Blogolda

Újabb medveségek

0

A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak.

A hatalommal ágyba bújt, megfélemlített, megzsarolt, illetve megvásárolt mainstream rommagyar értelmiség, és az ő médiája, ma már arra sem képes, illetve nem hajlandó, hogy a legdurvább politikai kisiklásokat jelezze, hogy felhívja a közvélemény, a rommagyar választók, figyelmét az elhajlásra, a stratégiai váltásra, mely egyfelől cserben hagyja a közösséget, olyan útra tereli, mely vesztét okozza, nem utóbb, hanem nagyon is közelről, ugyanakkor meg elidegenít, bizalmat őröl. Olyan etnonacionalista diskurzusba, konfrontatív politikai attitűdbe fullasztja a kisebbség ügyét, mely álvalóságra és örökös hazudozásra, a valóság torz képére épül, alternatív, azaz álomvilágba vezeti a közösséget. Másfelől pedig még csak nem is figyelmeztet arra, hogy elöljárói nem a választóikat képviselik, hanem magyarországi politikusokká váltak, az ottani mezőnynek, arra méretezve és annak üzenve, kommunikációjukat arra hangolva szólalnak meg. Egészen pontosan az ottani hatalmi kliséket (pedig Finkelstein halott) ismételgetik. Azt a fáradságot sem veszik, hogy hajszálnyit áthangolják a magyar kormány demagóg és hazug szövegeit, hogy valamelyest is adekválják valós viszonyainkra, csak (és valóban, miben is különböznek „Rezsiszilárd”-tól, vagy a szintén ultrademagóg Kósa Lajostól?) szajkózzák az ottani reakciós, szélsőjobbos rizsát.

Legutóbb a Hargita megyei-tanács elnöke, egyenesen az Echo-Tv-nek mond föl hosszú szöveget a székelyföldi medveügyről, bemószerolva a környezetvédő civil szervezeteket (név szerint a Norvég Alapot és a WWF-Romániát vádolva), fényezve saját „embervédő”-nek mondott (amúgy sikertelen) pótcselekvéseit. És álljunk meg itt egy szóra, akkor szavaiból úgy értsük, hogy a civil szervezetként bejegyzett szövetség (egyik székelyföldi demagógja), mely támogatása nagyrészét magyarországi forrásokból nyeri, a civil szervezeteket és az EU-t támadja? És ez nem hír, ez nem érdekes a sajtó és a hatalmi intelligencia számára, nincs itt semmi látnivaló, rendben van ez így? Nehéz lenne idézni, hiszen az őgetést, bégetést alig lehet érteni, amint az állítólag (az alternatív tényekre való állandó hivatkozás ezúttal rossz szolgálatot tesz, az elöljáró folyton elfelejti néhány nappal korábbi hazugságait, újabb és újabb ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen medvepopuláció számmal hozakodik elő) elszaporodott medvék ügyéről a centenáriumra, majd a fideszre való átszavazás fölöttébb szükséges voltára tér át Borboly. (Olyan „bölcsességek” hagyják el ajkát, mint: „úgymond az erősebb medve ott van a hegyekben, a gyengébb … az a silány, amely (sic!) nem biztos, hogy ő, ő ő, egy erős medve, ő ő, ő, amit, ő, ő, ő, az ott van meg a házaink között”… – ugye világos, és érthető? De érdemes megjegyezni azt is ahogyan a DNA-t támadja – tekintsünk el attól is, hogy maga is megvádolt, a stílus az ugye, maga az áembör – :”Romániáról mit kell tudni. Ha nálunk valakinek valami baja van, akkor most már nem azt mondja, hogy meghúzza a másiknak a fülét, hanem azt mondja, hogy följelenti a Korrupcióellenes Ügyészséghez, nálunk ma ezzel mindenkit, úgy nagyjából, Bukarestben, meg lehet állítani”. Szóval ilyen alapon politizál a rommagyar mainstream, ezt tudja, sőt ezt kell tudni – mondja, a román politikáról). Azt is kijelenti, hogy a székelyföldi „önkormányzatok” (máskor meg tiltakozik a megnevezés ellen, hiszen lényegében döntési joggal alig rendelkező „helyi adminisztrációk” léteznek) azzal készülnek a jövő évi centenáriumi ünnepségre, hogy („az az igazság, hogy a felkészülés első nagyobb kinyílvánulása, és úgymond, háát, a hangunknak a fölemelése…) majd jól odamondanak a gyulafehérvári Nyilatkozat és egyéb sérelmek „mentén”. Nem kételkedhetünk benne, hogy nem kis munka lesz, nagyon kreatív és főként roppant hatékony, és szövegével a szóvivő már ott is van közvetlenül a fideszre („nemzeti kormány”) való átszavazásra buzdításnál.

Nem érdemelne különösebb figyelmet egy ilyen szöveg, ha a környezet a tv-adó, és az alákérdező, sőt provokáló műsorvezető, nem lenne olyan, amilyen. Ami elképzelhetetlen lett volna, akár még néhány évvel ezelőtt is, és ha Borboly nem éppen Tamás Sándor hasonló színvonalú és tartalmú nyilatkozatait ne folytatná, „medvebőrbe bújtatva”. Amihez Kelemen Hunor – engedjük meg némiképp finomabb megfogalmazásban – adja a hátteret, trianonozva, „mély államozva” és egyéb konteók irányába ferdítve a beszédet. A politikai árulás, napnál világosabb. Az irány, melyet újabb kommunikációjukban kijelölnek/előrevetítenek a rommagyar politikusok, akik ma már csak visszhangjai a budapesti szélsőjobbos politizálásnak, minden bizonnyal, történelmi tapasztalat, szociológiai és politikai valóság, sőt a jó érzés és köznapi gondolkodás számára is zsákutca. Olyan kettős beszédet és torz világképet vázol és forgalmaz, mely az európai, sőt világpolitikai helyzet (tudatos, vagy sem) félreértésén/félremagyarázásán, tudatlanságon és elfogultságon, alternatív tényeken és hazugságokon épül.

Ezt a skizofrén helyzetet jelzi, miszerint a székelyföldi kiskirályok, és bár visszafogottabban, de maga az elnök is – nem különben a magát ellenzékinek mondó többi szerveződés – egyszerre kampányolnak a kisebbségi jogok európai elismertetése, sőt garantálása mellett, és fidesz módira, az EU, valamint a civil társadalmi szerveződések ellen (már-már folyamatosan sorosoznak). A politikai hitelvesztés garantált, hiszen a kettős beszéd, (ami bizony román értelmiségi oldalról is tisztán látszik) az egymásnak ellentmondó szavak és attitűdök, a hitelesség rombolásának biztos receptje. Az utolsó szem bizalmi tőkéjét is feléli a politikai mainstream – és hivatalosan még el sem kezdődött a jövő évi magyarországi kampány! – a visszaszerzésére pedig esély sem mutatkozik. A politikai osztály árulása, megjósolhatóan tömeges méretű, kollektív kiábránduláshoz, még nagyobb arányú elvándorláshoz, a kisebbségi sors feladásához, azaz asszimilációhoz fog vezetni, és a bizton jósolható bukáshoz. És ebben nagy, igencsak nagy a felelőssége a struccpolitikát folytató (főként a behódoltnak, de a még függetlennek mondhatónak is) értelmiségi elitnek, és a médiáknak. Több, mint meg nem bocsájtható bűn, végzetes politikai hiba, hogy az értelmiségi elit magja meg sem próbálkozik felemelni hangját, hogy kísérletet sem tesz a közönség felvilágosítására. Annak bemutatására, hogy (feladva a transzilván hagyományokat is, amire máskor oly sokat hivatkoztak) milyen új útra tért a politikai mainstream, hogy milyen – eddig, illetve mások esetében elítélt – politikai filozófiát, az etnonacionalista, reakciós és radikális ideológiai vonalat képvisel a rommagyar politika, és hogy milyen következményei lehetnek/lesznek ennek. A magam részéről inkább tartom cinikusan számolónak és pillanatnyi érdekhajhásznak, mint a helyes értelmezésre alkalmatlannak, tehetségtelennek és eszköztelennek, a hatalomtól megszédült, anyagilag érdekelt és zsarolható értelmiségi elitet. Amit tapasztalok az jellemhiba, morális vétek, saját habitus elleni bűnös cselekedet, amit a felelősségnek másokra való hárításával elkenni nem lehet. A hallgatás pedig cinkosság, mint mindig, a rendszer éltető eleme, fogaskerék- és transzmissziós szíj-élet, a gonosz legfőbb cimborái. Látni kell néhány marginalizált tollforgató erőfeszítését is, persze, akik mintha csak a lelkiismeret megnyugtatását szolgálnák, akikkel majd takarózhat a „toleráns erdélyi szellem”, lám-lám kritikusok és tisztánlátók is voltak. A mai sok hallgató, lapító/sunyító, „nekik drukkolt”, fogja mondani, csakhogy megszólalni most kell, vagy már most is késő, utóbb már felesleges, sőt gerinctelenség is.

A rommagyarság politikai vezetői, az RMDSZ-el az élen, alig néhány év alatt jutottak el az egyensúlyi, kompromisszum-képes és bizalmi politizálástól, a szélsőjobbos, etnonacionalista és intoleráns, konfrontatív politikáig, és fordultak el Európától – putyinizálódtak. De, ami nekik csak néhány évbe tellett, azt visszacsinálni évtizedes erőfeszítésbe fog beletelni, ha ugyan marad még akivel, akiknek, és amiért még csak kísérletezni is, ilyesmivel.

Magyari Nándor László

Morgolódom

Nap, mint nap olvasom a kormány koronavirus.gov.hu oldalon a friss adatokat közlő cikkben a következő mondatot: „Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 főre emelkedett.”

Az még hagyján, hogy a kormány szócsöveként is funkcionáló portálon ezt írják, de minden más, magát többre becsülő orgánum is kontrollkopival átveszi!

Nem keresek kákán is csomót, de vajon mennyivel másabb az az elhunyt aki idős és krónikus beteg, mint aki nem olyan idős és nincsen krónikus betegsége?

Az ő halálukat kevésbé kell veszteségnek tekinteni mint másokét?

Karinthy Frigyes írta az újságírásról:

„A járvány múlóban van, az újságíró diadallal jelenti: ma már csak egy ember halt meg! Szinte látom annak az egynek boldog mosolyát: ihaj, csuhaj, vége a járványnak, ma már csak én haltam meg!”

Kérjünk bocsánatot Áder Jánostól!

Sokan vádoltuk azzal Áder Jánost, hogy nem Magyarország, hanem a Fidesz államfője, s mint ilyen érzéketlen a hazai közállapotok iránt, ráadásul a környezet állapota is csak világviszonylatban izgatja, idehaza, amikor a margitszigeti fák kivágásáról, vagy éppen a városligeti rombolásról van szó, hallgat, mint a sír.

Nos, meg kell követnünk Áder Jánost, bocsánatot kell kérnünk tőle, mert minden látszat ellenére igenis rajta tartja ujját a hazai közélet pulzusán, és ha valami visszásságot észlel, szól.

Nem mindig persze, de hát valahol el kell kezdeni.

Legutóbb például az történt, hogy államfői minőségében bocsánatot kért azoktól az egyházi vezetőktől, akiket május 8-án, a kormányellenes tüntetés során vegzáltak és szidalmaztak. Nem szép dolog bárkit vegzálni és szidalmazni, ezért akit ilyen inzultus ér, azt meg kell védeni. Áder János ebben az esetben tehát helyesen cselekedett.

Jó lenne persze, ha máskor is helyesen cselekedne. Például bocsánatot kérne amiatt, hogy sokak véleményét figyelmen kívül hagyva, őket meg nem kérdezve, kivágták a fákat a Margitszigeten, a Városligetben, a Kossuth téren.

Kérjen bocsánatot Áder János az igaztalanul mocskolt és elüldözött civilektől, valamint azoktól a polgároktól, akik emiatt mostantól segítség és támasz nélkül maradnak. Kérjen bocsánatot azoktól a kormányzati propaganda által megtévesztett emberektől, akiket a soha nem látott migránsokkal riogattak, és akik ezért egy olyan pártra szavaztak, amely az elmúlt nyolc évben rekordméretűre növelte a korrupciót, padlóra küldte az oktatást, és romba döntötte az egészségügyet.

Kérjen bocsánatot Áder János azoktól a százezrektől – a legújabb számítások szerint hatszázezren vannak – akik Nyugat-Európában kényszerülnek dolgozni, s akik persze nem mindnyájan Orbán elől menekültek valamelyik, a miénkénél szerencsésebb országba, de miatta nem kívánnak hazatérni.

S ha már ilyen szépen belejött a bocsánatkérésbe Áder János, kövesse meg azokat a diákokat, akik azért készülnek külföldi egyetemekre, mert idehaza nem kapnak versenyképes tudást, és ezen diákok szüleitől, akik emiatt majd legföljebb évente kétszer-háromszor találkozhatnak a gyerekeikkel, a közbenső időkben pedig leginkább Skype-on láthatják őket.

Kérjen bocsánatot Áder János, Soros Györgytől, amiért hazája a vészkorszak után most másodszor is megtagadta, valamint minden olyan magyar polgártól, akik nem olyan országban szeretnének élni, amelynek államfője csak a vegzált és szidalmazott egyházi vezetőktől képes bocsánatot kérni.

Rákosi elvtárs örülne…

0

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke legújabb bejegyzésében arról ír, hogy bár a „Nemzeti Szégyen Kormánya” egy idillikus országképet tár a magyar emberek elé, egyre kevesebben vannak, akiket meg lehet vezetni a hazugságokkal.

Rákosi elvtárs örülne, ha látná, hogy a „Nemzeti Ügyek kormánya” megvalósította a teljes nemzeti közmegegyezést – a magyar nemzet ugyanis állítólag egy emberként és szinte kivétel nélkül támogatja a ma ügyeletes nemzetvezér politikáját. A nemzeti szégyen kormányának állítása szerint fantasztikus eredményt hozott az adófizetők pénzéből finanszírozott ócska pártpropaganda: 2,3 millió ember utasította vissza a nem létező Soros-tervet. Ez a válaszadók több, mint 95 százaléka.

Süt a nap, lila az égbolt és a mezőn a tehenek.

Fütyülnek a rigók, mint a mókus fenn a fán…

Elhiszitek fiúk, ezt az általatok kitalált vastag hülyeséget? El tudjátok képzelni, hogy a nép annyira hülye, hogy elfogadja a ti hazugságra alapozott ködszurkálásotokat?

Ennyire lebecsülitek népünket? Azt hiszitek, hogy elhisszük, hogy 95% veletek ért egyet? Azt hiszitek, hogy elhisszük, hogy ilyen sok nektek előnyös válasz érkezett?

Nem sül le a képetekről a bőr ekkora hazugság nyomán?

A vezér és talpnyalói elvesztették minden valóságérzéküket és azt akarják, hogy mi is elveszítsük.

Hát nem. Inkább leleplezzük őket még akkor is, hogyha ez egyelőre hidegen hagyja a vezért.

A magyar nép tudja, hogy nincs Soros-terv. A magyar nemzet tudja, hogy minden kérdésetek aljas és olcsó hazugságon alapult.

A magyar nemzet tudja, hogy lopjátok az adófizetők pénzét – látványosan, mint az őrült „nemzeti konzultációra” fordított hatalmas összegekkel.

A magyar társadalom tudja, hogy lopjátok a nép vagyonát – látványosan, mint a magánnyugdíjpénztári befektetések elherdálásával, az EU-pénzek eltulajdonításával.

A jövőnket elloptátok.

De a lelkünket nem adjuk.

Kinevetünk benneteket.

Hamarosan eltűntök a történelem süllyesztőjében.

Szerző: Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke

Kavics

0

Mikor szembe kéne nézni
önmagunkkal
lehajtjuk fejünket
jól megnézzük cipőnk orrát
majd megvonva vállunkat
nagyot rúgunk
egy véletlenül arra járó
teljesen ártatlan kavicsba.

A vércsoportok betiltására is készülhetünk

A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, ősztől pedig Felcsút lesz az ország fővárosa. Lebontják az Országházat, olimpiai stadion lesz a helyén.

Nem tudtok olyat mondani, amit ne hinnénk el. Azt is, amire néhány hónappal ezelőtt csak legyintettünk volna. Amire egy évvel ezelőtt még azt mondjuk, hogy szemenszedett hazugság, rémhír. Hülye pletyka, aminek nem szabad felülni, mert semmi valóságalapja nincs.

Átrendeződtek a dolgok és a dimenziók: a nemrég még Magyar Köztársaságnak hívott országban, mára semmi nem az, ami volt.

Talán már a fizika szabályai sem érvényesek, ha érdekeitek úgy kívánják, beadtok egy módosítót és betiltjátok a szabadesést. Rendelettel korlátozzátok a hangsebességet, megváltoztatjátok a relativitás törvényét.

Bárki bármit mond közületek, bármekkora baromságnak is tűnik elsőre, el kell gondolkodnunk rajta. Ma már az is hihető, amit máskor meg se hallanánk, amire csupán legyintenénk, mert annyira irracionális.

Ma már bármi megtörténhet. Visszamenőlegesen kivetett adók, szakmai hibának hazudott hamisítások, torzítások, elhallgatások. Nem alkalmanként, és nem véletlenül: nálatok ez a normális üzemmenet. Talán már ti magatok sem tudjátok, hogy mikor beszéltek igazat, és mikor nem. Senki sem mehet biztosra veletek kapcsolatban: nálatok a vicc vetekszik a valósággal, a fantázia pedig reménytelenül kullog a hétköznapok után.

Ezért volt hihető az a néhány évvel ezelőtti hír, hogy amikor az Operaházban az Alaptörvényt ünnepeltétek, loptatok az ünnepségen. Kristály hamutartót, rézből készült korlátgömböt, fizetés nélkül távoztatok a büféből. És valóban ez az igazság, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy nem így volt.

Mert lehetett volna. Nem rajtatok múlott, hogy akkor nem így lett. Veletek kapcsolatban, akik ennél nagyságrendekkel nagyobb lopásokhoz szoktatok, és szoktattatok bennünket, ez is hihető.

A jó erkölcs, tudjuk, nem más, mint az alkalom hiánya.

Aki ellopja az emberek magán-nyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzét, és utóbb mindezt a nyugdíjak megvédésének hazudja, az még ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Aki visszamenőlegesen alkot törvényt, korlátozza a tájékoztatás, a tájékozódás és a gyülekezés szabadságát, mindent, ami egy demokráciában fontos, arról mindent el lehet hinni.

Ne csodálkozzatok, ha a legvadabb pletyka, a legalaptalanabbnak tűnő rémhír is hihetővé válik veletek kapcsolatban.

Most mondják, hogy jövőre megszűnnek a vércsoportok, megadóztatják a napi középhőmérsékletet. És a levegő sem alanyi jogon jár, hanem rászorultság alapján a kormányhivatalokban kell igényelni.

Ha jobban belegondolunk, egészen hihetően hangzik.

Magyar nő, kétgyerekes, negyvenes, meztelen

1

Az a sok középkorú néző, főként a férfiak, akik most hirtelen mind elkezdtek érteni a színházhoz és azon belül is rájöttek az alternatív színház ízére elképesztő test és nőgyalázó jelzőkre ragadtatják magukat amikor egy negyvenes, két gyereket szült nőt látnak maguk előtt meztelenül.

A szimbolikus jelentést nem veszik, de felhorgadnak azon, hogy egy nőt meztelenül kelljen nézniük akkor, ha az nem revü-tökéletes. Be is indul a verbális testgyalázás. Vajon ki állítja, hogy nem ugyanezeket a jelzőket gondolják a hozzájuk tartozó nőkre is, akik szintén elmúltak negyven, és szültek néhány gyereket?

Azt mondják az a különbség, hogy az egyik nem vetkőzik le csak nekik, a másik meg mindenki előtt. Holott ez nem különbség, hiszen ők látják mind a kettőt. A saját különbejáratút és a közszemlére tettet is.

Rendre azt szokták meg, hogy minősítsék, osztályozzák, jelzőkkel megalázzák az eléjük táruló női testet. Ha szépnek látják cuppogjanak, ha nem szépnek akkor verbálisan agyonverjék, Ne jöjjünk itt most azzal a dumával, hogy egymáshoz öregedő szeretet, meg azzal, hogy a cirmos mellét külön. Mert az a pasi, aki nem átall undorító jelzőket aggatni egy általa először látott, középkorú, közép-európai, meztelen nőre csak azért, mert az nem fog neki csípőre tett kézzel visszadumálni, azt tényleg csak ez tartja vissza otthon.

Az, hogy az ismeretlent megszégyenítheti és kénytelen is, mert halálosan megijedt tőle. Az idő pusztítását látja, amivel nem akar szembenézni. Inkább a társán sem akarja látni, csak önmagán ne kelljen. Ezért hat rá sokkolóan a hirtelen rátört alternatív színházi izgalom. Ezért szégyenít, hogy eltartsa magától, mert felmetélné az ereit ha őrá is érvényes lenne ez az egész. Káromkodik, szidalmaz, undorodik és retteg, mert felismeri a kétségbeesését ami az előszobai nagytükre előtt szokott rátörni, amikor a régi teste helyett ezt a megváltozott újat szemléli.

Nézik az új nézők a Lúzert, férfiak és nők is, olyanok, akik évtizedek óta semmilyen színházban sem voltak soha. Nem értenek az egészből egy árva szót sem, de mégis üvöltve kérik ki maguknak. A mű íme eljutott a valódi közönségéhez. Nem a kirafinált értelmiséghez aki összekacsint, hanem az izomból reagálókhoz akik zsigerből őrjöngenek, és akikhez talán sose jutott volna el különben.

Tessék, megnyílt a valódi nemzeti színház, csak folyvást-folyvást, esernyőt, botot a nézőtérre vinni tilos!

Szerző: Sándor Erzsi, Facebook

Celebek és gyerekek

Ha a celebnek gyereke születik, annak mindenki örül. A legjobban ő maga örül, meg persze a párja, mert az majdnem mindig jó, ha valakinek gyereke születik. De örülnek a barátaik és a rokonaik is, és örülnek a műsorkészítők is, mert a celebet a gyerekével együtt be lehet hívni a tévébe. Műsor lesz a celebből és a gyerekéből, kis színes a sok szürkeség után, legalább egy kis mosolyt varázsolnak az arcunkra.

A celebek gyerekei többnyire nagyon édik. Majdnem annyira cukifalatok és szeretni valók, mint a szüleik – ha megnőnek, ide a rozsdás bökőt, ők is celebek lesznek. Egyes celebek meggazdagodásból kifolyólag pénzért árulják a gyerekeik sztoriját a bulvárlapoknak, és a tévéknek, de szerencsére nem ez a jellemző: a celebek többsége, ingyen, mindössze némi megjelenési marketingért cserébe hajlandó a gyerekével együtt a nyilvánosság előtt mutatkozni.

A celeb-szülő látszólag olyan, mint bármelyik más egyszerű, hétköznapi szülő. Ezt az is bizonyítja, hogy a celeb-szülő már a beszélgetés elején elmondja, hogy mennyire szereti a gyerekét, sőt, az sem ritka, hogy a celebnek a gyereke a legfontosabb az életben. Megtudjuk azt is, hogy amióta a gyerek megvan, minden megváltozott a celeb körül, csak a gyerekért él, és minden miatta történik.

Ezen kívül persze van még a karrier, ami szintén nagyon fontos a celeb életében, hiszen megfelelő hátteret kell biztosítania a gyerek számára, ráadásul ettől kezdve most már nemcsak magáért felel, hanem a gyerekért is. De ha egy perc szabadideje van, azt mind a gyerekkel tölti. Kár, hogy úgyszólván egy perc szabadideje sincs neki, ha nem lennének ott a szülők, akik a celeb gyerekének a nagyszülei – az ő segítségük nélkül még az is előfordulhatna, hogy bébiszittert kellene fogadni.

A celeb, ugyanúgy, mint az egyszerű, hétköznapi ember, nagyon tud aggódni a gyerekéért. Ha beteg a gyereke, akkor azért van az aggódás, hogy mihamarabb meggyógyuljon, ha meg nem beteg, akkor azért, nehogy megbetegedjen.

A celeb gyereke – akárcsak a többi ember csemetéje – általában óvodába jár, vagy iskolába. Ha a celeb gyereke még nagyon kicsi, akkor tudjuk, hogy a celeb is kiveszi a részét a gondozásából: önnön kezével teszi tisztába, fürdeti, eteti, ha pedig éjjel felsír, felkel hozzá. (De legalábbis szól a párjának, hogy sír a gyerek, csináljon már valamit, neki ugye, mint köztudott, pihenésre van szüksége).

Ha a celeb megszédül és elhagyja a családját, akkor sincs nagy baj: ebben az esetben is be lehet hívni a tévébe. Igaz, a celeb ilyenkor általában egyedül érkezik, de látszik rajta, hogy nagyon szenved, mert hiányoznak neki a gyerekei, s ha rajta állna, mindig csak velük lenne.

(Nem rajta áll).

Foszlányaim XIV.

0

Megváltó hideg ásványvízért megyek a közeli élelmiszerboltba. Negyvenes apa jön alig kamaszodó fiával.

Az apán póló, mellén Kitartás felirattal. Nem csak magyarul, valamilyen általam nem ismert nyelven… ékírással.

Fián is póló, simán csak NIKE. Magam elé engedtem őket.

Kár volt.

Az apa hátán ” ne a Dunához, a Dunába veletek…” jelmondat és persze karvalyorrú alakok, na meg turul, meg árpádsávos nagy Mo…

Valahogy nem is vagyok olyan szomjas… kibírom… csak azt srácot sajnálom a NIKE pólóban.

Akinek bejött az élet

0

Az uniós ellenőrök elmentek, mi maradtunk.

De igazából nem a felcsúti kisvasútra költött hatszáz millió a probléma, és még csak nem is az, hogy kihasználatlanul zötyög az Orbán-uradalom két, turisztikai szempontból érdektelen végpontja között.

Persze az is baj, hiszen ki mutasson példát az adózók pénzének felelős költésére, ha nem a miniszterelnök.

A valódi probléma, hogy egyáltalán módja volt megépíttetni ezt a vonatot; akarta, kellett neki és megszerezte. A skandalum az, hogy megszerezhette. Mert az általa addigra teljesen elrohasztott magyar államból már hiányoztak azok a fékek, amelyek megakadályozhatták volna, hogy a miniszterelnök állami forrásokból elégítse ki jogtalan privát igényeit.

A baj azonban sokkal korábban kezdődött.

Belőle, saját magából már a politikába lépése első napjaiban hiányzott minden tisztelet a közpénzek iránt. 1993-ban még csak egy kis párt 30 éves elnöke volt, de már az apjához irányította a pártszékházként kapott Tiszti Kaszinó eladásából származó pénz egy részét.

Az a pénz lett az Orbán-bányák alapja.

2001-ben pedig 41 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást „nyert” az a kft, amelynek az ő felesége is a résztulajdonosa volt. Innen származik az elhíresült „ne mi nyerjük a legtöbbet” mondása. De ez az ügylet is egészen másképp hangzik így: Orbán Viktor hivatalban lévő miniszterelnökként ennyi közpénzt utalt, utaltatott ki saját magának!
Szőlőtelepítésre sokan kaptak akkoriban állami támogatást, de ha volt egyetlen ember az országban, akinek nem lett volna szabad felvennie ezt a pénzt, az ő. Magyar állampolgárként ugyan neki is járt, de magyar miniszterelnökként nem. Csakhogy a beteges pénzsóvárság mindig felülírt nála minden erkölcsi megfontolást.

Azt, hogy azóta mi történt vele és az országgal, mindenki látja.

Ő dúsgazdag lett, az ország meg pusztulóban: milliók a létminimum környékén tengődnek, a leszakadó területek – ez ma már az ország nagyobb része –, pauperizálódnak, vagyis az ott élők fokozatosan szegényednek, csúsznak tovább lefelé, és szinte semmi remény rá, hogy megkapaszkodjanak.

Ez itt nem az EU-országok társadalmi modellje, nem a rendszerváltás magyar reményeinek megvalósulása, hanem a dél-amerikai modell: a középosztály vékonyodása, eltűnése, a felfelé mobilizáció megállása, kettészakadt társadalom, szegregáció, nyomor, munkanélküliség, a zsákmányszerző állam tobzódása…

Viszont neki bevált a rendszer. Ma már nem kell koszos negyvenmilliókkal bajlódnia, vigyáznia arra, hogy ne ő nyerje a legtöbbet. A szisztéma, amit kiépített, számolatlanul hordja neki a milliárdokat, a strómanjai egyik a másik után vásárolják fel az ország egy-egy darabját.

És aggódnia sincs miért.

A DK elnöke épp egy minapi interjúban nyilatkozta, hogy „nem lehetséges elszámoltatás, a nagy pénzek a jogi normákkal összhangban cseréltek gazdát.” És még az uniós ellenőröknek is tetszett a kisvasútja.

Viktor, hogy te milyen egy nagy király vagy!

Forrás: Bruck András, Facebook

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK