Interjúk

Hova álljanak a kereszténydemokraták?

Eltávolították a KDNP-ből, bíróságon kereste és találta meg az igazát, majd amikor volt pártja kénytelen volt visszavenni a tagjai közé, írt egy levelet, melyben bejelentette a kilépését. De Szalma Botodnak nem emiatt rossz a véleménye a KDNP-ről, amelynek egykor elnökségi tagja és budapesti elnöke is volt. Mint a Független Hírügynökségnek adott interjújában mondta, azért szúrta Harrachék szemét, mert szókimondóan kiállt a kereszténydemokrata elvek mellett, tiltakozott az ellen, hogy pártja a Fidesz csicskája legyen, ellenezte a kettős tagságot és azt, hogy a KDNP nem méretteti meg magát, mint párt. Ő maradt kereszténydemokrata, de ilyen párt ma nincs. Alapítani nem akar újat, de hívják több helyre is. Ami szóba jöhet számára az a Jobbik vagy az LMP-Új Kezdet. Szerinte Hódmezővásárhely és az azt követő „felbolydulás” után ismét nyitottá vált a választás, a vége koalíció, de akár még nagykoalíció is lehet. Szeretne egy össznépi magyar békemenetet, amelyen mindannyian egymás mellett vonulnánk az országért, mert vallja: „Mindegy, kivel beszélgetünk, tudjunk normálisan beszélgetni.”

 

Döbbenten hallgattam szerda este a HírTV Egyenesen műsorában, hogy kilépett a KDNP-ből. Én még ott tartottam, hogy pár évvel ezelőtt Önt onnan kirúgták? Akkor most hogy van ez?

Mind a két állítás igaz. 2014-ben Rubovszky György, Harrach Péter és Latorcai János és akinek még kellemetlen voltam, kizárattak a pártból – igencsak útban voltam nekik. Én fellebbeztem, de 2015-ben másodfokon is megerősítették a kizárásomat – egy ember tartózkodása mellett a teljes országos elnökség megszavazta az eltávolításomat. Vejkey Imre egy akkor szürreális mondattal zárta az eljárást – ne feledje, még  2015.öt írtunk! – : „Az, hogy Szalma Botond a KDNP tagja maradjon, az a Jobbik érdeke; éppen ezért el kell távolítani a pártból”. Ez nekem is új információ volt.

Ekkor fordult bírósághoz?

Igen, és első fokon 2016-ban a bíróság megsemmisített a kizárásomat, amire azt mondtam a párt képviselőinek, hogy hagyjuk a csodába a dolgot, kilépek magamtól, ne fellebbezzék meg az ítéletet. Ebben meg is állapodtunk, ám másnap szóltak, hogy mégis csak fellebbezni fognak. Azonban másodfokon is nyertem – és ezzel kénytelenek voltak  visszavenni a párt tagjai sorába. Ez tavaly volt. Nemrég kaptam kézbe a végzést, kicsit vártam, majd e hét szerdán, március 7-én írtam a KDNP országos, valamint a budapesti elnökének egy pár soros levelet, amelyben bejelentettem, hogy kilépek a pártból.

Mi volt a bajuk Önnel?

Bajuk sok volt, a céljuk a kizárásommal pedig az, hogy ne tudjak ismét indulni a KDNP budapesti elnöki posztjáért, amelyre mást akartak, nem engem.

Mégis, ki elől kellett Önt „eltakarítani az útból”?

Először még Rétvári Bencének álltam az útjában, eredetileg ő akart budapesti elnök lenni, de erről letett, amikor nagyobb sarzsit kapott. Utána Bagdi Gábornak kellett a hely, illetve bárkinek, akit nem Szalma Botondnak hívnak.

És mégis, mi volt a sok baj, ami miatt Ön a begyükben volt?

Azon kívül, hogy soha egy fillért fel nem vettem?

Kezdődött a Schmitt-üggyel – mint a KDNP budapesti elnöke hangosan kimondtam, hogy ne legyen köztársasági elnök az, aki plagizált.

Azt is fennhangon hangoztattam, hogy viselkedjünk úgy, mint a kereszténydemokraták, ne legyünk a FIDESZ csicskái, tegyünk úgy, mintha párt lennénk, mérettessük külön meg magunkat. No meg azt is vallottam, hogy az, aki életében még legalább tíz évig nem dolgozott, az ne legyen tisztségviselő, kiváltképpen döntéshozó ne, sem a reálszférában, sem a politikai életben. Ezekkel a véleményeimmel nem voltam népszerű a pártban.

És nem volt senki, aki Ön mögé állt volna? Az egy tartózkodás a szavazáson jelentette a kivételt?

Arra abban a pártban nagyon vigyáznak, hogy ne jöjjön ki ilyen vélemény. Például a kettős tagsággal nagyon meg lehet mindenkit fogni.

De hát nem csak Ön látja úgy, hogy nincs önálló KDNP. Viszont felmerül a kérdés, miért tartja a Fidesz külön pártként? Miért nem tagolják be a Fideszbe?

A brand miatt tartják. Más lenne a helyzet, ha hallgattak volna rám tíz éve, amikor azt mondtam, hogy  lehetnénk tényleges koalíciós partner, lehetnénk fék a robogó vonaton, egyfajta udvari bolond a király mellett. Akkor most lenne egy karakteres KDNP.

Ezek szerint Ön is hiányol egy megmondó pártot a Fidesz mellől?

Ez is hiányzik, meg a becsületbíróság is nagyon elkelne.

És most merre tovább? Hol politizál tovább? Egyáltalán tovább politizál? Vagy teljesen ott hagyja a politikát és kizárólag az üzleti életben tevékenykedik tovább?

Egyelőre kivárok. Máris sok megkeresésem volt – a politika részéről is, de a választásokig semmiképpen nem döntök. Gondolkodom, mit akarok. Egy biztos, mindannyiunknak kötelességünk tenni a nemzetért.

Pedig most lenne igazán vonzó és értékes egy tapasztalt politikus sok párt számára…

Ezzel együtt sem kívánom elkötelezni magam.

És merre kötelezné el magát, ha mégis?

Attól, hogy a KDNP-nek nem vagyok a tagja, attól még én maradtam kereszténydemokrata. Három erőt látok, amely elvben megfelelhetne nekem: egyrészt a KDNP is csinálhatna úgy, mintha kereszténydemokrata lenne, de a mai KDNP nem tesz úgy, s  nem jöhet szóba.

A másik a Jobbik, a harmadik pedig az LMP-Új Kezdet, amelyben Gémesi György mellett számos, általam tisztelt és becsült polgármester dolgozik.

Mondja, hogy kereszténydemokrata elveket vall  az hogyan egyeztethető össze egy Jobbikkal, amelyben például ott politizál, s nem is akármilyen pozícióban Toroczkai László?

Mondjam erre azt, hogy minden pártban vannak hülyék? Ha ebből indulnánk ki, senkit nem lenne szabad megválasztani. De a Jobbiknak is van egy kereszténydemokrata vonulata, ráadásul szépen behúzódott középre.

Nem véletlen egyébként, hogy a Fidesz igazán csak a Jobbikot támadja – az az igazi ellenfele. Tart is tőle, már csak azért is, mert mérhetetlen, mert rejtett a szavazóbázisának egy része.

Szélsőjobboldali címkéje miatt sokaknak nem „szalonképes” nyíltan rá szavazni.

A fentiek alapján az is elképzelhetőnek tűnik, hogy saját pártot tervez alapítani…

Nem, arra nem vagyok képes, ahhoz sok idő, pénz és sok ember kell. És különben is: van elég párt ebben a szegény országban. Arról nem is szólva, hogy a KDNP annyira lejáratta a kereszténydemokrata irányultságot Magyarországon, hogy minimum 20 év kell ennek feledtetésére.

Akkor az önökhöz hasonló kereszténydemokraták hova állhatnak-álljanak most április 8-án?

Nincs sok választási lehetőség, miközben vallom, hogy szavazni állampolgári kötelezettség. Három lehetséges megoldás van: ismét a Fideszre szavazni, a Jobbikra voksolni vagy az LMP-Új Kezdetet támogatni.

A baloldalon ugyanis nincs olyan párt, amelyre lehetne szavazni, más lenne a helyzet, ha lenne egy valódi szociáldemokrata párt – ami azonban nem létezik. Az MSZP az egy haldokló valami, a DK gyakorlatilag egy radikális szocialista párt.

A kicsiket felejtsük el, kivéve talán a Momentumot, amely ha vidéken is megerősödik majd, akkor lehet esélye, mert ügyes, tehetséges fiatalok viszik, akik azonban még keresik a helyüket. Valahogy olyanok, mint az anekdotában: a cigányprímás elvitték egy koncertre, amelyen Menuhin hegedült, a prímás meghallgatta, s azt monda, hogy „jó a csávó, de az asztalnál meghalna”. A Momentumnak is gyakorolni kell még az asztal mellett.

Tud/mer prognózist adni arra, hogy mi lesz a  választások után?

Ha egy hónapja kérdezett volna, akkor azt mondtam volna, hogy a Fidesz nyer 40-55 százalékkal, a második legerősebb párt a Jobbik, a többiek pedig osztoznak a parlamenti helyeket. De Hódmezővásárhely, Márki-Zay Péter győzelme után, ebben a megbolydult világban ma már inkább azt mondom, hogy koalíció fog létrejönni.

De ki menne be koalícióba a Fidesszel?

Szerintem öt párnak van esélye bejutni a parlamentbe: a Fidesz mellett a Jobbiknak, az MSZP-nek, a DK-nak és az LMP-Új Kezdetnek.

A Jobbik valószínűleg nem lép koalícióra a Fidesszel, a DK pedig biztosan nem. De a maradék kettőre nem fogadnék, őket maga mellé állíthatná a Fidesz.

Egyébként akár még nagykoalíció sem lenne elképzelhetetlen – az  jó is lenne, mert egymást fognák vissza a pártok.

Ön szerint ennek van  bármilyen realitása? Hogy a Fidesz koalíciót kössön?

Akkor lehet erről bármit mondani, amikor már látjuk a választások eredményét. A Fidesz már működött koalícióban – a Kisgazdákkal, illetve az MDF-fel.

Mit tartana a legkívánatosabbnak?

Nagyon nagy bűnnek tartom a szekértábor politikát, azt, hogy gyűlöljük egymást, hogy ilyen megosztó a politika, hogy kiabálókból és visszakiabálókból állunk. Lehet, furcsán hangzik, hogy jó lenne, ha mindannyian kimennénk egy nagy közös Békementre, vonulnánk közösen együtt – ez lenne a normális. Utána pedig mindenki menne arra, amerre a hite viszi. A békesség felé kellene közösen mennünk. Arra kellene törekednünk.

Ön mit tesz ennek érdekében?

Folyamatosan teszek. Egy példát is mondok erre: 2006 és 2010 között Újpesten MSZP-többség volt, nagyon kemény csatáink voltak, de ha találkozunk akkori politikai ellenfeleimmel, ők máig előre köszönnek nekem az utcán. Mindegy, kivel beszélgetünk, tudjunk normálisan beszélgetni.

Én Moldova Györggyel éppen úgy tudok normális beszélgetést folytatni, mint Vona Gáborral.

Emberként kell ugyanis egymással bánnunk.

Optimista?

Rengeteg a tennivaló. Össze kellene rakni ismét a gazdaságot. És a legfontosabb, újra kellene kormányozni. Aki megbízást kap a választások után a kormányalakításra, annak el kellene kezdeni kormányozni. Arra lenne szükség, hogy nyugodtan csak azzal tudjon foglalkozni. 4-8 év béke, nyugalom és kemény munkának kellene jönnie, hogy a politika csak a kereteket adja, s az dolgozzon, aki ért az adott területhez. Itt is érvényes – aki nem dolgozott legalább tíz évet a való életben, az ne lehessen döntéshozó, államtitkár, nagykövet, stb.

Alulról kell elkezdeni a fát megmászni nem helikopteren felrepülni a csúcsára.

 

A korrupció leleplezése miatt megölt szlovák újságíró tragédiája magyar ügy is

A szervezett bűnözés rátelepedett az uniós forrásokra Szlovákiában is, a maffia egészen a kormányig érő kapcsolatokat tudott kialakítani. A pusztító korrupcióra újságírók hívták fel a figyelmet, akik ezért életükkel fizettek. Mára viszont kormányválság alakult ki Szlovákiában, tüntetők tíz- és százezrei követelik Robert Fico távozását. A politikai válságot az Európai Parlament delegációja a helyszínen tanulmányozta, köztük Jávor Benedek, aki a tragédia következményeiről nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

 

Alaposan felkavarta Szlovákiát a 27 éves oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és élettársa meggyilkolásának ügye. Még az Európai Parlament képviselői is beszálltak a „nyomozásba”. Néhány napot a helyszínen töltöttek, mi volt a legfontosabb személyes tapasztalata?

Megdöbbentő volt érzékelni azt a társadalmi és politikai földrengést, amelyet kiváltott az újságíró meggyilkolása. Ezen kívül a szlovák társadalmat felháborította az intézményes korrupció, ami rátelepedett az uniós forrásokra.

(MTI/EPA/Jakub Gavlak)

Aggódnak azért is, hogy a szervezett bűnözés egészen a kormányig érő kapcsolatrendszereket tudott kialakítani. Nekünk, európai képviselőknek természetesen nincs nyomozati jogunk, nem is akartunk bűnösökre mutogatni. Csak jelezni szerettük volna, hogy az uniós intézmények is figyelemmel kísérik a történteket, s megpróbáltuk a helyszínen levonni az események tanulságait. Találkoztunk Andrej Kiska köztársasági elnökkel, Robert Fico miniszterelnökkel, a kormány több tagjával, s persze a tragédiáról beszéltünk a rendőrség vezetőivel, a sajtó képviselőivel, illetve a civil szervezetekkel is.

Két nap alatt tehát szinte mindenkivel találkoztak, a kialakult beszélgetésekből kiderült, hogy valójában mi állhat az újságírók meggyilkolása mögött?

Természetesen több szintje is van a tragikus történetnek, egyik maga a konkrét gyilkosság. A legfontosabb, hogy a mindenre kiterjedő, elfogulatlan nyomozással találják meg a bűncselekmény elkövetőit, és a háttérben megbúvó felelősöket. A rendőrség nemzetközi együttműködésben végzi feladatát, de tapasztalatom szerint további segítségre szorulnak. Az olasz maffia uniós támogatást megcsapoló gyakorlatának leleplezése nyilvánvalóan túlmutat Szlovákia belügyén, olyan nemzetközi bűnöző-hálózat kiépülésére utal, aminek feltárásához szükség lesz további nemzetközi részvételre is. Emellett persze az is látszik, hogy az események komoly belpolitikai válságot robbantottak ki az országban. Az Európai Parlament delegációjaként nem feladatunk a kialakult helyzet véleményezése, de nehéz figyelmen kívül hagyni, hogy a gyilkosság, illetve az arra adott társadalmi reakció kormányválságot is előidézett.

Tehet valamit az Európai Parlament azért, hogy hasonló helyzet ne forduljon elő?

Az európai intézmények szemszögéből nagyon fontos tanulság az uniós pénzek ellenőrzése, hisz szervezett bűnözői körök Szlovákiában éveken keresztül gyakorlatilag rendszerszinten csapolták meg az agrárkifizetéseket. Erre nem az uniós pénzeket kezelő hatóság, s még csak nem is a szlovák rendőrség derített fényt, hanem a fiatal, 27 éves oknyomozó újságíró leplezte le a bűncselekményeket, aki ezért életével fizetett. Mindez részben arra utal, hogy

az uniós pénzek ellenőrzésével rendszerszintű problémák is vannak, illetve rámutat az oknyomozó újságírás, a szabad média aggasztó helyzetére Európa néhány országában, hiszen rövid időn belül ez a második olyan gyilkosság, amelyben tényfeltáró újságírók vélhetően a munkájuk végzése miatt váltak áldozattá.

Szükség lenne arra, hogy az oknyomozók jogszabály-alkotással, vagy pénzügyi eszközök segítségével nagyobb védelmet kapjanak.

Az újságírók meggyilkolása után tíz- és százezrek vonultak az utcára, s beszélgetésünk időpontjában már a világ több pontján is tiltakozásokat szerveztek. Kiska szlovák államfő kérése, hogy Fico kormányfő a tüntetéseket ne nevezze külföldről irányított államcsíny-kísérletnek. Kormányválság van, emiatt lehet-e rendkívüli választást kiírni?

Ez a következő órákban dől el, szemmel látható ugyanis a szlovák társadalom növekvő elégedetlensége, bizalomhiánya a szlovák állami intézményekkel, illetve a kormánnyal szemben. A demonstrációk alulról szerveződő társadalmi mozgalomnak látszanak, találkoztuk ezek szervezőivel is, fiatal egyetemi hallgatók, diákok, újságírók, de tárgyaltunk pártvezetőkkel is. Arra utaló jeleket nem láttam, hogy az ellenzék mozgatná a szálakat, sokkal inkább bizalmi válság tapasztalható eredetileg a kormány egyes tagjaival, de mostanra már a teljes kormánnyal szemben.

A kulturális miniszter már lemondott, de az utcán a belügyminiszter távozását is követelik.

Kalinák belügyminiszterrel szemben nagyon komoly bizalmi hiány alakult ki, illetve az országos rendőrfőkapitánnyal, Tibor Gáspárral szemben is, hisz még feljelentést is fogalmaztak ellenük, mondván: akadályozták bizonyos ügyeknek a kivizsgálását. Ezen túlmenően a kormánykoalíció is ingadozni látszik, a Híd-Most már felvetette, hogy a kormánykoalíció hatalmon maradásának az ára valószínű a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány gyors leváltása, vagy lemondása lehet. A párt majd hétfőn jelzi egyértelműen, hogy milyen feltételekkel hajlandó a kormányzáshoz a nevét adni. Ha ugyanis a Híd kilépne a koalícióból, – bár úgy látom egyelőre a bizalmi válságot igyekszik a párt megszüntetni, nem pedig a koalíciót felrúgni – akkor előrehozott választások jöhetnek. Esetleg a köztársasági elnök által kinevezett szakértői kormány veheti át a hatalmat. Ezek persze bizonytalanságot is előidézhetnek, s változtathatnának azon az európai intézményekből látható kedvező képen, amely szerint Szlovákia a stabilitás szigete egy zaklatott régióban.

A szlovák kormánypártoknak, illetve közjogi méltóságoknak rövid időn belül megoldást kell találniuk a politikai válságra, különben az unió vezetőiben még tovább mélyülhet az a meggyőződés, hogy az európai térség keleti fertályán politikai válságokban bukdácsoló tagállamok találhatóak.

A kormány, illetve a kormányfő is érzékeli a válság nagyságát?

Mindenki érzi Szlovákiában, hogy mennyire súlyos a helyzet. Elsősorban a bűncselekmény, tehát a gyilkosság rázta meg az országot, másrészt szinte mindenki érzékeli a politikai válság mélységét is. Részben ezzel magyarázható, hogy Fico miniszterelnök is előhúzta a tanácstalan kelet-európai kormányfők kedvenc fegyverét a „sorosozást”, ami eddig Szlovákiában nem volt szokás. De más összeesküvés elméletekkel is próbálja magyarázni az eseményeket.  Nem gondolom, hogy ez a helyzet megoldására, vagy hogy mindez Szlovákia megítélésére kedvezően hatna.

Említette már, hogy az ügynek vannak olasz, a maffiához köthető, s persze szlovák szálai is. Az állam összeomlását elősegítheti, ha megtalálják a tetteseket? Van már konkrét eredménye a nyomozásnak?

Ez még korai lenne, sok száz embert kihallgattak, néhány embert letartóztattak, de a jog szerint 48 óra után a gyanúsítottak szabadlábra kerülhettek.  Egyelőre a legkülönbözőbb elméletek és magyarázatok vannak forgalomban. A legvalószínűbbnek az olasz maffiaszál látszik, mert az újságíró, Kuciak ezzel foglalkozott az utolsó, immár befejezetlen cikkében, de a rendőrség egyelőre nem zár ki mást feltételezést sem.

Érdekesek ezek a részletek, amiket elmond. Ugyanis a kormánykézen lévő magyar sajtó minderről elég kevés információval szolgál. A szlovák tömegtájékoztatás működik rendesen?

Sajtószabadság tekintetében Szlovákia fényévekre van a magyar sajtótól, de európai összehasonlításban is jónak ítélhető a szlovák sajtószabadság, amit a helyi újságírók maguk is megerősítettek.

De ezt igazolja a Freedom House globális rangsora is, mely szerint a 17. helyen állnak a világon, ezzel szemben mi a „csak részben szabad” kategóriában vagyunk.

A pozsonyi Új Szó arról írt, hogy a teljes kormánypropaganda kiáll Fico mellett, ugyanis erről az Origo, a Ripost, a Magyar idők és a 888 pénteki száma csaknem egyszerre jelentetett meg egy cikket, aminek még a címe is egyezik.  Így aztán nem csoda, hogy keveset tudunk a szlovákiai eseményekről.

Nincs abban semmi meglepő, ha a különböző nevek alatt kiadott propaganda kiadványok ugyanazokat a cikkeket közlik. Azzal a hazai újságolvasók jórészt tisztában vannak, hogy az említett szerkesztőségekben az újságírás elemi szabályait sem tartják be. Azt látom, hogy a magyar kormány a szlovák fejlemények ügyében egy ideig kicsit tanácstalan volt, mert a SMER, a kormánykoalíció vezető ereje papíron szocialista – tehát furcsa lenne, ha Orbán látványosan mellé állna –, ugyanakkor a korrupció ellen felszínre törő megmozdulásokat Orbán aligha akarja látni.  De

Fico bedobta az ostoba „sorosozást”, amire aztán Orbánnak, mint Pavlov kutyájának, egyből megindult a nyálelválasztása.

(MTI/EPA/Jakub Gavlak)

Világos, hogy számára a politikai színezet, program, értékek, ideológia, minden egyre megy, néhány éjsötét politikai szlogenben, a korrupció fenntartásában és az önszerveződő társadalom visszaszorításában merül ki a világnézet, és a külpolitikát is ez uralja. Kár, hogy a közvélemény, a sajtó és az ellenzéki pártok is mintha elsiklanának az események felett. Pedig ha egy szomszédos országban a korrupció leleplezése miatt újságíró gyilkosságot követnek el, ami ráadásul kormányválságot idéz elő, az bizony nagyon is érint minket. Nem beszélve arról, hogy a kormányválság a Híd-Most-on belül is konfliktusokat gerjesztett, a párt szétesésével pedig végleg megszűnne a szlovákiai magyarság parlamenti képviselete. Persze, hogy elsődleges fontosságú magyar ügyről van szó. Annyiban nem reménytelen a magyar újságolvasók helyzete, hogy a szlovákiai magyar nyelvű újságok, illetve az internetes oldalak részletesen beszámolnak az eseményekről.

A hazai kormánypárti lapok talán azért berzenkednek a kormányig elérő korrupcióról írni, mert félő, hogy az olvasók ráismernének a magyar helyzetre. A kormányfő veje is gyanús körülmények között jutott uniós forrásokhoz. Miközben az Elios-ügy folyamatosan terebélyesedik, Lázár János azzal vádolja az ügyet feltáró Európai Csalás Elleni Hivatalt, hogy beavatkozik a hazai választási kampányba.  A miniszter szerint ugyanis ezt az ügyet az ügyészség már lezárta. Ön szerint is?

Ez kizárólag a magyar ügyészséget minősíti. Ugyanis az OLAF olyan bizonyítékokkal szolgált, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy itt bűnszervezetben elkövetett csalássorozatról van szó. Ez is arra mutat rá, hogy

a magyar ügyészség vagy alkalmatlan komolyabb ügyek feltárására, a munkája egy fabatkát sem ér, vagy olyan mértékben a politika szolgálatában állt, hogy komoly ügyeket tussolnak el.

Lehet választani. Polt Péter így is, úgy is teljes mértékben alkalmatlanná vált pozíciójára. Kíváncsian várom a folytatást.

A korrupció feltűnik a paksi atomerőmű bővítésénél is, de az Európai Bizottság jóváhagyta az építkezést, csupán az osztrákok fordultak az unió bíróságához. Mi lehet ennek a következménye, és mikor?

Az Európai Bíróság azt állapíthatja meg, hogy nem volt jogszerű a Bizottság döntése, amely a paksi projektben jóváhagyta az állami támogatást.  Ha ez megtörténik, akkor az majd alapjaiban kezdi ki az atomerőmű megvalósítási modelljét. Ugyanis ha nem tudják a keletkező veszteséget állami támogatással kipótolni, akkor életképtelenné válik az atomerőmű működése. Azt tehát a bíróság nem mondhatja, hogy le kell állítani Paks II. építését, de azt igen, hogy nem lehet állami támogatással működtetni, így viszont képtelenség életben tartani a projektet.

Egyébként pedig úgy tűnt, hogy ön is belenyugodott a paksi bővítésbe, mert a Facebookon kiplakátozta az építésért felelős politikusokat. Tényleg úgy gondolja, hogy nem lehet az erőmű építését leállítani?

Azt gondolom, hogy még nem vagyunk a történet végén, hisz a bírósági döntés még ennek az útjába állhat, a finanszírozással is akadhatnak gondok. Az sem mellékes, hogy a nukleáris energia versenyképessége olyan mértékben zuhan a piacon,  hogy hamar eljön az a pillanat, amikor képtelenség racionálisan és józan ésszel folytatni az építést. Hiszen a Roszatom erőművei világszerte súlyos válságban vannak, Dél-Afrikában például a bíróság állította le az egyik beruházást a mindent elsöprő korrupció miatt, Finnországban engedélyezési problémák vannak, Törökországban pedig az üzleti befektetők szálltak ki a beruházásból. Ezek a problémák Magyarországot sem kerülhetik el, még akkor sem, ha a magyar kormány megpróbálja ezt eltagadni. Eljön majd az a pont, amikor tovább már nem lehet tagadni.

Az újságíró gyilkosság kormányválságot idézett elő.

Arannyal már nem lehet fizetni

A magyar aranytartalék hazahozataláról döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése. Az eseményről kiadott közlemény szerint az aranytartalék országon belüli elhelyezése tovább erősítheti a piac bizalmát Magyarország iránt. A jegybank legújabb álláspontja azonban nemcsak a józan ésszel, hanem a bank saját, egy évvel ezelőtti véleményével is szemben áll! – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Király Júlia egyetemi tanár. Az MNB korábbi alelnöke, Nemzetközi Bankárképző volt igazgatója fontosnak tartja, hogy a magyar gazdaság mai mutatói kedvezőek, de felhívja a figyelmet arra is, hogy közben a versenyképességünk a legrosszabb Európában.

 

A napokban került haza az ország aranytartaléka. A jegybank közleményeiből nem egészen világos, hogy eddig külföldön volt az arany, – tehát most csak hazahozták – vagy egyszerűen aranyat vett az ország?

Pusztán annyi történt, hogy Londonból, ahol eddig fizikailag tárolták most hazahozták a magyar aranyrudakat. A magyar aranytartalék nagyságrendje akárhol is tárolják elhanyagolható nagyságrendű – 130 millió dollár, 106 millió euró – az ország közel 29 milliárd dolláros, illetve 23,4 milliárd eurós összes tartalékához képest.

Nem mindegy, hogy az arany itthon, a nemzeti bank trezorjaiban rejtőzik, vagy a londoni bankok valamelyikében?

Tökéletesen mindegy, az indoklás, mely szerint azért hozták volna haza az aranyat, mert ha itthon őrzik, akkor az növeli az ország iránti bizalmat – tökéletes vudu-beszéd. Kerek mondatokban nem mond semmit Nem véletlen, hogy sem a jegybank közleménye, sem a témában nyilatkozó tisztviselő nem tudott hivatkozni a döntést alátámasztó bármilyen nemzetközi elemzésre, mert ilyen nem létezik. Tehát az országunk iránt attól nem lesz nagyobb a nemzetközi bizalom, ha az aranyrudakat őrzik fegyveresek, vagy ha Londonban vigyáznak rá.

Újabban az borzolja a kedélyeket, hogy a 130 millió dollár értékű aranytartalékot mennyiért hozták haza. Ön szerint?

Erre én is kíváncsi lennék.

Nem igazán közgazdasági érv, de ha a tárolási költségeket nézzük, akkor talán itthon olcsóbb lehet a tárolás, mint külföldön.

Az bizony lehet, s még az is előfordul, hogy megspórolunk 6 forint 80 fillért, nagyságrendben körülbelül ennyi pénz takarítható meg. Ez azért nem tekinthető stratégiai kérdésnek.

A jegybank tisztviselője, Palotai Dániel szerint az aranykészletük egy részét hazavitte a német, az osztrák, illetve holland jegybank is. Ez sem elég indok?

A Palotai Dániel által említett országok valamennyien eurózóna tagok, az aranytartalékuk egy részét mozgatták meg, és egyikük sem szorul különösebb bizalomnövelésre, azaz az aranymozgásnak a pénzügyi bizalomhoz semmi köze.

Az osztrák jegybank közleményéből például az derül ki, hogy az aranykészlet földrajzi koncentrációját kívánják mérsékelni, ezért a 280 tonnás aranytartalék felét ezentúl Ausztriában őrzik, a többit továbbra is Svájcban illetve Angliában. A 3 tonnás magyar arany földrajzi koncentrációja továbbra is 100 százalékos lesz csak épp London helyett Budapesten.

Az aranytartalék hazaszállításáról egyhangúan döntött a Monetáris Tanács. És valóban, az országgal szembeni piaci bizalom növelése volt a döntő érv, de hozzátették: az akció „geopolitikai feszültség esetén” lehet fontos. Ez sem győzi meg?

Fogalmam sincs, mire gondolva juthattak a döntésre. Esetleg arra, hogy ha a Brexit végbemegy, akkor a londoniak lefoglalják az aranyunkat? Vagy más lázálomról lehet szó? Az aranykészlet földrajzi tárolását leginkább az osztrákéhoz hasonló koncentrációs és piacelérési megfontolások indokolják, de ez is inkább a nagy, kulcsvalutával rendelkező országok esetében téma. Egy kis nyitott ország, marginális aranytartalékának geopolitikai jelentőségét eddig nem fedezték fel a világban

Ráadásul alig egy éve, amikor nullára apadt a jegybank aranytartaléka, akkor az MNB pénzügyi szakértői érveltek amellett, hogy az aranynak nincs már jelentősége egy ország gazdasági pénzügyi életében.

2017 januárjában, amikor a Nemzeti Bank éppen elcserélte a magyar aranyat értékpapírokra, a jegybank alelnöke, Nagy Márton egy hosszabb tanulmányban kiváló érveléssel, nemzetközi példákkal alátámasztva, meggyőzően indokolta meg, miért nincs egyáltalán jelentősége az aranytartaléknak.

Mára úgy tűnik a jegybank még a tartalék földrajzi helyének is jelentőséget tulajdonít. Még ez is elfogadható lenne, ha megadnák azokat a kutatási eredményeket, esetleg elemzéseket, amelyek igazolják a véleményváltozást az arany hazahozatalának ügyében. Ennek egyelőre híján van a közvélemény. A máshol szokásos koncentrációt mérséklő érv a mi esetünkben elesik, ráadásul, azt sem tudjuk, hogy a teljes költség – hazahozatal és itthoni biztonságos tárolás, valamint ennek biztosítási díja – nem drágább-e mintha a Londonban hagyták volna a nemesfémet.

Az arany tehát nem is olyan jó befektetés, mint azt sok laikus gondolja, de akkor azok az országok, amelyek meghatározzák a világ pénzügyi rendszerét, miért halmoznak fel aranyat?

Egy kis nyitott országnak szüksége van nemzetközi tartalékokra, hogy bármikor képes legyen tartozásait rendezni, és mivel valutája nem kulcsvaluta, ezt saját valutában nem teheti meg. Forintot nem fogadnak el a világpiacon. Kérdés, hogy milyen formában tartalékoljunk. Az arany ára meglehetősen volatilis: időnként felszökik, máskor lezuhan, ezért hosszú távú tartaléknak előnytelen, ellentétben például a stabil árfolyamú német állampapírral. Ezért a kis nyitott országok, mint Magyarország is inkább állampapírokban őrzik a tartalékot semmint aranyban. Egy nagy, kulcsvalutájú ország, amelynek valutáját a világon bárhol elfogadják, tehát bármikor tud fizetni vele a tartalékait inkább aranyban őrzi. Mint Nagy Márton tanulmánya tavaly megmutatta, még ezek az országok is inkább csökkentették aranytartalékukat az évtizedek során.

Ma tehát már nincs a forint mögött aranyfedezet, de hová tűnt az elmúlt években?

Nemcsak a forint, de a világ összes pénze mögül eltűnt az arany. Az aranystandard-rendszer, a maga klasszikus formájában valójában csak a 19. század utolsó harmadában létezett, és már az első világháború után sem tudták maradéktalanul helyreállítani.

A második világháború után valójában már csak a dollár volt aranyra váltható, a többi valuta már csak a dolláron keresztül, ám 1971-ben a dollár aranyra válthatósága is megszűnt.

Az arany ma már nem a fizetések végső eszköze, tehát szó sincs arról, hogy ha Magyarország rendezni akarja a számlát, akkor jó, ha kéznél van az arany.  Az aranyat először el kell adni a piacon, és mivel az ára ingadozó ezért sokkal kevésbé lehet kiszámítani, hogy mikor mennyit ér, mint például a német állampapír.

A híres aranyvonattal 1945-ben, 30 tonna aranyat vittek ki az országból, de 1946-ban a forintot már úgy vezették be, hogy az ország aranya újra hazajött. Tehát mégis szükség volt rá?

A pénzreformhoz 1946-ban még szükség volt aranyra, mert akkor a fizetőeszközhöz a bizalmat az arany fedezet adta. De az emberiség rájött, hogy a valuták elsősorban a bizalmon alapulnak, s nem pedig az aranyon. Ezért is szűnt meg az aranystandard rendszer, ezért szűnt meg végül a dollár aranyra válthatósága is.

Ezért döntött a nyolcvanas évek végén a Magyar Nemzeti Bank is az aranytartalék lassú leépítéséről. Az aranyat nem elkonfiskálták, hanem a piacon értékesítették és az árából stabil árfolyamú, megbízható állampapírokat, például német állampapírokat vettek.

Persze időnként tapasztaljuk, hogy az emberek misztikus hite az aranyban változatlanul megvan, de arannyal ma már nem lehet fizetni. Ma már annak a pénznek van értéke, amelyben az emberek hisznek, és persze ahol az ország képes jogállamként működni.

A jogállamról ma Magyarországon nehéz beszélni, viszont kedvezőek az ország gazdasági mutatói. Mit szól hozzá?

 A világgazdasági fellendülés számunkra is kedvező. Sajnálatos, hogy – az elmúlt negyedévet leszámítva – az elmúlt nyolc évben messze elmaradunk korábbi versenytársainktól, Lengyelországtól, Csehországtól, Szlovákiától és lassan inkább csak a balkáni országokkal, Romániával, Bulgáriával, Szerbiával vagyunk versenyben. Tehát

most valóban jók a magyar mutatók, valóban egészségesebb a magyar gazdaság, mint volt a válság idején, de sajnos sokkal gyengébb eredményeket ér el az ország, mint amit a mostani fellendülés idején korábbi versenytársai elérnek.

A laikus számára nehezen érthető, hogy miközben az Európai Unió euró- milliárdokat tol az ország gazdaságába, az Európai Bizottság legfrissebb adatai szerint a magyar gazdaság versenyképessége ma már a legrosszabb Európában.

Ez a magyar duális gazdaság következménye. Még megvannak, működnek a gazdaság egészséges részei, tehát az elsősorban exportorientált hazai vállalatok, de a gazdaságnak egyre jelentősebb részét kontrollálja és veszi át a „politikai család”, amely egyre kevésbé versenyképes. Ez a duális rendszer hosszú távon Magyarország leszakadását eredményezi.

A világgazdasági fejlődés idején természetes, ha egy exportorientált ország növekszik, szép az is, ha 2017 utolsó negyedévében Európán belül Magyarországé a második legnagyobb növekedési ütem, de ez azt is jelenti, hogy a korábbi időszak teljesítménye, vagyis a bázis volt nagyon alacsony, tehát nagyon lassan jöttünk ki a 2012-es recesszióból.

A nagyon lassú fejlődés, illetve a térség országaitól való leszakadás hogyan érezhető majd a hétköznapi életünkben?

Lehet, hogy sokáig semennyire. A szocialista berendezkedés sem volt hatékony, vagy versenyképes gazdasági rendszer, mégis 30-50 évig működött, néhol még részeredményeket is mutatott. Ez a mai rendszer sem fog ettől összeomlani, de a lassú sodródás, a lemaradás szomorúan hosszú és fájdalmas folyamat. Ez vár ránk, sajnos.

Ha viszont az irányt meg lehetne változtatni, akkor nemcsak versenyképes lenne a gazdaság, nemcsak a gazdasági adatok lennének kedvezőek, hanem az emberek is jól éreznék magukat itthon.

Találkozás a börtönben Császy Zsolttal – Akár már áprilisban kiszabadulhat(na)

Két és fél év börtönbüntetését tölti Császy Zsolt Tökölön. Az Állami Vagyonkezelő egyik vezetőjeként ítélték el, az emlékezetes sukorói telekcsere ügyében. Császy továbbra is küzd az igazáért, ártatlanságának bizonyításáért, miközben abban is bízik, hogy a reintegrációs program keretében esetleg már márciusban kijöhet a büntetés-végrehajtási intézetből, ahol szeptember 19-e óta tartják fogva, és ahol az iskolában dolgozik – takarítóként. Császy abban is bízik, hogy eljön majd az az idő, amikor többségében olyan ügyészek, bírák dolgoznak az igazságszolgáltatásban, akik valóban az igazságot szolgálják és nem a hatalmat. A Független Hírügynökségnek adott interjúban újra megerősíti: ha Gyurcsány Ferenc ellen vallottak volna – a másik elítélttel, Tátrai Miklóssal együtt , akkor nem zárják be őket.

 

Bő öt hónappal ezelőtt találkoztunk utoljára, kicsit más körülmények között, de a téma nem volt más. Nyár volt, ültünk a Marczibányi tér közelében, és akkor még volt önben némi optimizmus, hogy megúszható, noha Tátrai Miklós már bekerült a börtönbe…

A megúszás szót azért itt nehezen tudom értelmezni, mert nem követtem el semmit… Mindenesetre ez egy folyamat, amely részint nem ért véget, másrészt meg nem most kezdődött azzal, hogy én bevonultam szeptember 19-étől a tököli börtönbe. 2009 őszétől elindult a lejárató kampány, a politikai megalapozása ennek a büntetőeljárásnak nevezett folyamatnak. Éveken át tartott, és rengeteg hátránnyal járt, megfosztott a normális élettől, aminek csak egy része az, hogy most bizonytalan időt el kell töltenem ebben a közegben.

A bizonytalan idő mit jelent?

Azt jelenti, hogy van egy ítélet: ez két és fél év, illetve a Tátrai Miklós esetében három év. Ennek egyharmadát elengedheti a bíróság, illetve van egy új intézmény, az úgynevezett reintegráció, ami azt a célt szolgálja, hogy az elítélt – nem szeretem ezt a szót, mert inkább politikai elítéltet szoktam használni, vagy fogvatartottat – hamarabb visszamehessen a családjához, mégpedig házi őrizet keretében. Nemsokára eldől, hogy van-e erre lehetőség, vagy nincsen. Ezen felül vannak rendkívüli perorvoslati lépések, amiket megtettünk és még meg kívánunk tenni.

Ezek közül az egyik az úgynevezett perújítás, ami most van folyamatban. Tátrai Miklós benyújtott egy perújítást, amit januárban elutasítottak, elég érdekes indoklással. Most várom az iratokat, hogy pontosan mit mondott a bíróság. De, ami hozzám eljutott az több mint furcsa. Ez még másodfokon megváltozhat; ha így lesz, akkor hatályon kívül helyezik az ítéletet, illetve felfüggesztik és akkor ki lehet jönni innen a börtönből.

Ezen kívül van lehetőség felülvizsgálati eljárás megindítására, amely például kapcsolódik ahhoz a strasbourgi eljáráshoz, amit már 2013-ban kezdeményeztem, hiszen már akkor látható volt, hogy ez nem egy törvényes és alkotmányos és nemzetközi jog által biztosított keretek közti eljárás lesz, hanem tisztességtelen, aminek a vége az, hogy bennünket elítélnek. Ezt 2013-ban már lehetett látni. Ekkor fordultam a Strasbourgi Bírósághoz, vagy fordultunk, mert tőlem függetlenül Tátrai Miklós is ezt megtette. Amikor megszületett a harmadfokú ítélet, mert első fokon elítéltek bennünket ebben az általam kifogásolt törvényes bírótól való elvonást követően lefolytatott elsőfokú eljárásban. Akkor jött a másodfokú eljárás, ahol felmentettek bennünket, ezt követően kerültünk a kúriára, ahol elég megdöbbentő módon és eljárásjogilag szerintem teljesen abszurd módon elítéltek bennünket.

Nem árt-e önmagának azzal, hogy ilyeneket mond. Azt mondja, hogy esetleg lehetősége van arra, hogy a vártnál is korábban kikerüljön innen, tehát ne kelljen egy évet se eltölteni itt börtönben. Az ilyen mondatok vajon nem lesznek-e hátrányosak az Ön számára?

Én jogot végeztem, a legjobb tanáraim voltak, ők erre tanítottak engem. Tehát, ha engem ezért felelősségre lehet vonni, akkor őket is.

De nem arra tanították, hogy amikor benn ül a börtönben, akkor mondjon ilyeneket, hanem gondolom ügyvédként…

A jog ugyanaz. Annyiban talán igaza van, hogy a jelenlegi helyzetben nem illet meg a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága. Ennek következtében valóban van veszélye annak, hogyha elmondom a véleményemet, esetleg megtorlás is érhet. Ugyanakkor bízom abban, hogy annyi tisztesség talán maradt a magyar jogrendszerben, hogy nem ér majd újabb hátrány.

Ez honnan jön ez a bizalom, mert amit elmondott az pont az ellenkezőjét sugallja.

Igen, de voltak olyan ügyészek, akik nem voltak ezt hajlandó kiszolgálni, voltak olyan bírók, akik szintén szembe mentek ezzel a folyamattal, plusz még ismerem azért a jogász társadalomnak a visszhangját ezzel az üggyel kapcsolatban. Sokak számára keltett megütközést az ítélet.

Fleck Zoltán egyetemi tanár mondta: klasszikus koncepciós eljárás volt ez, nem az ötvenes évek koncepciós eljárását hozta vissza, hanem a mai körülmények közötti koncepciós eljárás. Ezek szerint Ön is így gondolja?

Igen, hát a jogtudományban ennek megvannak az ismérvei, mitől lehet egy büntetőeljárást politikai koncepciós pernek tekinteni. Ezeknek a mi eljárásunk megfelelt. Ezen kívül van az Európa Tanácsnak is egy állásfoglalása arról, kik tekinthetők politikai elítéltnek. Két ismérve van. Az egyik az, hogy a bűncselekmény, amivel vádolják az embert eleve politikailag motivált. Itt az alapbűncselekmény is kérdéses. A mi esetünkben a hűtlen kezelés, bíróság szerint ugyanis mi nem az állam érdekét szolgáltuk. Ezt nem a bíróság dolga ezt megítélni. A másik ismérv, hogy a büntető eljárás lefolytatása is politikailag motivált. Az Alkotmánybíróság egyébként korábban már három ítéletében is kimondta, hogy az a mód, ahogy bennünket például most elítéltek, az alkotmányba ütközik. Mind a régibe, mind az újba. Ezt figyelmen kívül hagyták. Akkor az volt az érv, hogy még nem ítéltek el bennünket, így nincs is jogsérelem. Hát most megvan a jogsérelem. Az Alkotmánybíróság, ha konzekvens, meg kell, hogy szüntesse a büntetésünket.

Tulajdonképpen az volt a vád Önök ellen, hogy a vagyonkezelő vezetőiként nem megfelelően őrködtek az állami vagyon fölött?

A Vagyonkezelő vezetésének teljesen egységes volt az álláspontja: mindannyian egybehangzóan azt mondtuk akkor is és azt mondtuk később is, hogy a telekcsere a magyar állam érdekét szolgálja. Ezt a jogunkat alkotmányosan más szerv nem veheti át. Ez volt akkor a szakmai álláspont, ami mögött azért volt több évtizedes szakmai tudás. Ehhez képest úgy jelentem meg a közvélemény előtt, mint a Gyurcsány embere. Amiben annyi az igaz, hogy ő volt a miniszterelnök. Amikor én erre a pályára jöttem, akkor a miniszterelnököt Antall Józsefnek hívták, utána Boross Péter alatt is ezen a pályán voltam, Horn Gyula alatt is, Medgyessy Péter alatt is, és később Gyurcsány Ferenc alatt is.

Ön szerint van politikai hozadéka van annak, hogy Tátrai Miklóst és önt elítélték és most börtönben vannak?

Vannak, akik így gondolják. De itt nem arról van szó, hogy egy hiba történt az eljárás során. Van Handó Tündének, amúgy volt szakkollégista társamnak, az a mondása, hogy a bírói tévedés is a bírói függetlenség része. Ez így van. Azonban, ha sorozatos tévedések vannak, sorozatosan mennek szembe alkotmánybírósági és egyéb szakmai fórumoknak az álláspontjával, akkor már nehéz tévedésről beszélni, akkor már inkább kitervelt eljárásról lehet csak beszélni.

Ezt az eljárást igazából Gyurcsány Ferencnek szánták, ám a végeredmény az önök elítélése lett, erre utaltam, amikor arról kérdeztem, hogy ennek milyen politikai hozadéka van, hiszen, már bocsánat, de Önöket alig-alig ismerik…

A lényeg az volt, hogy produkáljanak egy ítéletet, amelyben igazolni lehet az eljárás jogosságát. Az eljárás során egyértelmű volt, hogy Gyurcsány Ferenc a célpont, de muszáj volt végigvinni ezt a politikai akciót.

Önök nem voltak ellene hajlandóak Gyurcsány ellen vallani, pedig azt várták volna önöktől.

Nem voltunk hajlandóak hamis vallomást tenni…

Ezért állítom, hogy az Önök bebörtönzése az eredeti cél szempontjából semmilyen politikai hozadékot nem hozott…

Igen, de ők ezt úgy kommunikálják, hogy lecsukták Gyurcsány két emberét. Ez volt a vezérszólam, noha ez tényszerűen nem igaz, hiszen mi kormányzati feladatot láttunk el.  A Gyurcsány-kormány alatt is, más kormányok alatt is, szinte azonos volt ez a szakmai gárda, aki együtt dolgozott. Itt nem arról van szó, hogy Gyurcsánynak az emberei lettünk volna. Inkább arról van szó, hogy bennünket állítottak be ebbe a szerepbe, hogy mi vagyunk Gyurcsány emberei és akkor, ha rajtunk ütnek, akkor egyben rajta is ütnek, ez volt a logikája ennek a dolognak.

Mennyire hisz abban, hogy Strasbourgig el tud jutni úgy az ügy, hogy igazságot szolgáltasson, és azt tudja majd mondani, hogy igazságtalanul ült börtönben?

Bízom abban, Strasbourg ugyanúgy fog dönteni, ahogy a Magyar Alkotmánybíróság is korábban. Bizonyos bírói testületek, ügyészek, sem adták a nevüket ehhez a történethez korábban. Tehát Strasbourg nem önmagában áll. Másrészről pedig a strasbourgi döntésben eléggé biztos vagyok, tekintettel arra, hogy már volt olyan ítélete Strasbourgnak, amilyen hasonló helyzetre vonatkozott. Nevezetesen, amikor a törvényes bíróság helyett egy tetszőlegesen kiválasztott másik bíróság jár el, hiszen a bírói pártatlanságnak az egyik alapja az, hogy ne lehessen befolyásolni, hogy melyik bíró és miért pont az a bíró jár el egy adott ügyben. A mi esetünkben pontosan az történt, hogy ne a törvényes bíróság ítélt a mi esetünkben, hanem egy olyan bíróság, amelynek egyébként nem lett volna joga ebben eljárni. Azokat a jogszabályokat, ami alapján őt akkor kijelölték, háromszor is megsemmisítette az Alkotmánybíróság, ami azért elég erős jelzés arra, hogy talán ez az eljárás nem teljesen kerek.

Befolyásolhatja az ön szabadulását a közelgő parlamenti választás?

Részint van egy adott matematika, ami a törvények alapján belőtte azt, hogy én mikortól kerülhetek szabadlábra. Ez nagyjából egybeesik a választásokkal, feltéve, ha ezt megkapom. Egyáltalán nem biztos, sőt. Mert, hogy ha korábban is szó esett arról, hogy ha jogsértéseket elkövettek, miért ne követnének el újabbakat. Ugyan bízom benne, hogy erre lehetőséget kapok, de ez teljesen bizonytalan még a mostani helyzetben. Ugyanis itt is van egy olyan gumiszabály, ami ellen nem lehet mit tenni, nevezetesen, a büntetés nem érte el a célját. Az én esetemben milyen célja lehet vajon egy büntetésnek, egy nem létező bűncselekmény esetén? Hiszen nekem ez a szakmám, hogy közgazdaságilag meg jogilag megítéljem azt, hogy mi a magyar államnak a vagyongazdálkodási érdeke. Egy nem létező bűncselekmény kapcsán több mint aggályosan lefolytatott büntetőeljárás eredményeképpen idekerül az ember, ahol a védekezési jogát nem tudja gyakorolni, törvényes bírójától elvonták, ha kellett meghamisították a jegyzőkönyveket is. Ezt milyen módon lehet akkor normális eljárásnak tekinteni, hol lehet akkor tőlem elvárni azt, hogy nem egy év, hanem akkor ezer év után is elérje a büntetés a célját.

Ön most bátor, vagy vak? Olyan keményen fogalmaz, hogy ezzel árthat is magának…

Én magamat nem féltem. A családomat kínozzák. Ez a büntetés rám különösebb hatással nincsen, hiszen ártatlan vagyok és tudom, hogy igazam van és tudom, hogy jogszerűen be fogom tudni bizonyítani az igazamat. Lehet, hogy nem most tavasszal, lehet, hogy csak egy év múlva, két év múlva, öt év múlva, de meg fogom tenni. Ugyanakkor értek olyan veszteségek, amik pótolhatatlanok a családomban és ezt soha semmi nem fogja nekem visszaadni. Hiába nyerek meg akárhány eljárást, hiába történne meg, amivel egyébként nem értek egyet; hogy itt cseréljünk helyet, amit egyes politikusok ajánlották azoknak, akik idejuttattak engem. Hiszen

egyik jogsértést nem lehet egy másik jogsértéssel orvosolni. Én igazságtételre és elégtételre tartok igényt.

Olyan gondolat sincs Önben, hogy azt kívánja, azok, akik ezt csinálták, azok üljenek itt az Ön helyén?

Nem, nincs ilyen gondolatom. Egyébként a magyarországi börtönviszonyokhoz képest nagyon kellemes körülmények között vagyok, mert itt legalább van fa, meg fű az udvaron, ami egyáltalán nem jellemző a magyar börtönökre. A Bv. hozzáállása is próbált valamelyest tekintettel lenni az egyéni adottságaimra, úgy látom, igyekeznek mindent megadni. Ugyanakkor viszont én ezt megsemmisítő táborként élem át. Ugyanis mind érzelmileg, mind értelmileg olyan kiszolgáltatott helyzetben van az ember, ahol megindul egyfajta roncsolódása a személyiségének. Ezt senkinek se kívánom. És nincs értelme el- és leszámolósdit játszani, viszont mindenképpen a tanulságokat fontosnak tartom, hogy megismerjék az emberek.

Már nyáron is beszéltünk róla: sok olyan meghurcolt emberrel találkoztam, akik bizony meg-megzakkantak a hosszú eljárások során. Önnél nincs ilyen veszély?

Remélem, hogy nem. Azt hadd ne én ítéljem meg, hogy a saját lelkiállapotom hogy néz ki. De az ember muszáj, hogy foglalkozzon saját ügyével. Itt most az zavar például, hogy a jogszabályokhoz nem férek hozzá.

Nem férek hozzá a perirataimhoz. Ellehetetlenítik azt a jogomat, hogy a védekezést gyakoroljam. Ezt a büntetőeljárási törvény biztosítja a terheltnek az eljárás minden fázisában, így ebben a börtönben lévő fázisban is, hogy saját maga védekezzen.

Biztosítja az Alaptörvény is, vagy Alkotmány más néven, ezzel én élni kívánok. Ezt nem tudom gyakorolni, ez nem egy normális állapot. A szabadságomat elvonhatják, én ennek jogkövető állampolgárként eleget is tettem, tehát önként bevonultam a börtönbe, amikor idehívtak. Ugyanakkor viszont

azok a jogaim, amik itt is megilletnek, azzal élni kívánok a továbbiakban is, és aki ebben akadályoz, az nem teszi ezt helyesen.

Naponta mennyit foglalkozik az ügyével?

Hát nem állandóan ezzel foglalkozom, hiszen itt részesülök egyfajta foglalkoztatásban, amivel kapcsolatban azért elég nehéz a helyzet. Azért nehéz a helyzet, mert vannak olyan objektív körülmények, amin azért a Bv. nem tud változtatni. Ő a magyar államtól ezt az eszközrendszert, ezt a feltételrendszert kapja, ez a költségvetési juttatás, ebből kell megoldani a feladatot, és ez a feladat alapvetően nem arról szól, hogy mondjuk értelmiségi emberek, akik élni kívánnak azokkal a jogaikkal, amit a törvény biztosít számukra, ezeket olyan könnyen meg tudják tenni. Tehát nem azért jutok nehezen jogszabályokhoz, mert valaki ki akar velem tolni, vagy nem jutok a perirataimhoz, mert rosszindulatúak velem, sőt, nem erről van szó, az ellenkezőjéről. Hanem olyan feltételrendszer van, amivel ezt ők nem tudják objektíve biztosítani. Viszont erre meg én azt mondom, hogy én nem jó szántamból jöttem ide, az állam kötelezett erre, akkor kérem az államot, hogy biztosítsa ezeket a feltételeket, amiket ő is megállapított. Ő rá is vonatkoznak a saját játékszabályai, jogszabályai.

Volt egy olyan terve, erről is beszélt annak idején, hogy akkor már börtönben levő Tátrai Miklóssal tartani fogja a kapcsolatot, hogy együtt, összehangolva tudjanak lépni. Tudja-e a kapcsolatot tartani?

Egyelőre úgy tűnik, nem. Ő, mikor bement, akkor vitte magával az én kapcsolattartói nyilatkozatomat, ami a mai napig nem került vissza. Nem volt ebben döntés tudtommal, tehát nem hozott az illetékes Bv. intézmény döntést arról, hogy én kapcsolattartója lehetek-e Tátrai Miklósnak vagy sem. Itt nem csak arról van szó, hogy kapcsolatba legyünk, hanem ahogy Ön is mondta, mi együtt védekeztünk. Vállt-vállhoz vetve, hiszen tudom jól, hogy Tátrai Miklós sem követett el semmilyen bűncselekményt, ahogy én sem. Egymást segítettük itt a védekezésben, hiszen a több tízezer oldal feldolgozását mi magunk végeztük el. Ahol lehetett, mi magunk végeztünk el olyan jogi munkákat, amire tudtuk, hogy mást nem tudunk megkérni. Illetve olyan ötleteink voltak, amiben szinte egymást tudtuk erősíteni. Nincs kizárva a magyar jogban, hogy együttesen lehessen védekezni. Ráadásul például a strasbourgi keresetünket egyesítették is.

Megütötte a fülemet, amikor azt mondta, hogy ebben a börtönben azért sokkal kellemesebb, már ahogy a börtön kellemes tud lenni, hogy lát fát, füvet. Ez az elvesztett szabadságnál válik hirtelen jelentőssé?

Igen, sok mindent tud az ember másképpen látni, mint előtte. A szabadságvesztés arra jó, például az előzetes is, hogy bizonyos apróbb dolgokat az ember jobban tudjon értékelni. Az, ami egy szabadlábon lévő embernek teljesen természetes, akkor hívja fel szerettét, amikor akarja, akkor találkozik vele, amikor akar. Ha akar, akkor balra lép, ha akar, akkor jobbra lép, ez a börtönben nem adott. Itt van egy hierarchizált rendszer, amit én eléggé érdekesnek tartok szakmailag, annyiból, hogy korábban elég sokat foglalkoztam fegyveres testületekkel, biztonságpolitikával és itt látom, hogy keverednek a honvédség funkciói, a rendőrség funkciói, meg a Bv. funkciói. Ezeket én elkülöníteném szívem szerint.

Én azt sem tartottam soha helyesnek, hogyha a Bv. a Belügyminisztérium alá van rendelve. Ez egy örök szakmai vita a büntetés-végrehajtás során, hogy a nyomozati jogkört is gyakorló szerveket felügyelő Belügyminisztériumhoz szerencsés-e csatolni a büntetés-végrehajtást. Erre van szakmai érv, hogy ez így is szerencsés, vagy helyes. Van olyan, ami ez ellen szól. Nálam ez egy úgymond szakmai érdekesség, meg vannak olyan jogviszonyok, amik nehezen értelmezhetők. Vannak, akik úgy gondolják, mi a legénységi állománya vagyunk a Bv-nek és nekünk az elöljáróink az itteni tisztek. Nem. Mi nem honvédség vagyunk, nem rendőrség vagyunk, hogy nekünk szolgálati elöljáróink a Bv. hivatásos állománya. Ő egy külön testület a maga hierarchizált rendszerében és mi is egy külön testület vagyunk, mi fogvatartottak vagyunk. Nekem az őrmestertől kezdve tábornokig, aki utasítást ad, annak engedelmeskednem kell.

A hierarchizált rendszerről az embernek, legalábbis nekem az jut eszembe, amit a filmélmények alapján megállapíthatunk, hogy magában az elítéltek között van egy hierarchizált rendszer, van ilyen?

Vannak erre törekvések, de a Bv. ahogy látom, ezt tudja kezelni. Itt azért alapvető, hogy mindenkinek a fizikai biztonságát biztosítani tudja. Ez az én esetemben teljes mértékben megvalósul. Ezt a minimumot, hogy legalább bántódás ne érje a rabokat. Azért a Bv. is egy erőszakszervezet. Ahol bent vagyunk, itt vannak kollégák, nem tudom máshogy nevezni a fogvatartottakat, erőszakos bűncselekményt követtek el és követnek el sorozatban. Tehát nekik ez a világképük, hogy a fizikai erőszak a megoldás és ezen nagyon nehezen változtatnak a börtön körülmények is. A Bv. azt úgy látom, hogy ezt azért a maga helyén tudja kezelni, hogy ez ne veszélyeztesse a többi fogvatartottat, vagy a fogvatartottak saját magukat se veszélyeztessék.

Hányadmagával van itt a cellájában, illetve milyen munkát végez?

Vannak előírások, hogy hány négyzetméter területnek kell esnie egy fogvatartottra, milyen étkezés kell kapnia. Ezt biztosítják. Volt olyan időszak persze, amikor nem volt meleg, csak hideg víz. Az ember azt mondja, ha a többiek kibírják, akkor kibírom én is. Nehéz körülmények között látják el a börtönőrök is a feladatukat. És itt felmerült az erőszak – mert ezt is többen kérdezték -, az őrök brutalitása. Ennek se híre, se hamva nincsen szerencsére. Ami viszont van, nem az őrök részéről, de azért itt a börtönben jelen van a verbális brutalitás. Az engem is zavar, még akkor is, ha nem ellenem irányul. Ez része annak a személyiség próbának, annak a terhelésnek, amit itt kapunk

Nem tudom, hogy feltűnt-e, hogy a kérdésemre nem válaszolt?

Nem tűnt fel, az az én hibám akkor. Ha megismételné…

Tehát, hogy milyen körülmények között van, illetve milyen munkát végez?

Hárman-négyen vagyunk egy zárkában. Ez egy viszonylag jó elhelyezésnek számít a jelenlegi zsúfolt körülmények között. WC van a zárkában, a folyosón van zuhanyzó. Az étkezés, jobb, mint az előzetesben volt. Az élelmezés minőségével lehetnek gondok, de alapvetően elégséges, amit kapunk. A foglalkoztatással kapcsolatban van némi hiányérzetem, ugyanis én 18 éves korom óta dolgozom, azóta szellemi munkakörben, nekem az a normális munka. Viszont ahogy beszéltem az erőszak kultuszról meg a fizikai erőnek a mindenhatóságába vetett hit azért helyenként megjelenik itt a foglalkoztatás terén is. Szellemi munkakört nem kaptam, fizikai munkakörben segédmunkásként vagyok alkalmazva, iskola takarítói munkakörben, amit egy kis könyvtározással tudok kiegészíteni. Ugyanakkor viszont ezt jeleztem a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség felé is, hogy azért nem tartom teljesen normálisnak, hogy

húsz év egyetemi oktatói pályafutás után egy oktatási intézményben takarítóként szerzek olyan tapasztalatokat, amire azt mondják, hogy erre azért van szükségem, hogy a későbbi társadalmi re-integrációmat segítse, tehát magyarán szólva azért az egyetem részéről, ahol korábban tanítottam tapasztaltam és tapasztalok szolidaritási gesztusokat és ha a jogszabályi akadályok elhárulnak és újra taníthatok, akkor az eléggé hülyén fog kinézni, amikor azt mondom, hogy például a folyosót nagyon jól fel tudnám itt mosni a jogi karon.

Egyébként föl tudná? Ebben fejlődött?

Valószínűleg igen, bár azért vannak kritikus megjegyzések ezzel kapcsolatban. Tehát magát a szituációt nem tartom normálisnak. Én mondtam, hogy akkor akár ellenszolgáltatás nélkül is végzek szellemi munkát, vagy karitatív munkát itt a börtönben. A szabadságomat el lehet vonni, erre engem egy jogerős bírósági ítélet kötelez, de arra, hogy a szellemi karbantartásomat veszélyeztessék, hogy ne tudjak normális életet élni, amit még börtön körülmények között is meg lehetne tenni azt azért elvárnám. Vagy egy másik példát hadd mondjak, hogy van

egy olyan mondás, hogy minden társadalom fejlettségét az is mutatja, hogy a fogvatartottjaival hogy tud bánni. Na, most azért összehasonlítva a nyugat-európai börtönkörülményeket, meg a magyarországi börtönkörülményeket, akkor azért sokkal nagyobb különbséget látunk a fogvatartotti világ között, a nyugat és kelet között, mint a szabad társadalomban. Itt azért legalább 30-40 éves lemaradást látok.

Mostanság a túlliberalizáció mintájaként szokták említeni a norvég tömeggyilkosnak, Breiviknek a tiltakozását azért, hogy nem elég nagy a színes tv-je.  Itt mekkora a színes tv?

Van a zárkában egy, a szabványoknak megfelelő, 30 valahány centiméter átmérőjű kis tv. Nagyobb gond, hogy számítógéphez nem férek hozzá. Nekem a számítógépben vannak például a perirataim. Internetet nem lehet használni, még korlátozott internetet sem. Vagy például a jogtárhoz való hozzáférést, engem ez teljesen megbénít. Erre még nem készült fel úgy látom a büntetés-végrehajtás, hogy ezt kezelje. A fizikai körülményekhez tartozik a kriminális telefonvonal, amivel kapcsolatot tudok tartani a szeretteimmel, vagy a jogi képviselőimmel. Ilyen rossz minőségű telefonkészülékkel és rossz minőségű vételi viszonyokkal még nem találkoztam. És ráadásul ehhez hozzájárul, hogy rekord magas tarifa mellett kapom a szolgáltatást.

Az mit jelent, hogy rekord magas?

Olyan 100 Ft/perc díjjal. Minden megkezdett perc egy egésznek számít úgy, hogy folyamatosan megszakadnak a hívások. Van úgy, hogy egy 10 perces beszélgetést másfél óra alatt tudtam lefolytatni, vagy 15-20 részletben.

De milyen gyakran használhatja egyáltalán a telefont?

Naponta lehet használni, erre van egy időkeret, mindenkire ugyanúgy vonatkozik. Munkahelyen értelemszerűen nem lehet használni. Ha visszaérek a körletbe, ott tudom hívni a jogi képviselőt, szeretteimet, vagy egyéb kapcsolattartóimat, akiket engedélyhez kötötten tudok hívni. Ez nagyon sokat jelent.

Amikor ez az eddigi beszélgetésünk során a tárgyról magáról beszélgettünk, akkor rendkívül higgadt és okszerű kifejtéseket hallhattam. Akkor, amikor a családról esett szó, akkor csillant meg egy kicsit a szeme, hogy a családot teszi tönkre ez a helyzet.

Nekik büntetés ez igazában. Az, hogy emberhez méltatlan körülmények között kell néha találkozni. Sajnos legutóbb is így történt. Kértem a kivizsgálását, bízom benne, hogy megtörténik

Az mit jelent egyébként, hogy emberhez méltatlan?

Olyan zsúfoltság volt a beszélőn, hogy a párom rohamot kapott. Egymás hegyén, hátán voltak az emberek. Úgy kellett befurakodni egymás közé, mögötte is ültek. Nem csoda, hogy pánikrohamot kapott.

Tényleg a család állapota zavarja a legjobban?

Igen. Én a magam szempontjából nyugodt vagyok. Tehát az úgynevezett bűncselekményemmel kapcsolatban a jogi eljárással kapcsolatban teljesen nyugodt vagyok.

Úgy gondolom, ez a bírósági ítélet, ami engem idejuttatott, nem rám hozott szégyent, hanem azokra, akik ezt meghozták.

Ez a szakmai meggyőződésem. Szerencsére nem csak az enyém. Viszont, hogy ezzel kapcsolatban olyan veszteségeket szenvedjek el, amik pótolhatatlanok, vagy a szeretteim szenvedjenek emiatt, hát azt viszont nem tartom teljesen normálisnak. Se jogszerűnek.

Látja a saját életét a szabadulás után?

Próbálom összerakni. Egyrészt még tavasszal úgy nézett ki, hogy ez az őrület, ami kilenc éve tart, ugye 2009-től indult, az véget fog érni. A Kúria ítélete ennyiben egy teljesen új helyzetet teremtett. Eddig is iszonyú veszteséget okozott az embernek, hiszen nem tudtam dolgozni nyolc éven át. Hiszen még az ítélet előtt olyan sajtókampányt folytattak le és itt azért a sajtó felelőssége is felmerül, sajtó alatt nem azt értem, akik sajtótermékekben a saját szakmájuk szabályait is megszegve szolgálják ki ezeket az eljárásokat. Az ötvenes évek koncepciós perei se a bíróságon zajlottak, hanem ugyan úgy meg voltak ezek a sajtóban is ezeknek a felelősei és felbujtói és bűnpártolói. Úgy ahogy meg volt ez most is. Hanem a szabad és demokratikus sajtóban is voltak olyan hiányosságok, amik azért közvetett módon hozzájárulhattak ahhoz, hogy ezt az ítéletet így meg merjék hozni. Tehát, amikor bennünket nem kérdeztek meg, hanem csak az ügyészségnek az álláspontját ismételték másodközlésként, az hogy nem jöttek el a tárgyalásokra, Mondjuk azért is helyezték ki az ügyünket vidékre, hogy ne jöhessen el a sajtó, ne láthassa, hogy milyen érveket hozunk fel a vádakkal szemben. Ezek az érvek azért dokumentálva vannak. Annyiban könnyebb a helyzetünk, mint az ötvenes években, hogy azért most megvannak a periratok.

Mielőtt az ítélet végrehajtása megkezdődött, arról is beszéltünk, hogy megalakult egy, egyesület, amely az igazságtalanul elítéltek, vagy meghurcoltak mellett áll ki…

Ez az akció a bűnügyi költség vonatkozásában indult el. Az egyesület alapításában én is részt vettem, de akkor még nem gondoltam rá, hogy én leszek az első ügyfele, vagy az első ügyfelek egyike. Ez az akció arról szólt, hogy ugyebár bennünket köteleztek egy jelentős összegű bűnügyi költség viselésére. Ez hét millió forint. Kb. másfelet nekem, másfelet a Tátrai Miklósnak külön-külön és a fennmaradó részt pedig egyetemlegesen kéne kifizetnünk. A dolog érdekessége, hogy maga ez a bűnügyi költség sem állja meg a jogszerűség próbáját, hiszen olyanért is bennünket kívánnak terhelni, amit a jog szerint nem tehetnének meg. Nevezetesen olyan vádponthoz kapcsolódó bűnügyi költséget kívánnak velem kifizettetni, amiben felmentettek. Vagy olyan többletköltséget behajtani rajtunk, ami a perkitelepítéssel, tehát hogy nem a törvényes bíróság járt el, hanem helyette kiválasztott másik bíróság. Most ezzel kapcsolatosan felmerültek többlet útiköltségek, ezeket is velünk akarják kifizettetni. Úgy szól a törvény, hogy az elítéltet csak azzal lehet terhelni ilyen bűnügyi költség vonatkozásában, amiért ő felelős. Amiben engem felmentettek, azért nem lehetek felelős. Ami nem az én hibámból merült fel többletköltség, hogy nem a fővárosban tárgyalták ezt az ügyet, hanem Szolnokon, ezért szintén nem lehet bennünket kötelezni. A társadalmi gyűjtéssel kapcsolatban itt is meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazoknak a segítségét, akik ezt megtették az elmúlt időszakban, hogy támogatásukat erkölcsileg és anyagilag így kifejezték. Ez nagyon jól esett. Ez is azt mutatja, hogy itt nem csak a mi kis személyes ügyünkről van szó ebben a történetben.

Végezetül, már mind a két részét érintettük, kapcsoljuk össze. Ha az Orbán kormány marad, lesz-e munkája?

Ahogy mondtam, én ’92 óta kormányzati, vagy állami szférában dolgoztam, nyilvánvalóan ott nem.

Másutt se túl egyszerű, hiszen ez a megfélemlítés, vagy terror, ami például a mi ügyünket is végig kísérte, ez azért elriasztja az embereket attól, hogy bennünket alkalmazzanak.

Van rá megoldás, valami szellemi szabad foglalkozásként dolgozzam, legalábbis erre törekszem. Ezt nyilvánvalóan a börtönben nem tudom megtenni. Itt a börtönben nem tudom a családomat se támogatni. Első körben ilyen távmunkában gondolkodom, hogyha megkapom ezt a könnyítést a továbbiakban. Utána pedig, azért bízom benne, hogy a körülmények lehetővé teszik, hogy újra komoly feladatokat tudjak ellátni.

Optimális esetben mikor tudjuk a szabad ég alatt folytatni ezt a beszélgetést?

Lehet, hogy már a választásokat követően közvetlenül. Tehát erre is van esély. A következő, hogyha megvan, a strasbourgi ítélet ezt ez év őszére várjuk. Bár ez egy hosszabb folyamat, mert három hónapos fellebbezési idő van, tehát az lehet, hogy átcsúszik jövő év elejére. Elvileg jövő év elejétől is megkaphatom már a feltételes szabadulást. De hát az embernek a jogbiztonságba vetett hite azért az meggyengült. Ahogy mondom, én biztos vagyok abban, hogy a jogi fórumokon én az igazamat meg fogom kapni, de hogy ez nem lesz egy rövid folyamat, abban is.

Abban is biztos lehet, hogy április 8-án nem tud szavazni.

Szinte biztos, hiszen a perújításnak helyt adnak akkor a felfüggesztik az egész ítéletet, tehát visszakapjuk még a szavazati jogunkat is. Mert itt nem csak arról van szó, hogy az ember letölti a büntetését, után öt évig még büntetett előéletűnek számít. Három évig el van tiltva a közügyektől. Még vannak olyan kis apróságok, amik ehhez a dologhoz csatlakoznak, amik pontosan arra jók, hogy teljesen ellehetetlenítsék az életben, hiszen olyan munkakörökben dolgoztam és dolgozhattam, ahol mondjuk a büntetlen előélet feltétel volt, teljes joggal. Még az sem, akik meg van győződve a mi igazunkról, az se tud alkalmazni, hiszen a jogszabály kizárná. Tehát így mindenképpen a jogi utat nekem folytatnom kell, hogy ezt az ítéletet megsemmisítsék. Ezen vagyok, ez meg fog történni. De abban is biztos vagyok, hogy nem rövidtávon. Most első lépésként azokat a törvényben lehetőségként biztosított kedvezményeket szeretném megkapni, amire van esély, amit a jog nem zár ki. Erre akár tavasszal is sor kerülhet. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan azokat a bíróság előtti jogi lépéseket is megtesszük, amiket eddig is. Tehát perújítás, Alkotmánybíróság, felülvizsgálati kérelem, Strasbourg. Amennyiben bármelyiknél olyan eredményt érünk el, akkor a büntetés, ha meg nem is szűnik, de legalább felfüggesztésre kerül.

Szóval nem törték meg?

Nem.

A KDNP-nek ki kell szakadni a Fidesz öleléséből

Egy éve hagyta ott a Kereszténydemokrata Néppártot Lukácsi Katalin, mert az csak a Fidesz árnyékában létezik, önálló vélemény nélkül. A baloldali, ateista családból származó 31 éves politikus most még keresi a helyét – derül ki a Független Hírügynökségnek adott interjújából. Azt a pártot, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény-konzervatív-liberális értékeket. Azt mondja: Orbán Viktor kereszténységről megfogalmazott gondolatai összeegyeztethetetlenek az etnikai homogenitásról vallott nézeteivel. Bízik benne, hogy a migránsozás már nem hat az emberekre, legalábbis azokra, akik nem az új Messiást látják Orbánban.

 

Sokszor nyilatkozott, beszélt már azóta, hogy otthagyta korábbi pártját, a kereszténydemokratákat. Mennyien becsmérlik ezért, és hányan vannak olyanok, akik istenítik?

Talán senki nem istenít. Annál többen fordítottak nekem hátat, többek között volt barátaim is, sajnos néhányan átváltottak személyeskedésbe is, miközben én soha nem teszek ilyet. Vannak azért olyanok is, igaz nem sokan, akik azóta szintén elhagyták a pártot, és van egy minősített kisebbség, akik ma már árnyaltabban látják a helyzetet, azt ugyanis, hogy mi is zajlik ebben az országban.

Meglepte a párttársait a lépése?

Bizonyára volt, akit igen, de nem mindenkit, mivel ez egy folyamat eredménye volt, és tulajdonképpen mondhatom azt, hogy azok közül, akik ismerik az ügyemet, a döntő többség támogat. Például a családom is. Ebből merítek erőt a sok támadás ellen.

A családja alapvetően konzervatív, keresztény meggyőződésű?

Nem, sőt inkább baloldaliak, mármint a szüleim. Ők voltak azok, akik kezdetben nehezen viselték, hogy jobboldali lettem, mint ahogy ma is az vagyok, de most már jobban tudunk szót érteni egymással, sőt a fontos kérdésekről már ugyanazt gondoljuk. Egyébként anyukámtól sokszor megkérdezik, hogy miként viselte azt, hogy a lánya kilépett a pártból, ő azt szokta válaszolni: inkább azt kérdezzék, hogyan viselte azt, hogy belépett.

Egy ilyen lépés után többnyire azt feltételezik, hogy azért következett be, mert nem kapott meg valamilyen juttatást, vagy valami hasonló anyagi ígértet nem teljesítettek. Az ön esetében nem volt ilyen?

Legfeljebb olyanoktól, akik nem ismernek engem. Akikkel együtt dolgoztunk, azok pontosan tudták, hogy én rengeteget adtam a pártnak, elsősorban az ifjúsági szervezetnek. Sok rendezvényt szerveztem, soha nem kértem érte semmit. Tehát,

akik azt mondják, hogy az én egyetlen teljesítményem, az, hogy kiléptem a pártból, súlyosan tévednek.

Egy éve, hogy otthagyta a pártot. Azóta rosszabbodott a politikai helyzet, szóval helyesen döntött?

Igen.

A volt pártom egyre inkább csúcsra járatja a vállalhatatlanságot.

Ami az ország egészét illeti, tavaly tavasszal volt egy kis pezsgés a politikai életben, többek között a CEU-törvénnyel kapcsolatban, de aztán nyár végére, és főleg télre mély apátia következett be. Visszatérve a KDNP-re: szerintem minőségben tovább romlott. Ahogy hallottam, zajlott egy kis vita arról, hogy az eddigi utat folytassák-e, de azt a vonatot, ami elindult, már nem lehet megállítani. Másként: csúcsra járatják a sorosozást. Kérdés, hogy a hódmezővásárhelyi kudarc után ez működőképes-e vagy sem.

Akadtak egyébként önnek követői is?

Hát nem tudom, hogy követőim-e. Van néhány ember, aki utánam lépett ki a pártból, szerintem volt rájuk hatással az én döntésem.

A KDNP, amelynek ön tagja volt, szerintem nem igazán létező párt, inkább csak oldalkocsija a Fidesznek. Ön szerint igazam van, ha azt állítom, hogy nincs egyáltalán önálló léte?

A párt létezik, hiszen van tagsága is, csak a nélkülözhetetlen tartalom, az önálló vélemény hiányzik belőle. A helyi szinteken van mozgás, de ha országoson akarja magát megmutatni, az sokszor rosszabb, mintha csendben maradna.

Vagyis hiába vannak aktivistái, értelmes akcióképes emberei, ha egyszer nincs önálló vélemény, nem vállal soha konfliktust, ami persze a Fidesszel kötött szövetségen belül nem is lehetséges. Hiszen tudjuk a Fidesz milyen diktatórikus hajlamú, még a saját kebelén belül sem tűri az önálló véleményt, akkor hogyan jelenhetne meg ilyen a hozzácsatolt pártban? A változáshoz elsősorban a párt vezetésének is újjá kellene alakulnia, és ki kellene szakadnia a Fidesz öleléséből. Én abban a reményben tevékenykedtem az ifjúsági szervezetben, még ha naivnak is tűnt az elképzelés, hogy majd valamikor megalakíthatjuk a

Kereszténydemokrata Párt 2.0-át, hogy az új generáció majd egy sokkal szerethetőbb KDNP-t hoz létre.

Úgy látszik ez tényleg naiv gondolat volt… Hát igen, mert a többiek, az ugyancsak reformot akarók, vagy kikoptak, vagy belesimultak a rendszerbe, vagy, mint én, elhagyták a pártot.

És most ön, politikai értelemben, hol áll? Maradt a jobboldalon?

Nem tudok ilyen skatulyákban gondolkodni. Magamat, mint kereszténydemokratát, középre pozícionálnám, bár igaz, magát mindenki középre helyezi.

Sok mindenben konzervatív vagyok, sok mindenben liberális.

Jelenleg nem tartozom egyetlen párthoz sem, aktivistaként segítem a Viszlát kétharmad egyesület tevékenységét. Az a célunk, hogy minél több embert vigyünk el április 8-án szavazni. Ami a jövőt illeti: bennem van ambíció közéleti szerepet vállalni, de jelenleg nem látok olyan pártot, amelyhez nyugodt lelkiismerettel tudnék csatlakozni. Most úgy gondolom, hogy ehhez egy új pártnak kellene megjelennie a színen.

Ha feltétlenül szeretném önt valahova besorolni, akkor leginkább az új hódmezővásárhelyi polgármester, Márki Zay Péter irányvonalát kellene említenem?

Nekem ő nagyon szimpatikus, a megszólalásai is motiválóak, inspirálnak és erőt is merítek belőlük. Gyönyörű volt a tanúságtétele, amit a választások éjszakáján mondott. Úgy érzem, hogy rokon a gondolkodásunk, európai, piacpárti, vallásos, katolikus, mint én, szerintem sok mindenben szót tudnánk érteni. Ő mondta, hogy a legnépesebb párt tagja, mégpedig a kiábrándult fideszeseké. Én is ezt erősítem, bár a Fidesz tagja soha nem voltam.

A család többi tagja is hívő?

Nem. A szüleim vallástalanok, és ateisták.

Akkor mi az, ami önt közel vitte a hithez?

Soha nem voltam ateista, inkább útkereső. A legtöbbet a gimnáziumi filozófia óra jelentett számomra ezen az úton, gondolkodásra ösztönzött. Annak ellenére, hogy szinte semmiben nem értettem egyet a tanárommal, de egy hatalmas követ dobott az állóvízbe, a lelkembe. Arra ösztönzött, hogy keressem az igazságot. Így kerültem az ELTE filozófia szakára, amit ugyan nem fejeztem be, de ott megtaláltam a hitet, a személyes Isten-kapcsolat kegyelmét.

Otthonról nem ezt hozta, akkor történt valami olyasmi az életében, ami ezt a váltást – már ha váltás volt – előidézte?

Nálam nem történt ilyen, szervesen alakult így. Az igaz, hogy a neveltetésem, a normák alapján, tehát nem vallási alapon, de keresztényi értékek szerint történt. Ahogy Antall József fogalmazott: Európában az ateista is keresztény.

A testvérei is hívők lettek?

Nem, mindketten ateisták.

A harcosságát vagy a nyilvánosság vállalását a család üdvözli?

Mellettem állnak, a szüleimről beszélek, a testvéreim járják a maguk útját, és remélem, hogy nem nehezítem a sorsukat, mert ugye manapság ez sem egyszerű. A harcosságomat egyébként anyukámtól örököltem.

Orbán Viktor nagyon sokszor hivatkozik a kereszténységre. Ön szerint mennyire hiteles, amit mond?

A saját táborának abszolút hiteles. Ennek a tábornak hitelesebb mérce Orbán Viktor szava, mint a római pápáé, ami persze katolikusként meglehetősen botrányos vélekedés. A csendes többség számára azonban nem rokonszenves, hogy a miniszterelnök a kereszténységről beszél. A rendszerváltás előtt az állampárt is igyekezett úgy feltűnni, mintha ő lenne a kereszténység igaz képviselője, hiszen az a béke vallása, és a katolikus egyháznak tilos nyugati hatalmak a fegyverkezést támogatják, míg mi a béketábort képviseljük.

A mai hatalomnak is van olyan törekvése, hogy éket üssön a világ egyház és a nemzeti egyház közé. Orbán Viktor, miközben sokat hivatkozik a kereszténységre, ugyanakkor etnikai homogenitásról beszél, ami elfogadhatatlan.

A kereszténydemokrácia a második világháború sokkja után azzal jelent meg és azzal mutatott újat, hogy meg kell haladni ezt a fajta nemzetközpontúságot.

A fiatalokra mennyire hat ez a nemzetközpontú gondolkodás?

A fideszes fiatalok biztos elfogadjak, de a keresztény fiatalok, akik között én mozgok, ott azért nevetséges ez a pótmessiás szerep. Ugyanakkor nagyon sokan elhiszik, hogy maga Soros a sátán, az ENSZ is ellenünk van, és Orbán Viktor, Krisztus helytartójaként megment bennünket a gonosz erőktől.

Hódmezővásárhely nem arra mutatott példát, hogy van esély ezen túllépni?

Mindenképpen van remény. Volt nemrégiben egy vita képviselőjelöltek között Sárospatakon, még a nézőközönség részéről sem merült fel a migránskérdés, Soros neve sem hangzott el. Természetesen tudom, hogy a hiszterizált tábor ezt a kérdést nem fogja elengedni.

Olyannyira nem, hogy egyre képtelenebb ötletekkel állnak elő a fideszesek. Gondolhatjuk, hogy ezek a fenyegető, riogató akciók most már inkább kontraproduktívak?

Úgy érzem, hogy a kormány tizenkilencre lapot húz, mert nem tud mást tenni. Ha már elindult ezen az úton, már nem tud letérni róla, aztán majd meglátják, hogy jéghegynek ütköznek-e vagy sem. Amennyiben irányt váltanának, elbizonytalanítanák a tábort. Hogy milyen a hatása? Nem vagyok biztos benne, hogy motiváló, már csak azért sem, mert időnként kifejezetten nevetségessé válik.

Én bízom abban, hogy az állampolgárok bölcsebbek annál, mintsem elhiggyék, hogy minden laktanyában, vagy a lakásukon migránsok lesznek.

Már csak azért is, mert látniuk kell, hogy azok a bevándorlók, akik ide érkeznek, nem akarnak egyáltalán itt maradni. Ma tehát inkább az a kérdés, hogy kivándorló ország lesz-e Magyarország.

Most éppen doktorandusz az egyetemen. Mi a témája?

A rendszerváltás.

Ha már rendszerváltás: az utóbbi időben több olyan interjút is készítettem, ahol az alanyok arról beszéltek, ők még nem éltek demokráciában. Ön, fiatalként mennyire tudja elfogadni ezt az állítást?

Alapvetően a keresztény közösséget kutatom, tehát a KDNP a kutatásom tárgya, ezért nagyon sokat foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy az egyház mennyire volt aktív a rendszerváltásban. Nos, egyáltalán nem volt az, az egyházzal egyszerűen megtörtént a rendszerváltás, alakítóként nem vett részt benne. A keresztény társadalom éppen ezért nagyon megtörten szembesült a rendszerváltással, és talán az a legnagyobb értéke ennek a váltásnak, hogy mindezt sikerült vér nélkül lebonyolítani. Nagyon nagy dolog, hogy a teljesen másként gondolkodó feleknek sikerült egy asztal köré gyűlniük és megvitatni a feladatokat.

Ma a rendszerváltásnak kifejezetten rossz a recepciója, és ez is talán a polgárosodás, a középosztály hiányával magyarázható, de biztos vagyok benne, hogy egyszer nagyra fogja értékelni a történelem ezt az átalakulást.

Gondoljunk például arra, hogy ma már egyáltalán nincs vita, ott pedig – az ellenzéki kerekasztalnál – Orbán Viktor is milyen szép arcát mutatta.

Említette, hogy akkoriban, szemben a mai helyzettel, egészséges vita folyt a különböző nézeteket vallók között. Vajon mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy erre újra képes legyen a magyar politika?

Ez sajnos szocializációs hiányból fakad, és minden pártban jelen van. A mai ellenzéki pártok mutathatnának példát. Mondjuk abban, ha tudnának tartalmi kérdésekben egyeztetni, és túllépnének a személyeskedő, kicsinyes gondolkodáson. Erre éhez és szomjaz a magyar közvélemény.

Bécs azonnali bocsánatkérést követel Lázár Jánostól

Bár a Facebookról ugyan már levették, mégis kitört a nemzetközi botrány Lázár János bécsi videójának megjelenése után. A magyar miniszter ugyanis átrándult az osztrák fővárosba, hogy azt piszkosnak, koszosnak nevezze, s a bevándorlók nyakába igyekezett varrni az előforduló bűnügyeket. Megjött a válasz: Renate Brauner, Bécs nemzetközi ügyekért felelős tanácsnoka megdöbbenését fejezte ki azért, mert a magyar politikus a szomszédos ország fővárosát becsmérelni merészeli.  Barbara Novak, az osztrák szociáldemokrata párt (SPÖ) képviselője pedig azt mondta: „úgy tűnik, hogy miután Orbán Viktor egy hete katasztrofális vereséget szenvedett, nem riad vissza semmilyen eszköz használatától. Az osztrák politikus azonnali bocsánatkérést követel a magyar politikusoktól. Reagált a Lázár János által megjelentetett videóra a Bécsben élő Braun Róbert is, akit felháborodásának okáról kérdezte a Független Hírügynökség.

 

Lázár János a menekülteknek tulajdonította a „megdöbbentő” bécsi állapotokat. Az állítja, hogy kosz, piszok, bűnözés uralja a várost. Bécsben élő magyarként azonnal reagált. Ennyire sértette önt a videó?

Személyesen, magyarként és bécsiként vagyok megsértve. Ez egy csodálatos város, fantasztikus emberekkel, osztrák és cseh kollégákkal, de vannak itt francia, vietnami és amerikai barátok is. Az osztrákok befogadóak, egyenrangúnak tekintik azokat, akik menekültek a borzalmak elől, vagy csak más életre vágytak, ahogy én is tettem. A város tiszta, kiváló közlekedéssel, világos vízióval: minden élhetőségi rangsor élén szerepel. Ezért aztán elfogadhatatlannak, megalázónak és végtelenül aljasnak, cinikusnak tartom Lázár János videóját. És tegyük hozzá gyorsan: nem a magyar miniszter tiltotta le a videót, hanem a Facebook, mert a világháló adminisztrátorai úgy látták, hogy az sérti az emberi normákat.

A magyar miniszter azt is állítja, hogy az utcákon sok a menekült, ezért a helyiek közül csak a nyugdíjas fehér keresztények maradtak ott. Nem gondolja, hogy mindez nem a bécsiek sértegetését, hanem a hazai kampányt szolgálja?

Lehet, de minden állítása nettó hazugság. Bécs nem koszos, s ez pontosan ki is derült a videóból. Aki kicsit is megnézte, láthatta, hogy a város tiszta, ráadásul átvitt értelemben is. Bécs közel fele bevándorló hátterű, ettől a sokszínűségtől is csodálatos ez a város, ahol különféle kultúrájú emberek képesek együtt élni. Ezért sértő, amit Lázár János állít. Rendszeresen megyek a török negyedbe, mert ott van az egyik legjobb piac, ott vannak a legjobb keleti vendéglők.

Ami pedig a kampányt illeti: Török Gábor egyszer azt írta, hogy a Fidesz, illetve Orbán bicskanyitogató megszólalásaival a legnagyobb hatékonysággal tematizálta a nyilvánosságot. Pető Iván viszont erre azt mondta, hogy ha egy elemzőnek csak a politikai haszonelvűség számít, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy Hitler Adolf is tökéletesen tudta a közbeszédet tematizálni a zsidókérdéssel.

Vannak normák, amiket nem lehet megsérteni, erre a kampány sem adhat felhatalmazást. Senkit nem lehet megalázni, nem állíthatja senki, hogy muzulmánok szennyeznék a „rendes keresztény emberek” világát. Ez náci beszéd, ahogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa olyan pontosan megfogalmazta Orbán Viktor politikáját kritizálva. Mindez pedig nem csak az afrikaiakat, a közel-keletieket vagy dél-amerikaiakat, hanem bennünket európaiakat is sért.

Néhányan azért hozzászóltak Facebook bejegyzéshez, s volt olyan magyar, aki szerint a bécsiek sok esetben úgy gondolkodnak, ahogy Lázár János. Ezt olvastad?

Nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy ez az ostoba magyar kormánypropaganda egyenes következménye. Ha az emberek aggódnak, mert félelemben tartják őket rasszista politikusok, akkor ennek ez a következménye. Ebben nincs semmi új. Legfeljebb abban van újdonság, hogy ezt az elfogadhatatlan mocskot exportálni akarja a magyar kormány.

Díszletnek használják Bécset saját undorító politikájukhoz.

Ha az osztrákok értenék Lázár János bejegyzését, vagy videóját, akkor hogyan reagálnának? Van bármilyen kutatás arról, hogy az osztrák állampolgárok hogyan viszonyulnak a menekültekhez?

A nagy menekülthullám idején, 2015-ben Bécs egy emberként mozdult meg, hogy segítsen. De nemcsak az emberszerető osztrákok, hanem az intézmények is, tehát a hivatalos Bécs is befogadta a szenvedés vagy a halál elől menekülteket. Szemben a magyar katolikus püspöki karral, a bécsi érsek személyesen ment ki segíteni a rászorultaknak. A városrész, ahol élek, megnyitotta a templomot és a kolostort. Az oktatási minisztérium utasításba adta minden iskolának, hogy kötelező befogadni menekülteket és a gyerekek elosztását is megszervezte. Így került a lányom osztályába négy menekült kisgyerek. Ma mindegyikük az osztály büszkesége és a kis közösség egyenrangú tagja. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki szolidáris volt, de nagyon sokan együttéreztek velük.

A kormány pedig nem hangolta az állampolgárokat azok ellen, akik az életüket mentették.

Amikor beszélgetünk, akkor még nincs diplomáciai botrány, de várható. Ugyanis Kurz kancellár fogadta ugyan a közelmúltban Orbán Viktort, de meglehetősen feszült a viszony a két ország között. Tovább romolhat a helyzet?

Nehéz mást elképzelni. Ezért is végtelenül cinikus, amit Lázár és társai Magyarországon csinálnak, s ezeket a viszonyokat exportálni újabb mélypont. Ámbár ezt csak óvatosan mondom, mert érnek meglepetések. Mindig van lejjebb.

Amíg itthon éltél, foglalkoztál politikai kommunikációval, kampánnyal, gondolom, nem meglepő, ha a választási harc idején hazudnak a politikusok?

Hazugság és hazugság között van különbség. A magyar jobboldal már túl van azon, hogy egyszerűen hazugságról lehessen beszélni. Aljasul használt közpénzzel, lopott vagyonokkal „filter buborékká” változtatták Magyarországot. Ezt a szót általában a közösségi média torzításaira használják, ma Magyarország nem virtuális, hanem nagyon is valóságos filter buborék. Ez nem hazugság, hanem alternatív világ alkotás. Egy hazug, cinikus és veszélyes világ teremtése. Lelkük rajta.

Lázár egyébként azt is mondta, hogy ha azt szeretnénk, hogy Budapest olyan legyen, mint Bécs, akkor szavazzunk az ellenzékre. Ami kommunikációs hiba, hisz a magyar fejekben az osztrák főváros azért egész élhető hely.

A hatalmas mocsokkal, ami Mészáros Lőrinc lapjaiból vagy az Andy Vajna televíziójából ellepi az országot, könnyű megváltoztatni a Bécsről kialakult képet. Magyarországnak már súlyos tízmilliárdokba került, hogy a hazafi Soros Györgyöt, aki vagyonának egy részét Magyarország felvirágoztatására áldozta, ördöggé változtassa Orbán Viktor kormánya. Semmi nem számít már, mert a mocsok minden beborít, s akadályozza a jó szándékú emberek tisztánlátását is. Bécs reputációja – ahol az Unióba való belépéskor még kávéházat akart nyitni a vállalkozó kedvű magyar ember – könnyen elpusztítható, ha a hatalomnak arra van szüksége. Ettől persze Bécs marad a régi, csak a magyarok fejében változik pokollá.

Egyébként pedig itthon folytatódik a gyűlöletkampány, annyi a változás, hogy Soros György helyett az ENSZ ellen kívánja hergelni a kormány a magyar népet. Lehet ezt tenni diplomáciai botrány nélkül?

Talán nem, de az látszik, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa kemény ember, aki ki merte mondani, hogy „Orbán rasszista és idegengyűlölő”. Ebből nemzetközi botrány lett, hiszen egy európai ország kormányfője szembe kerül egy nagy tekintélyű nemzetközi diplomatával. Ez szerintem mérhetetlenül sokat árt az országnak, illetve a magyar embereknek. Lehet, hogy Putyin és az emberei megvédik az országot az ENSZ-ben. Az persze kérdés, hogy ez jó lesz-e Magyarországnak?

Jobb később, mint soha

Alighanem megfelelő fórumot talált a Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján a miniszterelnök arra, hogy kifejtse nézeteit a hazai gazdaság állapotáról. Felvonultatta a magyar gazdaság valamennyi „nagyágyúját”, a mindig bólogató Parragh Lászlót, a gazdasági perspektíváinkat négy évtizedes távlatban vizionáló Matolcsy Györgyöt, és az időnként a pálya széléről beszóló gazdasági minisztert, Varga Mihályt is, aki köztudottan nincs beszélő viszonyban a bankelnökkel. Katona Tamás egyetemi tanárt, korábbi pénzügyi államtitkárt arra kértük, segítsen elemezni az elhangzottakat.

 

Orbán Viktornak soha nem volt erőssége a gazdaságpolitika. Harmadik kormányzati ciklusának végére sikerült beletanulnia? 

Nem eléggé. Ha így folytatja, még legalább harminc-negyven év kellene, mire ő tényleg megértené a gazdaság működésének lényegét.

A kamarai beszédből kitűnik, valójában mi az, ami mára világossá vált számára?

Szerintem ő még mindig nem a gazdaságban, hanem a hatalomban gondolkodik. Ha valamit megértett, akkor az az, hogy sikerült megoldaniuk egy látszólagos ellentmondást: működik a gazdaság akkor is, ha nem a törvényszerűségek, hanem a saját szájuk íze szerint működtetik. Ezzel csak az a probléma, hogy közgazdaságilag ez nem igazolható. Sikerjelentéseket adnak ki, holott

valójában folyamatosan csúszunk lefelé.

Kettészakadt az ország, milliók lecsúsztak és csak egy nagyon vékony réteg az, amelyik haszonélvezője ennek a „gazdaságpolitikának”. Távolodunk a 21. századtól, a modernizációtól, Európától. A 2004-ben csatlakozott országok közül nálunk a legalacsonyabb például a háztartások egy főre jutó fogyasztása, a magyarok várható élettartama a férfiak esetében az utolsó, 28. helyen van. Csak abban bízhatunk, hogy a britek kilépésével előbbre léphetünk a 27. helyre.

Ez reményteljes.

Borzasztó állapotokat teremtettek az elmúlt nyolc évben, de az tény, hogy kialakítottak egy vagyonos réteget, a közvetlen baráti körükből.

Azt ígérte Orbán Viktor, megteremti a hazai burzsoáziát…

Igen, de ez csak egy mikró burzsoázia.

Azt is ígérte, hogy a multik rovására teszi mindezt.

Ígérni sok mindent ígért, a valóság az, hogy

a multik soha nem élveztek akkora állami támogatást, mint most.

Azok a nyugati cégek, amelyek munkahelyteremtést vállalnak, egy-egy dolgozó után 20-30 milliós támogatást kapnak. Ne gondolja senki, hogy mondjuk a rezsicsökkentésből a multik nem jöttek ki jól.

Ebben a kamarai beszédben úgy jellemezte az MNB elnökét, mint aki „hazafias érzelmű”, illetve „nemzetközi kitekintésű” „kormányzó”. Ön is így látja?

Matolcsy megítélésében alighanem egyedüli álláspontot képvisel Orbán Viktor. Van az ismert gyerekjáték, amikor pálcikákból kell kirakni a római számokat, és egy-egyet el kell mozdítani. Matolcsy ezt úgy játssza, hogy a XXI-ből elveszi az I-et és a két iksz közé teszi.

Ez a munkalapú magyar társadalom modellje.

Azt is mondta a miniszterelnök, hogy a gazdasági szakembereinek az érdeme, hogy sikerült megteremteni a munka becsületét. Csak azt nem tette hozzá, hogy a közmunkát már a kormányzat sem tekinti valódi munkának. Ezért nem adják meg nekik a minimálbért sem, ami már önmagában is nonszensz az Európai Unióban. Nem dolgozóknak csak „foglalkoztatottnak” tekintik őket.

Igazságtalanok volnánk, ha nem említenénk meg: az államháztartás kétség kívül működik…

Ez nem az Matolcsy, inkább Varga Mihály érdeme. De ehhez figyelembe kell venni, hogy hét év alatt mintegy 2600 milliárd forintot vontak ki az oktatásból és szociális szférából. Ha ellehetetlenítik az egészségügyet, tönkre teszik az oktatást, akkor nem a 21. század felé megyünk.

Vagy említhetnénk a GDP növekedését A kormány arról beszél, hogy néhány évtizeden belül utol fogjuk érni a fejlett Európai országokat. Ez mégis csak biztató perspektíva. Nem így látja?

Már említettem, az elmúlt hét évben folyamatosan csúsztunk lefelé, ebből a perspektívából nézve már-már olyan érzetünk lehet, mint amikor a szovjet vezetők arról beszéltek, hogy a szocialista országok egy-két év múlva lehagyják Amerikát is. De visszatérve: az az ígéret, hogy gyorsabban fogunk fejlődni, mint az Unió átlaga, nem nagy dolog, és kifejezetten Orbán szája íze szerint való. Az ő szemében az olyan miniszter a jó miniszter, aki nem egy évre, hanem négy évre ígér 4 százalékos növekedést, mert azt a tanácsadói is megmondhatták neki, hogy ebben

a mai magyar gazdaságban nincs reálisan évi 4 százalékos növekedési potenciál.

A jelenlegi uniós támogatások mintegy 2,5 százalékot tesznek hozzá a hazai GDP eredményéhez. Tavaly valóban meg volt a 4 százalék, de a tavaly előtti nagyon alacsony értékhez képest most 20 százalékkal nőtt a beruházások volumene, ami hajszállal is, de még mindig a tavaly előtti szint alatt maradt. Az építőipar teljesítménye is két számjegyű növekedést produkált, de ez is csak 4 százalékkal magasabb a 2015-ösnél. A volumenindexeknek ez a lényege: ha

egy bili helyett kettőt gyártanak az 100 százalékos növekedést jelent.

A hosszú távú 4 százalékos növekedés szerintem ezért is kizárt dolog.

A nyugdíjasoknak ez fájhat, hiszen azt ígérték, hogy ezentúl 4 százalékos GDP növekedésnél számíthatnak majd csak a nyugdíjprémiumra.

A Bajnai-kormány annak idején ezt 3,5 százalékhoz kötötte, Orbánék 4 százalékra emelték. De 2014-ben nem tartották be a törvényt, akkor megvolt a 3,5 százalékos növekedés, ám szóba sem került a prémium lehetősége. Még egy dolog elhangzott, ami a nyugdíjasokat érintheti: azt mondta, hogy megtartják a 40+ lehetőségét. Ezek szerint felmerülhetett, hogy mégsem tartanák meg.

Beszélt arról is, hogy az európai országok örülnének, ha az adórendszereket lehetne harmonizálni. Orbán szerint ez nekünk nagyon nem volna jó. Így látja ön is?

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az Európai Unióban mostanában csak az adóalapok harmonizációjáról van szó, az adók egységesítéséről nincs. Ez is

ugyanolyan mellébeszélés, mint általában minden, amikor az uniós „közösködést” támadja.

Hogy mi lenne nekünk jó és mi nem? Nálunk a legmagasabb az általános fogyasztási adó, rossz lenne a magyar embereknek, ha lejjebb kellene szállítani? Kétségtelenül alacsony most nálunk a társasági nyereségadó, amiből ráadásul egyes cégek még stadion építésre is adhatnak. De ehhez hozzá kell adni az iparűzési adót, ami bruttó szemléletű, s ha ezt is bele kalkuláljuk, máris nem olyan alacsony a társasági adónk. A szociális hozzájárulási adót tovább csökkentik, büszkélkedik a miniszterelnök, ami egyébkén Európában sehol sem adó, hanem járulék, a társadalombiztosítás forrása. Mi adóvá „tettük”, azzal pedig azt csinál a kormány, amit akar.

Szétverték a különböző államháztartási alrendszereket,

mert Orbán nem visel el semmi olyat, ami független lehet tőle. Közben egy normális munkáltatói járulékból fedezni lehetne az európai színvonalú egészségügyet. Említhetném a pénzügyi tranzakciós illetéket, ami szintén komoly terhet jelent az embereknek. A bruttó hazai termékhez viszonyítjuk az adó- és járulék koncentrációt, és ebben cseppet sem állunk annyira jól, mint az kitetszik a kijelentésekből.

A személyi jövedelemadó lassan egy számjegyű lehet, ennek biztosan örülhetünk…

Ez azt jelenti, hogy a bank vezérigazgatója is ugyanannyival járul hozzá a közös költségeinkhez, mint a pénztáros, vagy a sofőrje. Európában példátlan, egyedül nálunk van, hogy a minimálbér adója ugyanannyi, mint a vezérigazgató esetében. A több kulcsos adózásnak éppen az volna a lényege, hogy azok vállaljanak többet a társadalom terheiből, akiknek magasabb a jövedelme. Ez nemcsak a munka, hanem a tőke jövedelmekre is vonatkozik. A gázszerelő a száz milliárdos vagyonából ugyanoly arányban járul hozzá a büdzséhez, mint a lakatos az övéből. Ez nevetséges. A milliárdos vagyonokat nálunk most ingyen lehet örökölni, ebből is látható, hogy teljesen torz az adórendszerünk.

Volt egy másik kijelentése is a kamarai évnyitón: azt mondta Orbán Viktor – idézem  – „nem is függünk az uniós támogatásoktól, hiszen a Magyarországon előállított összes érték több, mint az a nagyjából 1200 milliárd forint, ami évente az EU-tól jön. E nélkül is sikeresek lennénk, csak most pont az van, hogy ezt épp adják, szóval elfogadjuk. Ugyanis nekünk nem az EU pénze kell, hanem csak a piacaik. Ezért kell uniós tagnak maradnunk, hogy hozzáférjünk a piacaikhoz”. Egyetért ezzel?

A multik termelik meg a magyar export négy ötödét. A magyar gazdaságpolitika érdeme, hogy ide települtek olyan nagy cégek, mint a Mercedes vagy az Audi, de a magyar kkv-k alig tudnak exportálni. Hogyan képzelte el ennek fényében, hogy majd mi „piacokat szerzünk” Európában? Alacsony a beszállító kis- és középvállalkozások aránya is. A multik hozzák magukkal az úgynevezett első körös beszállítóikat, a második, harmadik körös beszállítók a nemzetközi gyakorlatban általában a hazaiak közül kerülnek ki. De a mi esetünkben ez sem igaz. Hogy mi nem szorulunk rá az Unió pénzére? Ekkora badarságot! Abból élünk. Ha most leállítanák a finanszírozásunkat, akkor a gazdaság fél- és egy százalék körüli lehetne a GDP növekedésünk. Erre mondtam az elején: még legalább 30-40 évet kellene tanulnia, hogy megértse a gazdaság működését.

Ne a bosszúállásra hangoljuk magunkat

A kormány bekebelezte a közrádiót, tévét, és a hírügynökséget is, az írott sajtó szereplői közül pedig gyalázatosan elsöpörte a Népszabadságot, azt a lapot, amelynél határozottan érezhető volt a közszolgálatra való törekvés, ami különösen értékes volt a közrádió és a köztévé átérzett hiánya miatt – mondta Gombár Csaba, a Magyar Rádió egykori elnöke (1990-93) a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Szerinte a a BBC közszolgálati eszménye soha nem valósult meg, mert a közhangulatot a kormány és az ellenzéki pártok részéről is az elégtételvétel, a megtorlás, a bosszúállás szelleme befolyásolja.

Azt mondtad, most mikor megérkeztem, hogy nem mentetted el a telefonszámom, és csak ezért nem mondtad le ezt az interjút, mert igazában nincs neked már új mondandód, amit persze én nem hiszek el, de mégis érdekel, miért nem akartál nyilatkozni?

Elnézést ezért a fogadtatásért! Úgy érzem, a közszolgálati intézményekről az elmúlt évtizedben már mindent elmondhatót elmondtak. Azt az álmot, amit a BBC közszolgálati eszménye, mint etalon jelent, sokszor felidézték már, de Magyarországon ez sose valósult meg, ilyen sohse volt, most meg pláne nincs. És manapság semmi jelét nem érzékelem annak, hogy ez hamarost kialakulhatna.

Miért nem?

Kevés erre az esély, bárhonnan nézem. A közhangulatot a kormány és az ellenzéki pártok részéről is az elégtételvétel, a megtorlás, a bosszúállás szelleme befolyásolja. Úgy tetszik – ez hallik, mint a „nép” kívánságának  való megfelelés -, hogy egy esetleges kormányváltásnál nem kényeskednének, hanem a büntetőjogot a politika eszközeként használnák fel. Így aztán a Fidesz-kormány se alaptalanul riogat ezzel. Egy ilyen politikai klíma eleve nem kedvez a tárgyilagos közszolgálatiság kialakításának. Ahhoz pedig, hogy egy közszolgálati híradás folyamatosan működjön, ezeknek az intézményeknek egyfajta corpus separatumként, különleges jogi státusszal, viszonylagos autonómiával rendelkező szervezetként kellene léteznie. Vagyis a politikai pártoktól és a kormánytól intézményesen függetlenül, autonóm módon, a törvényhozás által biztosítva ehhez a szabályozási  és az anyagi feltételeket. Az ilyen közszolgálati szervezet, mint különálló test az államszervezeten belül, ha sikeres, a saját tradíciója által erősödik és létezik. De nemhogy tradíció nincs, még szándékot is nehezen lehetne találni most egy ilyen rendszer kialakítására.

Azt mondtad, hogy a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon közszolgálat, vagyis ezt magadra is, mint hajdan volt rádió-elnökre is értetted? Ez csak azért lep meg, mert a személyedet egyfajta mítosz lengi körül…

Szerintem akkor sem volt. A rendszerváltozás persze különleges, nagy idő volt modernkori történelmünkben. Sokan akartunk a kormánytól és a politikai pártoktól független, tárgyilagos közszolgálatiságot, törekedtünk erre, de mint említettem, ehhez intézményes alapokat kell teremteni, ha már tradíciók nem voltak. Ehelyett azonban csak a politikai konfliktusok sűrűsödtek az akkori egyetlen televízió és rádió körül. Igaz, sok pozitív törekvéssel találkoztam a politikusok körében is, de még többen voltak, akiknek nem volt ínyére az önállósodásunk, főként nem annak esetleges törvényes intézményesülése. Úgy telt el az akkori idő –  kissé paradox módon így fogalmaztunk -, hogy kint sztrájkolnak, bent tüntetnek.

Mi volt a baj?

Az, hogy nem tudott stabilizálódni a kívánatos, viszonylagos autonómiánk, nem sikerült elérni, hogy a kormány ne akarjon beleszólni a különféle középvezetők kinevezésébe, és hogy erre más pártoknak se legyen befolyásuk. Talán nem volt elég időnk, hogy megértessük, minden erőcsoportnak érdeke lett volna az autonóm sajtó megerősödése. A néha durva konfliktusok a pártok és személyesen a politikusok között a rendszerváltás mikéntjéről és a személyi helyezkedésekről közvetve lecsapódott ránk is, az állami TV-ből és rádióból mássá lenni kívánó intézményekre is. Így a közszolgálatiság  helyett jöttek a megtorlások, a tömeges elbocsátások.  Mára meg lett újra állami TV és állami rádió.  És egy új jelenség: a közösségi média. Ez a facebookos, twitteres világ olyan, mint a fekete lyuk. Egyszerűen benyel, eltüntet, semlegesít minden olyan tárgyilagosságra való törekvést, amelyet a közszolgálat eszményével írhatnánk le. Pokorni Zoltán mesélte egyszer, hogy a közösségi média egy sor dolgot tesz lehetetlenné országosan, és az ő kerületében is. Az emberek ugyanakkor rákaptak arra, hogy beleszólnak mindenbe, mert ezáltal úgy érzik, hogy tényleg és azonnal részt vesznek a döntéshozatalban, és a dolognak ez az oldala pozitív. Csak hát ennek az azonnaliságnak számos, a meggondolatlansággal járó negatív és persze a minőségi hírforrásokra is romboló hatása van, az alpári, gyalázkodó stílusról már nem is szólva. És mindennek tetejébe a világ legerősebb országában ott a globálisan ható Trump-jelenség, hisz az elnök ebben a közösségi médiában lubickol.

És te?

Én régimódi vagyok. Nekem így is rövid a nap ahhoz, hogy végigolvassam és felfogjam mindazt, ami engem érdekel, s úgy érzem, nem hiányzik a facebook és társai. Ám ki tudja – hátha kihagyok valami fontosat.

Értem én, hogy a közösségi platformoknak negatív hatásuk lehet a közszolgálatra. De alapvetően nem a kormány az, amely elferdíti azt rossz irányba?

Ebben nincs közöttünk vita. A kormány bekebelezte a közrádiót, tévét, és a hírügynökséget is, az írott sajtó szereplői közül pedig gyalázatosan elsöpörte a Népszabadságot, azt a lapot, amelynél határozottan érezhető volt a közszolgálatra való törekvés, ami különösen értékes volt a közrádió és a köztévé átérzett hiánya miatt. A közösségi médiát meg azért is említettem, mert sajátos módon, minden oldalról azt halljuk, hogy erősen torzít.  Az ellenzék a Fidesz-trollok  ármányáról beszél, a  kormányszócsövek  szerint pedig döbbenetes a baloldali meg liberális túlsúly és gyűlöletkeltés.

Végül is jó, vagy rossz, hogy létezik ez a csatorna?

Nem tudom. Nem zárnám ki, hogy lehet pozitív hatása; hogy egyszer majd felbukkan vele és benne egy kiegyensúlyozó lehetőség. Ezt a megoldást azonban még nem izzadta ki magából az emberiség. Hiszen még a híresen higgadt Britanniában is a BBC-vel együtt sikerült belegyalogolniuk a Brexitbe. Az a helyzet alakult ki, és ezt most általános tanulságként fogalmazhatjuk meg, hogy amikor a szélsőséges vélemények tömegével találkoznak a média-fogyasztók, a tárgyilagos megközelítés már sokakat nem érdekel, nem köt le. Amikor egymásnak feszülnek a táborok, akkor az olvasók, nézők, azonosulva a küzdő politikai felekkel azt értékelik, aki rátesz még egy lapáttal, aki erőset mond, jól odacsap. Vagyis a közszolgálat tárgyilagossága, ha egy ország politikai erői drámaian megosztottak, még önmagában keveset ér.

Ezek szerint nem pusztán elviseli a társadalom, hogy nincs közszolgálat, még csak igénye sincs rá?

Van, akinek van. Nekem van, kiváltképp a rádióra, amely mint a valahai Magyar Rádió nem mellesleg egy kulturális kincsesbánya is, a zenétől az irodalmon át az ország közéleti történéseiig. Az a nagy civilizációs tevékenység, amelyet a Magyar Rádió végzett a húszas évektől kezdve, változó politikai színezettel,  a mai rendszerben a közszolgálati rádiónak ez a része is tönkremegy. Egy közrádiónak az éle a politikai híradás, közvetítésekkel, stílusával az határozza meg a karakterét, és befolyásolja az irodalmi, de még a zenei szolgáltatást is. Ugyanakkor be kell látnunk a negyedszázaddal ezelőtti időkről szólva, hogy egy csomó illúziónk volt a globalizációt, a demokráciát, a nyilvánosságot, a politika lehetséges minőségét illetően. Egyedileg és egyénileg a plurális politikai erők kínálata nagy lehetőség, közülük egyiket, másikat lehet kedvelni és támogatni. A rendszerváltás idején azt gondoltuk, hogy a sajtó feladata lesz nyilvánosságra hozni a megoldatlan problémákat, meg persze a disznóságokat. És azt is hittük, hogy ez hatással lesz mindenkire, lelkiismeret furdalást, szégyenkezést okoz, ha egy disznóság kiderül. No, ez aztán nem így lett. Mert ugyan nyilvánosságra kerültek  ilyen-olyan  ügyek, de az érintettek lerázták magukról, mint kutya a vizet; tagadtak, vagy csak a vállukat rándították. Szóval illúziónak bizonyult, hogy a nyilvánosságot tisztítótűzként képzeltük el. Ezzel együtt, szükségünk van az illúziókra, mert a rossz helyzetekből csak így mozdulhat ki a világ. Mert azért néha mozdul.

Ha a nyilvánosságnak nincsenek igazán komolyan vehető következményei, akkor miért költ a kormány több mint nyolcvan milliárdot a költségvetésből a közmédiára?

Mert nyilván célszerűnek gondolja és a lobby-csoportok ki is járják ezt a rengeteg pénzt. A manipulációt, a dezinformálást, a rémhírek terjesztését – nos, ezeket mindig használták a politikai erők, és beletartozik az államok politikai eszköztárába. A hamis hírek gyártása mindig része volt a modern államnak. A félrevezető propagandát kifejezetten erősíti, hogy most már valós időben lehet elterelő információkat küldeni, dezinformálni, amelyet sokan önként tesznek meg, mások fizetett alkalmazottként. Ez nehezíti is a tájékozódást, hiszen a közvetítőkön keresztül a legkülönfélébb, sokszor egymásnak teljesen ellentmondó információkhoz jutnak az emberek.

De csak kell lennie valamilyen védekezésnek ezzel szemben, nem?

Az oktatás, talán, amely képes kritikussá tenni a befogadót. Az iskolának kell megtanítania bennünket az intellektuális kételkedés képességére. Hogy tudjunk mérlegelni.

A mai kormányzat az oktatás területén is az ellenkező irányba megy…

Ha az ember pluralitását tartom természetesnek, és erénynek annak intézményesülését, akkor bizony nagyon nem szimpatikus, amit ez a kormány csinál. Persze feltehetjük a kérdést: miért csinálják? Azért, mert más ok-okozati összefüggésekben, de nem kevésbé racionális az, aki nemzetállami összefüggésekben gondolkodik a globalizáció ellenében – túl persze az anyagi és hatalmi érdekeken. Kitűzték például azt a célt, hogy a kis- és nagykereskedelem, az oktatás, az energia, a hírszolgáltatás, stb. zömmel nemzeti, vagyis állami vagy magyar (?) kézbe kerüljön. Egy régi toposz, hogy el vagyunk nyomva mi, magyarok; még saját hazánkban is el vagyunk nyomva. Szerintem ez nem jó megközelítés és nem jó célkitűzés, még akkor se, ha a globalizáció nem alaptalanul szül ellenérzéseket is. De ez a nemzetállami gondolkodás belekapcsolódik egy nemzetközi trendbe (l. „America first”- hogy megint Trump elnökre utaljak). És a liberalizmuson belül is egy úgynevezett identitás liberalizmus került előtérbe, ami egy dezintegrációs és disszimilációs folyamatot erősít a nemzetközi, de az országon belüli integrációval szemben is. A Fidesz törekvései itt összekapcsolódnak ezzel az identitás liberalizmussal. Így a miniszterelnök még a liberális oldalon is érintkezési felületeket talál az identitás-keresésben. Ez az identitás politika nekem persze ellenszenves, mert egy politikai erőcsoport, akit csak elér, azt magával azonosítani, identifikálni akar.  S mivel ez nemzetközi áramlat, ezáltal sokkal fenyegetőbb probléma. Ami az én balsejtelmeimben azt is jelenti, hogy a liberalizmus meg a baloldal is, számos ok miatt, lejtmenetben van.

De a társadalmi morál is, nem? Hiszen látjuk, milyen korrupciós ügyekkel vagyunk tele.

A korrupció mint rontott politika, mint közrossz (mint a közjó ellentettje)  ősi probléma. Számunkra mindebben, az utóbbi évtizedben viszonylag új a nepotizmus. Az ugyanis a XX században már nem volt szokás nálunk, hogy sógorom, vejem, lányom, apám, szóval a családom tagjai részesei valami hivatali és morális összeférhetetlenségnek. Az mindenképpen eltér az eddigi „megszokott” korrupciós ügyektől, hogy egy politikusnak a közvetlen családtagjai is szembetűnően közpénzekből gyarapodnak.  Sok minden lehetséges, sok mindent megérünk. Lehet  kapitalizmus demokrácia nélkül is, mint ahogy jogállam is lehetséges demokrácia nélkül. Azok az értékek, amelyekről azt véltük, hogy immár összetartoznak, mint például az egyenlőség és a szabadság a liberális demokráciában, lám képesek egymás ellen fordulni, vagy egyként elpárologni.  Látjuk, lehet egy demokrácia illiberális, ha a szabadság értékeit másodlagossá tesszük – de, gondoljunk bele, ezzel az egyenlőségnek is búcsút mondunk. Az egyenlőtlenség növekedése, sajna, szintén nemzetközi trend évtizedek óta. A hatalmas vagyonok a lakosság egy tized, meg egy század százalékánál csomósodnak. No, ilyesmire gondoltam, amikor lejtmenetről szóltam.

De nem mindegy hogy hol: a tetején, a közepén vagy az alján? Mert ha az alján, azt akár felfoghatjuk reményként is.

Ebben igazad van. De ez majd csak a jövőből tudható, amit meg nem ismerünk. Közben, a közszolgálat lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről beszélgetve, eszembe jutott egy nekem bosszantó jelenség. Ma mindenhol, ott is ahol semmi nem indokolja, szóvivőt alkalmaznak, és alighanem már többen vannak, mint az újságírók. Nekik az a dolguk, hogy eltakarják a valóságot a nyilvánosság elől, és helyettesítsék azt, akinek valóban kötelessége lenne megszólalni, magyarázatokat adni. Ha én közrádió, vagy köztévé lennék – de akárcsak egyszerű újság lennék – szóvivővel szóba nem állnék.

De te már nem vagy a közrádió. Egyébként szerinted egyáltalán szükség van erre a formára?

Igen. Minden borúlátásom ellenére feltétlenül fontosnak gondolom.

Vajon kell-e attól tartani, hogy az ellenzék, ha nyerni tudna, a revans-politika jegyében, ugyanúgy megpróbálja elfoglalni ezeket az önállónak szánt intézményeket?

Ezzel számolni kell. De dédelgetni kell álmainkat, nem feladni. És tudnunk kell különbséget tenni a büntetőjogi felelősség, a politikai felelősség és a morális felelősség között. És, ha úgy indulunk neki egy választásnak, bosszúállásra hergelve magunkat és a tömegeket, akkor baj van. Én mindenesetre elvárnám a politikusoktól, hogy civilizáltan viselkedjenek.

Nem gondolod, hogy az egész lényed, gondolkodásmódod, enyhén szólva is anakronisztikus?

Ezért is akartam lemondani a találkozást, csak hát nem tudtam a telefonszámodat. De azért remélem, vannak mások is, akik így gondolkodnak, még ha tán ez nem is gyakorlatias a politikában. És mi is itt vagyunk.

Mit titkosított a kormány Kalocsán?

Bő egy hete, hogy Kalocsán testületi ülésen megfosztották bizottsági tisztségeitől, tagságaitól Angeli Gabriella független képviselőt, ezen felül pedig az önkormányzat által működtetett hivatali állásából is elbocsátották. A szavazáson, amelyen az önkormányzaton belül viselt funkcióitól fosztották meg, valamennyi képviselő ellene szavazott, ami csak azért meglepő, mert a testületben a baloldal van többségben, és maga Angeli is baloldali támogatással jutott be a grémiumba. A szankciókat, ha netán valaki elfeledte volna, azért kellett elviselnie, mert nyilvánosságra hozta azt a levelet (leveleket), amelyet az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal írt Kalocsának, értesítve őket arról, hogy milyen visszásságokat, lényegében bűncselekményeket tapasztalt a város és az Elios nevű, egy időben Tiborcz István által tulajdonolt cég szerződésében, a közvilágítás átalakítására vonatkozóan.

Az Elios-ügy azóta sem került le napirendről, egymás után derülnek ki, hogy visszásságok történtek országszerte, hogyan manipulálták a közbeszerzéseket egyfelől, mégpedig a miniszterelnök vejének kedvében járva, és milyen silány munkát végeztek Tiborczék, másfelől. És ez akkor is így van, ha Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter – Elios-ügyben amúgy különösen érdekes szerepet játszva – azt állította a kormányinfón, hogy azért nem tudta elvégezni az őt amúgy némi alkohol elfogyasztása után feszítő dolgát, mert a Tiborcz-féle lámpák olyan világosságot árasztanak Hódmezővásárhelyen, hogy képtelenség elbújni. Magyarul: nem tudott a miniszter odapisilni az út szélére.

No de távolodjunk el egy picit Lázár János vizelési problémáitól, és térjünk vissza Kalocsára. Arra a helyre, amelyről azóta méltatlanul megfeledkeztünk. Hiába, az újabb botrányok és események felülírják a régieket, különösen a Hódmezővásárhelyen bekövetkezett váratlan kormányzati vereség.

Angeli Gabriella az utolsó, Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy az állás ügyében a főnöknőjével kell tárgyalnia: miként, milyen határidővel és milyen végkielégítéssel kell otthagynia a munkahelyét. Nos, azóta megvolt a megegyezés: március 1-étől nincs már állásban, és bár hivatalosan egy esztendőnyi járandóságot kellett volna kifizetni számára, végül megegyeztek egy ennél alacsonyabb összegben.

Így most teljes mértékben tudok a kampányomra koncentrálni – fogalmazott a Független Hírügynökségnek – Politikai karriert szeretnék, nem akarok bíróságra járni – tette hozzá, utalva arra, hogy most országgyűlési képviselő-jelöltként szeretne az önkormányzatról a parlamentre váltani. – Tudja, fogalmazott, nem akarnám, hogy azt terjesszék rólam, megtámadtam a saját városomat.

Említett a múltkoriban egy titkos jelentést, azzal most mi van?

Az az Eutaf-jelentés, az Európai támogatásokat auditáló főigazgatóságé, amely négy dokumentumban rögzített szabálytalanságokat Kalocsával kapcsolatban, valamint egy pénzügy korrekció szükségességéről számol be. Sajnos ennél többet nem mondhatok róla, mert tíz évre titkosították.

Ki titkosította?

Az van ráírva, hogy a Miniszterelnökség, ha jól emlékszem. Úgy tudom ez egy önállóan működő, de a kormányzathoz tartozó költségvetési szerv, amely az Európai Unióhoz tartozó pályázatokat vizsgálnak.

Arról nem beszélhet, hogy mi a négy dokumentum tartalma?

Legfeljebb a címüket mondhatnám meg, azzal meg nem sokra megy, mert a címekből nem lehet a tartalomra következtetni. Annyit lehet mondani talán, hogy ez a főigazgatóság általában szabálytalanságokat tár fel, tehát itt sem történt más.

Azt sem mondhatja el, hogy az iratok tartalmaznak valamilyen szankciót is?

A korrekció általában szankciót is jelent.

Visszatérve önre: az kiderült már, hogy az a két szocialista képviselő, aki tagja a testületnek, miért szavazott ön ellen?

Erről hadd ne beszéljek.

Az ön helyzete romlott, vagy javult az eset óta?

Mindenki meg van döbbenve azon az eljáráson, amelyet velem szemben lefolytattak. Ha darabonként fosztottak volna meg az állásomtól, meg a bizottsági tagságaimtól, elosztva néhány hónapra, talán fel sem tűnt volna senkinek, így viszont…

Milyenek az esélyei az országgyűlési választáson?

Hódmezővásárhely óta bizakodnak az emberek, azt mondják, le lehet váltani a Fideszt. Az én sorsom attól függ, hogy az én választókerületemben a Jobbik mennyire erős.

Tudnunk kell, hogy közel a szakadék

A mai Magyarországon már az is nagy dolog, ha képesek vagyunk megőrizni a józan eszünket – mondja a Független Hírügynökségnek adott interjúban Szüts Miklós festőművész. Szerinte a legnagyobb bajok okozója az, hogy hazánkban elmaradt az igazi polgárosodás, emiatt hiányoznak az emberekből evidens polgári értékek, a tolerancia és a szolidaritás. Azt is hozzáteszi, hogy azt a demokrácia-fogalmat, amelyről a rendszerváltáskor ábrándoztunk, szép lassan elfelejthetjük. Mint ahogy azt a kulturális tőkét is, amelyről azt hittük végigkísér majd bennünket.  Szüts azt sem érti, mi az, ami embereket a diktatúra felé robogó rendszer szavazóivá tesz. A művész az interjúban beszél Esterházy Péterrel való kapcsolatáról is, akivel közös könyvet is adtak ki, és akit angyalnak nevez annak kegyetlenségével és távolságtartásával.

 

Ezt a képet mikor festetted?

Tegnap.

Minden nap dolgozol?

Lényegében igen. Úgy járok be ide a műtermembe, mint egy normális munkahelyre.

És van már címe ennek a képnek?

Nem, még nincs. Ja, de van, hiszen már feltettem a weboldalamra. Nézem: Eső Velencében – ez a címe. Tudod, én úgy vagyok a képeimmel, hogy miután elkészült, lefotózom, belepróbálom egy keretbe, és megmutatom, vagy a fotót elküldöm a feleségemnek. Ő ugye szakmabeliként – Vojnich Erzsébet festőművész (L.P.) – mond róla véleményt, vagy azt, hogy még egy kicsit (nagyot?) babráljak vele, vagy azt, hogy szerinte ez rendben van. Akkor aláírom, és kész. Egyébként, ha időnként írok valamit, azt is elsőként neki küldöm el, miközben pontosan tudom, hogy melyik mondatokba fog beleakadni. Ő egy szentimrevárosi úrilány, tehát vannak olyan mondatok, amelyek az ő finom ízlésének soknak bizonyulnak, és akkor én mérlegelek, hogy az ő véleménye ellenére benne hagyjam az adott mondatot, vagy nem. Egy-egyre állunk! Ő nagyon jó kontrollnak számít, mindenféle szempontból. Annyira emlékszem, hogy amikor engem felkértek arra az elhíresült, Operaház előtti tüntetésen a szónoklásra, látod voltak olyan idők, amikor az ilyen magamfajtát az ilyesmire rádumálhattak, szóval akkor a feleségemen kívül egy embert kérdeztem meg, hogy elvállaljam-e, ez Esterházy Péter volt. Mit gondolsz mit tanácsolt?

Hogy ne vállald…

Persze. De aztán mégis elvállaltam. Utólag megkérdeztem őt, hogy miért ezt a tanácsot adtad? Azt válaszolta, hogy féltett.

Mitől?

Attól, hogy bármilyen, kiszámíthatatlan következménye lehet egy ilyen szereplésnek.

És lett?

Nem. Gyakorlatilag semmi.

Ma is elvállalnád?

Most nem tudok olyan helyzetet elképzelni. Az egy tiszta történet volt. Orbánék épp az Operaházban ünnepelték magukat, az új „alaptörvényt”, a demokrácia lebontásának egy fontos állomását. Mélységesen felháborodott és dühös voltam. Most ki kérne fel engem? Nem is olyan régen egy tüntetésen összeakadtam Karácsony Gergővel, és szóba került ez az operaházi beszéd, elmeséltem neki, hogy akkor, ott a színpadon micsoda gondolatok kavarogtak a fejemben. Többek között az is, hogy azt mondjam, menjünk be, és zavarjuk ki őket… Természetesen nem mondtam, nem mertem. Ennek ugyanis rettenetes a felelőssége, de a mára kivetítve: most vajon hol tartanánk?

Volt olyan gondolatod, hogy félreteszed a megírt beszédet, és ott rögtönzöl?

Kósza gondolat volt, és el is hessegettem. Rémisztő felelősség ám nyolcvanezer vagy akárhány emberhez beszélni…

Csak azért kérdezem, mert mielőtt elkezdtük volna az interjút, azt mondtad, hogy amikor nekiállsz festeni, még fogalmad sincs, hogy mi kerül majd a vászonra.

Az írás, pláne egy beszéd az más. Abban amatőr vagyok. Pontosan tudtam, hogy mit akarok mondani. Arról beszélni például, hogy annak idején Csontváry küldött egy táviratot az akkori parlamentnek, amelyben ennyi állt: kedd délelőtt tízkor érkezem, Tivadar. Ezen százakárhány éve röhög mindenki, pedig nem kellene, ma senki nem tud egyetlen nevet sem említeni az akkori parlamentből, a Csontváryét viszont tudják… Ezeket is el fogják felejteni. Nekem, talán ez a magyarázata, eszembe se jutott az elhangzottnál militánsabb beszédet tartani. Nem gyávaságból, hanem mert tényleg beláthatatlanok a következmények (és vagyok én egy Petőfi?). De visszatérve arra a kérdésedre, hogy vállalnám-e ma is a beszédet. Úgy érzem, hogy én igyekeztem mindent megtenni azon a terepen, amely számomra kijelöltetett. Itt is ott is végeztem a dolgomat. Éppen ezért a lelkiismeretem nagyjából tiszta. Bár, természetesen sokféle feszültség van bennem.

Például?

Tegnap beszélgettem az egyébként már felnőtt gyerekeimmel, ebéd után voltunk, és az került szóba, hogy a rendszerváltás után egymillió hatszázezer ember került (örökre) az utcára, a nehézipar és a könnyűipar tönkremenetele miatt. Én soha nem voltam semmilyen pártnak a tagja, nem voltam döntéshozó, bár SZDSZ-es barátaim voltak szép számmal, de nem emlékszem, hogy erről a szörnyű drámáról bármit is gondoltam volna. Márpedig ez a felelősség finom kérdése. Hogy a szabadságnak és a liberalizmusnak a rózsaszín felhője, az ilyen „apróságokra” nem nagyon figyelmezett. A liberális értelmiségi diskurzusban nem volt benne az, hogy itt hirtelen majd’ kétmillió embert az éhhalál szélére sodortak. Visszagondolva az lehetett a fejünkben, hogy itt volt egy teljesen irracionális, piacidegen rendszer, ezek az iparágak durván deficitesek voltak: az irracionalitást azonnal meg kell szüntetni, legyünk józanok és piacképesek… Egy percre sem gondolt bele senki, hogy ennek milyen jóvátehetetlen, tragikus következményei lesznek. „Majd a józan piac megoldja a problémákat”. Ez bizony olyan bűn, amelyről az akkori értelmiségi is tehet.

De benned mikor fogalmazódott meg ennek az embertömegnek a sorsa feletti aggodalom?

Viszonylag gyorsan. A reménytelen szegénység azért elég szembetűnő. Tudod, aki a Ferge Zsuzsával barátkozik, annál ez a megvilágosodás elkerülhetetlen. Lehet, hogy innen is származik a baloldaliságom, ha van ilyen. Ez persze már 21-22 éves koromban megfogalmazódott bennem, már akkor azt gondoltam, hogy nem lehet másnak lenni, csak baloldalinak. Mondtam és gondoltam ezt, annak ellenére, hogy én egy keresztény, középosztálybeli, úri családból jövök. A nagypapám a Kúria elnöke volt, apai ágon is a nagyapám bíró volt, szóval ilyenek a felmenőim. Azért is említem ezt, mert a minap meghallgattam egy fiatal, nagyon okos, művelt, szimpatikus közgazdász előadását a Nyitott Műhelyben; ő magát sváb jobboldali család sarjaként jellemezte, és egyszer csak arról kezdett beszélni, hogy a a kommunisták mindent elvettek a nagyszüleitől. És én meg azon tűnődtem, hogy nekem ettől a kommunistázástól összeugrik a gyomrom. Vagyis ez a fiatalember egészen máshonnan, „a túlpartról” beszél…

Hogy szembeálltok egymással?

Persze, az én fülemnek automatikusan. Mert az én szüleim nem azt mondták, hogy kommunisták, azt mondták: „ezek”. Vagyis ilyen direkt módon soha nem kommunistáztak. Csak, hogy értsd miről is beszélek: azok, akik így beszélnek, azok például a az MSZP tagjairól úgy vélekednek, hogy ők kb. a Kun Béla dédunokái. Sőt, kicsit továbbmenve, de azt hiszem nem túlozva: ebben már egy kis zsidózás is benne lehet. Ez egy nagyon furcsa világ, és tőlem nagyon távol áll, még ha ugyanonnan jövünk is, mármint a keresztény úri középosztályból. Vannak ismerőseim, akik pontosan látják a Fidesz összes aljasságát, akár meg is fogalmazzák azokat, és mégis: biztosan a Fideszre szavaznak. Miért? Mert velük az nem eshet meg, nem fordulhat elő, hogy ők a Kun Béla dédunokáira szavazzanak? (Nota bene ez a fiatalember biztosan nem Fidesz szavazó.)

Ebből ugye az is következik, hogy látják, tudják, hogy a Fidesz, amúgy nem egy jó választás, de az is következik, hogy egyszer véget kell érnie ennek a kunbélaságnak, egyszer ki kell ebből jönnie a baloldalnak. Nem?

Nézd, én arról beszélek, miközben tudom, hogy ebben az egészben rettenetesen nagy a sara a baloldalnak, de ugyanakkor meg akarom érteni, hogy mi van ezeknek az embereknek a fejében? Miért kommunistáznak? Az én családomban, de feleségemében sem így volt. Ők úgy fogalmaztak: államosították, elvették, szóval nem nevezték meg a patásördögöt. Ebben az egészben félek, hogy súlyosan benne van a katolikus egyház is. Nem véletlen, hogy már –mondjuk – Ferenc Józsefnek is büdös volt, és felmondta a vatikáni egyezményt. És ki is kötötte újra? Horn Gyula. (Igazi ostobaság volt, egy szavazatot sem hozott, persze.) Én azt nem tudom megítélni, hogy ez a keresztény úri középosztály mennyire antiszemita is egyben, miközben kommunistázik. Valamennyire biztosan. Nálunk otthon, gyerekkoromban is volt egy nagyon lájtos zsidózás, aztán ahogy múltak az évek leszoktattuk a szüleinket róla.

És hogy jöttél ki ebből? Ha jó így egyáltalán a kérdés.

Egyházi iskolába jártam, a ferencesekhez. Ott az ilyesmi nem fordulhatott elő. Hogy mára mi lett ebből a hajdan nagyon puritán rendből, azt már a politika hozta… Amit én, mint legfontosabb morális tanítást a szüleimtől kaptam az egy egyszerű német mondás: „Bei uns macht man sowas nicht” ami lefordítva leginkább így hangzik: a magunkfajta ilyesmit nem csinál. Tehát hogy egyfajta polgári ethoszból nem engedhetünk.

De mi az, amit a magunkfajta csinál?

Az első számú feladatunk, ami ma Magyarországon már nem kis dolog, megőrizni a józan eszünket. Másrészt pedig én meg vagyok arról győződve, hogy a bajok nem most, hanem valamikor a tizenkilencedik században kezdődtek. Hogy nem jött létre az igazi polgárság. Ha lett volna Magyarországon igazi polgári tradíció, akkor talán nem nézték volna tétlenül, szemlesütve hatszázezer honfitársuk haláltáborokba hurcolását. Vagy ha lett volna Magyarországon igazi polgári tradíció, akkor azt a másfél-kétmillió embert, amelyről beszéltünk, nem küldték volna a rendszerváltás után egyszerűen az utcára. Rettenetes bűnök terhelik a történelmünket, és ennek egyik legfőbb oka a polgárosodás elmaradása, vagy nagyon csökevényes megvalósulása. Ami polgárosodás történt itt, a múlt század elején, azt javarészt a zsidók csinálták. Gondolj csak – mondjuk – arra a híres kiállításra, ami egy virágzó, békés zsidó közösség sorsáról, konkrétan elpusztításáról szólt Pápán… (Gyekiczki András és Rajk László felejthetetlen munkája.) Megismétlem: ami baj van ma Magyarországon, azok nem 2010-ben kezdődtek, hanem legalább 120 éve.

De mik ezek a bajok?

Az intolerancia, a szolidaritás, az evidens polgári értékek hiánya. Érdekes lenne egy nagy felmérést csinálni, hogy mit gondolnak az emberek a szabadság fogalmáról Magyarországon.

Miért feszítenek ezek téged, ha nem ezt hoztad otthonról?

Mert megvan mindenben a magunk felelőssége. (Még az Auschwitzba menő vonatokéban is, pedig akkor még meg sem születtem.) Nem lehet nem látni a hazugságokat, a pitiánerségeket, az arcátlanságokat.

Felvázoltad a mostani helyzet történelmi hátterét, mit látsz előre?

Orbán Viktorral szemben én nem gondolom, hogy neki minden oldalról tenger mossa a lábacskáját, hanem azt, hogy mi Európa közepén vagyunk, vagyis a kérdést, amit feltettél úgy kell megfogalmazni: mit gondolunk Európa jövőjéről. Mert a kettő szervesen összefügg. Egyelőre egyikőnk sem tudja, hogy a polgári, demokratikus tradíció, amely összetartotta és mozgatta Európát megmarad-e, illetve mennyi marad meg belőle. Vannak rémisztő, és vannak vigasztaló jelek. Egy biztos: azt a fajta demokrácia-fogalmat, amelyről ábrándoztunk ’90-ben, azt szép lassan elfelejthetjük. Ennek valószínűleg vége van.

De mi van, mi lesz helyette? Konrád György azt mondta: ő még nem élt demokráciában. Te meg azt mondod, hogy vége a demokráciának.

Európában! Egyébként teljesen egyetértek Konrád Gyurival, legfeljebb, ha egy év volt az életünkben, amikor azt hihettük, érezhettük, hogy eljött a normalitás ideje. Hogy végre nem félhazug ideológiák töltik be az életünket.  Akkoriban azt hittem, hogy van egyfajta kulturális tőkénk, ahogy azt Szilágyi Ákos írta egy esszéjében, ami majd végigkísér bennünket. De nagyjából az is elveszett.

Ha már kultúra… Te mit festesz?

Épeszű ember a saját képeiről sose beszél. Egyébként nem tudom.

Csak tudod, hogy milyen gondolataid vannak.

Nincsenek gondolataim. Festői gondolataim nincsenek. Ez szakma. Ha megkérdezted volna Esterházy Pétert, hogy mit ír, (amikor nem publicisztikát ír) azt válaszolta volna, hogy nem tudom. Megy kezem, csinálom a mondatokat. Természetesen fel tudom mondani, amit az elmúlt ötven évben rólam, vagy a képeimről írtak.

De elemzik, értékelik, magyarázzák a festményeidet. Te meg ilyenkor rácsodálkozol, hogy jé, ezt festettem volna?

Figyelj, ennél a dolog sokkal egyszerűbb, az ember annyira szereti, ha dicsérik. Örülsz, ha az emberek szeretik a képeidet. Pár napja volt itt néhány barátom, megmutattam nekik az utolsó fél évben festett képeimet. Hát amennyi – számomra – zöldséget összehordtak… De én csak hallgattam. Merthogy ez az ő történetük volt. Azt tudom, mondjuk, hogy szívesen festenék savanyú cukorszínű képeket, de nem tudok. Nem jár arra a kezem.

Mert sötétek a gondolataid?

Értsd meg: nincsenek gondolataim.

Nem hiszem el. Biztos vagyok benne, hogy vannak gondolataid.

A világ felől folyamatosan gondolkodom valamin. De, amikor én húzom az ecsetet, annak akkor ahhoz semmi köze nincs…

Tehát nincs benne Orbán Viktor.

Nagyon súlyosan nincs benne.  Azt én meg tudom ítélni, ha akarom, (de nem akarom!), hogy az egyik képem derűsebb, a másik meg kevésbé. Egyetlen olyan képem van, ami életem egyik legdrámaibb pillanatában készült, amikor az Esterházy Péter haldoklott, és akkor, nagyon-nagyon nem festői módon, arra gondoltam, hogy elbúcsúznék tőle egy képpel. Ilyet soha, se előtte, se azóta nem csináltam. Itt volt, ahol most ülünk, ezen az asztalon a kép, még csurom vizesen, amikor megszólalt a telefon, és hívott Esterházy felesége, hogy meghalt a Péter. Vagyis ez a festmény abban az órában született.

Mi kötött össze benneteket Esterházyval?

Iszonyú jókat tudtunk együtt röhögni. Azt hiszem kölcsönösen szerettük egymás eszét. Nekünk mindig volt valami megbeszélni valónk. Ő is olyanfajta ember volt, aki mindig arról beszélt, ami éppen foglalkoztatta. Aztán ezt „szépen kiendlizve” olvashattuk egy hét múlva – mondjuk – az Ésben.

És te mit próbáltál ki rajta?

Péter (Morcsányi Géza szép szavával) olyan volt, mint egy angyal, annak minden kegyetlenségével és távolságtartásával is. Röviden és egyszerűen: iszonyú sokat lehetett tőle tanulni. Ő minden mondaton elgondolkodott, mielőtt kimondta, amitől a mondatnak halálos súlya lett. Soha nem kaptam rajta olyanon, hogy indulatból mondott volna valami olyasmit, amit egy óra múlva megbánt. Pedig ilyesmi velünk, emberekkel bármelyik pillanatban előfordul. Vele soha.

Pedig ott volt benne mindig az indulat, csak elrejtette őket a szavakban, mondatokban…

Ezért mondom rá, hogy egy angyal, mert az angyaloknak nincsenek igazi indulatai. Fölötte van. Fölé lát. Például igyekeztünk, (most már csak én igyekszem) megérteni, rájönni, hogy becsületes, tisztességes, intelligens, világos gondolkodású embereket mi visz rá arra, mi az a történelmi kényszerpálya, ami őket mindmáig egy durva, diktatúra felé robogó rendszer hűséges szavazói közt tartja?  Hol van-volt náluk, ezeknél az embereknél, az a pici váltó, ahol másfelé gurult a vonat, és miért nem képesek kiszállni? Tudniuk kell, hogy közeleg a szakadék.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK