Kezdőlap Blogolda

Blogolda

Külön utakon az Együtt és a Párbeszéd

Úgy indult, mint egy szerelmi házasság: bravúros gyorsasággal összebútorozott az Együtt és a Párbeszéd. Akár gyanús is lehetett volna a könnyen nyélbe ütött frigy, hiszen a magát demokratikusnak nevező ellenzéki oldalra nem ez a jellemző: az MSZP és Demokratikus Koalíció lassan több mint egy éve gyúrják egymást, Orbán Viktor és a Fidesz helyett a másikkal viaskodnak.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a demokratikus térfélen számba jöhető két másik párt – Momentum, LMP – jelen állás szerint senkivel nem kíván együttműködni, akkor mindenképpen pozitív jelnek tekinthető, hogy az Együtt és a Párbeszéd – legalábbis idáig – harmonikusan, mondhatni, kéz a kézbe bandukolt a 2018-as választás felé.

Igaz, a két párt támogatottsága még akkor is elenyésző, ha összeadják a hozományukat, ám ez – legalábbis eddig – nem szegte kedvét a résztvevőknek.

Vagyis, eddig úgy nézett ki, hogy a demokratikus oldalon a következő lesz a felállás: az LMP és a Momentum külön indul, az Együtt-Párbeszéd tandem viszont megállapodik majd a DK-val és az MSZP-vel.

Ez volt a helyzet a legutóbbi időkig, ám a Független Hírügynökség értesülései szerint elmúltak a boldog szép napok: az Együtt és a Párbeszéd viszonya már korántsem felhőtlen. Karácsony Gergely – aki nem csak pártjának társelnöke, de polgármester is Zuglóban – jó viszonyt ápol a szocialistákkal, olyannyira, hogy az MSZP őt jelölné közös miniszterelnök-jelöltnek, ám az Együtt elnöke, Juhász Péter erről hallani sem akar.

A helyzet odáig fajult, hogy jelenleg mosolyszünet van az Együtt és a Párbeszéd között. Kérdés, hogy e télies időben fagyosra fordult viszony feloldódik-e tavaszra.

Vajnáné szobabiciklivel emlékezett 1956 hőseire

Mindenkinek másként él a szívében 1956 emléke. Vajna Tímea, Andy Vajna filmbiztos felesége az Instagramon osztotta meg a nagyközönséggel, hogy ő mivel tette emlékezetessé az ünnepet. Amint az a mellékelt képen is látható, Vajnáné saját elmondása szerint lenyomott tíz kilométert a szobabiciklijén.

Én megettem egy nápolyit, de előtte még belebújtam a papucsomba. Jó helyről tudom, hogy a közelünkben lakó Málnavadász Lajosné a tulajdonát képező konzervnyitóval felbontott egy májkonzervet. Az utolsót ebben a hónapban, de nincs nagy baj, mert néhány hét múlva megérkezik a nyugdíja, és Erzsébet utalványt is kap majd a miniszterelnöktől, akkor vesz majd egy másik májkonzervet.

Lelkesné Fásult Margit hajléktalan 1956 emlékére megmutatta a személyi okmányait az őt igazoltató rendőröknek. A jelent az Instagramra ugyan nem került föl, de értesülésünk szerint közölte velük, hogy nem szeretne bemenni a hajléktalanszállóra, mert ott ellopják a dolgait és verekedés is előfordul.  A négy rendőr 1956 emlékének adózva figyelmeztette Lelkesné Fásult Margitot, hogy még két ilyen eset, és akkor szabálysértési eljárást kell indítaniuk ellene. Lelkesné Fásult Margit erre válaszul azt mondta, hogy … de ezt inkább nem írjuk le, mindenki képzeljen ide egy nyomdafestéket nem tűrő kifejezést.

Rettentő Géza zsebtolvaj 1956 emléke előtt tisztelegve ellopott egy pénztárcát a 6-os villamoson, a benne lévő pénzt italra és más földi hívságokra költötte, az iratokat pedig egy közeli szemetesbe hajította, remélve, hogy azok visszajutnak az általa meglopott illetőhöz.

Számos hasonló, hétköznapi esetet jegyeztek fel tegnap, október 23-án. Egyik megnyilvánulás sem volt ugyan annyira számottevő, mint Vajna Tímeáé, rajta kívül senki sem nyomott le tíz kilométert a szobabiciklijén, igaz, hétköznapi emberektől nem is várható el történelmi teljesítmény. Volt olyan honfitársunk, aki a hősük emléke előtt adózva, csakúgy, mint az év többi reggelén, fogat mosott, mások beágyaztak az éjszakai alvás után, és hallottunk olyat is, hogy valaki levitte a kutyáját sétálni. (Utóbbi hírt még ellenőriznünk kell.)

Teknősbika Lajos politikus úgy kívánt fejet hajtani az egykori hősök emléke előtt, hogy már napokkal az ünnep előtt elhatározta, hogy október 23-án nem fog hazudni. Ezt az ígéretét azonban nem tudta megtartani, ezért mindenkitől, de különösen azoktól, akiknek a szavazatára a következő választáson is számít, elnézést kér.

M. Lőrinc gázszerelő azzal emlékezett a forradalom hőseire, hogy aznap nem vásárolt se hotelt, se újságot, s bár szóba került egy kisebb húsüzem, valamint egy közepesnek mondható balatoni camping megvétele, az ünnepi áhítat hatása alatt erről is lemondott. O. Viktor miniszterelnök ünnepi beszédet mondott a Terror Háza előtt, és 1956 hőseire emlékezve aznap nem utazott meccsre magánrepülőgépen, viszont beszédében nem az oroszokat, hanem Brüsszelt és Sargentinit tette felelőssé a forradalom lángjának eltaposásáért.

Spiriturizmus – 2014/06/10

Elmúlt pünkösd és újra csendes Csíkszereda-Csíksomlyó és környéke. Hazaindult a tömeg, bezártak a zsibvásárosok, egy év múlva újra nagy lesz a sokaság, és zsúfolt a zarándokhely, ismét búcsújárók özönlik el a Szék útját, a templomkertet és a dombot, zászlósak és csendesen baktatók, hangosak és magukba szállottak egyaránt; székely, csángó vagy polgári ruhások, és a tarka politikus sereg, az elmaradhatatlanok. Idén is sokan megfordultak a búcsú környékén, idén is nagy volt a tumultus, és a médiaközvetítéseknek köszönhetően sokakhoz eljutottak a búcsújárás képei, a misék üzenetei, a résztvevők gondolatai, véleménye.

Ha eredetileg a zarándoklat értelmét a világ „szent és profán” felosztásának időszakos egyesítésétől, a szent térben való megmártozás tapasztalatától nyerte el, ma már kevesen követik a két térben való létezés modelljét, hiszik a hierophániát – a „szent” megmutatkozását és „egészen más”-ságának megtapasztalását – és egyre többen afféle vallásos turizmusnak, jó esetben problémáik felidézésére és önmagukban való tisztázására használják.

Mircea Eliade meggyőző erővel írja le és gazdag esettanulmányokkal, hivatkozásokkal illusztrálja, hogy a hieróphánia, milyen jelentőséggel bír a premodern társadalmak számára, hogy a szakrális térben, annak közelében élni, hogyan adhat sajátos erőt, „élettel telítettséget”, hogy „a szent: valami, ami léttel telített. A szent erő egyszerre jelent valóságot, örökkévalóságot és hatóerőt.”

A modern zarándok, aki élete legnagyobb részét profán, hétköznapi térben tölti, a szent teret jelenlétével egyre inkább deszakralizálja, olyan tevékenységek részévé teszi, melyek nem a szent jelleghez, hanem az evilági, (kozmikus) csodáktól mentes életvitelhez kapcsolódnak: spiriturista, aki élményekre vadász.

Amióta tömegessé, ökumenikussá, és főként médiaeseménnyé vált a búcsújárás, a jelenség eredeti értelme alaposan megváltozott, társadalmi jelentősége megnőtt, olyan nyilvános reprezentációvá lett, amely nem feltárja és erősíti, hanem inkább elfedi és megmásítja az esemény eredeti funkcióját, és értelmét. A hangsúlyeltolódás, kölönösen a reprezentációs jelleg miatt, és a résztvevők tarkasága, társadalmi összetételének kiszélesedése okán, egyre inkább rétegspecifikus értelmezések felé viszi el a vallási zarándoklat régi/eredeti jelentéseit, ugyanakkor ellentmondásossá is teszi a jelenséget.

A csíksomlyói búcsú, mint minden katolikus zarándoklat, dogmatikája szerint, „a már megbocsájtott bűnökért kiszabott tisztítótűzbeli büntetések elengedéséért” folyik. „Teljes búcsút nyerni” ez a bűnbocsánatot jelenti, a búcsújárás és az átélt megpróbáltatások, az imádság, a processzió minden mozzanata, eredetileg ezért történt.

Nem úgy a rendszerváltást követő csíksomlyói zarándoklatok, amelyek nemcsak elfedni látszanak a vallásos jelentésréteget, de egyenesen jelentésváltást hoznak: a katolikus megbocsájtás, a „tehermentesítés” és a maradék bűnöktől való „kiüresedés” helyett feltöltöldésre használják a résztvevők. Nem vallásos értelemben, hanem sokkal inkább nemzeti érzelmekkel és közösségi élményekkel, melyek jelentősége messze megelőzi a vallásos tartalmat. A jelentésváltás ellentmondásos azért is, mert

a katolicizmus „egyetemességét” helyi(-regionális) csoportidentitással cseréli fel,

nemzeti szimbolikát és retorikát, magyar-székely-csángó identitástudat erősítését és közösségi megélését kínálja az egyetemes vallási jelentés helyett. A zarándoklatban, a bűneit megbánó személy – vallási meggyőződése szerint – az „egyetemeshez” való csatlakozást, az általános szentségben való részesedést, és bűnbocsánatot remél; a spiriturista pedig – nemzeti, etnikai jelképekbe burkolózva, egyházi énekek helyett nemzeti-nemzetiségi himnuszokat harsányan dalolva – sajátosságának meg-, illetve kiélését tekinti fő célnak, egy sajátos fajta kollektív, de világi, lelkiállapotot (nemzeti mámort) keres. A szent tér elsődleges kisajátítása, és nem csak a sűrűn lobogtatott nemzeti jelképek fizikai értelemben deszakralizáló jellegére gondolok, hanem a vallásos hit és áhitat spirituális, „ideológikus” kisajátítására is, az egyetemesnek a sajátosra való váltásával, fölülírásával, történik.

Azt mondja a főesperes, hogy a jelenlevők és hallgatók/nézők katolikus hitüket és magyarságukat ne válasszák szét: „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni” (sic!); mondanom sem kell, hogy mindezt az “arctalan démoni erők” ellenében, akik a nemzetet és a székelységet “a multik kénye-kedvének akarják kiszolgáltatni” (sic!).

Az egyetemes szentség, a búcsújárás eredeti jelentése, csak a profán nemzeti egységideálok, az etno-nacionalizmus szolgálata miatt van jelen. Másodszor viszont, a spiriturizmus performansz jellegét, azt hogy a búcsújárás a közönségnek (is), a médiafigyelemnek szól, a leginkább a résztvevő politikusok jelenítik meg/használják ki.

A csíksomlyói szakrális térnek a megszállását – ahogy Baudrillard mondaná: hiperreálissá alakítását – az idén, az a groteszk képsorozat illusztrálhatná a legjobban, ahogy a magyar államelnök és felesége békésen másszák a hegyet, miközben körülöttük rezzenéstelen arcú, fekete öltönyös, napszemüveges, kigyúrt bodyguardok vonulnak, fejüket kapkodva, a teret pásztázva, fülükben  elmaradhatatlan kütyüikkel.

A csíksomlyói (posztmodenn) búcsújárás egy hiperreális térben előadott sajátos performansz, a nemzeti összetartozás szimulákruma, mely azt hivatott világgá kürtölni mégpedig a spiriturista tömegek által, hogy a „nemzeti egység valósága”, igazi valóság (true reality), holott a szimulált egység ellenére, a „való világban”, a magyar nemzet nagyon is szétszabdalt.

A kifejezést Vitos Botond fiatal szaktársamtól-barátomtól kölcsönzöm, aki tudtommal elsőként használta, lényegében hasonló tartalommal, összevonva a spirituális/szellemi tapasztalás iránti vágyat a turizmussal, mint utazással, távoli másság felfedezésével, illetve életvitellel. A szónak van némi irónikus és pejoratív üzenete és ezt használom ki, amikor a csíksomlyói búcsú profán közönségének jellemzésére alkalmazom, meg különösképpen a politikusok ott (is) jelenlevő performanszának értékelésére.

Nem tartom szerencsés választásnak azt a bibliai idézetet sem, amit az idei búcsújárás mottójául, vagy jelszavának választottak:

„Boldog a méh, amely téged hordozott”.

A (sűrűn vitatott) szűzen fogantatásra való hivatkozásnak nem volt sajátos jelentése a szövegkörnyezetben, amelybe belehelyezték. A nemzeti együvétartozás, „ősegyházközségek alakítására való felszólítás”, és a vallásos ige „lenyelése”, és „aprópénzre váltása” groteszk módon hat az említett, más szimbolikus jelentésekkel telt, „történetre” való utalás környezetében. Hogy mégis milyen szerepe volt/lehetett az idézett mottónak, a mise üzenetének kontextusában – azt csak a főesperes mondhatná meg.

Megítélésem szerint Baudrillard híres Disneyland hasonlatával ugyanarra a jelenségre reflektál, amelyet a csíksomlyói búcsújárás helyszíne kapcsán magam is mondok, hogy t.i. a csíksomlyói, fizikailag és ideológiailag is kisajátított szakrális tér, egyféle Disneayland-dé lett: „azért van, hogy elleplezze: maga a „valódi” ország, az egész „valódi” Amerika a Disneyland … Disneylandet képzeletbelinek mutatják be azért, hogy elhitessék, a maradék valódi, miközben … ami körülveszi, nem valóságos többé, hanem hiperreális és szimuláló típusú”(J. Baudrillard, Simulacre and Simulation, 1994).

Mutatis mutandis, a csíksomlyói búcsú kisajátított, hiperreális terét, a hétköznapok valóságának „hitelesítésére” használják, a nemzeti együvétartozás felmutatására:

úgy reprezentálják a nemzeti egységet, mintha az „valóságos” lenne.

Kinek a magánrepülőgépén utazik Milánóba Kurtág György?

0

Kedves Örökösen Magyarkodó és Magyarkodásból Folytonosan Leckéztető Igaz Kultúrharcos Magyar Honfitársaim (továbbiakban: KÖMMFOLEIKUMAH)! Az a nagy helyzet, hogy november 15-én a Teatro alla Scala (vagy ha nektek így egyszerűbb: a milánói Scala) bemutatja Kurtág György Fin de partie c. operáját, amelyet Samuel Beckett drámájára komponált.

Tudjátok, kedves KÖMMFOLEIKUMAH, hogy kicsoda Kurtág György? Annyit elárulok nektek, habár innentől kezdve már talán nem is érdekel benneteket, hogy a kortárs zene talán legnagyobb és legmeghatározóbb személyisége. Akit Ausztriától az Egyesült Államokig, Svájctól Hollandiáig, Franciaországtól Japánig, Angliától Ausztráliáig, Németországtól Kanadáig az egész világon megbecsülnek: műveinek előadása mindenütt a zene ünnepének számít, akinek tanítványa volt – mások mellett – Kocsis Zoltán és Schiff András, s aki már minden létező zenei díjat megkapott, beleértve a zenei Nobel-díjként számon tartott Ernst von Siemens Stiftung-díjat is.

És tudjátok, kedves KÖMMFOLEIKUMAH, hogy mennyi kortárs bemutató volt a Scalában az elmúlt évtizedek során? Ha az olaszokat leszámítjuk, akkor bizony gondolkodni kell, hogy akár csak egy is az eszünkbe jusson. És még egyszer mondom, lassan, hogy mindenki megértse közületek: nem a Városmajori Szabadtéri Színpadon, hanem a Scalában.

Hát most lesz kortárs bemutató! A Scalában! Csak van egy picinyke difi (gond, baj, eredetileg az angol difficulty-ből): mégpedig az, hogy Kurtág 92 éves, nehezen mozog, idős, beteg ember.

És most jön a találós kérdés: tudjátok-e, kedves KÖMMFOLEIKUMAH, vajon hány magyar milliárdos ajánlotta fel Kurtágnak, hogy saját repülőgépével kiszállítja őt Milánóba, az opera bemutatójára, akár úgy is, hogy a repülőgépen tartózkodjék még három orvos és nyolc betegápoló? Megmondom én nektek, kedves KÖMMFOLEIKUMAH! Hát egy sem. Biztosan azért nem, mert a Scala díszpáholyában nem szokás a szotyolázás, s mert a színpadon nem a Vidi játszik.

Ha meg sem szotyola, sem Vidi, akkor marad a gép idehaza, oszt annyi!
Köszönöm a figyelmeteket, kedves KÖMMFOLEIKUMAH! Élvezet volt hozzátok szólni!

Szerző: Gábor György, Facebook

Kampánykezdet

0

Egyszóval magunk ássuk nap, mint nap a magunk újabb és újabb Trianonját, vagy a költővel szólva, „nekünk Mohács kell”?

Gondolkodóba ejtett Kelemen Hunor hangzatos – bár egyáltalán nem eredeti – kijelentése a jövő évi centenáriummal kapcsolatban, és úgy sejtem nem csak engem lepett meg, hogy ilyen korán előjött a „nem ünnepelünk” szlogennel. T.i. az egyesülés évfordulójáig még 15 hónapnál is több van, meg aztán senki sem kérdezte a dolog felől, stb. Nem eredeti az elnök kijelentése, csak szokatlan egy szövetségi vezetőtől, ez az egyoldalú, közös ügyünket semmiben előbbre nem vivő coming out, amit máskor szélsőséges, de vezető funkcióval nem rendelkező, a politika perifériáján megjelenő egyének szoktak nyíltan hangoztatni. Hadd tegyem hozzá, hogy a suttogópropaganda pillanatnyi elismerését elnyerve, de nem sok vizet zavarva szokott lecsengeni az ilyenfajta jelszó, senki el nem gondolkodik rajta – legalábbis alig vannak, akik nyilvánosan is kifejtik tartalmát – hatása, végső soron, elenyésző. Szóval az itt a kérdés, hogy miért most és egyáltalán, biztosan el kellett ezt mondania a szövetségi elnöknek?

Közelebb visz a válaszhoz, ha kontextusba helyezzük a kisebb-nagyobb botrányt kavaró kijelentést, vagyis figyelembe vesszük, hogy még a centenáriumi ünnepet megelőzően választások lesznek Magyarországon, mégpedig olyanok, amelyek alkalmával nagyon is esélyes a hálavoksok felhajtása és a jelenlegi kormány hatumák általi megszavaztatása (amibe, nem mellesleg, már Tőkés László bicskája beletörött és a dolog megismétlődhet más közszereplőkkel is!). Emiatt lesz „sajátos kihívás” a jövő év, és nem a román ünnepségek kapcsán – ahol minden bizonnyal avittas, untig ismert nacionalista (lásd Marasesti-i ünneplés) jelszavakon túl semmi különös nem fog történni, már ha nem havaz félmétereset –, mint ahogy vezetőink máris sugallják. A dolgot csak Tamás Sándor háromszéki kiskirály fejtette ki nyíltan, illetve indította a propagandát, de hát köztudott, hogy ezen munkálkodik az egész szövetség. Úgy, mint Eurotrans Alapítvány, ami a magyarországi támogatás fejében regisztrációt segít és rejtett propagandát folytat a Fidesz-KDNP mellett. Nem is tehet másként az elfideszesedett szövetség, hiszen egyfelől a „könnyű elszámolású” adóforintokért adós, amiket mind közönségesen Orbán-pénzként emlegetnek, és „élnek meg” vezetőink, mintha családi örökség szétosztása, magán mecenatúra eredménye lenne a támogatás (ja, és közben sorosozunk, aki magánvagyonából támogat életfilozófiájának megfelelő projekteket, melyekkel haj, de nagyon is egyetértettünk rendszerváltáskor, de mennyire megfeledkeztünk róluk a felcsúti guru egyetlen beintésére!); és akkor az „akadémiák” kistafírungozását ne is említsük (közülük az egyik – a hokiakadémia, minő véletlen, nemde? – éppen Kelemen Hunor szülőfalujában működik, RMDSz tisztségviselők kontrollja alatt); az egyéni anyagi el- és leköteleződések is kisebb tételnek tűnnek, holott, ki tudhatja? Másfelől, pedig ott van a tavalyi választásokon való – már persze a megkönnyített, és szavazati joggal ellátott kettős állampolgári tömegek kitermelésétől kezdődő – orbáni segítség (reális számítások szerint 1,5-2%-ot hozott a konyhára a pénzügyi és azután a személyes kormánytámogatás, ami nélkül kétes volt a parlamenti küszöb elérése), ami minden bizonnyal megtérítésre vár. A hálavoksok beszervezése a nagy kihívás, mert Orbán and Co. közismerten bosszúálló fajták, és nagy baj lenne, ha kevesen szavaznák meg, vagy, ha éppen ez miatt ugrana az újabb kétharmad (az egyszerű többség, ellenzék híján nincs veszélyben). Szóval nagy baj lenne az elkötelezett vezéreknek és klientúrájuknak, miközben a rommagyarságnak a leginkább a folytatás lenne a baj, az etnonacionalista uszítás, mely szembemegy eddigi politikai célkitűzéseinkkel. (Orbán EU-ellenes és illiberális politikája hitelteleníti többek között, az EU-hoz való fordulást is kisebbségi ügyeink rendezésében, amit a román kormányok ki is tudnak használni ellenünk).

Szóval semmi más magyarázatát nem látom Kelemen kijelentésének, mint azt, hogy kampányt kezdett, leütve a jövő évi magyarországi választásokon való itteni részvétel alaphangját. Az lehet az eljárás logikája, hogy minél provokatívabb etnonacionalista jelszavakat vessenek be, és ezzel kiváltsák – az amúgy erre nagyon is hajlamos – román közvéleményből a magyarellenes politikai hisztériát. Ami a maga során, mintegy reakcióként Orbánra szavazni mozgosít. Úgy fog tűnni sokaknak, hogy szemben a kontraproduktív kisebbségi nacionalizmus által okozott veszteségekkel Orbán majd hősiesen megvéd bennünket, a manipuláció beindult és egészen jövő nyárig nyöghetjük a következményeit.

Éppen ezért fölösleges a román nemzeti ünnep körül reálisan fölmerülő problémák, a Trianon-trauma leküzdésének megannyi történeti-szociológiai-kulturális, stb. problémáját belevetíteni a kelemeni fölvetésbe, az csupán a meglehetősen átlátszó fideszes kampánypropaganda kezdete. Semmit meg nem old reális problémáink közül, viszont mobilizál(hat), manipulációval és amúgy tetszetős, hiszen hősiesnek, vagy legalábbis bátornak tűnő félrevezetéssel sokakat elvezethet a magyarországi urnákhoz, és nem vitás kire fognak majd voksolni. Minden látszat szerint hatékony propaganda- és napirendkijelölő témát találtak – minden valószínűség szerint nem is itthon, hanem Budapesten – csak a várható mellékes veszteségek lesznek nagyobbak, az itteni hozadék pedig, nulla. A propaganda elfedheti a vezetők felelősségét, a titokban történt „átállást” egy racionális, europakonform kisebbségpolitikai stratégiáról, konfrontatív és hangoskodó, viszályt szító, sőt hencegő, stb., illiberális, sőt irracionális érzelmi politikára, csak ezáltal éppen helyzetünk nem javul jottányit sem.

Nekünk ki kellene lábalnunk a száz év előtti történeti sérelemként és áldozatként fölfogott, és akként továbbörökített szellemi/érzelmi kátyuból, és nem visszasüllyedni legreakciósabb és bénítóbb bugyraiba. Újra kellene értelmezni – és a centenárium alkalmából nyíltan és tisztességesen, manipulatív szándéktól mentesen –, megvitatni a román intelligenciával „Trianont”, és kialakítani egyfajta konszenzust a jövőnkre nézve (a Gyulafehérvári ígéretekre való hivatkozás, azon túl, hogy avittas és pusztán formai, nem jó alap a XXI.-századi körülményekhez képest, nagyobb szükségünk van nekünk erdélyi románoknak és magyaroknak autópályára, mint magasztos, és csak az egymás ellen fordulást segítő speechekre, az hétszentség!). Egyelőre a manipuláció eredményeként ott tartunk, hogy az igazán nem nacionalista, sőt ügyünk mellett elkötelezett román értelmiségiek (lásd Pleșu-Kelemen csörte) sem értik, mit is akarunk? Honnan a kettős mérce, az az újkeletű „magyharrosch” életfilozófia, amivel élünk, hogy t.i. a mi etnonacionalizmusunk a jó, mindenki másé ördögtől való (erre mondja a magyar parlament szászjenőbarát elnöke, hogy „erős és szuverén, nemzetállam kell”, ja, ha az magyharr, mindenki másnak meg? …).

De hiteltelen egyfelől azt harsogni, hogy „nekünk nem ünnep”, másfelől pedig azt követelni, hogy Johannis segítsen egy kisebbségi Charta elfogadtatásában, ügyünk depolitizálásában (jó is lenne egy ilyesmi, és akkor kisebbség-politikusaink megérdemelt örök-szabadságukat élvezhetnék ezután! Végre lehetne rommagyar politikai pluralizmus!); hiteltelen Európához fordulni kisebbségi jogaink garantálásáért, és közben „Brüsszel” ellen uszítani, Putyinnal haverkodni, az illiberalizmust és idegengyűlöletet táplálni.

Egyszóval magunk ássuk nap, mint nap a magunk újabb és újabb Trianonját, vagy a költővel szólva, „nekünk Mohács kell”?

Magyari Nándor László

Párhuzamok nélkül?

0

Nagyon érdekes belpolitikai jelenségre figyeltem fel a dél-koreai közéletben.

Ugye azt számtalanszor tisztáztuk, hogy Pák Kün E, előző elnökasszony megbukott a hivatali ideje előtt, mert helyette gyakorlatilag a barátnője vezette az országot négy évig, aki egy kereszténységből kiindult szektavezér lánya, jelesül Cse Szun Sil.
Korrupció volt felsőbb szinteken, fekete listák művészeknek, és közéleti személyeknek, befolyásolása néhány népszerű televízió csatornának, és egyéb aljasságok.

Pák Kün E úgy bukott meg, hogy elnökségének utolsó előtti évében, ősztől késő tavaszik a nép Seoulban minden szombaton gyertyás felvonulást, tüntetést tartott, ahol a lemondását követelték békésen.

Igen sok szkeptikus volt, aki azt állította, hogy majd pont kisgyerekes családoktól fog megijedni a hatalom, akik gyertyákkal vonulnak, nevetséges.
Pedig nem volt az, Pák elnökasszony megbukott, ma már 24 éves börtönbüntetését tölti, ahogy Cse Szun Sil is a saját húsz évét, a csebalok közül néhányan már börtönben, néhány pere még folyamatban, a közélet megtisztult, a fekete listákat nyilvánosságra hozták, egészen a legalsóbb szintekig kipucolták a hatalmukkal visszaélő, korrupt konzervatívokat.

Első körben az alelnök ideiglenes ügyvezetőként vette át az elnöknő helyét, majd kiírták az előrehozott választásokat, amelyeket toronymagasan a szociálliberális Daburamindzsudáng párt nyert, az elnöki pozíciót pedig annak vezetője, Mun Dzse In.

Eddig a pontig azt hiszem, nagyon sokszor leírtam a történteket.
Most azonban másról van szó.

Mun Dzse In elnök népszerűsége töretlen, sőt emelkedik, tegnap a bizalmi indexe a lakosság körében közel volt a 8o%-hoz. A párt bizalmi indexe is magas 65% körül mozog.

Rajtuk kívül a parlamentbe jutott a konzervatív párt, a Hángukmindzsudáng, vezetője egy Torgyán szerű botrányos öregember, Hon Dzsun Pjo.
Bizalmi indexük 1o-14 % között mozog.
Ők gyakorlatilag nyíltan képviselik a Pák Kün E vonalat, csupán a korrupciót ítélték el, alapvetően erősen konzervatív párt, kevés támogatójuk a legidősebb korosztályból kerül ki.

A másik ellenzéki párt a mindzsudáng, amely alig pár százalékon áll, és ember nem mondja meg, hogy miben különböznek a kormánypárttól, mert, hogy semmiben, csak akkor miért nem csatlakoznak ahhoz…

Aztán egy Amerikába szakadt hazánkfia és a pártja, őt úgy hívják, hogy Án Csal Szu, a párt pedig egy fura képződmény, Páránmiredáng-nak hívják, valami jobbközép szeretne lenni, de Án Csal Szu liberális figura, igazából nehéz eldönteni, hogy ők mit szeretnének másképp, mint ahogy most van, de végső soron konstruktív ellenzéki szerepet töltenek be, szemben a mindent megbénító és ellehetetlenítő konzervatívokkal, kár, hogy öt százalék körül vannak csak.

Tehát jelenleg a parlamenti ellenzék összesen nincs negyven százalékon, de az itteni törvények értelmében a legtöbb törvényhez szükséges szavazatszám még sincs meg, ahhoz ők is kellenek, az elnök meglehetősen nagy mozgástere miatt működik még az ország közigazgatása, és képes haladni a északi-déli békefolyamat is.

Nagyon hasonló a helyzet, mint Magyarországon, csak itt a „jók” vannak hatalmon, és a „rosszak” ellenzékben. Ennél jobban nem hiszem, hogy le lehetne egyszerűsíteni…
Ám az ellenzék egy része, jelesül a konzervatívok, belekapaszkodnak minden fűszálba, most például egyik képviselőjük éhségsztrájkol a parlament lépcsőjén, tegnap kezdte, de nem lehet valami nagy hős, mert ma reggelre már az a hír bukkant fel, hogy majd 24 óránként váltják egymást, ami ebben az országban, ahol kultikus figurák haltak bele az éhségsztrájkba, kissé szánalmas, a himalájai túraruhában, szigetelő matracon ülő usánkás képviselő képéről már nem is beszélve.

Akárhogy is, de bizony képesek akadályozni a parlamenti munkát, képesek magukra felhívni a figyelmet és elérni, hogy ilyen, olyan belpolitikai botránynak titulált esetek ne sikkadhassanak el. Kemény ellenzék, de ellenzék, ugyan nagyon alacsony a támogatottsága, mégis foggal, körömmel harcol a vélt vagy adott esetben valós igazáért. Ez még akkor is roppant szimpatikus, ha egyébként a világról alkotott képük elavult, anakronisztikus, a hatalomgyakorlásuk során folyamatosan magas volt a csebalok kivételezettsége és a korrupció az országban.
Most persze sanszuk sincs a hatalomra, és ezt ők is tudják, így próbálnak a kormánypárt által elkövetett hibákba belekapaszkodni, ami olykor még sikerül is, de legalábbis nem hagyja ellustulni a kormánypárti képviselőket.

Mindazonáltal a napokban Hon Dzsun Pjo átlépett egy határt, ugyanis nemsokára önkormányzati választások lesznek, ő kampánykörúton van, megengedhetetlen hangnemet üt meg rendszeresen. Ez természetesen kontraproduktív, a népszerűségük tovább zuhant az elmúlt hetekben, a saját képviselői is kritizálják, bár még egyben a párt, de veszélyben.

A jelenség, ami számomra roppant érdekes volt, az az ezt övező társadalmi aggodalom.

Bármennyire is elkötelezett kormánypárti szavazó is valaki, elvárja, hogy legyen ütőképes ellenzék a parlamentben. Mégpedig azért várja el, mert nem „hisz” a pártban, hanem egyetért azzal, de tudja, hogy az emberekből áll, akik esendőek és néha lusták, hibázhatnak, korrumpálódhatnak, ezer dolog történhet velük, amit egy erős ellenzék azonnal észrevesz és lecsap rá. Így az állampolgár biztonságban van, még a saját kedvelt pártjától is, ráadásul amire az ellenzék lecsap, arra azonnal ugrik a sajtó, vagy fordítva, ennél jobban politikusokat féken tartani nem is lehet.

Most azonban az ellenzék olyan kis támogatottsággal rendelkezik, hogy roppant agresszív, hogy észrevegyék, ez pedig kontraproduktív, ezáltal a támogatottságuk még tovább csökken, és máris előállt a negatív spirál.

Az emberek szerint ez nem kívánatos jelenség, igenis legyen erős ellenzék, ne legyen módja senkinek sem lopni, csalni, hazudni.

Itt ez a kívánatos norma, nincsenek „hívők”, hanem polgárok vannak, akik csak addig elkötelezettek, amíg úgy látják, hogy a választott pártjuk valóban azt képviseli, amit ígért, és igényt tartanak egy erős ellenzéki kontrollra felettük, és amikor ez az egyensúly felborul, akkor elkezdenek aggódni az ellenőrzés gyengülése okán, illetve a mindent zsigerből elutasító, agresszív mini ellenzék viselkedésén.

Eugenia S. Lee

És ha szétesik?

0

A “várható” román etnonacionalista túlkapásokat megelőlegezve, a Fidesz itteni fiókpártjai igyekeztek a “régi jó” román nacionalizmust élesztgetni, azzal riogatni. És ezzel tulajdonképpen elősegíteni annak fölébresztését és hangos megnyilvánulását, ezzel is bizonyítva: lassan-lassan semmi közük a román politikai mezőnyhöz, nem értik, nem ismerik és nem élik azt, pusztán Orbán előretolt helyőrségei.

Továbbra sincs semmiféle közös nevező az augusztus tizedikei tüntetések és erőszakos cselekedetek, valamint az egyre nyilvánvalóbb rendőri/csendőri túlkapásokkal kapcsolatos értelmezésekben. (Egyetlen “érvet” hallok a brutális, megtorló csendőri intézkedések indoklásaként, hogy a tüntetők meg akarták dönteni a kormányt. Ezt pedig onnan lehet tudni, Liviu Pop, pészédés exminiszter, fődemagóg szerint, hogy “aláírásokat gyűjtöttek a büntetett elöljárók ellen”. Érthető? Ha valaki büntetett elöljárókról beszél, akkor a kormányt akarja megdönteni, és ennyi elég ahhoz, hogy a csendőrök elgázosítsák, gumibottal fejbeverjék, punktum). A probléma, a szélsőséges polarizáció, már nem csak a politikai mezőny sajátja – talán ezt mérik a napvilágra került közvélemény-kutatások – hanem egyre inkább társadalmi léptékű és jellegű. Különös fejlemény ez a centenárium évében, amikor a szolidaritást, az együvé tartozást, a nemzeti büszkeség megannyi jelét szándékoztak össztársadalmi szinten ünnepelve fölmutatni, és ennek éppen az ellenkezője a stabilitás, az integráció és a konszolidáció hiánya látható. A nacionalista lózungok már elfödni sem tudják a társadalmi széttöredezettség, a megosztottság egyre láthatóbb jeleit, nincs szőnyeg, ami alá besöpörhetők az ellentétek. Ezért a politikában vagy “mi” vagy “ők” szintre radikalizálódott a helyzet, a társadalom pedig fölfogta mi a tét: modernizálódni, és ennek szimbóluma a korrupció ellenes föllépés (apropó nincs már funkcióban Kövesi, akit fő mumusnak tekintettek, és semmi sem változott, nincs is feje a DNA-nak és a dolgok ugyanúgy állnak, mint előtte. Elmozdítása, és a gyalázatos miniszteri pávatánc, ami az új főügyész kinevezésének elszabotálását illeti, kontraproduktív. A főügyész feje álcélpont volt, fake target, meghurcolása, kiátkozása, bűnbakká maszkírozása semmit nem hozott a Dragnea-félék konyhájára, hacsak nem tovább polarizált), vagy keletre, korszerűtlen és visszahúzó tradíciók fele fordulni. Az etnonacionalizmus ez utóbbi alternatíva kelléke, már nem az össztársadalmi szolidaritás összekötő ideológiája.

Nem mellesleg év elején, a “várható” román etnonacionalista túlkapásokat megelőlegezve, a Fidesz itteni fiókpártjai igyekeztek a “régi jó” román nacionalizmust élesztgetni, azzal riogatni. És ezzel tulajdonképpen elősegíteni annak fölébresztését és hangos megnyilvánulását, ezzel is bizonyítva: lassan-lassan semmi közük a román politikai mezőnyhöz, nem értik, nem ismerik és nem élik azt, pusztán Orbán előretolt helyőrségei /a név is sokat mond, nemde?/. Bár szóval sem említik, a jóslat nem következett be, a diagnózis elhibázott volt, nem úgy működnek a dolgok a román belpolitikában, ahogyan azt a budapesti kormányzat és nyúlványai szeretnék. A pofon egyszerű nacionalizmus-élesztgetésre – ami aztán, tükör-effektusként, a “megtámadott vár” szindrómát alakítaná ki a rommagyar kisebbség összefogására – nem vevő a román társadalom nagyrésze, és különösen nem a mostani főszereplő az úgynevezett “diaszpóra” nem, és nem mozdul a rommagyar társadalom se a régebbi hívószavakra, sőt.

Kötélhúzás folyik, melynek nem lesz, nem lehet győztese a reakciós hatalom, amely szándékait már alig leplezve – Dragnea and Co “igaztalan harcának” kezdetektől fogva látszott a tétje, fölmenteni saját magát és társait a korrupciós vádak alól, a “megúszni, minden áron”, pedig nem lehet politikai program – fennmaradásáért küzd,  bűnös módon áldozatot hozva, egyre több területen. Végső soron, a teljes politikai mezőnyt blokkolta a “rejtett kormányprogram” erőltetése, és már-már lerombolni látszik a teljes, úgy-ahogy demokratikus rendet, fölfüggeszteni a kormányzást és a törvényhozást is (Most az az egyik mantra, hogy Băsescu – aki hol is van már? Van-e egyáltalán még szerepe a politikában, hacsak nem az, ami Dragnea-é is, menteni a bőrét – rombolta le a parlament tekintélyét, és nem a Iordache és társai által erőltetett elvtelen, reakciós, és amatőr törvénykezési kísérletek). A kormányzatnak semmi sem drága a populista ígéretek és intézkedések terén – ezek egyrészét klientúrája és az államapparátus fizetésének, valamint várható nyugdíjának irracionális megemelésével életbe is léptette – nyakló nélkül ígér és költekezik. A kormány fölrúgta az eddigi egyensúlyokat, csökkentette a beruházásokat, hátrányos helyzetbe hozta a magángazdaság szereplőit, a vállalkozókat, megnövelte a közadósságot, és azután inflációt gerjesztett, hogy fékezze a vásárlóerőt. Most már nem az a kérdés, hogy veszélybe sodorja-e a gazdaságot, felborítja-e az államháztartási egyensúlyt, hanem csak az, hogy mikor? Meddig lehet a populista intézkedéseket finanszírozni és főként miből?

Nagy kérdés, hogy létezik-e középút, kialakítható-e olyan kompromisszum, mely működőképes? Feltételezem, hogy rövid távon nehéz ilyesmit találni. Az etnonacionalizmus fölmelegítésének társadalmi léptékű sikere, bár sokan dolgoznak rajta, számomra elég valószerűtlennek tűnik. Hogy lesz giccses parádé december elsején az nem vitás, csak abban nem hiszek, hogy mondjuk mikuláskor még tart majd annak patetikus-avittas pátosza, és hogy valódi mozgósító, összetartó erőt, perspektívát adna. Közép és hosszú távon csak modernizációs projekteknek van esélye a kompromisszum kialakítására és mindenekelőtt az államapparátus, az adminisztráció radikális reformja, teljes megújítása lehetne egy következő lépés. Persze ehhez a liberális demokrácia intézményeinek a megtartása és megerősítése, és egy hiteles parlament stb., is szükséges. Viszont azt gondolom, hogy ma az adminisztráció a modernizáció kerékkötője. (Egyébként ennek van usque százéves hagyománya, amikor is a máshonnan áthelyezett, inkompetens, a helyi viszonyokat, politikát, sőt kultúrát hallomásból sem ismerő közhivatalnokokat neveztek ki az új román hivatalokba. Ezen elhibázott lépés máig hatóan meghatározza a közigazgatás elidegenedését, amit a prefektus intézménye erősít és tart fönn). Azt hiszem senki nem vitathatja, akárcsak saját tapasztalata alapján sem, hogy az apparátus meghatározó, legbefolyásosabb része, inkompetens és/vagy korrupt. Ennek föltárási és bizonyítási kísérlete, mely a DNA, és volt főügyésze nevéhez és tevékenységéhez kapcsolódik, bőszítette föl a hatalmasokat, tört ki a háború. Az apparátus saját érdekeinek esik áldozatul a parlamenti munka, és végső soron a kormányprogramok is. Semmiféle párhuzamos állam, vagy netán deep state nincs, és így aztán nem is szabotál senkit, az apparátus teszi, ő téríti el a legjobb politikai szándékot is, saját rövidlátó érdekeinek megfelelően, és őket jutalmazza, helyezi privilegizált pozícióba, a Dragnea-féle hatalom. Az apparátus, a klientúra, Dragnea reakciós terveinek és saját privilégiumainak a támogatója, ezért a modernizációs tervek sikere elsősorban ennek a hatalomnak a leépítésén múlik. Ezt a reakciós “hadsereget”, a helyi kiskirályságok már-már intézményesített rendszerét, vagy hálózatát támogatják, mentegetik és promoválják a Fidesz itteni fiókpártjai, ehhez használják felhatalmazásunkat, és nem látom, hogy kihátrálnának mögüle, sőt. Az “illiberális” megoldásoknak nemcsak támogatói, hanem olykor kezdeményezői is névleges vezetőink, a reakció (a főpárt főideológusának alt-right elkötelezettségéről volt alkalmunk tájékozódni egy fb bejegyzéséből. Jó tudni kik és merre viszik a jobb időket megélt politikai formációt) elkötelezettjei.

Románia lesz az EU soros elnöke a jövő év első felében és úgy tűnik egy hiteltelen és inkompetens (egyszer valaki csak elmagyarázza, hogy a teleormányi iskola-titkárnőt mi minősíti a belügyminiszteri funkcióra, hogy ne ismét a miniszterelnök asszonyt hozzam példának) kormány és egy több részre szakadt ország próbálja majd minden perspektíva, reálisan elérhető közös cél nélkül, az EU-t vezetni. Az a hatalom, kormány és apparátus, mely nem képes Románia ügyeit intézni és előbbre vinni, hogyan vezethetné Európát? A Dragnea bábja, Dăncilă vezette Európa – már a röhejességen túl – a szkeptikusoknak fog kedvezni, föltéve, hogy odaengedik.

Magyari Nándor László

 

Orbán Viktor Magyarország

– Miniszterelnök úr, jobban van?
– Mire gondol?
– Hát, hogy vannak ezek a kényszerképzetei.
– Kényszerképzeteim? Nekem? Maga összetéveszt engem a Kövér Lacival. Ő hiszi magát sámánnak. Nézzen rá, milyen a tekintete. Ha tudná, mennyit röhögünk rajta otthon az asszonnyal.
– Nem tévesztettem össze senkivel, miniszterelnök úr. De meg kell jegyeznem, több jel utal arra, hogy Ön egy ideje Magyarországnak képzeli magát.
– Mikor mondtam ilyet?
– Hogy Brüsszelben támadják Magyarországot. Most például a Sargentini-jelentés kapcsán.
– Miért? Nem így van?
– Ha Ön Magyarország, akkor természetesen ez a helyes kifejezés. De Ön a legjobb tudomásunk szerint nem Magyarország, miniszterelnök úr. Ha tudni akarja az igazat, akkor most elárulom: Önt Orbán Viktornak hívják. Vagyis, Brüsszelben, Strasbourgban és úgy általában, a világ demokratikus felén nem Magyarországot, hanem Önt támadják.
– Engem még nem támadott meg senki. Jól is néznénk ki! Fizetem a TEK-et, hogy megvédjenek, még csak az kéne, hogy ezek után megtámadjanak.
– Félreértett miniszterelnök úr. Nem fizikailag támadják, hanem az intézkedéseit bírálják. A demokráciáról vallott felfogását, ha szabad így fogalmazni.
– Szabad. Miért ne szabadna? Szabad országban mindenki úgy fogalmaz, ahogy szabad. Na jó, félre a viccel: szerintem a magyar embereket bántják. Irigylik az eredményeinket, ezért feszültek és frusztráltak. Európa hanyatlik, a Nyugatnak bealkonyult, Keletről fúj a szél.
– Nem a magyar embereket bírálják, miniszterelnök úr, hanem Önt.
– A magyar emberek 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is felhatalmaztak bennünket…
– … a kormányzásra, miniszterelnök úr. Jobb életet vártak Önöktől, mert ezt ígérték nekik. Önök nem arra kaptak felhatalmazást, hogy ellenségünkké tegyék a fél világot.
– Nekünk nincsenek ellenségeink. Irigyeink vannak, akiknek nem tetszik, hogy sikeresek vagyunk. De Keleten szeretnek bennünket. Most éppen Kirgizisztánban.

– Azért végezetül, nyugtassa meg az Önért aggódókat: ugye, nem képzeli Magyarországnak magát?
– Nem képzelem magam Magyarországnak, ugyanis én vagyok Magyarország. Miért, jobb volna, ha Bonaparte Napóleon lennék?

Az MTI megtagadta a MÚOSZ közleményének közlését

ÚJABB #CENZÚRA! Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke az imént arról tájékoztatott, hogy a közmédia nem hajlandó a legnagyobb újságíró-szövetség közleményét közzétenni az MTI Országos Sajtószolgálatán (MTI OS) még pénzért sem. #múosz #mti #mtva #közmédia

Alább Hargitai Miklóséknak küldött visszautasító levél és a közlemény.

Tisztelt Hargitai Miklós!

Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat ) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.

Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Természetesen kvótájukat visszaállítottuk.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

Üdvözlettel,

A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint a közmédia működését nem az ellenzéki képviselők jelenléte veszélyezteti: a kormánykritikus társadalmi kezdeményezéseket elhallgató, azokról a nyilvánosságot nem tájékoztató köztévé maga a működési rendellenesség.

Dulakodásig fajuló konfliktus alakult ki az elmúlt órákban az MTVA székházánál, miután ellenzéki parlamenti képviselők eredménytelenül próbálták rávenni az intézmény vezetőit a napok óta zajló demonstrációk követeléseinek beolvasására. Az incidens – szégyenszemre csupán a Facebookon közvetített – képei élő egyenes adásban világítottak rá a közmédia működésének súlyos torzulásaira.

Magyarországon működik – GDP-arányosan – Európa legdrágább állami médiája, amely évente százmilliárdos összeget költ magára, egypárti (fideszes) irányítással, társadalmi és közpolitikai kontroll nélkül. A jelenlegi médiarendszer kiépítésekor, amikor 2015-ben az M1-et hírcsatornává alakították, az állami adó tízmilliárdos összegért vásárolt az élő közvetítéseket lehetővé tevő korszerű felszerelést. Ennek fényében nincs rá elfogadható szakmai magyarázat, hogy a napok óta zajló kormányellenes demonstrációkról a csatorna – tájékoztatási kötelezettségét súlyosan megsértve – képtelen volt az esemény hírértékének megfelelő, élő tartalmat sugározni, miközben a párizsi sárgamellényes tüntetéseknek lényegesen nagyobb figyelmet és műsoridőt szentelt, mint a budapesti és vidéki kormánykritikus megmozdulásoknak.

A MÚOSZ felhívja a közmédia vezetői, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét: az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ felszólítja a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával.

facebook/Szalay Dániel

K-Demokrácia – országismertető

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk”, mondta K-Demokrácia miniszterelnöke az ország parlamentjében. Országokat bemutató sorozatunk mai állomásán K-Demokrácia a soros.

 

Államformája: Demokratikus diktatúra. Az ország élén a nép által választott örök és megbonthatatlan Kedves Vezető áll.

Földrajzi fekvése. Az ország Európa közepén, Kelet és Nyugat között félúton helyezkedik el, és a széljárástól függően, hol erre, hol arra sodródik. Miután az ország élén álló Kedves Vezető szerint Európa hanyatlik, napjai meg vannak számlálva, valamint a szakadék szélén tántorog, (a régi vicc szerint mi egy lépéssel előbbre járunk) K-Demokrácia jelenleg Ázsia felé veszi az irányt.

Területe. Az elmúlt évtizedekben nem változott, bár lenne rá igény.

Fővárosa. K-Demokrácia fővárosa jelenleg Budapest, de mire, legkésőbb 2030-ra, az EU öt legjobb országa közé kerül, már Felcsúton lesz az Országház, a Budai Vár, a Halászbástya és az összes Duna-híd.

Fizetőeszköz. Hivatalos fizetőeszköz a forint, de a kapcsolati tőke minden pénznél többet ér.

Beszélt nyelvek. K-Demokrácia hivatalos nyelve a magyar, de terjed a rovásírás, valamint az Orwell könyvéből megismert újbeszél. Utóbbi nagyon hasonlít a magyarhoz, csak a szavak jelentése más, mint a 2010 előtt használt magyar nyelvben. Valamit megvédeni például újbeszélül azt jelenti, hogy elvenni, ellopni, megszüntetni. Az egymillió új munkahely közmunkát, az európai színvonalú egészségügy hosszú várólistákat, külföldre vándorolt ápolókat és orvosokat jelent.

Társadalmi viszonyok. K-Demokráciában nincsenek oligarchák, a bűnözés megszűnt, a bankok uralma megtört, Brüsszel nekünk nem diktál, Soros nem nevet a végén, a migránsok nem vehetik el a munkánkat, az ENSZ nem dönt helyettünk. Nem leszünk gyarmat, és mindenki szembejön az autópályán.

Etnikai összetétel. K-Demokráciában magyarok és magyarabbak élnek. A magyarabbak magukat magyarnak mondják, ezzel különböztetik meg magukat azoktól a magyaroktól, akik szintén magyarok, de nem magyarabbak.

Gazdaság. K-Demokrácia fejlett gazdasággal rendelkezik, Európa és a világ irigyli a tündérmesének nevezett magyar csodát. Meghatározó termékek az ősmagyar agysebészet, a fogturizmus, a görögdinnye, a hungarikumként kezelt Coca-Cola, legújabban pedig a halálos betegségekre gyógyírként javallott tízparancsolat.

Pártok. K-Demokráciában többpárti egypártrendszer van.

Közjogi méltóságok. K-Demokrácia élén az államfő áll, aki szeret horgászni.

Vallás. K-Demokráciában vallásszabadság van, vagyis egyetlen vezető vallás elfogadott: a Fidesz iránt érzett feltétlen és kontroll nélküli lojalitás.

Életszínvonal. K-Demokráciában az életszínvonal folyamatosan növekszik, s bár jelenleg még nem éri el azt a szintet, amelyet hamarosan meghalad, a biztatónak mondott kilátások alig maradnak el a potenciális lehetőségektől.

Nemzetközi kapcsolatok. K-Demokrácia nemzetközi tekintélye már most is számottevő, ráadásul folyamatosan növekszik, az ismert és tekintélyes politikai vezetők egymásnak adják a kilincset az országban. Nemrégiben például Donald Trump amerikai elnök egyik volt iskolatársának közeli névrokona érkezett turistaként a Balatonra, egy Angela Merkel német kancellárra hasonlító párizsi takarítónő pedig a budapesti Halászbástyán gyönyörködött a panorámában. De volt már itt a francia elnök egykori óvónőjének nagyobbik unokája, és az angol királynő egyik hasonmása is érvényes meghívással bír.

Éghajlat. K-Demokrácia éghajlata európai, de már folyik az egyes éghajlati viszonyok átnevezése. Hamarosan megszűnik a napi középhőmérséklet, utóbbi neve a tervek szerint nemzeti, vagy más néven népi középhőmérsékletre változik.

Ellenségei. Brüsszel, migránsok, Soros, civilek. Felkészül: független sajtó.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK