlamenti vitájában fejti ki – cseppet se egyetértő – véleményét az Eötvös Károly Intézet. A törvényi csomag legfontosabb részei a gyülekezési joggal szemben az eddiginél is hangsúlyosabban védeni „az otthon nyugalmát”, a politikailag összes kényes ügyben önálló közigazgatási bírósági rendszert hoznának létre, továbbá büntetőjogi szankciókkal fenyegetnék a „jogellenes bevándorlás” elősegítőit. Az EKINT szerint azonban ezek a módosítások részben feleslegesek, mert például a hatályos Alaptörvényből és az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatából levezethetőek, másrészt pedig súlyosan jogkorlátozók.
Értékelésükben azt fejtegetik, hogy a gyülekezés, a véleménynyilvánítás joga jelenleg se járhat mások magéletének túlzott sérelmével, amit a joggyakorlatban esetenként kell elbírálni.
Ezért szükségtelen és céltalan a módosítás, kivéve, ha az eddigi alkotmányos felfogástól akar eltérni a kormány.
Vagyis ha bővíteni akarják a jelenleg tételesen megfogalmazott körülményeket, okokat (parlament és bíróság munkájának súlyos veszélyeztetése, ha a közlekedés másképpen nem oldható meg), amikor helye van előzetes tiltásnak.
Ez tehát azt jelenti az EKINT értelmezésében, hogy a módosítással meg akarnak ágyazni annak, hogy
további okokkal bővítsék az utcai tüntetések betiltásának lehetőségét.
(Ahogyan ez egy kormánypárti politikus világossá is tette a parlamentben: zavarják őket a lakásaik környékén zajló tiltakozások.) Magánlakások pedig mindenütt vannak – áll az EKINT elemzésében.
Az EKINT leszögezi: a gyülekezési jog lényege a zavarás, a tüntetések üzenetei csak akkor érhetnek célba, ha nem maradnak észrevétlenek. A gyülekezési jog gyakorlása azért alanyi jog, mert ez nem más engedélyétől, hanem a demonstrálni kívánók elhatározásától függ.
Demokratikus jogállamban a vélemény szabad, a diktatúrában kuss van – a demokrácia zavaros műfaj, a csendes polgár inkább alattvaló
– fogalmaznak.
A jogtudósok szerint hamis a kormány érvelése, amivel létre akarja hozni az önálló közigazgatási felsőbíróságot. Nem bizonyítja be ugyanis, hogy a jelenlegi szervezeti rendszer nem megfelelően működik. Sokkal inkább az látszik, hogy a bíróságok az elmúlt években ellenálltak a kormányzati intézményeknek és a jogállam értékeinek megfelelő döntéseket hoznak. Ezért van szükség arra, hogy a politikailag kényes összes ügyet (közbeszerzések, információszabadság, sajtószabadság, politikusok bírálhatósága, választási viták) kivegyék a rendes bírósági rendszerből, és erre saját bíróságot hozzon létre.
Orbán Viktor
„képtelen belátni a hatalmi ágak elválasztása elvének fontosságát, ezért aztán nem is képes azt tiszteletben tartani”
– írja az EKINT.
Lényegében az eddig is megismert kifogásokkal megegyezően utasítja el az EKINT a Stop Sorost, vagyis a „jogellenes bevándorlás” segítőit, szervezőit büntetni rendelő törvénymódosítást. Mindenekelőtt az, hogy nincs ilyen fogalom a magyar jogban. Ráadásul olyan magatartást követelne meg – elzárás, szabadságvesztés terhének árnyékában – bárkitől, aki „szervezőként” közreműködik menekültek ügyeiben, hogy előbb legyen tisztában azzal, jogosult-e az itt tartózkodásra az érintett, mint ahogyan erről egyáltalán hivatalos hatósági menedéki eljárás elindult volna.
Az EKINT véleménye az, hogy a menekültekkel kapcsolatos törvénymódosítással Magyarország nemcsak nemzetközi kötelezettségeit szegi meg, hanem az alapvető emberi normákat is.
A Független Hírügynökség információi szerint Kunhalmi Ágnes ma visszalép Tóth Bertalan javára az MSZP elnöki posztért folytatott küzdelemben. A szocialista párt jelölőbizottsága ma tart ülést a 17-i elnökválasztás előtt. Úgy tudjuk, hogy Tóth Bertalan támogatottsága Mesterházy Attilával szemben 60:40 százalék.
A párton belül a többség által Mesterházynál konstruktvabbnak tartott Tóth esélyeit nem csak Kunhalmi visszalépése növeli, illetve Mesterházyét csökkenti az elnökválasztáson. Újhelyi István a párt EP képviselője sem akar már választmányi elnök lenni, ő is Tóthot támogatja, s jó eséllyel ő lehet az MSZP elnökhelyettese.
Könyv jelenik meg Magyarországról Svédországban, Orbánisztán címmel
A szerző, Joakim Medin svéd újságíró évek óta foglalkozik Magyarországgal
A Független Hírügynökségnek azt mondta: úgy látta, hogy nem csak az ellenzékiek, de a kormánypártiak is félnek
Szerinte a félelemkeltés szándékos volt
A svéd médiában is foglalkoztak azzal, hogy a magyar kormánypropaganda hogyan ábrázolta az országot
Joakim Medin Fotó: Sabri Omar
Az Orbánisztán – Félelem és undor az illiberális Magyarországon című, Svédországban a napokban megjelenő könyv szerzője, Joakim Medin szabadúszó újságíróként dolgozik, számos országból tudósított Hondurasból Libanonon és Szírián át Irakig. 2014 októberében ő volt az utolsó külföldi újságíró, aki az Iszlám Állam támadásakor elhagyta a szíriai kurd Kobani városát. A szíriai rezsim rövid időre börtönbe is zárta. A Magyarországról szóló könyv azt mutatja be, hogy Orbán Viktor hogyan szilárdította meg autoriter hatalmát és alakította át a társadalmat, beleértve a média feletti kontrollt és az alapvető demokratikus intézmények lebontását. Ír arról is, hogy a kormány hogyan használta fel a menekültválságot és terjeszt összeesküvés-elméleteket.
Korábban elsősorban a Közel-Kelettel foglalkoztál, miért döntöttél úgy, hogy Magyarországról írsz könyvet?
Több okom is volt erre. Évekkel ezelőtt már tudósítottam Magyarországról, aztán fordultam a Közel-Kelet felé, sokat írtam az Iszlám Államról, a terrorizmusról, a menekültválságról. 2015-től kezdve egyre jobban figyelt mindenki arra, hogy az európai országok, köztük Magyarország, hogyan küzdenek a menekültválsággal.
Tavaly tavasszal Irakban voltam, amikor olvastam a Soros-ellenes kampány kezdetéről, amelyben azt állították, hogy nem csak a migránsok és menekültek jelentenek veszélyt Magyarországra, hanem Soros György is, aki szervezi az egészet. Ez nagyon érdekesnek tűnt, és úgy döntöttem, hogy elkezdek ezzel foglalkozni.
Mennyi időt töltöttél Magyarországon?
Hat éve járok már Magyarországra, ezt a könyvet most egy év alatt írtam meg.
Sikerült kormányzati szereplőkkel is beszélned?
Igen, több interjút is sikerült készítenem Kovács Zoltán kormányszóvivővel.
Honnan jött az Orbánisztán cím?
Az Orbánisztán szót egyszer egy cikkben láttam valahol. A nemzetközi, de a magyar média is sok kifejezést használ arra, hogy leírja a magyarországi fejleményeket. Van, aki orbánizmusról beszél, mások Orbánisztánról, vagy valami másról. Úgy tűnt nekem, hogy ez a szó egy jelkép is arra, hogy
Magyarország egyre jobban hasonlít a közép-ázsiai posztkommunista országokra.
Így azt gondoltam, hogy ez egy elég erős kifejezés, de illik is abba a vitába, amely Magyarországról folyik. Ezért választottam ezt.
Az ajánlóban az szerepel, hogy „a félelem kultúrája visszatért a magyar társadalomba”. Tudnál esetleg néhány példát mondani erre, amit a forrásaidtól hallottál?
Persze. A könyvben azt próbáltam leírni, hogy néhány ember, aki szemben áll a kormánnyal, és ezt a saját szememmel láttam, szóval ők egyre jobban félnek attól, hogy negatív következményekkel jár, ha nyíltan ellenzik, amit a kormány tesz. Ez az érzés egyre jobban terjed.
Ugyanakkor beszéltem olyanokkal is, akik kormánypártiak, vagy nem is feltétlenül azok, csak sokat olvassák, hallgatják a Fidesz által dominált médiát, és
ők is félnek.
Nagyon félnek, amikor szóba kerülnek a „gonosz migránsok”, a muszlimok, a terroristák. Néhányan a „Soros-birodalomtól” félnek.
Úgy vélem, hogy ez a félelem, amely minden tábort átjár, a köztük meglévő gyűlölettel együtt egy rendkívül polarizált társadalmat hozott létre Magyarországon.
A nemrég véget ért választási kampány tele volt összeesküvés-elméletekkel, többek között Soros Györgyről. Ezekről mit gondolsz?
Van egy történészdiplomám, és tanultam arról, hogy a propagandát hogyan használták különböző rendszerek az európai történelem folyamán, demokráciák és diktatúrák is. Sokan megfogalmazták, hogy ez egy nagyon sikeres propagandakampány volt, hogy még nagyobb félelmet kreáljanak a társadalomban, és hogy rájátsszanak arra a magyar mentalitásra, hogy „minket mindenki támad, állandó fenyegetettségben kell élnünk”. Ezzel sikeresen mobilizálták azokat az embereket, akik Orbán Viktorra szavaztak.
Szóval szerinted szándékosan terjesztettek félelmet, ez volt a céljuk, vagy ez inkább egy mellékhatás?
Nyitottan álltam a kérdéshez, és sok emberrel beszéltem, fideszesekkel és ellenzékiekkel is. A legtöbben egyetértettek, hogy
a félelemkeltés szándékos volt,
de az is fontos volt, hogy a kormányról és a miniszterelnökről egy olyan képet alakítsanak ki, hogy erős vezető, rajta múlik Magyarország függetlensége és szabadsága, és erőssé tudja tenni az országot.
Svédországban élsz, és az országot gyakran emlegették a magyarországi kampányban. Az állami médiában úgy jelent meg, mint egy olyan ország, amelyet invázió ért, nagyon veszélyes, tele van úgynevezett no-go zónákkal… Erről mit gondolsz?
Vannak emberek Svédországban, akik egyetértenének ezzel. De a svédek többsége nem így gondolkodik. Nem nehéz meglátni, hogy ez egy szándékos kampány volt, hogy mutassanak egy félelmetes példát, hogy Magyarország is ilyenné válhat, ha beengedi a muszlim menekülteket. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy azok, akik emögött a kampány mögött voltak, el is hitték, hogy Svédország ilyen, de az biztos, hogy a kampány sikeres volt.
A svéd médiában volt bármilyen visszhangja ennek a kampánynak?
Igen, volt, legalábbis egy ideig. A svéd médiának is feltűnt, hogy Magyarországon mennyit foglalkoznak az országgal, és hogy
nagyon torz kép jelenik meg.
Ez elég szokatlan, Svédországgal nem nagyon szokott ilyen történni.
Vannak olyan hangok, hogy Orbán Viktor már egyfajta modell bizonyos európai politikusok számára. Egyetértesz ezzel?
Teljesen. A svéd szélsőjobboldali párt, a Svéd Demokraták most elég erős, és a párt több vezetője nyíltan kijelentette, hogy ők Magyarországot és Orbán Viktort példaképnek tartják. A parlamenti képviselőik közül az egyik Budapestre is költözött. Továbbra is parlamenti képviselő Svédországban, de azt mondta, szerinte Magyarország és a magyar politikai közeg sokkal jobb, és Magyarországon nincsenek muszlimok.
Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”
Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz
Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”
A vége a globalizált láncok megbomlása lehet, majd tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt
Trump javaslata a G7-nek egy szabadkereskedelmi megállapodás létrehozására további bizonyítéka, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan
A magyar kormány is nemzetbiztonsági kérdésre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét
Miért pont most gyújtotta meg Trump a kereskedelmi háború gyutacsát?
Emlékezzünk csak, Donald Trump már a választási kampányában meghirdette az „America First” politikát, ami az élet minden terén dominanciára való törekvést jelentett az Egyesült Államok számára, beleértve a gazdaságot is. És tőle magától (tweetjéből) tudjuk, hogy „a kereskedelmi háborúk jók, könnyen megnyerhetők, amikor egy ország (az USA) dollármilliárdok veszít gyakorlatilag minden olyan országgal szemben, amellyel kereskedik”. Ő pedig nem tett mást, mint megnézte a számokat, s importvám-emelésekről döntött minden olyan partner esetében, amelynek nagy a kereskedelmi többlete az USA-val.
S nem gondolta sem ő, sem a stábja tovább, hogy ebből mi következhet? Még a nagy protekcionista országok is óvatosabbak ennél napjainkban.
Érdekes, hogy Trump elnöki mandátumának a kezdete idején a Davosi Világgazdasági Fórumon a kínai elnök volt az, aki elsőként szállt síkra a világkereskedelem szabadsága, sőt további liberalizálása mellett. Szavai annál is inkább elgondolkodtatók, mivel Kína – miközben a világ legnagyobb kereskedelmi hatalmává vált (ha az Európai Uniót nem egy egységként vesszük), továbbra is jelentős protekcionista intézkedésekkel védi saját piacait.
Mondhatni persze hogy könnyű Kínának, amelynek gyakorlatilag minden kereskedelmi partnerével többlete van, s nem is kicsi.
Az EU-nak is jelentős deficitje van ugyan a kínai kereskedelmében, de az USA dupladeficitet kénytelen elszenvedni, mivel nem csak az ázsiai országgal, de az Európai Unióval is passzívumot termel. Másként fogalmazva:
az EU az USA-val folytatott kereskedelmének a többletéből kiegyenlíti a kínai viszonylatban keletkező passzívumát.
Akkor nézzük talán a tágabb képet is…
A világkereskedelem adatai igen impozánsak. Durván: folyó áron 85 ezer milliárd dolláros a világ GDP-je, ebből mintegy 25 ezer milliárd a világkereskedelem részesedése, aminek a 30 százaléka az EU belső és külső kereskedelme. Ez utóbbi kétharmada azonban vám- és akadálymentesen a tagok között bonyolódik, az egyharmad áll össze a harmadik országbeli partnerekkel folytatott kereskedelemből, ám azon belül is jelentős súlyt képviselnek a kölcsönös piacra jutási feltételeket ilyen vagy olyan módon, de könnyítő szabadkereskedelmi megállapodások. S még egy fontos adalék:
Trump a kereskedelmet pécézte ki magának, pedig az USA kereskedelmi deficitje a GDP-jének csupán a 2,9 százalékát teszi ki, miközben az államháztartási hiánya sokkal nagyobb hányadát.
Ez tavaly 3,5 százalék volt, az idén pedig szakértők legalább 1 százalékponttal nagyobbra prognosztizálják. Annak mérséklésével kellene inkább Trumpnak foglalkoznia, még akkor is, ha a hiány nagy részét a világ számos országa, illetve azok vállalatai amerikai kötvényjegyzésekkel fedezik.
Gondolom, a kereskedelmi protekcionista intézkedések könnyebben eladhatók odahaza, miközben a költségvetési megszorítások általában igen népszerűtlenek a szélesebb tömegek szemében. Tévedek?
Látványos protekcionista lépésekkel könnyű bebizonyítani, hogy „Amerikai az első”. Trump teszi ezt úgy, hogy három évtizeden át az USA volt a globalizáció vitathatatlanul legnagyobb nyertese, miközben az amerikai társadalom egy része most vesztesnek érzi magát a nagy kereskedelmi mérleghiány miatt.
Ezt nagyrészt magyarázza az USA-gazdaság versenyképességének gyengülése, a hazai fogyasztás és termelés között az előbbi javára kinyílt olló, valamint egész sor USA-vállalat külföldre települése. Mert ez is a globalizáció motorja és egyúttal terméke is.
És a protekcionista intézkedések nem fenyegetnek azzal, hogy még többen kerülnek majd a vesztesek közé az USA-ban? Hiszen az USA által bejelentett – egyelőre az acél- és alumíniumtermékek, továbbá a BMW-kre kivetett – 25 százalékos importvám-emelés nem csak a behozott termékek árát érinti majd, de a partnerek által előre látható módon hozott válaszlépések az amerikai exportot is sújtják.
Ami előre látható: ennyivel fognak drágulni azok a termékek, amelyekbe acélból és alumíniumból készülő elemeket, részegységeket építenek be. Ha azt vesszük csak, hogy például egy gépkocsi több ezer részből áll össze, ezeket esetenként 100-200 helyről szerzik be, s ezek nem kis hányadában van e két alapanyag, akkor el lehet képzelni, hogy számtalan termék ára fog megugrani az importvám-emelkedés miatt, akár közvetlenül, akár az infláció közvetett hatásaként. Persze lesznek olyan termékek, amelyeket helyben, valamivel olcsóbban elő fognak majd tudni állítani, mint a vámmal sújtott importáruk, de akkor is emelkedni fognak a termelői és végső soron a fogyasztói árak is. Az intézkedés ráadásul pont Trump legfontosabb szavazói rétegét sújtja, hiszen kik veszik az olcsóbb importtermékeket? Azok, akik az elmúlt húsz-harminc évben a globalizáció vesztesei voltak, akiknek nem emelkedett a reáljövedelme, akik a régi életszínvonalon akarnak azonban élni, s ezért az olcsóbb importtermékeket vásárolják.
Pont ez, a Trumpot támogató szavazói réteg fog először szembesülni a drágulással.
De hát ez szembe fordítja majd őket Trumppal? Látjuk, itthon is az történik, hogy pont a leszakadó, az orbáni kurzus által negligált tömegek tartanak ki, azok, amelynek tagjai a legnagyobb áldozatai az elmúlt évek gazdaság- és társadalompolitikájának. Miért lenne másként az óceán túlsó partján?
Ez jórészt már pszichológiai kérdés. Az, hogy a vesztesek, a leszakadók egy multimilliárdosra elnökjelöltre szavaznak, ritkán fordult elő az elmúlt évtizedek demokratikus történelmében.
De lehet, hogy a 21. század – időlegesen és hatalmas károkkal – ezt a tapasztalatot is átírja.
Egyáltalán ésszerű lépés ez Trump részéről? Vajon hoz-e elegendőt a konyhára – akár dollárban, akár pszichológiai hatásban mérve – az „Amerika első” ilyen lecsapódása?
Mielőtt erre válaszolnék, szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hatásra is, amellyel nemigen foglalkoztak eddig. Nem kis része azoknak az importtermékeknek, amelyeket most meg fognak vámolni, USA-cégek külföldre telepített termelésének a termékei. Az amerikai cégek a jobb feltételek miatt hoztak-hoznak létre külföldi termelőegységeket, ami számukra nem kis vállalati nyereséget eredményez(ett).
Így mondhatjuk, hogy Trump tulajdonképpen a külföldön termelő amerikai vállalatokat is megsarcolja.
Gondolom, nehéz számszerűsíteni a fenti jelenséget.
Hogy mennyire az, mondok egy hozzánk közelebb álló, magyar példát. Nekünk (is) hatalmas a kereskedelmi hiányunk Kínával szemben, ám azt már nem lehet pontosan megmondani, hogy az ázsiai országból vásárolt termékek mekkora hányada kerül a magyar fogyasztókhoz. Emellett mennyi kerül re-exportra, ami a szomszédos országokkal folytatott kereskedelmünkben, mint többletexport, és az esetek nagy részében mit jelentős külkereskedelmi többlet jelentkezik. Végül, de nem utolsósorban: mennyi kínai import hasznosul hazai és nemzetközi cégek által működtetett, de magyarországi termelési láncokban, ami jelentős magyar exportot eredményez. Vagy egy másik példa. Németország a legfontosabb exportpiacunk, a KSH szerint a magyar kivitel 27 százaléka irányul oda, mindenekelőtt autóipari termékek. Valójában azt már azonban nem tudjuk, hogy a magyar export mekkora százalékát értékesítik tovább harmadik országban már német exportként.
Olyan mértékben globalizálódott mára a nemzetközi gazdaság, hogy az emberek – beleértve a politikusokat is – képtelenek felfogni ennek mélységét és összetettségét.
Így azt sem, hogy milyen károkat tudnak okozni rövidlátó és rövid távú populista törekvéseknek engedelmeskedve. Nem csak termelési, de szolgáltatási, pénzügyi értéklánc-összefonódások is vannak, s a kereskedelmi korlátozásokkal, protekcionista intézkedésekkel mindezt veszélyeztetik, beleértve a termelést is. Ez pedig életveszélyes.
Mi lehet az eredmény?
Nézzük történelmi távlatból, s csak egy-két példán keresztül. 1929-33-ban volt a gazdasági világválság, abban az időben, amikor a mainál szabadabb, valóban liberális volt a világkereskedelem, értelemszerűen persze tömegében a mainak csak töredékét tette ki.
A válságra a politikusok válasza a nagy nemzeti elzárkózás, protekcionizmus volt. Jött Hitler, Mussollini, a második világháború.
Vagy vegyük a 2008-as pénzügyi válságot, amikorra – szerencsére – a politikusok tanultak valamit a történelemből, s így senki sem merte korlátozni a világkereskedelem szabadáságát. Pedig akkor az EU GDP-je egy év alatt 4,6 százalékot esett, a kereskedelme pedig közel ötödével zuhant be. S láss csodát! Másfél év múlva a kereskedelmi forgalom már visszapattant a válság előtti szintre, a GDP pedig két évvel később (nálunk azonban jóval később). Hozzáteszem: a külkereskedelem – és tágabb értelemben a külgazdaság – továbbra is a gazdasági növekedés egyik hajtóereje, különösen kicsi és erőteljesen nyitott nemzetgazdaságok számára.
Trump szemmel láthatóan mindezt nem vette figyelembe, s elkerülhetetlennek látszik a kereskedelmi háború, a protekcionizmus erősödése. Mi jöhet Ön szerint?
Első lépésben még nincs nagyobb probléma, hiszen az országok oda-vissza kiszámítottan egyforma hatású lépéseket-ellenlépéseket hoznak; ilyen a kínaiak által az USA-val szemben már kivetett vagy az EU által az amerikai termékekre júliustól kivetendő vámok. Azonban akkor már minőségileg másról beszélünk, amikor ezek a korlátozások már nem csak a fogyasztói piacot érik el, hanem a globalizált termelési és értékesítési láncokat is kezdik szétzilálni. Remélem, kicsi ennek az esélye, de
fennáll annak a veszélye, hogy öngerjesztő és megállíthatatlan folyamatokat indít el beláthatatlan követkeményekkel.
Nem beszélve a nemzetközi pénzpiaci hatásokról, a tőzsdék reakciójáról – amiről köztudott, hogy 90 százalékban múlik a pszichológián és csak 10 százalékban a termelésen. Súlyos és kiszámíthatatlan válsághelyzetekben a legállatibb ösztönök törnek a felszínre. Ha valaki ilyen állapotban döntéshozatali pozícióban van, irdatlan károkat tud okozni a világnak, különösen, ha vezető országról van szó.
Elég sötét a kép, amit fest.
Tovább gondolva a logikai sort, ha megbomlanak ezek a láncok, akkor elképesztő egyéb problémák keletkeznek: világszerte megugrik a munkanélküliség, miután leállnak a gyárak, mivel nem lesz szükség annyi importra, rengeteg meg nem termelt pénztől esik el a gazdaság a termelés, a szolgáltatások, a pénzügyi mozgások zsugorodása miatt, jelentős lenne az árdrágulás, hiszen olcsóbb importot kell drágább (vagy jelenleg nem is létező) hazai termékkel és szolgáltatással pótolni. Mivel pedig ez aligha megoldható, mindenütt tetemes áruhiányok alakulnának ki, annak minden politikai, társadalmi és biztonsági következményével együtt. Egy denveri professzor mutatott rá helyesen még a 2008. évi pénzügyi válság előtt:
„Ahol a kereskedelem végetér, ott kezdődik a háború”.
De hát azért van a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), hogy kezelje és mederben tartsa a protekcionista törekvéseket.
Valóban a WTO lenne hivatott ezeket a kérdéseket elbírálni, de csak addig, amíg kereskedelemre hivatkozva születnek ezek a döntések. Ugyanis Trump az acél- és alumíniumtermékek, illetve a német autóipar bizonyos termékeinek az importját (BMW) nem kereskedelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezeli. Ha ebből a szempontból kockázatosnak minősítik e termékek bevitelét, akkor a WTO szerint is lehet egyoldalú korlátozó lépéseket hatályba léptetni.
Ez sem valami elvont, elő nem fordult precedens: emlékezzünk csak arra, hogy a magyar kormány nemzetbiztonsági kérdést csinált, s erre hivatkozva államosította az energiaszektor és a bankrendszer egy részét! De hát mit várunk a populistáktól?
Ők könnyen túlteszik magukat a racionális tényeken, s egyszerű megoldásokat kínálnak bonyolult kérdésekre, olyanokat, amelyeket a nép kész elhinni, és fogalma sincs, hogy a páratlanul felgyorsult világban már rövid távon mekkora árat fog érte fizetni.
Milyen hatásai lehetnek magyar gazdaságra egy eszkalálódó protekcionista kereskedelmi háborúnak?
Szaladjunk végig a számokon: a magyar GDP négyötödét adja az export, amelynek közel 80 százaléka az Európai Unió belső kereskedelmének a része, és amelynek jelentős hányadát a multinacionális vállalatok termelik. Ezen belül az autóipar teljesítménye kiugró.
Ez olyan – 10-15 éve még nem létezett egyoldalú – szektorális függést jelent, ami eleve veszélyes.
Már csak azért is, mert az autóipar óriási változások előtt áll, s nem tudni, hogy a befektetők – a német cégek – számára mennyire marad értékes a magyarországi termelés, amikor belépnek az e-autók, az önvezető autók, a közel teljes digitalizáció, stb. Ahhoz, hogy Magyarország meg tudja majd őrizni stabilitását és nemzetközi gazdasági pozícióját, kezdettől fogva diverzifikált termelési-szolgáltatási szerkezetre kellett volna törekednie. A probléma nem a jelentős autóipari beruházásokkal van, hanem azzal, hogy más területeken elmaradtak a fejlesztések.
De hát pontosan ellenkezőleg, nagyobb nemzeti függetlenséget hirdet a mostani kurzus…
Történelmi bűnnek tartom a magyar társadalommal, a magyar emberekkel szemben, hogy az elmúlt években érkezett és egyelőre még tovább érkező, éves átlagban a magyar GDP 3-3.5 százalékát elérő uniós támogatásokat nem megfelelően használta fel az ország:
egy világra nyitott, nem EU-ellenes politikával számottevően meg lehetett volna erősíteni a magyar gazdaságot és – ami nem kevésbé fontos – a jövőorientált, világra nyitott és (ön)felelős társadalmi tudatot is.
Trump érdekes javaslattal lepte meg a hétvégi G7-es csúcson a partnereit. Ezt hogyan lehet értelmezni?
Trump ottawai javaslata, hogy a G7 között legyen szabadkereskedelem, további bizonyítéka annak, hogy az elnök tökéletesen kiszámíthatatlan, önmaga korábbi nézeteit és intézkedéseit egy legyintéssel cáfolja és ellentétébe fordítja. Hogyan lehet szabadkereskedelem, amikor éppen az USA rúgta fel a NAFTA, mint szabadkereskedelmi övezet alapszabályát, amikor vámokat vezetett be a kanadai és mexikói termékekre? Amikor felfüggesztette az USA és az EU közötti – és már ígéretes szakaszba jutott – transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) tárgyalásait? Tovább menve: az amerikai elnök teljes tudatlanságát bizonyítja ez a szabadkereskedelmi „javaslat”, hiszen nem tud az USA ilyen egyezményt kötni a G7-tag Németországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Olaszországgal, amelyek mind az Európai Unió tagjai, ami 28 országot tömörít szabadkereskedelmi és vámunióban.
Mi lehet a kiút abból a helyzetből, amelybe Trump szemmel láthatóan belavírozza a világot?
Az Európai Unió és Kína próbálkozik. Nem csak a WTO-nál, hanem úgy is, hogy kölcsönös kedvezményeket nyújtanak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok intenzív fejlesztésére, hiszen ez a kétoldalú kapcsolat a világgazdaság és a világkereskedelem egyik legnagyobb ütőerét adja. Az Unió emellett felgyorsította a szabadkereskedelmi tárgyalásokat egy sor országgal. Lehetőség szerint összefoghatnak azok az országok, amelyeket most az USA meg akar sarcolni. S ez a helyes válasz.
Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az „Amerika elsőből” „Amerika egyedül marad” lesz.
A Momentum Mozgalom küldöttgyűlése ismételten Fekete-Győr Andrást választotta meg a Momentum elnökének. Az elnöki tisztségért rajta kívül még Nemes Balázs a Momentum pécsi elnöke és Dukán András Ferenc a Momentum korábbi elnökségi tagja és csepeli jelöltje indultak.
A három induló miatt eredetileg kétfordulós választás volt a küldöttgyűlés napirendjén, de mivel Fekete-Győr András már az első fordulóban a szavazatok több, mint 50%-át megszerezte, így nem volt szükség második fordulóra.
“A Momentum egyetlen év alatt csaknem 200 ezer szavazót tudott meggyőzni, ami ilyen rövid idő alatt szép teljesítmény. Folytatunk kell a megkezdett munkát, még többeket kell elérnünk, még többeknek kell elmondanunk, hogy milyen Magyarországot képzelünk el. Mozgalmi politizálásra van szükség, nem csak országosan hanem helyben is. Jelen kell lennünk a helyi közösségekben, tudnunk kell beszélni az emberekkel. A Momentumhoz a választások után országszerte több mint 5000-en csatlakoztak, nem csak városi fiatalok, hanem tenni akaró emberek kortól és lakóhelytől függetlenül. Ez is azt jelzi, hogy óriási igény van egy új politikai generációra az országban. Még nagyon hosszú út áll előttünk, de az irány jó, és a lelkesedés is megvan.” – mondta a Momentum frissen újraválasztott elnöke a szavazás után.
Fekete-Győr András elnöki megbízatása 2 évre szól.
„Mi egy európai hagyományokban gyökerező, régi vágású keresztény-demokrácia felépítésén dolgozunk” – nyilatkozta a közelmúltban Orbán Viktor. A kijelentést össznépi vita követte, mert a társadalom számára nem volt világos, hogy mit jelent a régi vágású kereszténydemokrácia. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Wildmann János közgazdász, teológus szerint a régi típusú kereszténydemokrácia nem lehet más, mint illiberális demokrácia. A Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára azt is megindokolja: korábban miért beszélt arról, hogy a püspöki kar elfogadhatónak tartja a tüntetést is, ha balliberális kormány van hatalmon, de mélyen hallgat, ha a jobboldal átírja az alkotmányt, fellazítja a demokráciát.
Mit jelenthet Orbán Viktor kijelentése, mely szerint európai hagyományokra épülő, régi vágású kereszténydemokrácia épül Magyarországon?
Elég sok mindent jelenthet, hisz a kereszténydemokrácia közel százéves múltra tekint vissza, és ezalatt sokat változott. Fejlődésében több fázis megtalálható, bizonyos korszakokban magában foglalhatja a közép-baltól kezdve, a cetrumon keresztül a jobboldali formációkat is. Azt is tudjuk, hogy a hatalom gyakran keres vallási legitimációt, de a kereszténydemokrácia mégsem vallási, hanem alapvetően politikai kategória
Talán fókuszáljunk jobban a „régi vágású” kereszténydemokráciára, ez jelenthet némi fogódzót?
A régi típusú kereszténydemokrácia feltehetően az ötvenes évek európai berendezkedése, amikor a liberális értékek még nem úgy jelentek meg a hatalmi rendszerben, ahogy ma. Abban nagyobb szerepet kapott a közösség, a nemzet, az állam, és háttérbe szorultak az egyéni szabadságjogok. Ebben az értelemben rímel az illiberális demokráciára.
Talán a kereszténydemokrácia elnevezés szebben cseng, de vajon a „régi vágású” jelző miatt nem gondolhatnánk akár a Horthy rendszerre is?
Az semmilyen értelemben nem tekinthető kereszténydemokráciának. Mint említettem, a politikai hatalom gyakran szövetségest keres a vallásban és egyházban, de a Horthy-rendszerre nem voltak jellemzők a kereszténydemokrácia alapértékei, például figyelmen kívül hagyta az egyház szociális tanítását, ahogy azt XIII. Leó és XI. Piusz pápák megfogalmazták. A pápai tanítás ugyanis világosan meghatározta az emberi méltóság, a szabadság, és az önérték fontosságát.
Vagyis a kormányfő csak annyit mondott, hogy haladunk tovább az illiberalizmus eddig útján?
Nem tudom másként értelmezni, mert, ha Orbán Viktor a német, vagy az osztrák típusú kereszténydemokráciára gondol, akkor teljesen felesleges a „régi típusú” megszorítás. Ennek híján ugyanis mindenkinek világos lehetne, hogy a kormányfő olyan típusú berendezkedést akar, mint amilyen Ausztriában, Németországban, vagy a Benelux államokban van. A kormányfő feltétele viszont arra utal, hogy bizonyos közösségi értékekre hivatkozva korlátozni kívánja a liberális szabadságjogokat, vagyis olyan illiberális államot szeretne, mint amilyet az elmúlt években kezdett építeni.
Viszont az illiberális állam már nem tekinthető demokráciának. Igaz, még diktatúrának sem, ámbár arra felé halad.
Az illiberális államban is működik egyfajta korlátozott demokrácia, de ez nem a modern értelemben vett kereszténydemokrácia, amely az ember méltóságát helyezi az első helyre. Az emberi és polgári jogok teljes körű biztosítása nélkül ugyanis nincsenek jól működő és ellenőrizhető intézmények, erős autonóm és civil csoportosulások. Az illiberális állam autoriter, amely nem fér meg a modern kereszténydemokráciával.
Beszélgetésünk elején utalt arra, hogy a kereszténydemokrácia a baloldali és jobboldali értékeket is elfogadja, nem a szembenállást, hanem az együttműködést hangsúlyozza?
Így is mondhatjuk. Ezért a kereszténydemokrácia elvileg magába sűrítheti a balközéptől a jobbközépig a teljes politikai spektrumot. Az a kérdés, hogy a hangsúlyt mire helyezik. A liberális értékeket már említettük, de a szociális állam elképzelése a második világháború utáni időszakban alapvetően szintén kereszténydemokrata gondolat volt. A kereszténydemokrácia ugyanakkor felvállalta az olyan, az egyház által mindig is vallott konzervatív értékeket is, mint a család, a férfi és nő házassága vagy a nemzet. Ezeket elsősorban a jobbközép pártok hangsúlyozták. Ezért mondom azt, hogy a kereszténydemokrácia képes a szélsőségek nélküli politikai spektrumot integrálni.
Az illiberális állammal szemben a liberális demokráciára jellemző a hatalommegosztás. Nálunk viszont már a bíróságokat is a kormányzat szeretné uralni. Ilyen alapokra épülhet kereszténydemokrácia?
Modern értelemben kizárt. Az emberi jogok megkövetelik a hatalmi ágak szétválasztását. Ott, ahol a hatalom mindenre ráül, elveszi a bíróságok szabadságát, feltehetően sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, és korlátozva lesz a jogorvoslat lehetősége. Erre már látunk példákat.
Az elméleti kérdések után egy gyakorlatit engedjen meg. Lehet-e kereszténydemokráciát építeni ott, ahol a keresztény párt elnöke ingyenes vadászatokon sportból háziállatok vérét ontja?
A kettőnek nincs köze egymáshoz. Bármely politikai formáció nevében szerepelhet a keresztény szó, de attól ezek még nem vallási, hanem politikai alakulatok. A keresztény kifejezéssel szemben a kereszténydemokrácia viszont politikai kategória, amelynek tartalma van. Én ezt a tartalmat csak korlátozottan fedezem fel a mai KDNP-ben. Ha ennek elnöke bármit megtehet, akár tehenekre is vadászhat, akkor ezzel nem a kereszténydemokráciát, hanem önmagát és pártját diszkreditálja.
Az a nagyobb probléma, ha az önmagát kereszténydemokratának nevező Semjén Zsolt sportnak tartja a vérontást, vagy az, hogy egy ország, amely kereszténynek tartja magát, ezt némán tudomásul veszi, esetleg újra is választja?
Ez két külön probléma. Az egyik arról szól, hogy egy politikusnak milyen mércéje, erkölcsi értékrendje van. A második pedig arról, hogy lehet-e az ország keresztény (szerintem nem), illetve képes-e az ország lakossága úgy politikai döntést hozni, hogy tisztában van annak következményeivel, s azért felelősséget is vállal.
Cinizmus vagy a vallásos emberek számára előadott politikai trükk, ha az egészségügyért is felelős miniszter azt mondja, hogy az egészség megőrzéséhez elég a tízparancsolat betartása?
Tudtommal nem ezt mondta, hanem azt, hogy sok betegség megelőzhető lenne a tízparancsolat betartásával. Én ezt nem tarom cinizmusnak, hiszen minden politikusnak van világnézete. Mindegy, hogy valaki milyen értéket vall, ha egyébként jó minőségű munkát végez. Az teljesen rendben van, ha az egészségügyért felelős politikus hisz a tízparancsolat erejében. Az sem zavarna, ha azt mondaná, hogy a jóga segít az egészség megőrzésében. Feltéve, ha mindent megtesz a rá bízott egészségügyi hálózat működésének magas színvonalért.
De a jelenlegi egészségügyi rendszer elég silány eredményt produkál, hisz a magyarok rövidebb ideig élnek, mint más országok polgárai.
Megértem, hogy valaki felháborodott a kijelentésen. De leginkább azt hiányolom, hogy az eltérő ideológiát képviselők nem képesek megérteni a másik érvelését. Ha nincs párbeszéd, marad a háborúzás. Az én szemem előtt egy olyan ország képe lebeg, amelyben az egymással vitázók tudomásul veszik a másik értékrendjét, legyen az konzervatív, liberális, kereszténydemokrata vagy szocialista. Ha a párbeszéd kultúrája nálunk is megvalósulna, akkor jóhiszeműen senki nem feltételezné, hogy a miniszter a magas színvonalú kezelés és gyógyszer helyett csak tízparancsolattal szeretne gyógyítani.
Párbeszédről beszél, de a kereszténydemokrácia ügyében az egyház mélyen hallgatott. Nem kellett volna megszólalnia?
Napi politikai ügyben az egyháznak aligha kell állást foglalnia. De ha az egyház szervezetét, ideológiáját a politikusok legitimációs célra használják fel, akkor az elhatárolódás fontosnak látszik. Az egyház szót emel, ha a családról, vagy az abortuszról van szó, de legtöbbször hallhat, ha az emberi méltóság sérül. Gondolok itt a cigányság helyzetére vagy a menekültek ügyére. Az egyháznak szerintem akkori is képviselnie kellene a saját értékeit, ha a hozzá közelebb álló jobboldal van hatalmon, amely esetleg hatalmas adományokkal próbál a kegyeibe férkőzni.
Reagálás nem volt menekültügyben sem, pedig a befogadásról több plébános útmutatást kért az elöljáróktól. Erdő Péter bíboros egyértelműen fogalmazott: embercsempésszé válnánk, ha befogadnánk a menekülteket.
Ez csak egy vélemény, még ha a bíboros véleménye is. Ne felejtse el, hogy Beer Miklós váci püspök befogadott menekülteket, de említhetném Székely János szombathelyi püspököt, a pannonhalmi bencéseket, néhány plébánost, akik ugyancsak menedéket nyújtottak a rászorulóknak. Az viszont kétségtelen, hogy a klérus többségére inkább a hallgatás volt jellemző. Nyugaton az egyházi vezetők, papok és hívek az emberi méltóságot tiszteletben tartva segítették a menekülteket. Ezt szorgalmazza Ferenc pápa is, aki szerint mindenekelőtt hazájukban kell segíteni a rászorulóknak. De ha már menekülésre kényszerülnek, akkor a legelemibb emberi szükségleteiket ki kell elégíteni. Ez nem tekinthető az illegális migráció támogatásának.
Korábban ön azt nyilatkozta, hogy a keresztényi értékek megjelenítésére alkalmas püspöki kar elfogadhatónak tartja a politikai tüntetést is, ha egy balliberális kormány van hatalmon, de mélyen hallgat, ha a jobboldal egyoldalúan átírja az alkotmányt, fellazítja a demokráciát. Egyúttal tudomásul veszi a nyílt, állami korrupciót, a menekültek megbélyegzését. Ilyen vallási háttérrel létezik kereszténydemokrácia?
A kereszténydemokrácia és az egyház két külön dolog. Természetesen el tudok képzelni olyan kereszténydemokrata formációt, amely szembekerül egyházi vezetők álláspontjával. Sőt, a második világháború után volt is erre példa a magyar történelemben. Ma azonban inkább túlságosan nagy az összhang a kormánypolitikusok, és egyes egyházi vezetők között. Jó lenne, ha ez csak a stadionépítésekre korlátozódna, de néhány püspökök kifejezetten politikai támogatást nyújt egy illiberális hatalomnak. Ez viszont szégyen! Bárcsak létrejönne egy olyan mozgalom, amely kereszténységben és demokráciában is példát mutatna mind a politikai, mind az egyházi vezetőknek.
A kormánymédia behatóan és meglehetősen kárörvendve számol be a Jobbik válságáról; a Pesti Srácok lajstromba veszi a pártot eddig elhagyókat, a Magyar Idők pdig felteszi a kérdést: mit lépnek most azok a korábban szintén nemzeti radikális politikát képviselő politikusok, akik asszisztáltak Vonának a „hernyóvá váláshoz”.
Toroczkai László csütörtök esti kizárása nyomán sorozatban lépnek ki a Jobbikból a párt új irányvonalában csalódott politikusai. A szakadás megállíthatatlannak tűnik, a távozók közül többen jelezték, részt vesznek a Toroczkai által létrehozandó Mi magunk zászlóbontásán.
(…) Ugyancsak a Facebookon jelentette be távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, aki a pártvezetés „vállalhatatlan etikai döntésére.
Szintén kilépett a Jobbikból Fazekas Gabriella, aki 2010-ben a párt oktatási kabinetjének alelnöke és terézvárosi polgármester-jelöltje is volt.
Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke is úgy döntött, elhagyja a Jobbik kötelékét.
Az Origo úgy tudja, a pestszentlőrinci képviselők és a tagság jelentős része is a kilépés mellett tette le a voksát.
(…) Péntek késő délután Árgyelán János, Fejér, Győr-Moson Sopron és Veszprém megye regionális igazgatója is közölte, nem marad a pártban.
Hasonló döntést hozott Juhász Szilárd, Lőrinci önkormányzatának jobbikos képviselője is.
Devecser polgármestere, Ferenczi Gábor szintén jelezte, a jövőben már nem a Jobbik színeiben irányítja a települést, Ipacs Sándor, a Jobbik volt Baranya megyei elnök is kilépett. (…I
(…) A Jobbikot ugyanis már jó ideje Vona Gábor kommunikációs „szakemberei” irányítják, ők határozzák meg a stratégiát, élükön a kalandos múlttal rendelkező Radnai Lászlóval, aki a pártállami időkben az NDK-ban próbált szerencsét, majd egy külkereskedelmi cég munkatársaként járt Nyugatra, ami csak politikailag megbízható kádereknek adatott meg.
Közben a radikálisokat karanténba zárták, Toroczkait maga Vona Gábor tiltotta el a nyilatkozattételtől, a pártvezetés többi tagja pedig annyira belebonyolódott a magyarázkodásba, hogy már ők maguk sem tudták, mikor nem mondtak igazat: 2010 előtt, közben vagy utána. Kérdés, mit lépnek most azok a korábban szintén nemzeti radikális politikát képviselő politikusok, akik asszisztáltak Vonának a „hernyóvá váláshoz”.
Az ásotthalmi polgármester kényelmes helyzetben van, mert közéleti színre lépése óta mindig ugyanazt mondja, a jövőben talán egy új párt vezetőjeként. Mert a Jobbikon kívül is van élet.
A júniusban esedékes tisztújítás előtt néhány héttel a Medián rákérdezett a három legesélyesebb MSZP-elnökjelölt megítélésére, és a válaszok azt mutatják, hogy nagyon szoros a verseny, gyakorlatilag hibahatáron belüli a különbség Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila között.
(…) Mesterházy 2010-ben az MSZP-t, 2014-ben pedig a baloldali összefogást vezette a totális kudarcba. Ezért érdekes, hogy bár 2014-es visszavonulása után Mesterházy veszített a népszerűségéből, de egy korábbi Medián-felmérés szerint az előző elnökök közül még mindig őt tartanák a vezető pozícióra legalkalmasabbnak.
Kunhalmi Ágnes politikai alkalmatlanságát ismerve, csak imádkozhatunk azért, hogy őt válassza az MSZP kongresszusa a párt elnökének. Legalább gyorsan véget érne – még 2022 előtt – az MSZP haláltusája. A komcsi utódpárt megszűnése nemcsak történelmi elégtétel lenne, de megkönnyebbülés is a magyar közéletnek.
Rónai Sándor, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, aláírásgyűjtést kezdeményeznek, melynek célja annak megakadályozása, hogy a kormány elvigye Nagy Imre szobrát a Parlament közeléből, a Vértanúk teréről.
Kifejtette: az Országgyűlés Hivatalának a költségvetési bizottság számára megküldött feljegyzésében „találtunk egy meglepő és számunkra aggodalomra okot adó fejezetet”, amelyben a Szabad György irodaház és a Vértanúk terének felépítéséről, illetve átalakításáról esik szó. „Ez könnyen azt jelentheti, hogy a kormány elviteti Nagy Imre szobrát a térről”.
A DK szerint az 1956-os forradalom és a hősök megcsúfolása lenne, ha a Kossuth téri Forradalom lángja 2012-es „eltávolíttatása” után Nagy Imre szobra is eltűnne a Parlament közeléből. „Orbán Viktor arra készül, hogy végképp eltörölje a magyarok forradalmi múltját és elvigye a szobrot” – jelentette ki a szóvivő.
A tiltakozó petíció részleteiről a jövő héten tájékoztatják a többi ellenzéki pártot, melyeket a DK felkért a csatlakozásra és az aláírásgyűjtésre.
Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti szervezetének elnöke a tájékoztatón arra emlékeztetett, hogy
a következő héten lesz a Nagy Imre-per és az egykori miniszterelnök kivégzésének 60. évfordulója.
Ehhez kapcsolódóan megemlékezést tartanak a per eredeti tárgyalótermében, a Fő utcai börtönben és koszorúzást tartanak a Vértanúk terén. Ugyanakkor tüntetni is fognak a Legfőbb Ügyészség előtt a „jelenleg zajló politikai perek ellen”.
Világ életemben egy független civil ember voltam, aki szerette volna jobbá tenni az emberek életét
Példátlan támogatást élvezek a pártok részéről
Véget kellene vetni az országban annak, hogy valakit nézetei miatt diszkriminálnak
A mindenkori hatalom egyik legnagyobb bűne, ha egymás ellen fordítja a nemzetét
Minden oldal jót akar, de van, aki egy kicsit magának jobbat akar.
Itéljék meg politikusként Erdei Sándort, s nézzék humoristaként Rokker Zsolttit
A tanult szakmáját tekintve kultúrantropólógus, a művelt szakmája szerint humorista, rádiós, hobbiból – Abaújlak-Szanticskán – társadalmi alpolgármester, most pedig politikai babérokra tör – ha ezt vesszük, nem igazán látszik egy ív ebben az életútban, amelyet igencsak éles váltások jellemeznek. Mindenben ilyen szélsőséges?
Nem vagyok szélsőséges, de az igaz, hogy nagy váltások voltak és vannak az életemben. Kisgyerekként nagyon érdekelt a versmondás, és mégis, középfokon az általam imádott Sátoraljaújhelyen, egy kertészeti szakközépiskolában tanultam tovább, aminek az volt az oka, hogy Nagypapám a csodás zempléni vidéken, Vily pusztán ismert és elismert bolgár kertészként élt és dolgozott, s azt elveihez hűen végezte:
mindig azt mondta nekem, hogy az ember legalább egy dologban legyen kiváló.
Sokat nyaraltam nála, s vonzott az a világ. Nem véletlenül lett ilyen nagy szakállam, jómagam is újhelyi magyar diák voltam, Kossuth Lajos pedig az egyik példaképem. Adott volt tehát a kertészeti pálya, de volt előttem más példaút is: az édesapámé, aki híres szakács volt, Edelényben máig emlegetik a főztjét. De én egy harmadik utat választottam: a bölcsészettudományos-antropológusit – s mindig is érdekelt a néprajz, máig is vonzanak a skanzenek, Nyíregyháza, Szentendre bármikor képes beszippantani. Közben ismét visszatértem a gyökerekhez, s újra elkezdtem verset mondani. Egy ilyen alkalommal fedezett fel az azóta már sajnos elhunyt Böröczki József, majd így kerültem humorista pályára 1996 nyarán, most 22 éve. Először jött az HBO, majd hívott a Bochkor-Boros páros a rádióba, ahol megszületett Rokker Zsoltti.
Erre az időszakra tehető az Ön beskatulyázása? Hiszen annak a rádiónak a nagysikerű reggeli műsorában szerepelt, amely a politikai felosztás szerint a baloldalhoz volt köthető, majd a skatulyázást csak erősített a későbbi ATV-s szereplése.
A baloldal hírmondójaként könyveltek el, jóllehet erről szó sem volt, pusztán annyi történt, hogy tőlük kaptam felkérést – amiért egyébként máig hálás is vagyok –, hiszen a Bumeráng volt a leghallgatottabb reggeli műsor, a maga kétmilliós napi hallgatóságával.
Megjegyzem, most, hogy indulok az időközi önkormányzati választáson, a legtöbbet a Rokker Zsolttisság miatt támadnak
– amire egyébként az a válaszom, hogy hála istennek, hiszen ez azt jelenti, hogy csak annyi támadási felületet találnak rajtam, hogy harmadosztályú humoristának titulálnak. Erre pedig én azt mondom, hogy aki nem jó a humorban, az eltűnik pár éven belül.
Ahhoz képest, hogy baloldaliként van elkönyvelve, a Jobbik is Ön mögé állt. Ezt akkor hogyan?
Sőt, hozzáteszem, hogy korábban segítettem kifejezetten a Jobbiknak egy anyaotthon projektben, ruhát gyűjtöttünk. Ez furcsa képzavarnak tűnhet, pedig semmi másról nincs szó, mint hogy világ életemben egy független civil ember voltam, aki szerette volna jobbá tenni az emberek életét.
Máig megvan ez a skatulyázása?
Hogyne, s ez bizony azt is jelenti, hogy nagyon sok fellépéstől elestem és elesem. Vannak például olyan városok, ahol – gyerekkori kötődésem miatt – lenne létjogosultsága a fellépéseimnek,
ám nem hívnak, pusztán a hitvallás-, nézőpont-különbözőségeink miatt.
Melyik településekről beszél?
Nem szeretnék egyet sem megnevezni. De nem Sátoraljaújhelyről van szó, oda sokat hívnak.
Hogyan jut az eszébe egy humoristának egy normális esetben az általa inkább kifigurázott politikusi szerepre törni?
Szögezzük le, nem török politikusi szerepre, csak tenni akarok a lakosokért, az emberekért.
Miskolc Győri kapu központjában egy bérház földszinti lakásában élek egyedül, nincs villám az elitnegyedben, de még vadászkastélyom sem a környéken. Én is szembesülök azokkal a problémákkal, amelyekkel más lakosok is. Például azzal, hogy a lakásom környékén egyszerűen képtelenség este nyolc után parkolóhelyet találni. Ugyanakkor van két megállni és várakozni tilos tábla, amely teljesen felelegesen foglalja a helyet. Aki mégis odaáll éjszakára, az reggelre ott találja a 10 ezer forintos bírságot a szélvédőjén – engem is megbüntettek, kétszer is. Kértem az önkormányzattól, hogy távolítsák el a tiltást, vagy legalább enyhítsék, s engedjék fél kerékkel az autókat a járdára állni. Egy olyan képviselőhöz juttattam el a kérést, aki ráadásul szegről-végről haverom volt; ám csak legyintett és azt mondta, hogy majd lesz valami…de semmi nem történt.
Ez volt a gyutacs, amire fellobbant Önben a politikusi láng?
Amikor nem történt semmi ebben a parkolási ügyben, fogtam magam és összeírtam egy listát arról, hogy ezen kívül mit lehetne és kellene még tenni a lakókörnyezetemben azért, hogy az itt élő emberek jobban éljenek. Előkelő helyen szerepelt a listán például az egyetlen még a város kezelésében lévő kulturális központnak az ifjúsági háznak a megmentése, ami utóbb a jelölti programom egyik fontos pontjává is vált. A listát megmutattam Varga László MSZP-s és Jakab Péter jobbikos politikusoknak, ők megnézték, és mind a ketten jónak tartották a benne felvetett ötleteket, pontokat, s azt mondták, hogy ha lesz alkalom, be kellene mutatnom valamilyen fórumon. Az alkalom pedig az idén április 8-a után jött el: ugyanis a Miskolc 12. sz. választókörzetében önkormányzati képviselőként dolgozó fideszes bejutott a parlamentbe, s a megüresedett helyre időközi választást tartanak júliusban. Megjegyzem:
az országgyűlési választáson úgy tudott nevető harmadikként nyerni a fidesz jelöltje, hogy a szocialisták és a jobbikosok nem tudtak megállapodni a visszalépésről. Ironikus, de most ez dalolva, önként megy:
programot készítettem, amelyet megmutattam nekik, s ők egyhangúan és kérdés nélkül elfogadtak. Összefogva mögém álltak – ez Miskolcon olyan pozitív fogadtatásra talált, annyira szimpatikusnak bizonyult az emberek számára, hogy rövid időn belül a Demokratikus Koalíció, majd a Momentum, s végül az LMP is bejelentette, hogy nem indít velem szemben saját jelöltet. Sőt, a héten, szerdán meglett a hatodik párt is: a Párbeszéd is bejelentette, hogy mögém áll.
Tovább megyek, 6,5 párt állt be eddig mögém ugyanis az Együtt – megszűnése előtt – is jelezte, hogy engem támogat.
A feledik párttámogatást meg tudom erősíteni, mivel a FüHü-nek a napokban Juhász Péter azt mondta, hogy azt tanácsolták a párttagoknak, -szimpatizánsokank, -aktivistáknak, hogy az időközi választásokon támogassák a nekik szimpatikus jelölteket…
Álszentség nélkül állíthatom, hogy valóban példátlan támogatást élvezek a pártok részéről. Már csak a Fidesz hiányzik, akkor lenne Magyarországon egy olyan jelölt, aki mögé mindenki be tud állni, megmutatva, hogy nem a politikai hovatartozás a fontos, hanem az a segítő szándék, hogy valaki szeretne tenni a környezetért, az emberekért.
Vannak-e nagyobbra törő ambíciói, mint az önkormányzati képviselőség?
Nekem egyetlen ambícióm van, segíteni a lakosoknak. Ha sikerülne megnyernem az időközi választást s bejutnék az önkormányzatba, akkor szeretném a választók maximális megelégedettségére ellátni a munkámat.
Mik a legfontosabb konkrét céljai a körzetben?
A legfontosabb a már említett ifjúsági ház megmentése. A helyiek tudják, hogy azért került most veszélybe a város által a Győri kapuban immár egyedüliként fenntartott művelődési központ (az összes többit már magánkézbe adták), mert a város elköltöztetné azt onnan, hogy az épületet használatra adják a közbiztonság érdekében tevékenykedő, zömmel idősekből álló, s időnként járőröző önkormányzati rendészek, az úgynevezett Miskolci seriffek, s ott hozzák létre központjukat. Miközben szerintem is szükség van egy ilyen rendészeti központra, de nem az ifjúsági ház rovására, hiszen számtalan, a lakosok által kedvelt és látogatott programot bonyolítanak a központban, rengeteg gyerek jár oda tanfolyamokra, s mindenféle kulturális eseményre is.. A város ugyan jelezte, hogy nem bezárnák, csak elköltöztetnék a z ifjúsági házat, ám mindmáig nem készült el a számára szánt hely. Így azután megvan az esélye annak, hogy bezárják, s akkor a városban nem lesz lehetőség a lakosok, a fiatalok, gyerekek számára fontos programok szervezésére. Most az önkormányzat kompromisszumkészségére lenne szükség…
Mert a közbiztonság mellett a közművelődés is fontos.
Ez nagy falat, a többi programpontja is ilyen?
Szerepel a céljaim között a játszóterek korszerűsítése, felújítása, a közterek rekonstrukciója, nyugdíjasklubok indítása és támogatása, a Szinva patak medrének és a partjának a rendbetétele. Emellett a választókerülethez tartozik az avasi pincesor egy része, emiatt a borkultúra támogatása is fontos, miként az is, hogy a városrészem rákapcsolódjon Miskolc Smart city törekvéseihez.
Meglepődött-e azon, hogy ennyire felkapta az országos sajtó, amely ritkán foglalkozik időközi önkormányzati választáson induló képviselőjelötekkel foglalkozni?
Nem nagyon értettem, bár az tény, hogy az összefogásnak köszönhetően sokan hasonlítgatnak az általam nagyon nagyra becsült hódmezővásárhelyi polgármesterhez, Márki-Zay Péterhez. Ez igen megtisztelő a számomra, de őszintén szólva,
nem vagyok a híve annak, hogy mindig hasonlítgatunk valakit valakihez, valamit valamihez. Nem szeretnék az új Márki-Zay Péter lenni, inkább lennék a régi Erdei Sándor, aki még hitt abban, hogy van becsület és tisztesség.
Sok támadás éri?
Rengeteg. Miközben az emberek kilencven százaléka bíztat, a gyalázkodók minősíthetetlenek, a végsőkig elmenő, káromkodó üzeneteket küldözgetnek – merthogy nem szemtől-szembe mondják, pedig akkor lehetne beszélgetni, s el tudnám magyarázni az álláspontomat.
Először liberálbolsi voltam, majd lettem náci, utóbb Soros-bérenc.
De én úgy vagyok ezzel, hogy ez csak bizonyos körök véleménye, s tudom, vannak fizetett kommentelők is.
Ön összefogás-párti a nagypolitikában is?
Én nem veszek részt a nagypolitikában, nem is érzem magam politikusnak, de azt látom, hogy összefogás kell ahhoz, hogy én itt helyi szinten nyerni tudjak. Arra pedig szükség van, hogy ne csak a Fidesz véleménye, álláspontja kapjon hangot, más jellegű felvetésekre is szükség van. Kellenek a függetlenek – én pedig, hangsúlyozom, az vagyok. Humoristaként is éreztem a mellőzöttséget, hátráltatást – végre véget kellene vetni az országban annak, hogy valakit nézetei miatt diszkriminálnak.
Ez akár országos program is lehetne…
Én nem ezért indultam függetlenként az időközi önkormányzati választáson, hanem a választókerületi lakosokért. Nagyon szépen köszönöm a pártoknak, hogy mögém álltak. Az, hogy ha ez példaként áll majd az ország előtt a jövő évi önkormányzati választásokon az jó is lehet, de rossz is. Őszintén szólva, én elsősorban a megbékélés híve vagyok, ne legyen már magyar magyarnak a farkasa! A mindenkori – s hangsúlyozom a „mindenkori” kifejezést – hatalom egyik legnagyobb bűne, ha egymás ellen fordítja a nemzetét. Olyan mérhetetlen gyűlölet van az emberekben… Mondok egy friss példát, most kaptam egy kommentelőtől:
„Ha pöcegödörbe estél volna, akkor is tisztább maradsz, mint ezek között a rohadékok között”. Ezt egy magyar ember írta a magyar emberekről.
Az én válaszom: a magyarokat, a miskolciakat akarom képviselni, hogy ne legyen gyűlöletkampány. Igaz, látom, már most is ferde szemmel néznek rám sokan, idáig is eljutottak, hogy a diplomámat gyalázzák. Erre csak azt tudom mondani, hogy a politikai legalsó lépcsőfokára lépnék, mint független ember, s már ezt is sajnálják tőlem. Azt is sokan mondják, figyelmeztetően, hogy csúfos vereséget fogok szenvedni. Egyrészt nagyon nagy baj lenne, ha hat párt nem tudna legyőzni egyet. De egyébként pedig szerintem pedig pont most van esély a változtatásra.
Azt majd a szavazók megválaszolják. Merthogy a politikai pártok Ön mögé álltak, de vajon milyen a szavazói támogatottsága?
Nagyon sok nyugdíjas él a választókerületemben, s megható látni az örömkönnyeiket, amikor odajönnek hozzám. A többségük baloldali és óriási pofon volt az idei választási eredmény, pedig most tényleg hitték, hogy történhet valami jó is az Erzsébet utalványokon kívül. Nagyobb bajt jelent, hogy sok pártszimpatizáns nem tud megbékélni azzal, hogy pl. Jobbikos lévén egy DK-s által is támogatott jelöltre voksoljon és vice versa.
Én erre azt szoktam mondani, hogy a múltat nem kell már feszegetni, ha mi nem tudunk megbékélni egymással, akkor hogyan várhatjuk ezt el a nagypolitikától.
Nem gondolja, hogy akár mozgalmat is elindíthat ezzel? Mert annyiban más a Márki-Zay-féle modelltől, hogy ez teljesen alulról jött, s a z összefogás is spontán, szinte egyidejűen pattant ki a pártokból és teljes?
A legnagyobb boldogság lenne számomra, ha a vége a magyarok megbékélése lenne. Ami a választás körül zajlott a közösségi oldalakon, az, hogy családtagok törölték a másikat, hogy
olyan bejegyzések voltak, hogy „nem szexelek fideszessel”, stb., az mélységesen elkeserítő, Miért van erre szükség?
Minden oldal jót akar, de van, aki egy kicsit magának jobbat akar. Ennek gátat kellene venni, s végre az emberekért kellene tenni, hogy a kórházba ne kellejen saját gyógyszereket vinni, hogy mindenki kapja meg a rendes ellátást, vagy, hogy az emberek érdemesnek tartsák adót fizetni, s ne azt lássák, hogy a pénz a haverok zsebében landol.
Mert az újabb kétharmados többség láthatóan feljogosítja őket arra, hogy ezt folytathassák…
Ezzel együtt is, én hiszem azt, hogy az összefogás példáján keresztül történhet valami, akár a jövő évi önkormányzati választásokon be lehet majd bizonyitani, hogy minden elérhető.
Nem gondolja, hogy Ön idealista?
Inkább legyek idealista…
Ha megválasztják, abbahagyja eddigi civil életét?
Mivel 22 éve humoristaként dolgozom, s meg is élek belőle, nem amiatt vállalok politikai szerepet. Egyébként pedig van rá példa nem egy, hogy művészek a politikai szerepvállalásuk mellett tovább folytatták hivatásukat, én is szeretném folytatni, hiszen örömet okoz nekem, amikor boldogságot csempészek a nézők, hallgatók arcára. Én politikamentes humort űzök, s remélem, hogy lesz lehetőségem önkormányzati képviselőként is folytatni a pályámat. Lehet, hogy furcsa lenne sokaknak, s poénkodnának is rajta. De ezzel semmi baj sincs.
Azt javasolnám a tamáskodóknak, hogy nézzék ítéljék meg politikusként Erdei Sándort, s nézzék humoristaként Rokker Zsolttit.
Olyan időket élünk, amikor a történelem kopog az ajtón Pető Andrea, a CEU professzora szerint
A történész nemrég kapta meg az Európai Akadémiák Madame de Staël-díját innovatív, gender szempontú munkájáért
A CEU-nak szerinte Budapesten van a jövője, mert itt vannak feladatai
A tudomány válságban van, a tudás helyett a lojalitás értékelődik fel
Releváns tudást kell előállítani, nem lehet elefántcsonttoronyba zárkózni
Az antigender retorika veszélyes, illetve az is, ha a nőkre tolják a demográfiai problémákat
A tudományos életben sem mindig egyszerű vállalni, ha valaki társadalmi nemekkel foglalkozik
Nemrég megkaptad az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díját. Egy ilyen elismerés mintha plusz jelentőségre tenne szert ebben a helyzetben, amikor még az is valós veszély, hogy a CEU nem működhet tovább ebben az országban.
Két laudáció is elhangzott a díjátadón, az egyik az ALLEA elnökétől, Günter Stocktól, a másik Luisa Passerinitől, aki az európai történész szakma egyik legfontosabb alakja. Mindketten azt mondták, hogy azért én kaptam ezt a díjat, mert sokfajta témában nagyon népszerűen és eredetien írok. Akik korábban megkapták a díjat, mind tizenöt-húsz évvel idősebbek nálam, ezért van egy megelőlegezett bizalom jellege is a díjnak, hogy az elkövetkezendő húsz évet, ami a nyugdíjig hátra van nem Hawaiin fogom tölteni, koktélozva, hanem részt veszek az európai tudományos közéletben, és azokat az értékeket képviselem, amiket ez a díj is. A Madame de Staël-díj névadója egy gondolkodó, feminista nő volt, akit a tudományos életben is komolyan vettek, ezért világos, hogy olyasvalakinek akarták adni a díjat, aki ebbe a kategóriába beletartozik. Tudjuk azt is, hogy az európai, és különösen a kelet-európai tudományos életben a nőknek nagyon nehéz érvényesülniük. Az, hogy én ilyen messze eljutottam, annak köszönhető, hogy a CEU-ban mindig támogattak, és jó lehetőségeket kaptam. De nem jelenti azt, hogy nem kellett ugyanúgy megharcolnom itt is azért, hogy arról gondolkodhassak és írhassak, amit én fontosnak találok. A szófiai díjátadón egyébként nem találkoztam olyannal, aki ne kérdezte volna meg, hogy mi van a CEU-val, hiszen az elmúlt huszonhét évben fontos részesévé vált a globális tudományos életnek. Mindenki tudja, hogy ez egy nagyon jó egyetem, és habár kicsi, nagyon fontos dolgot csinál. Tekintettel arra, hogy én 1991 óta dolgozom ott, ez nekem személyes öröm és büszkeség is.
Bocsánat, de ehhez nagyon idekívánkozik, hogy Kövér László a minap azt mondta, hogy bármelyik magyar egyetem jobb a CEU-nál.
Mindenki azt mond, amit akar. De egy tudományos élet van, és abban az egyben a CEU-nak nagyon fontos helye van. Magyarországon viszont az a tragédia, hogy az, hogy kinek honnan van diplomája, meghatározza, hol kaphat állást. Ezért a mi diákjaink már sokszor nem is gondolkoznak azon, hogy Magyarországon helyezkedjenek el, maximum az üzleti szektorban, de azért már ott is
meggondolják, hogy alkalmaznak-e valakit CEU-s diplomával.
Jó állásokat kapnak általában a diákjaink, ez például a mi tanszékünkön az akkreditációs felülvizsgálathoz készített végzősők munkavállalását követő jelentésből kiderült, de nem Magyarországon, és ez szomorú dolog.
A jelentkezők számára milyen hatással volt a bizonytalanság?
Sokkal többen jelentkeztek. Most nagyon érdekes hely lett a CEU. Jót tett a diákok rekrutálásának, hogy jó sajtónk volt, az egész világ rólunk beszélt, és az derült ki, hogy ez egy izgalmas, jó színvonalú, diákközpontú hely. Az egyetem közösségét is nagyon összekovácsolta ez az ügy, szóval én tulajdonképpen optimista vagyok minden szempontból. Az a típusú oktatás, amit mi csinálunk, az a típusú újszerű megközelítése a tudománynak és a tudományos kommunikációnak, az a jövő.
Abban is optimista vagy, hogy van jövője a CEU-nak Budapesten?
Hol legyen jövője, ha nem Budapesten? Itt van mit mondani, itt van mit csinálni. Itt van feladatunk.
Ahogy említetted is, a díj odaítélésének indoklásban hangsúlyozták, hogy olyan témákat vizsgáltál a társadalmi nemek szempontjából, amelyeknél ez alapvetően új megközelítést jelentett. Miért választottad történészként ezt a kiindulópontot?
Amikor az első könyvemet írtam, a Nőhistóriákat, az egyik nagytekintélyű történész kolléga megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy az 1945 utáni női politizálással. Erre azt válaszolta, hogy milyen jó, mert ez a téma egyszerűen nincs. Ekkor voltam mondjuk 26 éves, és nem volt túl lelkesítő, hogy a szakma egyik nagy öregje azt mondta arra, amivel évek óta foglalkoztam, hogy az nincs. Egyébként ebből is következik az, amit most tapasztalunk, hogy a szélsőségek történetének kutatása és a holokausztkutatás is válságba került. Az előző húsz évben csak a férfiak beszéltek férfiakról férfiaknak, most pedig szembe kell nézni a populista kihívással: sokan megkérdőjelezik a tudomány jelentőségét és tartalmát, és azt hiszik, hogy ők jobban értenek mindehhez, mint a történészek. Tulajdonképpen lehet, hogy ezért is adták nekem ezt a díjat, mert én már évek óta mondom, hogy ez bekövetkezhet. Az a szörnyű, hogy most elmondhatom, hogy én ezt előre megmondtam. Ami igazán bosszant az egészben, hogy mindenki meg van lepődve a fejleményeken, pedig egy nagyon jól átlátható tudományos paradigmaváltásról van szó, amivel egyébként az ALLEA szófiai közgyűlése is foglalkozott. Volt egy konferencia is a díjátadó mellett, ahol arról beszélgettünk, hogy
mi lehet csinálni az áltudományokkal, az álhírekkel, a médiával, és azzal, hogy a tudomány presztízse ennyire leértékelődött.
Ugyanis nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is jellemző, hogy a tudomány, a tudás létrehozása és az egész intézményrendszer komoly válsággal néz szembe.
De mit adhat hozzá ezekhez a témákhoz, mint például második világháború vagy a holokausztkutatás a társadalmi nemek tanulmánya?
Nem arról van szó, hogy van a nagy történelem, meg a társadalmi nemek története és a nőtörténet, ami hozzátesz ehhez valamit. Hanem arról, hogy ez egy másfajta történet, másfajta forrásokkal és módszertannal. Releváns kérdéseket tesz fel napjainkra vonatkozóan, engem pedig történészként mindig az érdekelt, ami a jelenben fontos, illetve az, hogy mi lesz a jövőben, amihez meg kell ismerni a múltat, és gondolkozni rajta. A társadalmi nemek története újfajta episztemológiát és megismerést jelent. Ráadásul, ha az ember másfajta történelmet ír, mint a hagyományosan értelmezett politikatörténet, az már önmagában érdekes. Én megpróbálok mindig hozzáférhető nyelven is írni, ami nagyon nehéz. Pedig ennek a kihívásnak, ami előtt a tudomány áll, fontos része az is, hogy olyan könyveket írjunk, amik érdeklik az embereket, és el is tudják és akarják olvasni őket. Ez nagyon triviálisnak tűnik, de a tudományos életben nem mindig jellemző. A kollégáim nagy része rosszul van ettől a gondolattól, hogy ne csak a szűken vett szakmának írjanak, és nem érdekli őket, hogy a cikkeiket olvassák vagy sem. Én viszont azt gondolom, hogy igenis van felelősségük a tudósoknak ebben, mert
meg kell szolgálni azt a pénzt, amit az adófizetőktől kapunk.
Azzal, hogy releváns tudást állítunk elő.
Tehát olyat, ami nem csak egy tudományos burokban életképes.
Többek között azért van válságban a tudomány, mert nagyon buta módon elefántcsonttoronyba zárta magát.
A társadalmi nemek tanulmányozását sokszor azzal írják le, hogy ez a hagyományos értékrendre veszélyes dolog, „genderideológia”. Miért válhatott a konzervatív oldalról bűnbakká a tudomány?
A társadalmi nemek tudománya komplex tudományos megközelítés, határozott társadalomtudományi irányzat, de a társadalmi nemek elleni küzdelem tulajdonképpen egy szocializációs harc része. Az úgynevezett antigender mozgalmaknak semmi köze nincs magához a tudományághoz, hanem azt a kérdést teszik fel, hogy mit tekintünk tudománynak. Ha megnézzük azokat, akik globálisan terjesztik ezeket az antigender üzeneteket, azt látjuk, hogy egy olyan nemzetközi mozgalomról van szó, amely paradigmaváltást akar elérni a tudományban, mintegy reklerikalizálva azt. Ez azt jelenti, hogy azzal a racionális, normatív módszertanok alapján működő tudománnyal szemben, ami a felvilágosodással létrejött Európában, vissza akarnak térni a középkorban használatos tudományossághoz, ahol a tények attól függnek, kinek mi az érdeke. Ebben a paradigmaváltásban a társadalmi nemek fogalma „szimbolikus kötőanyaggá” vált, ezért beszélnek annyit és annyian a „genderről”. Összeköt olyan fogalmakat, cselekvőket, intézményeket, eszközöket, amelyek különben nem tartoznának össze. Egyfajta tiltakozási forma lett a meglevő liberális rend ellen, mely megélhető alternatívát kínál. Mobilizálásra pedig érzelmeket, elsősorban a gyűlöletet és a megvetést használja. Sokszor arról beszélünk, hogy antifeminizmus vagy vissszacsapás (backlash) van, pedig nem ez a helyzet. Paradigmaváltás van, de még mindig sokan abban reménykednek, hogy ezeket a folyamatokat vissza lehet fordítani. Pedig semmit nem lehet visszaállítani. Világos, hogy például le akarják váltani a meglevő tudományos elitet, és létre akarnak hozni egy párhuzamos újat, amelynek egyetlen egy kritériuma van, a lojalitás. És ez visszatérés a középkorhoz.
Ha visszafordítani nem lehet a folyamatot, akkor mit lehet tenni azoknak, akik nem tetszik ez a paradigmaváltás?
A díjat elfogadó beszédemben azt mondtam, hogy újfajta terminológiát és megközelítést kell használnunk. A politikában is olyan nyelvet kell meghonosítani, amit az emberek megértenek. Emellett vissza kell nyúlni azokhoz az ellenállási formákhoz, amelyek régen nagyon jól működtek. Szalonokkal, alternatív, nyilvános terekkel, gondolkodással, beszélgetéssel, az emberek személyes megkeresésével. Tehát annak az ellenállásnak van itt az ideje megint, ami működött annak idején a kommunizmusban.
Ez egy elég markáns álláspont, hiszen sokan mondják, hogy ebbe az irányba haladunk, azt viszont, hogy el is érünk idáig…
Teljesen megváltozott a világunk. Nagyon atomizálódott a társadalom,
a neoliberalizmus teljesen szétverte a meglevő közösségeket,
intézményeket, áruvá tett az emberi méltóság lényegéhez tartozó értékeket és cselekvéseket. Például a Nőügyek 2018 kutatásból is az derül ki, hogy baj esetében a nők egy másik nőhöz fordulnak, eszükbe sem jut, hogy az államtól kérjenek segítséget.
Pető Andrea az ALLEA díjátadóján
Jó hogy ez a kötet szóba került, mert a bemutatóján az egyik legmeglepőbb dolog az volt, hogy mennyire más dolgok jelentik a problémát a nőknek ma Magyarországon, mint amivel értelmiségiként és feministaként foglalkozni szoktunk. Ez mintha egyfajta kritikát is jelente azok felé, akik foglalkoznak a társadalmi egyenlőtlenségekkel.
Pontosan, de az a helyzet, hogy a nőmozgalom mindig is olajfolt volt a vízen. Nagyon kevés olyan korszak volt a történelemben, amikor nemcsak egy kis zárt közösség beszélt ezekről a dolgokról magának, hanem kapcsolatot talált a nők tömegeihez. Amíg ez így van, addig nem kell aggódnia a hatalomnak: biztos nagyon sok olyan szavazó lesz, aki a gazdasági érdekei ellenére is egy olyan kormányt támogat, amely nem képviseli az érdekeit.
De egy alternatív, második nyilvánossággal, amelyet az előbb említettél, hogyan lehetne ezt megváltoztatni?
Az a kérdés, hogy a kis pontokból hogyan lehet felépíteni egy nagyobb közösséget. Illetve olyan problémákat kell megfogalmazni, amelyek mindenkinek problémát jelentenek, és olyan nyelven, amelyet mindenki ért. Erre világított rá a kutatási jelentés is. Nem egyéni probléma, hogy megszakadsz abban, ha egyedül neveled a gyereked. Ezek mind strukturális problémák, ezekről kell beszélni.
Igen, csakhogy a kutatásból az is kiderült, hogy a nők észlelik a problémákat, csak pont az nem csapódik le bennük, hogy ezek strukturális problémák, amelyeket a mélyben rejlő egyenlőtlenségek okoznak. Meglepő volt látni, hogy mennyire nem kapcsolják össze ezeket a dolgokat.
De erre nem úgy kell reagálni, hogy megmondjuk nekik, hogy márpedig ezek összekapcsolódnak, és ők buták, mert eddig ezt nem vették észre, hanem olyan helyzeteket találni, amelyekben ez nyilvánvalóvá válik. De ez már inkább politikai ügy.
Az illiberális állam felfogása kifejezetten jó táptalaja az antigender nézeteknek. Vajon mennyiben hozhat változást, hogy illiberális helyett most már szívesebben beszél kereszténydemokráciáról a kormányzat?
Mindenképpen jó lenne, ha ez az antigender retorika eltűnne, mert ez nagyon veszélyes dolog. A gyűlölet és a kirekesztés korlátozása biztonságpolitikai kérdés is. Ha pedig a kormány valóban kereszténydemokrataként viselkedne, az jó lenne.
Ha egy konzervatív kormány konzervatív, azzal nincs baj. Azzal van baj, ha konzervatívnak mondja magát, de illiberális,
mert abban a pillanatban nagyon közel vagyunk A szolgálólány meséjéhez. Tegnap néztem a tévében egy népesedési konferenciáról szóló tudósítást, ahol elhangzott egy olyan kifejezés, amit még sosem hallottam, hogy „petefészekkapacitás”. Ez egy nagyon riasztó narratíva.
A nőkkel kapcsolatban egyértelműen a reprodukciós és a gondoskodói feladatok kerülnek előtérbe a kormány kommunikációjában, de lehet a demográfiai kérdést anélkül középpontba állítani, hogy belecsúsznánk ebbe?
Persze, hogy lehet, nem kell feltalálni a meleg vizet. Csak nem a nőkre kéne rányomni ezeket a feladatokat, hanem megfelelő államilag finanszírozott infrastruktúrát kell kialakítani a gyerekvállalás támogatására. Igazából kevesebbe kerül az a nő az államnak, aki fizetetlen gyereknevelést végez munka mellett, mint ha fizetett gondoskodási munkát végez. Ha pedig az egész problémát leöntjük ezzel az anyaság ideológiai mázzal, akkor a nőket kívülről rákényszerítjük arra, hogy kevesebb pénzért vállaljanak több feladatot ahelyett, hogy az állam az adóforintokból létrehozna egy megfelelő támogató intézményrendszert.
Ha már szóba került A szolgálólány meséje, mit gondolsz a sorozatról? A kezdeti lelkesedés után mostanában szokás kritizálni.
Esztétikai szempontból lehet kritizálni, de ha csak egy kicsit sikerül vele vészjelzést adni a nézőknek a jövőre nézve, akkor már megérte. Tony Judt azt írta, hogy a szociáldemokrácia jövőjének kitalálásához a félelemre van elsősorban szükség. Tehát félni kell attól, hogy mi van, ha elrontjuk, ahogy az első világháború után történt. Mert nagyon nagy a tét, és évszázadokra el lehet rontani. Szerintem a félelem a legfontosabb érzelem, amire a politizáló embereknek szüksége van most.
Ritkán van olyan, amikor kopog a Történelem az ember ajtaján, most viszont ez történik.
De azt is fontos kiemelni, hogy a könyvben leírt Gileád azért jött létre, mert valami nem jól működött a liberális demokráciában.
A politika után beszéljünk arról is, hogy a tudomány hogy áll a társadalmi nemek tanulmányához. 2006-ban mondtad ezt: „az akadémiai tudományosság ellenállását mind ez ideig nem sikerült leküzdenünk, a befogadás gesztusai elmaradnak”. Hogy állunk most ebben? Például most már nem csak a CEU-n van társadalmi nemek tanulmánya szak.
Az én generációm foglalkozott először intézményesen a társadalmi nemekkel, és mi most már valamilyen szinten benne vagyunk a tudományos elitben. Van nagydoktori fokozatunk, ott vagyunk Tudományos Akadémiában, de kérdés, hogy hogyan tovább. Hogy ez az intézményekbe bekerülés pacifikálja a nőket, hiszen ott van a pozícióféltés, vagy a kollégák rájönnek arra, hogy az embernek a fejére úgyis oda van írva, hogy feminista és társadalmi nemekkel foglalkozik, ezért csak ennek felvállalásával lehet előre lépni.
De az elmondható, hogy a tudományos közösség elfogadta a társadalmi nemek tanulmánya létjogosultságát?
Az attól függ. Még most is készülnek olyan összefoglaló történeti munkák, amelyekből teljesen kimarad a gender. Ez egy hosszú távú harc, mert annyira más, mint a hagyományos politikatörténeti megközelítés. De egyre többen foglalkoznak nőtörténettel, a kérdés már csak az, hogy ők milyen típusú történeket mondanak el. Például eddig az volt a bajunk, hogy nincsenek nők a történelemben. Ez mostanra megváltozott, rengeteg női életrajz íródik, de nem mindegy, hogy milyen keretben beszélnek a nőkről. Az 1956-os emlékév kapcsán írtam, hogy még tíz éve sem gondoltam volna, hogy női szabadságharcosok képeivel lesz tele az utca 2016-ban, de azért az a helyzet, hogy ezek a nők nem önálló cselekvőkként jelentek meg. Tehát az nem elég, hogy sok nőtörténeti könyv és cikk van, mert
azt is vizsgálni kell, hogy miért maradtak ki a nők eddig a történelemből,
és melyek azok az értelmezési keretek, amelyekben most bekerülhetnek.
Beszéljünk egy kicsit az új kötetedről is, amely most jelent meg Elmondani az elmondhatatlant címmel, és a második világháborút a nemi erőszak szempontjából vizsgálja.
A könyv négy részből áll. Az első azzal foglalkozik, hogy milyen forrásaink vannak a második világháborúban elkövetett nemi erőszakokról. A második azt nézi meg, hogy milyen következményei voltak ennek a háború után, majd azt vizsgálom, hogy ez hogyan jelenik meg a különböző emlékezetformákban. Az utolsó rész pedig azzal foglalkozik, hogy mit lehet tudni az elkövető szovjet katonákról és katonanőkről. A könyv üzenetét azzal lehetne összefoglalni, hogy a második világháborút mindig a politika- és hadtörténet, jobb esetben a gazdaságtörténet szempontjából elemzik, ahelyett, hogy azt néznék, milyen hatása volt mindennek a civil lakosságra. Pedig a második világháborúnak az a jellemzője, hogy a nemi erőszak tömegessé vált. Ennek a következményeit vizsgálja a könyv. Az Elmondani az elmondhatatlant cím pedig arra utal, hogy a nemi erőszak olyan téma, amely önmagában is nagyon tabusított, és a forráshiány, illetve a források elfogultsága miatt a háború kapcsán erről még nehezebb beszélni.
Most min dolgozol?
A nők szerepével foglalkozom a nyilas mozgalomban, az MTA doktori disszertációmból írok könyvet.
Fikciós könyvet is írtál már, 2009-ben jelent meg a Katalin leányai. Ennek várható folytatása?
Ezt trilógiának szántam, és az első kötet, a Katalin leányai amellett, hogy krimi, tulajdonképpen nőtörténeti elméleti tankönyv is. Minden fejezet a nőtörténet-írás egyik elméleti kérdésről szól. Nagyon élveztem a könyv elkészítését, mert összekapcsolódott benne a kreatív írást és a tudomány. A diákjaim is nagyon élvezték azt a kurzust, amit akkor tartottam, mikor ezt írtam. A történész egyébként is detektív, megpróbálja megtudni, hogy mi, hol és hogyan történt, értelmezve a nyomokat. De mivel ez egy a 19. század végén játszódó krimi, akkor is élvezheti valaki, ha nem tudja, hogy egy nőtörténeti elméleti munka az alapja. Viszont azért is választottam ezt a népszerű műfajt, hogy megmutassam, hogy az ilyen dolgokról is lehet populárisan beszélni. A második részhez már megvan a kutatási anyag, de még nem tudom, mikor lesz belőle könyv.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Persze. A könyvben azt próbáltam leírni, hogy néhány ember, aki szemben áll a kormánnyal, és ezt a saját szememmel láttam, szóval ők egyre jobban félnek attól, hogy negatív következményekkel jár, ha nyíltan ellenzik, amit a kormány tesz. Ez az érzés egyre jobban terjed.
