Interjúk

Ne pártalku, előválasztás döntsön Tarlós kihívójáról!

Hivatalosan még csak egy év múlva lesz az önkormányzati választás, de a pártok máris elkezdték a kampányt.  Orbán Viktor ismét Tarlós Istvánt jelölte a Fidesz főpolgármesterének, az ellenzék viszont egyelőre nem döntött, hogy kit indít ellene. Úgy tűnik, hogy a baloldalon indulhat Karácsony Gergely és Horvát Csaba, de akár Demszky Gábor is. Az LMP talán Puzsér Róbertet támogatná. A kampány indulásáról nyilatkozik a Független Hírügynökségnek Horváth Csaba szocialista politikus, aki úgy gondolja, hogy ha az ellenzéknek sikerül egyetlen közös jelöltet állítani a Fidesz indulójával szemben, akkor a baloldal nyerheti az önkormányzati választást, amit a már májusra is előrehozhat a kormánypárt.

 

Az már tudható az Orbán-Tarlós találkozóról, hogy a kormány 1100 milliárd forintot költene különféle fővárosi beruházásokra. Viszont a baloldali program mindeddig még szinte ismeretlen. Önök mikor kezdik a kampányt?

Már elkezdtük a választási felkészülést, ezért jelentettük be a Szabad Budapestet most! programunkat. A legfontosabb célunk a szabadság, önállóság, pénzügyi függetlenség megteremtése, hogy a budapestieknek egészségesebb, tisztább, élhetőbb biztonságosabb környezetet tudjunk teremteni! Úgy gondoljuk, hogy az itt élők több tiszteletet, megbecsülést érdemelnek, hisz ebben már nyolc éve hiányt szenvednek. Tarlós ugyanis még ahhoz is gyenge, hogy érdemének megfelelő bánásmódot harcoljon ki a fővárosnak. A Fidesz-uralom alatt ugyanis a település elvesztette a döntési szabadságát, önállóságát, s vele a költségvetésének jelentős részét. A büdzsé a harmadával csökkent, a meglévő fejlesztésekről pedig nem a helyiek érdeke, hanem a Fidesz vezérkarának lázálma szerint döntenek.

Ami pedig a Fidesz 1100 milliárdos választási blöffjét illeti: az teljesen nevetséges, hisz már zsebszámológéppel is kiszámítható, hogy a pénz 80 százalékát olyan kormányzati beruházásra fordítják, mint Orbán Viktor 200 milliárdos palotája a Budai Várban, de ezen kívül százmilliárdokat költenek majd a Városliget tönkretételére, az új Népstadion felépítésére, ami – valljuk be – jó, ha van egy városban, de ennél azért ma sokkal fontosabb dolgokra kellene a pénz. Ha olyan főpolgármestere lenne Budapestnek, aki érdemben kiállna azért, hogy a budapestieknek tényleg fontos fejlesztések valósuljanak meg, akkor valójában arra költenék a pénzt, ami az itt élőknek fontos.

Nehéz elképzelni, hogy ellenzékből, a kétharmados kormánnyal szemben a baloldal képes lenne több pénzt kiharcolni a városnak. Az pedig mindig vitatható, hogy mire kell, s mire nem szabad költeni. Van így esélyük?

Épp Tarlós rontja a főváros esélyeit, mert képtelen fellépni kétmillió ember érdekében, emiatt a kormány azt csinál a fővárossal, amit akar! Pedig a főváros termeli a nemzeti jövedelem jórészét, minden áldott nap 20 milliárd forintot fizetünk be az állam kasszájába, s legfeljebb 3-4 százalékát kapjuk vissza. Mi azt követeljük, hogy ennek az összegnek legalább a tíz százalékát adják vissza Budapestnek. Ebből megoldható lenne a város mindennapi működtetése – ami színvonalban jelentősen meghaladná a mai állapotokat –, ezen kívül az itt élők mindennapjait megkönnyítő beruházásokra, fejlesztésekre is maradna pénz. Ez lehetne a fejlődés alapja, mert egy sikeresebb főváros, még a jelenleginél is több adót fizethetne. Ha a kormány nem erővel akarná lenyomni a fővárost, akkor mindkét fél jól járhatna, az egyik oldalon egy jól működő város lenne, a másik oldalon egy bevételeivel elégedett kormány lenne. Ezzel szemben ma a szomorú valóság az, hogy az oktatás romokban, a kórházak elhanyagoltak és életveszélyesek, és ami Tarlós szégyene, mert ez fővárosi hatáskör, hogy az utcák koszosak és sok a balesetveszélyes, kátyús út.

Viszont a kormány nem arról híres, hogy az ellenzék által vezetett önkormányzattal ugyanúgy bánik, mint a Fidesz által irányított településsel. Tehát nem akkor van nagyobb veszély, ha önök nyernek?

Való igaz, a kormány tényleg kétharmaddal vezeti az országot, de csak egyharmaddal irányítja a fővárost. Ugyanis a budapestiek közel kétharmada tavasszal a változásra szavazott, tehát a városban a józan gondolkodás van fölényben. Vagyis ma a budapestiek nagyon mást gondolnak, mint amit a kormány képzel. Ha olyan tisztességes főpolgármestere lenne a fővárosnak, aki ezt tényleg szóvá is teszi – nem pedig lapít –, akkor egészen más lehetne a helyzet. A kormány kénytelen lenne visszaadni azt a pénzt, ami a fővárost megilleti, hiszen a település kétmillió ember otthona. Ennyi emberrel nem lehet szórakozni, hiszen ez a tömeg képes kikényszeríteni azt, ami jár neki.

Főleg azért, mert a budapestieket is irritáló módon szórják a pénzt, ha akad olyan beruházás, amelyre számolatlanul szórják a pénzt. Repkednek a 100 milliárdok a kormányzat saját érdekét szolgáló céljaira, amiből a fideszes oligarchák is szépen gazdagodnak, ezzel szemben a Lánchíd és a Vár-alagút egyidejű felújításához hiányzó 7 milliárd forintot csak másfél éves könyörgés után adták oda, pedig ez a budapestiek alapvető érdeke. De mégis az a legvalószínűbb, hogy a kormány rájött, valahogy fel kell jutnia a várba, hiszen ott lesz kormányzati negyed, és még a kormány tagjai közül sem járhat mindenki helikopterrel.

Egyelőre még kevesen ismerik a baloldal programját, s mintha azt sem döntötték volna el, hogy Tarlós Istvánnak ki lesz a kihívója, Karácsony Gergely, vagy Horváth Csaba? Van elképzelés arról, hogy milyen megfontolás alapján döntenek majd?

A programunk minden fővárosi polgár számára szeretne egészséges, tiszta, élhető környezetet teremteni.

Budapesten legnagyobb problémája, hogy minden évben kétezren meghalnak a levegő szennyezettsége miatt, százezrek megbetegednek és minden második budapesti szenved a levegő szennyezettsége miatt. Évente legalább százezer négyzetméter parkot is akarunk telepíteni, minden budapesti baba után egy fát akarunk ültetni és a legnagyobb környezetszennyező vállalat, a BKV buszait elektromos meghajtásúra akarjuk cserélni. Programunk tehát mindenekelőtt az élet védelmét szolgálja, és a minőségét javítja. Ezért követelünk szabad és tiszta levegőt. Konkrét és átvitt érelemben is ragaszkodunk a szabadsághoz.

Mit válaszol a kérdésre, tehát hogyan döntik el, hogy ki lesz a kihívója Tarlós Istvánnak?

Tavasszal Budapesten minden választókörzetben ellenzéki győzelem született, ahol sikerült közös jelöltet találni. Jövőre is

akkor lesz legnagyobb az esély, ha a Fidesz emberével, Tarlóssal szemben egyetlen ellenzéki jelöltet állítunk. Közös jelölt kell, és ide nem számítom bele a Jobbikot.

Azt javaslom, hogy a budapestiek döntsék el, akár előválasztáson, hogy az induló ellenzéki jelöltek közül kinek a programja a legszimpatikusabb és leghitelesebb.

Az előválasztás az ön személyes véleménye, vagy a pártja is hozzájárulását adta ehhez a kezdeményezéshez?

Az én politikai közösségem számára ez praktikusnak látszó megközelítés, de tudomásom szerint támogatja a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció is.

Van más módszer?

Nem tudok más olyan módszert, amely segítségével demokratikusan eldönthető lenne a közös jelölt személye. Az

előválasztáson lehet leginkább eldönteni, hogy a budapestiek kit akarnak.

Az elemzők szerint Tarlós István jó eséllyel nyerhet, ami azért érdekes, mert a főváros – ahogy mondta – inkább az ellenzéket támogatja. Van visszajelzésük arról, hogy a jelöltjeikkel, vagy a programjukkal van baj?

Szerintem

Tarlósnak semmi esélye nincs a győzelemre, ha az ellenzék egységesen kiáll az egyetlen közös jelölt mögött. Ha a Fidesz jelöltjével szemben egy demokratikus ellenzéki jelölt áll fel, akkor garantáltan győzni fog.

Eddig nincs jele összefogásnak, sőt miután az LMP akarva-akaratlanul hozzásegítette Orbán Viktort a kétharmadhoz, már szinte el is kötelezte magát Puzsér Róbert mellett. Ezzel oda a közös jelölt, és tuti az ellenzéki bukás?

A választók okosak! Meg tudják különböztetni az önjelölteket azoktól, akiknek el is hiszik, hogy a vállalt programjukat képesek megvalósítani. Miután tavasszal

 

Egyedül nem megy. Ez azért is igaz, mert ha tavasszal az LMP hajlandó együttműködni öt budapesti körzetben, akkor az ellenzék nem 12, hanem a 18-ból 17 helyen szerzi meg a győzelmet. Ebben nincs kétharmad, és nincs az a fenyegetettség, hogy a kormány még mit vesz el Budapesttől. Persze minden ellenzéki pártnak le kellene vonnia a tanulságot abból, hogy a budapesti jó szerepléssel szemben vidéken katasztrofálisan rossz eredmény született.

Még Demszky Gábor is jelezte, hogy ha felmérgesítik, akkor ringbe száll. Ön szerint van esélye?

Kérdés az, hogy egy esetleges előválasztáson a budapestiek hogyan vélekednének. Az biztos, hogy Demszky Gábor 20 éves vezetése alatt komoly eredményeket ért el, hiszen mindig kiállt Budapestért, ellentétben Tarlós 8 éves ténykedésével, ami tele volt kudarccal.

Olvasta, hogy Demszky azért is bírálta a teljes ellenzéket, mert képtelen az utcára vonulni, és kiállni fővárosiakért? Miért nem teszik meg ezt?

Mert szerintünk nem ez a megoldás. A választók nem akarnak politikai jelszavakat skandálva az utcára vonulni, hanem a hétköznapi problémájukra szeretnének megoldást találni. Ebben akarunk részt venni, ehhez szeretnénk hozzásegíteni őket.

A főpolgármesterségért folytatott küzdelem mellett nagy a harc a kerületekért is. Ott már eldőltek a jelöltségek?

A legtöbb helyen előrehaladott tárgyalások vannak. De több helyen egyértelmű jelöltek vannak, gondoljon Angyalföldre és Kispestre, ahol fel sem merül, hogy ne a hivatalban lévő polgármester lenne az esélyes jelölt. Olyan hely persze akad, ahol több az ambíció, mint a pozíció, ott az előválasztás döntheti el, hogy ki lehet a befutó.

Az időközi választásokon elég szép eredményeket ér az ellenzék, de az kérdés, hogy tud-e versenyezni azzal, ha a kormány hatalmas pénzzel és ígéretekkel áll be a helyi jelöltek mögé?

Ez a kormányzati hazudozás már nyolc éve tart, az ígéretek legtöbbje nem valósult meg. Budapesten már a hetedik szuperkórház ötletét koptatja Fidesz. Továbbá a rendszer elfogyasztott már vagy 6-8 egészségügyi államtitkárt is, ennek ellenére az egészségügy helyzete folyamatosan romlik, mára katasztrófális állapotba került. Persze lehet hazudozni, hogy egyszer milyen szuper lesz minden, de ezt egyre kevesebben hiszik már el.

Pedig sok politikai ígéretet hallgathatnak még a választók, hisz az önkormányzati választásig még egy év van hátra. Nem lesz hosszú ez a kampány?

Ezt nem tudjuk. Az biztos, hogy az ellenzéknek még idén egyetlen jelöltre kell szűkíteni a főpolgármester, illetve a polgármester-jelöltek számát, mert a Fidesz boszorkánykonyhájában még nem mondtak le arról, hogy májusban előrehozott önkormányzati választást rendezzenek. Sok olyan jelzést kapunk, hogy a fővárosi, és a vidéki Fideszes önkormányzatok májusi választásra készülnek. Tarlós korai rajtja is ezt jelzi. Ez azonban nem szabad, hogy bennünket, vagy a választókat megtévessze.

A szavazófülkében is megbuktatható a Fidesz

„El kell menni szavazni, különben tovább épül a Fidesz illiberális állama, ami hosszú távon nagyon sok kárt okoz az országnak!”- nyilatkozta a Független Hírügynökségnek a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke. Fodor Gábor megerősíti, hogy a Változás Szövetsége – az MSZP, a Párbeszéd és az MPL – február közepéig a többi demokratikus párt számára nyitva hagyja az együttműködés lehetőségét. Fodor szerint a szövetségnek nagyobb ereje van az összefogásban reménykedő szavazók szemében, mint a benne lévő pártoknak külön-külön.

 

A választások előtt két hónappal a Jobbik nélküli ellenzék kicsit erősödött ugyan, jelenleg 23 százaléknál tart, viszont a Fidesz még mindig 37 százalékon áll. Mi lesz ebből?

Az ellenzék tovább erősödik majd, a Fidesz pedig valamelyest még gyengülni fog. De

az esély, hogy a demokratikus ellenzék döntő fölényt szerezzen, szertefoszlott Botka László visszalépésével, vagy ha jobban tetszik ellehetetlenítésével.

A tét azonban továbbra is nagy, mert ma Magyarországon csupán a demokrata ellenzék győzelme hoz valódi változást.

Siker viszont csak akkor következhet be, ha valami előre nem látható esemény következik a politikában. Ez természetesen előállhat a választásokig hátralévő idő alatt is, mert a váratlan tényező mindig benne van a választási küzdelemben. De ebben a pillanatban csak az előre nem látható, meglepetésszerű fordulat gyengítheti meg a Fideszt, s hozhatja olyan helyzetbe a Jobbik nélküli ellenzéket, hogy akár győzni is képes legyen.

Viszont a népszerűségi mutatók abba az irányba mutatnak, hogy az országgyűlési választásokon megszoríthatjuk majd a Fideszt, tehát megakadályozhatjuk a kétharmados győzelmét, vagy az egyszerű többségét. Bármelyik cél reális, azon múlik, hogy a következő hetekben hogyan politizálnak az ellenzéki pártok.

A liberális pártot ez a kutatás még csak nem is méri, viszont ön rajta van a politikusok népszerűségi listáján, a 17 helyen. Emiatt kerülhetett a pártja harmadik tagként az MSZP-Párbeszéd összefogásba?

A liberális pártot időnként ridegen kezelik a közvélemény-kutatók. Pedig amikor a szocialista párt néhány hónapja a demokratikus pártokat felkérte az együttműködésre, akkor azt is megnézték, hogy az elmúlt másfél év alatt 1-3 százalék között változott a támogatottságunk. Ez sokat jelenthet, de a liberális párt léte, indulása már önmagában is érték, hisz sok ember szabadelvűnek vallja magát ebben az országban. Még azok között is, akik nem feltétlen ránk szavaznak.

A közvélemény-kutatók szerint az alakuló lista, tehát az MSZP-Párbeszéd–Liberális szövetség még hozhat újabb szavazókat, a Fidesz már nem. Van elképzelése, hogy a liberálisok mit tudnak ehhez hozzátenni?

Ne felejtse el, hogy az ellenzéki összefogásban reménykedő szavazók szemében egy szövetségnek sokkal nagyobb az ereje, mint külön-külön a benne lévő pártok súlya. Ezért nagyon fontos, hogy mi is, s persze a Párbeszéd is részt vegyünk az ellenzéki együttműködésben. A kispártokat nem szabad lebecsülni, hisz egy szövetségben fel tudnak vetni olyan politikai témákat, amit egy nagyobb párt nem akar, nem mer.

Példa erre a könnyűdrogok liberalizálására indított akciójuk?

Ez jó példa, mert hasonló felvetéseknek helye van a politikai életben, de egy nagyobb párt a kockázatok miatt nem szívesen beszél erről a sokakat érintő kérdésről.

Aztán persze megkapja az Állami Számvevőszéket ellenőrként. Igaz, hogy a liberális párt vezetői nem tudják, hogy miért büntették önöket hatmillióra?

Tényleg nem, ugyanis három külön cégtől rendeltünk plakátokat, nagyjából hasonló árat fizettünk mindegyikért. Az Állami Számvevőszék ennek ellenére azt állította, hogy túl keveset fizettünk. De azt nem mondták, hogy melyikért. Ugyanígy jártunk az irodabérlettel is, ami a korábbi vizsgálatoknál nem jelentett problémát. Ez bizonyítható is, ezért nem is fizetjük be a büntetést. Ugyanis ezzel – ahogy a többi pártot is – csak meg akarnak félemlíteni, s a választás előtt el akarnak lehetetleníteni.

Visszatérve a választás érdemi részéhez: egyelőre még keveset árultak el arról, hogy ha az MSZP közös listán indul a Párbeszéddel, akkor a parlamentbe jutáshoz szükség van a szavazatok 10 százalékára, amennyi még összejöhet. De ha önök, tehát a Liberális Párt is csatlakozik, akkor már 15 százalékra lenne szükség. Ennyi viszont nincs, így is bevállalják?

Ezt ma még nem döntöttük el, ez egyelőre technikai kérdés. Előbb a politikai döntéseknek kell megszületniük.

Annyiban igen, hogy ha nincs közös lista, akkor önök a szocialista listán indulnak a választásokon.

Erről sincs még végleges, közös döntés.

Arról határoztak már, hogy egymás jelöltjeit támogatják-e az egyéni körzetekben?

Még várjuk mások jelentkezését. Nyitva tartjuk az összefogás lehetőségét, ezért tettünk közzé mindhárman egy felhívást, közösen Karácsony Gergely, és Molnár Gyula társaságában. Mi deklaráltuk, hogy közös listában, közös miniszterelnök-jelöltben, s közös egyéni indulásban gondolkodunk. Az együttműködés lehetőségét pedig a többi demokratikus párt számára is nyitva hagyjuk. Ugyanis szerintünk a DK, az LMP és az Együtt támogatói is az összefogásban reménykednek. A pártok vezetőinek válaszolni kell arra a kérdésre, hogy politikájuk megfelel-e a szavazók elvárásának.

Meddig várják a csatlakozni akaró pártokat?

Amíg erre a jogi feltételek lehetőséget adnak, tudomásom szerint február közepéig. De azt jelezni szeretném, hogy ha nem bővül az együttműködés, a Változás Szövetsége a három párttal akkor is elég erőt képvisel a sikerhez.

A liberális szavazó nem minden esetben baloldali, sőt… ehhez képest az ön által vezetett párt könnyen az MSZP listáján indulhat a választáson. Így aligha tudja meggyőzni azokat a nemzeti érzelmű liberálisokat, akik kiábrándultak Orbán Viktorból. Vagy erre nem is számítanak?

A liberális párt nem baloldali, de nem is jobboldali, mi is ezt szeretnénk kialakítani Magyarországon. A liberálisok az unió parlamentjében külön frakcióban ülnek, s a liberális miniszterelnökök száma Európában meghaladja a szocialistákét. De ez nálunk hosszú út lesz, mert történelmileg úgy alakult, hogy a ’90-es években a liberális SZDSZ a szocialista párttal működött együtt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a választójogi törvényt – az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva – a Fidesz ráerőltette az országra az alkotmánnyal, s számtalan más törvénnyel együtt. Ezzel együtt a választóknak is tudni kell, hogy megvan a lehetőség a Fidesz leváltására, de ennek érdekében el kell menni szavazni!

A szavazófülkében megbuktatható a Fidesz.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ebben kételkednek a választók.

Ezért is fontos a legteljesebb ellenzéki együttműködés. Ettől még nem kell nekünk egy követ fújni, hisz különböző az értékrendünk. De veszély esetén kell tudni együttműködni is. Az idei választás ilyen helyzet. Lehet győzni is, de ha mégsem sikerülne, akkor sem mindegy, hogy mi a választás eredménye. Hogy lesz e kétharmada a Fidesznek, vagy még többsége sem, tehát kormányt sem tud majd alakítani. Ez lényeges különbség!

Alig egy napja ön még az önkormányzatiság maradékának szétverése miatt aggódott. A Fidesz közleményében csak annyit reagált, hogy önök ostobaságokat beszélnek. Tényleg mire alapozták az állításukat?

Kormányzati berkekből folyamatosan szivárgó hírekre. Ahogy az ország iskoláit, úgy az önkormányzatokat is szeretnék egyetlen központból irányítani. Nem arról van szó, hogy olyannal gyanúsítgatjuk a kormányt, ami idegen lenne tőle. A hatalom minden tette arról szól, hogyan tudná leépíteni a különböző szervezetek autonómiáját, s hogyan erősíthetné a központi állam szerepét. Így tették tönkre a magyar iskolarendszert is. Az önkormányzati választások előtt komoly veszély lehetne központosító átalakítás. Mi ez ellen tiltakoztunk. De ha jól értettem, akkor ezt nem is cáfolták.

Gondolja, hogy a nagyvárosok lakóit, akiknek a Kósa Lajos tíz- és százmilliárdokat oszt, vagy a falusiakat, ahol csak a szegénység maradt, érdekli, hogy elveszítik az autonómiájukat?

El kell nekik mondani, hogy ez mivel jár. Ha a központban döntenek mindenről, akkor a helybeliek nem szólhatnak bele saját ügyeikbe. Nem véletlenül romlottak le a magyar iskolák, szegényesebb a felszerelésük, így a tanulók még annyira sem viszik majd, mint a szüleik. Ezt megértik mindenhol.

Józanabb Fideszesek elismerik, hogy rég nem volt ilyen aggasztó a magyar oktatási rendszer állapota, ugyanis nem vált be ez a szisztéma. Ha nyer a Fidesz, ugyanez vár az önkormányzatokra.

Ez feltételezés, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, ha a Fidesz hatalomban marad, mert nincs a kormánypártnak választási programja.

Azért sejteni lehet, nyilván folytatják, amit most láthatunk. Építik tovább az illiberális államot. Nekünk, liberálisoknak különösen megdöbbentő ezt látni, ahogy a Fidesz az illiberális államot megteremti. Ugyanis nem az egyén önállóságára, szabadságára, döntéshozási képességére épít, hanem a hatalmat kiszolgálókra, az alattvalókká degradált népre. Ez azonban nem felel meg a XXI. század követelményeinek, sem az európai normáknak. S nekünk, magyaroknak sem, akik évszázados szabadságvággyal rendelkezünk, akik joggal vágyunk arra, hogy jólétben, békében élhessünk.

Mindenesetre érdekes helyzet, hogy az ellenzéki pártok részletes választási programot készítenek, a kormánypártoknak erre nincs szükségük ahhoz, hogy ők vezessék népszerűségi listákat. Az ellenzéki oldalnak ez miért nem sikerül?

Ügyesen használják a propaganda eszközöket. Állandóan azt kutatják, hogy mi jár az emberek fejében, s arra próbálnak nagyon gyorsan reagálni. Tehát

ami ma zajlik, az egy értékek nélküli politizálás, ami csak az aktuális hangulatot akarja meglovagolni. Ez rövidtávon működhet, hosszú távon biztosan nagy bajt okoz egy országnak.

Nyilván ezzel magyarázható a Soros kampány, de meddig tarthat?

Remélem, csak a választásokig, mert vérlázító, ami zajlik.  Pokoli károkat okoz majd az országnak, hogy valakiből ellenséget kreáljanak, mint a legvadabb 50-es években, és ez elfogadhatatlan. Tiltakozni kell ellene! Főleg, ha olyan emberről van szó, mint Soros György, aki köszönetet érdemel a magyar társadalomtól, hiszen a 90-es években nagyon sokat segített Magyarországnak a demokratikus átalakításban. De azért is, mert az általa finanszírozott Közép-Európai Egyetem kimagaslóan színvonalas felsőoktatási intézménye az országnak, s Európának.

Mindezt arra felhasználni, hogy produkáljanak egy ellenségképet, amely mobilizálja az Fideszes szavazókat, azt több mint bűn. A győzelmük érdekében használják fel a menekültek témáját is. Lehet gyűlölni, lehet indulatot kelteni ellene, hogy feltüzeljék a szavazóikat, akik emiatt elmennek szavazni. Hiába nem tetszik nekik Mészáros Lőrinc harácsolása, Tiborc István vagy mások gyors meggazdagodása.  De elmennek szavazni, mert rettegnek Sorostól, a bevándorlóktól, akikből a kormány bűnbakot csinált, s emiatt hatalomba szavazzák a kormányt.

Nem jönnek rá arra, hogy ami ma a Soros-kampány, az négy évvel ezelőtt még a rezsicsökkentés volt? Erről is kiderült, hogy átverés, hisz a magyar állampolgár ma drágábban használja az energiát, mint azok az országok, ahol nem volt rezsiharc.

Mindenkire hat a pusztító erejű kormánypropaganda. A Soros kampányra – egyes becslések szerint – 40, vagy 70 milliárdot fordítanak, kommunikációs szakemberek szerint ennyi pénzből bármit el lehet hitetni az emberekkel. Nemcsak Magyarországon, bárhol a világon! Ilyen a modern tömegkommunikáció, gondoljunk Trumpra, a Brexitre vagy a populistákra. Értelmes, okos, több százéves demokráciában élő emberek is fogékonyak a legvadabb álhírekre, őrültségekre, összeesküvés elméletekre. Így működik az ember.

S az ellenzék tudja, hogy ezt hogyan lehet megfordítani?

A recept egyértelmű: meg kell erősödni a baloldalnak, s persze nekünk, liberálisoknak is. Keresni kell az együttműködés formáit, szilárd elvi alapon kell szembefordulni az Orbán Viktor kormányával, az illiberális állammal szemben.  Erre kell törekedni, mert az összeomlását nem kéne megvárni.

Csak közösen lehet leváltani a Fideszt

Változatlanul bízik a közös fellépésben, a közös listában, és miniszterelnök-jelöltben, ez derül ki abból az interjúból, amelyet Molnár Zsolt szocialista képviselő, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke adott a Független Hírügynökségnek. A politikus kifejtette, hogy bár valóban látható olyan törekvés a Demokratikus Koalíció részéről, hogy leváljon erről a közös akaratról, de hisz abban: Gyurcsány Ferenc pontosan érzi a felelősségét, és tudja, együttműködés nélkül nincs esély a kormányváltásra. A miniszterelnökségre továbbra is Balázs Péter a jelöltjük, de még hivatalos lépés ebben a kérdésben nem történt, de rövidesen történnie kell. A Jobbikkal, az bármennyire is híve a Orbánék leváltásában, nem lehetséges a közösködés, oly távol állnak a az elvi szempontjaik, hogy ezek ezt teljesen kizárják. Molnár Zsolt szerint a Fidesz hatalmi gőgje, amelyet a múlt vasárnapi kongresszusuk is tükrözött, katalizátorként kell hasson a baloldal pártjaira, és arra, hogy végre felmutasson a választóknak egy valós alternatívát.

 

Egyre-másra jelennek a közvélemény-kutatások, különböző, ki tudja hova sorolható intézetektől, különböző eredményekkel, egyben azonban egység mutatkozik: finoman szólva nem mutatnak hízelgő adatokat a szocialistákra nézve. És, ha nem is akarjuk ezeket elfogadni, előbb-utóbb önbeteljesítő jóslattá válnak, nem?

Egy korábbi szocialista vezetőt tudom idézni: nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.

Persze látom én, hogy megindult már kora nyáron egy veszélyes tendencia, de azért radikális zuhanásról nem beszélhetünk. Nagy a szórás az intézetek mérései között, némelyik némelyiknél sejthető is, kinek az érdekében „kutathatnak”. Mi a valóban régóta bizonyítottan független intézetek, a Závecz Research és a Publicus kutatásait tekintjük mérvadónak, ők hosszú távon hitelesnek bizonyultak. Az Iránytűtől, vagy a Nézőponttól nagyon szélsőséges eredmények szoktak előkerülni, ezzel együtt tagadhatatlan, hogy az MSZP nem emelkedő, hanem csökkenő pályán mozog. Az viszont fontos, hogy nem más párthoz mennek a szavazók, inkább elbizonytalanodnak. Ez pedig valahol érthető: azt látják, hogy a baloldal helyzete rendezetlen, nincs miniszterelnök-jelölt, és legtöbbször vitákról hallani. Bízom benne, hogy ez a kérdés még az idén megoldódhat, és ez lendületet adhat az MSZP-nek és a többi stagnáló baloldali pártnak.

Van, ahol ezt másként értékelik. Most például egy új jelenséggel kell szembenéznie a szocialistáknak: az, aki korábban partner volt, mostanra mintha épp az ő rovásukra akarna erősödni. A Demokratikus Koalíció törekvéseit látják sokan úgy, hogy a gyengülő MSZP-től elszívja a választókat és önálló listával vágjon neki 2018-nak…

Én biztos vagyok abban, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve a Demokratikus Koalíció is le akarja váltani az Orbán-kormányt. Azt értem, hogy a DK elnöke saját pártját akarja erősebbé tenni, de ennek van egy határa, mégpedig az, hogy ne veszélyeztesse a kormányváltást. Sajnos hosszú hónapokat veszítettünk a DK-val  és a többi párttal folytatott veszekedésekkel, vitákkal, azonban a felelősség a Demokratikus Koalíción épp úgy rajta van, mint az MSZP-n, mégpedig annak a felelőssége, hogy megadjuk a változás esélyét a választók többségének. Ehhez pedig

közös indulás és közös lista kell, ez jelent valódi esélyt.

Szerintem a DK részéről most inkább taktikázás zajlik, és valójában nem hoztak még végleges döntést. Mert amennyiben maradnak a külön listák, külön miniszterelnök-jelöltek, akkor jelentősen csökken a változás esélye, ezért pedig mindenkit felelősség terhel.

Csakhogy a politikai taktika, öt hónappal a választások előtt, és azokkal az előzményekkel, amelyeknek tanúi lehettünk, csak tovább gyengítik a baloldalt, és csúsztatják tovább azon a lefelé  vezető spirálon, amelyen most rajta van. Mert lehet, hogy a DK emelkedni fog, de a baloldali halmaz nem.

Ezért fogalmaztam úgy korábban többször, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt visszaadhatja a hitet. Ha a változást akaróknak meg tudjuk mutatni, hogy van egy erős, közösen vállalt kihívó, aki képes új pályára állítani az országot, aki képes kihívni és legyőzni a mai autokráciát, akkor nagyon gyorsan átalakulhat a politikai térkép.

Ez már nem Balázs Péter?

Balázs Péter múltjánál, szakmai tudásánál fogva egyértelműen alkalmas a feladatra. Az a kérdés, hogy színre lép-e, milyen formában. Biztos vagyok benne, hogy a változást akaró magyarok közös megjelenítője tudna lenni, akit jó szívvel támogatna az MSZP is, valamint más változást akaró ellenzéki pártok és civilek közösségei is.

És van valaki más is a jelöltek között?

Én nem tudok ilyesmiről. Balázs Péter neve van előttünk, azonban még nála is várat magára az a lépés, ami a jelöltségét egyértelműen elindíthatja. Személyétől függetlenül az egyetlen győzelmi stratégia a mai választási rendszerben és politikai környezetben a közös miniszterelnök-jelölt és az őt támogató közös lista.

Az ön által is vázolt hithez biztosan szükség van arra is, hogy Magyarország megtudja, miért akar az MSZP választást nyerni, megismerjük a választási indulás üzeneteit is. Vannak ilyenek?

Természetesen vannak, de amíg a kihívó személye és az együttműködés formája nem alakul ki, szinte lehetetlen bemutatni ezeket a gondolatokat. Képviselőtársaimmal együtt általában azt tapasztalják, hogy a sajtó oldaláról is nagyon sokszor összefogásról, különféle pártok, politikusok egymáshoz való viszonyáról kérdeznek minket, függetlenül attól, miről is beszélünk épp. Pedig az egészségügy, az oktatás, a szociálpolitika, vagy a biztonságpolitika területén konkrét, azonnal megvalósítható elképzeléseink vannak, de amíg ezek a viták dominálják a baloldal történetét, sajnálatosan minden erről szól.

Ön folyamatosan beszél a közös listáról, miközben eddig legfeljebb a koordinált indulás tűnt közös gondolatnak, bár az sem mindenki részéről. Hogyan lesz ebből közös lista?

Két út lehetséges. Az egyik, ha az egyéni jelöltekben – azaz ön által említett koordinált indulásban – sikerül megegyezni. Ennek a második lépcsőfoka lehet egy közös lista is, most pedig ezen a döcögősebb úton haladunk. A másik opció, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt mellett állnak ki az ellenzéki pártok, közös listát alkotva. Véleményem szerint ez a legreálisabb forgatókönyv a kormányváltáshoz.

A következő hetek fogják eldönteni, hogy melyik megoldás valósulhat meg – a lényeg, hogy közös megoldást találjunk.

Ha már közös: a Jobbiktól érkezett jelzés, hogy bármi áron érdekeltek abban, hogy Orbán Viktort eltávolítsák a hatalomból? Elképzelhető végül egy ilyen összefogás is?

Nem. Bár azt gondolom, hogy a Jobbik is le akarja váltani Orbán rendszerét, a mi nézeteink semmilyen módon nem egyeztethetők össze az övékével. Ráadásul, ne felejtsük el, hogy bár ma néppártnak nevezik magukat, azért sorozatban vannak olyan múltbeli tisztázatlan kérdéseik, amelyeken nem lehet túllépni. A teljesség igénye nélkül a Magyar Gárdához, a Betyársereghez való viszony, vagy a magyar állampolgárok listázása. Mellesleg a baloldalon az elvi elfogadhatatlanságon túl taktikailag is értelmetlen lépés lenne a közösségvállalás: lehetnek olyan szavazók, akik az együttműködés hatására ott ragadnának a Jobbiknál.  Ha kimondanánk a közös indulás lehetőségét, azzal legitimálnánk a Jobbikot, ami pedig elfogadhatatlan.

Ha már a Jobbikról beszélünk: sajátos korképet festett a Fidesz vasárnapi kongresszusa. Túl a helyenként rasszista beszédeken, a kádári retorikán, szinte minden felszólalónál érzékelhető volt a baloldal lenézése, megvetése, lekicsinylése, még az is, hogy emberszámba sem vehetők. Nem vált ki ellenérzéseket ez az attitűd a baloldalból, nem kiáltanak fel egységesen, hogy ezt már nem tűrhetjük?

Az a cinizmus és hatalmi gőg, ami áradt ebből a kongresszusból, a felszólalóból, a miniszterelnök beszédéből, az katalizátorként hathat a baloldalon, hogy vegye már észre mindenki, hogyan beszélnek választók millióiról, az országról és az ellenzékről. Előre győztest hirdetnek, „ellenzékváltásról” beszélnek. Ha a baloldal nem lép fel egységesen, valódi ellensúlyként, abból újabb négy év Fidesz-kormányzás lehet, az pedig beláthatatlan következményekkel járna Magyarország jövőjére. Már most is jól képzett magyar emberek tíz. és százezrei mentek el az országból, egy újabb Fidesz-győzelem esetén még többen hagyhatják itt az országot.

A Fidesz szinte minden héten produkál egy olyan ügyet, amibe sok helyen bele is bukna, itt azonban az összeset, ahogy mondani szokták, lábon kihordja. Miért nem üti át a nyilvánosság ingerküszöbét mindez?

Az elmúlt években nagyon magasra került az ingerküszöb. Láthatóan a társadalom beletörődött és beletört a Fidesz korrupcióra épülő modelljébe, így aztán csak csendesen elkönyvelik az azeri ügyet, a kötvénybizniszt, a vízum-ügyeket, a trafik-mutyit, és még sorolhatnánk sokáig. Ezeknek az eseteknek a felszínre hozása önmagukban kevesek a kormányváltáshoz. Valós alternatíva, konkrét kormányzati jövőkép kell, ami alapján megérti az ország, a változást akarók többsége, hogy miképp lesz szebb, jobb, élhetőbb ez az ország. A többség kiszámítható, nyugodt mindennapokat szeretne, politikai beavatkozás nélkül.

De mit lehet válaszolni a Fidesz menekült-ellenes, Soros-ellenes kampányára? Merthogy a számok azt mutatják, ezek az akciók nagyon is hatnak az emberekre, ma már a lakosság fele tart a „migránsoktól”, miközben sokan még csak nem is láttak menekültet. A kormányzó párt láthatóan erre épít mindent, és teheti, mert az ellenzék tehetetlennek tűnik…

Az alapvető probléma az, hogy a létező európai biztonsági problémákat tálalja rettenetesen eltorzítva a kormánypárti sajtó. Valós problémákról van szó, a Fidesz propaganda-gépezete azonban a tényeket szelektíven kiválogatva, eltorzítva, felnagyítva zúdítja rá az egész társadalomra a rémképeit.

Nem meglepő, hogy az országnak azon részein, ahol még sosem járt menekült, ott a legerősebb a félelem a bevándorlástól és a terrorizmustól.

Erre a propagandára sokan vevők itthon és Európában is, nem ismerik a tényeket, összefüggéseket, csak simán a félelem mozgatja őket.

Lehetséges, hogy az ellenzék is követett el hibákat, de a Fidesz mindenre kiterjedő cinikus hazugsággépezete nem mérhető ezzel egy lapon. Orbán kihasználja a magyarok ismerethiányát és bizonytalanságát. Jól érzékelhetően a figyelemelterelésre használja a propagandaeszközeit, mivel addig is, amíg a terrorizmusról, kerítésről, a magyar emberek megvédéséről beszél, addig sem kell megmagyaráznia, hogy miért verték szét az egészségügyet, az oktatást, vagy megmagyarázni azt, hogy miért vannak olyan letelepedési kötvények, amelyek anyagi kárt okoznak az országnak és nemzetbiztonsági kockázat gyanúját felvető embereknek jelentenek belépőt az EU-ba.

De a kérdésem változatlan: mi ezzel szemben a megoldás?

Először is az evidenciákkal nem kell vitatkozni, ilyen a schengeni határ védelme, vagy a terrorizmus elleni fellépés szükségessége. Világosan kell beszélni a tényekről, be kell mutatni a tényeket és azon kell dolgozni, hogy Magyarországon ne a félelem kultúrája uralkodjon. Ezzel együtt megértőnek kell lenni az emberek mindennapi félelmeivel, akkor is, ha azok mesterséges, felszított félelmek, mert attól még léteznek. Ezért fogalmazott úgy Hiller István, hogy nem kérdőjelezzük meg a kerítés fennállását, de világossá tesszük, hogy a menekültek helyzetét valójában közös európai megoldások, a kontinens együttműködése képes megoldani, és közben feltesszük a kérdést: a kerítés valójában mennyibe került, és helyes-e, hogy a kormánypártok már-már az ország szimbólumának tekintik.

Visszatérve a baloldali együttműködésre. Van-e a fejében valamilyen határidő? Sokat már nem lehet tologatni, hiszen van egy végső időpont, április 8.-a…

A kormányváltást nyilvánvalóan a választás napján kínálkozik esély, ez valószínűleg április 8-án lesz. De addig van egy fontosabb határkő: két hónappal korábban, február 8-án megkezdődik a jelöltállítás. Ez tehát a politikai racionalitás számára rendelkezésre álló idő, eddig kell megteremtenie a baloldalnak a változás közös esélyét.

E hét végén  a Közös Ország Mozgalom szervezésében választási nagygyűlésen vesznek részt, az LMP és a Momentum kivételével minden demokratikus ellenzéki párt. Várható-e ettől az eseménytől valamilyen áttörés?

Minden olyan rendezvény, amely közelebb hozza egymáshoz az ellenzéket, fontos lépést jelent. Október 23-án is közös megmozdulás zajlott, főként Budapesten, decemberben pedig Solymáron lesz időközi önkormányzati választás, ahol a demokratikus ellenzék egységesen egy jelöltet támogat. Ezek világos üzenetek, így vélhetően a hét végi rendezvény is az lesz. Ezzel együtt

ha a demokratikus ellenzéki pártok vezetőiben nem alakul ki az a belátás, hogy a változást akarók többségének közösen kell esélyt adniuk, akkor ezek a rendezvények sem vezethetnek eredményre.

A közös fellépés ehhez közelebb vihet: a választók számára biztatást adhat, hogy az ellenzék pártjai, jelöltjei ott állnak egymás mellett, a választók hite pedig visszahathat a pártokra, hogy ezt kell tenniük, ezt várja tőlünk az ország.

Az egészségügy nem bolt, nem lehet bezárni

A Demokratikus Koalíció szerint válsághelyzettel fenyeget, hogy a jövő évi költségvetésben az egészségügyre szánt források nem érik el a gazdasági össztermék (GDP) négy százalékát. László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy fogalmaz: az „elátkozott balliberális kormány” 2009-ben, a világgazdasági válság idején is a GDP 4,3 százalékát fordította az emberek egészségére, most azonban ez az arány mindössze 3,95 százalék.

  • A számokkal való bűvészkedéstől nem lesz jobb az ellátás
  • Az uniós átlag felét sem költik az egészségünkre
  • Már Albániában is jobb a helyzet
  • Gyurcsány a hibás?  
  • Kivette ki a kasszából a 600 milliárdot?
  • Orvosok, nővérek a kiégés határán

Nem akarok számháborúba bocsátkozni, de a kormány azt állítja, jövőre 100 milliárddal több jut az ágazatnak. Ettől sem lesz jobb a betegellátás színvonala?

A kormány hajlamos arra, hogy bizonyos esetekben folyóáron hasonlítson össze össze nem hasonlítható dolgokat. Ez félrevezető. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a kormány maga is 3 százalék feletti inflációval számol, akkor mindössze 54 milliárd forinttal lesz több a tárca költségvetése, mint korábban volt. Ha ezzel szembe állítjuk a kórházak mintegy 35 milliárd forintos adósságát, a beígért béremelést, az Egészséges Budapest program keretében tett mintegy 40 milliárdos kötelezettséget, pillanatok alatt kiderül, hogy az a bizonyos 54 milliárdos többlet szinte az adósságot sem fedezi.

Oszthatunk, szorozhatunk, bűvészkedhetünk a számokkal, de a végeredmény vitathatatlan: csökken a betegek ellátására fordítható összeg.

Amikor azt halljuk, hogy jövőre 1700 milliárdot kap az egészségügy, joggal gondolhatjuk, minden rendben van.

Ez valóban hatalmas összeg. De nézzük egy másik oldalról: mennyi fordít a magyar állam egy évben, egy személy gyógyítására?

Európai összehasonlításban a magyar kormány az uniós átlag felét sem költi az egészségünkre.

Gyógyító-megelőzésre ennél jóval többet szán a környezetünkben minden ország. Az Orbán kormány még véletlenül sem hivatkozik a nemzetközileg elfogadott egészségügyi „fogyasztási indexre”, amely az európai országokat bizonyos szigorúan meghatározott összehasonlítási mutatók alapján állítja sorrendbe. Ebben a rangsorban a 35 ország között mi a 30. helyen vagyunk.

Az „elátkozott” szocialista kormányok időszakában az első 15 között tartottak minket számon Európában. Mint mondtam, azóta a 30. helyre csúsztunk le.

Már Albánia is megelőzött minket. Kell ennél ékesszólóbb bizonyíték arra, hogy az a pénz, amit Magyarországon az egészségügyi ellátásra fordítanak elégtelen? Ahhoz, hogy érezhetően jobb legyen az ellátás szintje 600 milliárddal többre volna szüksége az ágazatnak.

A kormány nyilatkozatai ezt cáfolják, szerintük folyamatosan javul a helyzet.  Azt állítják, Gyurcsányék vettek ki az ágazatból 600 milliárd forintot.

Lehet ide-oda dobálni a labdát, de attól nem változik az igazság. Egy magyar egyetemi tanár, aki fél évtizeden keresztül az OECD párizsi központjában az európai országok egészségügyi statisztikáit elemezze, és abból következtetéseket vont le, szakmai tekintélye minden súlyával azt állítja, hogy

az egészségügy 2016-os költségvetése reálértékben nem érte el a 2006-os szintet.

2008-2009-ben volt egy gazdasági világválság, a kormányoknak kétségtelenül számos megszorító intézkedést kellett tenniük, mégsem akkor, hanem 2010 után „tűnt el” az ágazatból az a bizonyos 600 milliárd forint. Amikor a szocialista kormányok 2010-ben átadták a hatalmat a Fidesznek, a magyar egészségügy még olyan országoknál is jobban állt, mint Olaszország, vagy Spanyolország. Na, ők már olyan távol járnak előttünk, hogy távcsővel is alig látjuk őket.

Ennek látszólag ellentmond, hogy a kormány sokkal többet szán a kórházi felszerelések korszerűsítésére, mint a korábbi években.

E mögött az van, hogy az elöregedett MR, CT és egyéb készülékeket újabbra cserélik. Ettől még nem lesz jobb a betegellátás, legfeljebb csak kevesebb műszaki fennakadás nehezíti majd a kezeléseket. Ne feledjük, ez is annak az 54 milliárdnak a terhére történik majd, amennyivel több forrást kapnak az intézmények.

Az euró árfolyama már folyamatosan 320 forint körül marad, ez megdrágítja a beszerzéseket is.

Mint említettem, megpróbálják folyó áron összehasonlítani a különböző évek költségvetési számait. Az „egészségügyi vásárlóerőt” az infláció az általánosnál gyorsabban erodálja, ezeknek a termékeknek az esetében még nagyobb ütemű a pénzromlás, mint az élet egyéb területén. Gyakorlatilag ezért mondtam, hogy az egészségügy helyzete sok sebből vérzik.

Amíg a kormány nem szánja el magát, hogy olyan finanszírozási rendszerre álljon át, amely a gyógyítás valódi költségeit fedezi, addig a kórházi adósságok is újra és újra feltorlódnak majd.

Most látszólag szigorú intézkedésekre készül a kormány. Ha az történik, amit ígérnek, akkor számos egészségügyi intézmény bezárhat a jövőben. Az a szabály lép majd életbe, hogy az intézmények nem adhatnak le olyan rendeléseket, amelyek fedezete nincs meg a számlájukon. Pedig aki egy kicsit is ismeri a helyzetet, pontosan tudja, hogy

az adósságoknak a hátterében nem a kórházvezetők egyéni hibái, vagy a felelőtlenségük áll, hanem a rendszer alulfinanszírozottsága.

Az egészségügy finanszírozása egyetlen lábon, a költségvetésén áll?

Háromféle forrásból kap pénzt az ágazat. Ebből csak az egyik, amit az állam bocsát az ágazat rendelkezésére, a másik része, amit mi, az „emberek”, adunk hozzá, amikor a gyógyszertárban megvesszük a medicinát, a gyógyászati segédeszközöket. A harmadik forrást a gyógyszerek gyártói, valamint a forgalmazók fizetik be a kasszába. Nem túl nagy tétel, de van még egy negyedik forrás is, azok a különadók, amelyeket az egészségtelen élelmiszerek gyártóira.

A magyarok többsége – a KSH friss adatai szerint – mégis jónak látja az egészségügy helyzetét.

Ennek csak

egyetlen magyarázata van: az egészségügyben dolgozó orvosok, nővérek, műszaki dolgozók áldozatkészsége.

A mostani állapotok azonban sokáig nem tarthatók fenn, nagyon súlyos következményei lesznek. Az egészségügy nem úgy működik, mint egy üzlet, ahová ma bemegyek, megveszem a kenyeret és parizert, aztán holnap lehúzott redőnyt találok a bolton, mert tönkre ment a tulajdonosa.

Az egészségügy addig fog működni, amíg akár egyetlen orvos, nővér akad ebben az országban, aki hajlandó lesz bemenni a rendelőjébe, a kórházába.

Pedig ezek az emberek pontosan tudják, hogy évről évre egyre rosszabb, egyre bizonytalanabb körülmények között és gyengébb szakmai színvonalon tudnak majd csak helytállni. A kiégés határán vannak.

Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

Simonyi András volt Magyarország NATO, majd washingtoni nagykövete. A Független Hírügynökségnek adott interjújában kifejti: Orbán nem tudja eldönteni, hogy a két énje közül melyik az erősebb. 

  • Orbánban van egyfajta skizofrénia a transzatlanti kapcsolatok és az orosz viszony kérdésköreiben
  • a semleges Ausztria a NATO védernyője mögül könnyen ajánlgatja a közeledést Putyinhoz
  • az oroszok az erőből értenek
  • a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki
  • A kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával

 Mennyire szokványos az, hogy az amerikai elnök felhívja telefonon egy fogadó ország vezetőjét azelőtt, hogy új nagykövete elfoglalja az állomáshelyét? Kérdem ezt azért, mert Donald Trump felhívta OrbánViktort, s a magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint ez volt az apropó.

Ez azért nem szokványos, azt hiszem ez inkább másnak szól, a beszélgetés részleteit nem ismerjük. Hozzáteszem, ez egyértelműsíti, hogy ezzel a nagykövettel nem lehet majd azt a szemtelen hozzáállást folytatni, amit számos amerikai nagykövettel Orbán gyakorolt. Itt nem lesz „szeretem, nem szeretem”. Orbán nagy kihívása az lesz, hogy ezt az újonnan megtalált szerelmet folyamatosan fenntartsa, mert elég egyetlen rossz húzás, amely  keresztezi Trump elképzeléseit, érdekeit vagy ambícióit és az elnök úgy dobja Orbánt, mint hómunkás a lapátot a műszak végén.

Ezt talán Orbán Viktor is tudja. Nincs helye hókusz-pókusznak, az itt a piros hol a piros politikának!

Úgy tudom, hogy Ön mint volt NATO-nagykövet, s védelempolitikai szakértő nagy szerepet tulajdonít a láthatóan javuló kétoldalú kapcsolatokon belül a NATO-hozzájárulásoknak. Budapest 2024-re a GDP 2 százalékára emeli a védelemre fordított kiadásait, s ezzel azon 9 ország közé tartozunk, amelyek lefektetett tervvel rendelkeznek arra, hogy a nevezett időpontra eléri a NATO által meg követelt hozzájárulási szintet – mondta a minap Áder János köztársasági elnök, aki egyelőre még – bár nem tudni, meddig – a Honvédség főparancsnoka. Ez mennyre számíthat egy találkozó létrejöttében?

Ez egy Trump-Orbán találkozó létrejöttének szükséges, de nem elégséges feltétele. Az biztos, hogy ha Magyarország ténylegesen felzárkózik azon országok közé, amelyek hajlandók a bruttó hazai termékük évi 2 százalékát védelmi célokra költeni, feljavítani a lepusztult Honvédséget, akkor ezzel demonstrálja, hogy komolyan gondolja a NATO-tagságát. Ez pedig az Egyesült Államok és persze az amerikai elnök számára fontos kérdés. De ezzel nem azt mondom, hogy csakis és kizárólag ezen múlik, múlna a dolog. Van egy sor olyan terület, ahol előrelépést várnak a találkozó feltételeként, beleértve az ukrajnai kérdés rendezését.

Hogy látja, lesz találkozó?

Ezt még nem lehet megmondani, de az tény, hogy

a védelmi kiadások felemelése nagyon fontos jelzés és egy lényeges elem az odáig elvezethető folyamatban.

Ön az előbb úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok és személyesen az amerikai elnök számára fontos kérdés a védelmi kiadások növelése – ez kiderült a G7 utáni Trump kirohanásban is, amikor Twitteren a németek példáját felhozva leszögezte: ők a GDP-jük 1 százalékával járulnak csak hozzá NATO költségvetéséhez, miközben a jóval nagyobb GDP-vel rendelkező USA 4 százalékkal. Ez ennyire központi kérdés az USA-ban?

Ez a kérdés az Egyesült Államokban belpolitikai kérdés is, ebben egyetértés van republikánusok és demokraták között. Általában van itt egy olyan hangulat, hogy az USA túlságosan sokat költ más országok védelmére. Elég gyakran elhangzott más összefüggésben is, hogy

Európában van egy sor potyautasnak tekintett ország.

Ezek részben tagjai is a NATO-nak, részben semlegesek, ám haszonélvezői az amerikai védernyőnek. Ilyen semleges ország Ausztria, amely ezen amerikai védernyő mögül nyomatja az Oroszországhoz, fűződő kapcsolatok javítását, ajánlja az Európai Uniónak a közeledést Putyinhoz. Ami pedig a németeket ért Trump-bírálatot illeti: ez jogos volt.

Ma a német hadsereg gyakorlatilag egy operett hadsereg.

Komolytalan, hogy Európa legbefolyásosabb országa, amely hihetetlenül teljesít gazdasági téren – többlete van nem csak a kereskedelemben, de az államháztartásban is –, s amely bőven megengedhetné magának, hogy többet áldozzon a hadseregre, ezt nem teszi meg, s hátul kullog a GDP-arányos védelmi kiadások mutatójában. Donald Trumpnak teljesen igaza van abban, hogy ezért bírálja Németországot. Lehet őt szeretni, vagy lehet nem – ez utóbbi van most divatban Európában –, de ettől még ebben igaza van.

De hát a németeknél ez érthető, nem? Hiszen ott ellentmondásos a katonai erő fejlesztésének a megítélése, az egész kérdés, ami történelmi okokra vezethető vissza, nem?

A németek persze tudathasadásos állapotban vannak. Van okuk szerénynek lenni ami a nagyhatalmi ambíciókat illeti, de álságos dolog állandóan a történelem mögé bújni, például a szövetségi tehervállalás kérdésében is attól tartok ez történik. Ez nem fogadható el, és az érvelés is hamis.

Az, hogy Trump a nyilvánosság előtt is elkezdte feszegetni az európai NATO-tagok védelmi kiadásainak a mértékét, azt vetíti előre, hogy a július 11-12-i brüsszeli NATO csúcson a tagállamok állam- és kormányfőinek a találkozóján nagyon komoly viták is várhatók?

Trump minden bizonnyal számon kéri, hogy hol tartanak a tagállamok a 2 százalékos GDP-arányos hozzájárulással, annak elérésével.

Pár éve, jóval Trump előtt, a NATO-tagok megígérték, hogy felhozzák a védelmi kiadásaikat erre az elvárt mértékre, ám valójában csak néhány tette meg. Ez komoly feszültség forrása. A magam részéről csak remélni tudom, hogy az európaiak komolyan veszik végre a 2 százalék elérését. Ami biztos, hogy a nagyobb európai tehervállalásról szóló amerikai követelés messze nem új: én is részt vettem a (gyakorlatilag a Békepartnerséghez való 1994-es csatlakozásával elkezdődött) magyar NATO-csatlakozási tárgyalásokon, s már akkor követelés volt ez. Ebben tehát semmi újdonság nincs – csak éppen most az oly divatos Trump-utálat mögé bújnak be a politikusok. És van mindennek egy hibás megközelítése is. Ugyanis hibás az a logika, amely azt hozza ki, hogy Európának nem érdemes többet költenie védelemre, mert hogy akkor az USA kivonul a kontinensről. Éppen ellenkezőleg:

minél többet költenek az európaiak a saját védelmükre, annál inkább kész lesz az USA Európában maradni, s annál erősebb lesz Washington szándéka garantálni Európa biztonságát.

Az nyilvánvaló, hogy komoly feszültség van Európa és az USA között, ami önmagában is baj, ám azt is nyilvánvaló, hogy nem az az egyedüli probléma. Ha kiszélesítjük  a perspektívát, melyek a jelenlegi komoly védelmi jellegű vagy azzal összefüggő globális kockázatok?

Tényleges biztonsági fenyegetés több területen van ma a világban, s az Európaiak bizony a homokba dugják a fejüket, amikor azt hiszik, hogy ezeket kibekkelve meg lehet úszni. Csak felsorolásszerűen: Oroszország, a terrorizmus, Irán, a délről – azaz a széthullóban lévő és egyre inkább káoszba fulladó, iszonyú migrációs nyomást okozó Észak-Afrika felől – jövő fenyegetés…Ezek jelentik ma a legkomolyabb biztonsági veszélyeket Európa számára. S ezekre fel kellene készülni.

Ön egyébként hogyan látja a migráció problémáját, annak kezelésének lehetséges módját?

Nem mondok azzal újat, hogy ez egy rendkívül összetett probléma és Európa ezt nagyon elrontotta. Van a menekültügyi, humanitárius ága, van biztonsági aspektusa és van az az iszonyú demográfiai nyomás, amely még előre jósolhatóan nőni is fog a következő években. Elég ha csak azt mondom, hogy Nigéria lakosainak a száma már ma 200 millió körül van, s az előrejelzések szerint 2050-re a világ harmadik-negyedik legnépesebb állama lesz. Ennek a migrációs nyomásnak komoly biztonsági elemei is vannak, amelyekre fel kellene készülni. Politikai és katonai téren egyaránt.

Milyen szcenáriókat lát?

A baj az, hogy Európa egy furcsa spirálba manőverezte magát; összekeveredett a menekült- és a migráns-problematika.

A háborúk, az üldöztetés elől menekülőkkel foglalkozni kell, a gazdasági menekültek kérdése azonban más. Nem szabad a két kategóriát egy kalap alá venni.

Említette, hogy Oroszország is katonai kockázatot jelent. Ezt hogy kell érteni?

Nem csupán hagyományos katonai fenyegetésről van szó, bár az oroszok ügyelnek arra, hogy Europa egy része ne aludhasson nyugodtan. De megtanulhattuk – Ukrajna óta kiváltképpen –, hogy Oroszország nagyon szofisztikált tárházát fejlesztette ki nem a hagyományos ezközöknek is.

A kibertámadásokra alkalmas eszközök, módszerek, technikák éppen úgy a rendelkezésére állnak ma már, mint a társadalom megzavarására, a belpolitikákba való beavatkozás módozatai, vagy éppen az oligarcháin keresztül történő destabilizáció, az energiával való zsarolás, stb. Ezzel együtt persze vannak az oroszországi fenyegetésnek katonai vetületei is.

Ezt az egész csomagot kell komolyan venni. Amikor azt mondom, hogy  Európának többet kell költenie védelemre, akkor ezzel az is mondom, hogy a hagyományos és  a nem hagyományos fenyegetést egyaránt a jelenleginél sokkal komolyabban kell venni. Megjegyzem: a semleges osztrákok könnyen ugrálnak, de akár még a NATO-tag Olaszország is, hiszen ők biztonságban érezhetik magukat. De kérdem én: mi a helyzet az északiakkal, a lengyelekkel a baltiakkal, vagy Ukrajnával, Romániával? Ők állandó fenyegetettségnek vannak kitéve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az azonnali háború réme fenyegeti őket, de ezt a fenyegetést komolyan kell venni.

Van olyan vélemény, hogy ha a NATO katonailag erősit, azzal provokálja az oroszokat, s a kívánttal ellentétes hatást ér el.

Én nem osztom ezt a nézetet, sőt, pont az ellenkezőjét gondolom: azt, hogy a tétlenség, a csodavárás a nagyobb provokáció. Az oroszok az erőből értenek. Ezt az erőt fel kell tudni mutatni vele szemben.

De Európában láthatóan nincs szándék arra, hogy erőt mutasson fel, nem értik, vagy nem akarják elhinni az orosz fenyegetést.

Oroszország hihetetlen energiákat fordított arra, hogy ilyen irányban befolyásolja a politikai eliteket, beleértve a német szociáldemokratákat is. Az un. appeasement, a „megadó békülékenység” nem elfogadható.

És mi a helyzet Magyarországgal? Az egyik oldalon NATO-tag, s most deklarálja, hogy eleget téve az elvárásoknak végre felemeli a védelmi kiadásait a GDP 2 százalékára, a másik oldalon viszont egyre szorosabbra fűzi a politikai-gazdasági-energetikai kapcsolatait a Putyin-féle Oroszországgal. Kicsit talán skizofrén ez az állapot, vagy nem?

Magyarország nem folytathatja sokáig ezt a kettős játékot, amiben vastagon benne van egy cinikus kétszínűség.

Előbb-utóbb világosan állást kell foglalni, Magyarország nem járhat az osztrák úton.

Már csak azért sem, mert Ausztria geopolitikai helyzete eltér a mienktől, ám még ezzel együtt sem jó nekik az, hogy az oroszok szószólióvá válnak. Én a magam rézéről Wunder Kurzit nem tartom akkor wundernak. Az ország számára szerintem egyetlen  ésszerű járható út van, az, hogy az Egyesült Államok felé fordul, nem pedig a semlegesség.

Ez a skizofrénia Orbánból fakad?

Orbán furcsa, ezen a téren tényleg van benne egyfajta skizofrénia: én még azt az Orbán Viktort ismertem, aki annak idején szívvel-lélekkel transzatlantista volt, s hiszem, hogy van egy ilyen oldala, s talán most mintha egy kicsit erősödne is ez az irányultsága. Ugyanakkor nem tudja eldönteni, hogy az az énje erősebb, amely enged az orosz korrupciónak és normáknak vagy az, amely azt veszi figyelembe hogy Magyarország boldogulása az Egyesült Államokhoz kötődik.

SziJjártó Péter külügyminiszter nagy kűrjei, balettmozdulatai ezt a dilemmát mutatják.

Ha viszont végül az USA felé fordul Orbán, azt csak üdvözölni lehet.

Ez némiképpen cinikusan hangzott…

Nem vagyok cinikus, realista igen. De majd meglátjuk.

Visszatérve a júliusi NATO-csúcsra. Mik a várakozásai?

Ami fontos, komolyan kellene venni brüsszeli csúcsot, ami szerintem kritikus lesz. Mindenesetre várhatóan egy sor olyan találkozó és tárgyalás lesz ennek örvén – például az EU és az USA között –, amely egy sor dolgot helyre tesz majd. Európában sokan a trumpizmusra kennek egy jó pár dolgot, aminek semmi köze Trumphoz. Akár az európai belső viszonyokat, akár a migráció kérdését vesszük, ezekben az EU-n belül is megoldásokat, válaszokat kell találni. Mert hogy máig adós vele az unió. Koherens politikák kellenek.

A NATO-n belül kapcsolatrendszert illetően pedig nem jó dolog belekeverni a védelmi politikába a dacot és a haragot, amit kereskedelempolitikai kérdések miatt éreznek.

Trump egy rossz spirált kezdett el, az európaiaknak nem lenne szabad ezt tovább élezni. De tartok attól, hogy a kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával, aminek tragikus hatásai lehetnek. Nem bánnám, ha Magyarország vezető szerepet játszana ennek elkerülésében – de, sajnos, egyelőre ennek semmi jelét nem látom.

Ön azért – mint volt NATO-nagykövet – gondolom, kapcsolatban áll a védelempolitikai szakértőkkel idehaza is. Mi hallani arról az oldalról?

Valóban, egy viszonylag szűk család, amelynek a tagjai a NATO-val foglalkoznak. Így természetesen van egy kommunikáció a család „tagjai” között, még ha nem is a nyilvánosság előtt és annak szánva. Nem is szeretnék ezzel  visszaélni. Annyit azért szeretnék leszögezni, hogy a Magyar Honvédségnek nagyon jó katonái vannak, olyanok, akik elkötelezettek az ország érdekei mellett, s éppen ezért transzatlantisták. Az elmúlt húsz évbenén nem találkoztam olyannal, hogy egy katona síkra szállt volna az oroszokkal folytatott barátság mellett. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. De azt azért tudjuk, hogy a honvédség civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy a katonák józansága át fog ragadni a politikusokra is.

Hazát keresnek a politikai hazátlanok

A kilencvenes rendszerváltás óta nem a mostani az első eset, amikor valamely politikai tábor annyira meggyengül, hogy a korábbi támogatói elbizonytalanodva eltávolodnak és sokan közülük új politikai családot próbálnak találni maguknak. Most a Lehet Más a Politika és a Jobbik került ilyen lejtőre. A Jobbik esetében sajátos a helyzet: alig néhány „lépésre” az elbizonytalanodott szavazóktól ott vár rájuk a pártból kivált másik formátum, a Mi Hazánk Mozgalom. Pulai Andrással, a Publicus Intézet ügyvezetőjével beszélgettünk.

  • Jobbikosok válságban
  • Vissza a baloldalra?
  • Működnek a fideszes ösztönök?

Hogyan látja, merre tarthatnak a Jobbikos útkeresők?

A Jobbik sajátos helyzetben van. A párt szavazótáborában az évek során összegyűlt jó néhány korábbi baloldali szavazó, akik úgy érezték, az a politikai kínálat nem a szájuk íze szerint való. Most

szembe kerültek egy pártszakadás acsarkodó, egymást mocskoló vitáival,

és nem biztos, hogy ez tetszik nekik. Ezért a megmaradt jobbikos szavazók – akár csak maga a párt – is identitásválsággal küzdenek. Ezek között feltehetően lesznek olyanok, akik megpróbálnak visszatérni az ellenzék valamelyik baloldali pártjához.

A „kemény jobboldal” szavazóival mi a helyzet?

Ezek egy része már átpártolt a Fideszhez, ami a Jobbiknál egy erős balratolódást eredményezett. Talán furcsán hangzik, ha azt mondom:

a Jobbik mára egy balos párt lett, amelyet szélsőjobbosok vezetnek.

Nem jelent akár a Fideszhez pártolt radikálisoknak is egyfajta alternatívát a Mi Hazánk Mozgalom?

Nem gondolom, hogy ez az új formáció tudna annyit adni a szavazóinak, mint a kormánypárt. Egy-két százalékot talán össze tudnak kaparni maguknak a lemorzsolódókból, de ettől még nem lesznek számottevő politikai erő.

Milyen kínálattal kellene előállnia a baloldalnak ahhoz, hogy vissza tudja hódítani nagyobb számban a korábban elpártolt szavazóit?

Az egy igazi „Barbatrükk” volna, ha képesek lennének a Jobbik erodálásából jelentősen profitálni. Ehhez szisztematikusan és stabilan egy irányba menve kellene a pártoknak építkezniük, különben nem sok esélyt látok erre.

Jelenleg az egyetlen „ötlet” a baloldalon a Fidesz és a kormány támadása. Elég vonzó lehet ez?

Semmiképpen. Abból még nem épült fel egyetlen politikai oldal, egyetlen párt sem, hogy valaki mást támadott. Alternatívát kellene kínálni.

Éspedig?

Nekem erre nincs egy-két mondatos válaszom. Nagyon komoly strukturális gondokat látok.

Nincs olyan személy, aki meghatározó, karizmatikus vezető egyéniségnek számítana, és persze vonzón program is kellene.

Ha ezen tudnának változtatni, nagyobb esélyét látnám a jobboldal rovására egy jelentős erősödésnek, mint a jelenlegi körülmények között.

Látja valami ilyesminek akár csak a csíráját is?

Ami a program-kínálatot illeti, vannak bizonyos biztató jelek. Talán még programok is készülnek, de azok még messze vannak attól, hogy hitelesen képviselhetők volnának, és el lehetne adni azokat a baloldali szavazótábornak. Ez már nagyon régi probléma. Számos oka van ennek, mindjárt a legfontosabb: a nyilvánosság hiánya. Az ellenzéknek alig van olyan megszólalási lehetősége, amellyel el tudna jutni a potenciális szavazóihoz. A másik egy szakmai kérdés: fel tudják-e mérni a baloldali pártok, hogy melyek volnának azok az üzenetek, amelyekre a szavazói rezonálnak?

A napokban a közbeszédet a „rabszolgatörvény” körüli felháborodás tölti meg. Lehet ennek valami befolyása a baloldali politikai erőkre? A kiábrándult jobbikosok visszafogadására?

Ez most egy nagyon érdekes helyzetet teremtett.

A törvénytervezett körüli felháborodás képes lehet egyaránt felrázni a kiábrándult MSZP-s szavazókat és a mindenki másból kiábrándultakat is.

Ez lehet az a „kegyelmi állapot”, amikor a politikai hazátlanok politikai hazára lelhetnek valamelyik ellenzéki pártnál. De azért nem becsülném alá a Fidesz politikai ösztöneit sem: amikor veszélyt éreznek, azonnal korrigálnak. Emlékezhetünk az olimpiai aláírásgyűjtésre, az internet adó elvetésére, vagy a vasárnapi nyitvatartás visszaállítására. Ilyenkor gyorsan változtatnak az álláspontjukon, és azt gondolom, ez most sem lesz másként. Ennek az első jelei már a heti Kormányinfon is megfigyelhetők voltak.

Pedig ez alapja lehetne egy szélesebb ellenzéki összefogásnak…

Éppen erről beszélek. Amikor egységbe lehet terelni a választókat, akkor a Fidesz behúzza a fékeket, és kihúzza a pártok alól az összefogás szőnyegét. S akkor megy tovább a baloldalon az acsarkodás. Ha mégsem ez lesz a „menetrend”, akkor potenciálisan benne van a helyzetben akár egy tartósabb összefogás esélye is. Csak hát ebben ma még túl sok a „ha”.

Csak Budapestről nem lehet kormányt váltani

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szerint új modellben dolgozva van esély arra, hogy rádöbbentsék az embereket arra, hogy a Fidesz politikája hamis. Ehhez az internet kínálja a legtöbb lehetőséget, nyilatkozta a szocialista politikus a Független Hírügynökségnek, bár kétségtelen, hogy Orbánék számára korlátlan mennyiségű pénz és felület áll rendelkezésre.

  • Horn megfelet olyan követelményeknek, amelyeknek Orbán nem
  • Csak a Fidesz bírálata kevés a váltáshoz
  • Az együttműködésekről a helyi szervezetek döntenek
  • Ki fog derülni, hogy hamisak a kormány állításai
  • A főváros nagy lehetőségeket kínál

 Horn Gyula személye alkalmas-e arra, hogy rendszerkritikát fogalmazzanak meg általa?

Horn Gyula államférfiúi teljesítménye arról szól, hogy van olyan baloldali, szocialista politikus, aki saját akaratából, felelős döntésként meg tudott felelni a kor nemzetközi kihívásainak, amelynek a mostani miniszterelnök nem. Horn egyszerre volt hazafi, képviselte a magyar érdekeket, és valósította meg az Európai Uniós értékrendet, épített az EU-val szoros együttműködést. Ilymódon egyszerre tudott megfelelni az európaiság és a hazafiasság követelményeinek.  Nála úgy hangzott helyesen a mondat, hogy magyar és európai, tehát nem vagy magyar vagy európai. Orbán Viktor szembeállítja az európai értékrendet a magyar értékrenddel, miközben ez a kettő ugyanaz. Horn Gyula már húsz évvel ezelőtt megérezte, hogy ez a két értékrend összecseng, miközben, sajnos a hazai jobboldali politika még mindig szembeállítja kettőt. Természetesen az MSZP tartalmi politikája nem szűkül le Horn Gyulára, de olyan biztos értéket jelent, amelyre a jelenlegi MSZP is építhet.

Horn Gyulát azért meglehetősen sokan támadták a múltja miatt, nyilván tudta, hogy amikor Horn-konferencia szervezésére adta a fejét, ráadásul azzal a felütéssel, hogy a volt miniszterelnök ma sok feladatra alkalmasabb lenne, mint a funkcióban lévők, vállalt némi rizikót is, számíthatott a jobboldal támadásaira, nem?

Nyilván Horn Gyula ifjúkori tevékenysége bírálható, de épp ez a lényeg: egy demokrata mindig bírja a vitát és a kritikát. Horn Gyula felvállalta tévedéseit is, ez pedig különösen becsülendő. Többszörösen bizonyította, hogy demokrata, hazafi, az európai értékrend mellett elkötelezett politikus; ezt a rendszerváltáskor, és a kormányzása idején is világos volt.

 A Horn-konferencián beszélt arról, hogy az egykori kormányfő erős nemzetközi reputációval rendelkezett, ugyanakkor ő volt az az utolsó baloldali politikus az MSZP-ben, aki képes volt integrálni a párton belüli olykor széttartó áramlatokat. Ezzel lényegében azt is megfogalmazta, hogy ma nincs ilyen személy a pártban.

Olyan vezető, aki egyszerre tudta integrálni az embereket akár a párton, de a magyar társadalmon belül is, például a határon túli kérdésekben, az egyházakkal,  a szociálisan leszakadó rétegek iránti  szolidaritással, tehát aki mindezen értékeket egyszerre képviselte és érvényesítette, és igen, hozzá fogható karakter valóban nem volt azóta az MSZP-ben. Szinte hihetetlen képessége volt arra, hogy megtalálja az adott helyzetre a legszélesebb konszenzust jelentő megoldást. Tanulnunk kell tőle, ami nem könnyű, ráadásul a jelenlegi helyzetben nem is lehet leképezni azt, amit ő csinált, de a zászlóra tűzve a horni világlátást elindulhatunk egy sikeres pályán. Szerintem az első lépések már meg is történtek ezen az úton.

Mik ezek az első lépések?

Olyan belső szervezeti modell áll fel ezekben a hetekben, amely alkalmas arra, hogy a vidéki hálózatokat újraszervezzük, mégpedig annak érdekében, hogy a közelgő EP-, majd önkormányzati választásokon hatékonyabb működést tudjunk produkálni.  A másik fontos lépés, hogy olyan társadalmi problémákkal foglalkozunk, amelyek a legfontosabbak, és amelyek a társadalom valamennyi rétege számára fontosak. Ilyen az oktatás, az egészségügy, a bérkérdések, az leszakadó rétegek szociális felkarolása és a kivándorlás. A nemzetpolitika területén is komoly változásokat készítünk elő; október 6.-a és október 23.-a a magyar történelem számára két sorsfordító dátum, amelyek tragikus eseményeket jelentenek. Ezen felül nyitni akarunk a határon túli magyarság irányába, az egyházakkal kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszünk, miközben élesen megkülönböztetjük magunkat attól a nacionalista, populista politikától, amit Orbán Viktor folytat.

Ha már ezt említi: azt olvastam, hogy a szocialisták a jövőben nem Orbán bírálatára, hanem az ön által említett témákra koncentrálnak, másként fogalmazva: ellép az Orbán-rendszer kritikájától. Így van ez?

A helyes arányokat kell megtalálni. Ellépni a bírálattól nem lehet, hiszen ezért is szerveztük a vasárnapi tüntetést, ahol sokezres tömeg előtt álltunk ki hazánkért, és egyben bíráltuk az Orbán-rendszert. Már csak azért is, mert a Sargentini-jelentést belpolitikai kérdéseknek tekintjük, és nem európai ügynek. Ezzel együtt az igaz, hogy az arányokon muszáj változtatni, mert önmagában Orbán és a Fidesz bírálatával, csak kritikai kampánnyal nem lehet választást nyerni; csak tagadásból nem épül alternatíva.  Azokban az ügyekben, amikor a kormány vállalhatatlan dolgokat tesz, akkor bírálni fogjuk őket. Az önálló kormányzati alternatíva felépítése ettől sokkal többről szól

Ez azt is jelenti, hogy az MSZP immár kevésbé tartja a fókuszban az összefogás, együttműködés problematikáját?

Ezek nem elsősorban tartalmi kérdések, amiről pedig én eddig szóltam, azok tartalmi ügyek, ami azt jelenti, hogy ezekben a témakörökben önálló politikát fogunk vinni. A választási együttműködésre ugyanakkor továbbra is nyitottak vagyunk. Az Európa Parlamenti választásokra, bár nincs még végleges döntés, de jó eséllyel Párbeszéddel közösen indulunk, az önkormányzati választásoknál a helyi szervezetek döntenek majd a lehető legszélesebb együttműködésről. Az országos vezetésnek itt kevesebb szerep jut.  Annyi bizonyos, hogy a Fidesszel sehol nincs együttműködés, szélsőséges jelölteket nem támogatunk, minden másról a helyi szervezetek döntenek. A kérdésre egyébként igennel válaszolok; nem akarjuk, hogy a médiában, a különböző megnyilvánulásainkkor az együtt működésről, az összefogásról  kelljen beszélnünk. Azt azonban persze nem gondolhatjuk, hogy az önkormányzati választásokat a szocialista párt egyedül fogja megnyerni, szükség van különböző együttműködésékre, de ezek nem tartalmi kérdések. Hogy világos legyen: nem a pártokról, hanem az emberekről akarunk beszélni.

 Az ellenzéki pártok a választások óta még távolabb kerültek egymástól?

Induljunk ki onnan, amit az előbb mondtam: minket Magyarország érdekel, az, hogy merre halad a hazánk, hogyan lehet jobbá és fejlődőbbé tenni. Ebben egyetértés van a Párbeszéddel, közel állnak egymáshoz a gondolataink, ezért itt az együttműködés fenn is fog maradni. Vannak még természetes szövetségeseink, akikkel néhány kérdésben persze mást gondolunk a világról, itt első helyen a Demokratikus Koalíciót kell említeni, amely sok városban és Budapesten is fontos szövetségesünk, miközben egy sor kérdésben vannak különbségek közöttünk. Külön pártban vagyunk, de ettől még a választásokon a szövetségi rendszer részeként képzelem el őket, mint ahogy a Momentumot is. Bízom benne, hogy ők is egyértelműen elkötelezettek lesznek az önkormányzati választásokon a Fidesz legyőzése mellett. Ami az LMP-t illeti: most nehezebb átlátni, hogy pontosan  mi zajlik ott, kíváncsian várjuk, hogy valóban akarnak esélyt adni az embereknek a változtatásra.

 Ön szerint a Fidesz, a Sargentini-jelentés után, mint ahogy most látjuk, a végletekig felerősíti az idegengyűlöletet és a bevándorlás ellenességét ?

Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz arra tesz majd kísérletet, hogy teljesen leegyszerűsítse  a választás tematikáját a bevándorlás, a kvóta, a kerítés, valamint Brüsszel, nemzeti szuverenitás, Soros, kötelező befogadás témakörökre, szemben a nemzeti kultúrával, a kereszténységgel, a bevándorlás megakadályozásával. Ez a jelentés mellesleg sokmindenről szól, legkevésbé ezekről.  Szól viszont a belpolitikai, döntően jogalkotási problémákról, a Fidesz rettenetes bűneiről. Azokról a bűnökről, amelyeket az Alkotmánybírósággal, médiával, az igazságszolgáltatással, konkrétan az ügyészséggel, a bírósággal, civil szervezetekkel szemben elkövettek, ahogy ezeket sorra ellehetetlenítették.  A Sargentini-jelentésnek tehát a döntő hányada a magyar belpolitika Fidesz által megszállt, vagy tönkretett területeiről szól. Ez egy nagyon nagy kihívás: megértetni az emberekkel, hogy az Európa Parlament által kétharmaddal elfogadott jelentés nem a bevándorlásról, hanem a fentebb említett témákról szól. Persze a Fidesz mindent elkövet majd, hogy a saját álláspontját erőszakolja az emberekre.

És mit lehet ez ellen tenni?

Dolgozni kell. Az EP választásokra és az önkormányzati választásokra ki fog derülni, hogy hamisak a Fidesz állításai.  Természetesen mi sem vagyunk befogadás-pártiak, az MSZP sem támogatja a kötelező kvótát, nem akarjuk a kerítést lebontani, viszont egy normális, tisztességes jogállamban akarunk élni. Olyan országban, ahol a népszavazás intézményét, az Alkotmánybíróság összetételét, szakmai munkáját nem a kormánypárt határozza meg, ahol ténylegesen független a bíróság, az ügyészség, ahol tisztességes választási rendszer működik, ahol a civil szervezetek betölthetik a szerepüket, nincsenek állami kontroll alatt. Ilyen országot szeretnénk; valójában erről kell szólnia a vitának és nem bevándorlásról és a határkérdésről.

 Miként lehet olyan körülmények között versenyképesnek maradni, amikor a Fidesz és a kormány kommunikációja összecsúszik, miáltal korlátlanná válnak az anyagi forrásaik, most például „szerény” hatmilliárdot költenek a Sargentini-jelentés cáfolatára, mégpedig ugyanazzal a populista, demagóg módszerrel, amellyel a népszavazást is bonyolították? Ez, a korábbi példák mutatják, alkalmasak arra, hogy teljesen megvezessék az embereket. Mit lehet az ilyenekkel szembeállítani, ráadásul, anyagiak, és felületek hiányában?

A felületek aránya valóban a Fidesz javára kedvező, viszont jelentős változás az elmúlt évekhez képest, hogy az internet felértékelődött, ezen keresztül a kommunikáció kiegyensúlyozottabbá tehető. Az világos, hogy a tv-kben, rádiókban és az írott sajtóban nagyon nagy kormányzati túlsúly van, és persze ezeken a felületeken is igyekszünk hangot adni a véleményünknek, de valódi lehetőséget az internet kínál, a facebookra, és egyéb közösségi médiára gondolok. Ezen felül járjuk a vidéket és személyes találkozókkal próbáljuk, ahogy ön fogalmazott, versenyképessé tenni magunkat. De igaza van a kérdésfelvetésben: nem könnyű ezen a pályán boldogulni, akkor, amikor a kormánynak – a Fidesznek – korlátlanok az erőforrásai.

 Gyurcsány Ferenc állandó utcai jelenlétet hirdetett meg az Orbán-kormány leváltása érdekében; az a célja, hogy a parlament mellett az az utcán is harcolni kell. Ön hogyan gondolja?

Bár Gyurcsánynak a céljai megegyeznek a mieinkkel, a módszerek mások. Én úgy gondolom, hogy nem ez a megfelelő eszköz, a társadalom láthatóan nem rezonál erre. Szerintem a tartalmi politikát kell először felépíteni, hogy milyen világot, milyen alternatívát kínálunk Orbán Viktorral szemben. Utána lehet az olyan radikális eszközökhöz nyúlni, mint az utcai politizálás. Nézzük reálisan: vasárnap, az általunk meghirdetett tüntetésre viszonylag sok ember jött el, de tömegtüntetésről mégsem beszélhetünk.

 Az áprilisi választásoknak, a súlyos vereségen túlmenően, azért volt pozitív hozadéka is a baloldal, az ellenzék számára, hiszen Budapesten jól szerepeltek, sőt, ha az LMP nem kavar bele, súlyos vereséget mérhettek volna Fideszre. Ez a fővárosi eredmény alkalmas lett volna arra, hogy innen kiindulva építsék fel azt az alternatívát, amiről az előbb is beszéltünk.

A választók Budapesten kétségkívül erős üzenetet fogalmaztak meg, hogy nem kérnek a Fidesz kormányzásából, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy erősen tagolt pártstruktúra jött létre Budapesten. A szocialista párt a vezető erő, de sok más párt és választó együttműködésére van szükség; azt gondolom, hogy ez a lehetőség adott, egy évvel vagyunk az önkormányzati választások előtt. Vannak olyanok, akik értik, hogy ez felelősséget is jelent egyben, de sajnos olyanok is, aki kevésbé. Bízom benne, hogy ezek a kérdések még ebben az évben rendeződnek. A budapesti szocialisták az élére álltak annak, hogy mindenki, aki egyetért a célokkal, annak helye van közöttünk, és akkor Budapestet új irányba lehet állítani az önkormányzati választásokon, bár ne feledjük el, hogy a kétharmados többség akár jogalkotással is át tudja alakítani a fővárosi választási törvényt.  Pedig a főváros nagyon fontos: egy szabad Budapest nagy lehetőségeket teremt a 2022 felé vezető úton.  Azt azonban emellett is fontos hangsúlyozni, hogy csak Budapestről nem lehet kormányt váltani.

Czakó Borbála: Több nő kellene a politikába!

Szerencsés az az újságíró, aki olyan interjúalanyra lel, aki egyszemélyben tud átadni egy sor, a XXI. század meghatározó problémáinak a kezelésében, alakításában szerzett tapasztalatot, globálisan és Magyarországra vonatkoztatva. Czakó Borbálával, a Világbank-csoport egyik tagjának, az IFC-nek a magyarországi képviselőjével, volt londoni magyar nagykövettel, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) vezetőjével, és a világ egyik vezető könyvvizsgáló, adó-, tranzakciós és üzleti tanácsadó cégének, az EY-nek a globális partnerével ennek ellenére sem volt könnyű interjút készíteni. Az újságíró rendre kiesik a szerepéből, mert az első perctől kezdve nem interjú, hanem inkább egy izgalmas, az élet fontos dolgaival foglalkozó beszélgetés résztvevőjévé válik. Czakó Borbála sok fajsúlyos – politikai, gazdasági – kérdésről, megoldandó problémáról fejti ki a véleményét, ezek közül – szemmel láthatóan – jelenleg a „nőkérdés” foglalkoztatja a leginkább.

 

Belepillanthattam a vezetési stílusába: beszélgetésünk közben ugyanis többször is hívta telefonon kolléganője, aki nem várt probléma megoldásában kért tanácsot, segítséget. Ön mosolygós nyugodtsággal, empátiával, a megoldásra fókuszálva magyarázta el a tennivalókat. Az embernek óhatatlanul az jut az eszébe, hogy ha ilyenek, akkor tényleg minél több női vezetőre lenne szükség. Mindenesetre Ön aktívan igyekszik ezt elősegíteni, több kezdeményezés útjára indításában is szerepet játszott. Ezek hogyan állnak?

Összességében az elért eredmények ellenére sem állunk túlságosan jól. De mielőtt belemerülnénk a részletekbe, szeretném leszögezni, hogy ugyan a köztudatban nőkérdésként jelenik meg az egyébként immár globális törekvés, hogy minél több nő vegyen részt – vezetői posztokon is – a politika, a gazdaság alakításában, elsősorban mégsem nőkérdésről van szó. Később persze beszélgethetünk a részletekről is, de valójában a cél az, hogy egyforma jogokat kellene biztostani férfiaknak és a nőknek, a cél ugyanis annak elősegítése, hogy a családok a mainál kiegyensúlyozott életet élhessenek. Vegyünk egy példát: a családbarát munkahelyet. Egy munkahely nem attól lesz családbarát, hogy csak a nőkre szűkítve tesszük lehetővé az otthonról való dolgozást, a férfiaknak is ugyanezt a jogot, lehetőséget kell biztosítani. Egyenlően – ez a kulcsszó.

Ennek ellenére általános a kvótákban való gondolkodás. A HBLF-nél, amikor néhány éve útjára indították a 20-20-20 Klubot, Önök is azt tűzték ki célként, hogy a nők aránya a vállalatvezetésben és az igazgatóságokban 20%-ra, vagy annál magasabbra növekedjen 2020-ra, s csökkenjenek a nők és férfiak között fennálló fizetéskülönbségek, azonos munkáért járjon egyenlő bér. Hogyan áll a mozgalmuk idehaza?

Sajnálatos módon nem igazán érzékelhető a javulás, dacára a folyamatos erőfeszítésnek. Sok cég csatlakozott, rendszeresen szervezünk vállalatvezetői fórumokat, próbálunk előre haladni. De látszik, hogy a folyamat lassúbb lesz, mint reméltük, aminek persze racionális magyarázata is van:

egy egész kultúraváltást kell végrehajtani ahhoz, hogy a férfiak jobban odafigyeljenek a női vezetőkre,

elhiggyék, hogy a női vezetőkre szükség van, belássák, hogy a női vezetők a cég eredményeire is jótékonyan hatnak.  Őszintén szólva, már a mozgalom elindításakor is 30 százalékos arányt kellett volna célul kitűzni, de az teljesen elérhetetlennek látszott. Így lett 20. De a 20 százalékot nem adjuk fel – optimista lévén azt mondom, hogy még van két évünk elérni. Elismerem, ehhez nagy változásokat kellene viszonylag gyorsan végrehajtani, de reménykedünk.

Áttörésben reménykedik?

Folyamatosan kell építkezni, változtatni. Úgy látom, hogy a brit rendszert kellene nálunk is átvenni – s itt visszacsatolok az előbb már érintett kvóta-nem kvóta kérdéshez: Nagy-Britanniában, a tőzsdei cégek esetében nem kvótában határozzák meg a kötelező 30 százalékot a vezetésben, hanem egyszerűen előírják, hogy ha nem éri el ezt az arányt, akkor választ kell adni az okára. Miként arra is, hogy milyen terveket dolgoztak ki az adott cégnél a 30 százalékos arány elérésére. Nem kényszerről van tehát szó, hanem együtt gondolkodásról. A brit cégek a nemek közötti egyenlőség megteremtése érdekében tett erőfeszítések terén amúgy is élenjárók, és van tapasztalatuk abban, hogyan lehet elérni az ilyen célokat. Ott van például az „azonos munkáért azonos bért” elérni hivatott program, amelynek egyik legfontosabb eszköze a kötelezettség, hogy nyilvánosságra kell hozni az egyes beosztási sávokban nyújtott tól-ig béreket.

Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy nyilvánosságra hoznák, hogy mennyit kap bérként és bónuszként X és Y, hanem egy keretösszeget ismerhet meg mindenki, s annak alapján az egyes nők (és persze férfiak is) le tudják ellenőrizni, hogy a saját kategóriájukban, a sávon belül egyenlően fizetik-e őket, illetve hogy egy fizetési sávban hány férfi és nő van. S a cégek ettől kezdve egyre inkább igyekeznek megfelelni ennek a követelménynek. Ez a módszer egyébként nagyon is megfelel az én ízlésemnek: én ugyanis

soha nem voltam a kényszer híve, szeretem beszélgetések és kompromisszumok árán rendezni a problémákat, a helyzetet.

Mit csinál a 20-20-20 Klub?

Egyrészt felhívjuk a figyelmet, másrészt a résztvevő cégeknek igyekszünk példát mutatni. A vállalatok elnökei és vezérigazgatói ugyanis a csatlakozáskor azt vállalják, hogy mindent megtesznek a saját cégükben a 20%-os női arány elérése érdekében. A fórumokon nem csak a nemzetközi legjobb gyakorlatok kerülnek terítékre, hanem az idehaza fellelhető példák, és a már elért sikerek is.

Hány vállalat képviselteti magát a Klubban, s munkájában hány férfi és hány nő vesz részt?

A HBLF-nek közel 100 tagvállalata van, a HBLF Nőfórum taglétszáma meghaladja a 200-at de HBLF EU Sokszínűségi Kartája révén is komoly erőket mozgatunk meg az esélyegyenlőség kérdésében. Sokan vagyunk, de nem elegen.

A HBLF határozottan felvállalta a nők egyenlőségének az ügyét, hiszen mint az Európai Unió Sokszínűségi Chartájának magyarországi képviselője egy újabb programon keresztül is ösztönzi ezt. Ezt hogyan képzeljük el?

Tavaly késő ősszel indult útjára ez az EU-s kezdeményezés, amelynek lényege, hogy – mint a neve is mutatja – a sokszínűség értékeit hivatott elterjeszteni a vállalati gyakorlatban. Sok uniós országban van már ilyen hivatalos képviselet, Magyarországon ezt a HBLF vállalta fel. De nem csak a HBLF tagvállalatai lehetnek a tagok, mindazok beléphetnek, akik egyetértenek a Charta céljaival. Ez egy nagyon hasznos a vállalatokat segítő munka, amely a többi között a legjobb gyakorlatok tapasztalatának a megosztásával is segít és profi tanácsadásra is van lehetőség. Idehaza és nemzetközi porondon is – pont most szervezünk innen egy, a témába vágó konferenciát Lisszabonban.

Megjegyzem, a sokszínűség eszméjének terjesztése nagyon is aktuális lehet idehaza, s nem csak az üzleti körökben. De gondolom, az üzleti szféra is tehet a maga módján a személetformálásért, nem?

Az üzleti szféra szerepe a sokszínűség kérdésében meghatározó, hiszen az így vezetett cégek profitábilisabbak, és jobb eredményeket érnek el mint versenytársaik. Aki ezt megérti, az ennek eredményeit az élet minden területén kamatoztatni fogja.

A sokszínűség magában foglalja nem csak a nők bevonását, hanem a különböző életkorú, társadalmi hátterű és tudású emberek közös foglalkoztatását, ami különböző perspektívákból közelíti meg az egyes problémák megoldását.

Láthatóan az esélyegyenlőség nagyon fontos kérdés az életében. Adódik a kérdés: Önnek, személy szerint milyen tapasztalatai vannak ezen a téren?

Azt szokták mondani, hogy a nők novembertől az év végéig már ingyen dolgoznak. Ez a bérezési különbség átlaga a férfiak és a nők között. Én magam az elmúlt 15-20 évben mindig törekedtem arra, hogy legalább annyit keressek, mint a férfi kollégáim. S ezt el is tudtam érni. Ehhez azonban elengedhetetlen az is, hogy információ birtokában legyek, tudjam, a férfiak nagyjából mennyit kapnak ugyanazért a munkáért, amit én is végzek. Elismerésre méltó, hogy már formálódnak olyan szabályok – a már előbb említett módon Nagy-Britanniában például –, amelyek kötelezővé teszik a munkaköri sávokban a nők, illetve a férfiak számára biztosított bérek nyilvánosságra hozatalát. A cél ezzel is a nemek közötti bérezési szakadék (gender pay gap) csökkentése. Nem azt kell publikálni, hogy ki mennyit keres, hanem azt, hogy az egyes kategóriákban, az egyes fizetési sávokba hány ember van besorolva, s hogyan viszonyulnak a bérek egymáshoz, illetve hány férfi és hány nő tartozik abba a sávba. A különbség kialakulásának az oka nem feltétlenül a tudatosságban, szándékosságban keresendő.

Itt jön be az, amit úgy hívunk, hogy „unconscious bias”, azaz a  nem tudatos előítélet.

Érdemes odafigyelni, például arra, hogy másként interjúvolnak a férfiak és a nők, s másként kapnak fizetési ajánlatot is. Sheryl Sandberg, a nők hatalomváltásáról szóló Lean in könyv szerzője, a nők egyenlőségéért küzdő aktivista, s nem mellesleg magas beosztású vezető (például a Facebooknál) tette közzé történetét, amikor örömmel elfogadta a számára felajánlott fizetést, ám egy férfi kollégája felhívta a figyelmét arra, hogy a férfiak részvényopciót is kapnak, kérjen ő is. Végül hosszú tipródás után – szégyellve ugyan magát, de kért és – kapott. Sokszor a nők nem is tudnak arról, hogy mit kaphatnának, mit érhetnének el.

Ezt lehet tanítani?

A HBLF 25. születésnapján szerveztünk egy nem tudatos előítélet tréninget. Mert az esélyegyenlőség megteremtése a cégek számára is fontos, s nem csak jogi, hanem üzleti megfontolásokból is. Amikor esélyegyenlőségről beszélünk, a nőket másként kezelik, s ezt nem vesszük észre. Több nő szerez egyetemi diplomát, és végez jobb eredménnyel, mint férfiak, de amikor elkezdenek dolgozni, már elkezdődik a leszakadásuk, az olló szétnyílása. Ez hasonló a bérezési szakadék kialakulásához: érdekes módon, ha az egyetemi vizsgán ugyanazért az eredményért egy fiúhallgató ötöst, a lány azonban csak négyest kap, azt mindenki igazságtalannak tartja. A bérek esetében egy hasonló különbség – 20-25 százaléknyi – a nők rovására azonban szinte természetes.

Nem lehet, hogy ez a gyerekvállalással függ össze?

Határozottan nem! Amikor az értékelések vannak, akkor a férfiak általában jobb eredményt érnek el, mert általában ők értékelnek – s itt belép a nem tudatos előítélet, ugyanis tudat alatt azt feltételezik a férfiról, hogy családfenntartóként neki nagyobb szüksége van a karrierre. De hangsúlyozom, ez nem csak a férfiakon múlik, hanem a nőkön is. Éppen ezért két fronton kell harcolni –

nem csak a férfiakat kell ráébreszteni a problémára, a nőket is.

És ez utóbbiakban emellett fel kell ébreszteni az igényt, és mentorálni kell őket. Rávezetni arra, hogy csak előítélet, hogy egy női vezetőnek a munkája miatt el kell hanyagolnia a családját, a gyerekeit. Saját tapasztalatom alapján határozottan állítom: könnyebben be tudtam osztani főnökként az időmet, a munkám végzésének az idejét azért, hogy a családdal, a gyerekekkel többet foglalkozhassak, mint azt beosztottként tettem volna.

Itthon hogyan alakul az egyenjogúság ügye?

A nálunk megtelepedett nemzetközi cégeknél jobban, mint a magyar tulajdonúaknál. Ugyanis az előbbieknél már a felvételi rendszer, és persze a vállalati kultúra is bátorítják a nők egyenlő foglalkoztatását. Nincsenek ugyan kvóták, de minden szinten figyelik az előléptetésnél, hogy megfelelő számú nő is magasabb pozícióba jusson. Sokat segítenek a nem tudatos előítélet tréningek – ha két egyforma teljesítményű jelölt van, akkor a nőknek adják meg az esélyt.

És mi a helyzet a magyar tulajdonú cégeknél?

A tőzsdén jegyzett cégeknél az igazgatóságokban alig van nő, vagy egyáltalán nincs is. A Figyelő Top 200 cége között a női vezetők aránya nem éri el a tíz százalékot.

És a politikában?

Az Országgyűlésben a női képviselők aránya kevesebb mint tíz százalék. Persze, az már más kérdés, hogy hányan akarnak politizálni, olyan-e a politikai közeg, amelyben a nők szeretnének részt venni. Azt szoktam mondani, hogy

a politikának jobb lenne, ha több nő lenne, de az már nem annyira biztos, hogy a nőknek jobb lenne a politikában való részvétel.

Általában véve politikusnak lenni nem olyan karrier, amelyre sokan vágynának ma Magyarországon – akár férfiről, akár nőről beszélünk. S nem is készülnek rá – tisztelet a kivételnek – Nagy-Britanniában például már Etonban, majd Oxfordban tanulnak, szakmaszerűen készülnek a politikusi karrierre nők és férfiak egyaránt. Hasonlóképpen az Egyesült Államokban is sokak számára karriercél a politikusi. Magyarországon nem látni ezt a szakmai igényt – sem a férfiak, sem a nők esetében. Sajnos idehaza sem a politikában, sem az üzleti életben egyelőre nem látom azt az erőt, amelyik tömegesen tudna pozitív hatást gyakorolni a női vezetők arányának jelentős emelkedésére. S itt visszacsatolnék a már taglalt sokszínűségre: a politikában is elkelne, ha sok nő venne részt benne, jóval pozitívabb hangulatot eredményezne. Mert a férfiak mást hoznak, mint a nők. Például sokkal kompromisszumkészebbek. Nem jobbak, mint a férfiak, csak mások. Meggyőződésem, hogy együtt sokkal jobb eredményeket tudnak elérni.

Ha már politikáról is szó esett: habár Ön – egy rövid, nagyköveti kitérőt leszámítva – soha nem mozgott közvetlenül a politikában, közvetetten meglehetősen régóta nemcsak ismeri annak szereplőit, de befolyása is van, és nem csupán a 12 éve megálmodott és útjára indított Pénzügyi Csúcs konferencia-sorozat révén. Így adekvát a kérdés: hogyan változott Ön szerint a környezet az elmúlt években?

Amikor a megrendeztük az első ilyen konferenciát, akkor nagy optimistán azt hittem, hogy egy idő után nem lesz rá szükség, mivel minden megoldódik. De máig szükség és igény is van rá – a következő Pénzügyi Csúcsot jövő ősszel tervezzük megrendezni. Úgy látom, hogy szükség van rá azért is, mert megmaradt egy előremutató és segítő, a legokosabb fejeket összehozó vitafórumnak, ahol több oldalról át lehet beszélni, hogy merre megy a világ, Európa és persze Magyarország. Mindig van aktuális téma, most például a brexit után kétsebességűvé váló Európa miatt is előtérbe került a magyar eurócsatlakozás kérdése. A Pénzügyi Csúcs sikerét egyébként annak tudom be, hogy megmaradt szakmai konferenciának, a példaként hozott eurócsatlakozás esetében például nem a pártpolitikai nézetek csapnak össze, hanem a szakmai érvek. S ez jó.

Ön szerint a mai magyar közegben van igény, s egyáltalán, van helye a szakmai vitáknak?

Hiszek abban, hogy van.

Ön hogy látja, merre megy az ország?

Válasszuk szét a politikát és a gazdaságot! Egyrészt van a politikai, másrészt a gazdasági érdek. Például a németekkel nem annyira jó manapság a viszonyunk, de gazdasági téren továbbra is ők a legnagyobb befektetők. Amíg a gazdasági érdekeik úgy diktálják, ez így is marad.

Bírálják sokan a keleti nyitás politikáját, de azt jónak tartom, hogy nem csak európai perspektívában nézzük magunkat.

A globális gazdaság változásai nyomán nem feltétlenül az USA marad a vezető hatalom – és erre valahol a kis országoknak is fel kell készülniük. Mindenki keresi a helyét a kialakulóban lévő új világban, nem csak mi. Ami a gazdaságot illeti, Szingapúrt szoktam felhozni példaként: ha jól csináljuk, mi is sok mindent el tudnánk érni ezen a téren, miként tette azt az ázsiai városállam.

És jól csináljuk?

Ők rendbe hozták az oktatást, és a jövőre felkészítő munkaerő-politikát alakítottak ki. Az oktatásban nem csak a matematikára és a szövegértésre helyezték a hangsúlyt, hanem elsősorban arra, hogy olyan alapot biztosítsanak, amelyek felkészítenek az új technológiákra. Olyan embereket kellene nálunk is képezni, akik rugalmasan képesek alkalmazkodni a munkaerőpiaci fejlődéshez. Több és jobb fizikus, matematikus, mérnök, kevesebb filozófus kell például – hogy sarkítsak.

De ez csak a felsőfokú oktatás. Mi a helyzet a középszintűvel?

Ma már rettenetesen sok diplomás végez, ezek egy része nem tud a szakmájában, a diplomájának megfelelő szinten elhelyezkedni. Majdnem ott tartunk, hogy ma egy főiskolai diploma az elhelyezkedésnél annyit számít, mint régebben az érettségivel párosuló szakmunkásoklevél. Fontos a jó minőségű, piacképes tudás elsajátítása, a gyakorlati oktatás.

Ön két- vagy inkább többlaki életet él, komoly munkája van az EY-nél, aktív a HBLF-nél, nemzetközi konferenciákat szervez és vesz részt a legkülönbözőbb tanácskozásokon. Hogyan van erre ideje? Egyáltalán, mennyit tölt távol londoni, illetve budapesti otthonától?

Arra törekszem, hogy egyre kevesebbet utazzak. Volt olyan időszak az életemben, amikor egy évben 200 napot voltam távol, most havi 2-4 utazásom van csupán, és már nem nagyon repülök akkora távolságokat. Viszont van még pár ország, ahova el szeretnék jutni.

Hogyan fér ennyi minden az életébe?

Azt szoktam mondani, hogy a munka nagy része józan paraszti ész és szorgalom: az a fontos, hogy az ember menedzselje az idejét, a munkát, ossza be, és ne essen pánikba.

A Fidesz nagy győzelmét nem lehet megkérdőjelezni

Károsnak, és az ellenzéki szavazók becsapásának, ámításának tartom, hogy a választások elcsalásával próbálják befolyásolni őket – mondja a Független Hírügynökség választási szakértője, Szabó Andrea. Szerinte az ellenzék nem találta meg azt az utat, amellyel megszoríthatta volna a Fideszt, de a kétharmados győzelmet az LMP-vel együttműködve megakadályozhatta volna a baloldal.

Szakértői szempontból lehet-e általános következtetéseket levonni a választások eredményeiből?

Igen. Van a 2018-as választásoknak leszűrhető következtetése.

  1. a Fidesz-MPSZ minden kétséget kizárólag megnyerte a választásokat. Ezzel Magyarországon definíciószerűen új pártszerkezet, az ún. domináns pártrendszer alakult ki a versengő pártszerkezet helyett.

A Fidesz győzelme úgy következett be, hogy 2014-hez képest több szavazatot sikerült begyűjtenie. A közvélemény-kutatók által többször hangoztatott, egyébként az előző választások során ténylegesen működő Fidesz-felülmérés, 2018-ban nem igazolható, a biztos szavazó pártot választók körében mért óriási Fidesz támogatottág valóban szavazatokra váltódott.

A migráns-kampány, az utóbbi évek kisebb-nagyobb béremelései, a gazdasági konjunktúra, meghozták az eredményt.

A Fidesz nagy győzelmét nem lehet megkérdőjelezni, az új kormány legitimációja legalább akkora, mint a 2010-es Orbán-kormányé volt.

Károsnak, és az ellenzéki szavazók becsapásának, ámításának tartom, hogy a választások elcsalásával próbálják befolyásolni őket. A választások lebonyolításával kapcsolatban kétségtelenül érzékelhetők problémák, de semmi sem utal szervezett, központilag irányított csalásra.

  1. A baloldali ellenzék beszorult Budapestre, Szegedre, Pécsre, a nagy egyetemi városokba. Országos választást ilyen támogatottsági szerkezettel nem lehet nyerni. Jelenleg az MSZP – némi jóindulattal – városi középpárt, a DK pedig városi kispárt. Mindamellett, a két, egymással is versengő baloldali párt korfája a legidősebb, tömegméretekben nem sikerült új szavazókat bevonzaniuk.
  2. Az LMP szavazatszámban erősödött a 4 évvel ezelőttihez képest, ugyanakkor nagyvárosi rétegpárti jellegéből nem tudott kilépni. Az ellenzéki pártok tehát hiába rendelkeznek relatíve erős nagyvárosi támogatottsággal, ha szembe menve a választási szisztéma logikájával, külön indulnak, így a szavazatok nem koncentrálódnak, hanem széttartanak.
  3. Elsősorban a hódmezővásárhelyi váratlan ellenzéki győzelem után kialakult Jobbik esélyességi buborék kipukkant. Kiderült, hogy a Jobbik az egyéni mandátumok megszerzésében nem tudott érdemben előrébb kerülni 2014-hez képest. A néppárti jellegű támogatottsági szerkezetet továbbra is inkább elérendő cél, mint valóság.

Végül is a magasabb részvételi arány nem az ellenzék remélt sikerét hozta. Miért?

A választás egyik legérdekesebb tényezője épp ez. Az elemzők többsége úgy vélte a választásokat megelőzően, hogy a magas részvétel elsősorban az ellenzéknek kedvez, mert a kormánnyal szemben álló szavazókat mobilizál. Ahogy arra az április 7-én megjelent írásomban utaltam, ennek a feltételezésnek a gyökerei 2002-ből eredtek, amikor a rendszerváltás óta tapasztalt legmagasabb részvétel mellett az MSZP megverte a toronymagas esélyes Fideszt. A Medián választások előtti hetekben megjelent kutatási eredményei azonban óvatosságra intettek, hiszen arra hívták fel a figyelmet, hogy tévedés lehet a 2002 óta hangoztatott vélekedés. Vizsgálatuk szerint

a választások előtt aktivizálódó szavazók olyan vidéki, alacsony iskolázottságú polgárok, akik a Fideszt támogatják és nem az ellenzéket.

A „migránsoktól” való félelem, a Védjük meg Magyarországot! propaganda erősen hat az itt élő lakosságra, emellett az utóbbi 2–3 évben javult jövedelmi helyzetük.

Igazi ellenzéki összefogás esetén lényeges más eredmények születhettek volna?

A mi lett volna, ha? –  kérdés teljesen tudománytalan ebben az esetben. Vannak feltételezéseink, lehet darabra kiszámolni, összeadni, kivonni a szavazatokat, lehet spekulálni, de a lényegen ez nem változtat. Az ellenzék nem találta meg azt az utat, azt a nyelvet, azt a stratégiát, amellyel legalább megszorította volna a Fideszt. A budapesti eredmények ugyanakkor kétségtelenül azt mutatják, hogy egyetlen módon győzhető le a kormányzópárt: az egy az egy ellen küzdelemben. Ráadásul, véleményem szerint, hamis a koordinált indulás toposza.

Ebben a választási rendszerben a listás szavazatokat koncentrálni szükséges.

Nem véletlen, hogy a választás előtti szombaton megjelent miniszterelnöki interjúban a fideszes szavazók mindkét szavazatát kérte Orbán Viktor. Ha ezt nem látja be az ellenzék, tehát nem egy jelölttel és egy listával indul a következő választáson, akkor újra és újra végig nézheti, ahogy a Fidesz kétharmados győzelmet szerez az aktuális választásokon.

Teljesen egyértelművé vált a főváros és a vidék közötti szakadék?

Az egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazatok alapján a Fidesz nem szerepelt jól Budapesten. Ennek oka azonban nem a Fidesz alacsony támogatottsága. Az ellenzéki szavazók a fővárosban értették meg leginkább pártjaik zavaros, helyenként káoszt idéző egyezkedéseinek legfontosabb üzenetét: egyéni jelöltek közül válassza a legesélyesebbet. Ráadásul az inkább egymás legyőzésére berendezkedő ellenzéki pártok szövetségi politikája Budapesten volt még így is a legeredményesebb, itt tudták érdemben csökkenteni az ellenzéki jelölteket.

A pártlistás szavazatok megyei eloszlása azonban azt mutatja, hogy a legerősebb párt a fővárosban is a Fidesz.

Túlzás tehát azt állítani, hogy a Fidesz támogatottságában szakadék tátongana a főváros és a vidék között. Az látszik, hogy vidéken még erősebb, még határozottabb a Fidesz dominanciája, mint Budapesten. Ahol tényleges látszik a támogatottsági szakadék, azok a baloldali pártok: a települési lejtőn lefelé haladva ugyanis csökken, helyenként megszűnik a választottságuk.

Az LMP-nek tényleg kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy az ellenzék ne érjen el jobb eredményt?

Bár az LMP politikusai – elemi túlélési ösztönüknek engedelmeskedve – ezt a tételt váltig tagadják, bizonyítható, hogy a fővárosban legalább kettő, de inkább négy egyéni választókerületet meg tudott volna nyerni az ellenzék, ha megállapodik az LMP és a baloldal. A fővároson túl azonban az LMP szerepe nem olyan jelentős, ami a párt alacsony vidéki támogatottságának köszönhető. A Fidesz kétharmados választási győzelmét azonban a baloldal az LMP-vel együttműködve megakadályozhatta volna.

A Klubrádió Magyarország legnagyobb agórája

„Fogalmam sincs, hogy a miniszterelnök mit gondol a cigányokról, a zsidókról, a melegekről, szerbekről, szlovákokról, románokról. Még Sorossal, Brüsszellel, az ENSZ-szel kapcsolatban sem tudom, mit gondol, csak azt, hogy mit beszél róluk. Ha éppen olyat kell mondani, hogy bárkit, akár a pirézeket, meg kell vetni, akkor azt mondja” – ezt nyilatkozza Arató András, a Klubrádió elnöke a Független Hírügynökségnek. A Klubrádió most 2021-ig biztosan rendelkezik frekvenciával, de gazdasági léte folyamatosan bizonytalan, mivel Magyarországon nem létezik reklámpiac, csak a csókosok jutnak ilyen bevételekhez. Pedig, állítja az elnök, a csatornát hetente ötszázezer ember hallgatja és kommentálja, így nyugodtan elmondható, hogy ez az ország legnagyobb agórája.

 

Mit vársz?

Mitől?

Szerinted?

Hát, gondolom a választástól.

Így igaz.

Nézd, vannak realitások. Magyarország vizsgázik. 2014-ben is vizsgázott, akkor megbukott. 2010-re még lehet kifogást, felmentő okokat találni, de azért az is egy bukás közeli állapot volt.

Mert?

Mert az ország már korábban kipróbálta az Orbán-kormányzás természetét, és abból nagyjából látni lehetett egy újabb Fidesz-győzelem következményeit. Aztán ezt meg is tapasztalhattuk, ezért állítom, hogy ’14-ben a választóközönség megbukott a vizsgán.

Milyen értelemben?

Azt gondolom, hogy egy felnőtt, jobb sorsra érdemes ország, nem választ magának ilyen vezetőket. Bizonyára emlékszel rá, hogy 2011-13 között nagyon sok uniós vezetővel találkoztam, rengeteg interjút adtam, és sokan elmondták nekem: ők nem a magyar népre, hanem a magyar kormányra haragszanak. És azt is elmondták, hogy megváltozik a magyar választópolgárok megítélése, ha a tapasztalatok ellenére újra megválasztja rezsimet. Ez az ország azonban mindent elfogadott, többek között azt is, hogy szűkítették a választójog szabadságát. Ma már azt mondják nekünk, vagy a „centrális erőteret” választod, vagy adhatod a voksodat az erősen fragmentált ellenzékre, a szélsőjobbtól a szélsőbalig egy kupacban. Utóbbi esetben persze hazaáruló vagy. Ahol szabad és arányos választás van, ott nem kényszerítik bele a polgárt egy lehetetlen döntésbe. Márpedig az egyfordulós választás ezt kényszeríti arra a választóra, aki nem vágyik a NER folytatására. Demokrata pedig aligha adja a voksát szélsőjobboldali jelöltre. A nálunk alkalmazott egyfordulós szisztéma kizárja, hogy a választók szabadon kifejezzék akaratukat.

Azt gondolnám, hogy már bőven elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a Fidesz választási rendszere, a manipulációk, átforduljanak az ellentettjébe, vagyis az általa kitervelt rendszer elkezdjen ellen dolgozni, ám ez még sem következett be. Szerinted miért nem?

Mi az, hogy ellene? Azon kívül, hogy utálják ezt a rendszert, meg a tolvaj társaságot, egy zsidókat listázni akaró, gárdát vonultató alakulattal miféle közösséget vállalhat egy szekularizált európai államra vágyó demokrata? Az a közös, hogy ami van, azt le kell váltani? Ez Sophie választására emlékeztet.

De miért kevés, amikor mindegyik azt mondja, hogy le kell váltani.

Igen, azt mondja, de egyébként meg öt százalék kell ahhoz, hogy bejusson valaki a parlamentbe, ahhoz pedig az egyszerű többség is elegendő, hogy valaki az egyéni választó körzetében nyerjen.  A Fideszt megelőző időkben, a kétfordulós rendszerben, volt alternatíva, nem kellett koalíciót kötniük a teljesen különbözőknek, és a másodikban is csak a hasonlók értékrendet követőek kötöttek szövetséget. Orbán is annak köszönhette az első miniszterelnökségét, hogy Torgyán nyolcvanhárom helyen visszaléptette a jelöltjeit.  Ha 1998-ban egyfordulós a választás, akkor nincs Orbán-kormány. Nekem viszonylag könnyű a helyzetem, itt Budapesten. De, ha egy olyan helyen laknék, ahol a Jobbikra kellene szavaznom ahhoz, hogy megszabaduljunk Orbántól, az elfogadhatatlan a számomra. Jobbik semmit és senkit nem vont vissza az első éveinek szélsőségességéből, ahogy ők becézték, nemzeti radikalizmusából. Ebből az következik, hogy nem változtak a nézeteik, csak most hallgatnak róluk.

Mi az, amit nem vett át a Fidesz a Jobbik szélsőséges nézeteiből?

Lehetséges, de a Fidesz számára, fennállása óta, minden ideológia pusztán hatalomtechnikai eszköz. A liberalizmus is az volt, a nemzeti konzervatívizmus is, és most a neohorthysta, neofasiszta gondolatok is. Ha holnap a Világ proletárjai egyesüljetek  szlogennel lehetne nyerni, akkor azt vallaná.

Magyarul egy kifejezett hatalomtechnikusnak tartod a Fideszt.

Ennél azért egy picit súlyosabb a helyzet, bár fogalmam sincs, hogy a miniszterelnök mit gondol a cigányokról, a zsidókról, a melegekről, szerbekről, szlovákokról, románokról. Még Sorossal, Brüsszellel, az ENSZ-szel kapcsolatban sem tudom, mit gondol, csak azt, hogy mit beszél róluk. Ha éppen olyat kell mondani, hogy bárkit, akár a pirézeket, meg kell vetni, akkor azt mondja. Vitában állok néhány emberrel, barátaimmal arról, hogy ez a Soros-plakát kampány antiszemita-e vagy sem. Önmagában természetesen nem az, hiszen nem szerepel például a zsidó szó rajta. Ez olyan, mint az olaj: önmagában nem ég, de ha tűzre öntik, akkor annál inkább. Miskolcon sem mondta Orbán, hogy neki a cigányokkal problémája van, csak éppen úgy fogalmazott, hogy azok, akiknek baja van velük, értsék úgy, ahogyan szeretnék. Legitimálja a gyűlöletet. A miniszterelnök nem problémát kezelt, hanem koncot vetett a vérszomjasaknak.

Neked személyesen is harcokkal telítetten teltek el a fideszes évek, és azon kevesek közé tartozol, aki sikerrel vívta meg ezt a harcot, hiszen a Klubrádió él és létezik, pedig megpróbálták ellehetetleníteni.  Orbánt ismerve, akinél nem létezik a vereség fogalma, újabb győzelme esetén, ismét nekifut benneteket ellehetetleníteni?

Először is: nem látom a jövőt. Ezt a kérdést 2014-ben is feltették nekem, de akkor sem, most sem foglalkozom ezzel. Nem foglalkozom azzal, hogy mi történik, ha így alakul, vagy ha úgy alakul. Azért van meg ez a rádió már nyolc éve, mert mindig azt gondoltam, hogy a nagy dolgokkal kell foglalkozni, a kicsiket meg intézni. Ebben az értelemben a Klubrádió kis dolog. Az események két szálon futottak: az egyik maga a frekvencia, azaz a megszólaláshoz való jog, a másik pedig a gazdaság, a fenntartás anyagi fedezetének megteremtése.  Az a szál, hogy ne legyen frekvenciánk, 2014-re lezárult; akkor végre megkaptuk a frekvenciát, nyolc bírósági ítéletet követően. De a frekvencia engedély véges jószág, hét plusz öt évre szól. Ez tehát nem olyan, mint egy újság, amely, ha van pénzed, addig adod ki, ameddig akarod. Legalábbis eddig így volt.

A Népszabadság példája nem ezt mutatja.

A Népszabadságot gazdasági eszközökkel szüntették meg, nem adminisztratív úton. De ez egy másik történet. Csak annyit akartam mondani, hogy ha van egy lap, amelynek következetes és kitartó tulajdonosa van, azt a hatalom nem tudja bezárni. A rádiónkra akkor tettek erre kísérletet, amikor elkezdődött egy hétéves időszak. A történet ismert; egy hosszú pereskedés után kimondatott, hogy jár nekünk a műsorszolgáltatás joga. Ráadásul az a közösségi frekvencia a jussunk, amelyet korábban törvénytelenül, jogsértéssel nem adtak át, s amely után nem kell ötvenötmillió plusz áfafrekvencia díjat fizetnünk. A szerződést a bíróság kényszerítette ki, és így jutottunk k hozzá ehhez a frekvenciához, 2014-ben. Ez most hét évre a mienk, és a törvény szerint egyszer öt évre meg is lehet hosszabbítani.  Korábban elég volt bejelenteni az addigi frekvencia használónak, hogy folytatni akarja a munkát, és oda kellett neki adni. Most azonban megváltozatták a törvényt, a Médiatanácsnak módja megtagadni a második periódust indoklás nélkül, magyarul elvenni a megszólalás lehetőségét. Ahogy tette ezt a Class FM esetében.  A mi hét évünk 2021-ben jár le, nem tudjuk, hogy mi fog történni azután.

Ma már olyan kockázat nincs, hogy anyagilag ellehetetlenül a rádió?

Hogyne lenne. A reklámpiac – bár itt a piac szó használatának helyessége erősen kérdéses – legnagyobb szereplője a magyar állam, annak intézményei és vállalatai. Ezek igen nagyvonalúan költik az állampolgárok adóforintjait – kizárólag a lakájmédiában. Ezért nekünk folyamatosan szükségünk van a közönségünk támogatására. Most éppen félévenkénti gyűjtési akció harmadik hetében járunk, nagyjából ötven millió forint gyűlt össze, ami újra fantasztikus, ám ezzel igen nehezen működünk el szeptemberig. Amikor kezdődik egy-egy gyűjtés, sohasem tudhatom, mennyi gyűlik össze. Ez egy félévenként ismétlődő súlyos stressz-helyzet.

Abból van anyagi hátránya a Klubrádiónak, hogy a vidéki frekvenciáit elvették?

Abból ma nincsen, mert nincs tisztességes reklámpiac. Ha Magyarországon a reklámpiac nem úgy nézne ki, hogy kizárólag a csókosoknak, sógoroknak, és családtagoknak szállít reklámot az összes állami vállalat, amely gyakorlatot a magánvállalkozások jelentős része félelemből, vagy akár meggyőződésből követ, és a vásárlók a hallgatottságot, nézettséget, olvasottságot tekintenék döntéseik alapvető tényezőjének, akkor a Klubrádió nyereséges vállalkozás lenne.

Arra gondoltam, hogy a vidéki hallgatók így kimaradnak a gyűjtésből.

Azért a vidéki hálózat fenntartása nem volt olcsó dolog. Sok vidéki hallgatónk van az internetnek köszönhetően, és közülük is számosan támogatnak minket.

Mondhatjuk tehát, hogy a Klubrádió alapvetően fővárosi csatorna. Mennyire van jelen a budapestiek életében a hangotok?

Akinek politikai érdeklődése van, az tud a Klubrádióról. Napi kétszázezer ember hallgatja abból a hárommillióból, akit elérünk. Ez egy nagyon magas szám. Ötszázezerre becsülhető azok száma, akik rendszeresen, hetente legalább néhányszor fogyasztói a műsorainknak.

Azt mondod, ha a Klubrádión múlna, már vasárnap nem lenne Orbán-kormány?

Azt nem tudom. Ha a vágyaimról beszélünk, akkor bevallom, hogy én nagyon nem szeretem ezt a rendszert, amiben élünk. Ha normális országban élnénk, akkor mindenhol kiegyensúlyozott lenne a tájékoztatás. A média alapvetően ellenzéki, ami nem azt jelenti, hogy valamelyik ellenzéki politikai entitáshoz tartozik, hanem hogy kritizálja, kontrollálja az aktuális kormányt. A média a fékek és ellensúlyok körébe tartozik.

Azért ötszázezer ember megszólalásaiból lehet némi következtetéseket is levonni. Te például ezek alapján mit gondolsz?

A megszólalók egy sokkal szűkebb körből kerülnek, de nyugodtan mondhatom, hogy ha csak a mi hallgatóink választanának, az összes demokratikus ellenzéki párt megkapná az öt százalékot, és akkor egy, az 1990-eshez hasonlítható demokratikus parlament alakulna ki.

Változik a koncepció, függően attól, hogy mi történik a választásokon?

Mit értesz koncepció alatt? Ha azt, hogy az értékrendje, amit talán a demokratikus szóval lehetne leírni, változik-e, akkor az biztosan nem. Ehhez a rádiót működtető embereknek kellene megváltozniuk, ami például már 2010-ben, 2014-ben sem változott meg. Nem is fog Az meg természetes, hogy mindig meg kell újulni, frissülni kell, függetlenül attól, hogy mik a választási eredmények.

Tehát megmaradtok politikai rádiónak.

Én most sem definiálnám politikai rádiónak, mivel a műsorainknak az egyharmada az, ami politikával foglalkozik.

Az arcát, karakterét mégis a politika határozza meg a Klubrádiónak, nem?

A határozott értékrend. Úgy gondolom, hogy ma a Klubrádió Magyarország legnagyobb agórája. Egy agórán nem csak arról beszélnek, hogy melyik képviselő mit lopott, vagy milyen háziállatot lőtt le, hanem egy csomó mindenről.  Ha nem így lenne, unalmassá válnánk. Rendkívül hallgatott például az Ötös műsorsávunk, ami messze nem politikai tartalmú.

Volt olyan, hogy féltél?

Igen. Egyszer beúsztam kétszáz méterre a tengerbe, és a hullámok, amikor kifelé akartam jönni, befelé vittek. Akkor nem érzetem jól magam, bevallom, még féltem is.

És ezek a mostani hullámok merre visznek?

Mondtam: a jövőt nem látom. Csinálom azt, amiről azt gondolom, hogy a dolgom, aztán meglátjuk, hogy az élet merre visz. Egy biztos: amit mi itt csinálunk, immár tizenhét éve, annak szerepe van Magyarországon, függetlenül attól, hogy milyen arányban van a narancs az almával szemben. Ha úgy hozza az élet, akkor a következő húsz évben még ezt a Klubrádiót piszkálgatom tovább.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK