Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 5

Interjúk

Orbán egyszerre rémisztő és jelentéktelen

Lendvai Péter
-
0
Orbán egyszerre rémisztő és jelentéktelen

A Fidesz-vezetőség egykor híresen gyors és biztos áttekintőképessége két éve rohamosan romlik – ezt Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője nyilatkozta a Független Hírügynökségnek. Szerinte a kormánypárt zilált állapotban fordult rá a kampányra, botrány botrányt követett. Állítja: a Mészáros-féle abnormális vagyontömeg puszta léte például nem egyszerűen Magyarország, hanem a térség legnagyobb rendőrségi-ügyészségi kihívása. És akkor még hol van az Elios-ügy… Orbánról azt mondja: most, hogy öregszik és retteg, mi lesz, ha nem ők nyernek, egyszerre teszi rémisztővé és jelentéktelenné. Azt is hozzáteszi, hogy Orbán egész pályáján rabszolga volt.

 

Az utóbbi időben sokszor nyilatkoztál különböző televíziós műsorokban – és ez még Hódmezővásárhely előtt történt -, hogy nem tartod kizártnak az áprilisi választáson a meglepetést. Miből táplálkozott ez az optimizmusod?

Abból, hogy a Fidesz-vezetőség egykor híresen gyors és biztos áttekintőképessége két éve rohamosan romlik. Mondhatnám, hogy Orbán Viktor áttekintőképessége romlik, mert a kettő, a párt és Orbán ugyanaz.

Amikor aztán tavaly nyáron elérkezett a romlásnak az a szakasza, amikor háromszori nekifutásra sem sikerült nekik megoldaniuk azt az egyébként nem túl nehéz feladatot, hogy ellensúlyozzák a jobbikos plakátüzenetek nyomását – ez volt az a bizonyos Ők lopnak – Ti dolgoztok – üzenet, és hol a jogalkotáshoz, hol az erőhöz kaptak, elég látványosan mutatkozott a zavar.

A plakáttörvényből településvédelmi törvényt kreáltak, amivel nem oldottak meg semmit, s ha ehhez a kudarchoz hozzácsapjuk a nem sokkal korábbi hirdetőoszlopokkal kapcsolatos fővárosi blamázst, akkor a kettő együtt már nem a zavar, hanem a ziláltság maga. Ebben a zilált állapotban fordultak rá az őszi előkampányra, amibe viszont újabb és újabb botrányok kavartak bele. Egyikből ki sem másztak, jött a másik, vasárnap pedig Hódmezővásárhely.

Mi ennek az oka?

Alapjában véve természetesen az, hogy sok botrányos ügyük van, mindezek tetejébe nincs már velük Simicska Lajos. Ezek kezeléséhez biztosan többet tudna tenni, mint azok, akik a helyébe léptek. Félreértés ne essék, Simicska Lajos tevékeny szerepet játszott abban számomra taszító világnak a kiépítésében, amibe ők ketten és a Fidesz szobatársi közösségéből kikerült méltóságok juttatták mára az országot, de az is biztos, hogy távozásával eltűnt az az ember, aki ennek a helyzetnek a kezelésére képes volna. Bár az is lehet, hogy ezt a káoszt, ami a párt környezetében, meg a környezet családjainak érdekrendszerében mára kialakult, ő sem tudná már átlátni.

A Mészáros-féle abnormális vagyontömeg puszta léte például nem egyszerűen Magyarország, hanem a térség legnagyobb rendőrségi-ügyészségi kihívása.

És akkor még hol van az Elios-ügy, meg az ennek az egész Fidesz-világnak a morzsalékáért bármit megtevő lumpen-réteg, amit valami tragikus félreértés folytán a kormányzati szakzsargon nemzeti nagypolgárságnak nevez.

Optimizmust mondtam, pedig egy független gondolkodónál újságírónál fontos a távolságtartás. De lehetünk-e most távolságtartók?

Amikor ezekről az emberekről és a viselt szennyes ügyeikről beszélek, távolságtartó vagyok. Úgy alakult az életem, hogy azt mondok, amit épp gondolok a legnagyobb nyilvánosság előtt is, ez épphogy felelősségteljes beszédet kíván: ez a kormány történelmi lehetőséget mulasztott el azzal, hogy azt a pénzt, amit az Uniótól fölzárkózásra, strukturális korszerűsítésre, állásteremtésre, a demokratikus intézményrendszer megerősítésére folyósítottak, ez a társaság saját hatalmának obszcén mértékű kiterjesztésére használt föl. Ez persze azt is jelenti, hogy elvette azt a hitet és reményt, ami értékes embereket, igazságos megmérettetésre váró fiatalokat tartott volna itthon. Ez a kormány akkora károkat okozott, hogy ezek fölszámolása évtizedeket vesz igénybe. Ehhez egy újabb reformkor kell.

Neked állandó kapcsolatod van a magyar értelmiségi jelentős részével. Azt tapasztalom, hogy mintha a többség itt is, vagy asszimilálódott, vagy hallgat, és csak nagyon kevesen vállalják a véleményüket, mondhatni nagyjából ugyanazok, akik korábban is. Miért nem érzékelhetek elemi felháborodást a rendszer ellen?

Hogy hallgatnak, azt nem hinném. Pontosabban, van, aki hallgat, van, aki nem.

Az értelmiség normális létállapota, hogy kritikus. De az talán nem is várható el, hogy minden felháborító eseményre minden író egyemberként csapjon az asztalra és ugorjék talpra, hogy ezt már mégsem! Egy korszak artisztikus feldolgozása nem is azon nyomban történik meg, hanem később.

Ha jobban belegondolunk, a Kádár-rendszeré mind a mai napig nem történt meg. Vannak művek, de az egész korszak művészi feldolgozása legföljebb folyamatban van, alighanem az elején. Van, akit persze többször késztet megszólalásra az, ami fölháborító. Esterházy Péterrel gyakran találkoztunk csütörtökönként Megyesivel hármasban, vagy többen, végiglapozta az ÉS-t, elolvasta a vezércikket, aztán azt mondta: de jó, nekem ezt nekem már nem kell megírnom.

A magyar értelmiséginek meghatározó lapja az általad több évtizede szerkesztett Élet és Irodalom. A politikailag, a demokrácia szempontjából veszélyesebb időszakokban vannak-e eltérő hangsúlyok? Vagyis érzel-e olyan felelősséget ilyenkor, hogy nagyobb teret kell szánni a közéletnek, illetve a demokratikus értékek védelmének?

Azt hiszem, nagyobb teret nem kell adni, mert akkor ez így egyszerű mennyiségi megközelítésnek tűnne. Ráadásul tapasztalatból tudom, hogy ha több közéleti anyagot hoznánk, akkor sem biztos, hogy az olvasó mindegyiken átrágná magát. Jó minőségű, tartalmas lapot kell szerkeszteni, amivel persze újat nem mondok, valószínűleg ugyanezt mondhatta a Mercurius Hungaricus szerkesztője 1705-ben is. Az viszont kétségtelen, hogy ilyen időben hiteles és szakmailag kifogástalan cikkekre és szerzőkre van szükség.

Valójában mi a funkciója ma egy irodalmi hetilapnak?

Ez azt hiszem, folyamatosan ugyanaz. Az Élet és Irodalom mindig kortárs magyar irodalmat közöl, ugyanez érvényes a lap grafikai anyagára. Volt idő, amikor tíz-tizenöt lap közölt grafikát, ma az ÉS-en kívül már csak a folyóiratok, bár lassan mindenhol jellemző a fotó. Ez rendjén van, az információ elsőrendű kérdés, és ehhez természetesen a fotó többet tesz.

Lehettek-e olyan hatással az értelmiségre, amely a lelkiismeretüket szólítja meg?

Az értelmiség, normális esetben nyitott és lelkiismerete tiszta. Mint ahogy a társadalom minden rétege ilyen, már legalábbis, ha nincs olyan kormány, amelyik módszeresen hülyíti és vezeti félre a népet: a magyar kormányt ilyennek tartom. Ahol tízmilliárdokat ölnek bele saját maga által sokszorosára puffasztott, a valósnál sokkal nagyobbnak mutatott veszély kezelésére, ahol állami pénzen hiszterizálják a lakosságot, ott persze szükség van a tiszta fejre, meg a lelkiismeretre. Ahol a kormány legjobb barátai az orosz meg a török elnök, és a kormány feje szakadatlanul folytat értelmetlen harcot az Unióval, ott mindig éberen kell járni. Sajnos.

Említettem, hogy nem rejtetted véka alá a véleményedet, sőt Orbán Viktorról úgy beszéltél: hogy „ez az ember”. Szerinted egyemberes ez a rendszer?

Orbánt valamikor tiszteltem, de mára nincs benne tiszteletre méltó. A legfőbb bűneit már említettem. Most, hogy öregszik és retteg, mi lesz, ha nem ők nyernek, egyszerre teszi rémisztővé és jelentéktelenné.

Hogy mit vétkezett az elmúlt nyolc év alatt, azt ma még senki sem tudja, talán ő sem. Amiről tudni, az is sok. Bányák, szőlők, vej, apa, báty, iskolatársak, de legfőképpen a szétszakított, szétzilált ország. Ez marad utána, legföljebb az öltönyei meg hajzselés tubusok. Ami félelmetessé tesz, hogy nem tudja, mi lesz, ha nem ő nyer áprilisban: az a politikus, akinek ilyen zavaros közelmúlt után nincsen B-terve, az kiszámíthatatlan. Ez az ember most vasárnap beleszagolt a levegőbe, és azóta fogalma sincs, mi van. A rendszer egyemberes. Orbán nélkül nem ez lenne, de ez a tétel már teoretikus: vele együtt ilyen, nélküle nem ilyen lett volna.

Önmagában Orbán bukása elég lenne a változáshoz? Ez a nyolc év milyen károkat okozott eddig, és ezek mennyi idő alatt lennének gyógyíthatóak?

Mint említettem, a kormány által okozott gazdasági és a vele kapcsolatos egyéb károk, mint kivándorlás, a piac kiiktatásának torzító hatása, ez korszakos helyreállítási munkálatokat igényel, és már az a pénz sincs, amiből ezt meg lehetett volna oldani.

Nem egyszerűen egy országot kell helyreállítani, mert azt még lehetséges volna, annak vannak horizontjai. Orbán a korszakos esélyből alig helyrehozható károkat okozott.

És lerombolta azok reményét, akik bíztak benne. A kár attól nagyobb, hogy a csalódottak most azt gondolhatják, hogy minden politikus ilyen. Pedig nem igaz: vannak távlatosan gondolkodó, tiszta fejű politikusok is, olyanokat kell majd választani, az ellenpélda már ismert.

Büszke vagy arra, hogy soha nem kértetek és nem kaptatok kormányzati támogatást, hirdetést. Mégis: hogy tudod fenntartani a lapot?

Alapjában véve a kiadásokat kell igazítani a bevételhez. Ez nehéz. A példányszám gyakorlatilag nem növelhető. Legújabban, néhány éve fizetőssé tettük az internetes változatot, ami kellemes meglepetést okozott, mert a bevétel nem jelentéktelen. Ma már nagy lyukat jelentene a kiadó költségvetésében, ha elmaradna. A lapot természetesen támogatják az olvasói, az 1 százalékkal, vagy szimpátiából. Ez azért főként morálisan jelentős tétel, de anyagilag is fontos. Ráadásul most egy új olvasási lehetőség szerint a hirdettető fizet az olvasó helyett, ki lehet próbálni.

Mit gondolsz: merre megy a magyar sajtó? Mi történik, ha marad a Fidesz és mi ha nem?

Ha megy a Fidesz, akkor a magyar társadalomnak újra el kell kezdeni építkezni. Kiépíteni a lerombolt intézményrendszert, a hatalmi ágakat újra felépíteni. Ezen belül kellene magát az újságírásnak megszerveznie, ha lehet, ne pártidióták támogatásával, mert az egyszer már nem vezetett sehova. Nem tudom, hogy a szakmának az a része, amelyik úgy tudja – mert ezt tanították neki – hogy az újságírás az, ami a köztévében meg a közrádióban megy, ami az Origónál meg a fattyújságírás mintapéldányál, a 888.hu-nál folyik, tehát, hogy az a része hogyan tud illeszkedni az új világba.

Hosszú évekig írtad a Sajtómunkások című publicisztikáidat, mostanában már csak ritkábban. A jelenlegi helyzet szerintem sokkal rosszabb, a szakmánk végképp eladta magát, nem így látod?

A helyzet valóban rossz, de talán nem mindenki adta el magát. Most is látok tehetséges újságírókat, akik minden kormányzati nyomás ellenére kitartóak. A Sajtómunkások legtöbb darabja a kilencvenes években íródott, amikor komolyan gondolható volt még, hogy minden zűrös ügy ellenére a sajtó megtalálja a helyét. Nem találta meg, a legnagyobb baj, hogy pillanatok alatt eladta magát, fölvásárolták a pártok, vagy pártok mögött álló úgynevezett befektetők, többnyire a város közismert simlisei. Aztán kivonultak a külföldi tulajdonosok, bár megjegyzem, a magyar tulajdonosok sem voltak különbek. Ami pedig ma megy kormányzati oldalon a közmédiával, az erőszakosan elfoglalt műhelyekkel, a megyei lapokkal, az Orbán Viktor személyes szégyene.

Erről az emberről, aki egykoron a média szabadságáról papolt, azt kell gondolnom, hogy sosem volt szabad ember. Akkor sem, amikor 1989-ben a Hősök terén állt.

Egész pályáját tekintve azt kell mondanom, a szó politikai értelmében rabszolga volt akkor is, mindig is: a rabszolga pedig sosem a szabadságról álmodik, hanem hajcsár akar lenni.

Magyarország életveszélyben?

Kardos Ernő
-
4
Magyarország életveszélyben?

Magyarországon évente 23 ezer ember gyógyítható betegségben hal meg, amivel vezetjük a világranglistát.  Pedig a magyar társadalom létfontosságúnak tartja az egészségügyi rendszert, mégis tudomásul veszi, hogy a kórházi ágyak lerobbantak, a szobák piszkosak, az ellátás színvonala időnként gyalázatos, s persze csak hálapénzzel vehető igénybe.  Bár egy felmérés szerint a választók az egészséget tartják az egyik legfőbb értéknek, mégis zokszó nélkül elfogadják, hogy a kórházak, rendelők fejlesztése helyett a kormány stadionokat épít. Az Együtt, újabban pedig az MSZP egészségpolitikusa, aki közreműködött a párt programjának megalkotásában. Komáromi Zoltán szerint az Orbán kormány azért meri elhanyagolni az egészségügyet, mert azért valójában mégsem büntetik a szavazók.

 

Szenzációként tálalták a kormány kezében lévő lapok, hogy december elején emelt fizetést kapnak az egészségügyben dolgozók. Mondja, miért mindig év végén emelik a béreket?

Azért, mert így év közben – amikor egyébként a működésképtelen egészségügyről szólnak a hírek – ezerszer el tudják mondani, hogy béremelés lesz, béremelés lesz… Ezzel azt a képzetet kívánják fenntartani, hogy azonnal javul a helyzet. Miközben folyamatosan romlik. Ez a trükk ráadásul nagyon olcsó is, hisz azt sugallja, hogy egész évben nőnek a fizetések, miközben csak egyetlen hónapban, december elején kell többet fizetni. Ez a politikai kész átverés show része.

Ugyanakkor jól hangzik, hogy a szakorvosok, kórházi szakgyógyszerészek fizetése bruttó százezer forinttal nő, az egészségügyi szakdolgozók, tehát a nővérek pedig 12 százalékkal kapnak többet. Mire elég ez?

Semmire. Tekintélyes közgazdászok egybehangzó állítása szerint alacsony a béremelés mértéke, ráadásul el is késett. Ezzel a felzárkóztatási programmal a lecsengőben lévő kivándorlási hullámot már lassítani sem, megfordítani pedig végképp nem lehet.

A diplomások egyszer valóban kaptak 107 ezer forintot, ami nettó 77 ezernek felel meg. Ez szép összeg, de az ágazatban majdnem nyolc éve nem volt semmiféle béremelés. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor viszont megalázóan alacsony az emelés. De ezt az összeget is csak az állami intézményekben dolgozó közalkalmazottak kapják meg. A kisvárosi rendelőintézetek dolgozói – akik megbízási szerződéssel dolgoznak, kimaradtak a bérrendezésből, emiatt ők rövid úton otthagyják majd a munkahelyüket. Emiatt a vidék szakorvos nélkül maradhat, amire extrém példa is van; Csongrád megye egyik kisvárosában 30 ezer lakosra egyetlen szemész jut, aki heti két alkalommal Szegedről jár át. Egy ilyen méretű város ellátáshoz legalább 3-4 szemész kellene. Bár az optikusok üzleti alapon megcsinálják a látásélesség vizsgálatot, de a szemorvosok legfontosabb feladata a szív-és érrendszeri betegek szemfenék-vizsgálata, amivel életeket lehetne megmenteni.

Az egészségügyben dolgozók bérének emelését már 2010-ben el kellett volna kezdeni, hogy 6-7 ezer orvos, illetve 12 ezer ápolónő ne hagyja el az országot. Ráadásul Magyarországról az a korosztály menekült külföldre, akinek a tudására a frissen végzettek képzéséhez szükség lenne. Tehát a kivándoroltak nélkül nem csak a gyógyítás, hanem az orvosképzés is padlóra kerül. Aki pedig már 5-6 éve külföldre szerződött, s családját is kivette, azt nagyon nehéz lesz visszacsábítani. Ezek a szakemberek ugyanis egész Európában megállják a helyüket, elismerik és rendesen megfizetik a szaktudásukat. Hazahívásukhoz a magasabb bér már kevés lesz, szükséges hozzá egy átlátható, korszerű egészségügyi rendszer, amitől most nagyon távol kerültünk.

A béremelést a már egy évvel ezelőtt kezdődött bérfelzárkóztatási program is tartalmazza, de a garantált bérminimumot még ma sem éri el az egészségügyben fizetett bérek jó része. Miért vannak állandó lemaradásban?

Az alacsony egészségügyi bérek miatt olyan ágazati bérfelzárkóztatásra lenne szükség, amely jelentősen meghaladja az országos minimálbér, illetve a bérminimum éves emelését.  De ez természetesen nem így történik!

Ennek következménye az a helyzet, hogy a pályakezdő ápolónőnek – aki iskola után belép a kórházba – épp akkora bért kötelesek adni, mint a 15-20 éve ott dolgozó nővérnek, akik az elmúlt években nem kaptak fizetésemelést. Természetesen ez iszonyú munkahelyi feszültséggel jár, amit a szaktárca idéz elő, holott erre a stratégiai hibára már felhívtuk a figyelmet.

Ugyanez a helyzet az egészségügyben dolgozó egyéb alkalmazottakkal is, az adminisztrátorok, sofőrök, villanyszerelők bére az utóbbi években egyetlen fillérrel nem emelkedett, s most sem fog.  Ez ma már a gyógyító intézmények működését is veszélyeztetheti. Ha ugyanis a villanyszerelő, vagy karbantartó – aki a versenyszférában dupláját keresi, mint a kórházban – nem végzi el a feladatát, akkor lebénul a kórház működése. Ezért a gyógyítástól csoportosítanak át pénzt, hogy a szakmunkások ne menjenek el a kórházakból.

Bérfelzárkóztatásról csak akkor beszélhetnénk, ha a kötelező bérek kifizetésén túl jelentősebb összeget, legalább 400 milliárdot adnának az egészségügyben dolgozók fizetésének rendezésére. Csak akkor érnénk el az élet más területén dolgozók fizetését, de miután ez elmarad, a halgazdasági dolgozókkal együtt mi keresünk a legrosszabbul Magyarországon. Ez a társadalom megbecsülése.

Van valamilyen magyarázat arra, hogy az egészségügy érdekvédelme nem tud magasabb béreket kiharcolni?

Az elmúlt évek egészségügyi vezetése hiába dolgozott ki életképes terveket az ágazat megújítására, azt a kormányzat végül leseperte az asztalról. Ebből következően világos, hogy a Fidesz politikusai, beleértve a kormányfőt is, azt gondolják, hogy a kórházak, rendelők fejlesztése nem hoz túl nagy politikai hasznot. Talán ezért ambicionálják inkább a stadionépítést, amelynek tényleg nincs semmi haszna, de legalább Orbán Viktor jól szórakozik. Az egészségügyi államtitkár fogyóeszköznek számít az Orbán-kormányban. Ónodi- Szűcs Zoltán államtitkárról, aki korábban teljesen rálátott az egészségügyre, kinevezése előtt sokan azt gondolták, hogy komoly változásokat kezdeményezhet, de reformelképzeléseiből egyet sem tudott végigvinni, mert a legfelsőbb politikai vezetőktől nem kapott zöld utat.

Komolyan mondja, hogy nem hoz politikai hasznot az, hogy a betegeket meggyógyítják?

Ez a kormány feltételezése, pedig 100 milliárddal, és nagyobb szervezettséggel a jelenlegi állapotokon is lehetne javítani; működőképesek lehetnének a rendelők, csökkenthetők lennének a várólisták. Ez még politikai hasznot is hozhatna, de ezt a mai kormányzat nem látja be. Pedig a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a hazai választók az egészségügy rendbetételével kezdenék el a hazai reformok sorát.

Az egészségügyi dolgozók szakszervezete az éves bértárgyalást sztrájktárgyalásnak nevezi. Ön is úgy érzi, hogy sztrájkhelyzet van az egészségügyben?

Az egészségügyi szakszervezet, és az orvosi kamara csak néhány ember megélhetését, nem pedig az ágazatban dolgozók érdekeit szolgálja. Cser Ágnes csak azért vizionálja a nem létező sztrájkhelyzetet, hogy tárgyalási pozícióját fenntartsa az egészségügyi kormányzattal. Az általa elért eredmény viszont siralmas. Ha valaki mégis bírálni merészeli a szakszervezeti elnök asszonyt, akkor azt azonnal feljelenti, vagy etikai vizsgálatot kezdeményez ellene. Miközben egyre több beteget kellene meggyógyítani, egyre rosszabb körülmények között. A megélhetési vezetők leváltására azonban sajnos ma szinte semmi esély sincs, pedig a tagság is issza ennek a levét.

Komáromi Zoltán. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Miközben rengeteg pénz költenek egészségügyre, a napi hírek rozsdás ágyakról, fertőzésekről, orvoshiányról szónak. Ez a szenzációéhes sajtó vagy az egészségügy bűne?

Korábban nagyon jelentős összeget kiszedtek az egészségügy költségvetéséből, amit lassan visszacsorgat ugyan a kormányzat, de csak töredéke kerül vissza annak, amit korábban elspórolt.

Kétségtelen, dübörög a propaganda, hogy az elmúlt tíz évben 600 milliárdot vissza is adtak. Elfelejtették azonban hozzátenni, hogy mindez uniós forrásból származik, ráadásul többségében betonra, tetőre, térkövekre, csövekre, és parkosításra költötték, s nem pedig gyógyításra.

Ha a hiánycikknek számító műszerekre is szántak pénzt, azt a legtöbbször csak egy műszakban működtetik, mert a berendezések kezeléséhez a legtöbb helyen már nincs szakember.

Az orvoshiányról drámai számok kerülnek nyilvánosságra, ilyen például, hogy néhány év múlva közel egymillió embernek nem lesz körzeti orvosa. Helytálló adat ez?

Már jelen pillanatban is majdnem elérjük ezt a számot, hisz 750 ezer embernek ma csak úgy van háziorvosa, hogy közel 400 praxis nincs betöltve. Ezekhez 400 ezer ember tartozik, akiknek az egészségét heti 2×2 órában helyettesítő, azaz utazó orvos látja el, aki az időt egyébként saját betegeitől veszi el. Ez a helyzet sajnos rohamosan romlik majd, mert az 1500 háziorvos zöme betöltötte már a 70 évet. Viccből szoktam mondani, hogy a végére három körzeti orvos marad; egy a fővárosban, egy az alföldi régióban, egy pedig a dunántúliban. Akkor is lesz háziorvosi rendszer, csak hosszú lesz a várólista.

A generációváltást, s vele családorvos szerepének átalakítását már korábban el kellett volna kezdeni. Az elmúlt tíz évben ugyanis olyan műszerek, gyógyszerek kerültek forgalomba, amelyek növelik a családorvos gyógyító lehetőségeit, bizonyos szerepek átalakultak, pl. a panaszmentes, jó állapotban lévő cukorbetegek gondozását már nővérekre is rá lehetne bízni, nem kell hozzá szakorvos. Nem szükséges tehát a betegeknek nem kell midig kórházba járni. De az új helyzetre, a megoldást jelentő praxisközösségek kialakítására fel kellett volna már készülni, s ez még nagyon sok pénzbe sem kerül, viszont csökkenti a nyomást a szakrendelőkben, kórházakban.

Napi hír az, hogy a sürgősségi osztályon 10-12 órát kell várakozni, mert 400 orvos helyett 140 dolgozik ezeken az osztályokon. Ez is csak anyagi kérdés?

Nincs elég orvos, hiába lenne rá pénz. A szakemberek már külföldön dolgoznak. Illetve a sürgősségi ellátás előtt hiányzik az alapellátás. Nem mindegy, hogy vakbélgyulladása van valakinek, vagy epegörcse. Az előbbit műteni kell, az utóbbira elég egy injekció.  Ennek eldöntése egyszerű orvosi feladat lenne, de a körzeti orvos hiába utalja be a betegét a szakorvoshoz, ha ott csak három hét múlva kap időpontot. Így aztán a teljes betegforgalom rázúdul a sürgősségi osztályokra. Ezért is van 12 órás várakozási idő.

Miközben a magyarok az egészségügy helyzetét tekintik a legfontosabb jövőbeli tényezőnek, Csehországban és a környező országokban lényegében ugyanakkora összegből lényegesen magasabb színvonalú ellátást tudnak biztosítani. Hogyan?

Szakemberekre bízták az egészségügy minisztériumot. Nem pedig pártkatonákra.

De ha jól értem, nálunk is szakemberek dolgoznak az államtitkárságon, csak épp nincs befolyásuk az egészségügyre.

Valóban, a legtöbb országban belátták, hogy az emberek egészség politikai ügy, választásokat is képes eldönteni. A mi politikusaink azonban még nem járnak itt.

Elég drámaian hangzik, hogy a magyar állampolgár 4 évvel rövidebb ideig él, mint európai társai. Egy itthon dolgozó munkás pedig várhatóan 12 évvel hamarabb hal meg, mint egy diplomás. Ez a helyzet romolhat még?

Persze, de nem ez a legszörnyűbb.

Magyarországon hal meg az OECD országok közül a legtöbb ember olyan betegségben, amely egyébként gyógyítható lenne.

A statisztika szerint 100 ezer lakos közül, a 25 és 65 éves korosztályból 411 ember veszti el az életét. Összesen 23 ezer ember hal meg úgy, hogy gyógyítható lenne. Ez a szám máshol a miénknek negyede, harmada.

A közelmúltban tíz ellenzéki párt igyekezett összeállítani egy egészségügyi koncepciót. Aláírtak egy megállapodást, vállalva, hogy bármelyik erő kerül kormányra, programjában szerepelteti a közös programot.

A mai kormánypártok el sem jöttek az egyeztetésre, de megjelent a Jobbik és a DK képviselője is, mert komolyan vették, hogy a nemzetnek szüksége van egy közös egészségügyi programra. Az alapelveket elfogadtuk, s vállaltuk, hogy bárki is kerül kormányra, azokat megvalósítja. Szükség van egészségügyi minisztériumra, a társadalombiztosítás önállóságára, szolidaritásra, valamint a hálapénz megszüntetésére. S persze ennek menetrendjét is megfogalmaztuk. Az ellenzéki pártok közül bármelyik kerül hatalomra, akkor egy működőképes, átlátható egészségügyi szervezet jöhet létre, ami mindenekelőtt a társadalom, a betegek érdeke.

Ha nincsenek olyan kapcsolataid, ha nem vagy valakinek a valakije…

Bódis Gábor
-
1
Ha nincsenek olyan kapcsolataid, ha nem vagy valakinek a valakije…

A választások utáni leépítések következtében júniustól megszűnik a HírTV egyik emblematikus műsora, a Privátszféra. Ötletgazdája, szerkesztője, riportere Péterfi Judit a Független Hírügynökségnek: „Három óra után a politikus is elfárad, nem tud tovább színjátékot játszani, lehull minden lepel. Ezért szerették az emberek: röhögtünk benne, sírtunk benne, elestünk benne. Nem volt mesterkélt.”

 

A HírTv-nél történő változások egyik áldozata a Privátszféra és annak szerkesztő-riportere. Ha jól tudom te nem belsősként voltál ott, vagy még vagy júniusig?

Így van. A Privátszféra az én brandem. Az én cégem gyártja vagy gyártotta a HírTV-nek.

Meglepett, hogy nem hosszabbították meg a szerződésedet?

Egyáltalán nem. Pontosan tudtam, hogy amikor csökkenteni kell a költségeket, akkor elsőként a külsősöket veszik elő. Már korábban voltak arra utaló megjegyzések, hogy ha a választásokon alul marad az ellenzék, akkor gondok lesznek a folytatással. Ezt mindenki tudta: ha ez a kormány nyer, akkor az ellenzéki médiában dolgozóknak: kakukk.

A HírTV-nél nem szokás a nézettségi adatokat közölni. Így nem erre nem lehet hivatkozni, de feltételezem, hogy a Privátszférának újszerű hangneme miatt lehetett jó nézettsége.

Amikor én ezt kitaláltam, akkor ez volt a cél. Én is hírháttér műsorban dolgoztam és tudom, hogy amikor a politikusok leülnek beszélni, akkor ugyanazokat a sémákat, ugyanazokat a formulákat használják. Elmondják reggel az egyik tévében, este a másikban. Nekem egyszerűen elegem volt abból, hogy ezeket hallgassam 24 órában. Nem bírtam. Az őszintétlenséget meg pláne. És

azt gondoltam, hogy valóban érdekes műsort akarok készíteni, ki kell szakítanom a politikusokat a komfort zónájukból. Azt akartam, hogy a választások előtt a nézők tényleg ismerjék meg azt az embert, akire az életüket bízzák.

Ez volt a legfontosabb. Számomra is, mert magam miatt is csináltam ezt a műsort. Mindez csak úgy lehetséges, ha a politikusokat kiveszed a közegükből; a stúdióból és a parlamentből is. Mert ott komfortosan érzik magukat. Ha a házukban, sportolás, biciklizés, palacsintasütés közben beszélgetsz velük a politikáról, közéletről, önmagukról- és ez számukra a legnehezebb- egyszerűen elveszítik azt a kontrollt, amely a stúdiókban jellemzi őket. És elkezdenek hétköznapi nyelven beszélni.

Azt mondják, hogy ez egy bulvárműfaj. Persze, de ha jobban megnézi az ember, akkor kőkemény politika, csak teljesen más köntösben.

Egyébként tulajdonosi döntés a HírTV-nél, hogy nem publikálják a nézettségi adatokat. Azt azonban elmondhatom, hogy a műsor rendkívül népszerű volt. Nemcsak  a Privátszféráé, a Riasztásé is. Utóbbinak is a műsorvezetője voltam. Nem azért született ez a döntés, mert a nézettség rossz volt. De nem indokoltak, csak a gyártási igazgató átadta a papírjaimat. Én is vártam, hogy a szemembe néz a felettesem. Nem történt meg.

Mit fogsz most csinálni? Illetve azután, hogy még leforgatsz néhány műsort?

Amikor megjelentettem a hírt, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, az emberek szeretik a műsort. Június 7-ig menni fog.

Hogy utána mi lesz, még nem tudom. Levegőt kell vennem. Mert sokk alatt vagyok: a választások miatt is, meg azért is, mert rosszul érinti az embert, ha kihúzzák a lába alól a talajt. Akármennyire is készültem erre, azért megvisel.

A Privátszférából könyv készül, ezen dolgozunk most.

A műsor legnagyobb értéke, hogy valódi. Nincsenek előre megírt kérdések. Három óra után a politikus is elfárad, nem tud tovább színjátékot játszani, lehull minden lepel. Ezért szerették az emberek: röhögtünk benne, sírtunk benne, elestünk benne. Nem volt mesterkélt.

Kaptam én persze, hideget és meleget is. Friderikusz Sándortól is. Hogy bizonyára Péterfi Judit műsorvezetése abból áll, hogy sminkesek és stylistok hada készíti fel. Na már most, tudni kell, hogy én egyedül járok forgatásra. Bemegyek reggel a HírTV-be, ott kisminkelnek, de 14-16 órás forgatásaink vannak. Én sminkelek az autóban, ha szükséges ott öltözöm át. Nincs stylistom, én megyek el és választom ki a ruháimat. Van egy szponzorom, az ő ruháit viselem. Tehát nekem se stylistom, se fodrászom a forgatásokon.  Egyszer majd, gondoltam, elküldöm Sándornak. Nézze meg: így is lehet műsort készíteni. Nem csak úgy, ahogy azt ő a tévé előtt elgondolja vagy ahogy saját maga teszi, amikor képernyőre kerül.

Több tévénél is dolgoztál: RTL, Story Tv, ATV, HírTV. Ha összehasonlítod ezeket, melyikben voltak, ne mondjuk cenzúrának, de utasítások, utalások?

Nincs olyan televízió, ahol ne lennének. Lehet itt mismásolni, de minden televíziónak megvannak a szabályai. Nem hozzák nyilvánosságra, de ezek szerint működnek. Az RTL-ben egy buborékban éltünk, ez egy nagyon védett közeg. Ott szerkesztő-riporterként dolgoztam. Ahogy kiléptem az RTL-ből, kiléptem egy olyan porondra, ahol ütni-verni kezdtek. Olyan, mintha a valóságba léptem volna ki. Jött egy Hír24, amely becsődölt, nem jártak el velem szemben korrekten. Mintha egy tiszta világból belecsöppentem volna a média legmélyebb bugyrába. És kiléptem a frontra. Ott is volt policy. De emlékszem, elkönyveltek bennünket kőkemény liberális híradónak. Ezt a bélyeget ránk akasztották. Pedig ott is szerettünk volna fideszes politikusokat megszólaltatni, de már akkor alig álltak velünk szóba.

A HírTV-nél nem akartál fideszest hívni a műsorba?

De. Ültem, nem is egy fideszes politikus irodájában. Szerette volna műsort. Pontosan tudom, milyen kérdéseket tettem volna fel neki.

Miért nem jött össze?

Akkortájt a fideszes politikusok közül valaki olyasmit tett, ami a médiában kiverte a biztosítékot és ezután,

én úgy tudom, hogy a legfelsőbb vezető, tehát a miniszterelnök tiltotta el a kormánypárti politikusokat, hogy bármilyen „bulvár” műsorban szerepeljenek.

A politikusok tudják, hogy a forgatás után az anyagot legközelebb csak a műsorban láthatják. Tehát nincs olyan, hogy bejönnek, megvágják, kivetetik, átírják. Így visszatekintve, most már bevallhatom, féltem attól, hogy ha esetleg egy kormánypárti politikussal beszélgetek, akkor ő nem adott volna feltétlenül szabad kezet. Én viszont abba nem megyek bele, hogy csak az általa megfelelőnek tartott részek maradjanak meg a riportban, ami meg ciki, kellemetlen ránézve, rossz színben tünteti fel, azt kivágjuk. Nálam ilyen nincs.

Az ATV jött, majd a HírTV…

Hallottam olyan kritikákat magammal kapcsolatban, hogy végig hakniztam a médiapiacot. Vállalom. Nekem fontos az, hogy addig maradjak egy tévénél, ameddig erkölcsileg vállalni tudom és jól érzem magam a közegben.  Amíg az ember tükörbe tud nézni, amíg azt csinálhatja, ami igaz. Én erre a Hír Tv-nél lehetőséget kaptam. És lehet most támadni azzal – hiszen hallom-, hogy Simicska Lajos eszközként használt minket. Én ezt nem így látom. Egy volt a cél. Egy volt az érdek. Két sikeres műsort tudhattam magaménak. Kell ennél több? De menni kell tovább.

Megerősített a média. Ha nem fekszel be, ha nincsenek olyan kapcsolataid, ha nem vagy valakinek a valakije, akkor bizony nehezen lépkedsz előre a ranglétrán. Főleg ebben a macsó világban.

De az én esetem bizonyítja, hogy vidéki lány, aki a semmiből jött, kapcsolat nélkül, lehet értékteremtő. Az óriásplakátig hosszú az út, és borzasztó kemény a munka. Ha most kellene ugyanezt végig csinálnom, azt mondanám: köszönöm szépen, nem vállalom. Semmit nem bánok, semmit nem csinálnék másképp, de az elmúlt két évet nem kezdeném újra.

De most megint váltanod kell…

Igen. A váltást gyakran kudarcként éli meg az ember. Azt hiszi, kevés vagy nem elég jó. De ez egy pillanatig tart. Létrehozni egy műsort mindig nehezebb, mint fenntartani. Úgy érzem, ritka a mai televíziózásban az egyedi hangvételű műsor. Alig látok ilyet, pedig lenne rá igény, hiszen a struktúrák már avíttak. Sok ötlet kavarog a fejemben, az anyagi forrást kell megteremteni a kivitelezéshez és persze a platformot. Hogy ez mekkora feladat? Épp a demokráciáért tüntetünk…Viszont az emberek szeretete lenyűgöző. Szó szerint követelik a Privátszféra folytatást. Miattuk sem hagyhatom abba.

Debreczeni: Ez itt egy rablóbanda és Orbán a bandavezér

Lendvai Péter
-
0
Debreczeni: Ez itt egy rablóbanda és Orbán a bandavezér

Debreczeni József ismét könyvet ír a miniszterelnökről, ezúttal az Orbán-rezsim  2010-201? címmel. A nyolc évvel ezelőtti, tehát még a kormányra-kerülés előtt publikált írásban már előre jelezte: autokratikus rendszert fog építeni Orbán, szétzilálja az államhatalmat és a vagyongyarapodásra használja hatalmát, arra azonban nem gondolt, hogy a kormányfő bandavezérként fog működni, illetve, hogy üzemszerűen használják rablásaikhoz az államhatalmat. Most, a novemberben utcára kerül, könyvből az derül ki, hogy megjósolhatatlan meddig marad életben ez a rendszer, bármikor összeroppanhat, de élhet még egy darabig. Debreczeni a Demokratikus koalíció elnökségi tagjaként azt mondja: négy párt között biztosan létrejön az integráció, legalább is a koordinált egyéni jelöltek szintjén; de ma már – a Botka-időszak elvesztegetett hónapjai miatt, kényszerpályán mozognak.

 

Ön kellő ismeretanyaggal rendelkezik Orbán Viktorról, hiszen könyvet is írt róla, ahhoz, hogy megítélje: milyen átalakuláson megy keresztül a miniszterelnök, merre megy ő maga, és milyen irányba viszi az országot?

A 2009-ben írt könyvemben leírtam, hogy a korábbi megnyilvánulásai alapján mi várható tőle, ha hatalomra kerül. Azt írtam, hogy autokratikus berendezkedés fog felépülni, az államrendszert szétzilálják, illetve elfoglalják, és egy hegemonisztikus konstrukció jön létre. Körülbelül olyannak képzeltem, mint amilyen a Horthy-rendszerben, vagy a dualizmus korában alakult ki. Vagyis van egy nagyon beágyazott, mindenféle előnyöket élvező kormánypárt, az ellenzék pedig nem rúghat labdába. Azt is láttam, hogy Tiszához, Bethlenhez, vagy Horthyhoz képest, akik a maguk módján úriemberek voltak, ők egész egyszerűen nem loptak, hogy Orbán más kategória, hiszen ne feledjük, akkor már túl voltunk a tokaji szőlő-, meg a bánya-ügyön is;

Orbán szisztematikusan  saját vagyongyarapodására használja  politikai hatalmát.

De, ami igazán meglepett, hogy ennyire üzemszerűen és szisztematikusan használják az államhatalmat, az adóhatóságon keresztül az ügyészségig; vagyis az üzemszerű rablásnak ez a szintje engem is meglepett. Ilyen volumenben nem számítottam rá, pedig Magyar Bálint már az első Orbán-ciklus idején vázolta ezt a konstrukciót, amelyet ő akkor a szervezett felvilág uralmának nevezett, szerintem túlzással maffiaállamnak. Ami emellett szintén váratlanul ért, a 2014 utáni uszításnak az ugyancsak nagyüzemi művelése. Ehhez foghatót a Rákosi korszakban láthatott utoljára a társadalom. Szintén meglepett, hogy Magyarország, az Európai Unió tagjaként mi mindent engedhetett meg magának. Azt tapasztalhattuk, hogy, amíg a demokratikus mimikri fenntartható, addig szándéka sincs a vezető államoknak beavatkozni, vagy az Orbán-rezsimet kilökni a klubból. A nyílt diktatúrát már biztos nem viselnék el, ezért aztán Orbán sem akar majd kiválni az Unióból, már csak azért sem, mert azzal a működés forrásait, vagy annak a jelentős részét veszítené el.

És az nem lepte meg, hogy mindazt, amit most fölsorolt, ennyire akadálymentesen tudták megvalósítani?

Nem voltak illúzióim; ismertem szociológiai felméréseket a magyar társadalomnak a demokratikus intézményekhez való viszonyához, előadást is tartottam azon adatsorok alapján, amelyek azt bizonyítják, hogyan devalválódott a parlamenttől a sajtóig ezeknek a demokratikus intézményeknek az értéke, így aztán nem is gondolhattam, hogy nagy ellenállásba fog ütközni a rendszer lebontása. Az is kiderült mostanra, hogy a társadalom kétharmad része úgy gondolja, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja, és hogy a miniszterelnök maga is bandavezérként működik ebben a rablásban, ennek ellenére a Fidesz a relatíve leginkább támogatott párt, másként, a legnagyobb kisebbség.

Vagyis a magyar társadalom nem csupán a demokrácia szétzilálását tudja elfogadni, hanem a hatalmon lévők rablásait, a közvagyon fosztogatását, sőt még azt is, hogy helyenként a magánvagyonokba is betörtek.

Mindebből mi következik a jövőre nézve, már ha Orbán Viktor fogja továbbra is irányítani az országot?

Működik egy hatalmi logika az ilyen autokratikus rendszerekben; egyre zártabbá válnak, egyre kizárólagosabb hatalomra törnek. Vegyük csak példaként a sajtót: miként foglalták el a bulvárlapokat, a megyei újságokat, az internetes felületek egy részét, televíziós csatornákat, a plakátpiacot – ezek együttesen azt mutatják, hogy a nyílt diktatúra irányába haladunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak ennek nagyon erős korlátai. Az első számú, és ezen biztos meg fognak lepődni, maga Orbán, aki mégiscsak a parlamenti demokrácia viszonyai között szocializálódott, ebben a játékrendszerben vált miniszterelnökké, majd jutott kétharmados hatalomhoz. Kétségtelen, hogy rúg, vág, harap, csíp, mindent megenged magának, bízva abban, hogy a bíró nem látja miként játszik – igaz a bírót is ő maga állítja -, de a parlamentet teljesen kiiktató, a választást sem használó szisztéma nem lenne ínyére való. Még egyszer mondom, neki szüksége van ezekre a keretekre, még akkor is, ha folyamatosan csal.  Ebben a rendszerben tud ő spílerként megjelenni, ennek a gőgje szerintem látható is az arcán.

De ez azt jelenti, hogy a törvényes diktatúra nyugodtan folytatható, azaz olyan rendszer kiépítése, ahol a miniszterelnök számára nem csupán az a megengedett, hogy rúgjon, marjon, csípjen, hanem az is, hogy a szabályokat is állandóan átírja a saját kénye kedve szerint és javára…

Megjósolhatatlan, hogy meddig stabil egy ilyen rezsim. Már most sincs akkora legitimációja, mint amit a fideszesek gondolnak, sokkal inkább beletörődés, tehetetlenség érződik. A közvélemény-kutatások is azt mutatja, hogy már magasabb azoknak a száma, akik kormányváltást szeretnének. Kis János írta, hogy az ilyen autokráciákban elszigeteltnek és magányosnak érzik magukat az emberek, mert félnek. Félnek a hatalomtól, de félnek egymástól is. Ám azt is tudjuk, hogy borzasztó gyorsan tud a felszínre törni az elfojtott düh, az elégedetlenség; láthattuk ezt az internetadó elleni tiltakozás során, de ami még meglepőbb volt, a CEU elleni támadást követően is, pedig tíz emberből kilenc biztosan nem tudta korábban, hogy mi is az a CEU. Szóval az ilyen típusú rendszerek nagyon kemények, ugyanakkor nagyon törékenyek is. Bármikor, bármi előfordulhat.

Most a politikus vágyait fogalmazta meg, vagy az elemző énjét hallhattam?

Talán a történelem tanárét, aki valaha voltam. Újra kezembe vettem William J. Dobson Diktatúra 2.0 című könyvét, amelyben a zsarnokok természetrajzát írja le, és pont azt olvastam benne a minap, hogy a különböző autokráciák bukását vizsgálva arra jutott, hogy a bukás előtti napokban még senki nem sejtette, hogy bekövetkezik a hatalom szétesése. Emlékezzen csak rá, hogy a miskolci pedagógusmozgalomból is pillanatok alatt országos elégedetlenség lett. Vagyis amikor arról beszélek, hogy megjósolhatatlan mi fog történni, az nem egy reménykedés a részemről, hanem józan mérlegelés.

De azért az előbb említett könyvet, a diktatúra bukásáról szólót, csak önmaga biztatására vette elő, nem?

Hogy teljesen konkrét legyek: Az Orbán-rezsim című könyvem befejezésén dolgozom, amit még novemberben fogok kiadni, szóval ennek kapcsán az Orbán-rezsim összefoglaló értékelése lesz az utolsó fejezet és ehhez olvastam újra a könyvet.

Azt mondta az imént, hogy nem ért egyet Magyar Bálintnak a maffia-kormány meghatározásával. Miért nem?

Pontatlannak és célszerűtlennek tartom. Ez ugyanis a saját tagadását magába foglaló állítás, mivel a maffia maga a törvénytelenség, amely az államhatalom ellen dolgozik. A maffia az emberek szemében a nyílt erőszakot, a véres gyilkosságokat jelenti, szóval ugyanolyan túlzás maffiáról beszélni, mint fasisztoid rendszert említeni.

Nem gondolja, hogy bizonyos fogalmakat ma már másként kell értelmezni…Azt akarom mondani ezzel, hogy bizonyos szavak más tartalmat kapnak a demokratikus paraván körülményei között.

A maffiára ez nem igaz. Az egy nagyon speciális szubkultúrára fenntartott kifejezés.

Akkor most maradjunk az Orbán-rezsimnél. Ennek a rezsimnek velejárója, hogy képes szétverni saját ellenzékét is?

A választási rendszer és annak intézményei erre épülnek. Arra, hogy az ő legnagyobb kisebbsége legyen a relatív többség. Segíti Orbánt, hogy kétoldali ellenzéke van, a kétfordulós választás egyfordulóssá tételével pedig olyan lehetetlen helyzetbe hozta az amúgy is széttagolt baloldalt, ami magában hordozza a konfliktusokat, a megegyezések sikertelenségét. Ez önmagában elegendő ahhoz, hogy szétverődjön az ellenzék, de persze vannak olyan gyanúk is, amelyek más módszerekről árulkodnak, de ezekről nekem nincsenek információim. Az, hogy a Fidesz mindenfelé eszközt, az anyagi korrumpálástól a zsarolásig képes felhasználni, ezt el tudom képzelni, ám ezt nem vizsgáltam.

Mi annak a magyarázata, hogy mindenki látja, mit kellene tenni, hogy a Fidesz merre viszi az országot, mégis képtelen az ellenzék hatékony ellenállásra?

El kell felejtenünk azt a plurális erőteret, amelyben 2010-ig működött a magyar politika. Ekkor megrendítő vereséget szenvedett a baloldal, minek következtében a Fidesz megváltoztatta az egész rendszert; a pártfinanszírozástól a nyilvánosságig, az államhatalom célzott felhasználásáig mindent a maga javára fordított, olyan szisztémát alakított ki, hogy focihasonlatot használjak, ahol a Fidesz tizenhat fővel van a pályán, az ellenfél nyolccal, ők állapítják meg a szabályokat, ők adják a bírót, a partjelzőt, menet közben változtatják a szabályokat. És még az is benne van a rendszerben, hogy csak 5-0-s győzelem esetén jár a három pont, hiszen ha nem szerez valaki kétharmadot, akkor az összes közintézmény élén ottmaradnak Orbán kinevezettjei. Divat az ellenzéki pártokat szidni és lesajnálni, meg is értem a haragot, de lássuk be, rettenetesen lejt a pálya. Csak egy példa: a megyei napilapok naponta 450 ezer példányban jelennek meg és mindegyiket egy központból irányítják, a Fidesz akarata szerint. Vagyis, ahogy a sajtóban 90 százalékos fölénybe került a kormánypárt, míg az ellenzék kommunikációs gettóba került, úgy a politikai pártokat is ez a nyilvánosság nélküliség bénítja.

De ez csak eggyel több ok arra, hogy ne ilyen atomizált legyen az ellenzék.

Most akkor előjön belőlem a politikus: a DK 2011 óta a legteljesebb integrációra készült. Sajnos, tudjuk mi történt: jelentkezett egy miniszterelnök-jelölt Botka személyében, aki kijelentette, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke nem lehet része az integrációnak, minek következtében egyetlen tárgyalásra sem került sor. Így aztán nem csupán veszítettünk kilenc, vagy tíz hónapot, hanem sokkal rosszabb helyzetben kezdhetjük újra az integrációs tárgyalásokat; ez itt most inkább már kármentésnek nevezhető, mint építkezés. Ezzel együtt, az most már biztosnak látszik, hogy az MSZP-DK együttműködés létre fog jönni, de ez már csak az egyéni körzetekben való jelöltállítás koordinálására korlátozódik. Az is nagyon valószínű, hogy az Együtt és a Párbeszéd is részt vesz majd ebben. A közös lista gondolata végképp elszállt. Viszont az egyéni körzetekben látszik hajlandóság arra, hogy az LMP is néhány helyen beszáll a koordinációba. A Momentum hajthatatlan, ők senkivel nem hajlandóak együttműködni.

Abban egyetért, hogy egy választási vereség kétosztatúvá is teheti a magyar politikai rendszert, vagyis eltűnik a baloldal?

Ha nem lenne integráció a baloldalon, akkor nagyon valószínű, hogy a lengyel forgatókönyv itt is lejátszódna. Amennyiben az említett pártokkal létrejön a koordináció, akkor viszont teljesen kizárt. A DK és az MSZP feltehetően önállóan is bejutna a parlamentbe, ám az integráció létrejöttével a legrosszabb variációban is erős tudna maradni.

A politikusi énje mondatja önnel, hogy lesz együttműködés?

A politikusi és az elemzői egyaránt. Miután az MSZP is túljutott a Botka-időszakon, amikor is erővel akarták dominálni a baloldalt, így nincs más választása a szocialistáknak sem, mint – a jelentős önbizalomvesztést feldolgozva -, tárgyalásos, demokratikus úton megvalósítani az integrációt.

Nekünk egyáltalán nem érdekünk, hogy az MSZP megroggyanjon.

Említette, hogy novemberben megjelenik a könyve; tudna belőle megfogalmazni az olvasóink számára egy tételmondatot, ami jellemezhetné az írása alapján ezt a rezsimet?

Egyetlen mondatban nem tudnám összefoglalni, a legjellemzőbb vonásait viszont igen. Azt például, hogy ez itt egy abszolút egyszemélyi, autokratikus hatalom, egy rablóállam. Idézem a könyvben Szent Ágostont, ő írta a bomló római birodalom helyén keletkező barbár királyságokról, hogy igazságosság nélkül mi egyebek a királyságok, mint rablóbandák. Itt is igaz az állítás: az erkölcs és a jogállamiság széttaposásával lényegében rablóbandaként működik az Orbán-rezsim. Ráadásul az, amit Orbán gazdaságilag és társadalmilag képvisel, az csak a leszakadáshoz vezethet. Amit most tesznek, nem más, mint egy zsákutcában való menetelés. Ebben járkálunk egyelőre mindannyian.

A polgárháború rossz vicc lenne…

Kardos Ernő
-
0
A polgárháború rossz vicc lenne…

„Magyarország derűsödik”- ezt az alcímet adta új műsorának a napokban 70. születésnapját ünneplő Nagy Bandó András, aki a nyilvánosság előtt évek óta alig szólalt meg, de most, az ünnepinek szánt előadóestjén felidézte a cseppet sem vidám „emút70évet”, az időnként szomorú „emútnyócévet”, illetve az örömtelen „emúthétévet”, s ezen kívül dühös hangú publicisztikával is felhívja a figyelmet a hatalom visszaéléseire.

  

Tényleg komolyan gondolod, hogy sok a jókedvű, vidám ember ebben az országban?

Ami itthon történik az nevetséges, és egyáltalán nem vidám. Inkább Móricz novellájának anyafigurája juthat eszünkbe. A történetben szereplő édesanya végül a koldustól kap egy krajcárt, hogy a szappanra való pénz meglegyen, de addigra már bezár a bolt. Amikor a hetedik krajcárt a koldustól kapják meg, már keservesen nevet, és vért köhög föl. Ezt az elfúló, fájdalmas nevetést hallom ma sok helyen az országban. Természetesen ezt a hangulatot szeretném műsoraimmal vidám, önfeledt kacagássá átalakítani.

Az elkeseredésben érzel már dühöt is?

Inkább értetlenséget, tehetetlenséget. „A miért hagytuk, hogy így legyen” érzése terjed, hiszen régóta megfogalmazódott már a felismerés, hogy a fejünk fölött dőlnek el a dolgok.

Rólunk döntenek, nélkülünk. Teszi ezt a diktatórikus hatalom annak biztos tudatában, hogy ma már szinte senki nem képes ellenállni, megszűnt a társadalom védekező mechanizmusa.

Sajnos így áll a helyzet Orbán Viktor Magyarországán. Az utca tele van a kormányzat által kihelyezett plakátokkal, hogy dühös indulatot keltve megállítsa a hozzánk érkező menekülteket. Ugyanakkor a kormányfőnek szava sincs arra a menekültáradatra, amely a legjobb szakembereinkkel húz el az országból. Pedig ezt a kivándorlást kellett volna időben megállítani. Aki teheti, a jobb fizetés, a nyugodt, kiszámítható jövő érdekében már rég elhagyta az országot, s vissza sem fordul.

Azon például jól szórakoztál, hogy nagykőrösi fellépésedtől a helyi hatalom trükkös aktivistája távol akart tartani?

Kínomban röhögtem az egészen. Ugyanis azt írta nekem ez a „szarkeverő”, hogy ha elmegyek hozzájuk Nagykőrösre, akkor Jobbikos figurák, ellenséges fogadtatásában lesz részem. Tehát jobb, ha lemondom az előadást, amelyre egyébként a helyi civil szervezet kért fel. Alaposan utánanéztem, de egy szó sem volt igaz az egészből, barátsággal vártak, s távol állt tőlük a rendzavarás szándéka. A fellépésem sikeres volt, a hajam szála sem görbült meg. Érdekesség: Vágó István ugyanezt a levelet kapta meg, de ott már DK aktivistának mondta magát a delikvens.

Tehát a neked, meg a Vágónak írt levél szövege szinte azonos. Ugyanaz a helyi kormányhoz közeli aktivista írta…

Pontosan ezért nevettem, persze kínomban. A napnál világosabb, hogy a Fidesz ma annyira fél, hogy minden ellenzéki hangot el akar hallgattatni, s távol tartani a várostól. Miközben Nagykőrös egy csendes, unalmas kisváros, ahol megállt az idő.

Ma minden a politikáról szól, olyannyira, hogy vidéki körutad egyik állomásán egy garantáltan „politikamentes műsort” rendeltek tőled. Ez is politika?

Ma a Fidesz és a félelem uralkodik az országban, s persze Soltvadkerten is, ahol egy egész napot töltöttem. A meghívóm is félt, hiszen a település narancssárga színű, de az előítéletek miatt én is szorongtam, így hát elkerültem a politikát. Az interaktív verses-dalos gyermekműsoromban igyekeztem a helyi gyerekeknek először a magyar nyelv szeretetéről, az olvasás gyönyörűségéről beszélni. A később megtartott szavalóversenyen alsó tagozatosok mondták a verseimet. Zsűriztem is a produkciójukat, és azt se bántam, hogy a tüneményes versmondók látták rajtam a meghatottságot. Végül este egy felnőtteknek szóló produkcióval szórakoztattam az ott megjelent száz-százhúsz embert. A meghívóm jelezte, hogy a tüntetően távolmaradók később már sajnálták, hogy nem jöttek el.

Gondolod, hogy oldódott a „másként gondolkodókkal szembeni gyűlölet?

Feltétlen, de ha meghallgattak volna, akkor kiderülhetett volna számukra is, hogy egyformán vagyok kritikus a jobb-, és baloldallal,

van mondanivalóm Orbánról is, és Gyurcsányról is, de mindig az érdekel, aki a pályán focizik, és nem az, aki a cserepadon ül.

Akkor a megrendelés értelmében nem is politizáltál?

Nézd, akik eljöttek az előadásomra, megtapasztalhatták, hogy én a hülyeség, az ostobaság és a gazemberség pártsemleges kritikus ellenzéke vagyok, nem pedig az ellenzéki pártok egyik politikusa.

Azért korábban Hódmezővásárhelyen elindultál az LMP színeiben Lázár János ellen. Vagy erre már nem is emlékszel?

Független jelöltként indultam, az LMP támogatásával, de nem voltam, és nem lettem a párt tagja. Tudtam, hogy le nem győzhetem Lázár Jánost, de nem is ez volt a cél, csupán az, hogy több figyelmet kapjon Schiffer pártja, épp a jelenlétem miatt. Idén is lehettem volna független jelölt, hívtak, de végül nemet mondtam. Mindig is Ludas Matyi aspektusból, tehát a kisember szemszögéből fogalmaztam meg a kritikámat, ezért maradok inkább magán morgolódó…

Előfordult veled az átkosban, hogy a fellépéseid, vagy a rádiókabaré felvétele előtt azt kérték, hogy ne szidd a rendszert, vagy ne politizálj?

Ha így lett volna, akkor sokan elhagytuk volna a pályát a francba. Nyíltan persze az egypártrendszert és a szovjet csapatok „ideiglenes” magyarországi tartózkodását a Rádiókabaréban nem bírálhattuk, legalábbis az adásba kerülés esélyével. A sorok között természetesen ezekkel is foglalkoztunk, tehettük, hisz a hallgatók megtanultak a sorok között olvasni. Elég volt cinkosan összekacsintani a közönséggel, s elkezdeni egy kétértelmű mondatot, a közönség azt befejezte magában. Az önálló estjeim mindegyike tele volt rendszerkritikus poénokkal, amelyeknek jó része még ma is aktuális, de nem mindenhol lehetne elmondani.

A diktatúra idején könnyebb volt megnevettetni az embereket, mint ma a illiberális demokráciában?

Ha a letűnt rendszerben bementem egy hatalmas sportcsarnokba, akkor tudtam, hogy mindenki egyet akart: az oroszok menjenek haza a francba, szűnjön meg az egypártrendszer, legyen végre demokrácia.

Ma nem érzem a közös akaratot, amely minden magyart összefogna. Ma az emberek legfeljebb azt akarják, hogy dögöljön meg a másik párt vezére, s bukjon meg a kormány, vagy az ellenzék.

Pedig sokkal jobb lenne, ha a jó Magyarországért küzdés ügye egyben tartana bennünket. Ehhez persze olyan kormány kéne, amely nemcsak a saját fanatikusainak és oligarcháinak, hanem minden magyarnak jót akar. Ehelyett ma a félelem az úr, s bizonyos helyeken még viccelni sem lehet a kormánnyal, akkor sem, ha több döntésük és cselekedetük kínosan abszurd, szürreális és nevetséges.

Ezért írtad valahol, hogy az Orbán rendszer nem is Kádár, hanem Rákosi rezsimjéhez hasonlít?

A felsoroltak közül minden rendszerben éltem, van tapasztalatom, talán ez az egyetlen előnye, hogy már hetven éves vagyok. A rendszerváltás óta most, először újra azt látom, hogy egy olyan rezsim alakult ki, amely merev ideológiára épül. Szinte követhetetlen, majdhogynem „egyházi” hierarchia alakult ki a kormánypártban, és az államvezetésében. Nyilvánvaló az is, hogy mindent ellep a korrupció, nevetséges, hogy Orbán veje, Tiborcz István – ez a kis tacskó – az ország egyik leggazdagabb embere lett. Pedig ott van Pécs, a szar lámpáival, éjszaka nem lehet az utcán látni, amiért „áldják” Tiborczot a pécsiek.   De említhetném Debrecent, ahol Kósa Lajost csak úgy hívták, hogy „mínusz 30 százalék”.

A hangodban az elkeseredettséget és a dühöt érzem, nem pedig a csipkelődő humort.

Nehéz akkor viccelődni, amikor az újságban azt olvasod, hogy a lengyel kormány politikája elleni tiltakozásul – ami nagyon hasonlít a mienkre – Varsóban, október 19-én felgyújtotta magát egy férfi.  Elkeserítő, ha a XXI. században csak az ilyen, „öngyilkossági kísérletnek” nem nevezhető figyelemfölkeltésben bízva lehet tiltakozni egy országvesztő politika ellen. Hisz ma a lengyel kormány éppúgy átlép a demokrácia szabályain, mint a magyar kormány, magához öleli az alkotmánybíróságot, és kérdőjelessé teszi a bírói függetlenséget. Kaczynszki lényegében Orbán Viktor nyomában jár.

Emberek között járva érzékeled, hogy az emberek rosszkedvűek, kevesebb vicc születik, amin aztán röhögni lehet?

A nép ajkán a mai napig születnek viccek, de egyre többnek témája a diktatúra, az önkény, a félelem. Hallottam már frissített Sztálin és Rákosi élcet, melyekben Orbán volt a „főhős”. Ezeket fiatalok is terjesztik, akik az „az eredetit” nem is ismerhetik. Viszont a hatalomnak kötelessége lenne felismerni, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor a diktátorokról szóló sutkák főszereplője lett. Ami egyébként dermesztő.

Ehhez képest én tárgyszerűen, de a humor eszközeit használom kormánybírálatra. Persze nem azt mondom, hogy kímélem Lázárt, Kósát, Szijjártót, nem beszélve „rezsi Szilárdról”. Amikor a szolnoki polgármester lekurvázta a nyugdíjas asszonyokat, akkor jelentős önuralomra volt szükségem. És nézd meg: ma is ő a polgármester. De amikor ezeket az urakat bírálom, akkor soha nem utcai harcos módjára. Elég, ha ők úgy viselkednek.

A közönséged egyáltalán tudja-e, hogy miről beszélsz? Hiszen a vidéki lapok kormánykézbe kerülése után bizonyos hírek el sem jutnak a kisvárosokba. Ezt érzékeled?

Rossz hírem van a kormány számára: akik az előadásaimra eljönnek, azok szinte valamennyi botrányról szóló hírt jól ismerik. Tehát még maradt a tájékozódásnak valamennyi lehetősége az országban. Persze vannak agymosott emberek, elsősorban a falun élők, akik bármeddig hülyíthetőek. Remélem persze, hogy azzal tele lesz a média, ha ez az egész aljasságra épülő rendszer összedől.

Korábban azt ígérted, hogy lemondod majd a Mészáros Lőrincz féle megyei újságot. Megtetted?

Megjött a számla, de eszemben sincs megújítani az előfizetést. Sokan vagyunk így, ugyanis a lapból már lehetetlen tájékozódni. Talán majd a választások után… Bár azt olvasom, hogy ha az ellenzék nem kétharmaddal nyer, akkor hiába szerzi meg az egyszeri többséget, kormányra kerülve könnyen megbukhat, hisz a legfontosabb intézmények a Fidesz irányítása alatt maradnak.

Talán erre gondolt Kornai János is, amikor azt írta, hogy az Orbán rezsim szinte leválthatatlan.

Remélem, Orbán nem várja meg, amíg előjön az első ember-fáklya, amit követhet a tűz. Ezt nem kéne megvárni.

Borzalmas lenne, ha a magyarokat továbbra is egymás ellen uszítanák, s eljutnánk egy polgárháború peremére. Az bizony nagyon rossz „vicc” lenne.

Ez a kormány csúnyán el fog bukni – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Lendvai Péter
-
0
Ez a kormány csúnyán el fog bukni – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Felvettem a kesztyűt Orbánékkal, és ígérem: sok kellemetlen pillanatot fogok okozni a rendszernek – ezt mondja Ujhelyi István, az MSZP Európa-parlamenti képviselője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Azt mondja: előbb-utóbb ez a rendszer csúnyán meg fog bukni, minél tovább húzza annál csúfosabba. A képviselő, akit most folyamatosan támad a jobboldal, arcképével ellátott babát fel is akasztottak egy budapesti téren, állítja: az önkormányzati választásokon megroppantható a Fidesz-hatalom, csak megfelelő személyiségeket kell hozzá találni.

  • Végletesen kettévált az ország
  • Orbán egy lepusztult Uniót akar
  • A kormányfőt csak a szélsőjobb ünnepelte
  • Ilyen uszítással máshol nem találkozunk
  • Az LMP hazudott Botkának

Örülök, hogy így, egyben látom.

Én is. A fejem a helyén van, látja ott a nyakamon, és nem is lógok lefelé.

Megrendítette az, ami történt?

Az intenzitása. Napi nagyjából nyolcszáz üzenetet és e-mailt kapok – mostanában már valamivel kevesebbet -; jól látszik, hogy a fideszes trollgépezetnek ki van adva, hogy rám kell szállni. Egyébként, ha egy-egy posztom alatt van ezerkétszáz reakció, abból kilencszáz támogató, viszont a kommentek minimálisan a halálomat akarják. Ők nyilván tapsoltak annak, hogy kvázi felakasztottak a volt Köztársaság téren.

Ebből mire következtet?

Arra, hogy most megtalált a Fidesz és a jobboldal engem, mint fő ellenséget. Ennek még politikai értelemben lehetne akár haszna is, nem is bánnám, mert azt gondolom, hogy bennem emberükre akadtak, nem vagyok ijedős fajta, de persze a politikai kultúra rongálása hihetetlen károkat okozhat. A történések sajnos azt bizonyítják, hogy végletesen kettévált a magyar társadalom, szinte képtelenség egy Orbán-hívőt meggyőzni arról, hogy mondjuk a repülőgép az luxusrepülő, a jacht luxusjacht, és egyik sem járna a miniszterelnöknek, legalább is egy normális demokráciában. Ezt ezek az emberek sosem fogják elfogadni, mint ahogy azt sem, hogy az az igazi hazafi, aki Magyarországot az Unión belül akarja tartani.

Orbán-hívőkről beszélt, de a Fidesz-szavazók ennél szélesebb kört jelentenek. Közülük találni olyanokat, akik elfogadják, hogy nem a legtermészetesebb dolog egy állami pénzzel kitömött oligarcha gépén röpködni, illetve véletlenül mindig a jacht tartózkodási helyéhez közel landolni?

Három féle Fidesz-szavazó van. Az egyik, aki minden áron és bárhova követi Orbán Viktort, a reformkommunistától a liberálisig, egészen a szélsőjobbig, bárhova. Ez a követő mag, a szekta. A második körbe azok a fideszesek tartoznak, akik maguk is tudják, hogy az nem teljesen normális, ami itt zajlik, de meggyőzik magukat arról, hogy az országot így kell vezetni, hogy olyan korszakot élünk, amikor egy illiberális típusú, autokrata berendezkedésű szisztéma szükséges, mert így könnyebb kormányozni. A harmadik réteg pedig azért Fidesz-szavazó, mert úgy érzi, hogy nincs más kormányozni képes erő.

Ez most önkritika?

Az is. Eltelt nyolc év, és bár lehet azon vitatkozni, hogy jól vagy rosszul kormányoztunk-e, de én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a legrosszabb szocialista-liberális kormány is jobb volt, mint a mostani. A demokrácia és a gyermekeink jövője szempontjából mindenképpen. Én most lettem igazából „politikailag érett felnőtt”, a húszas-harmincas éveimben láttam közelről a saját kormányzásunkat, hiszen, államtitkár voltam, ma már látom, mit kellett volna másként, és mit kellett volna határozottabban csinálni. De, amit mondani akarok: meg fog bukni ez a kormány, méghozzá nagyon csúnyán. Ez a rendszer nem tud már elkopni, buknia kell, és maga alá fogja temetni Orbánt és az oligarcháit.

Nem a vágyálmok beszélnek Önből?

Nem, a történelmi tapasztalat. A kérdés tehát nem a bukás, hanem, hogy meddig húzza még ez a rendszer. Minél tovább húzza, annál durvább lesz a vége.

Igen, vannak, akik azt mondják, hogy Orbánt utol fogja érni, ha nem most, lehet, hogy csak húsz év múlva, nem pusztán a bukás, a büntetőjog is…

Így van. Éppen ezért ellenez a miniszterelnök minden olyan európai együttműködést, amely átnyúlik a határokon, és belezavar az ő hatalmába. Az orbáni rendszer egyszerűen összeférhetetlen az Európai Unió működésével és szellemével. A kettő nem létezhet egyszerre, ezért próbálja meg Orbán szétcincálni az Uniót. Nem akar ő kilépni, már csak azért sem, mert nem kockáztatja meg, hogy a magyar embereket erről megkérdezze. Neki egy gyenge, lepusztult, intézményeiben döntésképtelen Unióra van szüksége, mert egy erős szövetség pillanatok alatt elszippantja a levegőt az ilyen autokrata állam elől. Ha kritizáljuk az Európai Uniót – én magam is megteszem, amikor kell -, akkor az első helyen látjuk azt, hogy a mai intézményrendszer képtelen megküzdeni a külső és belső kihívásokkal, legyen az gazdasági, vagy éppen migrációs kihívás. És azért képtelen, mert a saját daganatos, rákos sejtjeivel sem tud mit kezdeni, lásd akár Magyarországot, vagy mostanság Olaszországot.

Nyilván azért nem, mert ez szövetségi rendszer arra jött létre, hogy a tagállamok együttműködjenek, és nem arra, hogy egyes tagállamok hogyan tudják kijátszani a közösen megalkotott szabályokat…

Nem teljesen. Azért jött létre, mert volt olyan korszak, mégpedig a XX. század korai időszakában, amikor az ilyen típusú vezetők saját hatalmi építkezéseik miatt egymásnak ugrasztották a népeket. Ennek lett az eredménye a pusztító világvége hangulat. Ma az emberek semmiben nem különböznek, ugyanolyan társadalmakban élünk, és ugyanúgy, demokratikus körülmények között hatalomra juttatunk ilyen fazonokat. Olyanokat, akik képesek bárkit, bármikor egymás ellen uszítani. Az Unió tehát azért jött létre, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyen.

Gondolom ezért is, no meg a liberális gondolat jegyében, született az az elhatározás, hogy legyen helyük az Unióban a szövetséget ellenzőknek, az Euro-szkeptikusoknak. Ugye maga Orbán Viktor is harcot hirdetett, az Unión belül, az Unió ellen.

Ő addig létezik, amíg valakivel csatázhat, amíg valakit legyőzhet, amíg győzelmi jelentéseket adhat, és fújhatja a harci kürtöt. Ha ez nincs, abban megszűnik az orbáni vonzerő, hiszen kormányozni nem kormányoz. Látunk ma Magyarországon kormányzást? Tudjuk, milyen stratégiánk van az energiaellátástól az egészségügy rendbetételéig? Vagy akár a nyugdíjrendszer távlatos kihívásaitól a magyar szakmunkásképzés megoldásáig? Nem. Nincs kormányzás. Csak kommunikációs kormányzás van, semmi más.

A migrációra utal?

Nincs más témája.

Ebből a szempontból a Sargentini-jelentés megszavazása, mintha komoly fordulatot jelentett volna, hiszen ott rengeteg egyéb téma is előkerült. De, a megszavazása óta, mintha fordulat következett volna be, illetve némi visszalépés. Nem így látja?

Részben igaz ez a megállapítás. De ezek a képviselők – azokra a külföldiekre gondolok, akik megszavazták a jelentést – nem azzal kelnek és fekszenek, hogy mi van Magyarországon. Megszavazták a jelentést, hogy elinduljon valami a jogállamiság helyreállítása érdekében, ezt tették többségükben a néppártiak is, mert ennyi volt a dolguk. Illetve még annyit tesznek, hogy sürgetik az osztrákokat, hogy az Unió soros elnökeként, hogy tűzzék még az ősszel a Tanács napirendjére a magyar kormány demokrácia-dúlását. Az lesz a következő fordulópont. A Néppártnak egyébként most az az érdeke, hogy májusig, az EP-választásokig altassa az ügyet, mert nem akarja Orbánt odalökni a szélsőjobb emelvényére. De visszatérve arra, amit az imént említett, hogy az Európai Unió széket és megszólalási lehetőséget ad a legszélsőségesebb elemeknek is. Döbbenetes volt: a Sargentini-vita után egyetlen néppárti képviselő sem ment oda Orbán Viktorhoz azért, hogy gratuláljon, vagy legalább elköszönjön tőle. Körbevette viszont vagy harminc, neofasiszta szélsőséges őrült és rajongott rocksztárként szelfizgetett a magyar kormányfővel a parlamenti ülésteremben. Olyan figurák, akikkel saját hazájukban sem áll szóba senki, csak a hasonszőrű szélsőségesek. Orbán viszont büszkén fényképezgetett az európai szélsőjobbal.

A folyosói beszélgetésekben, ott Brüsszelben, vagy Strasbourgban mi hangzik el Magyarországról, illetve a magyar kormányról, netán magáról Orbánról?

Érteni kell azt a logikát, hogy másként működünk az EP-ben, mint itthon. Nekem most is fut több jelentésem, ennek érdekében pedig napi szinten kell együttműködnöm minden frakció delegáltjával. Ami azt jelenti, hogy mi szakmai vitákat folytatunk, és egyáltalán nem érdekes, hogy ki hova, melyik párthoz tartozik. Ezért aztán nagyon sok felületen találkozom olyan képviselőkkel, akik nem a baloldalhoz tartoznak. Éveken keresztül nem hitték el azt, amit Magyarországról olvastak. A hazug „nemzeti konzultációval” kapcsolatban még túlzásnak is vélték azt az állítást, hogy a kormány nekirontott Brüsszelnek. Most döbbentek rá, hogy milyen elképesztő kommunikáció zajlik a magyar kormány részéről. Nevezzük nevén a történteket: a világháború óta demokratikus országban ilyen uszító kormányzati propagandával nem találkoztunk.

Ebben azért Orbánnak vannak bőven társai, a magyar országgyűlés elnöke például aberráltnak nevezi a baloldalt, úgy, ahogy van.

Hallottuk már azt korábban is, hogy genetikailag van belénk kódolva a hazaárulás is. Ebből az őrületből nem fognak tudni kiszállni. Sokan hitték azt, hogy az újabb kétharmad után konszolidálni fogják a társadalmat, Viktor majd megnyugszik, de ez nem következett be. Nem tud konszolidálni.

Ha már konszolidáció: a Néppárt két területen kért hátralépést Orbántól, a CEU és a civilszervezetk ügyében. Nekem azonban erősen hiányzott a kívánságlistáról a hazai média helyzete. Ez nem zavarja az uniós képviselőket?

De, hiszen a Sargentini-jelentés egyik pontja kifejezetten erről szól. És én határozottan haragudtam Manfred Weberre, amikor ezt a mentőövet bedobta Orbánnak, hogy ha az említett két területen hajlandó változtatni, akkor minden rendben lesz, miközben nekünk, akik itthon élünk, jóval több hétköznapi problémánk van, mintsem, hogy leegyszerűsítsük a CEU ügyére. Mert, ha Orbán megígéri, hogy maradhat a CEU, azzal megoldódik a közmunkások, vagy a kisemmizett magánnyugdíjpénztárosok helyzete? Megoldódik az összes olyan jogfosztás, ami itt nyolc év alatt végbement? Vagy a fékek és ellensúlyok rendszerének szinte teljes lebontása? Dehogy is. És igen, a médiapluralizmus kérdése sem. Ez az ajánlat egy kétségbeesett kísérlet volt Weber részéről, amiről először azt hittem, hogy sikeres lesz és a Néppárt majd bekapja a horgot, Orbán pedig kihasználja a lehetőséget. De a magyar kormányfő már annyira képtelen a konszolidációra, hogy ígérni is alkalmatlan. Ő már a saját pártjával is háborúban áll. Most éppen két olyan néppárti politikust támadtak meg, akik az ENSZ-ben szólaltak fel, az egyik a migrációs ügyekért biztos, görög, néppárti, kereszténydemokrata politikus, a másik a lengyel Tusk, aki ugyancsak Orbán párttársa. A Fidesz által állandóan hivatkozott „brüsszeli elit”, amelyet le akarnak váltani, valójában Orbán Viktor és a néppárti vezérkar.

És, most akkor egy hirtelen váltással, önnek mi a viszonya a saját pártjával, az MSZP-vel? Mert ebben korábban volt némi törés…

Nagyon jól tudok együtt dolgozni az új pártvezetéssel. Amit a Tóth Bertalan-Harangozó Tamás kettős csinál a romeltakarításban és rendcsinálásban, és egy új szervezeti forma megszervezésében, az az MSZP új, jó korszakát vetíti előre.

Volt egy olyan hír is, hogy a RED mozgalomból, majd a választások után, egy új baloldali pártot fog építeni. Most ezzel mi van?

Az ott lévő fiatalok nagyon aktívak, és dolgoznak. Én nem pártot alapítottam, pont azért, mert az egész ellenzék nagyon rossz időszakát élte, beleértve az MSZP-t is. Folyamatosak voltak a napi belső és külső viták, annak akartam esélyt adni, hogy egy politikai mozgalommal túllendüljünk ezen a helyzeten és tovább tudjunk dolgozni. Azóta tisztult a helyzet, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége erős, és képes lehet az összes politikai mozgalom, így a RED mágnesévé válni.

Tudom, hogy ön barátja, földije, harcostársa Botka Lászlónak. Vissza tudja csábítani a párthoz?

Laci itt van velünk, és meg fog küzdeni Szegedért. Nem egyszerű ilyen, minden mocskos állampárti eszközt is bevető orbáni körülmények között egy várost megtartani, de a legjobb úton tartunk efelé. Mi mindenben támogatjuk egymást, ahogy eddig is tettük.

De azért sértett ember, nem?

Levont konzekvenciákat az egész ellenzéki oldal elmúlt néhány éves működése alapján. És most akkor hadd szúrjak oda az ellenzéki oldalon lévőknek. Az LMP kifejezetten ígéretet tett Botkának, hogy ha vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, akkor beállnak mögé. Most, hogy látjuk, mi zajlik az LMP-ben, és hogy kétharmada lett újra Orbánnak, van-e kétségünk afelől, hogy hazudtak akkor Lacinak. Két éve azzal kellett neki szembesülnie, hogy az ellenzék egy része nem azért dolgozik, hogy megbuktassa az Orbán-rendszert.

Ezt a saját pártjára is értette…

Igen, arra is. De a Tóth Berciék által vezetett pártban azok, akik a frontvonalban vannak, mind ugyanazt gondoljuk. Mindannyian a rendszer végét akarjuk.

Igen ám, de az emberek, a választók a biztonság garanciáit nem látják az ellenzék részéről. Éppen ezért a többség az egyéni túlélésre koncentrál, mert látják: minden fontos pozícióban, a legtöbb településen a Fidesz emberei ülnek.

Igen, ez tökéletes helyzetkép, az emberek tényleg félnek. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy az áprilisi választásokon többen voltak a Fidesz ellen, mint mellette. Ezért az önkormányzati választásokon meg kell teremteni az ellensúlyát a központi Fidesz-hatalomnak. És ehhez minden adott. Mert azok, akik korábban szétszavaztak, legközelebb egy jól kiválasztott személyre voksolnak, vagyis a legjobb Márki-Zayokat, Tóth Józsefeket, Botka Lászlókat és Csige Tamásokat találják meg, akkor az ilyen polgármester-jelöltekkel megroppantható a rendszer. Igen, igaza van: nekünk védelmet kell biztosítanunk azoknak, akik károsultjai ennek a rendszernek. Tudom, hogy ez most illuzórikusnak tűnik, de hiszem, hogy képesek vagyunk az önkormányzatok jó részét visszavenni.

Ehhez dolgozni kell…

Igen, dolgozni kell.

Hadd intimpistáskodjak: amikor megérkeztem, azt láttam, hogy Márki-Zay Péterrel tárgyalt…

Valóban. Éppen arról beszéltünk, hogy az önkormányzati választásokra meg kell csinálnunk azt a modellt, amellyel ő nyerni tudott. Hosszú éveken keresztül büdös volt mindenkinek a szocialistákkal leülni, de ez megfordult, és mára a jobb-közép mozgalmak is természetes szövetségesként tekintenek ránk. Nagy fantáziát látok abban, hogy összeszedjünk minden helyi civil közösséget, és essünk neki a jövő őszi választásoknak, mert hiszem, hogy megroppantható a Fidesz. Ehhez persze el kell menniük szavazni azoknak, akik áprilisban is megtették ezt, s nem a Fideszre voksoltak. Ennek az előszele lesz az EP-választás.

Az Ön munkájának hányad része most az Unióban a „hazaárulás” és mennyi a tényleges uniós munka?

A haza védelmében dolgozom, mert azok az igazi hazafiak, akik ilyen körülmények között is kiállnak a magyar állampolgárok érdekei mellett, igen: az Orbán-kormánnyal szemben. A Haza/Szeretet/Európa hármasáért dolgozom, és ezt mindig el is mondom. Négy év alatt egyébként komoly szakmai karriert futottam be az Európai Unióban, szerénytelenül kijelenthetem, hogy a turizmus első számú európai politikusa lettem, miközben a közlekedési bizottság alelnökeként is nagyon komoly dossziéim futottak. Megtaláltam a szakmai helyem, ez azonban nem vigasz a magyar helyzetre. Ezzel nem lehet itthon nyerni. Így aztán most az energiáim nyolcan-kilencven százalékát az MSZP jó szereplésére fordítom. Felvettem a kesztyűt Orbánékkal, és ígérem: sok kellemetlen pillanatot fogok okozni a rendszernek. Egyébként én magam is szeretnék EP-képviselő maradni, de ezt majd az MSZP fogja eldönteni, hogy kinek milyen listás helyet szán. Egyelőre azt érzem, hogy számítanak rám, hiszen megbíztak a kampányfőnöki teendőkkel, és bíznak az orromban is…

„Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.” – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Kardos Ernő
-
1
„Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.” – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Az első döbbenetet a felháborodás, majd a szolidaritás váltotta fel, miután az egykor jobb napokat látott Figyelő című hetilap nemzetközi hírű magyar tudósokat, civileket és jogvédőket igyekezett a „Soros-bérencek”közé sorolni. A közgazdászok mellé állt a Corvinus Egyetem komplett tanszéke, mert mint írják: megvédik Csaba Lászlót, Chikán Attilát, és Kornai Jánost, akik nemcsak a magyar közgazdasági szakma ikonjai, de nemzetközi szinten is a legkiválóbbak közé tartoznak. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Csaba László szerint a lajstromozás, a félelemkeltés eszköze, ami soha nem indul el magától. 

Az lepte meg inkább, hogy a Figyelő összeállított egy listát, amelyen „Soros zsoldosai” szerepeltek, vagy azon döbbent meg jobban, hogy ön neve is a listára került?

Ez utóbbi nem lepett meg, mert hosszú évek óta vagyok a CEU oktatója, tehát a listára kerülésem egyértelműnek látszott. Erkölcsi kötelességemnek is tartom, hogy minden nyilvános szereplésemen, vagy írásom végén közöljem: a Közép-európai Egyetem tanára vagyok! Azóta különösen így van ez, amióta a kormányzat politikai támadást indított az egyetem ellen.

Azon viszont

el vagyok képedve, hogy Magyarországon listáznak. Ez rendkívül rossz emlékeket ébreszt mindenkiben, aki a történelmet ismeri.

Ezen a listán ráadásul halottak is szerepelnek, Ernest Gellner 1995-ben, Hanák Péter történész 1997-ben, Tóth István György, az MTA doktora 2005-ben, Yehuda Elkana 2012-ben, Doyle Klier pedig 2007-ben hunyt el. Ők aligha lehetnek összeesküvők, valamikor persze valóban tanítottak a CEU-n.

A Figyelő „tényfeltárásának” rendkívül alacsony színvonalát jelzi, hogy hiányzik a „Soros bérencek” listájáról az a Bozóki András, aki Gyurcsány minisztere volt, s aki ezért a mellőzésért talán meg is sértődik majd.  Szerepel viszont a világhírű Kornai János, aki az elmúlt öt évben semmiféle kapcsolatot nem tartott az egyetemmel.

Mi volt az első gondolata, amikor meglátta a „Soros bérencek” listáját, akiket a Figyelő a kormány, vagy az ország ellenségének próbál beállítani?

Először azt hittem, hogy vicc az egész! Aztán arra gondoltam, hogy a lista egy túlbuzgó, de kezdő újságíró zsengéinek egyike. Látszik ugyanis, hogy a szerző nincs tisztában a szakmája alapjaival sem, hisz az információ ellenőrzése alapvető kötelesség! A harmadik gondolatom az volt, hogy a Schmidt Mária lapjává züllött Figyelő már korábban arról kezdett cikkezni, hogy meg kellene vizsgálni a CEU-t. Ezt Lázár János először visszautasította, ám a kormány végül szigorú intézkedésekkel próbálta ellehetetleníteni az egyetemet.

Akik ismerjük az irányított sajtó gyakorlatát, tudjuk, hogy soha nincsenek véletlenek. A Pravda szemleírója sem szokott magától búsongani a közel-keleti helyzet miatt, a háttérben mindig az orosz politika szándékát kell fürkészni. Ma azt gondolom, hogy a „Soros-bérencekről” szóló lista emlegetése a társadalom megfélemlítését szolgálja. Persze túlteljesítő, túlbuzgó emberek minden rendszerben akadnak, tehát az ilyen akciókról sem mindig a párt legmagasabb szintjein döntenek. De az is biztos, hogy egy ilyen félelemkeltő kezdeményezés soha sem indul el magától.

Gondolja, hogy ez a sorosozás még a kampány lendülete, vagy csak az folytatódik, ami elkezdődött? És befejeződik-e egyáltalán?

A miniszterelnök megszólalásai, mindenekelőtt a március 15-i beszéde alapján úgy tűnik, hogy a választási hadjáratot – amely sokféle törvényt sértett -, nem akarják abbahagyni. Továbbra is politikai feladat: „Soros embereinek megállítása”, vagyis az évek óta tartó kampányüzem folytatódik. Ne felejtse el, hogy jövő évben lesz önkormányzati választás, ami mindig „visszavágó” szokott lenni, illetve jön majd az Európa Parlament magyar képviselőinek megválasztása is. Az intézménynek nagyon nagy hatásköre van, és a Fidesz befolyását növeli, ha sok embert tud odaküldeni. Legutóbb a német külügyi intézet igazgatója tartott előadást a CEU-n, s ő mondta, a brüsszeli parlamentből is látják, hogy mi történik Magyarországon, de a CDU számára lényeges a „hasznos hülyék” jelenléte.

Amíg ilyen nagy létszámú az uniós Fidesz frakció, addig a szavazataik megszerzése érdekében a Néppárt behunyja a szemét, vagy elfordítja az arcát. Ez a politika.

Említette már, hogy az ilyen listázásnak nagyon rossz az emléke Magyarországon, ezért is furcsa, hogy a tulajdonos, Schmidt Mária, akit történészként tartanak számon, ilyen módszerhez nyúl.

Alig hiszem, hogy Schmidt professzor-asszony saját maga szerkesztené a lapot. Van ott főszerkesztő is, Lánczi Tomikának hívják. Azért hívom így, mert édesapjával együtt tanítottunk a Corvinuson, s gyerekkora óta ismerem. Tomika önjáró fiú. Három éve együtt léphettünk fel egy uniós fórumon, s olyan kioktatást kaptam tőle, amilyet kezdő korom óta senkitől. Tomika olyasmit vágott a fejemhez, hogy félreértem az Európai Uniót, túlságosan is a tényekre alapozó, ezért „álobjektívista” a felfogásom, amely ökonomista szemléletet eredményez. Nem ez visz előre, hanem az „akarat”, a „jövőkép” meg a „mozgósítás”! A fórum résztvevői elkerekedett szemmel hallgatták, magam sem hittem a fülemnek. Pedig akkor még Tomika nem volt főszerkesztő.

Majd

amikor Tomika átvette a Figyelőt, akkor úgy fogalmazott, hogy ezt a lapot az értékelvű újságírás fórumává kívánja fejleszteni, ami magyarul azt jelenti, hogy propagandakiadvánnyá kívánja silányítani. Sikerült!

Valószínű, hogy minden egyes cikkhez nem kell a tulajdonosasszony engedélyét kérni, de ezért feltételezem: Schmidt Mária tudott arról, hogy milyen listát akar produkálni a lapja. Tomika ugyanis magától nem érzékeli, hogy Magyarországon mit jelent listázni.

Az világos az ön számára, hogy milyen elvek alapján állították össze ezt a listát?

Még csak azt sem mondhatnám, hogy kizárólag a kormánnyal kritikus emberek vannak a listán. Inkább azokat igyekeztek megalázni, akiket legegyszerűbb keresőszavakra feldobott az internet. „Soros bérenc” lett például kollégám, Ürge-Vorsatz Diána, aki napi ügyekben szinte soha nem nyilatkozik, s akkor sem kritikus a kormánnyal. Vagy említhetném Boytha Györgyöt, aki 2010-ben bekövetkezett haláláig a Fidesz feltétlen támogatója volt. De listára került Várady Tibor jogász-akadémikus is, aki a Harvardon is tanított, volt miniszter Jugoszláviában. A bérenc vádat azzal utasította vissza, hogy őt eddig csak Seselj csetnikvezér ügynöközte le. Viszont nincs a listán Bozóki András, aki egyetemünk oktatója, és rendre odaszól a kormánynak, s e „mellőzés” miatt talán meg is sértődik.

Állítólag az utóbbi időben már jelentkezni is lehetett a listára, s ezt egyre többen meg is teszik.

Valóban. A Figyelő ugyanis felajánlotta, hogy a listára be lehet jelentkezni, amellett, hogy töröltetheti is magát, aki inkább ezt szeretné. Az akadémián is elindult egy kezdeményezés, mert a gazdaság- és jogtudományok osztályának szélesebb köre jelentkezni akar.  Magam is megtenném, de ugye én már rajta vagyok.

Kíváncsian várom, hogy jelentkeznek-e majd olyanok is, akikről tudjuk, hogy Soros György pénzén tanultak, mint például Orbán Viktor, Schmidt Mária, Kövér László, Deutsch Tamás és Kovács Zoltán. Gyakorlatilag a fél Fidesz felkerülhetne a listára, nem gondolja?

Akik már „bizonyították” kormányhűségüket, azokat nyilván nem akarja a Figyelő sem „besározni”. Ráadásul az említett politikusok a hazai „Soros kampány” értelmi szerzői. Feltételezem: csak az került listára, aki méltatlanná vált a Fidesz bizalmára, mint mondjuk: Chikán Attila professzor, aki nélkül a Fidesz nem jöhetett volna létre. Nem mellesleg miniszter is volt, és az akadémia rendes tagja, s a nézeteit sem váltogatja a politika igényei szerint. De vannak, akik hiányoznak még, hisz Illés Zoltán, a második Orbán kormány környezetvédelmi államtitkára is itt tanít a CEU-n. Valószínű, elsőre őt nem dobta fel a keresőprogram.

Professzor úr, önről is tudható, hogy egy időben Orbán Viktor gazdasági tanácsadója volt, holott már abban az időben is a CEU oktatója volt.

Igen, én ma is ugyanazt a tanítom, mint tíz éve. Kisebb, de szociálisan érzékeny állam, stabil államháztartás, euró bevezetése, nyugati szövetség, stb. – ezek a klasszikus konzervatív gazdaságpolitika kulcsszavai. Az euró bevezetését már 2002-ben javasoltam, nem csak azért, hogy ne inflálódó valutánk legyen, hanem mert ez a jó lenne a nemzetnek. Én ma is ezt mondom…

A miniszterelnök környezetében is mindig tudták, hogy a CEU-s emailemre kell küldeni a meghívót, ha Orbán Viktor beszélni akar velem. Akkor ez nem zavarta őket. Emlékszem, a bankunióval kapcsolatos több, mint 500 oldalas anyagot is a „Soros” egyetemre küldték át, kérve, hogy segítsek. Még emlékszem, a nyár kellős közepén, rekkenő hőségben egy nap alatt kellett a nehéz angol, jogi szöveget átnéznem. Szívesen segítettem. Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.

Azt nem tudjuk, hogy meddig találják meg, a hírek szerint a CEU, az ország legversenyképesebb egyeteme feltehetően áttelepszik Bécsbe. Ezek után ön is költözik?

Ez az ügy még nem zárult le, egyelőre a budapesti óráimra készülök.  A rektorunk, Michael Ignateff azt jelentette be, hogy a bécsi városvezetés 1 euróért 99 évre felajánlott egy kaszárnyát, amelyben el lehet indítani egy amerikai stílusú campust. Ezt az ajánlatot az egyetemünk elfogadta, s az ajánlat segítségével elindítjuk majd az alapképzést, amelynek hiánya a magyar kormány egyik kifogása volt. A másik pedig az, hogy eddig nem volt amerikai képzésünk, de mára elindítottunk egyet a Bard College társaságában. Ha minden igaz, akkor a magyar kormány képviselői épp a napokban ellenőrzik. Tehát a politika mindkét kérését teljesítettük, technikai értelemben további kifogásuk már nem lehet. Az viszont nem világos, hogy a kormány elfogadja-e, s a parlament elé terjeszti-e a működésünkhöz szükséges jogszabályokat.

Miután mindenki számára előnyös, hogy budapesti árakon amerikai diplomát adunk ki, abban reménykedünk, hogy a törvényi rendezés rövidesen lezárulhat. Ha mégis költözni kell, az egyetem épülete, intézményei, a könyvtár, a kutatóközpont akkor is itt marad, hisz 35 milliárdért készült el a CEU két új intézménye, nyilván nem fogjuk a Századvég Alapítványra hagyni.

A közelmúltban tartott előadásában Tölgyessy Péter azt hangsúlyozta, hogy szerinte Orbán Viktor azért választotta azt a megtapasztalt politikai stratégiát, amibe jócskán belefér a gyűlöletkeltés, mert apály van a világban, s emiatt kell ellenségkereső, populista, oroszbarát politikát folytatni. Egyetért?

Nem értek egyet. A világképemet a közgazdasági látásmód határozza meg – ebben Lánczi Tomikának igaza van -, s azt látom, hogy a világ tőzsdéi egészen jól teljesítenek. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a munkanélküliség alacsony, a gazdasági növekedés pedig elképesztően jó. A politikában kétségtelenül érzékelhető valamiféle visszarendeződés, ami a korábbi időszak globalista és demokratikus értékeinek meggyengülését jelenti. De ilyet láttunk már, s tudjuk, hogy akár a globalizáció, akár a demokrácia hullámokban megy előre, s van trendje! De a világban alapvetően konjunktúra, fellendülés van.

Az igazi veszélyt ott érzem, amiről Tölgyessy Péter az előadásának végén beszélt, tehát ha egy ország elengedi, vagy elüldözi a legtehetségesebb embereit – mondjuk különböző listák segítségével – vagy nem díjazza a teljesítményt, vagy ha gyenge a közigazgatás szabályozásának minősége, akkor az az ország kimarad a világ fejlődéséből. Mi tehát egyszerűen lemaradunk!

A mai politikával felgyorsítjuk a lemaradásunkat, hiszen ha „a tanuló társadalom” időszakában a „tanoncok világának” visszahozásával bíbelődnek, akkor kimaradunk a negyedik ipari forradalomból. Ez az igazi baj, mert belemanővereztük magunkat a lemaradásba!

A környező országok politikája – a lengyeleket leszámítva – nem követi a magyar példát, talán ezért a szomszédjaink már rég megelőztek bennünket. Tehát van más politika, csak a magyar nép nem akarja?

Azt hiszem, hogy a választásokon nem valóságos politikai alternatívák között választ a szavazó. Gyakorlatilag egyszerű üzenetek között dönt az állampolgár, s egy magyar faluban aligha morfondírozik valaki azon, hogy tényleg kimaradunk-e a negyedik ipari forradalomból, vagy sem. A kampány a mi esetünkben is végletekig le volt egyszerűsítve, így átment az üzenet. A szavazófülkében azt kellett eldönteni, hogy „mi, vagy a káosz?” S valóban, a kormányfőnek igaza lett. Az ellenzék még azt sem tudta eldönteni, hogy tényleg vissza akar-e lépni a másik javára, illetve az esetleges kormányprogram egyeztetésről még csak szó sem esett. Ezzel

az ellenzék tökéletesen bizonyította, hogy alkalmatlan a kormányzásra.

Átment az üzenetet, győzött a Fidesz. De mi lesz ezután?

A megalakuló Orbán-kormány helytelenül vonja le a következtetést, ha azt hiszi, bármit megtehet. Emlékszünk, hogy Antall József 1990 tavaszán megnyerte a választást, ősszel már ott volt a taxisblokád, s aztán alig bírt a kormányzati ciklus végéig a víz felszínén evickélni.  De említhetném az ország számára egyébként sok tekintetben hasznos Bokros-csomagot, ami a szocialista kormány népszerűségét és legitimációját rendkívüli mértékben aláásta. Két példa a közelmúltból, ami azt üzeni, hogy „láttunk már karón varjút!” Ha az Orbán-kormány azt hiszi, hogy bármit megcsinálhat, könnyen elcsúszhat egy banánhéjon. Ennek azért nagy a veszélye, mert a kormányzatban, annak tagjaiban hihetetlen nagyra nőtt az önbizalom, a túlbuzgás. Eluralkodott az önhittség, s ilyenkor jönnek a bajok, amelyek megbuktathatják, vagy legalábbis gyengíthetik a kormányt.

„Én is próbálom befogni a számat, pedig minden nap ordítani tudnék”

Németh Róbert
-
0
„Én is próbálom befogni a számat, pedig minden nap ordítani tudnék”

Mi a következő lépés a civil törvény után – ez aggasztja az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjét, L. Ritók Nórát. A fuhu.hu-nak adott interjúban azt mondta, hogy aki az utóbbi időben szakpolitikai problémákról beszél, az áttolódik az „ellenséges oldalra”. A Hajdú-Biharban csaknem 1200 családot segítő alapítvány vezetője arról is beszélt, hogy az önkormányzatokkal és az intézményekkel együtt tudnak működni, egyedül az egyházi iskolákkal nem felhőtlen a viszony, a szegregáló hatásuk miatt. Szerinte azt sem szabad tagadni, hogy Magyarországon igenis vannak éhező gyerekek, nem is kevesen.

L. Ritók Nóra

Az az integrációs tevékenység, amelyet az alapítvány végez, nemzetközi kitekintésben is kiemelkedőnek és ritkának számít, milyen visszajelzéseik vannak?

Nagyon sok érdeklődés, megkeresés érkezik külföldről, hívnak minket konferenciákra, pályázati együttműködésekre. Külföldi egyetemeken szakdolgozatokban is feldolgozzák a munkánkat. Fontosak a különböző hálózatok, például az ATD, a nemzetközi mélyszegénység elleni hálózat, amelynek köszönhetően hasonló problémákkal foglalkozó szervezetekkel dolgozhatunk együtt. Rendszeresen érkeznek hozzánk látogatók is, főleg olyanok, akik a roma integráció iránt érdeklődnek, Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában, Szerbiában is vannak kapcsolataink. De volt már ilyen Európán kívül is, például Ausztráliában, Kanadában is. Ezekből nagyon sokat tanulunk mi is. Pl. nagyon érdekes, hogy a különböző országokban az állam hogyan áll hozzá az ilyen tevékenységet végző civil szervezetekhez.

Úgy látom, hogy az érdeklődés azért is nagy irántunk, mert

nem csak a sikerekről kommunikálunk, hanem a kudarcokról is, és ez hitelessé tesz minket.

Sokan olyan rózsaszín képet festenek erről az egészről, mintha csak a segítő szándékon, a lehetőségnyújtáson múlna az egész problémamegoldás. De a helyzet ennél sokkal bonyolultabb. A problémával való hiteles szembesülés, a kudarcok beismerése és elemzése nagyon fontos. Mi azt hiszem, ezzel a küzdelemmel együtt vagyunk érdekesek, bár a pozitív alapállás adott nálunk is.

Tavaly év elején a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság „igazi magyar márkának” választotta az alapítványt. Előtte Ön megkapta a társadalmi vállalkozások egyik legfontosabb nemzetközi kitüntetését, az Ashoka-tagságot. Ezeknek azóta voltak kézzelfogható eredményei?

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Az Ashoka-tagságnak mindenképpen, folyamatos lehetőséget biztosít nemzetközi szinten, tudást és tapasztalatokat lehet szerezni,

pályázatok nyílnak meg, látogatók jönnek.

Legutóbb például az Ashoka, a McKinsey és a Corvinus Egyetem közös programjába kerülhettünk be, öt hallgató tantárgyi keretek között fél évig segített az egyik üzleti tervünk megalkotásában.

A MagyarBrands díjának abból a szempontból volt jelentősége, hogy a céges világból egyre több felajánlás, támogatás érkezett, olyan helyekről, akik a díjnak köszönhetően ismerték meg az alapítványt.

Ehhez képest hogyan érintette az alapítványt a civiltörvény?

Nyilvánvaló volt, hogy felkerülünk a „külföldről támogatott civil szervezetek” listájára. Egy ilyen alapítványt hazai forrásokból ma nem lehet fenntartani. Azt hiszem, pontosan látom azt a folyamatot is, hogyan jutottunk el idáig.

Az alapítványunk minden tevékenysége az állam működési hézagaira épült rá. Mondhatnám azt is, hogy

ott dolgozunk, ahol az állam sikertelen.

Olyan családokkal, akik kiesnek a szociális háló hézagain, akiknek életében generációk óta nem volt változás. Ez nem csak a mostani kormány felelőssége, így volt ez a korábbiak alatt is. Ám a hibákat, kudarcokat senki nem szereti látni, korábban sem szívesen szembesült ezzel egyetlen kormány sem. A szőnyeg alá söprés, hamis kommunikálás, félrefordulás mindig is jellemző volt. A különbség a korábbi kormányokkal szemben most annyi, hogy a probléma láttatásának ma következményei is vannak.

Minden tevékenységünkkel a rendszer hibáira hívjuk fel a figyelmet. Szakpolitikai szempontból tartunk tükröt. Mostanra viszont az a helyzet alakult ki, hogy aki ezt teszi, azt máris áttolják a pártpolitika színterére.

A szakpolitika felolvadt a pártpolitikában.

Például, ha azt mondom, hogy a közmunka nem vezet vissza a munka világába, azzal máris ellentmondok a kormánykommunikációnak. Ha arról beszélek, hogy a mai oktatás elvesztette az esélykiegyenlítő funkcióját, vagy arról, hogy a szegregált oktatás ma zöld utat kapott, akkor is. És ennek ma következményei vannak. Előttünk folyamatosan egyre több pályázati csap zárult be. A sok sikertelen, és érthetetlen pályázati elutasítás után már a pályázatíró cégek sem szívesen dolgoznak velünk. Honnan szerezhetünk hát a működtetésre forrást? Maradtak a civil és céges adományok és persze a külföldi pályázatok.

Tehát természetesen elértük azt a határt, hogy ki kellett tennünk a címkét. Ezzel a részével nincs is különösebb bajom, eddig is publikusak voltak ezek az infók a honlapunkon. Na de mi a következő lépés? Ez most még csak egy listán való szereplés, de

mi van, ha eldöntik, hogy az ilyen szervezetek nem kaphatnak az egy százalékos felajánlásokból? Vagy, hogy nem tarthatnak fenn iskolát?

Mi 550 gyereket tanítunk, művészeti képzésben. Velük akkor mi lesz? Ez aggaszt, hogy nem látom a szándékokat, lépéseket.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Nem értem az egésznek a célját sem, ezért olyan félelmetes. Mi olyan integrációs modellt akartunk fejleszteni, ami beépülhet a rendszerbe, javíthat az oktatás, a szociális ellátás problémáin. Egy ilyen lista, amely akár ellenséges célú is lehet, az esélyét is elveszi ennek.

A bojkott nem merült fel, mint más szervezeteknél?

A bojkottáló szervezetek jogi tevékenységet folytatnak, nekik ez a feladatuk, hogy épp így reagáljanak, és tereljék jogi útra ezt az egészet. Az Igazgyöngynek nem ez a feladata. Mi családokkal, gyerekekkel dolgozunk, és ez a felelősség más. Nem kisebb, vagy nagyobb, hanem más. Így is rengeteget moralizálok, hol van a határ, ameddig az ember kompromisszumot köthet? Én kiállhatok a véleményemért, én megtehetem, de

itt van a 33 munkatársam, ott van az 1200 család, akinek segítünk, ezt nem tehetem kockára.

Ez nagy visszafogó erő. Sok civil szervezet sokkal kompromisszumkészebb így is, mint mi. A túlélés érdekében hallgatnak, háttérbe húzódnak, nem konfrontálódnak. Így remélnek, és kapnak is (még) támogatásokat. A fennmaradás iránti félelem és a megfelelés kényszere furcsa helyzetet teremtett. Aláásta a civilséget. Nagyon messze vagyunk, és úgy látom, egyre messzebb kerülünk az egységes civil fellépéstől. Már annyiszor maradtam egyedül a küzdelemben, hogy inkább én is próbálom befogni a számat, pedig minden nap ordítani tudnék.

Ha már a tanodákról beszélünk, tavaly a kormány gyakorlatilag elvette a támogatást a hosszú évek óta jól működő tanodáktól, például az alapítvány által működtetett tolditól. Ez milyen hatással járt?

A tanodák iskolán kívüli foglalkozás keretében főleg a hátrányos helyzetű diákok tanulását segítik, akiknek sem a család, sem az iskola nem tud megfelelő feltételeket teremteni. A gyerekeknek nem kötelező ide járni, mégis sokan mennek. Toldon a tanoda beindítása óta folyamatosan és jelentősen javultak a diákok iskolai eredményei.

Amikor ez kiderült, nagy volt a baj. Mivel szakmailag a toldi tanoda meghatározó a tanodák módszertanának kialakításában, biztosra vettük a támogatást. A döntés is csúszott, muszáj volt felvenni hamarabb a tanodapedagógusokat, különben elhelyezkedtek volna máshol. A pályázat elutasítása egyszerűen érthetetlen volt, az indoklás nem állta meg a helyét, a fellebbezésünkre azóta sem kaptunk választ.

Vészhelyzet volt.

Akkor jött az, hogy Bayer Zsolt kitüntetése miatt elárvereztem a lovagkeresztemet, és erre fordítottuk a pénzt. Civil támogatásokat is kaptunk. Aztán Oplatka András felajánlotta a Prima Primissima díjának a felét. Így összesen 10 és fél millió forintos költségvetéssel végig tudtuk vinni a tavalyi tanévet a tanodában.

Nyáron külföldi alapítványok támogatásából fedeztük a tanodatáborokat. Most elkezdjük a tanévet. Próbálunk forrást keresni, hamarosan például a piacra dobunk egy társasjátékot. Kapunk támogatást nemzetközi alapítványoktól, cégektől is, adománygyűjtő akciókat is szerveznek nekünk. Most három pedagógus van munkaviszonyban a tanodában, aztán ott az önkéntesek útiköltsége, a rezsi, uzsonna, egyéb költségek. Azt hiszem, hónapról hónapra kell majd előteremtünk a fenntartást, de nem adjuk fel.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

A helyi polgármesterekkel, önkormányzatokkal milyen a viszonya? Könnyű velük együtt működni?

Ez egy nagyon érdekes tanulási folyamat volt. Amikor először találkoztunk azzal, hogy milyen szinten vannak alapjogsértések a rendszerben, az sokkoló volt. Először próbáltuk ezt négyszemközt jelezni. Meghallgatták, de nem volt változás. Amikor ezt nyilvánosan tettük, akkor jött a sértődés, és feszült lett a viszony. Gyakorlatilag nemkívánatos elemek lettünk. Ez azonban tarthatatlan volt, gyakran bosszúállásokkal azokon, akiken segíteni szerettünk volna. Lassan megértettük, hogy ők,

a rendszeren belül dolgozók is nehéz helyzetben vannak, kiégettek, forráshiányosak.

Azt is láttuk, hogy nem lehet úgy segíteni, fejleszteni egy társadalmi csoportot, hogy azt ne kössük be ezer szállal a rendszerbe. A stratégiai váltás eredménye lett egy nyugodtabb viszony a településekkel, változó szinten megindult együttműködésekkel. Nem mondom azt, hogy mindenhol a „támogatott” kategóriába tartozunk, de azért a „tűrtbe” már igen. És tudom azt, hogy nem egyszerű velünk dolgozni, például a polgármestereknek sem. Ugyanúgy, ahogy az állam esetében, a településeken is láttatjuk a problémát. Melyik polgármester szereti, ha a regnálása alatt mi ezekben a problémákban mozgunk? Mindenki sikeres időszakot akar, az újraválasztásért, a helyi hatalomért.

Egy konfliktushelyzet van, amin nem tudok túllépni: az egyházi iskolák és a szegregáció.

Az, hogy ők nem vesznek fel roma gyerekeket. Ez beláthatatlan folyamatokat indít meg a településeken. Próbálkozunk itt egy deszegregációs programmal, de ez egy kínkeserves harc. Pláne, hogy nincs valós kormányzati szándék sem amögött, hogy ez megszűnjön.

A legjobb az együttműködés a gyermekjóléti, gyámügyi területeken. Van, ahol az év végi beszámolókban is megjelenik, hogy az Igazgyöngy Alapítvány segítsége fontos és jó.

Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó már 2015-ben azt mondta, hogy „nincs rendszerszintű gyerekéhezés” Magyarországon. Nemrég Rétvári Bence államtitkár ugyanezt írta egy írásbeli kérdésre adott válaszában. Mit gondol erről?

Nem igazán értem, miért nem lehet ezt beismerni. Létező dologról beszélünk, és engem ebben nem nagyon érdekel, hogy a „rendszerszintű” arány kinek, mit jelent.

Kétféle éhezésről beszélünk: mennyiségiről és minőségiről.

A mennyiségi éhezés jelenti azt, hogy vannak olyan időszakok, amikor valakik nem jutnak elegendő mennyiségű ételhez. Azokban a családokban, akik pl. uzsorába kerültek, ez gyakran előfordul. Ilyen van, ezt nem lehet tagadni, aki itt él, az látja.

A másik a minőségi éhezés, amikor nem jutnak a gyerekek elég fehérjéhez, húshoz, tejtermékhez. Szénhidrát-alapú az étkezésük, sokszor például a család csak kenyeret tud venni, esetleg krumplit. A szegregátumokban, ahol ez a minőségi éhezés gyakori, ez is az egyik oka, hogy több a sajátos nevelési igényű gyerek, mint máshol, mert a szervezetük nem tud megfelelően fejlődni. Ők nem sovány, ránézésre is éhező gyerekek, de nem táplálkoznak megfelelően.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem kapcsolódnak sikeresen a menzákon bevezetett reformétkezéshez? Azért, mert

ők nem is ismerik ezeket az ízeket.

Sok családban kimarad a szoptatás utáni bébiételes időszak, egyből azt eszik, amit a felnőttek. Vagyis paprikáskrumplit, lebbencslevest, szóval ilyen „pörköltízű”, zömében tésztás dolgokat. Ezeket ismerik, az idegen ízekkel nem tudnak mit kezdeni. Nekik ez ugyanolyan, mint amikor egy ember elmegy mondjuk Indiába, és nem ízlenek neki az ottani csípős fűszerezésű ételek, mert nincs hozzászokva.

Sajnálatos, ha egy kormány nem hajlandó kimondani, hogy a gyerekéhezés problémája igenis létezik.

A szocializmus idején ez ugyanígy volt az analfabetizmussal… ami mellesleg azóta is jelen van. A gyerekszegénység teljesen nem szüntethető meg, a legtöbb országban jelen van, legfeljebb az arányok mások. Statisztikák szerint nálunk 40-50 ezer olyan gyerek van, akit a mennyiségi éhezés fenyeget az országban, és több százezer, akit a minőségi.

Forrás: Igazgyöngy Alapítvány

Említette az uzsorát is, nagyon sok faluban, ahol a többség mélyszegénységben él, ez komoly problémát jelent. Ez ellen tudnak valamit tenni?

Együttműködünk a rendőrséggel, és ezt a közösség felé is kommunikáljuk. Mi az integrációt akarjuk elősegíteni, ehhez a jogkövető magatartás, a társadalmi normák betartása is hozzá tartozik. Ebbe viszont nem fér bele a bűnözés, az uzsora sem.

Amikor elkezdtünk dolgozni, beleszaladtunk kemény helyzetekbe, gyakran fizikailag is veszélyben voltunk. Tudjuk, hogy megszüntetni nem fogjuk tudni, mindig feljön egy réteg, aki ebből él. Nem csak arra kell gondolni, hogy pénzt adnak kölcsön, aztán a sokszorosát követelik vissza. Van élelmiszeruzsora is, amikor a „boltocskázás” termékeit később kell kifizetni, de sokszoros árakon. Vagy ott van a pénzért fuvarozás. Vannak, akik elvisznek másokat boltba, orvoshoz, hivatalba – csak épp a benzinpénz többszörösét kérik érte. Ebbe az elzártság miatt mennek bele az emberek: nincs tapasztalatuk, nem tudják, hogy lehet máshogy is közlekedni, emiatt inkább fizetnek.

Azt már el tudtuk érni, hogy az uzsora bizonyos határon nem megy túl. Ehhez szükség volt a kölcsönös bizalomra a rendőrséggel. És az is fontos, hogy ha az ember elindít egy fejlesztést, akkor azok, akik az esélytelenség miatt korábban az uzsorához fordultak, lehetőséget kapjanak másra.

Ha van, aki segíti őket, aki ad reményt, munkát, amiből normális jövedelmük lehet, akkor lesz alternatíva egy másfajta döntésre.

Persze ehhez közösségi normák is kellenek. A szegregátumokban szétestek a közösségek, ezeket újra kell építeni. Segíteni kell az embereknek, hogy másfajta életet is megtapasztaljanak.

Tíz nap múlva pénzhez jut a csengeri asszony

Lendvai Péter
-
0
Tíz nap múlva pénzhez jut a csengeri asszony

A Független Hírügynökség újra beszélt telefonon Szabó Gábornéval, azzal a csengeri asszonnyal, aki jelenleg külföldön tartózkodik, és aki 1300 milliárdos vagyonhoz jutott volna hozzá egy okirat szerint. Ebből a mesés összegből kapott volna Kósa Lajos édesanyja nyolcszázmillió ajándékot, és ugyanennyit Orendi Mihály, Kósa Lajos vezetőtársa a korcsolya szövetségben. Az asszony azt állítja: áprilisban, 17-e után hozzájut a vagyon egy részéhez, május 2-án pedig az örökséghez, ami ennél jóval nagyobb összeg. Szabóné, elmondás szerint jelenleg egy négyszobás lakásban lakik, amit egy jótevőjének köszönhet.

 

A választások nem azt a helyzetet teremtették az ön számára, hogy jó ötlet lenne visszatérnie Magyarországra. Jól gondolom ezt?

Igen. Itt szeretnénk letelepedni külföldön, el is indítottuk a folyamatot, a gyermekeimet is itt szeretném szeptembertől iskolába járatni.

A gyerekek most még otthon vannak Magyarországon?

Húsvétra kijöttek, és magántanulóként fejezik majd be az iskolát. A lányom, meg a nagyobb fiaim hazamennek a jövő hét folyamán, hogy minden lényeges dolgot elintézzenek.

Kedves Mária, ha maga csaló, és nem hogy rendes iskolai végzettsége, de még pénze sincs, akkor miből él külföldön?

A támogatóm segítségével. Egy négyszobás luxuslakásban lakunk, az ügyvédeimet mindet tudom fizetni, a megélhetésünket tudom biztosítani.

Az örökség még mindig nem szabadult fel?

Nem örökség, vagyon. Az április 17-27 között fog felszabadulni. Amit örökségként kaptam, az május 2-án szabadul fel.

Vagyis április közepe után ön gazdag ember lesz?

Hát igen, remélhetőleg. Olyannyira, hogy a családommal együtt az vagyonom alapján fogom megkapni a tartózkodási engedélyt.

Ezek alapján magának élete végéig nem kell dolgoznia.

Remélhetőleg. Bár nem szeretnék nem dolgozni, itt is a vendéglátásban akarnék elhelyezkedni.

A jótevőjével, aki ugye segíti a megélhetést külföldön, hogy tudta elhitetni, hogy maga nem csaló?

Mert részese az egész folyamatnak, és általa jutok április 17-e után egy hatalmas összeghez. Az akkora pénz lesz, amelyből tudok majd rendezni minden korább tartozásomat, illetve biztosítani tudom belőle a megélhetésemet. És én leszek ennek a jótevőmnek az örököse is.

Ez az összeg, amiről beszélünk, mekkora? Már nem az első hírekben szereplő 1300 milliárdról van szó, ugye?

Amit én most a jótevőmtől kapok, az elegendő lesz, mint mondtam az elmaradásaim törlesztésére, de csak egy töredéke az 1300 milliárdnak. Amit viszont május 2-án kapok, az viszont legalább a kétszerese lesz.

Mármint az 1300 milliárdnak?

Amit én adni akartam, annak nagyjából a duplája. Szóval, ha kifizettem volna Kósa urat, meg Orendi urat, meg Kósa úr édesanyját, nekem még bőven maradt volna pénzem a megélhetésre.

Hát ezt most nem fogom tudni kiszámolni, vagy megérteni, hogy pontosan mennyi pénzről van szó.

Az a lényeg, hogy látni fogják, akiknek látni kell, hogy létezik a vagyonom.

Mondja, amióta kirobbant az ügy, kereste önt Kósa Lajos, vagy Orendi Mihály?

Kósa Lajos nem keresett, vele tavaly novemberben beszéltem utoljára. Orendi Mihály viszont keresett engem, tudatosítani akarta velem, azt, amit a Pesti Srácok újságírójával, akinek különben az információkat folyamatosan szállított, hogy akkor lépnék helyesen, ha azt vallanám, amire ő kér.

Mert, mire kérte?

Arra, hogy mondjam azt: engem is megvezettek, és a pénzből nincs semmi, nem is volt.  Ezáltal én is védve vagyok, de Kósa Lajosnak sem lesz semmilyen problémája. Ha ezt mondom, biztos nem lesz gond. Én erre azt válaszoltam, hogy ezek az összegek oda kerültek volna, ha a Lajos normálisan viselkedik, és vállalta volna az igazságot. Azt, hogy az az okirat, amelyik a nyilvánosságra került valódi, és hogy ha lesz a pénzből valami, akkor ő teljesíti, amit vállalt, és állampapírokat vesz belőle. Ennyit kellett volna Kósa úrnak mondani, nem pedig össze-vissza hazudnia. Nem hazudni, hogy nem ismer, hogy én csaló vagyok, meg már el is ítéltek. Soha nem voltam bíróságon. Nem kellett volna hamis anyakönyvi kivonatot kitenni, arról, akitől én örököltem. Semmilyen dátum nem stimmelt rajta.

Orendi Mihály mikor akarta rávenni, hogy a saját érdekében is mondjon valótlant?

Március 22-én, vagy 23-án, amikor úton voltam külföldre. Megvan a hangfelvétel.

Otthonról milyen hírei vannak? Hogyan folyik ön ellen a nyomozás?

Biztos, hogy folyik a nyomozás. A Kiskun tenderrel indult a feljelentés, tudja arról a cégről van szó, amely hatvanmilliót utalt a számlámra, részletekben.

Miért utaltak magának ettől a cégtől pénzt?

Engem megkértek arra, hogy írjak alá egy kölcsönszerződésről szóló megegyezést. Ez a pénz nem hozzám került, az én számlámról került valahova.

Ez a pénz tehát csak átfutott az ön száláján?

Igen, de erről most még nem akarok bővebben beszélni. Legfeljebb annyit: épelméjű ember elhiszi, hogy én megkeresek egy ilyen céget, és az örökségem reményében kölcsönt kérek, azt meg is kapom? Elhiszi ezt valaki? Egy egyszerű csengeri nőnek adnak ilyet? Amúgy, ha már itt tartunk, nem nyolc osztályt végeztem, hanem szakközépiskolát.

Tehát ön egy megbízást teljesített?

Igen.

De azt nem árulja el, hogy kinek a megbízását.

Nem. Az a lényeg, hogy én ezt az összeget vissza fogom fizetni.

Arra még nem válaszolt, hogy a rendőrség vajon mit akar megtudni azoktól, akiket kihallgatott?

A rendőrség – épp a Kiskun tender miatt – kikérte az OTP-s bankszálámat, és mindenkit behívtak azok közül, aki nekem pénzt utalt. Hét-nyolc emberről beszélünk. Mindenkitől azt kérdezték, hogy én a várható örökségem alapján kértem-e tőlük pénzt. Mindenkitől azt akarták hallani, hogy én csalással jutottam az ő kölcsönükhöz. Azt azonban nem kérdezte meg tőlük a rendőrség, hogy vajon nem azt a pénzt utalták-e vissza, amit én adtam nekik kölcsönbe.

Mert így történt?

Ilyen is van.

Újra kérdezem, amit a múltkor is: veszélyesnek tartaná hazautazni Magyarországra?

Igen. Veszélyben érzem magam, mert Kósa Lajos és társasága mindenre képes.

Magyarország el fogja számoltatni ezt a kormányt

Lendvai Péter
-
2
Magyarország el fogja számoltatni ezt a kormányt

Ha szűken is, de elhozza a változást az áprilisi választás – mondja Kunhalmi Ágnes a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Az MSZP budapesti elnöke, akit a párt arcaként is szerepeltetnek, Karácsony Gergellyel párt alkotva azért küzd most, hogy visszaszerezze azokat a választókat, akik kiábrándultak ugyan a baloldal egymás ellen folytatott háborúja miatt a jelenlegi politikából, de nem mentek el máshova, és ha azt látják, van miért, visszatérnek. „A szavazók győzelmet akarnak” – fogalmaz Kunhalmi, aki szerint minden szereplő pontosan tudja, hogy csak közös erővel érhetik el a céljukat. Azaz, a tárgyalások ugyan lezárultak, de talán még sem fejeződtek be. Minden a baloldalon múlik; a Jobbikkal ugyanis lehetetlen bárminemű együttműködés.

 

Rendmániás?

Én? Haha… Nem, nem mondanám, legalábbis túlzás. Mire gondol pontosabban?

Úgy általában. Azért kérdezem, mert most azt láttam, hogy a kardigánt, amit most levett magáról, olyan nagyon gondosan hajtogatta össze, szóval nem csak úgy hanyagul tette el. Ez a jelenet nekem azt sugallta, hogy ön azt szereti, ha dolgok elvágólag működnek.

Vigyázok a dolgaimra. De inkább tisztaságmániás vagyok.

Csak azért kérdeztem, mert ebből akartam szellemeskedve áttérni arra, hogy miként viseli azt a rendetlenséget, ami a pártja körül tapasztalható volt…Vagy van.

A világ nagyon sokféle, minden ember egyedi, így egy ekkora közösségben benne van, hogy ideig-óráig káosz van. Ez persze zavaró lehet, de ha nyitottan állunk egymáshoz, sokat kommunikálunk egymással, figyelünk egymás szempontjaira, akkor előbb-utóbb megtaláljuk a középutat, a megegyezést. Azt tartom fontosnak, hogy közös értékek kötnek minket össze, legfeljebb az a vita tárgya, hogy a célokat, amelyekben a baloldalon egyetértünk, milyen úton lehet elérni. Ez normális, ezekből a vitákból lesz rendszer. Ha úgy tetszik, a káoszból lesz rend.

Az élet minden területén ön viseli a nadrágot?

Egyensúlyt kell találni mindenhol, minden helyzetben. Az fontos, hogy mindenki értse, mi miért történik és tudjon együtt élni a helyzettel.

Honnan jön ez határozott fellépés, a kemény hang?

A politika olyan világ, ahol előbb-utóbb mindenkit megtalálnak olyan helyzetek, ahol nem nagyon van jó döntés, ami mindenkinek ideális, csak kompromisszum. Ilyen helyzetben tudni kell dönteni és vállalni érte a felelősséget, aki erre a pályára lép, erre jelentkezik. Csak így működik, ha valaki azt a felelősséget akarja viselni, ami az ország irányítását jelenti. A magánélet lehet más.

Egyébként gyorsan dönt?

Általánosan talán mondhatom, hogy egyre kevésbé, igyekszem megfontolt lépéseket hozni. De gyorsan, igen.

Nagyjából így, ahogy a kérdésre válaszolt?

Ami fontos, hogy nálam okosabb emberekkel vegyem körül magam. Erre törekszem, amíg ez megvan, addig könnyebb tisztán látni.

Mennyire volt tudatos az ön politikai karrierje építésében, hogy egy fiatal és csinos nő, márpedig a szocialista párton belül nem sok ilyennel lehet találkozni.

Áh… Ezt ilyen tudatosan soha nem mérlegeltem, teszem a dolgom. Egyébként a szokatlan külső szerintem inkább hátrány a politikában. Nőként bizonyos értelemben nehezebb ez a pálya.

De miért?

Mert mindig könnyebb női politikusként legyinteni rád, azt mondani, hogy ő csak azért van itt, mert fiatal, mert nő, mert kvóta. Így nem az érveiddel, hanem a személyeddel vitatkoznak, azon meg nem lehet változtatni.

Biztos így van, ugyanakkor ön nem ment bele a gender-politikába, nem hallom erről beszélni, sem a női kvótákról, sem egyéb e témakörbe vágó akciók szereplőjeként. Ebben az értelemben tehát abszolút férfiasan politizál.

A társadalmi nemek szerepe, a nők előtt tornyosuló hátrányok nagyon fontos téma és nem a nők privilégiuma. Sok férfitársam foglalkozik az ebből adódó problémákkal a politikában, és ezt nagyon jó iránynak gondolom. Én az egyenlő bánásmódért, a női kvótákért bármikor síkra szállok. Ez összességében egy inkább jó irányba ható eszköz, természetesen az összes jogos kétséggel együtt. Végső soron minden embernek magának kell igazolnia, hogy alkalmas arra a feladatra, amivel megbízták. Egyébként annak sem vagyok híve, hogy tabusítsunk olyan szavakat, mint a „feminizmus” vagy a „feminista”. Szerintem ezeknek a szavaknak a negatív újrakeretezése, a megbélyegzése sokkal inkább egyfajta jobboldali kultúrharc eredménye, mint a valós probléma. Azt is érdemes látni, hogy a választói elvárásokban is van azért ellentmondás. Egyszerre vannak férfiasabb és nőiesebb karakterjegyek iránt is elvárások, ezeket pedig nem mindig egyértelmű összeegyeztetni. Ezt meg kell tanulni.

Ön most tanul?

Állandóan. Az élethosszig tartó tanulás elkerülhetetlen.

Úgy mondja, mint Woody Allen az Annie Hallban; a felnőttoktatás milyen fontos…

Ilyen világot építettünk magunk köré. Gondoljon csak a saját szakmájára. Amikor elkezdte, még nem volt internet, ma pedig már léteznek olyan szoftverek, amik egyszerűbb témákban, mondjuk tőzsdei eseményekről teljes cikkeket írnak meg, automatizáltan. Minden várakozásunknál gyorsabban fejlődik a világunk.

Váltsunk egy kicsit. Ön most hogyan határozná meg a saját politikai feladatait?

Az MSZP budapesti elnöke vagyok.

Arra vagyok kíváncsi, hogy mi a szerepe a pártban?

Azért felelek az MSZP-ben, hogy minél több emberrel megvitassuk a politikai programunkat.

Ön ennek az arca?

Minden MSZP-s képviselőjelölt az arca ennek a munkának.

Nekem úgy tűnik, nem biztos, hogy tudatos döntés alapján most egy páros alakult ki; fiatal szimpatikus politikusok, jó arcok, egy nő és egy férfi nő, a K und K-ra, a Kunhalmi-Karácsony párosra gondolok. Nem ezt a képet akarják felmutatni?

Gergely és én is baloldaliak, szociáldemokraták vagyunk. Évek óta együtt dolgozunk Magyarországért, ki-ki a maga választott helyén és módján, az emberek megbízásából. Hasonlóan is gondolkodunk. Mind a ketten mélyen hiszünk abban, hogy a közmunkás és az egyetemi tanár is jobb életet akar a gyerekének, az államnak pedig ezt kell segítenie; mindketten úgy tartjuk, hogy a pénzt az emberek tudásába és egészségébe kell fektetni. Mindketten hiszünk abban, hogy az állam soha nem fordulhat szembe az emberekkel úgy, ahogy az ma történik. Egyikőnk sem réved a múltba, mindketten a jövőért vállalunk felelősséget. És van mellettünk számos kiváló politikus, aki ugyanezt az értékrendet képviseli, aki ilyen országban gondolkodik.

A kérdésnek arra a részére nem reagált, hogy tudatos döntés alapján jutottak el az önök párosáig, vagy a véletlen hozta így?

Erre nincs egyértelmű válasz. Gergely és én is mélyen hiszünk abban, hogy 2018-ban új jövőt szabhat magának az ország, és abban is, hogy az általunk is képviselt közösség, az MSZP, a Párbeszéd, a baloldal ebben kulcsszerepet játszik majd. Innen nézve ez nem véletlen. A szerepvállalások összehangolása pedig tudatos tervezést igényel. Miközben van jelentősége a pártok identitásának, most a tét túlmutat azon, hogy kisebb nyitott kérdések miatt elszalasszuk a nagy változás esélyét. A demokrácia arról szól, hogy akár eltérő meggyőződésű emberek is képesek közösen tenni az országban élőkért. Mi ezt tesszük.

Meglehetősen sok időt dobtak ki az ablakon, és ennek megfelelően sok választót el is veszítettek. Visszaszerezhető a támogatók köre?

Igen, ha hiszünk a változásban, az bekövetkezhet.

Komolyan mondja?

Igen. A magyar választók nem tűntek el. Az ország többsége új jövőt akar szabni magának és minden magyarnak. Ma Magyarországban benne van egy valóban fejlődő, sokkal boldogabb ország lehetősége, ami egyszerűen nem jut el az érvényesülésig, mert cinikus politikusok a saját előrejutásuk érdekében ülnek a kormányban, és más nincs. Ezek a választók változást akarnak, többen vannak és tudják mit akarnak: erős, hitet adó alternatívát, egy másik, jobb életet. Az a felelősségünk, hogy ezt megteremtsük, aki ezt nem érti a baloldalon, az nem érti, mi veszi körül.

Nem is olyan régen, egy-két héttel ezelőtt még arról értekeztek egyes elemzők, hogy vajon bejut-e egyáltalán a parlamentbe az MSZP…

Szerencsére a választásokon nem a magyar politikai elemzők, hanem a magyar emberek döntenek. Ők pedig pontosan tudják, mit akarnak, a baloldal pártjainak pedig ehhez kell utat adni.

A kérdés az, hogy e cél érdekében képes-e az MSZP lezárni a belső csatáit, amelyeket a nyilvánosság előtt vív meg, illetve a partnerekkel folytatott háborúit is maga mögött hagyni?

Rajtunk nem múlik. Olyanok meg mindig lesznek, akik a nyilvánosságban akarnak csatákat nyerni egymás ellen. Én nem szállok be közéjük, nekik pedig jó mulatást kívánok hozzá. Én azon dolgozom, hogy kivívjuk a magyar választók többségének elismerését.

De a választók többsége azt is várja, hogy ne nyírják ki folyamatosan egymást…

Ezt én is várom, rendkívül unalmas ez az állandó belső gyomrozás a baloldalon. Szerintem ezt minden normális ember megunja egy idő után, nem is lehet ezen meglepődni. Nem is hiszem, hogy évtizedekig fenntartható ez a töredezett állapot.

Ön egyszer már beszélt arról, talán meg is bírálták érte, hogy a DK és az MSZP úgyis egyszer újra eggyé válik…

Ez az egész kérdés nagyon kevés ember ügye ahhoz képest, amennyi ember életéről szól Magyarország sorsa, a magyar politika jövője. Én készséggel elfogadom, hogy vannak a baloldalon pártok, akiknek egymáshoz képest is vannak eltéréseik, különbségeik, akik egyes szakpolitikai ügyekben erről vagy arról mást gondolnak, de elárulok egy titkot: az MSZP-ben is vannak viták. Ez normális, de ezeket szerintem megoldani kell, mert bármennyire is fontosak ezek a viták, az ország sorsa szempontjából eltörpülnek. Ma Magyarországon az a tét, hogy lesz-e jövője a ma születő gyerekeknek, lesz-e boldogulása tisztességes, dolgozni, fejlődni, tanulni akaró magyarok millióinak, vagy mindent ellop az Orbán-család. Ehhez a téthez képest ezek a viták értelmezhetetlenek.

És ön mit tud tenni a baloldal jövőjéért?

Most az a feladatunk, hogy eljussunk az új jövő kormányáig 2018-ban. Ezen dolgozunk.

Azt akartam kérdezni, hogy van-e önnek tárgyalási pozíciója, vagy döntési kompetenciája a baloldali pártok indulásában?

A pártok országos vezetői tárgyalnak, jelenleg van egy megállapodás az országos testületek között.

Ami a 106 egyéni körzetet illeti, ugye?

Igen.

De azt is mondták, hogy tovább kell tárgyalni, beszélni, az esetleges közös listáról…

Nem olyan bonyolult ez: a teljes közös indulás adja a legnagyobb esélyt, és ezt mindenki tudja az asztalnál. Minden más lehet egyéni, rövidtávú érdek.

Amikor korábban beszéltünk egymással, azt hangsúlyozta, hogy az ön számára a legfontosabb, hogy megnyerje a saját választókerületét, a XVIII. kerületet…

Nekem az a fontos, hogy a XVIII. kerület polgárai jobb, boldogabb életet élhessenek, és ehhez tegyen hozzá mindent az állam és a helyi közösség, amit tud. Ma ez nincs így, ma a XVIII. kerületben Mészáros Lőrinc cége csatornáz rosszul, a Dél-Pesti Kórházban meg 5 napos holttestet találnak. Ez nem maradhat így.

De most más feladata is van.

Az „is” egy fontos szó a mondatban. Nekem a politika az emberekről szól, a helyi sorsokról. Minden más körítés.

Milyennek látja a saját esélyeit?

Szerintem Magyarország változást akar, ez alól a XVIII. kerület sem kivétel. Bízom abban, hogy jövőre sikerül a kerületben is változtatnunk.

A választók kezében van minden döntés. Én minden esetre nem fekszem le egyetlen nap sem úgy, hogy valamit ne végeztem volna el a feladatim közül.

No és nem várható újabb sértődés azok részéről, akik most lemaradnak az indítottak listájáról?

Nem látunk a jövőbe, de az MSZP-s jelöltek az én tudásom szerint nagyobb felelősséggel állnak az ország sorsához, minthogy megsértődjenek. Én sem tettem 4 éve, amikor DK-s jelölt indult abban a körzetben, ahol eredetileg indultam volna. Azt hiszem, a pártok vezetői igyekeztek szavazók lelkivilágának megfelelő döntéseket hozni.

Milyen a szavazók lelkivilága?

Változást akarnak, győzni akarnak.

Ezt honnan lehet érzékelni?

El kell menni a piacra, vagy bármelyik boltba. Az emberek normálisan állnak ehhez az ügyhöz, értik a felelősségüket, talán jobban is, mint néhány politikus az ország érdekeit. Elégedetlenek és változást akarnak.

Ön hogyan gondolkodik a Jobbikról?

Egy fasisztoid párttal nem lehet semmit kezdeni.

Tehát nem hisz nekik?

Minek, a hazugságoknak? 2012-ben még listázni akarták a zsidókat, EU-zászlót égettek…mitől változtak volna meg? Mert találtak egy jó kampánytanácsadót? Ma két szélsőjobboldali párt van Magyarországon, ez pedig tragédia. Az egyik ráadásul kormányon. Ennek a fasizálódásnak megálljt kell parancsolni 2018-ban, mielőtt kontrollálhatatlanná válik. Ne fordulhasson többé elő, hogy előbb állítanak Horthy-szobrokat, mint hogy normális tankönyveket adnának a gyerekek kezébe.

Tehát álságosnak tartja azt, amikor a Jobbik a demokratikus értékek megvédéséről beszél?

Igen, pár éve még arról szónokoltak, hogy nem hisznek a demokráciában. Hazudnak.

Csak azért firtatom ezt, mert néhány éve maga Karácsony Gergely beszélt arról, hogy technikai kooperáció elképzelhető a Jobbikkal. Ráadásul, ahogy ön mondja, a szélsőségek a Fideszben ma már ugyanúgy megvannak.

Soha nem kormányoznánk együtt a Jobbikkal, ez erkölcsileg vállalhatatlan, nem is működne.

Mi lesz április 9-án?

Van előtte három és fél hónap, amit kőkeményen végig kell harcolni.

Az a kérdés, hogy mi lesz a választás eredménye?

A baloldal lehet, hogy szűken, de elhozza a választást. Magyarország el fogja számoltatni ezt a kormányt, a nyakára ült despotákat.

Ez a nyerést jelenti?

Ez változást jelent. Reményt az országnak egy új, felemelkedő jövőre. Magyarország jóléte lesz a tét. Ha senki nem ül otthon, aki elégedetlen, ha mindenki hajlandó elmenni, akkor és ott, azon a vasárnapon, ha mindenki él a születésével szerzett jogaival, hogy irányíthatja a saját sorsát, az ország új irányba indul április 8-án.

1...456...475. oldal a 47-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan