Érdekes

Bréking nyúz, 2018. június 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Ripost még mindig nem tud lejönni a szerről, mentálisan az Origo is veszélyeztetett, merthogy nekik is mindenről AZ jut az eszükbe, a migránsok persze és Soros, és hát a PestSrácok sem marad ki a méjnsztrímből, de nekik a migránsozás mellett még a Mazsihisz befeketítésére is maradt erejük, a 888-nak ezúttal mindössze Merkel mesterkedéseinek leleplezésére futotta.

Ripost: Soros be­in­dí­totta a Bal­kán-ter­vet, há­ló­zata min­de­nütt ott van

„Kü­szö­bön az új mig­rá­ciós vál­ság, Auszt­ria már a ha­tá­rai le­zá­rá­sára ké­szül. Több tíz­ezer mig­ráns a Bal­kán­ról Nyu­gat-Eu­ró­pába tart, út­ju­kon a Soros-szer­ve­ze­tek em­be­rei se­gí­tik őket, és azon dol­goz­nak, hogy a ha­tá­lyos tör­vé­nye­ket is ki­játszva le­bont­sák előt­tük az aka­dá­lyo­kat.

Az új nyugat-balkáni útvonal Albániát, Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, Horvátországot és Szlovéniát érinti. Egy, az Origón publikált elemzés azt mutatja meg, hogy miként hálózta be Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül ezeket az országokat is.

A Soros-szervezetek a migrációt mint pozitív folyamatot igyekeznek bemutatni a társadalom számára és azon dolgoznak, hogy lazítsanak a bevándorlási rendszer merevségén””.

Origo: Egyre nő a muszlim terrorveszély, több terrorelhárító lesz a briteknél

„Kétezer fővel bővítik a terrorizmusellenes elhárító és hírszerző szolgálatok létszámát – közölte Sajid Javid. A konzervatív párti brit kormány új, átfogó terrorellenes stratégiáját egyébként hétfőn ismerteti a londoni alsóházban.

A brit belügyminiszter hozzátette: a stratégia része az is, hogyaz MI5 az eddigieknél sokkal több információt oszt meg más szervezetekkel.

Javid szerint a terrorfenyegetésről gyűjtött információkat a jövőben a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályán kívül megkapják a helyi, kisebb közösségek rendőrségei és egyes esetekben az önkormányzatok is.”

888: Merkel szeretné, ha Európa megbékélne a migránskvótával

„A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az EU külső határának biztosítása, a közös menekültpolitika és a küzdelem a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért mind-mind létfontosságú ügy, „egzisztenciális kérdés Európa számára”. Arra a kérdésre, hogy elégséges-e a határvédelem javítása, azt mondta, hogy

fel kell építeni egy közös menekültügyi rendszert, amelyben minden országban hasonló mércék alapján döntenek arról, hogy ki kaphat menedékjogot.”

Rámutatott, a jelenlegi széttartó szabályozás miatt ugyanannak a származási országnak az állampolgárai egészen más valószínűséggel szereznek tartózkodási jogot Németországban, mint például Franciaországban. Elmondása szerint az új rendszer kiépítésének utolsó szakaszában valóban meg kell teremteni egy „közös európai menekültügyi hatóságot, amely egy egységes európai menedékjogi szabályozás alapján lebonyolítja a menekültügyi eljárásokat a külső határokon”.

PestiSrácok Izrael és a magyar kormány ellen kampányolt a Mazsihisz képviselője

„Ugyan a Mazsihisz hivatalosan nem politizáló intézmény, mégis arra lettünk figyelmesek a választás során, hogy a baloldali zsidó szervezet aktívan támadta az akkori kormányt, nem egyszer Izrael-ellenes összeesküvés-elméleteket terjesztve. Főszereplőnk Nagy Ákos, aki egy tavaly év végi cikk szerint a Mazsihisz kommunikációs igazgatója. Nagy a Pázmányon tanult Lovas István médiaszakján, 2008-ban még a Köves Slomó-féle konzervatív EMIH-et támogatta nyilatkozataival, a Mazsihisz lehetséges leváltóiként üdvözölve őket.

Mára azonban változtak az idők, Nagy azóta Heisler András jobbkeze és a Kidma nevű baloldali zsidó ifjúsági csoport vezetője lett.

Ezután az egykor volt belügyi tudósító  Stefka István fémjelezte pestiSrácok hosszan idéz a Kidma Facebook oldalán megjelent szövegekből, amelyek azonban a külső szemlélő számára annyira érdektelenek, hogy még a Pesti Srácok olvasóit (már amennyiben vannak ilyenek) olvasóit sem érdeklik, a mi olvasóinkat pedig tisztelettel megkíméljük unalmas szövegek olvasásától.”

Bréking nyúz, 2018. június 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az Origo elmeséli, hogy milyen a félelem és rettegés Leszbosz szigetén

Az Origo kihasználja, hogy még mindig van tartalék a migránsozásból következő rettegtetésben, a 888 maradéktalanul eltorzult, felismerhetetlen Jobbikról ír, a Lokál úgy értesült, hogy Vona Gábor pénzzel támogatta volna Juhász Péter pártját. Őrület, de nincs benne rendszer.

Origo: Szpirosz Galinisz, Leszbosz legnagyobb városának, Mytilene-nek a polgármestere arról beszélt, hogy a településen élőket egyre nagyobb aggodalommal tölti el a migránsok jelenléte. Athén és Brüsszel pedig teljes mértékben magukra hagyta őket.

Már ott tartanak, hogya gyerekeket a bevándorlók miatt egyáltalán nem merik kiengedni az utcára és a nők sem mernek egyedül sétálni.

Evangelosz Mirsziniasz, a leszboszi kereskedelmi kamara elnöke szerinta migráció következtében a szigeten leálltak a befektetések és a kereskedelem. (Origo: Leszbosz szigetén a gyerekeket a migránsok miatt nem merik kiengedni az utcára)

A Lokál bemutatja, hogyan tereget Toroczkai

Úgy tűnik Toroczkai László eldöntötte, kiteregeti a Jobbik szennyesét. Ásotthalom polgármestere azt állítja, a Vona Gábor vezette Jobbik pénzzel segítette volna ki Juhász Péter pártját.

Toroczkai közösségi oldalán ezt írta ki: Megszűnik az Együtt nevű párt, mert a választásokon még 1 százalékot sem tudtak elérni. A 150 millió forintos kampánytámogatást is vissza kell fizetniük. A Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke, Sneider Tamás, valamint Sövegjártó Kristóf,Vona Gábor főtanácsadója 2018. április 12-én (tehát 4 nappal a választási bukás után) arra próbálta rávenni a Jobbik elnökségét, hogy az anyagilag tönkretett Jobbik pártkasszájából, vagy az Alfahíren rendezett nyilvános gyűjtésből pénzzel segítsük meg az Együtt vezetőit, hogy vissza tudják fizetni a tartozást – áll a bejegyzésben.

A pénzt tehát a drogliberalizációért küzdő Juhász Péternek, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon legközvetlenebb munkatársának, egykori kabinetfőnökének, Szigetvári Viktornak kellett volna adni- folytatja írását Toroczkai, aki hozzá tette, szerencsére ezt a hazaárulást sikerült megakadályoznunk az elnökségben, de ekkor már tudtam, hogy a Jobbikot csak úgy lehet visszaterelni az eredeti útra, ha megnyerem az elnökválasztást. (Toroczkai kitálalt! Vona pénzelte volna a nőverő Juhász Pétert).

A 888 szívtelenségről, lelketlenségről, jogtalanságról, visszaélésről, zsarolásról és terrorról 

Morvai Krisztina közleményében azt írja, hogy Dúró Dóra ne adja vissza az áprilisi voksoláson megszerzett mandátumát az „eltorzult, felismerhetetlen” Jobbiknak, hanem „független képviselőként használja azt a valódi nemzeti érdekek képviseletére, összefogva a többi olyan (egykori) jobbikossal, akik megelégelték a párton belüli terrort.”

Az EP-képviselő az Echo TV-ben pedig úgy fogalmazott: „Most már sokkal többről van szó, mint egy pártnak az olyan belső ügyei, amiről úgy gondoltam, hogy ehhez nekem már semmi közöm. Most már olyan dolgok történnek, amivel szemben magyar emberként és jogászként is fel kell lázadjak.  Hát például amit Dúró Dórával csinálnak, tehát ez a fajta önkény, ez a fajta szívtelenség, lelketlenség, jogtalanság, visszaélés, zsarolás, terror – pontosan ezek azok a dolgok, amik ellen a Jobbik létrejött, illetve megerősödött. (888. Morvai Krisztina beolvasott a Jobbiknak

Egy 7, 1 hét, egy hét – Ott, ahol a párt szakad

  • Dúró Dóra hiába közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

  • Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

  • A hét legfontosabb belpolitikai eseményére nem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor.

Ez a hét megint nem az ellenzéké volt. A Jobbik kizárta a párt parlamenti frakciójából Dúró Dórát, és felszólította, hogy adja vissza képviselői mandátumát. Dúró, lapzártánkig legalábbis, erre nem volt hajlandó, így az ügynek nyilván még lesz folytatása.

Dúró Dórát több jobbikos vezető is pártjuk egyik legnépszerűbb politikusának tartja,

és emiatt sajnálják is, hogy nem dönthettek másképp. A Jobbikból évekkel korábban már eltávolított Novák Előd feleségének egyetlen bűne – legalábbis a Jobbik szempontjából – az volt, hogy a Jobbik-frakció egyetlen tagjaként az elnökválasztáson alulmaradt és emiatt új platform létrehozásán ügyködő  Toroczkai Lászlóval tartott volna.

A Jobbik elnöksége azonban nem díjazta Toroczkai platformalapítási törekvéseit, közölték, hogy ez ellentétes az alapszabállyal, és fegyelmi eljárás indul vele szemben. Amikor ezt követően Dúró Dóra közölte, hogy marad a Jobbikban, mert számára fontos a párt, már késő volt: a frakció és az elnökség is úgy döntött, hogy a továbbiakban nem számít rá.

Az LMP házatáján sincs ok az unalomra. Róna Péter bejelentette, hogy szakít a párttal A közgazdászprofesszor az LMP politikai mindennapjaiban az utóbbin évben már nemigen vett rész, távozása tehát inkább szimbolikus jelentőségű  – annak viszont igencsak erős. Rónával egy ikon távozott Schiffer András egykori pártjából, melynek romjain hovatovább csak a Szél Bernadettel szimpatizálók maradnak.

Szél Bernadett, MTI Fotó: Bruzák Noémi

Érdekesség egyébként, hogy

sorra kapják a fegyelmiket azok az egykori LMP-s képviselőjelöltek, akik a választási kampány során visszaléptek más ellenzéki pártok jelöltjei javára.

Ez a persze csak azok számára meglepő, akik komolyan vették, hogy lehet más a politika, azaz, az LMP által (is) támogatott összefogás.

A Momentum sem úszta meg távozás nélkül. Bár a párt jelenleg távolról sem annyira jelentős, mint az előbb említett két másik – azok sem túlságosan izmosak, és a jövőbeni kilátásaik sem túl bíztatók– de vélhetően Fekete-Győr András pártjából is távoznia kell egy embernek. Galgóczi Péterről van szó, akinek a fegyelmi eljárás lefolytatása után azért kell majd mennie, mert a választási kampányban Pest megye 11. számú választókerületében visszalépett az MSZP-Párbeszéd közös jelöltje, Kücsön Sándor javára.

A visszalépéssel akkor nem volt baja a Momentumnak, mint március végén kelt közleményükben írták, „A visszalépést a Momentum vezetősége is támogatja, és kiáll Galgóczi Péter döntése mellett. A Momentum vezetősége ismét leszögezte: mindent megteszünk a kormányváltásért, és addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan.”

Ez volt március végén, de most már június eleje van, és Galgóczi ellen eljárás zajlik a párton belül – ha az ügyét vizsgáló grémium úgy dönt, ki is zárhatják a Momentumból.

A hét legfontosabb belpolitikai eseményére mégsem Magyarországon, hanem Washingtonban került sor – Szijjártó Péter ott találkozott ugyanis amerikai kollégájával, Mike Pompeoval.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Washingtonban, (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

A találkozás magyar szempontból nagy diplomáciai sikernek számít, hiszen

2010 óta ilyen szinten nem fogadtak magyar politikust az Egyesült Államokban, nem is szólva egy esetleges Orbán-Trump találkozóról.

Pedig ez utóbbi lenne Orbán Viktor álma, hiszen ezzel olyan politikusnak tűnhetne, akivel Trump elnök és úgy általában az amerikai politika is számol.

És bár a mostani külügyminiszter találkozó bíztató jelnek mondható, elbizakodottságra nincs ok. A két ország ugyan hagyományosan jó viszonyt ápol egymással – ezt egyik fél sem szokta kifelejteni a közleményeiből –s Magyarországot megbízható NATO szövetségesnek tartják, ám sok megoldatlan probléma van, amelyek nehezítik Orbán számára, hogy az épp regnáló amerikai elnökkel találkozhasson. Most épp a Stop Soros törvénycsomag és a CEU körüli méltatlan huzavona az ütközőpont, nem mellesleg pedig a mindkettővel összefüggő emberi jogok helyzete Magyarországon, különös tekintettel a civil szervezetek kormányszintű vegzálására, valamint a sajtószabadság kérdésére. E két utóbbira az amerikaiak hagyományosan és különösen kényesek.

Pompeo és Szijjártó találkozója után nem volt közös sajtótájékoztató, közlemény azonban igen. A magyar fél beszámolójából kimaradt, hogy az amerikaiak nyomatékosan figyelmeztették Szijjártón keresztül a magyar kormányt a Putyinnal való barátkozás veszélyeire, és arra, hogy mennyire aggódnak a civil társadalom elleni támadások miatt. E két utóbbi gondolat nem szerepelt a magyar változatban – tálán a kormány, és hű fegyverhordozója, a  Magyar Távirati Iroda, nem akarta ilyen szomorú megfogalmazásokkal beárnyékolni a magyar emberek egyre derűsebbnek mutatott mindennapjait.

Ettől eltekintve még minden lehet, ha Trump elnök hajlandó találkozni az észak-koreai vezetővel – és most megint úgy néz ki, hogy június 12-én összefutnak Szingapúrban – akár még az is előfordulhat, ami ma nem látszik nagyon valószínűnek, hogy egy nap Orbán Viktor is meghívást kap a Fehér Házba.

Bréking nyúz, június 1. – Tudósítás a másik valóságból

0

Megint Soros György áll a kormánypropaganda célkeresztjében, mindenhol vele lehet találkozni: hol azzal vádolják, hogy a magyar ügyvédeket hálóz be, hol azzal, hogy „szétzilálja” Európát, hol pedig azzal, hogy politikusokat börtönöztet be. És egy kis bónusz szörnyülködés a Magyar Időkben egy musical miatt.

Szájer József a Pesti Srácoknak azt mondta: Soros bemutatta második tervét Európa szétzilálására

„Itt a kettes számú Soros-terv, amit nem lehet félvállról venni, fel kell vennünk a kesztyűt ismét – mondta a PestiSrácok.hu-nak Strasbourgban adott interjúban Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese, a Fidesz egyik alapítója azután, hogy a spekuláns saját lapjában nyilvánosságra hozta a bevándorlók Európájáról alkotott újabb vízióját. A politikus szerint a milliárdos célja, hogy manipulálja az Európai Uniót és beavatkozzon annak irányításába. (…)

Szájer arra is felhívta a figyelmet, hogy a spekuláns civil hálózata kimutatta foga fehérét, hiszen az eredetileg az emberi jogok védelmére létrehozott Human Rights Watch most azzal tölti idejét, hogy megkísérelje kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból. – Az emberi jogokért való aggódás tehát csak hablatyolás – nyomatékosította, hozzátéve, hogy a Fidesznek nem kell aggódnia, hiszen nem a magyar konzervatívok lógnak ki a sorból, hanem például Juncker, aki elment Marx-szobrot avatni.”

Az Origo szerint a „Soros-hálózat” az ügyvédek és ombudsman körül „ólálkodik”

„A Tűzfalcsoport újabb megdöbbentő tényekről számolt be, most éppen a Budapesti Ügyvédi Kamara és a hazai Soros-szervezetek összefonódásáról. Beszámol arról a cikk, hogy számos továbbképzést szervezett a kamara Ügyvédakadémia néven, ahol a vezető előadók természetesen a Helsinki Bizottság és más sorosista szervezetek köpönyegéből bújtak elő. De arról is ír a cikk, hogy a sorosista szervezet nemrégiben a „Fiatalkorúak büntetőeljárásbeli jogainak megerősítése” címen továbbképzést szerveztek a „szerencsés” ügyvédek számára. Kiderül az is, hogy a Helsinki Bizottság már hallgatókorában próbálja behálózni és átmosni az agyát a fiatal jogászoknak, hiszen Jogklinika néven programot működtet, amelynek a célja, hogy már az egyetemi éveik során ügyvédek irányítása alatt betekintést nyerjenek a menedékjogi eljárásba. A Budapesti Ügyvédi Kamara által működtetett Pesti Ügyvéd pedig tele van a Transparency International javaslataival. De úgy tűnik, hogy Sorosék nem elégszenek meg a BÜK bekebelezésével, most már az Alapvető Jogok Biztosának hivatala körül is ólálkodnak.”

A Magyar Idők szerint nem a korrupció és a törvénytelen lehallgatások miatt ítélték el a macedón miniszterelnököt, hanem mert Soros

„A napokban első fokon két év börtönre ítélték korrupciós ügyek miatt Macedónia korábbi jobboldali miniszterelnökét, Nikola Gruevszkit, aki Soros útjában állt, migrációellenes politikát folytatott. (…)

Macedóniában a Különleges Főügyészi Hivatal (SJO) vádemelése nyomán a napokban első fokon két év börtönre ítélték korrupciós ügyek miatt a korábbi jobboldali miniszterelnököt, Nikola Gruevszkit.

A háttérben azonban az a kép rajzolódik ki, hogy egy, a tömeges migrációt ellenző kormányfőt a Soros György hálózatához tartozó „civil körök” keltette politikai káoszban megbuktatnak, majd az EU, illetve a korábbi Obama-adminisztráció közbenjárására, nemzetközi nyomásra felállított speciális ügyészi szervezet „segítségével” jogilag is ellehetetlenítenek. (…)

Az ügy politikai megítélése szempontjából nem elhanyagolható, hogy a nemzetközi migráció kezelését illetően Gruevszki és Soros álláspontja nagyon távoli volt egymástól: a jobboldali macedón miniszterelnök kormánya által 2015-ben a macedón–görög határra felépített kerítésnek a nyugat-balkáni migráció féken tartását illetően jelentős szerepe volt és van, de a Gruevszki-kabinet 2015-től aktívan fellépett az Open Society Foundation (OSF), illetve a hozzá köthető „civil szervezetek” helyi tevékenysége ellen is.”

Az ifjú kereszténydemokraták egyik vezetője a 888-on ír arról, hogy Soros

„Egyre többen látják, hogy Európa a saját vesztébe rohan. Egyre többen emelik fel hangjukat a sorosista és nemzetek megdöntésére irányuló spekuláció ellen. A kérdés, hogy végre a fejükhöz kapnak-e az EU vezetői? A csiki-csuki játék veszélyes, a kvótarendszer egyértelműen elhibázott törekvés, ennek ellenére az európai politikusok nagy része továbbra is kiáll eddigi politikája mellett.

Soros György legújabb elképzelése szerint egy új, afrikai Marshall-terv révén a bevándorlást finanszírozni kell, a nemzetállamoknak félre kell tenniük a nemzeti érdekeiket, az unió fennmaradását kell előtérbe helyezniük. Nem kívánok kérdéseket feltenni ez ügyben. A helyzet küzdelmes és siralmas.

Látható, hogy harc és küzdelem zajlik, nemcsak itthon, hanem a határainkon kívül is, miközben az illegális migráció és a terrorizmus Damoklész kardjaként lebeg Európa feje felett. Sajnos a magyar ellenzék is csatlakozik az őrület fokozásához. Azon kívül, hogy lassan úgy párolognak el, mint a higany – amelyet, ha nem zárnak el egy fémdobozba, olyan, mintha nem is lett volna –, mit tesznek? Higanyként viselkednek. Akár az ellenzékre vagy a migrációra is használhatnánk a higanyt mint jelzőt. A higany ugyanúgy mérgező, mint az a magatartás, amit az ellenzék produkál, mind maguk, mind a választóik, mind a nemzet számára.”

A Magyar Idők szerint a Billy Elliott a homoszexualitást propagálja

„A polgári oldal fontos alapköve, hogy a homoszexualitást nem bünteti sem jogilag, sem kiközösítéssel (igen helyesen), viszont nem is propagálja (szintén helyesen). Ám nem lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti.

Ehhez képest érthetetlen, ami közpénzen egy neves közintézményben, az Operaházban előfordulhatott. ​Az elmúlt két évadban több olyan opera-előadást is volt szerencsénk látni, amely nyíltan homoszexuális utalásokkal és erre utaló jelenetekkel volt teli, de, gondoltam, ezeket aránylag kevesen látják, és azok is már felnőttek.

Azonban tavaly bekerült bérleti előadás​aink​ közé egy kifejezetten gyermekeknek szánt musical is, amely túlmegy a jó ízlés határán, és ami a nagyobb baj, szinte csak kisiskolás gyerekek a nézők. Szerintem a rendezőt és azt, aki hagyta, hogy bemutassák, nem lenne túlzás megrontással vádolni. (…)

Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, ​tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?

Amikor ott voltunk, az Erkel Színház tele volt gyerekkel, akik a következőket láthatt​ák: egy szegény angol bányász fiú ​foci helyett ​inkább ​balettozni szeretne (ez nyilván tipikus!). Ha már balettozik, akkor csak ​meleg lehet. Ezt abból is tudhatjuk, hogy beletettek egy csomó jelenetet A hattyúk tavából, amiről a műveltebb közönség tudja, hogy erről a problematikáról ​szól az egész, valószínűleg azért, mert Pjotr Csajkovszkij is meleg volt. (…)

A főszereplő halott édesanyja rendszeresen megjelenik, és csak azt hangsúlyozza, hogy „Merj önmagad lenni”, vagyis persze meleg. Mi más lenne egy anya álma! Hab a tortán, hogy sokszor borzasztó közönséges a darab nyelvezete, állandóan ilyeneket hallunk a gyerekektől, hogy: basszus, szívatás stb. (…)

A közönség, a ​gyerekek és nagymamák nem ​v​​ették észre a legtöbb alantas befolyásoló eszközt, ​a darabot dörgő vastaps kísérte, csak mi ültünk döbbenten.”

Idő előtt engedték ki Zuschlagot az előzetesből

0

Négy nappal korábban engedték ki az előzetes letartóztatásból Zuschlag Jánost, akit januárban a választással összefüggésben tiltott adatszerzéssel gyanúsították meg. Márciusban még fontos lehetett, hogy a választás idején előzetesben legyen.

Valóban váratlan volt, amikor az ügyész hétfőn közölte, hogy hazamehetek, mert a legutóbbi előzetes éppen ma járt volna le – mondta el a Független Hírügynökségnek a 24.hu hírét megerősítve.

Zuschlag Jánost először januárban vették őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba először 30 napra, s ezt hosszabbították meg. Ennek ideje járt volna le ma.

A gyanú szerint ő is tagja volt annak a társaságnak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy

egy biztosításközvetítő cég adatbázisából személyes adatokat loptak ki,

amelyekkel a parlamenti választáson induló kamupártok számára szereztek volna ajánlásokat, hogy ezen pártok nevében több százmillió forint támogatáshoz juthassanak.

Nem lehet tudni, miért nem kérték az előzetes meghosszabbítását, sőt, engedtek ki idő előtt, mert ezt nem kötelesek megindokolni – mondta el Zuschlag, aki szerint semmi változás sincs az ügyben, az változatlanul nyomozati szakban van.

Eddig a tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélye volt az előzetes kérésének indoklása. Annyi is tudható még, ami az ügyész március eleji beadványában állt, hogy

ha kiengednének, bekapcsolódhatnék a 2018-as választás jelöltállításába. Ez lenne a bűnismétlés

– fűzte hozzá az egykori szocialista politikus. Természetesen nem jelöltként, mert a közügyektől eltiltás miatt erre nincs lehetőség.

Zuschlag tagadta, hogy kamupártoknak nyújtott volna segítséget. Több pártnak dolgozott a választások előkészületeként, és egyiknél történt, hogy 3-4 egyéni választókerületben gyűjtöttek adatokat ajánlásokhoz a biztosításközvetítő cég adatbázisából – mondta. Vele szemben azonban nem az a gyanú, hogy megszerezte az adatokat, hanem hogy tudott róla. Elismertem, hogy tudtam erről, de nem foglalkoztam vele, magát az adatbázist pedig sose láttam – mondta. Vagyis itt kis súlyú bűncselekményről van szó – tett hozzá magyarázólag.

Még nem tudja, mit fog csinálni, legfontosabb, hogy a családdal legyen. Megerősítette, hogy változatlanul a záróvizsgája van hátra a jogi egyetemen, plusz egy okj-s képzésen pénzügy- és számvitelből két vizsgája.

A volt szocialista politikus korábban hat évet töltött börtönben, mert mintegy 75 millió forint pályázati pénzt vett fel civil szervezetek nevében.

Politikai (H)arcképcsarnok – VII. Matolcsy György, Orbán Viktor jobbkeze

„Matolcsy György az én jobbkezem”, mondta róla 2010 végén Orbán Viktor, majd hozzátette, „az ember pedig nem válik meg a jobbkezétől.” Azóta is jóban, rosszban együtt vannak. 2011-ben Matolcsy volt az, aki, még a nemzetgazdaságért felelős miniszterként, büszkén bejelentette, hogy kipateroltuk az IMF-et. Matolcsy György pályaképének felvázolását egy régi, sokak feltehetőleg számára ismeretlen epizóddal kezdjük.

A kétkabátos Matolcsy

Matolcsy György szakmai pályafutása állásokban bővelkedett ugyan, ám valóságos munkavégzés tekintetében már kevésbé volt ennyire számottevő. Soha nem dolgozott a versenyszférában, többnyire olyan helyekre vetette a sors, ahol költeni kellett az erőforrást, kihelyezni, elosztani.

Orbán Viktor jobbkeze, mellesleg még az állampárt tagjaként, 1977 és 1990 között az alábbi munkahelyeken építette a szocializmust: Ipargazdasági és Iparszervezési Intézet (munkatárs), Pénzügyminisztérium, Ipari főosztálya (főelőadó, osztályvezető), Pénzügyminisztérium Miniszteri Titkársága (titkárságvezető), Pénzügyminisztérium Koordinációs Bizottsága (osztályvezető-helyettes), Pénzügykutató Intézet (munkatárs, tudományos főmunkatárs).

 

MTI Fotó: Kovács Tamás

Matolcsy György (már nem a megszűnt MSZMP tagjaként), 1990-től az alábbi munkahelyeken dolgozott: Pénzügykutató Rt. (munkatárs, tudományos főmunkatárs), Miniszterelnöki Hivatal (politikai államtitkár), Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (a magyar állam képviselője), Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Növekedéskutató Intézet (igazgató), Gazdasági Minisztérium (miniszter), Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (kuratóriumi elnök), Országgyűlés (képviselő), Nemzetgazdasági Minisztérium (miniszter).

Miniszterségét és jegybank elnöki beosztását leszámítva a többi munkaköre nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott. De nyoma azért néhol megmaradt:

amikor még az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban képviselte Magyarországot, Kétkabátos Matolcsyként ismerték a kollégák.

Az elnevezésnek története van. Matolcsy – egykori munkatársai beszámolója szerint – többnyire az irodaházzal szemközti klubban töltötte a munkaidő nagy részét. Nem lehetett ráfogni, hogy tétlenkedett volna, ellenkezőleg: mindig csinált valamit. Úszott, relaxált, olvasott, mikor mi adódott. Majd, még a munkaidő vége előtt, felvette az egyik kabátját, és hazament. De nem úgy ment haza, mint más, közönséges földi halandó tette volna: hebehurgyán, bele a vakvilágba. Matolcsy mindig tartott a szobájában a fogason egy második kabátot, vagy egy felöltőt, zakót, és a kollégák, ha bárki kereste, azt mondták: nem tudom, hol van, biztosan csak kifutott a szobából, hiszen itt lóg a kabátja!

Száz unokatestvért, ezeret!

Matolcsy György jegybankelnök nagy családból származik, elmondása szerint csak az unokatestvérei több mint százan vannak. Ezt ő maga mondta, nyilván kissé ironikusan egy újságírói kérdésre válaszolva.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a rokoni kapcsolatnak számos más fokozata is van, jó esély van arra, hogyha eldobunk egy követ, Matolcsy valamelyik rokonát találjuk fejen. Ha mi is Matolcsy rokonai lehetnénk, bankunk lenne például, mint Szemerey Tamásnak. Aki, mint köztudott, egyike a száz Matolcsy-unokatestvérnek. Növekedési és Hitel Banknak hívnák e pénzintézetet, amelyen keresztül a Magyar Nemzeti Bank alapítványai százmilliókat költenek társadalmilag hasznos célokra. Olyanokra, mint teszem azt, a tanzániai sajtószabadság tanulmányozása, vagy, ami talán még ennél is hasznosabb, Matolcsy György Sakk és póker című könyvének kiadása.

De jutna ebből a pénzből, 400 milliós hitel formájában, annak a kecskeméti illetőségű Duális Képzési Központnak is, melynek vezetője szintén egy unokatestvér, Szemerey Szabolcs.

Matolcsy György mindezt nem tartja hibának. Lopásnak még kevésbé, mert szerinte ez viszi előre, mozgatja, hajtja a gazdaságot.

Matolcsy és a négyek bandája

„Négy oka volt annak, hogy a gazdaság az elmúlt évben másfél százalékkal visszaesett: a mezőgazdaságot sújtó aszály, a bankrendszer hitelforrás-kivonása, a belső fogyasztás csökkenése és 500 milliárd forintnyi tervezett uniós forrás befektetésének elmaradása.”

Ezt mondta 2012-ben, még miniszterként Matolcsy. Csak akkor következik be a várt növekedési fordulat, tette hozzá Orbán Viktor jobbkeze, ha ez a négy tényező megfordul.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Matolcsyban sok más mellett az a jó, hogy – más tudós elmékkel ellentétben -, nem bújik el egy hűvös elefántcsonttoronyba, hanem gyakorta megnyilvánul a köz előtt.

Éveken át a Heti Válaszban osztotta meg tanait az érdeklődő nyilvánossággal,

heti rendszerességgel írta jegyzeteit, állítólag havi százezer forintos honoráriumért. Nem mintha rá lett volna szorulva erre a csekély összegre, inkább csak azért, hogy neve legyen a gyereknek.

Az aszályról nincs mit mondani, a bankrendszer valószínűleg Bajnai sara volt, az uniós befektetések elmaradása pedig feltehetőleg Brüsszelnek köszönhető.

Maradna a belső fogyasztás csökkenése.

A belső fogyasztást, illetve annak csökkenését nem nagyon lehetett másokra kenni, mert nem más, hanem mi magyarok vagyunk azok, akik nem fogyasztunk eleget. Azt nem tudni, hogy szándékos szabotázs áll-e e szégyenletes nem-fogyasztás hátterében, vagyis, hogy a magyarok szándékosan nem fogyasztanak eleget, mert így próbálnak keresztbe feküdni a fülkeforradalom unortodox vívmányainak.

Nyilván ilyenek is vannak közöttünk. Akik, bár megtehetnénk, inkább nem veszünk semmit. Szemezünk egy luxusautóval, meg egy hatalmas nagy villát is kinéztünk magamnak, de helyette inkább sajtot veszünk, felvágottat, és négy zsemlét hozzá.

Annak idején Varga Mihálynak – szintén nemzetgazdasági miniszterként – ugyancsak voltak hasonló gondolatai. Ő azért bízott a fogyasztás felfutásában, mert, mint mondta, „egyszer minden hűtőgép és televízió elromlik, és akkor újat kell venni.”

Nem őrült, de van benne rendszer

Matolcsy furcsa, néhol meghökkentő kijelentései nyomán sokan azt gondolták, hogy ő is csak egy a hozzá nem értő léhűtők sorában. Az ősmagyar agysebészetről vallott megnyilvánulásai, a magyar és a japán gyerek fenekén fellelhető piros pöttyök közötti összefüggés feltárása egy habókos félőrült képét sugallták a nagyközönség számára.

Pedig nem. Lehet, hogy amit Matolcsy mond és tesz, az őrület, de tegyük rögtön hozzá: van benne rendszer.

2016 őszén, hála az akkor még nem bezárt Népszabadság oknyomozóinak, például az derült ki róla, hogy a Várban lakik egy méregdrága luxuslakásban. Nem az övé a lakás, egy barátjától bérelte. Patai Mihálynak hívják ezt a régi cimborát, talán többeknek ismerős a név: utóbbi úr nem csupán a Bankszövetség vezetője, de a UniCredit Bank első embere is egyben. Ebben a minőségében Matolcsy bérlő úr alárendeltje. Ő számol be Matolcsynak, hogy az általa vezetett pénzintézetben hogyan mennek a dolgok, tisztességesen kezelik-e a bennük bízó emberek és vállalkozások pénzét, jóhiszeműen járnak-e el a hitelezés során.

Matolcsynak tehát olyan ember tett szívességet, aki beszámolással és elszámolással tartozik neki.

Patai Mihály, és Matolcsy György, MTI Fotó: Kovács Attila,

Ennek azonban már vége, amint arról a Független Hírügynökség is írt, Matolcsy már máshol lakik. „A Rózsadomb szélén, tökéletesen csendes nyugodt mellékutcában, erdő mellett, harapni való tiszta levegőben, néhány éve provanszi stílusban, a legnemesebb anyagokból minden részletében finoman kidolgozva épült mediterrán jellegű luxusvilla. E ház tulajdonosa, ha a napi hajsza után hazaér, mély lélegzetet kell hogy vegyen a friss erdei levegőből, és kiülhet a kerti nyugágyak egyikébe, vagy télen beülhet az elegáns nappaliban egy kényelmes fotelba a kandallóban duruzsoló tűz mellé, és úgy érezheti magát, mintha nem is Budapesten volna, hanem Svájc vagy a francia Alpok kis falujának elegáns polgárvillájában, erdei környezetben, tiszta hegyi levegőben, csendben és tökéletes nyugalomban”.

Ezzel a szöveggel hirdették a II. kerületi Páfránykert utcai házat, amelyről kiderült, hogy Matolcsy György fiának cége vásárolta, Matolcsy György unokatestvérének bankja meghitelezte, Matolcsy György pedig használja.

A sajtó érdeklődésére a jegybank csak annyit közölt: magánügy, hogy hol lakik az elnök, Matolcsy Ádám viszont elismerte, hogy édesapja használja az ingatlan egy részét, és ezért bérleti díjat fizet.

Matolcsynak a vagyonnyilatkozata szerint sem megtakarítása, sem hitele nincs, egyedüli jövedelme a jegybanktól van. Ez havi bruttó 5 millió, azaz nettó 3,4 millió forint.

Matolcsy már ezt megelőzően is követett el kisebb-nagyobb csínyeket. Például akkor, amikor a Magyar Nemzeti Bank alapítványai megpróbálták elveszíteni közpénz jellegüket. Sok milliárd forint eltűntetéséről volt szó, ha az emberek fel tudnák fogni, hogy mekkora ez a pénz, bizonyára mérgesek lettek volna.

Aztán kiderült, hogy Matolcsy már nem a feleségével, hanem a barátnőjével él együtt. Ami magánügy lenne, de az ő esetükben nem az: Vajda Zita ugyanis a kedvese által vezetett jegybankban is előkelő helyen állt a fizetési listán. Egy ideje ugyan jogilag már nem tartozik a párja által vezetett intézmény kötelékébe, ám a jövedelme most is tetemesre tehető. (Matolcsy György azóta összeházasodott Vajda Zitával – a szerk.)

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Matolcsy életrevalóságát bizonyítja, hogy a legfőbb ügyész felesége alelnök a Magyar Nemzeti Bankban. Havonta ötmillió forintot keres ott Poltné, de ettől még nem kell rögtön rosszra gondolni. Ettől még Matolcsy jó étvággyal ebédelhet egy méregdrága belvárosi étteremben beosztottja férjével, Magyarország legfüggetlenebb legfőbb ügyészével.

A sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.

A nap kérdése

0

This poll is no longer accepting votes

Új pártot alapít e Toroczkai László június 23-án a Mi Magunk zászlóbontásakor?

Fejkendőjük miatt inzultálták az egyiptomi színésznőket Budapesten

A Cairo Scene nevű portál beszámolója szerint két egyiptomi színésznőt inzultált egy magyar férfi a Felhők felett című egyiptomi tévésorozat budapesti forgatásán. A színésznők egyébként épp arról forgattak egy jelenetet, hogy inzultus éri őket, mert fejkendőt viselnek, amikor a férfi kiabálva kifogásolta, hogy a nőkön fejkendő van. Hírünk a világban.

Miután az államfő elolvasta ezt a cikket, haladéktalanul magához kérette a miniszterelnököt és közölte vele: eddig, és nem tovább. Elég volt a gyűlöletből, amivel mérgezik az emberek lelkét! Azonnal hagyják abba az uszítást!

Ezt követően az államfő soron kívül műsoridőt kért a köztévétől, mondván, fontos bejelentésre készül. Amikor aztán az esti órákban megjelent a képernyőn, közölte az emberekkel: bocsánatot kér, amiért idáig hallgatott.

Oka volt rá, mondta, olyan ok, amelyet most nem fejtene ki részletesen. De már nagyon bánja, hogy csak most vette magának a bátorságot, és hogy idáig a lojalitás felülírta benne az embert.

Elismételte, amit a miniszterelnöknek már napközben elmondott: hogy elég volt a gyűlöletből. Ha ez így megy tovább, kihal a nemzet, mert a mérgezett lelkek előbb, vagy utóbb testi bajokat is okoznak.

És az államfő elismételte azt a hasonlatot is, amelyet egy honfitárs publicista cikkeiben többször is olvashatott: hogyha méreg kerül egy szervezetbe, az megfelelő kezeléssel, az esetek többségében gyógyítható. Ha ezt a mérget nem távolítják el időben és sokáig lappang a szervezetben, akkor az illető, akihez a mérgezett test tartozik, menthetetlen lesz és meghal.

Ezt mondta volna az államfő napközben a miniszterelnöknek és este a tévében, ha egy másik országban, és nem Magyarországon élnénk.

Bréking nyúz, május 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

A mali szupermigráns, az atomjaira hulló Jobbik, Alföldi Róbert és a bíróságok politikai elfogultságának kérdése foglalkoztatta szerdán a kormányközeli médiát.  

Bayer Zsoltnak nem tetszett a francia Pókember

„Nos, megnéztem a gyerekmentő bevándorló, Mamoudou Gassama hőstettéről szóló filmet. Egyre inkább megerősödött bennem a gyanú, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel.

Alig 24 órával a hőstett után a YouTube-on már „Supermuslim” címmel fut a dolog, Hollywoodot idéző filmzenével. …

Majd minden átváltozik népmesévé, a „szupermuszlim” Maliból máris bent ül a francia köztársasági elnök rezidenciáján, a szegénylegények XXI. századi öltözékében, és azonnal elnyeri méltó jutalmát, ami esetünkben nem a királykisasszony keze és a fele királyság, hanem állampolgárság és meló a tűzoltóságon.

És akkor néhány kérdés! Megtudhatjuk-e a gyereket egyedül hagyó szülők származását és vallását? Ha netán kiderül, hogy az apa muszlim, akkor ő a „trashmuslim”? Vagy ahhoz kell végképp hozzászoknunk, hogy ha a muszlimok megerőszakolják a fehér és keresztény lányokat, nőket, asszonyokat és öregasszonyokat, ha rabolnak, erőszakoskodnak, ha a puszta létezésük elviselhetetlen, mert képtelenek úgy viselkedni, ahogy egy keresztény, európai kultúrában és társadalomban minimálisan elvárható, ha megkéselnek az utcán vagy bombát tesznek alánk, akkor nem számít, hogy muszlimok és migránsok, akkor olyanok, mint bármelyikünk, hiszen tudjuk, mindnyájunkban ott rejtőzik a gonosz.

Ám ha felmásznak a negyedikre, és megmentenek egy gyereket, akkor mindjárt muszlimmá és migránssá változnak, akkor mindjárt migránsságuk és muszlimságuk lesz a legfőbb attribútumuk, mert lám, a papírok nélküli muszlim migránsok hősök.” (Magyar Idők: Tommy és Mamoudou)

A Pesti Srácok szerint nevetséges független bíráskodásról beszélni

„Mészár Róza kúriai tanácsa tegnap bűncselekmény hiányában fölmentette a vádak alól Szilvásy György volt titokminisztert és társait a kémperben. Lényegretörőbb lenne úgy fogalmazni: Mészár Róza, az MSZP korábbi többszörös alkotmánybíró-jelöltje fölmentette a hazaárulással fölérő vádak alól az MSZP-kormányzat három kulcsfontosságú tisztségviselőjét. …

Nem tudom, önöknek feltűnt-e, de a bírói függetlenségért az elmúlt években nem nagyon aggódott sem az ellenzék, sem Brüsszel. Pedig mindkettő rutinos aggódó, különösen, ha valami túl jól, túl függetlenül, netán túl nemzeti alapon működik nálunk. 2012-ben, a bírók nyugdíj-korhatárának birizgálásakor volt legutóbb petíciózás, mutatóujj-felemelés, de azóta néma csönd.

Én viszont aggódom.

Hát hogy a francba kerülhet pártpolitikai ügy egy pártjelölt bíróhoz? Ki volt az az elvetemült, aki kiszignálta Mészár Rózára Szilvásyék hazaárulási perét? …

És nem Mészár Róza az egyetlen, aki pártpolitikai kapcsolódása dacára komoly tisztséget tölthet be, s akár politikai ügyekben is dönthet. A honi Soros-hálózat egyik kulcsfigurájának, Majtényi Lászlónak a neje, Kárpáti Magdolna ugyancsak a Kúrián ítélkezik, ráadásul – mint azt a Tűzfalcsoport-blog tavaly kiderítette – választási ügyekben is ítélkezhetett. De ott van egy másik politikai „aktivista”, Cserni János, aki az Országos Bírósági Hivatalban Handó Tünde egyik kulcsembereként az igazgatásszervezési főosztályt vezeti. …

Független bíráskodás, mi? Ne röhögtessük egymást!” (Pesti Srácok: Ki volt az a félkegyelmű, aki erre a Lendvai Ildikó-klónra bízta a Szilvásy-ügyet?)

Alföldi nem Petőfi „a magyar civil együttműködés lapja” szerint

„Alföldi Róbert, Steiner Kristóf, Sárosdi Lilla, Szepesi Niki és sokan mások, mint Magyarország legbátrabb emberei. És ez nem egy csőd szélén álló vicclapból kivágott csoportkép, hanem a Forbes magazin listája. Csemegézzünk hát egy kicsit, nézzük, mitől lettek a fent említett őstehetségek nemzetünk humán erőforrásának kiemeltjei? …

Azzal, hogy öt éve nyíltan felvállalta homoszexuális mivoltát, ezzel a magyar nép egyik legbátrabb hőstettét hajtotta végre. Legalábbis a Forbes magazin szerint. Viszonyítási alapként mondom, hogy volt idő, amikor a nemzet listavezetőjét Petőfi Sándornak hívták, mint az 1848-as szabadságharc #meetoo kampányának egyik főszervezője. Szegény Sanyi, a lehető legrosszabb korszakot választotta a történelemíráshoz, ma már elég lenne, ha a nadrágját szoknyára cserélné.

Alföldi Róbert egyik legnagyobb erénye, hogy nyíltan felvállalja azt, ami már akkor egyértelmű volt mindenki számára, amikor ismertsége hajnalán először affektálta be magát kamaszlányos orrhangján a köztudatba.” (Polgár Portál: Sajátos nevelésű forradalmárokkal hülyíti magát a haladó média)

Az Origo lelki szemei előtt már atomjaira hullott a Jobbik

„Kedd este érkezett a hír, miszerint kizárták Dúró Dórát a Jobbik parlamenti frakciójából, miután Toroczkai László elnökhelyettes-jelöltjeként el mert indulni a párt tisztújító kongresszusán, és csatlakozási szándékát fejezte ki az általa alapított Mi Magunk elnevezésű párton belüli platformhoz. Ez az alig burkoltan kommunista szellemiségű lépés gyakorlatilag tökéletes szimbóluma lehetne a Jobbik elmúlt három-négy évének. …

Hiába a rengeteg pénz, a több médiafelület, a cukiságkampány, a macskás képek tömkelege, a néppárti fordulat, a párt hagyományos, nemzeti-radikális szavazóbázisának egy jelentős része elfordult tőlük, és átpártolt a Fideszhez, vagy otthon maradt a voksolás napján. …

Vona lemondása és a tisztújító kongresszus közötti időszakban a párt összeomlott, és azóta sem tud feltápászkodni. Tömegessé váltak a kibeszélések, a nyilvánosság előtti üzengetések, és az ellenérdekű felek pártközpontból való besározása.” (Origo: Szétrobbant és atomjaira hullott a Jobbik)

Posztolhat-e a szülő képeket a gyerekéről?

0

A Megafon estek keretében Ki mit tud – rólad? Adatvédelem címmel beszélgetett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civilekkel kedd este a budapesti Kőlevesben.

 

Asbóth Márton, a TASZ Magánszféraprojekt vezetője szerint elég régóta létezik az internet, rengeteg helyen vannak rajta a lábnyomaink. Domonkos Katalin oktató rendszeresen ellenőrzi az internetes beállításait. Sokszor magára is rákeres, mi jelenik meg róla. Sok mindent nem engedélyez például a Facebookon, amit tud, igyekszik kézben tartani. Nem mindent tud kézben tartani, de próbál, erre törekszik. Szerinte a gyerekek fényképeit nem kell megosztani, az arcuk véleménye szerint ne legyen felismerhető a fotókon. Úgy vélte, a gyerekeknek joguk van eldönteni, hogy mit szeretnének magukról megosztani a Facebookon. Szerinte a szülők felelőssége erre figyelni. Dóczi Péter, privacy és security szakértő szerint is a kontroll a legfontosabb minden internetes felületen. Fontos a tudatosság, a folyamatos ellenőrzés véleménye szerint is.

Asbóth Márton elmondta, hogy a Facebookon például kategorizálni, csoportosítani lehet az ismerősöket, kinek, mit oszt meg az ember. Másrészt

jogilag rendben van az, ha a szülő posztol a gyermeke nagykorúságáig róla képeket.

Domonkos Katalin hangsúlyozta a határok védelmét, melyeket a családban kell tudni megtanulni és tiszteletben tartani. Szerinte ami valaki számára nem bántó, a másiknak lehet az. Dóczi Péter szerint nehéz elbújni a Facebook elől, mert aki nincs rajta, azt is listázzák, ha használja a különböző funkciót, valamire rákeres vagy kattint a tetszik és lájk gombokra. Úgy vélte, óriási adatvagyonnal rendelkezik a Facebook, ami nagy probléma lehet, ha adatszivárgás lép fel. Nagy Zsófia oktató szerint fontos a normatudatosság, a bizalmas információk kezelése és a magánéletet védő jogok tiszteletben tartása.

Pethő András, moderátor, újságíró, a Direkt36 alapító szerkesztője megkérdezte a közönségtől azt, hogy fizetnének-e azért, hogy a Google keresés vagy a Facebook biztonságosabb legyen. A többség igennel szavazott, zömmel havi ötezer forintot fizetnének érte. Domonkos Katalin szerint nem tudjuk kézben tartani, irányítani az internet világát. Ha fizetnénk a Google-nak és Facebooknak, jönnek majd az ingyenes versenytársak, és minden kezdődik elölről.

Az embereknek kell tudni szocializálódniuk az internetes közeghez, megtanulniuk használni az internetet.

Ehhez kritikai gondolkodásra van szükség, a több forrásra rákeresés képességére például. Úgy vélte, az ember lassabb, mint a technológiai fejlődés. Nagy Zsófia szerint fontos kérdés az, hogy miért gyűjtik az emberekről az adatokat. Erről szerinte tájékoztatni kéne az embereket. Másrészt fontos téma az adatok másodlagos felhasználása, amikor azokat harmadik félnek kiadják, kereskednek velük. Továbbá az, hogy hol kötnek ki az adatok, eltorzítják-e őket, kiemelik-e kontextusukból őket, és így mikké válnak az eltorzított adatok.

Víz Ági

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!