Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 9

Interjúk

Az ellenzéket a rendszer legitimálására használja a kormány…!

Kardos Ernő
-
1
Az ellenzéket a rendszer legitimálására használja a kormány…!

 „Az ellenzéki pártok számára ma a kormánypártok legyőzése távoli és valószínűtlen lehetőség”- írta a közelmúltban az Élet és Irodalomban Szűcs Zoltán Gábor. A politológus szerint mindez nemcsak az ellenzék tehetetlenségével, gyengeségével, hanem az autoriter Orbán rezsim életképességével is magyarázható. Az ma már világosan látszik, hogy a demokrácia gyengítése, a jogállam leépítése nem kizárólag magyar jelenség, ahogy a tekintélyelvű populizmus is széles körben terjed a világban. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Szűcs Zoltán Gábor szerint Orbán Viktor kormánya csak akkor buktatható meg, ha majd a többség az orbánizmus felszámolására szavaz.

 

Ma már a vak is látja, hogy az Orbán rezsim inkább autokrácia, nem pedig demokrácia. Ön pedig azt írja, hogy az ellenzék ezt a helyzetet még nem ismerte fel. Van arról fogalma, hogy miért nem?

Az Orbán-rezsim egy kompetitív autoriter rezsim. Az ilyen rezsimek lényegéhez tartozik, hogy az ellenzék azért nem tud a kormánypárttal szemben hatékonyan fellépni, mert az egyszerre mutat demokratikus és autoriter vonásokat Ez a kettősség alapvetően befolyásolja, illetve meghatározza a pártok mozgásterét. Látszólag ugyan a törvények uralma érvényesül, de közben rendszeresen születnek olyan, a törvényesség határát súroló intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a kormánypártok mellett az ellenzék is eséllyel vegyen részt a politikai versenyben.

Vagyis az ellenzék képtelen eldönteni, hogy az autokrácia ellen harcol, vagy inkább demokrácia szereplőjeként?

Igen, ezt a döntést nehéz is meghozni, de hiányában az ellenzék képtelen helyzetbe kerül. Határozni arról, hogy az érvényben lévő szabályokat kihasználva részese marad a magyar politikai rendszernek, vagy kiszáll a számára nehezülő versenyből és nyíltan a fennálló rendszer ellen fordul. Ez nehéz döntés, ezért is erősek a világban azok a hibridnek nevezett autoriter rezsimek, amelyek ötvözik az autoriter és a demokratikus játékszabályokat. Ha ugyanis az ellenzék kiszáll a parlamentből és a rendszer ellen fordul, akkor elveszítheti a teljes anyagi bázisát. Még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülne. Ha viszont továbbra is szereplői maradnak a politikai versenynek, akkor pedig jó eséllyel csak a rendszert tartják életben, mert nagyon valószínűtlen, hogy a választásokon legyőzzék az uralkodó pártot. Ez az előnye a hatalmon lévők szempontjából az ilyen rezsimeknek: továbbra is fennáll a politikai sokszínűség, tehát a többpártrendszer, a valódi választások látszata, de közben sokkal kevésbé kell félniük a hatalom elvesztésétől, mint egy demokráciában.

Ha olyan fontos eldönteni, hogy az ellenzék a hátrányok ellenére marad a politikai rendszerben, vagy kilép abból és rendszerellenzékivé válik, akkor miért nem születik meg a döntés?

Azért, mert az ellenzék számára mindkettő veszteséggel jár. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen kompetitív autoriter rezsim – amelyben egyszerre érvényesülnek a demokratikus és diktatórikus politika elemei – belülről nehezen buktatható meg. Ugyanis – látjuk – a hatalom úgy alakítja a viszonyokat, hogy az ellenzék ne juthasson pénzhez, nyilvánossághoz, képtelen legyen bármiféle szervezettségre. Ugyanakkor a rezsim működtetői arra is gondosan ügyelnek, hogy az ellenzék el tudja látni az alapvető feladatait. Ez tartja a rendszerben az ellenzéki pártokat, ellehetetlenülésük esetén azonnal rendszerkritikussá válnának. Ezzel a taktikával az ellenzéket a rendszer legitimálására használja fel a kormány. Ez tehát a csapda.

Miközben tehát a demokráciának már csak a díszlete van, mert a kormány már rég lebontotta a jogállam kereteit. Ma a pálya a kormány érdekeinek megfelelően lejt. De ha az ellenzék csak dekoráció, ha nem győzhet, akkor minek marad benn a parlamentben?

Nem teljesen lehetetlen a kormány megbuktatása a választásokon. Ez motiválhatja is az ellenzéket, hisz a rendszer a nyílt és durva választási csalások nélkül szerzett többségi támogatásra épül. Ezért igyekszik a kormány a nagyon erőszakos, elnyomó intézkedéseket kerülni, ellenkező esetben már diktatúra lenne. Kétségtelen azonban, hogy nagyon lejt a pálya. Becslések szerint a kvótanépszavazásra több pénzt költöttek a kormánypártok, mint az egész 2014-es parlamenti választásokra – ami a rendszerváltás utáni legdrágább szavazás volt – tehát a céljai érdekében a fennálló rezsim elképesztő erőforrásokat képes mozgatni. Erre az ellenzéknek semmi esélye nincs.

Ha ez így van, akkor a kormány gyakorlatilag legyőzhetetlen, ön pedig a többi elemzővel együtt legfeljebb óvatoskodik, amikor a kormány bukásának elvi lehetőségről beszél. Viszont ez megtévesztő, nem gondolja?

Ez nem óvatoskodás. A kormány – ha nehezen is – de tényleg megbuktatható. A nemzetközi példák is ezt mutatják. Az Orbán-rezsim ugyanis egyáltalán nem egyedi. Tucatszám léteznek a világban hozzá hasonló kompetitív autoriter rezsimek, amelyekben nyílt és tömeges választási csalások nélküli választásokat rendeznek.

A választási csalás gyanúja azért itthon is felmerült, hisz a szavazatokat összesítő számítógép hosszú időre leállt…

Kétségtelen, sok szabálytalanság volt, de szisztematikus választási csalás nem történt. Ehhez képest Putyin Oroszországában gátlástalanul csalnak; szavazatokat vesznek el az ellenzéktől, s adnak a kormánypártoknak. Ilyen nálunk nem történt. Kétségtelenül létezett egy kormánypárti többség, hiába volt majdnem ugyanekkora tábora az ellenzéknek, de ravaszul kitalált választási rendszerben ennek nem volt jelentősége. A kormány olyan helyzetet teremtett, hogy a politikai palettán lévő pártok az erőiket nem tudták egyesíteni. Ráadásul a Fidesz mögött egy egész országot behálózó politikai gépezet működött, név és cím szerint tudták, hogy hol vannak a szavazóik és elvitték őket a szavazófülkékhez. Ilyen szervezettségre az ellenzék nem volt képes. Részben anyagi erőforrások közötti óriási különbség miatt, ami nevetségessé tette a választásokat.

Akkor végképp nem értem, hogy miért mondja, hogy a kormány legyőzhető, ha nem győzhető le?  

Azért, mert elvileg legyőzhető, csak meg kell találni a módját. Ez más hasonló berendezkedésű országban már be is következett, ezért nem is állítható, hogy lehetetlen lenne.

Dél-Amerikától Ázsiáig nagyon különböző fejlettségű országokat tartanak hibrid rezsimnek, ezekre – Bozóki András szerint – az a jellemző, hogy épp akkora az esély a szükségállapot bevezetésére, mint az önkényuralomra, vagy ellenzéki győzelemre.

Igen, mert a világ meglepő módon sokkal jobban együtt fejlődik, mint ahogy azt egyetlen politikai kultúrába bezárkózva gondolnánk. A hibrid országok nagyon sokszor hasonló kihívásokra reagálva alakulnak ki, megfigyelések szerint a ’80-as években indult el a világban egy hibridizációs folyamat. A világban akkor kezdett csökkenni a véres erőszakon alapuló rendszerek száma, s helyette jöttek létre az álcázott demokráciák, tehát az autoriter rezsimek kialakítottak valamilyen demokratikus homlokzatot. Ez volt az a politikai trend, amely létrehozta ezt az életképesnek számító hibridet.

De ha jól emlékszem, akkor a földön akkor még nem volt menekültválság. Mi kényszerítette erre az útra az államokat?

A kétpólusú világrend meggyengülése, majd összeomlása hozta létre ezt a rezsimtípust. A folyamatot az indította be, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai Unió magához vonzotta a korábbi nyíltan autoriter rendszereket, s ennek révén elkezdődött egy demokratizálódás. A hibridizáció sok autoriter rezsim számára a túlélés esélyét kínálta.

Szóval a világ diktatúrái tartottak a demokrácia felé, nálunk viszont a liberális demokráciából haladunk az önkényuralom felé. Fordított folyamatról van szó?

Igen, mert közben az egypólusú világrend is meggyengült, az Egyesült Államok már nem képes olyan befolyást gyakorolni a világra, mint korábban, az EU bővítési folyamat is lelassult. A világgazdasági válság veszélyes helyzetbe sodort egy csomó országot. Emiatt terjed a populizmus, miközben két nyíltan autoriter rezsim, Kína és Oroszország politikai befolyása jelentősen megnőtt. Emlékszünk, nálunk is megjelent az orosz titkosszolgálat, amelynek erejét mutatja, hogy – a gyanú szerint – egyébként képes volt befolyásolni az amerikai választásokat is.

Közben a liberális világrend meggyengült, az uniós csatlakozásunk után az európai demokráciák minőségi indexei az újonnan csatlakozó országokban elkezdtek hanyatlani. Az uniós csatlakozás utáni normakövetés az országok részéről meggyengült. Ez tágította a gazdasági válságból éppen csak kikecmergő cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar politikusok mozgásterét. Nem azonos mértékben, hiszen például a lengyel bíróságokat úgy tűnik, nem sikerül a politikának ellenállás maga alá gyűrni, ellentétben a védekezésre képtelen magyar bírói szervezettel.

Ez persze csak részben válasz arra, hogy az ellenzék miért képtelen a demokratikus rendszer védelmére. Ennek mi az oka?

Ne felejtse el, hogy 2006 után nálunk teljesen összeomlott a baloldal. Ez nem egy szokásos politikai összeomlás volt, hisz eltűnt a szocialisták komplett politikai infrastruktúrája. Hiába nyerte meg az országgyűlési választásokat az MSZP, az utána következő önkormányzati választáson bekövetkezett súlyos bukással a párt elvesztette teljes politikai hátországát. A helyi szervezetek leépültek, hiszen a szocialisták tömegesen kiestek az önkormányzati képviselőtestületekből, a baloldal politikai befolyása ezt követően drámai mértékben csökkent. Az összeomlást csak fokozta az SZDSZ bukása, ami újabb csapás a hagyományos baloldalra. A régi baloldal szinte teljesen eltűnt, megszűnt a hagyományos bal-jobb egyensúly. Ami nem azt jelenti, hogy az MSZP teljesen megsemmisült, de sok olyan területe akad az országnak, ahol évek óta nincs a pártnak saját jelöltje. Ezt a folyamatot csak kiegészíti, hogy 2006 után új pártok is teret foglaltak, s ezek nem a hagyományos baloldalt erősítik. Az ellenzék szükségszerűen szétaprózódik. Ezért is van nagyon súlyos politikai válságban a baloldal.

Korábban az MSZP-nek is volt kétharmada, tehát egyáltalán nem szükségszerű, hogy a rendszer elmozduljon az önkényuralom felé.

Igen, bár annak idején sokan nyomasztónak érezték a szocialista-liberális túlsúlyt. Viszont velük szemben a Fidesz politikája korábban is konfliktusos volt. Orbán Viktor mindig is arra törekedett, hogy átírja a fennálló politikai viszonyokat. Ezt történt az első kormányzása idején is, amikor „több mint kormányváltást” ígért, csak akkor nem volt hozzá kétharmados többsége a parlamentben. A Fidesz akkor is úgy politizált, hogy igyekezett a lehető legnagyobb hatalmat megragadni, de az akkori ellenzék korlátozni tudta ezeket a törekvéseket. 2010 óta erre nem volt sok lehetőség, bár azért a Fidesz is átélt néhány válságos időszakot. Elég csak a G-napra gondolni, ami után az alapoktól kellett újjáépíteni a gazdasági hátországukat De a baloldal politikai tévedései, hibái, például 2012 és 2014 között a baloldali ellenzéken belüli brutális háború vagy 2015 után a migrációs válságra adott rossz reakció miatt egyszerűen nem maradt elég energiájuk a Fidesz politikai hibáinak kihasználására. Ez egyébként valahol a rezsim logikájából is következik. Annyival erősebb az ellenzéknél az uralkodó párt, hogy az ellenzéki csoportok sokszor inkább egymás rovására próbálják a pozícióikat javítani.

Illetve néha olyan érzése van az embernek, hogy valójában az ellenzéket is a Fidesz vezényli. Ilyen körülmények között van esély hatékony ellenzéki politizálására?

Nyilvánvaló, hogy az ellenzék reakcióiban sok minden keveredett; a politikai alkalmatlanság, a kockázatkerülés, s a rossz alkuk. Azt tudjuk, hogy az LMP alapvetően nem ellenezte a kormányzat menekült-politikáját, még akkor sem, ha nem helyeselték a Fidesz nagyon durva, rasszizmusba hajló retorikáját. De a magyar állam határainak megvédését az LMP politikusai is kiemelt fontosságúnak tartották, akár a Jobbik. Így ők nem tudtak fellépni a kormánnyal szemben. A szocialistákat meg alighanem a félelem akadályozta egy karakteres álláspont kialakításában. Így a kormány valódi ellenzékeként ebben az ügyben a civilek léptek fel a maguk humanitárius álláspontjával.

Igen, mert ezt gondolták, vagy inkább ezt érezték az emberek is, nem?

Ne felejtse el, hogy a menekültválság közben a magyar állam egy időre megbénult. Ez alkalmat adott volna arra, hogy az ellenzék egy nagyon súlyos és valódi politikai problémáról beszéljen – lásd menekültek a Keleti pályaudvaron, vagy gyalog az M1-es autópályán, stb – amit azonban elmulasztott. Miközben nem működött a magyar állam! És a Fidesz ezt is megúszta, s végül úgy jöttek ki a válságból, mintha a kormány rátermett módon kezelte volna a válságot.

Ennél fontosabb, hogy az ellenzék a ma meglévő kétharmadot egy valódi összefogással meg tudta volna akadályozni. Ezt sem tette! Ez alkalmatlanság, kockázatkerülés vagy egyszerűen a Fidesz pénzelte őket?

Igen, mert a kormányzat úgy alakítja a helyzetet, hogy az ellenzéknek saját értékei ellen kellett volna cselekedni, hogy ez bekövetkezzen. Az LMP vezetői szívből gyűlölik az MSZP vagy a DK politikusait. De ennél is fontosabb, hogy az LMP szavazói is elutasítják a két pártot, s inkább nem szavaznak saját jelöltjeikre sem, nehogy ezzel a két baloldali pártot is támogassák. Az LMP csak úgy tudta volna megakadályozni a Fidesz kétharmadát, ha a fővárosban a DK politikusai javára visszalépnek. Ez lehetetlenné tette volna az LMP politikai túlélését. Az ilyen típusú konfliktusok stabilizálják az uralkodó párt helyzetét a rezsimen belül. Gondoljon csak arra, hogy a Jobbikkal szinte senki nem akart együttműködni.

Ezért nem értettem, hogy miért mondta az interjú során többször is, hogy az ellenzék győzhet a választáson, miközben nem!

Úgy kell ezt elképzelni, mint egy nagyon nehezen kirakható, de elvileg igenis kirakható puzzle-t. A kompetitív autoriter rezsim hagyja az uralkodó párt leváltásának elvi lehetőségét, de mindent megtesz, a nyílt csaláson és erőszakon kívül, hogy erre ne kerülhessen sor. Az ellenzéki sikerhez vezető utat természetesen nem ismerjük ma még és nem is egy interjúból fog kiderülni. Nagyon sok munka, hihetetlen szerencse és a rezsim meggyengülése is kell hozzá valószínűleg.

Azért nem csak erről van szó, hisz az időközi polgármester-választás során az ellenzék egységesen és minden kockázat nélkül beállhatott volna az egyetlen ellenzéki jelölt mögé. Felcsúton a Kétfarkú képviselője, Pásztón pedig Dömsödi Gábor mögé. Nem tette, el is bukták a választást.

Teljes a bénultság. Amúgy, ha már szóba került, a kétfarkúak működése is szép példája a kompetitív autoriter rezsim vonzerejének: a Kétfarkú Kutyapárt végső soron bevallottan az anyagiak miatt maradt tavasszal a választási versenyben, s így értékes szavazatokat vett el az ellenzéktől. A kétharmad nekik is köszönhető, miközben a politikusaik és a híveik meg vannak győződve róla, hogy amit tettek, az politikailag teljesen indokolt volt.

Azt írja a cikkében, hogy a Fidesz által működtetett úgynevezett versengő autoriter rezsim viszonylag stabil, életképes. Jobban, mint a liberális demokrácia?

Adott körülmények között életképes ez a rezsim, mert hatékonyan működtet egy stabil politikai gépezetet, s fenntartja a választói többséget. Ebben a pillanatban, tehát, amikor túl vagyunk egy gazdasági válságon, s a baloldal összeomlott, ez egy életképes rezsim. De nem arról van szó, hogy a magyarok nem alkalmasak a liberális demokrácia fenntartására, hiszen ha a Fidesz vezérkara váratlanul külföldre távozna, s a baloldal kicsit összeszedné magát, akkor a mai rendszer összeomlana, mert a centralizáltsága nagyon sérülékennyé teszi. Másfelől viszont a Fidesz hatalmi logikájából az következik, hogy közép-, vagy hosszú távon egy valódi autoriter rezsimet hozzon létre. Nem feltétlenül azért, mert akarják, hanem azért, mert az alkalmazott hatalomgyakorlási technikák – amiben jól érzik magukat – azt követelik, hogy ne konszolidálják a rendszert, hanem újabb és újabb területen alkalmazzák a máshol már „bevált” módszereket.

Akkor az ellenzék hibát követett el, amikor bement a parlamentbe, ehelyett az utcát kellett volna az ellenzéki harc színhelyéül választani?

Nem gondolom. A mai ellenzéktől legfeljebb arra telik, hogy akadályozza a mai rendszer átbillenését nyílt autoriter rezsimbe. S ha megmarad a mai versengő – tehát potenciálisan leváltható – autoriter rezsim, akkor viszont úgyis arra lesz szükség, hogy az emberek többsége le akarja váltani a rezsimet. Az elmúlt évek politikai vitái azért is voltak nagyrészt álcselekvések, mert az összefogás a mostani ellenzéki pártok között többé-kevésbé lehetetlen volt. E helyzet meghaladásához arra lenne szükség, hogy a politikai versengés nyíltan is arról szóljon, amiről a magyar politika valójában már évek óta szól. Arról, hogy a mai rendszer egy karizmatikus vezető körül szerveződő autoriter rezsim, amelynek támogatói egy meglehetősen heterogén összetételű politikai koalíciót alkotnak, s őket Orbánhoz való hűségük köti össze. Így, aki valódi ellenzéki, az az egész Orbán-rezsimnek, s az orbánizmusnak az ellenzéke. Már idén is sok minden ebbe az irányba mutatott, de még mindig nagyon messzinek látszik, hogy eljussunk a mai ellenzéki megosztottságtól odáig, hogy valóban megszülessen egy igazi antiorbánista alternatíva a mai rezsimmel szemben.
De ez részben meg fog történni akkor is, ha elmaradnak az ellenzéki politikai innovációk. Ahogy haladunk előre az időben, elkerülhetetlenül rájövünk, hogy a magyar politika egyetlen fontos kérdése az marad, hogy akarjuk-e Orbán Viktort vagy sem. Akarjuk-e, hogy Orbán és hívei döntsenek a gyerekeink iskolájáról, a magyar sajtóról, a kórházakról, az akadémia költségvetéséről, a bíróságokról vagy sem. Ahogy haladunk előre az időben, egyre világosabb, hogy ez a rendszer miről szól. S ha ellene szavazunk, akkor pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Pontosan az ellenkezőjét annak, ami ma történik az országban.

Dömsödi: reszkessetek Fideszesek!

Kardos Ernő
-
0
Dömsödi: reszkessetek Fideszesek!

Jövőre ismét elindul Pásztó polgármesteri posztjáért a független Dömsödi Gábor, aki a hétvégén alulmaradt az időközi választáson Fideszes ellenfelével, Farkas Attilával szemben. Dömsödi azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy feltehetően a szavazatok újraszámlálását is kérni fogja, mert mindössze 106 szavazattal szorult a második helyre. A független jelölt hiányolta, hogy az ellenzéki pártok nem álltak mögé egy megnyerhető választáson sem. Egyébként a Fidesz nyertes polgármestere 49 millió forintért kampányolt, ezzel szemben Dömsödi pedig 100 ezer forintot költött.

 

Érzeted előre, hogy ha csak néhány tucat szavazattal is, de elveszíted a polgármesteri széket?

A szavazás előtt még azt gondoltam, hogy vagy nagyon megnyerem, vagy nagyon elvesztem ezt a választást. Ugyanis a kormánypárt által beindított durva rágalomkampány annyira nemtelen volt, hogy a helyieknek dönteniük kellett, vagy én maradok, vagy a Fidesz embere jön. Végül egy barátomnak lett igaza, aki azt jósolta, hogy döntetlen körüli eredmény lesz, mert van, aki megtéveszthető, és van, aki viszont átlát a szitán.

A barátodnak lett igaza, hiszen csak 106 szavazattal maradtál le. Fel sem merült benned, hogy ez olyan kis különbség, hogy érdemes lenne a szavazatokat újraszámlálni?

Eddig ez eszembe sem jutott, de jó ötletnek tartom. Az biztos, hogy beavatkoztak a tisztességes választás menetébe, de nem azon a ponton, ahol a számlálást végezték. Ráadásul az egyik szavazókörben reggel 6-ig számolták a szavazatokat, és nem akarok kitolni a kollégáimmal, hogy ezt a munkát újra elvégezzék. Egyébként pedig úgy látom, hogy 106 szavazat nem kis különbség, ha csak 6 lenne, akkor kötelességemnek érezném, hogy újraszámolják.

Harmadik jelöltként indult Plecskó Péter, aki 122 szavazatot szerzett és esélytelennek számított, de ennyi szavazat megszerzésével téged pont megbuktatott.

Ez a politika! Kampányolt ellenem, majd mellettem. Kineveztem, majd a városgazdálkodás élén zűröket csinált, leváltottam. De szerintem nem ezért vesztettem.

Említetted, hogy komoly rágalomhadjárat indult ellened, amiről korábban nem beszéltél. Te ismerted ezeket a szövegeket?

Nem foglalkoztam velük, csak az utóbbi napokban láttam, hogy mennyire primitív módon rasszistáztak le, korábban a Fidesz honlapján szemkilövetőnek tituláltak, illetve részegesnek. Borzasztó aljas szövegek jelentek meg. Gondoskodom róla, hogy mindennek legyen jogi következménye.

Ha jól tudom, te igazából nem szálltál be a választási kampányba, még csak plakátokat, vagy röplapokat sem raktál ki, amelyeken a programodról tájékoztattad volna a szavazókat. Ez nem volt hiba?

Három és fél éve vagyok Pásztó polgármestere, ami hazai viszonylatban nem alacsony fizetés, de nem is olyan magas, hogy választási kampányt lehetne rá alapozni. Amikor polgármester lettem, akkor a saját, korábban megszerzett vagyonom feléléséből tudtam kampányolni; 2014-ben a legszebb veteránautómat adtam el, hogy kifizessem a nyomdaszámlát, meg a plakátragasztást. Ma már nincsenek ilyen tartalékaim, a fizetésemből pedig nem tudok erre a célra félretenni. Azt pedig nem akartam, hogy valaki támogasson.

Pedig a jelek azt mutatják, hogy esélyed volt a győzelemre. Más jelölt híján az ellenzéki pártok nem akartak felsorakozni mögéd?

A pártok támogatásának akkor lett volna értelme, ha mindenki egységesen beáll mögém. De a pártok nem tolongtak, még az LMP sem, amelynek színeiben tavasszal az országgyűlési választáson indultam. Viszont ha csak egy-két párt áll ki mellettem, az inkább ártott volna, mint használ.

Ezért aztán úgy nézett ki a választási hadjárat, hogy ellenem tankokkal, gépfegyverrel felvonult egy hadsereg, az én zsebemben pedig csak egy bugylibicska volt. Így álltam ki velük szemben.

Az egykori politikus Raskó György ezt úgy összegezte a Facebookon, hogy százezer forint állt szemben a tízmillióval. Az alacsonyabb összeget te, a rengeteget pedig a Fidesz költötte kampányra. Igaz?

Az első összeg stimmel, én valóban ennyit költöttem választási kampányra – a fele meg is maradt – de a második szám ponttalan, mert a Fidesz nevében a győztes Farkas Attila, illetve a Pásztói Polgárok Alapítványa 49 millió 999 ezer forintot kampányolt el. Erről egyébként sehol egy büdös szót nem írtak, csak véletlenül derült ki.

Mindenesetre a helyiek úgy értékelték, hogy Farkas Attila jobb polgármester lesz, mint te. A programok versenye volt ez, vagy a személyiségek versenyfutása, esetleg kizárólag a pártoké?

Farkas Attila alkalmatlan erre a feladatra, ezt bátran ki merem jelenteni. Se gyakorlata, se képessége nincs meg a város vezetéséhez. Ezt azért is tudom, mert lemondásáig ő volt a Fidesz által delegált pásztói alpolgármester. Hiába nem akartam, őt kellett kinevezni, mert a Fidesz rám erőltette.  Ezért a testvérvárosi kapcsolatok ápolását bíztam rá. Bár a kampányban nem hangsúlyoztam, de Farkas az angol és német nyelvvizsga után úgy kapott fizetés-kiegészítést, egyik nyelven sem tud elfogadhatóan.

A történethez hozzátartozik, hogy Farkas Attila a tavaszi választás után azért távozott, mert az addig független Dömsödi Gábor LMP színekben indult a választásokon.  Nem volt hiba a függetlenség feladása, ami neked a polgármesteri címedbe került?

Semmiképp nem volt ez hiba. Csak pártok segítségével lehet beszállni a nagypolitikába, márpedig nem lehet hagyni azt, amit a Fidesz művel az országgal. Csak együttműködéssel lehet a Fidesz kétharmadát megakadályozni, vagy a kormányt legyőzni.

Igen ám, de pont az LMP tiltotta meg az együttműködést, s emiatt nem sikerült megakadályozni a Fidesz újbóli kétharmados többségét.

De nekem az LMP-nél azt ígérték, hogy lesz együttműködés. Sajnos nem tartották be a szavukat.

Nem azért igyekeztél a nagypolitikába, mert nem bíztál abban, hogy polgármesterként már nem nyerhetsz Pásztón?

Győzni akartam az LMP színeiben. Az LMP Nógrád megyei elnöke azt ígérte, hogy ha ez mégsem sikerül, akkor a párt gondoskodik rólam. De pár nap múlva ez a hölgy kilépett a pártból.

Akkor nem is kérdezem, hogy a polgármesteri cím elvesztése után hívtak-e már…

Köszönöm, ha nem kérdezed, mert akkor nem kell válaszolnom rá.

Amikor az LMP-s indulásoddal kockáztattad a polgármesteri címed, akkor konzultáltál a pásztói szavazókkal?

Igen, és a pásztóiak most is megválasztottak, csak két kisebb település, tehát Mátrakeresztes és Hasznos polgárai szavaztak ellenem. Ott a Fidesz nagyon megerősödött. A helyi hatalom emberei épp olyan arrogánsak, mint az ország vezetői, csak a sameszok nem annyira jó képességűek, mint a főnökeik.

Meddig vagy hivatalban?

Vasárnap estig voltam. Persze dolgom még van, csak fizetést nem kapok érte.

A választás előtt azt nyilatkoztad, hogy nincs „B” terved, de a vereség után mégiscsak szükség lesz rá. Újságíró voltál, de ez a pálya manapság elég rögös. Van más ötleted?

Állásajánlataim akadnak, de a tervek is alakulnak. Mielőbb szeretnék dolgozni, hogy a csekkeket tudjam fizetni. De bízom magamban, ha egy veszteséges városból, Pásztóból nyereségest tudtam csinálni, akkor nem vagyok annyira hülye gyerek.

Lehet, hogy a következő pásztói önkormányzati választáson újra elindulsz a polgármesteri székért?

Három napja talán még azt mondtam volna, hogy ez még véletlenül sem fordulhat elő. Két napja még a lábam sem igen akartam újra betenni a városba. Ma viszont azt mondom, hogy mindenképp újraindulok, mert nem bírnám nézni, hogy lerohasztják Pásztót. Figyelni fogok, bő kétmilliárd forint van a számlánkon, nem engedem elherdálni a település vagyonát. Legrosszabb esetben bő egy év múlva újra választás, legjobb esetben már fél év múlva ismét nyerhetek. Úgyhogy reszkessetek Fideszesek!

Badarságokkal nem szabad harcolni

Lendvai Péter
-
0
Badarságokkal nem szabad harcolni

Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője a Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt mondja: a miniszterelnök által meghirdetett kultúrharc igazában lehetséges, hogy a jobboldalon zajlik. Persze hozhatnak ellenzékinek minősített műhelyeket nehéz helyzetbe, de a háború megnyerhetetlen. Ráadásul a kormányoldal nem tud felmutatni olyan művészeket, mint például Esterházy Péter volt.

  • A jobboldal sem látja mi is ez a kultúrharc
  • Nincsenek a kormányoldalnak megfelelő művészei
  • A civil élet az állampolgári szabadság terepe
  • Az alkotásokat nem lehet betiltani
  • Nem tart a rendszer a végtelenségig

 

Azt gondolnám, hogy az Élet és Irodalomnak, illetve neked személyesen, mint a lap főszerkesztőjének különleges szerep juthat, ha az a kultúrharc, amiről a miniszterelnök beszélt, és aminek a mibenlétét nem is merjük, bekövetkezik. Elfogadod ennek a felelősségét, illetve érzed-e ennek a súlyát?

Érzem a súlyát, csak éppen nem látom, hogy egészen pontosan meddig megy, mire tejed ki ez a kultúrharc. Azt látom, hogy a jobboldal rettenetes erővel megindította, ám mintha ők maguk sem látnák a tartalmát. Az, hogy ilyen-olyan csatornákon keresztül több pénzt kapnak a jobboldali művészek, meg a kulturális terület idesorolt intézményei, az önmagában nem elegendő, hogy megnyerjék a háborút. Már csak azért sem, mert eddig is ez történt, nyolc éve megy az egyoldalú támogatás. Attól, hogy még inkább meghirdetik a harcot, erősebbé nem válik, legfeljebb látványosabb. Azt viszont szerintem mindeddig nem tudták felmutatni, hogy mivel is akarnak nyerni.

Szerinted nyerni akarnak, vagy uralni, és végképp a margóra szorítani az általuk balosnak, liberálisnak tartott művészvilágot?

Ahhoz, hogy uralni tudjanak valamit, ahhoz először nyerni kell. A választásokat megnyerték, de ezt az nyerési arányt nem lehet csak úgy tengelyesen beforgatni a kulturális életbe. Sem az irodalomban, sem a képzőművészetben, sem a filozófiában. Sehol. Ilyen a magyar szellemi életben sosem sikerült. Sem a nyugatosok ellenében, sem a két háború között, sem pedig a Rákosi- vagy Kádár-rendszerben. Pedig ott is volt pénz, paripa meg fegyver.  De az meg nincs kitalálva, hogy mit kellene megnyerni.  a kulturális szférát parancsszóval nem lehet uralni, az úgy nem működik. A nyeréshez az kellene, hogy a társadalom még érdeklődő részének olyan választási lehetőséget ajánljon fel a kurzus, ami tartalmas, érdekes, revelatív. Nemigen van ilyen a jelenben sem, és a múltból elővett figurák sem alkalmasak erre.  Például Wass Albertet lobogtatják tizenöt éve. Szűk, mondjuk úgy, világnézetileg erősen elkötelezett irodalmi körökön kívül beszél valaki róla? Kiadták nagy példányszámban, művei könnyen hozzáférhetőek, mégsem olvassák tömegesen, sőt. Azok sem igazán, akik zászlóra tűzték a nevét, legföljebb hőzöngés szintjén. Olyanokkal nem lehet nyerni, akiket kevesen olvasnak akkor sem, ha rengeteg pénzt ölnek bele. Az irodalomnak megvannak azok a figurái, akik nagyon népszerűek. Nem szeretnék csapatot hirdetni, de Závadát, Nádast, Darvasit, Grecsót említhetem, akikkel szemben a jobboldal nem tud állítani senkit. Nem beszélve Esterházyról, aki ilyen szempontból egészen kivételes személyiség volt. Nem akarom a jobboldalt bántani, nagyon derék emberek vannak közöttük, de az világosan látható, hogy nincsenek ilyen figurái. Egyelőre nem tudnak olyan érvényes művészt megemlíteni, akiket tömegek olvasnának. Ha elmegyünk egy Esterházy emlékestre, tömegek vannak jelen. Ilyen a jobboldalon nincsen. Ha vele, velük szembe akartak állítani valakit, az soha nem sikerült. Mondok példát: 1993-ban, amikor a Magyar Rádiót elfoglalta a jobboldal, Csúcs Lászlóval az élen, akkor is gyorsan átalakítottak műsorokat, például a Mindennapi Irodalmunkat, a Gondolat – jelet, Varga Lajos Márton, Szénási, Győrfi helyére beültettek különböző embereket. Alig várták, hogy elfoglalhassák azt a helyet, amelyt, szerintük nekik járt. Emlékszem olyan Gondolatjelre, amikor bent ült a stúdióban P. Szabó József, Döbrentei Kornél és talán Rapcsányi László. A negyvenöt perces műsor alatt semmi másról nem beszéltek, mint hogy végre ott ülhetnek, ahol nekik ülniük kell.

Miközben korábban is ott ültek…

Így van, ugyanott ültek, ugyanabban a stúdióban. Ez a negyvenöt perc így telt el, teljesen tartalmatlanul. Egyszerűen nem volt mit mondaniuk. Azon örömködtek, hogy ők csinálják a műsort és nem a Szénási meg a Győrfi. Persze lehet erről beszélni, mondjuk öt percig. De a hatodikban már kellene valami mást is mondani. Egyáltalán: valamit mondani. De nem mondtak. Valami hasonlót látok most is: rengeteg pénzt beleölnek, amivel nagyon sok embert jó helyzetbe hoznak anyagilag, de ez önmagában kevés. Amíg nincsenek személyiségek a művészetben, addig szinte felesleges pénzkidobás. Emlékezzünk: amikor lecserélték a Nemzeti Színház éléről Alföldi Róbertet, úgy viselkedtek, mintha elfoglaltak volna valami hadállást. És történt valami? Nem mondom, olykor a Nemzeti megtelik emberekkel, de én láttam olyat is, amikor le kellett takarni a nézőtér egy részét, hogy ne látszódjon a kiáltó üresség.

Hadd idézzek Csepeli Györgytől egy gondolatot: azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy ezt a kultúrharcot nem lehet megnyerni…

Így gondolom én is, már csak azért sem, mert nincs valódi mércéje ennek. Melyik az az állapot, amikor ki lehet jelenteni: nyertünk. Ha elfoglaltuk a színházakat?

Akkor viszont mi indokolja, hogy a miniszterelnök meghirdette ezt a harcot?

Nézd, ez a kormány sok mindent meg tud csinálni, elfoglalja az intézményeket, a színházakat, átalakíthatta – és meg is tette – az egész intézményrendszert, de az állampolgárokat, a civileket, a szellemi élet iránt fogékony embereket nem tudja elfoglalni. A civileket sem csak azért támadja, mert segítenek három migránst, hanem mert a civil élet az állampolgári szabadság terepe. A kultúrharcot is azért hirdette meg Orbán, mert az a magánélet része. Ha ezeket nem foglalják el, olyan mintha üres épületekben ődöngenének. Pillanatnyilag azt is teszik. Tudom, hogy nem lesz könnyű; a pénzeket olyan művészeknek folyósítják majd, akik lojálisak hozzájuk, de ezzel még nyerni nem lehet.

Erre mondta Hofi: tud úszni? – Nem. – És, ha megfizetem?

Így van. Ráadásul egyre inkább azt látom, hogy ezt a kultúrharcot mintha egymás között vívná a jobboldal. Csepelire reagálva: szerintem ezt a harcot úgy fogja elveszíteni a jobboldal, hogy a baloldal, vagy nevezzük ellenzéki oldalnak, az be se száll. Persze: a Magyar Idők leírja, hogy Esterházy Péter nem is olyan nagy író, Bencsik András eszmetársai közötti beszélgetésekben– ahol ugye nincs aki ellenvessen bármit – azt mondja, hogy az utókor talán majd eldönti, hogy Döbrentei Kornél jobb költő volt, mint amilyen író Esterházy. Ezek üres, tartalmatlan mondatok. Értelmetlenek. Komoly ember nem beszél arról, hogy ki a nagyobb kortárs költő.

Csepeli György azt is mondja, hogy a kollektív fellépések nem működnek, az egyéni túlélési technikák dominálnak. És ez valóban így van; mintha – Antall József kifejezésével élve – alámerülnének a nem kormánypárti művészek. Csak hát Antall ezt a diktatúra éveire mondta…

Az alámerüléstől függetlenül: a művészek dolgoznak. És ha dolgoznak, akkor ott művek születnek. Még akkor is, ha rosszabbak a körülményeik, mint azoknak, akiknek a zsebeit teletömködik pénzzel. És itt megint bejön a Hofi-féle gondolat: nem lesz attól valaki jobb író, mert több pénzt kap az államtól. Természetesen, nem attól lesz valaki jó író, mert nincs elég pénze, de önmagában attól sem lesz jó, ha sok van, mert sokat kap az államtól. Az a fontos, hogy a művészek dolgozzanak. Tudom, hogy bizonyos művészeti ágakban – filmművészetben, operában, – ez pénz nélkül nem megy, de abban nagyon hiszek, hogy a tehetség valamiképp utat tör magának. Az alkotásaikat nem tudják betiltani, valahol megjelennek; ez nyilván nehezebb helyzetet teremt azok számára, akik nem hajlandóak beállni a hatalom által elvárt sorba, és lehet, hogy hosszabb időt kell így eltölteniük, de mondjuk Nádler István nem fog mást festeni és mondani, mert kialakult egy ilyen abnormális helyzet. Lesznek azért olyanok is, ilyen-olyan okoknál fogva, meggyőződésük ellenére belépnek mondjuk, a Magyar Művészeti Akadémiába, de egy csomóan meg kilépnek, ahogy ez eddig is megtörtént már. A jobboldal kulturális agitátorai nem véletlenül egerésznek itt, az ellenzéki sorokban, azt vizslatva, kiket lehetne megnyerni; tudom hány embert keresnek meg, hogy lépjenek be. Ha az a szervezet például egy komoly és erős kulturális intézmény lenne, nem lenne szükség arra, hogy folyamatosan keressenek az ellenzéki oldalon fölvehető tagokat. Látható, hogy baj van: mesterségesen akarnak létrehozni olyan irodalmi közeget, amilyen igazából nincs. Ráadásul az ÉS foglalkozik az úgynevezett jobboldali szerzőkkel.

Itt térnék vissza az elején firtatott kérdéshez: lehetségesnek tartod, hogy az ÉS az élére álljon a kultúrharc elleni fellépésnek? Van ilyen felelősségetek?

A mi alapfelelősségünk az, hogy értelmes, jó színvonalú szövegeket közöljünk. Engem mindig zavarba ejt, amikor valaminek az élére kellene állni. Az ÉS-nek mindig sajátos szerepe volt; a Kádár-rendszerben is megjelentek benne olyan szövegek, amelyek máshol nem jelenhettek meg, ezért aztán valamilyen sajátos felelősségünk van. Ez azonban nem fogalmazható meg napi szinten, inkább annyiban, hogy fórumot ad olyan írásoknak, amelyek színvonalasok és fontosak. De hogy mi hogyan tudnánk ennek háborúnak az élére állni, arról egyelőre fogalmam sincs, mivel még az sem biztos, hogy az ellenzéki kulturális szféra akar-e egyáltalán ezzel az őrültséggel kezdeni valamit. Badarságokkal nem szabad hadakozni. Ha a Magyar Időkben azt írják, hogy elég az Esterházyból, akkor erre nem kell válaszolni.

Lehet, hogy nem kell foglalkozni, de a Magyar Idők – felfoghatjuk a párt öklének – írásából következik az állami mecenatúra megváltozása; nem jutnak pénzhez kiadók például, ha nem azt a könyvet favorizáljak, amelyet a hatalom támogat…

Igen, ebből a szempontból van jelentősége, de hát ez a rendszer nem tart a végtelenségig. Sajnos, annyi pénzt osztanak szét egymás között, amennyit csak akarnak. A kultúrharc alapjában nem kulturális kérdés, hanem politikai játszma.

Könnyen elképzelhető, hogy a színházi világot is beszorítják ebbe.

Bár a színházak nem csak állami pénzekből élnek, könnyen el tudom képzelni, hogy a tao-forintok is oda mennek majd, ahova ők akarják, ahogy ez például az ugyancsak kudarc-ágazatban a magyar futballban történik. Szóval el tudom képzelni, hogy sok művészt, független vagy nem független, de nekik nem tetsző embert hoznak nehéz helyzetbe – ehhez egyébként ez a kurzus állatira ért -, de az ellenzéki kultúrát nem tudják kivéreztetni. Az ugyanis, ha tetszik, ha nem, az az egész nemzet része. Még akkor sem hiszem, ha tudom, hogy például a könyvkiadóknak mekkora szükségük van az állami támogatásra, így igaz, hogy azok a kiadók, amelyek ellenzékinek minősített írókat preferálnak, előbb-utóbb hátrányba kerülnek. Ennek ellenére állítom, hogy érték igenis születik, az ellenzéki kultúra mindig túlélte ezeket a nehéz éveket.

Kerülhet-e az ÉS nehéz helyzetbe?

Mit értünk nehéz helyzet alatt?

Tudom, hogy mindig nehéz helyzetben voltatok, de mégis: kialakítottál egy élési technikát, bele tudnak-e ebbe lépni?

Akkor, ha hozzányúlnak a magántulajdonhoz, a lap ugyanis a lapnál dolgozók eszmei tulajdona. Ezt elképzelhetetlennek tartom. Tudom, hogy a Népszabadságot is – amely látszólag magánkézben volt – üzleti szempontokra hivatkozva zárták be. De azt tudni kell, hogy az ÉS megvalósítja azt, amit Orbán Viktor szeretne: legyen százszázalékos magyar tulajdonban a sajtó. Ez természetesen úgy hülyeség, ahogy van, de ha már. Azt, hogy nekünk nem jut állami, kormányzati hirdetés, azt tudomásul vettük. Nem is pályázunk ilyenre, el sem fogadnánk. Mi megtanultuk, hogy olyan költségvetéssel dolgozzunk, amennyit a bevételünk megenged. Szerény körülmények között létezünk. De egy rosszemlékű, lassan harmincéves kaland ráébresztett bennünket arra, hogy nem engedünk be rajtunk kívül más tulajdonost, akár egy százalék erejéig sem, mert tudtuk, hogy azon keresztül el lehet foglalni az egész szerkesztőséget. Ha tehát a kormány betartja a saját maga alkotta jogszabályokat, akkor nem tudnak eltaposni bennünket.

Szerintem pedig fel is fog értékelődni a lap, ha bekövetkezik ez a kultúrharc.

Igen, az már önmagában megnöveli azoknak a lapoknak az értékét, amelyek életben tudnak maradni, kiváltképp mostanában, amikor sorra szűnnek meg, vagy alakulnak át műhelyek. Az olyanok meg különösen, amelyek szuverén módon szerkesztődnek. Örülnék egyébként, ha a jobboldalon is születnének ilyenek, nem csak kormánypárti agitpropkák, azokból amúgy is annyi van már, hogy kiigazodni is nehéz köztük, igaz nem is nagyon érdemes. És talán, ha a jobboldal nem azzal lenne elfoglalva, hogy kulturharcot hirdet, meg szapul mindenkit, aki másképp látja a világot, hanem megbecsülné a saját értékeit. Esterházy Péter például kifejezetten kereste a minőségi jobboldali alkotásokat és alkotókat, szívesen írt róluk. Rubin Szilárdról például, többet írt az ÉS, mint bárki más: a kormánypárti harcosok talán jobban is körül nézhetnének saját soraikban: ez mindenkinek jót tenne.

„Attól kell elvenni, akinek van…?” – A Zsolnay sztori 2. rész

Kardos Ernő
-
0
„Attól kell elvenni, akinek van…?” – A Zsolnay sztori 2. rész

Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól viszont minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki –, hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.

Az interjú első részét itt olvashatja.

 

Bodnár Imre
Fotó: bodnarugyved.hu

Ott jártunk, hogy állami eszközök bevetéséve akarták a gyárat visszavenni Bachar Najaritól. Az igaz, hogy a svájci nagykövet figyelmét is felkeltette az állam erőszakos beavatkozása a tulajdonviszonyokba?

Amikor elmondtuk a történetet a hivatalban lévő nagykövetnek, akkor nem hitt a fülének. Azt mondta, hogy ez lehetetlen, de miután megismerte a történetet és a szereplőket, akkor megértette a helyzet komolyságát.

Ekkor már politikai felügyelet alatt volt Páva Zsolt?

Nem tudom, hogy egy polgármesternél mit kell értenünk a politikai felügyelet alatt, de az biztos, hogy érthetetlen, ami Pécsett a városházán folyik.

Az igaz, hogy miután Najari úr nemcsak befizette a 400 milliós tartozást, de ezzel négy nagy pécsi ingatlan tulajdonjogát is megszerezte?

Pontosabban jelzálogjogát. Ugyanis 2009-ben az MFB az akkor felvett hitelért cserébe fedezetet kért és kapott a várostól; jelzálogot jegyeztek be négy nagy értékű pécsi ingatlanra. Amikor a Najari elleni támadás részeként Paár Attila megvette a gyár tartozását, akkor átmenetileg már ő rendelkezett a 300 milliót érő ingatlanvagyon felett. Amikor viszont Bachar Najari fizette ki a gyár tartozását, akkor a törvény erejénél fogva hozzá került a több száz milliós jelzálog, mert a kormányoldalon egyetlen épeszű ember nem gondolta, hogy a szír-svájci kipaterolásának hatalmas önkormányzati kockázata is van.

Páva Zsolt emberei csak később jöttek rá, hogy óriási a probléma, mert a hitel kifizetésével Najari elviheti a négy pécsi ingatlant, ami iszonyú nagy érték.

S ezen felül Bachar Najari a hitel rendezése után mindent megnyert.

Talán ezért vonták ki Paár Attilát az akcióból…?

Ment ő magától, néhány hét alatt keresett 200 milliót, ami még az ő köreiben sem kevés. Egyébként a történtekért Paár Attila semmilyen felelősséget nem vállalt, annak ellenére, hogy minimum 120 család sorsába avatkozott bele.

Tudom, hogy ön elsősorban a Zsolnay ügyvédje, de nyilván a gyár vezetői is követhettek el hibákat, különben aligha merték volna jogalap nélkül megszállni a gyárat. Nem gondolja?

Amikor Najari úr kifizette a tartozást, a NAV nyomozók azonnal takaréklángra kapcsoltak, s azóta is őrlángon működnek. Az ügyekben bírósági döntések születtek mára minden szabálytalannak tartott ügy elhalt. Csak korábban kellett a mondvacsinált akció.

Viszont az állammal kötött korábbi szerződés szerint a Zsolnay-gyárnak eredményt kellett volna termelni, de ez nem történt meg a Najari úr tulajdonlása mellett sem, ezért az önkormányzat kénytelen volt több tízmilliós büntetést fizetni. Nem inkább ezért akarták visszavenni a gyárat?

Az igaz, hogy amikor az ÁPV Rt. még Toller Lászlónak átadta a Zsolnayt, kikötötte, hogy a „klasszikus” termékek árbevételének meg kell haladnia az évi 800 milliót. Ha ez nem történik meg, akkor kötbért kell fizetni. Ezt a tényt Bachar Najari a szindikátusi szerződésben tudomásul vette, de magára nem vállalta.

Ne felejtse el, hogy a szír-svájci üzletember 2013-ban vette meg a Zsolnay részvényeit, de 2016-ig ezt a kötbért az önkormányzatnak számlázta a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség, amit persze eszébe sem volt kifizetni. Csak a Najari úr elleni támadás után, 2016-ban kapta a kötbért Najari.

Amikor egy személyes egyeztetés során megkérdeztem Szivek Norbertet, az MNV Zrt. vezérét – aki ebben az időben az Nemzeti Reorganizációs Nonprofit kft-t és magát Börcsök Sándort felügyelte, hogy miért Najarit, és miért nem az önkormányzatot perelték be, ő azt mondta, hogy

a pénzt attól kell elvenni, akinek van.

Ez a mondata azóta nálunk szállóigévé vált. Később a bíróság első fokon kimondta, hogy a kötbér követelés Najarinak legfeljebb 5%-ban róható fel, de ez ellen is fellebbeztünk.

Szintén a konfliktust élező ok lehetett, hogy a Zsolnay Manufaktúra igazgatósági elnöke, Cséplő Petra – aki a többségi tulajdonos felesége – külföldön levédette a Zsolnay nevet, de nem a gyár, hanem egy svájci kft részére. Ez tekinthető barátságtalan lépésnek?

Az önkormányzat az eladáskor kötött szindikátusi szerződésben azt állítja, hogy valamennyi védjegy sorsa rendezett. Ehhez képest feltűnt néhány Mattyasovszky-Zsolnay, akik megpróbáltak külföldön védjegyet bejegyeztetni. Pontosan tudták, hogy nem húzhatnak hasznot a márkanévből, mert az 1963-ban hozott bírói döntés kimondja, hogy a „Zsolnay” önálló márkanév, a családra utaló jellegét elveszítette, emiatt a vér szerinti örökösöknek sincs már rendelkezésük a márkanév felett.

Ez lehet, de védjegyet külföldön levédeni csak a gyár, vagy önkormányzat nevében lehet, Cséplő Petra pedig egy svájci kft. nevében tette. Ez nem volt olaj a tűzre?

Az ügyet ismerők pontosan tudják, hogy ez ott és akkor az egyetlen lehetséges megoldás volt.

Ennyi?

Igen.

MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Azt tudja, hogy a híresztelések szerint a jelenlegi tulajdonos is csak ki akarja fosztani a gyárat, ezért selejtezi le és hibás termékként adja el az áruk egy részét?

Ezen csak mosolyogni lehet, mert a tulajdonos egyharmadára csökkentette a selejtet. A hibás termékekből pedig olyan kollekciót állíttat össze, amely kiállítási terméknek megfelelnek. Ezekre mondták, hogy el akarta lopni, de könyörgöm: a portékának gyakorlatilag ő a tulajdonosa. Úgyhogy ez a híresztelés egyenesen nevetséges.

A mai állás szerint az állam, illetve az önkormányzat által megtámadott fél, tehát Bachar Najari – ha nem is kiütéssel, de nyerésre áll a Zsolnayért folyó küzdelemben. Gondolja, hogy a vereség után Pécs letette a fegyvert, vége a háborúskodásnak?

A harc valójában el sem kezdődött, mert Najari soha nem támadott! Nem is állt szándékában, s a jogi ügyek nagy részét a cégvezető és az igazgatóság elnöke intézi. Ezekre Najarinak pont annyi rálátása van, mint amennyi egy tulajdonosnak elég. Egyébként pedig

Najari személyes érdeke is az, hogy Pécs egy jól működő, prosperáló város legyen.

Fel sem merült, hogy a kisebbségi tulajdonos, tehát az önkormányzat úgy szerzi vissza a gyárat, hogy tőkét emel?

A pécsi önkormányzat évek óta csődben van, csak eddig még nem derült ki. A városi kasszát nem túl erősen őrzik. Az csak az egyik gond, hogy sok a hozzá nem értő, de az legalább ilyen probléma, hogy a közvagyon gazdálkodásának szabályait kevesen akarják betartani.

Épp ezért úgy gondolom, hogy a következő támadást már nem bízzák a vesztesekre és csak remélni merem, hogy a problémájukat pénzzel próbálják orvosolni, tehát igyekeznek a gyárat piaci áron megvásárolni a jogos tulajdonosától.

Itt a tét az a közel 43 milliárdos uniós pénz, amit a műemlékek felújítására fordítanak. Igaz az, hogy a pirogránit gyártási jogáért cserébe leállították volna az adóvizsgálatot?

Voltak informális ajánlatok. Olyan indítványokról is hallottam, amelyben szerepelt az eljárás megállítása, de még vételi ajánlatokról is szólt a fáma. Nem tudom, hogy ezeket mennyire lehet komolyan venni.

Van olyan hír is, amely szerint a műemlék felújításra szánt pénzen osztozást ajánlanak?

Erről még nem hallottam, de tisztességes és jogszerű együttműködést Najari soha nem vetette el. A gyár jelenleg is dolgozik több önkormányzatnak és állami szervnek, melyeket a korrekt együttműködés jellemez. Szerintem eddig Najari tette a legtöbbet a Zsolnayért, de remélem, hogy előbb utóbb az önkormányzat és az állam is segítséget nyújt neki.

A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész; 2. rész

„Attól kell elvenni, akinek van…?” – A Zsolnay sztori 1. rész

Kardos Ernő
-
0
„Attól kell elvenni, akinek van…?” – A Zsolnay sztori 1. rész

Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki –, hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.

 

Bodnár Imre
Fotó: bodnarugyved.hu

Egészen 2016 júniusáig megmentőként tekintettek az ön ügyfelére, a szír-svájci befektetőre, de aztán elkezdték ellenségként kezelni. Mi volt ennek az oka?

Bárki vette volna meg a gyárat, lényegben a termelődő veszteség ledolgozása, vagy ha jobban tetszik, a deficit „lenyelése” volt a feladata, tehát egy olyan „balek” kellett a Páva Zsolt vezette önkormányzatnak, akinek a pénze elég a fideszes városvezetés által okozott csőtömeg eltakarítására. Miután ez elkezdődött, komoly uniós források tűntek fel, amihez már nincs feltétlen szükség a szír-svájci befektetőre.

Viszont az önkormányzatnak szüksége volt arra a 180 millióra, a gyárnak meg arra az 500 millióra, amit a vásárláskor Bachar Najari beígért a Zsolnayért. Ezt mind visszaadták volna a vevőnek?

Ez fel sem merült! Valójában 2016 nyarától vagyok az ügyben. Akkor kezdődtek a támadások a mai megbízóm, Bachar Najari ellen. A megelőző időszakot, tehát amikor még az állami, vagy önkormányzati tulajdon volt a Zsolnay, csak hallomásból ismerem. Azt persze pécsi polgárként is tudtam, hogy Toller Lászlónak, aki az ezredfordulón idején szocialista polgármester volt Pécs városban, az volt a víziója, hogy ilyen nagy hagyományú nemzeti kincsnek az önkormányzat tulajdonában lenne a helye. Ezt az elképzelést az általa mozgósított pénzek segítségével képes volt biztosítani, annak ellenére, hogy az üzem korábban sem tudott rentábilisan termelni. A komoly múlttal rendelkező cég háromszor annyi alkalmazottat foglalkoztatott, mint amennyi ma egy korszerű gyárban szükséges.

Véleményem szerint Bachar Najari drágán vette meg a részvényeket, nem is nagyon akadt más komoly ajánlat. Rövid idő múltán persze megbízóm,

a szír-svájci befektető számára is világossá vált, hogy a gyár által termelt mérhetetlen veszteséget ravaszul a nyakába varrták.

A város így némi pénz fejében megszabadult a gigantikus a ráfizetést is termelő Zsolnay Manufaktúrától.

Amikor megbízója rájött, hogy mit vásárolt, akkor nem fordult meg a fejében, hogy legjobb lenne visszalépni?

Ezt nem tudom. Az elsősorban márkás svájci órák kereskedésével foglalkozó pénzember egészen más üzleti kultúrát képvisel, mint amelyet Magyarországon tapasztalt. Az adott szó számára szent, a kézfogással szentesített szerződéskötést akkor is érvényesnek tekinti, ha azt soha nem rögzítik írásos szerződésbe. A városvezetők ígéreteit tényként kezelte a hitelelengedés tárgyában különösen. Ráadásul azt feltételezte, hogy amit a partnere, ez esetben Páva Zsolt állít, az úgy is van. Mi pécsi polgárok persze már régóta tudjuk, hogy a város vezetői gazdasági analfabéták, félrevezetik külföldi partnereiket, lásd az eladott, majd verőemberekkel, erőszakkal lefoglalt vízmű esete, vagy az autóbuszos cég gazdáinak kiebrudalása. Feltételezhető, hogy ilyen mértékű arcátlanságot a városvezetés soha nem mert volna elkövetni a helyi kötődésű, fideszes Bánki Erik országgyűlési képviselő tudta és hozzájárulása nélkül.

Még mindig nem világos, hogy ha a szír-svájci vállalkozó, Bachar Najari által megvásárolt Zsolnay gyár valóban csődtömeg, akkor a pécsi önkormányzat miért akarja látszólag erőszakos módszerekkel ezt a veszteséges céget visszavenni?

Élek a gyanúval, hogy olyan gazdasági hír jutott a helyi önkormányzat tudomására – akár bennfentes információként is -, hogy az Európai Unió komoly, milliárdos összegeket ad a magyar műemlék-jellegű épületek, kastélyok felújítására. Amihez szükség lesz a Zsolnay gyár termékeire, mert a kerámia és az eozin mellett a pirogránit is a gyár „védjegyének” számít, amelyet a korabeli építkezéseken is felhasználtak. Vagyis a műemlékek tervezett felújításánál szükség lesz nagy mennyiségű pirogránitra. A három védjegy gyártási joga természetesen a Zsolnay tulajdonában van. Valószínűnek tartom, hogy emiatt indítottak összehangolt támadást a Zsolnay értékének tekinthető védjegyek visszaszerzésére.

De valójában kik indították ezt a támadást?

Csak sejtéseim lehetnek, semmi bizonyosat nem tudunk.

Időnként feltűnik a fideszes berkekből jól ismert L. Simon László ex-államtitkár és üzlettársa Paár Attila, illetve közös ügyvédjük Kazai Viktor,

aki elkezdett a Zsolnay megbízásából ügyködni azon, hogy a Zsolnay korábban felvett hiteleit az állami tulajdonban lévő MFB konszolidálja.

Ez a hitel abból az időből származik, amikor Toller kezdeményezésére az önkormányzat 2006-tól tulajdonolta az üzemet, de csak a deficit volt állandó. 2011-ben a Közgép is próbálkozott, de Simicska sem lett sikeres, miután a városvezetés 1 forintért visszavette, később eladta az egyetlen érdeklődőnek, Bachar Najarinak, akitől – mint mondja – most az uniós milliárdok megszerzése érdekében akarják visszavenni.

Szó sincs arról, hogy visszavennék a gyárat, hanem egyszerűen át akarták játszani Paár Attilának, aki a közbeszerzéseken nyertes építőcég, a West Hungária Bau tulajdonosa, és aki aztán fél áron megvásárolta egyik leánycégébe a Magyar Fejlesztési Banktól a Zsolnay 400 milliós adósságát! Nem érthető, hogy a bank miért nem érvényesítette a többszörösen túlbiztosított követelését és miért az áron aluli eladás volt az elsődleges cél.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra bejárata.
MTI Fotó: Sóki Tamás

A hírek szerint Paár Attilának eladta volna az önkormányzat a kisebbségi tulajdonrészét is. Ezt Najari úr üdvözölte?

Dehogy üdvözölte! A többségi tulajdonos, Bachar Najari legnagyobb meglepetésére akarta eladni az önkormányzat a Zsolnay Manufaktúra megmaradó 22 százalékát is. A terv nem fért be a tulajdonos és az önkormányzat korábban megkötött megállapodásába. Egyébként a szerződés azt is tartalmazza, hogy az önkormányzat, és nem pedig Paár Attila, vagy más valaki próbálja elintézni, hogy az állam tulajdonában lévő MFB engedje el a Zsolnay tartozását!

Nem mindegy?

Egyáltalán nem! Addig egyébként Páva Zsolt és Bachar Najari kapcsolata kiváló volt, gyakran egyeztettek, s a felmerülő nehézségeket addig kölcsönösen rugalmasan megoldották. A polgármester egyetlen szó kritikával nem illette Najari urat, illetve a gyárban addig bekövetkezett változásokat.

Viszont a legnagyobb megdöbbenésre,

2016 februárjában Páva Zsolt írt egy vészjósló levelet a kormánynak, amelyben kifejti, hogy nagyon félti Najari úrtól a Zsolnay jövőjét.

Fogalmam nincs, hogy a polgármester honnan tájékozódott a levél megírása előtt, ma már bizonyos, hogy súlyosan félrevezették. A kormány erre a levélre reagálva kiemelt jelentőségű stratégiai szervezetté nyilvánította a gyárat. Ma már szerintem mindenki tudja, hogy ez mit jelent, mi következik ez után

Mit jelent az, hogy kiemelt stratégiai szervezetté nyilvánítják az üzemet?

Azt jelenti, hogy ha a gyár ellen felszámolási eljárást indítanak, akkor előzetes vizsgálat nélkül három napon belül vagyonfelügyelőt rendelnek ki, aki rendkívül komoly, jogosítványokkal rendelkezik. Ha ma nálunk egy cég vagyonfelügyelőt kap, az azt jelenti, hogy a tulajdonosától rövid időn belül elvehetik a vállalatot. Najari úr egyszerűen nem értette, hogy miért akarnák tőle a Zsolnayt elvenni. Elkezdett aggódni…

Ráadásul ebben az időben ismét feltűnt a színen egy Szabó Iván nevű budapesti ügyvéd, akinek a nevéhez a francia tulajdonú vízművek lefoglalása kötődik. Erre azért volt szükség, hogy a kifizetetlen MFB hitelek miatt a porcelánmanufaktúra ellen elindíthassák a felszámolási eljárást. Ezzel pedig azért siettek, hogy Bachar Najari ha akarja, akkor se tudja kifizetni a cég 400 milliós tartozását. Az összehangolt akció részeként

a NAV nyomozók is megszállták a Zsolnay gyárat, lefoglalták az árukészletet És a munkaeszközöket.

Ennek célja akár az is lehetett, hogy a tulajdonos ezek eladása révén se tudjon pénzhez jutni. Ugyanis csak ebben az esetben vált volna felszámolhatóvá a nagy múltú cég. Ahogy mondtam, a cél az lehetett, hogy a Zsolnayt fillérekért megszerezze a már említett Paár Attila.

Tehát elindult egy kivásárlási akció a korábbi megmentőnek tartott Najari úrral szemben, 2016 májusában az MFB valóban felmondta az akkor 400 milliós hitelt, s a lapok akkor már arról cikkeztek, hogy fel is számolják a gyárat. Vagyis einstandot jelentettek be?

Ez a felszámolási eljárás feltétele volt, illetve a vagyonfelügyelő kinevezésének is ez a lépés teremtette meg a jogi alapját. Közben az adónyomozók megszállták az egész gyárat, amivel lényegében működésképtelenné tették.  Ezt követően Szabó Iván ügyvéd Pécs város megbízásából megalakította a Ledina Kerámia Kft.-t azért, hogy a Zsolnay szakképzett dolgozóit átcsábítsa.  Ha ugyanis a Zsolnay már nem rendelkezik se eszközzel, se dolgozóval, de eladható terméke sem marad, ráadásul a tulajdonosának ki kell fizetnie a 400 milliós tartozást és az éppen ebben az időben esedékes 100 milliós helyi adót, akkor a cég kétség kívül térdre rogyott volna.

Bachar Najari viszont mégis szerzett valahonnan pénzt, s kifizette a tartozást. Ez meglepte az ügy szereplőit?

Információink szerint mindenki meg volt döbbenve, ami számunkra érthetetlen, hiszen pontos tájékoztatásokat kapott az önkormányzat és a bank a vezető testületekbe delegált képviselőiktől. Mindenki tisztában volt azzal, hogy a Zsolnay 259 milliós végtörlesztési ajánlatot tett a banknak.

Ha jól tudom, az MFB ezt az ajánlatot elutasította. Ez igaz?

Igen, ehelyett – mint mondtam – a követelést 200 millió forintért – ahogy ezt Szabó Iván nyilatkozta – inkább Paár Attilának adta el. Ennek köszönhetően az MFB azonnal bukott 60 millió forintot csak azért, hogy jusson a követeléshez. Ugyanis ez kellett a Zsolnay felszámolásához.

Lehet törvényesen hülye egy bankvezetés az állam kárára? 

Nem lehet, ezért hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Zsolnay Zrt, mert ezzel a döntéssel a számok ismeretében úgy tűnik a bank jelentős kárt okozott az államnak.

És?

Az ügyészség elutasította a feljelentést, mert

az államot ért minimum 60 milliós kár ellenére nem látta bizonyítottnak a bűncselekmény gyanúját.

Tehát a követelést viszonylag olcsón, 200 millióért megkapta Paár Attila.

A döntéssel tehát megnyílt a Zsolnay felszámolásának lehetősége, mert az önkormányzat időközben megalapította – a már említett – Ledina nevű céget, amely a terv szerint elszipkázta a dolgozót egy részét, miközben az elcsábított dolgozók semmilyen munkát nem végeztek a fizetésükért. A vezérkar abban reménykedett, hogy ha felszámolják a Zsolnayt, akkor a termelését a Ledina veszi át. Életszerűtlen, hogy 120 dolgozó egyik napról a másikra úgy kel fel, hogy azonnal felmond a munkahelyén, ugyan azon indok alapján.

A Ledina Kft.-ben a Zsolnaytól elcsábított emberek végeztek érdemi munkát?

Semmit! Az elmúlt évi mérlegük szerint bevételük évente 26 ezer forint. Idén tudtommal mérleget sem adott le a cég. A száznál is több munkás bérét időnként törvényt sértő módon a közműcégek pénzéből fizették, amiért szintén feljelentést tett a Zsolnay, hiszen ez hűtlen kezelés. Később már a NER lovagok folyósították a Ledina dolgozóinak bérét, persze azokból a bevételeikből, amihez feltehetően jelentős túlárazás révén jutottak. De a Ledina mégis kellett az egész koncepció végrehajtásához. Tudomásom szerint több munkavállaló már perli a Ledinát.

Ön szerint ki volt ennek az egész tervnek a gazdája?

Fogalmam sincs. Nyilvánosan Páva Zsolt, polgármester, és Szabó Iván, ügyvéd a végrehajtó, de a háttérben folyamatosan feltűnik Bánki Erik és L. Simon László személye. Én személy szerint egyikőjüket sem tartom alkalmasnak egy működő terv kidolgozására. Mindenesetre felállították a „mestertervet”, s azt várták, hogy Najari ebben a patthelyzetben kiszáll a gyár tulajdonlásából. Ehelyett azonban a gyár elismerte a tartozást és 40 nap fizetési haladékot kért, amire a törvény lehetőséget ad.

Miután tehát 259 millióért nem tudta megvenni, hajlandó volt többet, tehát 400 milliót is fizetni?

Pontosan, az ötletgazda urak ettől némileg pánikba estek, ugyanis arra számítottak, hogy Najari úr megtagadja a tartozás kifizetését, ami logikus lett volna, de ha azt teszi, ekkor néhány nap alatt elrendelik a cég felszámolását. A bíróság jogerősen fizetési haladékot adott, de a közben kiérkező vagyonfelügyelő, Börcsök Sándor megkezdte működését.

Miután Börcsök elkezdte működését, a szabályok szerint, – amíg a pénzt nem fizette ki a Najari úr – addig vagyonfelügyelőként ő felügyeli a céget. De megjelenése után azonnal eltűnt, mi naponta 4-5 emailben tájékoztattuk a történésekről, illetve döntéseit kértük. Meglepően nehézkes volt vele az együttműködés. Majd egy idő után vagyonfelügyelőként benyújtott a bíróságra egy kérvényt, hogy fizetésképtelenségre tekintet nélküli felszámolási eljárást kezdeményez a Zsolnay ellen, mert a gyárvezetés nem működik együtt vele.

Féltünk, hogy emiatt a fizetési haladék lejárta előtt elrendelik a felszámolást,

ezért Najari úrnak nem volt más választása, mint egyetlen tőkeerős tulajdonosnak ki kellett fizetni a tartozást a Zsolnay helyett.

Honnan tudta ezt a jelentős összeget azonnal előszedni, hisz említette, hogy a svájci forrásai csak a hónap végére szabadultak fel?

Annyit tudok erről mondani, hogy teljesen legális forrásból származott a pénz. Mindenesetre a zalaegerszegi törvényszék korrekt eljárásának köszönhetően nem sikerült a gyárat megszerezni.

Ön szerint a végcél az egész gyár, vagy csak a Zsolnay márkanév visszaszerzése, esetleg „csak” a kurrens építőanyag, a pirogránit gyártási jogának a megkaparintása?

Ezt nem tudom, de már többször említettem: nyilvánvalóan Paár Attilának akarták átjátszani a gyárat. Az építőipari vállalkozó ugyanis – háta mögött a Zsolnayval – esélyesként indulhatna a kastélyok, műemlékek, védett épületek felújítására hirdetett tendereken. Szó sincs arról, hogy a szereplők bármelyike Pécs városának érdekeit tartaná fontosnak, de arról sem, hogy a gyár fejlődése, vagy a dolgozók munkájának megőrzése fontos lenne.  Csak az a cél lebeg a szemük előtt, hogy azt a több mint 30 milliárd forintot, amely az Európai Unióból épület-felújításra érkezik, azt egy csoport kapzsi ember karvaly módon lenyúlja. Ezt az egyetlen látható célja az akciónak.

Végül Najari úr személyes vagyonából fizette ki a tartozást, tehát a 400 milliót?  

Igen, a tartozás akkor már nem az MFB, hanem akkor már Paár Attila cégének birtokában volt.

Jól emlékszünk, Paár ugye 200 millióért vette meg?

Igen, miután tehát megkapta a Najari 400 millióját, Paár állami segédlettel három hét alatt keresett durván 200 milliót!

Mi történt volna, ha Najari úrnak nem sikerül kifizetni a tartozást a Zsolnay helyett?

Akkor elindul a felszámolás és a terv menetrend szerint folyik. Véleményem szerint Paár Attila fillérekért megvásárolja a felszámolt vagyont, és megszerzi az önkormányzattól a részben erre a célra alapított Ledina Kft.-t. Tehát a tulajdonost állami eszközökkel kitették volna a cégből.

Folytatjuk! Az interjú második részét vasárnap reggel közöljük.

A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész; 2. rész

Kálmán Olga helyett Orbán Viktor

Lendvai Péter
-
0
Kálmán Olga helyett Orbán Viktor

Urbán Ágnessel, a Corvinus Egyetem docensével, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatójával azon a napon készült interjú, amikor a Hír TV-t szinte statáriális módszerekkel birtokba vették a kormányzathoz közel álló körök. A kutató szerint egyelőre sok remény nincs, folyik a független médiumok szisztematikus felszámolása.

  • A Hír TV sokat tett a nyilvánosságért
  • Az emberek már nem érzékenyek a korrupcióra
  • Ha a magyarokon múlott volna, ma is Kádár Jánosé az ország
  • Orbán további centralizációt akar
  • A plakáttörvényt újra megváltoztatják

 

Majdnem azt mondtam, hogy ennél ideálisabb nap nem is lehetne arra, hogy beszéljünk a magyar médiaviszonyokról, ha éppen nem tartanám szörnyűnek, ami történt…

Mi tagadás, jól sikerült az időzítés…

Szóval azon a napon beszélgetünk, amikor a Hír tv eddig munkatársait elzavarták, a zoom.hu hírigazgatója távozik, a Heti Válsz kiadója vezetője lemond. Mondhatnánk: zajlik az élet, de talán ez még sem az élet. Ön szerint?

Hozzá kell szoknunk, hogy most ez az élet. Hitegethetjük magunkat azzal, hogy éppen csak valamilyen szerencsétlen csillagzat alatt vagyunk, s csak egy rossz napot fogtunk ki, de annyira tendenciózusan, annyira tisztán megyünk ebbe az irányba, hogy nincs min csodálkoznunk.

Mit jelent ez a színtiszta irány?

Egyrészt a független médiumok szisztematikus felszámolása; persze jót lehetne vitatkozni azon, hogy Simicska médiabirodalma tekinthető-e függetlennek.

És tekinthető?

Én azt szoktam mondani, hogy a pártoktól, politikai csoportoktól való függetlenség jelenti a függetlenséget.

Azt nem tudnám megítélni, hogy Simicska Lajos politikailag tényező volt-e az elmúlt években, vagy nem, legfeljebb gondolom, hogy nem igazán. Az azonban bizonyos, hogy az ő médiacégei, és ezen belül a Hír tv, kifejezetten sokat tettek a magyar nyilvánosságért az elmúlt három évben.

Volt egy sor olyan történet, amelyekről nem értesültünk volna, ha nincsenek a Magyar Nemzet írásai, a Hír tv tényfeltáró riportjai.

Mire mentünk azzal, hogy megismertük ezeket a sztorikat?

Azt gondolom, hogy sokra. Nem a választási eredmény szempontjából, de ha érteni akarjuk ezt a kort, és érteni akarjuk, hogy mi történik most velünk, illetve ha majd az utókor érteni akarja, akkor nagyon is fontosak ezek a korrupciós történetek. Ha persze valaki azt várta, hogy ezek a korrupciós ügyek meg fogják buktatni a kormányt, az egészen biztosan keserűen csalódott áprilisban.

Ön várta?

Ennyire direkten nem, de azt hittem, hogy nagyobb lesz a hatás. Úgy véltem, hogy a társadalomnak egy sokkal szélesebb rétege érzékeny a korrupcióra, hogy az emberek igen is utálják azt, ha ellopják a pénzüket, de kiderült, hogy ez nincs így, az emberek nagy részét egyáltalán nem zavarja…

Vajon miért nem?

Van egy kifejezés erre az úgynevezett korrupció vakság; az állampolgárok másként értékeli  különböző politikai oldalak korrupcióját. Ami például a szocialistákra ráégett – a 2010 előtti esetekre utalok -, az szemmel láthatóan nem fog ki a Fideszen. Az is biztos, hogy van egyfajta telítődés, és miután már tizenöt éve beszélünk folyamatosan a korrupcióról, logikus, ha az emberek elveszítették az érdeklődésüket az ilyen ügyek iránt.

Ez az ezek is lopnak, azok is lopnak szindróma?

Igen, így, ezzel intézik el a dolgot. Ráadásul az is benne van ezekben a történetekben, és a média szempontjából szerencsétlen a helyzet, hogy nagyok a nagyságrendek, és bonyolultak a konstrukciók.

Mit ért ez alatt?

Egyszerű példával élek: az, hogy egy nokiás dobozba valaki pármillió forintot elvesz, eltesz, az könnyen vizualizálható esemény. A nagyságrendet is könnyű elképzelni, azt nagyjából mindenki sejti, hogy mekkora egy ilyen doboz, lelki szemeinkkel látjuk a húszezreseket is a dobozban, a jelenetet is el tudjuk képzelni. Az viszont, hogy közbeszerzésekkel machinálnak, és különböző számlákra különböző pénzek vándorolnak, közbeiktatva offshore cégeket, és ezt milliárdos nagyságrendben, bonyolult céghálókon keresztül, ezt nem lehet jól átélni megjeleníteni, és értelmezni. Szemmel láthatóan az újságírók is szenvednek az ilyen ügyekkel,  azzal, hogy elmagyarázzák ezeket a történeteket. Hiába születnek briliáns cikkek a magyar sajtóban, rájuk kell szánni félóra koncentrált olvasást, hogy megértse az ember.

Akkor mennyire tud hatékony lenni a magyar sajtó?

Nemzetközi összehasonlításban is csak azt tudom mondani, hogy a sajtó szerepe nem lehet más, mint a demokratikus nyilvánosság kiszolgálása. A személyes benyomásom azonban az, hogy Magyarországon nagyon sokan elfordultak a közélettől, a politikától, inkább nem is olvasnak ilyen típusú híreket; teljes apátia vett erőt a közönségen, elsősorban azért, mert teljesen reménytelennek látják a helyzetet. Ilyen értelemben speciális helyzetben van a magyar sajtó, olyan közegben kellene elérnie az ingerküszöböt, amikor sokan az esélyt sem adják meg erre, vagyis eleve kizárják a közéleti tartalmakat a médiafogyasztásukból.

Ön szerint meddig tartható fenn ez a médiacentralizáció, amelyet a kormány véghezvitt és visz, illetve a közösségi platformok mennyire képesek ezt ellensúlyozni. Azt is szokták mondani, hogy ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik…

A logikus következménynek annak kellene lenni, hogy ha átbillen a mérleg nyelve az egyik oldalra, akkor egy idő után visszabillenjen. Történelmileg legalább is ez így van. Abban nem vagyok biztos, hogy a közösségi médiától kellene várni ezt az egyensúlyozó szerepet. Legfeljebb egy lassú, alulról építkező folyamat lehet ez. Azt tudjuk, ismert, hogy a vidéki nyilvánosság teljesen eltűnt, felszámolódott, lényegében nincs helyi független média. Az egy izgalmas kérdés, hogy ha az állampolgárok frusztrációja átlendül egy tenni akaró fázisba, akkor elkezdik létrehozni azokat a kis közösségeket – és nem csupán médiára gondolok, hanem helyi civilekre, megerősödő helyi ellenzéki politikai szervezetekre – és általuk beindul az érdeklődés a közélet iránt – ez ugye most egyáltalán nem látszódik -, akkor van esély arra, hogy ezt az egypólusú magyar médiarendszert meg lehessen szüntetni.

Ez most csak a vágyait jelenti, nem?

Jelen pillanatban, igen, ez inkább vágy, egyáltalán nem látszódik ilyen folyamat. Most még egyértelműen a letargia és az apátia időszakát éljük.

Debreczeni József szerint nem kell túlhangsúlyozni a médiafölényt; a rendszerváltás idején szinte száz százalékban a pártállam uralt a sajtót, mégis megbukott a rendszer. Igaza van Debreczeninek?

Azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet állítani, hogy a rendszerváltás a magyar társadalomban következett be. Ez egy teljesen egyértelműen kívülről jövő hatás volt. Nem a magyar kommunista rezsim omlott össze, hanem a szovjet rendszer, ezért nem lehet összehasonlítani a két helyzetet.

Ha a mai fejemmel gondolkodom és nézem a történéseket, akkor azt kell hinnem, hogy – amennyiben a magyar társadalmon múlna a dolog -, akkor még ma is az MSZMP, és képletesen Kádár János uralná az országot. A magyar emberek zöme jól elvolt abban a rendszerben és az a stabil két és félmillió most is jól elvan, nem különösebben érdekli, hogy mi történik körülötte. Mondtam már: nem olvassa azokat a híreket,  amelyek a közéletről szólnak.

Miért, mi a magyar ember tipikus médiafogyasztása?

Tipikus ember nem nagyon van, nagyon nagy a különbség aközött, akik aktívan keresi az információt – ez a réteg jellemzően internet felhasználó is, és ők meg is találják az online világában a hírforrásokat – és azok között, akik nem aktív hírkeresők.  Ez a réteg, esetleg megszokásból, megnéz egy esti tévéhíradót, netán jár neki a megyei lap, de alapvetően nem keresi az információkat. Nagyon fontos, és ezért nagyon nehéz arányokról beszélni, hogy az internet felhasználók között is soka a passzív hírfogyasztó. Lehet, hogy egy-egy hírportálra rátévednek, főként, ha valami jelentős információ jutott el hozzájuk, de alapvetően inkább zenét néznek a youtube-n, vagy játszanak, vagy macskás képeket néznek, de semmiképp nem közéleti, politikai tartalmakat fogyasztanak.

A miniszterelnök által Tusnádfürdőn meghirdetett változások mennyire érinthetik a médiát?  Lehet ott még tovább centralizálni, esetleg saját berkeiken belül akarnának központosítani – mert erről is lehet hallani -, vagy inkább a szellemi, kulturális élet centralizációja várható?

Nehéz belelátni Orbán Viktor fejébe, így a válaszom az, hogy fogalmam sincs. Ami a médiát illeti, az egy létező városi pletyka, hogy centralizálni akarja ezt a rendszert. Én még azt is el tudom képzelni, bár biztos információm nincs róla,  hogy vannak olyan médiatermékek, amelyek túl sokat nem tesznek hozzá a propaganda gépezethez, így ezeket leengedik, kikerülnek a portfolióból, vagy egyszerűen megszűnnek. Az viszont egészen biztos, hogy a birodalom megmaradó részét sokkal erősebben fogják centralizálni, illetve kevésbé lesznek párhuzamos kapacitások.

Az állami rádió és televízió ma maximálisan a kormányt szolgálja. Milyen ezeknek a hallgatottsága, nézettsége?

A televíziós csatornák elérése alacsony, még az elmúlt egy évben is jelentős visszaesések voltak. Persze ha egy nagy sportesemény van, akkor megugrik, páratlan években meg visszaesik. Alapvetően azonban kijelenthető, hogy lejtmenetben van a televíziós közönségarány. A rádiók viszont elég jól teljesítenek, amihez az is kellett, hogy a médiatanács legyalulta a rádiós piacot, nagyon kevés helyi független szereplő van. De el lehet mondani, hogy a közszolgálati rádiók elég jól teljesítenek, elég komoly elérésük van.

Nem tudom mérték-e azoknak az egyperces híreknek a hatását, összeállítását, amelyeket a futball világbajnokság idején is sugároztak, és amelyek többségükben a migránsok elleni információkat tartalmazták?

Aki ezekre fogékony, ott nagyon nagy a hatás.

Ha ugyanis az emberben van egyfajta hit, különösen ha a félelemről van szó, és állandóan kapja az ezt megerősítő információt, akkor pszichológus nélkül is kijelenthető, hogy hatni fog rá ez a koncentrált félelemkeltés.

Azok viszont, akik kritikusok az ilyen tartalmakkal szemben, csak azért, mert megnéz néhány futballmeccset, és véletlenül beleszalad ilyen egyperces hírekbe, attól még nem kezd el rettegni a migránsoktól. De én azt állítom, hogy volt ennek az egyperceknek pozitív hatása is: láthattuk mindannyian, hogy mit kapnak azok, akik közmédiát fogyasztanak. Mert enélkül mindenki él a maga kis hírbuborékában, ilyenkor viszont óhatatlanul átlátunk a mások buborékába. Van, aki ilyenkor meglepődik, van aki felháborodik, és van aki elkezdi megérteni, hogy aki ezt hallja reggeltől estig, abban óhatatlanul kialakul a félelem.

Van más országban is ilyen médiarendszer, mint nálunk?

Erre így nem tudok válaszolni, mert egy médiarendszernek nagyon sok összetevője van, a piacmérettől kezdve a nyelvi izoláltságon át az egyes médiaszektorok piacszerkezetig, vagyis ezt így nagyon nehéz megfeleltetni a mi rendszerünknek.  Annyi azonban látszódik, hogy Közép-Kelet-Európában vannak hasonló folyamatok. A lengyeleket tekinthetjük például a médiában is a nagy követőnknek, a lengyel kormányzat próbál hasonló modellt megvalósítani. De a teljes régióban jellemző egy sor dolog, ami Magyarországon már kialakult.

Például?

Az oligarchák szerepe tulajdonosként, és ezzel párhuzamosan a külföldi szakmai befektetők kiszorítása, a közszolgálati média gyengesége, a propagandatartalmak arányának a növekedése, ezen belül a politikai propaganda erősödése és eszközként használása.

Minek van a legnagyobb hatása. Azért is kérdezem, mert tudom, hogy ön külön is foglalkozott a közterületi reklámokkal, amelyek szintén részei a médiának…

A legnagyobb hatása változatlanul a kereskedelmi tévék hírműsorai érik el a legnagyobb hatást, legalább is a két évvel ezelőtti méréseink alapján. És valóban: érdemes nagyon odafigyelni a közterületi hirdetésekre. Ez kifejezetten magyar innováció, hogy ilyen erős szerepet kaptak a közterületi reklámhordozók a politikai marketingben. Ez az ugye, ami elől nem lehet elugrani.

Nem véletlen, hogy olyan fontos volt a kormányzat számára a Simicska-féle óriásplakátok megszerzése…

Igen. Biztos, hogy ez kulcskérdés volt a számukra. Jó eséllyel fogadnék arra, hogy hamarosan változni fog a plakát törvény. Emlékszünk rá, egy évvel ezelőtt hozta az országgyűlés, amellyel mindenféle szempontból kellemetlen helyzetbe hozta az közterületi reklámokkal foglalkozó cégeket, szerintem hamarosan változásokat fogunk tapasztalni ezen a téren, hiszen jelentős portfólióval rendelkeznek Fidesz-közeli cégek.

Mint az ESMA-törvény?

Valahogy úgy, igen. Lesz változás, és most éppen segíteni fogják a plakátcégeket.

Milyen reményt tud megfogalmazni a kutató?

Hát egy ilyen napon különösen nehéz a reményről beszélni. De azt gondolom, hogy minden negatív esemény, ami történik, ráébreszti a társadalom egy szeletét arra, hogy mi és milyen mértékű a probléma. Azok tehát, akik elveszítik a kedvenc lapjaikat, révműsoraikat, azok sokkal tudatosabban fogják keresni azokat a forrásokat, amelyekkel pótolhatják azokat.  Egyszerűen érezni fogják a hiányt és azt, hogy szűkül be folyamatosan a nyilvánosság. Ez hosszútávon egy sokkal tudatosabb médiafogyasztáshoz vezet. Az persze egy másik kérdés, hogy mi marad meg egy-két éven belül, amit még lehet fogyasztani. Az online téren kívül ugyanis már most is alig van fogyasztható tartalom. A beszélgetésünk elején a Hír TV-ről esett szó; ma délután, a hatalomátvételt követően, Kálmán Olga műsorának ismétlése helyén Orbán Viktor tusványosi beszédét adták. Ennél szimbolikusan nem lehetne jelezni a hatalomátvételt, mint hogy Kálmán Olga helyett Orbán Viktor…

Orbán kísérlete meg fog bukni

Lendvai Péter
-
4
Orbán kísérlete meg fog bukni

Csepeli György szociálpszichológus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: nem lesz eredményes Orbán tusványosi programja, mert a magyar kultúra szabadelvű, liberális. Nem lehet Ady Endre helyére Szabolcska Mihályt ültetni.  

  • Nem szuverének a polgárok
  • Mások kárára akarunk jól járni
  • A kormány a mi és az ők szembenállására épít
  • A Magyar kultúra nem fogadja be a görénykurzust
  • A kereszténység nem állítható szembe a szabadsággal

Mivel magyarázza azt a passzivitást, amellyel a magyar társadalom a sorra bekövetkező jogfosztásokat, elvételeket fogadja?

Vannak közvetlen és közvetett okok. Az utóbbiakkal kezdve azt mondhatom, hogy a magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes kiheverni az 1526-ban elvesztett állami szuverenitás bénító következményeit, melyek egészen 1920-ig tartottak. De azt követően sem tudott senki örülni a nemzeti függetlenségnek, mert az ország, mely függetlenné vált, nem egyezett az országgal, mely a magyarok fejében volt. A környező országokban most emlékeznek az I. világháború végének 100-ik évfordulójára, s mindenütt ünneplik ezt az évfordulót, melyet mi siratunk. Nem fogadjuk el még ma sem, hogy az a Magyarország, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedt, voltaképpen fikció volt, s az igazi Magyarország az a csonka, kicsi ország, melyet 1920-ban kaptunk a világháborúban győztes nagyhatalmaktól.

Külföldiek számára megmagyarázhatatlan, hogy mit mutat a kis matrica a magyar gépkocsik hátulján, mely számunkra egyértelműen Nagy-Magyarország térképe.

A szuverenitáshiány látszólag távoli magyarázó elv, de látnivaló, hogy ha nem szuverén egy állam, a polgárai sem lehetnek szuverének, csak alattvalók. Akár szolga, akár úr, aki nem szuverén, az passzív, ami vele történik, azt a sors (vagy esetünkben, a balsors) képletével magyarázza, úgy érzi vele, s nem általa történnek a dolgok. Ez a kérdésben megfogalmazott passzivitás igazi oka. A magyar társadalom történelmileg felhalmozott hiánya a bizalom hiánya, amit már Széchenyi is észrevett. Amikor ő hitelről beszélt, a hitelt nem kizárólag közgazdasági, hanem erkölcsi értelemben értette. Az európai összehasonlító szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a magyarok szélsőségesen nem bíznak egymásban, nem bíznak az intézményekben, mindezek eredőjeként nem bíznak önmagukban. Ezt azonban nem merik bevallani, s az elképzelt nemzeti nagysággal vigasztalják magukat.  Ráadásul aki nem szuverén, az nem képes sem önmagát, sem közösségét külső szemmel látni. A végeredmény a valóság érzék ellehetetlenülése. Bibó István írja, hogy realitásérzék híján, a magyarok hajlamosak a valószínűt valószínűtlennek, s a valószínűtlent valószínűnek gondolni, vágyaiknak engedve. Ez a gondolkodás, mint azt történelmünk mutatja, mást, mint kudarcot aligha eredményezhet.

A kudarc okait, mint a rossz futball edző persze nem önmagunkban, hanem másokban, a körülményekben keressük. A közvetett ok tehát a fatalizmus.

A közvetlen ok talán érdekesebb. Ha szétnézünk az országban, nem azt látjuk, hogy az emberek reménytelenül, passzívan élnék életüket. A vidéki városok virágzanak, Budapest sosem volt ilyen pezsgő mint ma, bár vannak rémes környékek, afrikai nyomorra emlékeztető régiók. A kollektív bénultság nem akadálya az egyéni aktivitásnak, melyet azonban nem a szolidaritás, az összefogás, a közjó logikája éltet. Mindenki a maga módján, a másik kárára akar jól járni. Jó példa erre az egészségügy, melynek kaotikus szervezete arra épül, hogy minden betegben felvillantja a gyógyulás esélyét, ha zsebbe adja a pénzt, és különutat keres. Kollektíve ez öngyilkos stratégia, amit a magyar halálozási és megbetegedési adatok jól mutatnak. Hankiss Elemér annak idején “társadalmi csapdaként” azonosította ezt a különutas, üres individualista életstratégiát, amely ma is él, s élni is fog, jóval inkább, mint Lenin.

De honnan az időről időre fellobbanó tiltakozás, mely sokszor 100 000-es tömegeket mozgat meg?

Karácsony Sándornak van egy remek tanulmánya a magyar észjárásról, ahol külön megemlékezik a “szalmaláng” viselkedési módról, melyről már Széchenyi is beszélt. A fellobbanást szükségszerűen követi a visszaesés.

A fellobbanások és a visszaesések egymást felváltó ritmusa felettébb jellemző a magyar társadalomra.

Történetileg ez a ritmus jellemezte a Habsburgokkal szembeni magyar magatartást, a szabadságharcokat és az azokat követően hosszú, belenyugvó periódusokat, de legutóbb 1956-ban is ez a kettősség mutatkozott meg, amikor a szovjet birodalommal szemben kirobbant két hét fellobbanást négy évtizednyi meghunyászkodás követett. 

Más okokat tud említeni?

Szemmel látható, hogy nincs vezető, s nincs olyan politikai stratégia, mely a jelenlegi rendszerrel szemben működne. A racionális érvelés működésképtelen. Az olyan szavak, mint a “reform”, “modernizáció”, “Európa” nem működnek. A kormányzó erők felismerték, hogy a politika anyaga a hit és az érzés, s mint láttuk, nem haboznak bevetni akár a legszélsőségesebb érzéseket is, melyek a “mi” és az “ők” szembenállásra épülnek. Akik nem vevők ezekre az érzésekre, azoknak mozgósító érzések hiányában marad a passzivitás és a beletörődés, még azokban is, akik egyébként változást akarnának. Fontos szempont, hogy a fiatal, változtatni vágyó férfiak és nők ma elköltöznek az országból. 1956-ban 200 000-en mentek el, akik nem akartak diktatúrában, központosított rendszerben élni, ahol egy levél sem eshetett le az egyetlen párt akarata nélkül. A menekülők ma nem egyszerre, hanem szivárogva, nap mint nap távoznak, s csak azok maradnak vissza, akiknek nem számít a szabadság, nem érdekli az autonómia, beérik azokkal a falatokkal, amelyek a hatalmasok asztaláról nekik lehullanak.

Ön miért nem ment el, miért maradt itt?

Az én életkoromban elképzelhetetlen új élet kezdése külföldön. Másfelől amit én írok, gondolok, amit az én életem jelent, az nemzetközi, tehát bizonyos értelemben nem vagyok itt. S nem vagyok ezzel egyedül. Az MTA elleni jelenlegi hadviselés talán azért is váltott ki oly csekély ellenállást az akadémia tagjai között, mert ők is hasonló módon élik az életüket. Becsülöm Freund Tamást és Szathmáry Eörs-öt, akik felemelték szavukat az MTA gleichschaltolása ellen, s nem értem, hogy a társadalomtudósok miért hallgattak.

Mit gondol, eredményes lesz a Tusványosi Program, sikerül-e átállítani a szellemi és ideológiai váltókat Magyarországon?

Nem lesz sikeres a program. A magyar kultúra magja szabadságelvű, ha úgy tetszik liberális. A reformkor nagyjai mind liberálisak voltak.  Nem lehet Ady helyett Szabolcska Mihályt, Babits Mihály helyett Tormay Cecile-t tenni. Szabó Dezső a 20-as években Magyarországon megkísérelt hasonló próbálkozást “görénykurzusnak” nevezte, melynek szellemi szereplőit a feledés pora borítja.

Pekár Gyula annak idején ugyanolyan érvekkel támadta Krúdyt, mint ma utódai Esterházy Pétert, Parti Nagy Lajost támadják. Krúdy ma inkább él mint valaha, s az egykori államtitkár kénytelen beérni azzal, hogy a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János szobor alatt az övé a szépen kigyúrt férfitest. L. Simon László még ebben sem reménykedhet.

Neve és teste még életében elenyészik. Esterházy Péter hamvai a gannai kriptában vannak, de szelleme a XXI. században elevenebb lesz, mint valaha volt. A magyar szellemi élet purgálásával Révai József is próbálkozott. Az ötvenes évek azonban nem térnek vissza. Aki ma be akar tiltani egy regényt, novellát, drámát, az kiteszi az internetre.  A rendszer hiába szállta meg gyakorlatilag az összes tömegmédiát, amit azok írnak, mutatnak, arra nincs kereslet. Bödöcs Tibor nem is álmodhat arról, hogy a Magyar Televízióban mutassák, de a You Tube-on százezrek nézik és hallgatják.

Hogyan látja az európai szélsőjobb pályáját, sikeres lesz-e a miniszterelnök vállalkozása, hogy élére álljon ennek a mozgalomnak?

A DEREX index évről-évre mutatja a szélsőjobb térhódítását az egyes európai országokban. Az index szerint Kelet-Európában 10 % felett, Nyugat-Európában 10 % alatt van a szélsőjobb támogatottsága. Ez az arány az EP választások kampányának hevében, a migrációs probléma félrekezelése miatt esetleg elérheti átlagosan a 20 %-t.  Nem kevés, de az európai vezető szerep kivívásához nem elég. Az Európai Unió válaszúthoz érkezett. Az eredeti bürokratikus. közgazdasági, jogi terv tartalékai kifogytak. Európa európaiak nélkül nem lehet. A feladat az európai identitás kimunkálása lehetne, s ebben nyilván szerepe kell legyen a kereszténységnek, ezt a magyar miniszterelnök jól látja. A kereszténység azonban nem állítható szembe a szabadsággal, a boldogság keresésével, az egyén jogával arra, hogy megvalósítsa önmagát. Európa és benne Magyarország a Nyugat része, melynek lényege az individualitás, a keresés, a kutatás, kíváncsiság, az alkotás. Európában mindenkinek joga van az egyéni és megismételhetetlen sorsra, akár férfinak, akár nőnek született. Európa akkor lesz nagy, ha lesz ereje visszatérni a kezdet nagyságához.

Utóbb megmondom, mikor lesz ennek vége

Lendvai Péter
-
1
Utóbb megmondom, mikor lesz ennek vége

Csintalan Sándor befejezte pályafutását a Hír tv-nél. A Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: mindenkinek tudnia kellett, hogy Simicska nem örök életre akarta birtokolni a csatornát. Ő maga saját internetes felületen fog két-három hét múlva jelentkezni.

 

  • A választások óta tudta, hogy eljön ez a nap
  • Azt hitte megvárják a sajtókamara felállítását
  • Ezekkel nem akart együtt dolgozni
  • Felesleges volt atombombára várni
  • A kultúra bedarálása következik

Kirúgtak, vagy te mondtál fel?

Kirúgtak. De előtte már én felmondtam. Elmeséltem már a médiában, hogy én semmiképp sem maradok itt.

Tehát lényegében felmondtak neked.

Jogilag felmondtak, lényegében viszont én közöltem, hogy nem dolgozom velük.

Neked milyen elvi fenntartásaid vannak Szikszai Péterrel szemben? Olvastam, hogy vele nem vagy hajlandó dolgozni, bár nyilván mással sem.

Mással sem. Aki viszont ismeri Szikszai Pétert a kollegák közül, vagy a médiapiacon, az tudja – hogy is mondjam -: a morális szempontok igen távol állnak tőle.

A kollegáiddal, akikkel együtt készítettétek a műsorodat, mi lesz?

Nem tudom. Nem kérdeztem, elköszöntünk egymástól, de én nem óhajtok még indirekt módon sem pressziót gyakorolni emberekre, akiknek az életéről, egzisztenciájáról van szó. Azt tudom, hogy Olga sincs már.

Mióta tudod, hogy ez lesz ennek a vége?

Április 9.-e óta. Azt nem tudtam, hogy mikor érkezik el ez a nap. Arra kalkuláltam, hogy a sajtókamara megalakulásával fognak bennünket kinyírni, már csak azért, hogy adjanak a látszatra, de hát tévedtem. Minden nap úgy jártam be, hogy bármikor bármi történhet.

Szerinted az Orbán által bejelentett nagy szeptemberi átalakítások a médiát fogják érinteni, és annak előszele ez a Hír Tv-s játszma?

A média szerintem már régebben átrendeződött. Amit Orbán bejelentett az az alkotmányozást fogja jelenteni, ami további centralizációt hoz majd, meg a kulturális intézmények begyalulását;  a művelődési házak után könyvkiadás, könyvkereskedelem, a színházak jönnek. Tehát intézményekre fognak vadászni, ez ugyanis valójában nem kultúrharc, mert kulturális tartalma nincs.

Csepeli György szerint a kultúra begyalulása nem fog sikerülni. Mennyiben tér el a kultúra a médiától?

Annyiban, hogy azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy az emberek mit olvasnak, vagy, hogy az író mit ír, a festő mit fest. Egyébként a média bedarálása is korlátos lesz, mert megjelent a közösségi tér. A szuverén alkotó művészt különben nehezebb korlátozni, mint a napi fizetésért dolgozó médiamunkást. Ezzel nem akarom leminősíteni az újságírókat, de itt azért megélhetésről van szó. A kultúra ennél szabadabb, az alkotói szabadság mindet felül tud írni.

Te elveszítettél most valamit a szabadságodból?

Nem. Szabadabb lettem.

Nyomás volt rajtad?

Figyelj ide: egy csomó emberért felelős vagyok, akik ott dolgoztak, dolgoznak. Őrült nyomás volt rajtam, részben a lelket tartani bennük, részben eljutni odáig, hogy a munkatársak egy jelentős része munkát kapjon, azokra gondolok, akiknél, ez a munka nem elvi kérdés. Nekem nagyon sok energiámat emésztette fel – és erről többé nem is akarok beszélni -, hogy próbáljak reális képet festeni, ugyanakkor a reményt is ébren tartani. Most senki másért nem vagyok felelős, csak önmagamért.

Ez azt is jelenti, hogy te próbáltál nyomást gyakorolni Simicska Lajosra, hogy legalább a televízió megmaradjon, hogy ezeknek az embereknek legyen munkájuk?

Nem. Kategorikus nem. Én nem is beszéltem vele, csak a választások előtt váltottunk utoljára szót.

Pedig sokan mondják, hogy a kiegyezés Orbán és Simicska között már megtörténhetett tavaly decemberben, amikor az autópálya pénzt kifizették Simicskának, elfogadva a bírósági ítéletet, pedig még lehetett volna fellebbezni. Te ennek semmilyen nyomát nem érezted?

Nem. És az az igazság, az, hogy többen mit mondanak, amikor az emberek alulinformáltak, ezért aztán össze-vissza kombinálnak, nem különösebben számít. Ráadásul ez a hatalom szeretné eltolni magától a média bedarálásának felelősségét. A kollegák, meg a közösség torkán is azt akarja letolni, hogy a Simicska a felelős azért, ami itt történt. Pedig ő sose mondta azt, hogy ez az idők végezetéig így lesz. Aki ott dolgozott nála, az tudta, hogy ennek egyszer akár vége is lehet, aki pedig újonnan jött, annak is tudnia kellett, hogy akár vége is lehet a közös munkának.

Mindenki gondolhatott ilyet, de olyat is, hogy Simicska van olyan gazdag, hogy egy választási vereség is belefér neki a büdzséjébe, és tovább fogja vinni ezt a szabad hangot.

Figyelj: az egész kibaszott közvélemény azt hitte, hogy a Lajos itten atombombázni fog, miközben ezerszer elmondtuk, hogy nincsen semmiféle atombomba, ráadásul atombombákkal nem lehet választásokat nyerni. Ha én azzal foglalkoznék, hogy ki mit mondott, akkor már lementem volna Duna-partra és főbe lövöm magam.

De hiszen az egész műsorod arról szól, hogy ki mit mond…

De nem a hülyeségekről.

Akár a hülyeségekről is.

Nem. Ezekről a kérdésekről, amelyeket te most is szóba hoztál, beszéltem egyszer, vagy kétszer. Elmondtam, hogy ne atombombákat várjunk, hanem politikai versenyben kell győznünk. azt is elmondtam, hogy egyáltalán milyen atombombákat kellene itt ledobálni, mi az, amit nem tudunk erről a rendszerről? Mi az, amit nem tudunk?

Hogy meddig lesz.

Nem hogy azt nem tudjuk meddig lesz, azt nem tudom, hogy én meddig leszek. Miről beszélsz? Hát addig lesz, ameddig lesz. Majd utóbb megmondom.

Akkor veled mi lesz?

Most kifújom magam, megiszom egy rozéfröccsöt. És beletanulok ebbe a posztmodernbe és egy saját közéleti brandet kiépíteni. Vagyis egy fórumot teremteni arra, hogy mondhassam, amíg ebben fizikailag nem akadályoznak meg. Két-három hét múlva elindulok ezzel.

Tarlós: végállomás?

Somfai Peter
-
0
Tarlós: végállomás?

Sajtóhírek szerint már nem indul újra Tarlós István a főpolgármesterségért. „Lesz még egy beszélgetése a miniszterelnökkel 2019-ről, de 70 évesen újabb 5 éves ciklust valószínűleg nem vállal – nyilatkozta a városvezető. Ha igaz a hír, az meglehetősen fenyegetően hangzik a város jövőjét illetően, ha Fidesz közeli politikus kihátrál a megméretés elől, akkor a kormány hadat üzenni készül a fővárosnak. Mit gondol erről Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíciónak a Közgyűlésbe delegált képviselője?

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ön is úgy látja, hogy komolyra fordulhattak azoknak a politikai lépéseknek az előkészületei, amelyek Budapest „megrendszabályozásáról” szivárognak ki?

Konkrét tervezetről ugyan én sem tudok, de a háttérben bizonyára folynak már az egyezkedések, készülnek azok a jogszabály módosítások, amelyek várhatóan ellehetetlenítik majd a fővárosi önkormányzatot.

A Századvég kapta azt a megbízást, hogy mérje fel, hogyan fogadna a főváros egy olyan változást, ami megvonná az itt lakóktól a főpolgármester közvetlen megválasztásának jogát. Tarlós István már korábban számos alkalommal jelezte, hogy ha a kormány további jogköröket von el a város vezetésétől, ő nem vállalja a tisztséget. Ha most megpedzette, hogy 2019-ben visszavonul, akkor ő már tudhat valamit.

De azt is mondta, hogy még „beszélni fog erről” a miniszterelnökkel.

Persze, ezt sem lehet kizárni, de nem gondolom, hogy meg tudja győzni Orbán Viktort arról, hogy ne „büntesse meg” Budapestet a kétharmados vereségért.

A kormány már telefonos közvélemény-kutatásban szondáztatja a város lakóit,

mi azért indítottunk aláírás-gyűjtést, hogy fel tudjuk mutatni, Tarlós biztosan nem csak a maga pozíciója védelmében ágál a városvezetés jogainak csorbítása ellen, tőle függetlenül a budapestiek sem kérnek a kormány gyarmatosításából. Egy ilyen akcióval talán meggondolásra lehetne bírni a miniszterelnököt: ha valakit a kormány kinevez a főpolgármesteri pozícióra, az nem polgármester, hanem helytartó lesz a város vezetőjeként.

Vannak már ennek konkrét jelei?

Említettem, hogy már olvasható a kormány honlapján olyan információ, ami ezt erősíti. Egy „kormány-közeli közvélemény-kutató” – a Századvég – már megkezdte a felméréseket. Van olyan konkrét kérdésük is, hogy

mit szólna, ha nem a lakók választanák meg a főpolgármestert, vagy a kerületi polgármesterek közül két éves rotációban nevezné ki a kormány a város vezetőjét.

Budapest egy egységes város, elfogadhatatlan volna, ha mondjuk Debrecen vagy Fényeslitke közvetlenül megválaszthatna vezetőjét, de a fővárosi polgárok ezt nem tehetnék meg. Ezzel az önkormányzatiság lényege szenvedne csorbát.

Tarlós azzal érvelt, hogy nem szívesen adná át az ellenzék kezébe Budapestet. Fennáll ennek a veszélye?

Ez a tőle megszokott szöveg. Nem gondolnám, hogy az ő regnálását követően „összedőlne a világ”, hiszen az elmúlt években csak látvány beruházásokra került sor. Asszisztált a miniszterelnök Várba költözéséhez, nem rendítette meg, hogy ezért a Liget feldúlásával fizetett a város. Említhetném a Duna Arénát, aminek jószerével a közelébe sem mehetnek a budapestiek. Nem erre lett volna szükségünk.

Javítani kellett volna a közlekedést, a város tisztaságát, felszámolni a barna- és rozsdaövezeteket.

A rengeteg, most folyó felújítás, mintha éppen azt szolgálná, amit ön is hiányolt.

Ezeknek a beruházásoknak nagy része azért zajlik most, mert korábban a város vezetése képtelen volt megfelelően előkészíteni a munkálatokat. Szerintem egyetlen budapesti lakos sem boldog attól, hogy az önkormányzati választás előtti évben rázúdítottak a városra egy olyan akadály-dömpinget, ami megkeseríti mindenkinek az életét. Rendelkezésre állt volna már az előző nyolc év, mégsem éltek a lehetőséggel. Nem zárom ki, hogy persze a felújítás-dömpingben van egyfajta megfelelési kényszer is, ami most több bosszúságot okoz, mint amennyi örömet, majd ha vége lesz.

MTI Fotó: Veres Nándor

Elterjedtek olyan szóbeszédek is, hogy a kormányzat következő államosítási akciójának a színházak lesznek az áldozatai. Ön hallott már erről?

Erről még nem hallottam, de nem volnék meglepve.

A színházak az utolsó olyan „tulajdonai” ennek a városnak, amelyekre még nem vetett szemet az állam.

Az oktatási intézményeket, a kórházakat, a rendelőket már mindet elvették a várostól, feltételezhető, hogy nemcsak a főpolgármester, hanem a színház igazgatók kinevezési jogát is magához szeretné vonni a kormány. Miért pont ezt ne? Ezzel az utolsó olyan terület is elveszítené az önállóságát,

ahol a hatalom számára oly gyűlöletes liberalizmus még virágzik.

Beleillik azoknak a lépéseknek a sorába, amely a kultúra értékeinek átformálását célozza.

Van akkora ereje az ellenzéknek, hogy ezeket a lépéseket, vagy legalább egy részüket, meg tudják akadályozni?

Én az utóbbiban hiszek. Budapest nem támogatta ezt a kormányt. Nem kért az újabb Fidesz kétharmadból, sőt, helyileg éppen ellenkező kétharmad mellett döntött. Azt gondolom, határozott fellépéssel sok mindent meg lehet majd akadályozni, de pontosan tudom, a Kossuth-téren birtokolt kétharmaddal szinte mindent meg lehet oldani.

Lokális háborúk lehetnek

Lendvai Péter
-
0
Lokális háborúk lehetnek

Horváth István, volt bonni, majd bécsi nagykövet a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy Merkel megerősödött, és ő marad a kancellár. Nekünk pedig szinte kötelezően Németország a legfőbb partnerünk.

  • Torz a kormányzatok összehasonlítása
  • Lehet, hogy elkerülhetetlen a konfliktus
  • Pénzügyi világválság jöhet
  • A V4-ek nem fognak meghátarozó szerepet játszani
  • Az RTL nem fog kivonulni

Orbán Viktor azt mondta, hogy ha ő úgy kormányozna, ahogy Angela Merkel, már rég elzavarták volna. Ön szerint is?

Hát nem szívesen beszélek magyar belpolitikai kérdésekről…

De erről csak van véleménye…

Véleményem persze van. Ám sok értelmét nem látom a két kormányzás összehasonlításának. Ez hálátlan dolog, mert akkor össze kellene hasonlítani a két országot is. Angela Merkel egy más kultúrájú nép megbízásából kormányoz, mint Orbán Viktor. Ami például Németországban természetes, az lehet, hogy nálunk nem az. Ez azt is jelenti, hogy nem biztos, hogy Orbán Németországban ugyanúgy tudna kormányozni, mint itthon, de ez fordítva is igaz. Éppen ezért torz az összehasonlítás. Két különböző országról beszélünk, különböző kultúrával és történelemmel.

Annak ellenére, hogy Merkel az NDK-ból jött, azaz hozhatott a magyarhoz hasonló kultúrát magával?

Bizonyos kultúrát nyilván hozott is, de ezt Németországban elfogadják.

Lát olyan politikai mozgást, amely egy átrendeződést hoz magával, vagyis Trump, Erdogán, Putyin, az olasz, az osztrák vezetés, no és persze maga Orbán Viktor elérheti, hogy a világ a populista vezetők irányítása alá kerüljön?

Ha azok a tendenciák, amelyek eléggé kiszámíthatatlanná teszik a világ mozgását, szóval, ha ezek az erők erősödnek, akkor aligha lehet elkerülni bizonyos lokális háborúkat.  Sok kiszámíthatatlan tényező van, akár az Egyesült Államokra, akár Törökországra, Oroszországra gondolok. Mindegyik országnak megvannak a sajátos hatalmi érdekei, de ha ez a kétségtelenül kiszámíthatatlan politikai tendencia erősödik, akkor aligha lehet elkerülni akár a katonai konfrontációt is. Én úgy látom, hogy azok a személyek, akik kiszámíthatatlanná teszik a világot, pénzügyileg, gazdaságilag egyaránt, tovább erősödnek, akkor elkerülhetetlen lesz a konfrontáció.

Abban biztos, hogy ezek csak lokális háborúk lesznek?

Nem tud világháborúhoz vezetni, mert ott olyan erők ütköznének, amelyek már veszélyeztetnék az emberiség jövőjét, de a jelenét is.

Ön szerint annyi józan belátás van a világ vezető politikusaiban, hogy kiszélesedett háború nem törhet ki?

Egy bizonyos pontig el fognak menni a feszültségkeltésben, de azon túl nem. Pont úgy, mint a hidegháború idején; a felek a végén belátták, hogy ez a folyamat a kölcsönös megsemmisítéshez vezet. Tudom, hogy a gazdasági,  pénzügyi világban erős a feszültség, nincs kizárva, hogy rövid időn belül pénzügyi válság lesz a világban, attól függően, hogy az amerikai pénzügyi körök hogyan döntenek a FED-nek a kamatpolitikáját illetően. És ha a pénzügyi feszültség fokozódik, akkor azzal együtt a politikai feszültség is nő. De azt gondolom, hogy a kölcsönös függőség annyira erős, hogy a feszültség egy bizonyos ponton túl nem feszíthető tovább, és ezt az érintettek pontosan tudják.

Abban igaza van Orbánnak, hogy Trump helyes utat választott, amikor a kétoldalú megállapodásokra helyezte át a hangsúlyt,

Minden kétoldalú megállapodás egy idő után multilaterális megállapodássá válik. Kétoldalú megállapodásokkal lehet bizonyos dolgokat szabályozni, de nem lehet szélesebb körre vonatkoztatni. Az Európai Unió vezetése most például sikeres megállapodást kötött, Juncker kint járt Trumpnál, amelynek eredményeként az amerikai elnök visszavett azokból a nagyon merész kijelentésekből, amelyekkel elindította a kereskedelmi jellegű háborút.

Azt mondja, hogy lehetséges egy újabb gazdasági világválság, mellesleg ezt mondja Orbán Viktor is. Ez az előbb említett megegyezés Trump és Juncker között nem akadályozza ezt meg?

A gazdasági válságot nem a kereskedelmi kapcsolatokban meglévő feszültségek okozhatják. Itt most egy nagyobb pénzügyi válság kilátásairól van szó. Nagyon sok szabad pénz van a piacon, amelyet le kell kötni; hogy mi fog történni, azt elsősorban amerikai érdekcsoportok harca fogja eldönteni. A Trump abban érdekelt, hogy a FED irányítását sokkal inkább a kormány befolyása alá vonja, és akadnak olyan pénzügyi  körök, amelyek birkóznak ezzel a törekvéssel, hogy az ő befolyásuk legyen az erősebb. El fogunk jutni a kamatemelés kényszeréhez, épp a sok szabad pénz miatt,és ez kihat majd a világ miden részére, és kihat az euró-dollár viszonyra is. De az euró kiszorítására való törekvések nem fognak eredményre vezetni. Azért nem,. mert az euróhoz tartozó országok gazdasági kapacitása olyan erős, hogy ez legfeljebb a dollár erődöséhez vezetne, ám ez is csak az euró javát szolgálná, vagyis gyengítené az amerikai gazdasági érdekeket. Ezért én azt gondolom, hogy az Európai Uniót az uniós választásokat követően újra fogja rendezni sorait. Éppen ezért nem tartom valószínűnek, hogy a közép-európai országok, vagy mondjuk a visegrádi négyek  az unión belül olyan meghatározó szerepet tudnának játszani, amelyben ezek az országok vennék át az irányítást. Nem szabad elfelejteni, hogy a gazdasági erőviszonyok döntőek, márpedig aszóban forgó három-négy ország gazdasága jelentős mértékben függ az euró övezet országaitól. Ezért képtelenségnek tartom, hogy a farok mozgassa a kutyát. Vagyis képtelenség, hogy Közép-Európa állami meghatározhatják az unió továbbfejlődésének útját. Még akkor is elképzelhetetlen ez, ha az illiberális körök bizonyos mértékben megerősödnek. Ezek a körök az állam szerepét akarják növelni, ám ez előbb utóbb tragédiához fog vezetni. A piac szabályozó szerepét nem tudja helyettesíteni semmi. Lehet természetesen befolyásolni, sőt kell is, de azok az eszközök, amelyek erre alkalmasak lennének, nem állnak rendelkezésre. Tehát egyetlen erősen jobboldalra tolódó párt sem tudja megakadályozni a piac szabályozó szerepét.

Ön egykor bonni nagykövetként dolgozott, és ma is jól ismeri a német viszonyokat. Többször elterjedt annak híre, az RTL Klubot szeretnék magyar kézben tudni. Mi a realitása annak, hogy az RTL megváljon magyar „lányától”?

 Voltak ilyen próbálkozások, arra is, hogy kivonuljon, vagy korlátozzák a működését. Én, amennyire a háttér információim helyesek, úgy tudom, hogy nincs tervbe véve az RTL magyarországi tevékenységének a beszüntetése. Szerintem, ha a csatorna történetesen veszteséges lenne, akkor sem vonulnának ki, fontos presztízs, hogy jelen legyenek ezen a piacon.

Ha már média, még egy kérdés ezzel kapcsolatban: magyar jobboldali körök állítása szerint Németországban erős cenzúra van a sajtó fölött. Ön szerint is?

Nem érzek ilyet. Nézem a németországi médiát, újságot olvasok, tévét nézek, nem látom, hogy cenzúra szabályozná a működést. Nem hogy cenzúra nincsen, kifejezetten sokféle áramlat jelenik meg. Ha volna cenzúra, akkor az állami televízióban nem cikiznék annyit, a kormánypártokat. Sokszor gondolok arra, hogy az a sok kritikus vélemény, ami megjelenik a német televízióban a kormányról, személy szerint Merkelről is, annak töredékét nem látom a magyar televízióban. Pedig egy demokratikus országban nagyon fontos lenne, hogy egy köztelevízióban annak is helyet adjanak, ami az ellenzék, vagy mások véleménye a kormányról, vagy annak tagjairól.

Amúgy merre megy most Németország?

Merkel nagyon kritikus időszakot élt át, már temették is őt. Én azonban biztos voltam benne – hangot is adtam neki -, hogy végül győz a józan ész, a racionális gondolkodás, és Merkel stabilan fog kikerülni a válságból. Mert ő azt a nézetet képviseli, amely a német többségnek imponál. Ő a nyugodta erő; van is neki egy beceneve: ő a Mami. A társadalom nagyobb része mellé állt, függetlenül a migráns-problémától. Emiatt különben nagyon sok bírálatot kapott, de nem követelték a fejét. A többség legalább is nem. Kétségtelen, az egyébként rendkívül segítőkész németek számára is súlyos problémát okozott és okoz ma is az egyszerre odazúduló tömeg, de ők ezt képesek feldolgozni.

Miként látja a magyar-német viszonyt?

Magyarországnak meg kell néznie, hogy hol van a térképen. Mi soha nem fogunk tudni angolszász orientációt választani. Mi a német nyelvi kultúrkörhöz tartozó ország vagyunk. Ne feledjük, hogy a századforduló idején, az 1900-as években, Budapest lakosságának mintegy nyolcvan százaléka németül beszélt. Ebbe természetesen beletartozik Ausztria is. Mi ezen nőttünk fel, többszáz éven keresztül. Nem lettünk iszlám ország, mi valóban ehhez az úgynevezett nyugati kultúrkörhöz tartozunk. Nem Allah-hoz, hanem Mózes tábláihoz tartozunk. Ez az érdekszféra a mienk. Ha tetszik, ha nem, Németország nem foglalkozik kiemelten Magyarországgal, de mi nem tudunk megszabadulni ettől a kötődéstől. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nyolcvanas évek elejétől a magyar gazdaságpolitikai élet irányítását már annyi kooperáció jellemezte, hogy a rendszerváltás idejére már több mint ötezer vegyesvállalat működött, s ezeknek a nyolcvan százaléka német és osztrák tulajdonú volt.  Ez meghatározza Magyarország kül- és gazdaságpolitikáját. Ide tehát nem fog annyi japán, kínai, vagy orosz tőke, mint amennyi német van. És ezek akkor is itt maradnak, ha imitt-amott veszteség akkumulálódik.  Vagyis a két ország viszonyát mindig is a történelmi tradíciók fogják meghatározni. Mi ugye a szovjet befolyási övezethez tartoztunk, de váltani kellett, új orientációs irányt választani, mert onnan már nem jött többé semmi. És nem mehettünk más felé, mint a németek irányába. Jeszenszky és Antall annak idején az amerikai preferenciát támogatta, de én már akkor is mondtam nekik: mi lehetünk érdekesek átmenetileg az amerikaiak számára, főként politikailag. De soha nem lesz az Egyesült Államok az az ország, amely egy kanyit is hajlandó fizetni nekünk, ha éppen bajban vagyunk. Mi nem vagyunk számukra hosszabb távon sem politikailag, sem gazdaságilag, sem stratégiailag érdekesek. Mi egy Alföld vagyunk a számukra, ahol nagyon messze el lehet látni a kukoricásból is.

És az osztrákok?

Az ő politikájuk mindig követni fogja a németet.

A kancellár sem lendül jobbra?

Nem, nem fog jobbra lendülni. Természetesen őket is megfertőzte a migrációs probléma. Persze belpolitikai konfliktusokkal jár ez együtt, de nem lép át bizonyos határokon. Az orientációt tekintve mindig igazodni fognak Németországhoz, már csak azért is, mert a nemzeti jövedelem megtermelésének több, mint nyolcvan százaléka Németországhoz kapcsolja őket. Mint ahogy az Unió országainak nagyobbik részét Németország finanszírozza.  Ki állította talpra Görögországot, vagy Portugáliát? És ki fogja majd Olaszországot? Németországnak akkora gazdasági és aranytartalékai vannak, hogy egész Európát tudná finanszírozni.

Ha már Európa. Muszáj újra Orbánról beszélni. Azt mondta a múlt héten, hogy az Unió vezetése már megbukott, döntései érvénytelenek. Erről mit gondol?

Tíz hónappal a választás előtt, egy összezilált politikai, gazdasági helyzetben nem túl nagy művészet bírálni az európai vezetést. Ez olyan, mint mikor a haldoklóba egy kicsit még belerúgunk. Nem feladatom nekem értékelni az Uniót,  de 2004 óta, amióta felvettek bennünket a közösségbe, nagyon sok eredményt is felmutatott.  A gazdasági válság, majd az orosz-ukrán konfliktus, illetve annak nemzetközi hatásai akadályozták az Unió gazdasági és politikai fejlődését, és felszínre hozták a kritikákat is, amelyeket Orbán politikai megfontolásokból nagyon jól kihasznált. Fékezték az előrehaladást a német, és a francia választások is. Ami pedig az Unió döntéseit illeti: ameddig hivatalban van a mai vezetés, addig a döntései érvényesek. Ezeket megtámadni politikai nonszensz. Lehet, hogy ügyes húzás ilyet mondani, de az az érzésem, hogy ezekre a mondatokra a többség nem figyel oda. És itt visszatérnék a magyar-német viszonyra: azt állítom, hogy Merkel marad a kancellár, jól lavíroz az Egyesült Államok, az Unió és Kína között, de Oroszországot is jól kezeli. És téved Trump, amikor arról beszél, hogy a németek, a gáz miatt, függővé váltak Oroszországtól. Téved, mert ez kétoldalú dolog: az oroszoknak meg a pénzre van szükségük. Nekik akkor is az az érdekük, hogy eladják a gázt, ha a határon oda-vissza lövöldöznének.  De szerencsére nem lövöldöznek, és reméljük ez így is marad.   

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan