Blogolda

A demagógia, mely összehoz

0

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Amikor azt állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream, hasonlóan az ország és a régió többi politikai elitjéhez, félreérti, illetve rosszul fogja föl a jelenlegi válságának különösen hosszútávú következményeit, nem az egyes politikusok szellemi képességeire utalok. Nem azért indulnak el a téves úton – a legtöbbszőr, szinte kényszeresen, vagy saját legjobb belátásukat téve zárójelbe, jobb sorsra érdemes politikusok – mert nem lennének képesek fölfogni az amúgy valóban bonyolult változásokat, hanem inkább azért, mert eleve rosszul pozícionáltak. Abból a kilátótoronyból, mely alig emelkedik a talaj fölé, mely ráadásul sűrű erdő közepén, a bokrok alján épült, alig látni rá a valós tényekre és folyamatokra, köldököt nézni persze onnan is lehet és még kényelmesebb is, mint távlatosan gondolkodni.

Ennyiben a demagóg szövegek, melyek, mint csapból a vezetékes víz folynak, a szellemi restség termékei is. Már persze elsősorban a megvezetési, manipulatív, önigazoló és rejtegetni való célok legitimmé tételére kitalált hazugsággyűjtemények, mert mi más lenne az alternatív tények és az igazság utáni valóság, amit a deep state konteójával egyesítenek, mint hazugsággyűjtemény? Márpedig folytonosan hazudozni nem intelligencia-hiány, hanem jellembeli hiba. Ha nem másért hát azért, mert a demagógia – amelyről elkövetői jól tudják, hogy hamis kijelentések gyűjteménye – másik sajátossága, hogy ha nem is idiótának, de minden esetre ignoránsnak tekinti hallgatóságát. A demagóg diskurzusok csak akkor és annyiban hatnak, ha elkövetőik és hallgatóságuk egyaránt szemet hunynak, vagy ez utóbbiak helyzetüknél fogva (a karhatalom, vagy a megvezetettség, vagy anyagi fenyegetések stb., az ok mindegy is) nem léphetnek föl ellene.

A vezérek meg egyenesen örömüket lelik összemérhetetlen kategóriák összehasonlításában, hamis szaktekintélyekre való hivatkozásokban, áldilemmák fölállításában, egymáshoz nem illő tények párhuzamba állításában, mások demonizálásában, ellenségképek kialakításában, érzelmi támadásokban, gyűlöletkeltésben, sejtelmes és hazug utalásokban, stb. Mert hogyan másképpen hathatna és válhatna már-már hihetővé, világösszeesküvések fölemlítése, a sorosozás, alternatív tényekre, párhuzamos- vagy mély államra való utalás, ha nem a hallgatóság bűnös/kényszerű cinkosságával? A médiapolitizálás korában, a legelső és kitüntetett fontosságú hallgatóság, maga a kiszolgáltatott média, mely minden kritikai megjegyzés és az elemző gondolkodás legkisebb jele nélkül átveszi és sulykolja a demagóg diskurzusokat. (A média hatalmi struktúrában elfoglalt helye és tulajdonosi érdekstruktúrájának következtében – tisztelet a kevés valóban független médiának – a jelzett cinkosság transzmissziós szíja, elterjeszti a populista-demagóg diskurzusokat és meggyőzi hallgatóságát). Sőt, nemcsak visszhangozza, hanem generálja is a demagógiát és a populista diskurzusokat az állandó ismételgetés már önmagában is fölerősíti, egyfajta álhitelességgel ruházza föl a demagógiát.

Jó példa erre Liviu Dragnea párhuzamos állam definíciója (melyet a kormányfő nem is ért), mely szerint létét rengeteget hangoztatják a nyilvánosságban, és „mindenki érti” (sic!)… Dragnea and Co demagóg kijelentéseit nehéz – és kevesen teszik – komolyan venni, hiszen az ő rejtegetni valójuk annyira áttetsző, hogy motivációik – nemcsak kikandikál, hanem orrba is rúg, az a bizonyos lóláb – a többség számára beláthatóak. Dragnea-Tariceanu-Iordache (akinek balján állandósulni látszik Márton Árpád képviselő, mint fődemagóg) és társaik még csupán nevetséges hazudozóknak, elzavarható pojácáknak tűnnek, de senkit ne tévesszen meg, ha megerősödnek – mondjuk sikerül a parlamenten átverni korrupciót támogató elképzeléseiket – bebetonozzák hatalmukat (az orosz, török, magyar, lengyel stb. példák mérvadók ebből a szempontból), kormányra viszik a demagóg-populista politikát.

Annál bosszantóbb a rommagyar politikában és nyilvánosságban eluralkodó demagóg diskurzusokat olvasni, hogy jól tudjuk: ez nem saját kútfőből, hanem megrendelésre termelődik és forgalmazzák. És ráadásul magát a budapesti megrendeltséget, az utasításos-klienteláris rendszert, a teljes politikai mezőny kiszolgáltatását és az önálló rommagyar politikai cselekvés korlátozását is el kell rejteni. Kelemen Hunor nem egyszerűen Dragneat – elv- és szerződéses politikai barátját – utánozva hangoztat demagóg szövegeket, hanem ezt ráadásul orbáni ukázra teszi. Amit mond és ahogyan mondja az – ha ugyan lehet fokozni a demagóg-populista szövegelést – többszörösen demagóg és hiteltelen. Oly sok mindent próbál elfödni, eltagadni és nem létezővé tenni, hogy az immár egyre inkább szabványossá váló párhuzamos államra való hivatkozás rövid takaró (apró zsebkendő egy jókora kupac bélsáron), a hazugság-hegyen.

És akkor itt van az újabb majdnem kifejtett demagógia, mely Dragneától indul (a deep statet „nem én találtam ki, ennek ma már van szakirodalma” (Sic!) – mondja) és immár Trump összeesküvés-elméletére hajaz, hogy azt mondja a Fidesz fiókpártjának vezére, hogy nincs párhuzamos állam, csak deep state van. Amit viszont definícióként igyekszik megfogalmazni, az a liberális demokráciák nélkülözhetetlen eleme, a fékek és ellensúlyok rendszerének őt zavaró működésére utal. Szögezzük le a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös kontrollja, és igen, a „nem választott intézmények” hatékony működése (ez zavarja ám a demagóg-populista politikusokat, de nagyon) nélkül a populista és demagóg politikai irányzatok és politikai vezérek éppen a demokrácia fölszámolásában válhatnak sikeressé. Helyesen fejtegeti, hogy a vízfejű és agyonbonyolított bürokrácia, az elsősorban gazdasági, kibontakozás akadálya, hogy a korrupt bürokrácia, olyan saját érdekeket fejlesztett ki, melynek leépítése nélkül valóban nehéz előre lépni. Csakhogy a jelenlegi, általa is támogatott kormány, egekbe emelte a bürokraták és a fő-fő kinevezettek, az adminisztratív személyzet fizetését és ezáltal hatalmát, nem pedig csökkentette bürokráciát, vagy egyszerűsítette a működésüket.

Az egy év óta a korrupció-ellenes törvények enyhítéséért folyó ádáz harc, az igazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatására való igyekezet, melynek egyik fő mecénása egy rommagyar képviselő, éppen hogy megnöveli a potenciális korrupciót, a Kelemen szóhasználatában mély államnak nevezett korrupt bürokratikus rendszer erejét, nem pedig korlátozza. Azután a civil szféra folyamatban levő korlátozásával hagynák kicsúszni a társadalmi kontroll alól a bürokratikus rendszert, melyet másfelől minden baj forrásaként jelölnek meg (erre mondaná Caragiale, hogy „curat murdar”, azaz „tisztára piszkos”). Magyarán Kelemen az általa definiált deep state érdekében szólal föl és nem ellene, akárcsak Dragnea and Co, akik korrupt ügyeik miatt illegitimek és ezért ellehetetlenítik magát a kormányzást, miközben láthatatlan erőkre, konteókra hivatkoznak. Álságos a kormányzás céltalanságát emlegetni – miközben a Fidesz itteni fiókpártja partnerséget vállal a PSD-ALDE-s hatalommal – hiszen ezzel csak elrejteni próbálja azt, hogy a kormányzat csupán a pártvezér menekvési érdekeit szolgálja, van cél, csak kimondhatatlan és nyilvánosan vállalhatatlan, mert a korrupt politikusok és közéleti aktorok fölmentését célozza.

Ehhez adja nevét és arcát Kelemen, ezt csomagolja ilyen-olyan, lényegét tekintve demagóg-populista mezbe a pártvezér, és ezt akarja elhitetni velünk, balgának néznek és észre sem vesszük, sőt eszköztelenek vagyunk föllépni ellene, nincs alternatíva, mert nincs rommagyar pluralizmus (a jelek szerint még sokáig nem is lehet), kiszolgáltatottak vagyunk, mert klienteláris érdekek alapján kiszolgáltattak.

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Magyari Nándor László

Uraknak való vidék

Szombaton éjjel egy éber honfitársunk migránsnak nézte a fehér mikrobuszokba beszálló pécsi vízilabdázókat és kihívta rájuk a rendőrséget. A közegek hamar tisztázták a helyzetet, és tovább engedték a sportolókat.

Néhány héttel ezelőtt Sri Lanka-i önkntes segítő egyetemistákra hívták ki a zsarukat, mert migránsnak nézték őket, ezt megelőzően Könlőn a halottak napján a temetőbe látogató magyarokat nézték idegennek, és ezért tört ki a pánik.

Sorolhatnánk. Valamilyen szinten mind tehetünk arról, hogy ilyenné lett ez az ország. A szégyen közös, bár a felelősség nem egyforma.

A politikusok, az őket kiszolgáló lakájmédia: bűnösök. Különösen a közmédia azon sajtómunkásai, akik szakmányban hazudnak, hamisítanak, torzítanak. Eltüntetnek tüntetést, bármit, amiről azt hiszik, hogy veszélyes lehet a hatalomra nézve.

Hibáztak azok is, akik annak idején hittek az egymillió új munkahelyben, hittek a szabadságharcnak elnevezett ámokfutás ezernyi hazugságában. Abban, hogy senkit nem hagynak az út szélén. (Ha elfogyott Ön előtt az út, lépjen rá egy másikra.)

Hittek benne lojalitásból, vagy, mert tényleg hinni akartak. Sokan egyszerűen csak butaságból. Mert elszoktak attól, hogy az agy nem azért van, hogy kitöltse a koponyát, hanem gondolkodásra is használható. De ez sem mentség, legföljebb magyarázat.

Még azoknak az írástudóknak is van felelősségük, akik szóltak. Mert nem mondták elégszer, és nem a kellő hangerővel. És nem győződtek meg arról, hogy a hangjuk eljut-e azokhoz, akinek szántuk.

Hibáztak azok is, akik abban bíztak, hogy Európában ezt nem lehet megtenni. Mert most más időket élünk, mint akkor, amikor cudar idők jártak.

Akkor, évtizedekkel ezelőtt is azt hitték azok, akikkel akkor is megtették.

A világra nem szabad számítani. Európa a saját gondjaival küzd, és Amerikát sem különösebben érdekli, hogy a kontinens közepén egy zsebdiktátor kicsiny, mindenre képes csapatával túszul ejtett egy országot. Hogy egy kis európai állam fura ura jószerivel azt tesz a polgáraival, amit akar. Agyonadóztatja őket, ha ahhoz van kedve, lenyúlja a megtakarításaikat, kiszolgáltatottá, védtelenné teszi őket.

Gyűlöletet kelt, uszít, fröcsög.

Megvédi az embereket önmaguktól. A hatalom szemében ugyanis mi hülyék vagyunk. Ezért érezteti velünk, hogy a gondoskodó (és helyettünk) gondolkodó állam híján kárt tennénk magunkban. Mert még annyi sütnivalónk sincs, hogy tudjuk, nekünk mi a jó.

Az ország nagy része még mindig nem fogja fel, hogy jogfosztottá vált. Hogy nem sztrájkolhat, nem szólhat, ha sérelem érte. Nem népszavazhat, csak akkor, ha a kormány ezt akarja.

A hatalom ma mindent megtehet, mert sokan azt gondolták, hogy a politika úri huncutság, a „nagyok” dolga. És mert hagyták, tényleg az lett: uraknak való vidék.

Meghekkelt interjúk – Balog Zoltán bevallja, hogy számukra mindennél fontosabb, hogy a zsebük teli legyen

– Balog úr, kezdjük a legfrissebbel. Ma előkerült egy 2008-as fotó, amelyen Ön egy tibeti zászlót lengetve a kínai elnyomás ellen tiltakozik.

– Még nem láttam a fotót. De lehetséges, hogy akkoriban ez volt a véleményem, mert Orbán Viktornak is ez volt a véleménye.

– Nem érzi disszonánsnak, hogy most, nem egészen tíz év elteltével, Ön és a kormány egészen másként gondolkodik erről?

– Mi bármikor képesek vagyunk bármiről, bármit gondolni.

– Ön szerint nem lesznek attól hiteltelenek, hogy mást mondanak, mint korábban?

– Mi mindig ugyanazt mondjuk. Mindig azt, amiről azt gondoljuk, hogy az emberek hallani szeretnék.

– Sokan azt gondolják Önökről, hogy köpönyegforgatók.

– Ezért foglaltuk el a média nagy részét. Hogy csak kevés helyen írhassák meg rólunk, hogy mások vagyunk, mint amilyenek régebben voltunk.

– Balog úr, váltsunk témát!  Önök lerohasztották az oktatást, padlóra küldték az egészségügyet.

– Még nem jött el az ideje, hogy ezeket az ágazatokat felfutassuk.

– Mikor jön el az ideje?

– Majd amikor Mészáros Lőrinc, vagy teszem azt, Garancsi István ezekre a területekre is beteszik a lábukat. Ha Lölő kezébe kerülnek a kórházak, akkor majd jut elég pénz az egészségügyre. Ha majd Garancsi rektor lesz valamelyik egyetemen, vagy minimum díszdoktor, akkor majd az oktatásba is dőlni fog a lé.

– Balog úr, nem kínos, hogy Önök hazudnak az embereknek?

– Nem, mert azt várják tőlünk, hogy azt mondjuk nekik, amit ők hallani szeretnének. És mi ezt meg is tesszük a kedvükért.

– Utolsó kérdés, Balog úr! Teli van az ország gyanakvással, gyűlölködéssel. Ezt akarták?

– Nem. Mi azt akartuk, hogy a zsebünk teli legyen. A gyűlölködés ebben az esetben nem cél, csak eszköz.

Egyetemistának kinéző lehegesztett csatornafedelek

Most, hogy ismét hazánkba látogatott a regnáló kínai miniszterelnök, s lezárták a fél fővárost, lehegesztették a csatornafedeleket, eszembe jutott, hogy Orbánék újkori uralkodása idején, 2011. júniusában járt már Budapesten kínai nagy ember. Akkor Wen Jiabao kínai miniszterelnök az ELTE-n tartott előadást, nem mindennapi előkészületek közepette.

Az előadás előtt néhány nappal különös invitálás jelent meg egy ELTE-közeli weboldalon. A szövegben jó magaviseletű diákokat „vártak és várnak el” az ELTE Bölcsészkarára, ahol az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Wen Jiabao kínai miniszterelnök tiszteletére rendeztek gálaműsort. A míves és informatív szöveg szerint nemcsak egyetemistákat vártak, de a megjelenők „egyetemistának kinéző, viselkedni tudó és hajlandó barátokat is hívhatnak”.

Az, hogy miért csak jó magaviseletűeket vártak az ELTE rendezvényére a Konfucius terembe, nagyjából érthető volt: rosszul vette volna ki magát, ha a demokrácia őshazájából – lásd még Tienanmen tér, a Tibettel való harmonikus, kölcsönös előnyökön és egymás tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat, stb. – érkező magas rangú vendég helytelen magatartásokkal találkozna, és rossz benyomásokkal térne haza.

Kína nagyhatalom, ráadásul egyre nagyobb lesz, gazdasági potenciálját tekintve már meg is előzte az Egyesült Államokat, valamint Európát. Az nyilvánvaló volt számomra, hogy nem árt velük jóban lenni, csupán a megvalósítás mikéntjét nem értettem. Maga a jó magaviselet, mint elvárás, még valamennyire értelmezhető: nyilván arra gondoltak a szervezők, hogy nem szellentünk a vendég jelenlétében, nem vakarjuk a tökünket, nem túrjuk az orrunkat. Hogy köpködhet-e egy jó magaviseletű, egyetemistának kinéző honfitársunk, az már véleményes: Kínában az ilyen ugyanis bevett szokás, még a politikusok tárgyalásain is láthatjuk a lábuk mellé készített köpőcsészéket. Ezzel együtt, ha engem kérdeznek, én nem javasoltam volna a jó magaviseletű egyetemistáknak, és az ő egyetemista kinézetű barátaiknak, hogy köpködjenek.

Nálunk, Magyarországon ugyanis az ilyet viselkedést nem tekintik haladó hagyománynak, mi magyarok nem is vagyunk igazán jók a köpködésben – mifelénk a mószerolás megy, a mások fikázása, de arra meg nyilván a kínaiak nem vevők.

Az viszont érdekes kérdés, hogy miként kell egyetemistának kinézni. Muszáj fekete hajúnak lenni, csapott vállúnak, szakállasnak és szemüvegesnek, vagy épp ellenkezőleg: azt hiszik a kínaiak egyetemistának, aki szőke, gondosan borotvált, és olyan a szeme, mint a sasnak.

S mi van azokkal, akik egyetemisták, de nem néznek ki egyetemistának? Mondjuk lapáttenyerük van, 46-os lábuk és proletár, vagy teszem azt, napszítta, parasztos arcberendezésük. Ők is tapsolhatnak a kínai kormány első emberének, vagy jobban teszik, ha meg sem próbálkoznak azzal, hogy jelentkeznek?

Most, több mint hat év elteltével a lehegesztett csatornafedelekkel nem tudok mit kezdeni. Tudom, biztonsági okai vannak, nehogy valami patkány onnan támadjon a magas rangú vendégre. Engem azonban aggaszt, mi lesz azután, hogy a kínai kolléga elutazik, és mi itt maradunk az akkor már visszaállított, lehegesztetlen csatornafedelekkel?

Ki szavatolja a mi biztonságunkat? Ránk lehet támadni csatornából? Mi már nem vagyunk érdekesek? Hol itt az igazság?

Magyarázom a magyarokat

Magyar vagyok, te is az vagy, meg is magyarázom, itt élünk mi mindannyian, ezen a szép tájon. Szegeden és Győrben, Baján, Budapesten, Keszthelyen és Vásárhelyen, Tatán, Debrecenben.

Magyar a mi anyanyelvünk, s ha másul is tudunk, magyarul küldünk a búsba, s magyarul álmodunk. Apánk, anyánk magyar, ők is itt születtek, gyerekeink is magyarok, még ha el is mentek.

A Balaton is magyar, meg a Dunakanyar, az M7-es autópálya, és a hajtűkanyar. A kék-fehér is magyar, a zöld-fehér is magyar, a piros, fehér, zöld zászlónak  minden színe magyar.

Magyar a balkezes, magyar a jobbkezes, magyar vagy, ha fáj a fejed, s ha kilóg a beled. A roma is magyar, a zsidó is magyar, ha itt él, a szlovák, bolgár, minden magyar magyar.

Magyar a hetero, és magyar a meleg, magyar, aki egyedül él, s az, kinél sok gyerek lakik a családban, engem ez nem zavar, nincsen semmi közöm hozzá, hogy ki kivel kavar.

Görögdinnye, olaszrizling, skót és német juhász, Kovács, Vadász, Halász, Szabó, Kádár, Szűcs, Madarász. Molnár és Mészáros, János, Tamás, Géza, Péter, Gyuri, Feri, Sanyi, Laci, Károly, Béla.

Kati, Helga, Klára, Anna, Kinga, Sára, Márti, Mari, Zsuzsi, és az ország minden lánya. Presser, Dusán, Zorán, Charlie, Demjén Rózsi, magyar még az Omega és a Szörényi-Bródy.

Dr. Török, Ifj. Görög, prof. Lengyel és Németh, mind magyarok, egytől egyig, bárhonnan is nézed. Magyar az ég, magyar a víz, a jó idő, a vihar, magyar a föld, amely minket ápol, és eltakar.

Végső búcsú „mindenki Laci bácsijától”

0

Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban.

Őszintén, Géza halála nem ért váratlanul. Már tavasszal sejteni lehetett, hogy nincs sok hátra a 90. születésnapját március 24-én ünneplő legendás Csekének. Az ünneplés csak a magyar médiában volt követhető.  Géza, 2016 vége felé már nem járt el a szabadeurópás kollegák havi összejövetelére. Érezhetően megromlott az egészségi állapota.  A bajor állam még októberben köszöntötte 60. házassági évfordulója alkalmából. Felejthetetlen dátum, hiszen 1956 októberében volt nászúton Velencében, amikor az egyik reggel látta, hogy az olasz lapok nagybetűvel a címlapon írták: „Forradalom Magyarországon”. Nem hitt a szemének, azonnal telefonált a müncheni szerkesztőségbe, majd az első vonattal visszatért Münchenbe és felvette a munkát. Furcsa volt mindezt 60 év távlatából újból átélni: Magyarországon a forradalmat, Münchenben pedig Géza házassági évfordulóját.  A 90. születésnapjára (1927. március 24) életműve bemutatásával készültem. Szülinapja előtt felhívtam lányát, Zsuzsát azzal, hogy írásomat e-mail-ben átküldöm neki, nyomtassa ki, és vigye el a papának. Zsuzsa közölte, hogy természetesen megteszi, de nem biztos, hogy édesapja el tudja olvasni. No, ezen igencsak meglepődtem. Aztán elmondta, hogy a mama (Géza felesége, Sisi) januárban meghalt, a papa pedig egy München elővárosi (Gröbenzell) idősek otthonába van, és felesége elvesztése óta állapota rohamosan romlik. Nem szereti ha zavarják, a külvilágtól szinte teljesen elzártan él. Géza egyik jó barátja és egyben kollegája (Kund János, 85) megszervezte, hogy ha Zsuzsa meglátogatja, adja már oda Gézának a mobilját, hadd beszélgessenek. Ez meg is történt. Viszont Géza nem akart beszélgetni. Azt hajtogatta, hogy örül a hívásnak, de nem tud beszélni. Ez újabb jel volt, hogy a „Cseke” feladta az életet. Ebben a tudatban vártuk a szomorú hírt, ami most november 13-án következett be. Zsuzsa másnap (nov. 14.) felhívta Kund Jánost, hogy a papa meghalt. A szomorú hírt János továbbította Budapestre, a Széchenyi Könyvtárhoz, ahol a Rádió (SZER) hanganyagát őrzik. Lukács Bea, az osztály vezetője azonnal engem hívott, hogy a márciusi szülinapi megemlékezéssel emlékezzenek meg Gézáról. Természetesen beleegyeztem, és elsőként közöltük Magyarország felé a szomorú hírt, amit aztán az internetes hírportálok azonnal át is vettek. Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban. Délután aztán megjelent az MTI („hivatalos”) jelentése, miszerint „az MTI-nek megerősítette a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.”

Hogy a müncheni főkonzulátus mit tett, nem tudom, viszont Kund Jánostól tudom, hogy Zsuzsa elárulta a további teendőket. A temetés időpontja attól függ, hogy Géza Amerikában élő két fia mikor tud hazajönni (Münchenbe). A temetés különben a Waldfriedhof-ban lesz, ahol a mama (Géza felesége) is nyugszik. Géza feleségével közösen úgy döntöttek, hogy hamvasztás legyen, és egy fa alá helyezzék hamvaikat öröknyugalomra. Egy kis malőr jött közbe. A temetőnek külön része van, ahol ezt a „fa alá temetést” („Baumbeerdigung”) végzik.  Sisit januárban temették az egyik ilyen fa alá, ahol maximum nyolc urna helyezhető el. Közben „betelt” a fa körüli hely, így Géza egy másik fa alá fog kerülni. Egyházi szertartás nem lesz, viszont fia (Gábor) búcsúztatja majd a papát, „mindenki Laci bácsiját”.

Stephen Elekes

Mikor mondja Tilla, Majka, Claudia, Stohl, hogy elég volt?

Már nekem is többször eszembe jutott, amit többen felvetettek  Facebookon. Jelesül az, hogy a TV2 hírességei, akik amúgy normális, okos, gondolkodó emberek, meddig adják még arcukat a vállalhatatlan dolgokhoz, és mikor mondják azt, hogy elég volt.

A TV2 ugyanis egy ideje átvette a közmédia gyakorlatát. Utóbbi, mint tudjuk, még a legizgalmasabb sportközvetítések közben is képes volt belerondítani a nézők életébe, és – 1 perces híradásként tálalva – rájuk zúdítani a kormányzati propagandát.

Legújabban a TV2 is folytatja ezt a haladónak nem mondható „hagyományt”. Náluk „Tények röviden” a címe az egyperces agymosásnak, és abban hasonlít a közmédiás egyperces gyűlölet-híradókhoz, hogy szinte kizárólag a gonosz migránsokról, valamint Soros György aljasságairól szól, és a legváratlanabb időben öntik a gyanútlan néző nyakába.

Szerintem kizárt, hogy a címben említett hírességek, akik, feltételezésem szerint, gondolkodó intelligens emberek, kedvelnék ezt a fajta világlátást. Sőt, gyakorlatilag biztos vagyok abban, zavarja őket, hogy akarva-akaratlanul az arcukat adják ehhez – még akkor is, ha ők nem politikai, hanem szórakoztató műsorokban szerepelnek. Hiszen, hiába a különállás, a TV2 mégis csak „rájuk ég”, arról nem is szólva, hogy barátaiknak, családtagjaiknak és nem utolsósorban, háborgó lelkiismeretüknek is kell mondaniuk valamit.

Persze, tudom, hogy nem könnyű felállni és azt mondani: eddig, és nem tovább. Az említetteknek – és mindenki másnak –bizonyára benne van a szerződésükben, hogy nyilvánosan nem politizálhatnak. És ez így is van rendjén, ám ha van ilyen pont a szerződésben, azt épp a TV2 szegi meg.

A szürrealisztikus abnormalitásra nemet mondó vélemény amúgy nem politika, mert nem arról szól, valaki jobb-, vagy baloldali, a kormánypártra, vagy az ellenzékre szavaz, hanem arról, hogy az illető nem akar egy önmagából kifordított, nem létező valóságban élni.

A TV2 – és más csatornák – hírességei sok pénzért vállalják a szereplést, de ha hosszú távon gondolkodnának, akkor rá kellene jönniük, hogy a hitelességük megfizethetetlen, ezért minden pénznél többet ér.

Azt sem gondolom, hogy egy közös nyilatkozattal, amelyben az szerepel, hogy elég a hazugságokból, a mellébeszélésből, és a csúsztatásokból, a kirúgásokat kockáztatnák. Egy embert ki lehet rúgni, kettőt is, de kizárt, hogy egy kereskedelmi csatorna egyszerre válna meg az összes hírességétől – ez ugyanis az a bukását jelentené.

Persze, lehet, hogy egy ilyen tartalmú nyilatkozat után sem változna semmi, és minden menne tovább, úgy, mint eddig. De ebben az esetben legalább Tilla, Majka, Claudia, Stohl és a többiek elmondhatnák magukról, hogy megpróbálták.

MSZP and DK at the negotiating table

0

The winner of these protracted negotiations seems to be the Demokratikus Koalíció. According to the latest public opinion polls by Závecz Research and Medián, the difference between MSZP and DK is only 2%, in favor of MSZP, but I wouldn’t be at all surprised if in the November polls DK would surpass MSZP.

Although most people would consider a Fidesz win at the next national election preordained, several political analysts consider the situation not that straightforward. There are several reasons to believe that Fidesz’s road to victory might be more difficult than it would seem at first glance. First of all, Fidesz voters at the moment appear to be complacent. Four years ago Fidesz was very effective in getting out the vote. But in several recent by-elections relatively few Fidesz voters bothered to go to the polls. Second, we know that the majority of voters would like to see a change of government. Only the sorry state of the opposition is responsible for the enormous Fidesz lead. Third, although opinion polls show an unstoppable Fidesz, support for the government party is usually overestimated in polls. Fourth, although few analysts pay enough attention to it, dramatic changes are taking place on the left that might change the political landscape. Here I am referring to the slow but steady disintegration of MSZP. Fifth, there is still an untapped pool of 1.5 million men and women who tell pollsters that they will definitely vote but at the moment are still undecided about their party preferences. These conditions, I believe, provide a level of political fluidity that may result in a closer election than most people expect.

Today I will concentrate on party politics, primarily the battle between MSZP and DK. Ever since László Botka decided to throw in the towel, both DK and MSZP politicians have been telling us that they are furiously and effectively negotiating. The winner of these protracted negotiations seems to be the Demokratikus Koalíció. According to the latest public opinion polls by Závecz Research and Medián, the difference between MSZP and DK is only 2%, in favor of MSZP, but I wouldn’t be at all surprised if in the November polls DK would surpass MSZP.

Why? DK just launched its election campaign with an impressive program, whose highlight was an hour-long speech by Ferenc Gyurcsány. We know from past experience that Gyurcsány is an effective campaigner. Also helping DK is its campaign against the voting rights of dual citizens which, I understand, is going well. With this issue DK is reaching people across the political spectrum because we know that a great majority of the Hungarian electorate opposes voting rights for those who don’t bear the burden of their decisions at the ballot box. DK obviously finds this approach to be of such importance that the party is investing in robocalls, to take place this week. With all this effort, I expect a surge in DK support. Of course, the question is whether DK will be able to appeal to any of those 1.5 million unaffiliated voters or will only siphon off disenchanted MSZP voters.

First, a few words about the gala opening of DK’s campaign. Judging from the video, it was a glitzy affair with lots of enthusiasm for the party’s chairman. The occasion  reminded Gábor Török, a political analyst, of American political rallies. In Török’s opinion, Gyurcsány is an oddity of sorts in Hungarian politics because he knows what his political interests are and he works resolutely on achieving his goals. On Olga Kálmán’s program on Hír TV Török called him “a potent politician.”

If there is agreement on the 106 electoral districts, which means only one opposition politician against the Fidesz candidate, Gyurcsány said he is “absolutely optimistic about the election.” At the moment, he believes that his support is 12-13%, as opposed to the 10% reported by Medián and Závecz, and he hopes that by election time DK might reach 15%. This is probably too optimistic an assessment of the chances of the opposition at the forthcoming election, especially since there are serious obstacles to DK and MSZP agreeing on those 106 electoral districts. At one point negotiations broke down, and a few days ago MSZP announced that, in addition to István Hiller and Bertalan Tóth, two former chairmen, Attila Mesterházy and József Tóbiás, will join the MSZP negotiating team.

Apparently, in at least two districts there was a serious rift between the two parties over whose candidate will be the Fidesz challenger. One was the electoral district in Újpest; the other, one of the two seats in the city of Szeged. Let’s start with Újpest because its fate has already been decided. MSZP caved. László Varju (DK) will replace Imre Horváth (MSZP). In response, Horváth left the party, although he will sit with the MSZP delegation between now and the end of the current parliamentary session. This is a sad turn of events because in November 2014 Horváth, against all odds, won a by-election after the death of Péter Kiss. It was a tremendous victory. Péter Kiss in the spring had received 40.7% of the votes while the Fidesz candidate got 35.2%. In November Horváth got 50.6% of the votes and his opponent only 30.6%. No wonder that now, three years later, Horváth feels that his party has thrown him to the dogs, allowing DK to take over a traditionally socialist district. According to rumor, Horváth either will run as an independent or perhaps he will be LMP’s candidate, running, of course, in the same district against Varju.

Another bone of contention is one of the two Szeged districts that the local MSZP people refuse to hand over to DK. László Botka, the mayor of Szeged and former MSZP candidate for prime minister, is still strong enough to defend his territory against the MSZP negotiating team. István Ujhelyi, a member of the European Parliament and a strong Botka supporter, gave a press conference in Brussels, of all places, where he said that the local MSZP leadership has no intention of replacing a “winning team,” a claim that is only partially true. It is correct to say that Sándor Szabó (MSZP-Együtt-DK-PM) won one of the two Szeged districts, but the other went to László B. Nagy (Fidesz). The local MSZP’s candidate for the second district is Márton Joób, a MSZP-DK-Együtt-PM member of the city council and a close associate of Botka. Given the very loose party discipline in MSZP, it is not exactly easy to negotiate with the socialists. The center might make decisions that the national leadership finds important for the party as a whole, but the local party leadership can rebel, citing its own priorities.

All of this is hellishly complicated. The electoral law devised by Fidesz counted on just these kinds of situations that occur in each and every electoral district when it comes to dividing the political terrain among several parties. On the other side, Viktor Orbán handpicks the candidates, who are nothing more than loyal voting machines.

NOVEMBER 22, 2017                                                   Balogh S. Éva

A nő, aki egyszer még nagyon fogja szégyellni magát

Lesz még idő, amikor majd nem az lesz, ami most van, hanem, valami egészen más. És akkor ez a nő, aki már a képen sem látszik felhőtlenül boldognak, előáll a történetével.

Elmondja, hogy fiatal volt, kellett a pénz.

Nem tehetett mást, parancsra tette. Megmondták neki, hogy mit mondjon.

Ha nem ő mondja, mondja helyette más. És mi még mindig jobban jártunk, hogy ő mondta, mert mások még nála is rosszabbul mondták volna.

Értsük meg a helyzetét, mondja majd ez a nő, aki egyszer még nagyon fogja szégyellni magát. Kiadásai vannak, költségei. És a megélhetés is egyre drágább. Menjünk csak ki a piacra, nézzük meg, hogy mennyibe kerül egy tojás.

Számtalan magyarázata lesz, mentsége egy se.

Nem lesz egyedül a történetével ez a nő, aki, ha majd egyszer nem az lesz, ami most van, nagyon fogja szégyellni magát. Sorra jönnek majd elő a megvezetettek, akik igyekeznek elhitetni magukkal, hogy jó ügyet szolgálnak. És persze azok is, akik sajnálják a történteket, és megpróbálják jóvátenni

És akkor mi, akiknek nincs okunk arra, hogy szégyelljük magunkat, legföljebb magunk előtt, amiért nem voltunk elég hangosak és érthetők, és nem mondtuk el elégszer, amit állandóan mondanunk kellett volna, nem mondunk majd semmit. Mert mit is mondhatnánk, egy olyan korról, amikor cserben hagytak bennünket a szavak.

Georg Soros’s messages and the Hungarian government’s reactions

0

A relatively new internet news site called Független Hírügynökség collected all the early responses to the rebuttal and the interview from pro-government sources and came to the conclusion that most of these slavish organs of government propaganda needed a few hours to recover from the shock.

George Soros, simultaneously with releasing his rebuttal of the Hungarian national consultation on the alleged Soros Plan, gave an interview to Andrew Byrne of The Financial Times, in which he explained his decision to break his silence. He cannot remain quiet any longer because the Hungarian government about a month ago announced its intention to investigate the so-called Soros network. Under these circumstances, he felt he had to “set the record straight in order to defend these groups and individuals who are going to great lengths to defend European values against persecution.” At the same time he urged EU countries to raise their voices against “Orbán’s treatment of civil society and address fears over the rule of law in Hungary.”

It is hard to know for sure whether this interview and rebuttal by George Soros came as a surprise to the Orbán government or not, but I suspect that it did. After all, the campaign against Soros has been going on for almost two years, yet Hungary’s benefactor hasn’t publicly criticized the Orbán government’s treatment of him and hasn’t come out in defense of the NGOs he has been supporting. During these two years he spoke out only once, thanking the 20,000-30,000 people who demonstrated on behalf of the beleaguered Central European University he founded. The devilish idea of a national consultation on the Soros Plan was born months ago, the questionnaires were sent to eight million voters more than a month ago, yet Soros said nothing. So, I assume Orbán believed that Soros would not engage verbally but would simply take all of the abuse showered on him and the employees of the civic organizations that have been the beneficiaries of his largesse.

A relatively new internet news site called Független Hírügynökség collected all the early responses to the rebuttal and the interview from pro-government sources and came to the conclusion that most of these slavish organs of government propaganda needed a few hours to recover from the shock. As is normally the case, these so-called journalists wait for the word from above. Once the government mantra is handed down, the “parrot commando” takes over. This time the magic phrase is “frontal attack.” It was Gergely Gulyás, the new Fidesz parliamentary whip, who got the assignment of sounding the trumpet. We can be assured that from this time on we will encounter the same phrase in all pro-government publications. According to Gulyás, George Soros until now has attacked Hungary and its government only “through organizations he finances, the European Parliament, and his Brussels allies,” but now he has personally joined the fight. He is attacking the government’s nationwide public survey, “making accusations, threats, and slanders.”

Gulyás, who has shed his gentlemanly demeanor since he became the Fidesz whip, wasn’t satisfied with criticizing Soros’s interview. Obviously he was told that he must announce that the investigation of the NGOs George Soros is worried about might be extended to Soros himself. Here is exactly what he said: “Civic organizations function freely in Hungary within a constitutional framework, but if there is an organized attempt at discrediting Hungary from abroad, this activity must be investigated.”

Let’s step back briefly to the Hungarian government’s “investigation” of the partially Soros-funded civic organizations. It was about a month ago that Viktor Orbán called these NGOs a threat to national security. Last week János Lázár announced that the government had asked Sándor Pintér, minister of the interior, to report on the possible dangers these civic groups pose to Hungary. This afternoon Pintér was to report to the parliamentary committee on national security about these alleged dangers. Before the hearing took place, Magyar Idők published an editorial which hypothesized that George Soros had timed his attack on Hungary in order “to divert attention from Pintér’s report” and “ahead of time to discredit it.” That sounded like a plausible theory, but to the obvious chagrin of the Orbán government, Pintér was unable to come up with any national security threats these human rights organizations present to Hungary. According to information that reached Index.hu, Pintér sidestepped the question. Obviously, he cannot go against the government’s position, but at the same time professionally he couldn’t find any national security risks stemming from these organizations’ activities. He apparently simply repeated what he had told the media a few days ago: “I don’t know whether George Soros poses any danger, but ideas he promulgates do not conform to the Hungarian conceptions and to Hungarian law. An open society, a society without borders are not accepted at the moment. They are futuristic.”

Yes, Soros stood up and fought, not so much for himself as for the people who as human rights activists are being threatened by the regime. Once he broke his silence he decided to go all the way. When RTL Klub asked for an interview, he sent a video message in Hungarian which the network immediately put up on its own website. It is a very moving video that lasts maybe two minutes. “It is a tragedy for Hungary that its present government is trying to keep itself in power by distorting reality and by misleading the population…. I’m terribly worried about Hungary; I think a lot about Hungary, and I want the Hungarian people to know that I will continue to do everything to support them.” It’s good to know that there are still people like George Soros around. The RTL Klub’s segment on Soros on its news program can be viewed here.

Balogh S. Éva (Hungarian Spectrum)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!