Blogles

Slomó, a szakértő

Lehet, hogy többek számára ismert a vicc, amely szerint Kohn Moszkvában elhatározza, hogy egy élete, egy halála, egyszer személyesen/facebook fölkeresi „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat!” Mindenről lemond, egész életében teszi félre a pénzt, csak azért, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” meglátogathassa Brooklynban. Végül összejön a pénz, beadja az útlevélkérelmét, a KGB hatszázszor lenyomozza, ötezerszer elbeszélgetnek vele, miért akar kimenni az USA-ba, de ő csak azt hajtogatja, hogy semmi másért, csak azért, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” meglátogathassa. Végül aztán felül a repülőre, megérkezik New Yorkba, beül egy taxiba, s „a mi nagy Yehudi Menuhinunk” lakására viteti magát. Becsönget, s „a mi nagy Yehudi Menuhinunk” nyit ajtót. Kérdően rátekint Kohnra, amire Kohn elragadtatottan azt mondja, hogy én csak azért jöttem Moszkvából, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” láthassam. Menuhin meghatódik, előveszi a csekkfüzetét, s azt mondja: Kérem, árulja el, mibe került ez magának, s én azonnal visszatérítem az összeget. Nem, nem – mondja Kohn, szó sem lehet róla, én csak azért jöttem, hogy „a mi nagy Yehudi Menuhinunkat” láthassam. Erre Menuhin bevezeti a szalonba, rámutat egy kényelmes fotelre, és azt mondja: Kérem, foglaljon itt helyet, én most előveszem a Stradivarimat, s egyedül csak Önnek fogok hegedülni. Amire Kohn összecsapja a kezét, s boldogan felkiált: Nahát, és a mi nagy Yehudi Menuhinunk még hegedülni is tud!

Ez csak azért jutott eszembe, mert egy barátom elküldött egy március 26-án esedékes programot, amelynek címe: Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának? A program szervezője a Századvég: maga G. Fodor Gábor nyitja meg a rendezvényt, rögtön utána fellép a nagy kereszténység-szakértő, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, ám a rendezvény fénypontja minden bizonnyal az a kerekasztal-beszélgetés lesz, ahol két jeles kereszténység-kutató szakember, Juhász Hajnalka miniszteri biztos és ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, a Civil Összefogás Fórum fő aktivistája társaságában fellép az ugyancsak neves kereszténység-szakértőként ismert és tisztelt Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Persze meglehet, Köves Slomó tévedésből lesz itt, ugyanis ő arra a kerekasztal-beszélgetésre ígérkezett el, amelynek témája, hogy mit köszönhet a kereszténység a zsidóságnak, de az is meglehet, hogy Köves Slomó a fene nagy kapkodásban összekeverte a történeti kronológiát. Mert eddig úgy tudtam, hogy a kereszténység köszönhet sokat a zsidóságnak, például magát Isten kinyilatkoztatott szavát, a Tanach egészét (amely aztán az Ószövetség nevet kapta a keresztségben), a morális parancsolatokat, a történelmi látásmódot és így tovább, de most kiderül, hogy éppen fordítva: a zsidóság köszönhet sokat a kereszténységnek. És ez így is van: kétezer év antijudaizmusát, rendszeresen ismétlődő, kiterjedt pogromokat, vérvádat, az ostyagyalázás és a kútmérgezés vádját, nagyüzemi kényszerkereszteléseket, gettókat és a szent inkvizíciót, avagy a nagypénteki folklorisztikus zsidóveréseket.

Mindenesetre én meg Kohnnal együtt kiáltok fel boldogan: Nahát, és a mi nagy Köves Slomónk még a kereszténységhez is ért!

És Wudersch? És Bizonja?

Vujity Tvrtko azzal büszkélkedik az ATV Startban, hogy felvetette a Facebook-oldalán, hogy a magyar vasútállomások tájékoztató tábláin ne csak románul írják ki Cluj-Napocát és Oradeát a vonatok úticéljaként, hanem Kolozsvárt és Nagyváradot is. És persze Bratislava mellett Pozsonyt, Subotica mellett Szabadkát, és így tovább, és a MÁV elfogadta a javaslatot, átalakítják az utastájékoztató rendszereket, a vonatok oldalán látható tájékoztató táblákat.
Vujity Tvrtko szerint ezt igénylik a hazai és határon túli magyarok. Rendben van. Csak a javaslat és az intézkedés szerintem féloldalas.
A mai magyar államterületen kevés a nemzetiségek létszáma, de azért vannak néhány százezren. Jól beszélnek magyarul, nagy többségük asszimilálódott a magyar lakosságba. Van néhány tucatnyi település, köztük néhány város is, ahol a lakosság számottevő része, olykor többsége valamely nemzeti kisebbséghez tartozik. Ezeknek a településeknek a közúti bejáratánál kétnyelvű névtáblát találunk. Olykor a polgármesteri hivatalon is látunk kétnyelvű feliratot. A vasútállomáson azonban nem. Emlékszem rá, hogy a kisebbségi magyarok a Vajdaságban is, Szlovákiában is szorgalmazták, hogy a vasútállomásokon két nyelven tüntessék fel a település nevét. Ezt vajon miért nem veti fel Vujity Tvrtko? Miért nem terjed ki erre is a MÁV intézkedése? Miért nem lesz Budaörsön kiírva a vasútállomásra Wudersch, Méhkeréken Micherechi, Tótkomlóson SlovenskýKomlóš vagy a Vujityhoz alighanem közelebb álló horvát példával Bezenyén Bizonja? A magyarországi nemzeti kisebbségekhez tartozók szempontja nem számít?
Remélem, ezt a Facebook-bejegyzést is elolvassák a MÁV-nál, és intézkednek.

Kedves Gyerekek!

Ma a kedvenc budapesti könyvtáraimról mondok egy rövid mesét.
Egyetemista koromtól kezdve négy könyvtárnak voltam a rendszeres látogatója: az Egyetemi Könyvtáré, ahol sok leendő kollégámmal, görög és latin patrisztikával, medievisztikával vagy judaisztikával foglalkozó szakemberrel ismerkedtem meg, s itt legeltethettem a szemem olyan hatalmasságokon, mint Dán Róbert, vagy az olykor-olykor emitt is felbukkanó Szilágyi János György.

Dán Róbert és Szilágyi János György már nincs közöttünk.

Ugyancsak sokat jártam az Országgyűlési Könyvtárba, ahol az egyetemekről kitiltott, zseniális Szabó Miklós, a Repülő egyetem állandó előadója tartotta „szakszemináriumait” 1956-ról, fasizmusról, a Horthy-korszak ideológiatörténetéről, vagy éppen a szovjet kommunista párt történetéről. A hetvenes-nyolcvanas években minden év október 23-án a megszokott, kopott farmerdzseki és farmernadrág helyett öltönyben érkezett, egész nap kint ült a dohányzóban, s azt hajtogatta: ma ünnep van, ma nem dolgozunk! Minden egyéb napon vele nyitott és vele zárt a könyvtár.

Szabó Miklós már nincs közöttünk.

A legtöbbet az MTA Könyvtárába jártam, még a régibe, ahol valóságos bálványok között üldögélhettem, s hallgathattam a fantasztikus vitákat a dohányzóban és a büfében. Itt dolgozott a nagy példaképem, későbbi kollégám és egyik mesterem, Altrichter Ferenc, itt dolgozott a másik nagy példaképem, szintén későbbi kollégám és mesterem, Vidrányi Katalin, itt dolgozott Mária Ludassy kolléganőm, akinek minden sorát és minden fordítását faltam, s aki, ha a ház falára firkált volna krikszkrakszokat, azokat is elolvastam volna, itt dolgozott Bence György és Kis János, akik még egy kéziratomat is elolvasták, mi több, véleményezték is azt! S itt volt könyvtáros Vekerdi László, no meg itt volt az olvasószolgálat vezetője Szabóné Garai Judit, aki – most már bevallhatom – számtalanszor engedélyezte, hogy a Migne Patrologia Graeca vagy a Patrologia Latina sorozatból hétvégére akár egy tucat kötetet is hazavigyek.

Ma már Vidrányi Kati, Bence Gyuri és Vekerdi László nincs közöttünk.

S – tartok tőle – amint az egész MTA-t beszántják és sóval behintik, a páratlan gyűjteménnyel rendelkező könyvtár sorsa sem fogja izgatni a „konzervatív-nemzeti-keresztény” barbárokat.
S végül sokat jártam az Országos Széchényi Könyvtárba: egyetemista koromban még a Nemzeti Múzeum épületébe, a nyolcvanas évek közepétől a Budavári Palota F épületébe, ahol a betérőt a „hungarikum”-gyűjtemény várta, meg néha-néha olyan bálványok, mint Szűcs Jenő vagy Hanák Péter.

Szűcs Jenő és Hanák Péter sincs már közöttünk.

És hamarosan az Országos Széchényi Könyvtár sem lesz többé: a „konzervatív-nemzeti-keresztény” barbárok egy kiszolgált, lepusztult, szűk és nedves pincéjű laktanyába kívánják deportálni a teljes állományt, pusztuljanak a könyvek, a kéziratok, a kódexek, pusztuljon az egész, szűnjenek meg végre a szakemberek, s legfőképp rohadjon meg a sok olvasó, hadd hülyüljön tovább az egész nemzet a „konzervatív-nemzeti-keresztény” barbárok képére és hasonlatosságára.
És semmi ok az aggodalomra: naná, hogy hülyülni fog, végzetesen, visszafordíthatatlanul.

Gábor György

Kína olcsón felvásárolja Kelet-Európát?

0

Ezzel a címmel jelent meg Balogh S. Éva legújabb blogja a Hungarian Spectrumon. Ebben a szerző részletesen idéz szakértőket, akik megkérdőjelezik például a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításának ésszerűségét. Ezenkívül kitér arra is, hogy Kína érdekövezetekre szeretne hitelekkel szert tenni, az unió gyanakvóan szemléli az eseményeket, Orbán Viktor viszont minden alkalmat kihasznál, hogy borsot törjön a liberális demokráciák orra alá.

Is China buying up Eastern Europe on the cheap?

It was in May of this year that I wrote a post about Chinese plans for the reorganization of the global economy and Hungary’s role in this scheme. At that time, I outlined Chinese plans for the modernization of the Budapest-Belgrade-Skopje-Athens-Piraeus railroad line, announced in December 2014. The Hungarian section, which runs between Soroksár, just south of Budapest, and Kelebia, on the Serbian border, is 166 km. long and will cost 750 billion forints or $2.85 billion. It will be built with the help of a 20-year Chinese loan at 2.5% interest, which will cover 85% of the cost.

The contracting entity is the Chinese-Hungarian Railway Nonprofit Ltd., which was set up about a year ago. (I don’t know whether it chose nonprofit status to avoid paying taxes or to admit that the line would never turn a profit.) The state-owned China Railway International Corporation and China Railway International Group hold 85% of the Chinese-Hungarian Railway and the Hungarian State Railways (MÁV) holds 15%. The deal was structured as an EPC (“Engineering, Procurement, and Construction”), whereby the EPC contractor is made responsible for all activities–from design, procurement, and construction to the commissioning and handover of the project to the end-user or owner.

According to Hungarian economists, this deal is good only for China. The line is barely used for passenger trains and it touches only one small city, with a population of 27,000. Clearly, it was designed for freight trains that haul Chinese goods from the port city of Piraeus through the Balkans to Hungary. Since China isn’t sinking any money into the project, if the rail line is a flop, it is nothing off the skin of the Chinese. Hungary would be left holding the bag. According to some critics, the Belgrade-Budapest line will be the world’s most expensive, and if the project fails, Hungary will never be able to recoup its investment. HVG’s Benjámin Zelki figured that perhaps after 2,400 years the line might be profitable. I don’t think he meant it as a joke.

Viktor Orbán’s decision to get a loan from China when the European Union is quite willing to give money for the development of Pan-European corridors can be explained by the unprofitability of the project. It is unlikely that he would have gotten money from Brussels for such a financially hopeless project. The lure of the project, if it ever becomes reality, is that China might use Hungary as a distribution hub. For that  elusive prospect, the Orbán government is ready to get involved in this risky venture.

Of course, there is a good possibility that nothing will come of the whole project. The Chinese have offered Hungary many enticing deals, including a loan for a railroad line between the Ferenc Liszt Airport and downtown Budapest, but nothing came of it. Beijing also offered loans for building railroad lines in Greece, Macedonia, and Serbia, but none of these projects got off the ground.

The European Union is not all happy about Viktor Orbán’s close “strategic partnership” with China. First, just like with the Paks II Nuclear Power Plant, there were no competitive bids. Therefore, about a year ago the project was put on hold when infringement procedures were launched against Hungary. The latest news is that Hungary announced on Monday that it would publish a new procurement tender for its section of the line. As HVG put it, “there is no escape” from this monstrous project.

Another, more serious political consideration makes the European Union suspicious of Viktor Orbán, who hosted Li Keqiang for the sixth annual meeting of the Cooperation between China and Central and Eastern European Countries or “16+1.” Eleven of these countries are member states of the European Union. According to The Financial Times, Brussels is rattled as China reaches out to Eastern Europe because “some of the arrangements between China and these countries are touching on EU competences, or they are going into new areas where there are already initiatives between the EU and China.” They are worried about Chinese influence in the region. Diplomats fear that closer Chinese-East European relations could undermine Brussels’ effectiveness in dealing with China. According to Forbes, China is in the midst of buying “Eastern Europe on the cheap” while Viktor Orbán is using the occasion to “poke Western Europe in the eye.”

According to Süddeutsche Zeitung, China knows the weak spots and fault lines in Europe, and therefore in the last five years it has developed close relations with the “16+1” club. “There is mighty China with 16 dwarfs, receiving lucrative orders.” With investment they are buying influence. The European Union must recognize how the internal divisions and contradictions weaken it in the eyes of the outside world. The article specifically mentions Viktor Orbán and Miloš Zeman, whom it describes as the most vulnerable political leaders to the siren voices of the Far East because they are “representatives of secluded societies.” They believe that in China “they find not only sponsors but also allies in the fight against liberal democracy.”

Yes, Viktor Orbán has committed his country to another risky venture. But since work will begin on the rail line only after 2020, there is always the faint hope that the whole project will die, as so many other Chinese ventures did.

NOVEMBER 29, 2017

Borell, a főtárgyaló

Az Európai Unió külügyi főtárgyalója, Josep Borrell a héten Moszkvába látogatott, ahol – személyén keresztül – az orosz rezsim sikeresen megalázta az egész uniót. Meglepő, váratlan fordulat lenne ez? Egyáltalán nem.

Az utazás előtt számosan figyelmeztették Borrellt, hogy egy ilyen látogatást semmi sem indokol közvetlenül azt követően, hogy Alekszej Navalnijt egy moszkvai bíróság, koholt vádak alapján elítélte, a rezsim pedig hihetetlen brutalitással lép fel nap mind nap a tüntető tömegekkel szemben.

Mi több, Borrell moszkvai jelenléte mintegy legitimálja mindazt, ami manapság Oroszországban történik.

Felmerül a kérdés, a főtárgyaló személyes alkalmatlanságáról lenne szó?

Minden bizonnyal, hisz ez már bemutatkozásakor is nyilvánvaló lett, amikor egy lehetséges európai Magnyitszkij-törvényre vonatkozó kérdésre keresetlenül csak annyit válaszolt: fogalmam sincs, mi az a Magnyitszkij-törvény.

De vajon inkompetens lenne az unió egész külügyi adminisztrációja?

Aligha. Viszont közelebb visz az igazság felderítéséhez, ha megnézzük Borrell otthoni – vagyis spanyol – politikai hátterét. A szocialista párt, melynek Borrell is egyik exponense, 2020 óta együtt kormányhoz a szélsőbalos Podemos-szal. Ez a populista pártocska, ahol és amikor csak teheti – Orbánhoz hasonlóan – blamálja, sőt támadja az uniót, valamint abba az irányba próbálja lökdösni a spanyol kormányt, hogy az elnéző legyen olyan diktatórikus és szintén populista rezsimekkel, mint például az orosz, a kínai vagy éppenséggel a venezuelai.

Az eset megint csak azt bizonyítja, hogy a kisstílű, periferiális nemzetállami érdekek mennyit árthatnak az uniónak, s milyen mértékben hátráltathatják az integrációt.

Ha hiszünk az Európai Egyesült Államok eszméjében, márpedig mi másban lenne érdemes hinnünk, akkor nagyon gyorsan és határozottan útját kell álljuk annak, hogy a nemzetállami populizmus aláássa az integrációt.

Ara-Kovács Attila

Mivel lopta be magát Gulyás Gergely Balog Zoltán szívébe?

Most, hogy Gulyás Gergely kiemelten fontos és rendkívül felelősségteljes pozícióba emelkedett, több kormányhű sajtóorgánum szóba hozta Balog Zoltán tavaly keletkezett panegyricusát Gulyás Gergelyről. Az akkori EMMI-miniszter emelkedett hangvételű, veretes szavakkal konferálta föl Gulyás Gergelyt, prófétai látomásban vizionálva a káprázatos politikai karrier előtt álló Gulyás személyiségét: „Akkor lopta be magát a szívembe – így Balog Zoltán –, amikor egy baráti társasággal borozgattunk és nótáztunk, református nótákat énekeltünk sorra. Gergő minden éneket pontosan ismert, és nemcsak az első, hanem a második, a harmadik, a negyedik strófa szövegét is. Engem is leénekelt a porondról, noha nekem ez a „szakmám” – így emlékszik vissza Balog Zoltán a találkozásukra, amikor komolyabban felfigyelt rá.

Az EMMI-t vezető miniszter – aki református lelkész is -, számára akkor derült ki, hogy „Gergő nem pusztán egy trendi fiatalember”, hanem a kulturális, hitbéli beállítottsága is predesztinálja későbbi pozícióira, tisztségeire, feladataira.

Hát így! No, mármost én rögtön elképzeltem a „trendi” fiatalembert”, meg Balogot és az egész kompániát, amint borozgatnak, nótázgatnak, előttük az Egri leányka, a Durbints sógor, a Juhfark vagy az Otello (na jó, az azért mégsem, migráncs-zamata van annak!), doszt iszogatnak, s közben danolásszák a szakrális rendeltetésű gyülekezeti énekeket, zsoltárokat, dicséreteket. Szinte hallom előzubogni Balog vagy Gulyás szájából például azt, hogy „Bűneimet töröld el. Bűnünket megbocsátod”; vagy azt, hogy „Ne csak hasznomat keressem”; vagy azt, hogy „Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok!”; vagy azt, hogy „Amint vagyok, sok bűn alatt”; vagy azt, hogy „Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény”, vagy azt, hogy „Bűnöm sírjában szinte megholtam”; vagy azt, hogy „A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon”; vagy azt, hogy „A bűn szolgája gyáva rab”; vagy azt, hogy „Ha bűnünk szerint kezdünk mi fizetni”; vagy azt, hogy „Ne légyen bennünk ördögnek országa, Ne bírjon minket a bűnnek soksága” és így tovább.

Mindenesetre Balog ex-miniszter, református lelkész pontosan rávilágított arra, mitől lesz 2018-ban Magyarországon valaki remek politikus, jó miniszter: borozgatás közben református dalokat énekel, ismeri azok második, harmadik, mi több, a negyedik strófáját is, s hitbéli beállítottsága predesztinálja őt minden későbbi pozícióra, tisztségre, feladatra.

A keresztyéni Fidesz-giccses mézeskalács szív cukormáza lecuppant a rögös anyaföldre, s megtermékenyítette azt, hogy megannyi konyhai falvédő felirat bújjon elő onnan.

Tekintettel arra, hogy már jó ideje szeretnék valamilyen miniszteri pozíciót betölteni a mostani kormányban, jelezni kívánom, hogy meglehetősen sok zsidó dalt ismerek, azoknak több strófáját is tudom (Hevenu Shalom Alechem, Hava Nagila, Lecha Dodi és így tovább), s miután még a Hatikvát is bármikor eléneklem, ugye számíthatok akár a miniszterelnöki posztra is?

Szerző: Gábor György, Facebook.

Naplójegyzetek – Fragmentumok

0

Háy talán túl szigorú, gondolom, miután elolvastam az esszéjét, de egyben igazat adok neki: a manapság oly divatos kosztolányizmus elevenjére tapint. Mindenkinek megfelelni! Ez a vezéreszme még a Vajdaságban is jövedelmező irodalmi biznisz.

(…) A Njegoš utcában várakozom Anikóra közben figyelem a Mária neve templomba igyekvő volt párttagokat. Jól van, megtértek, bár ezzel a gesztussal szerényebben gazdálkodhatnának. Engem valójában nem az egyház, hanem a jobboldaliság mímelése bosszant, s egyre inkább elfogadom azt a nézetet, miszerint nincs hiteles, mértékadó jobboldalunk. Hódi Sándor próbálkozott volna vele, de attól tartok, hogy elkedvetlenítették a jobboldaliságot mímelő hangos „kisdobosok”. Ez bizony kár, mert erre is szükség lenne. Miként konzervatív értelmiségünk, írónk sincs. Utolsó konzervatívunk talán Utasi Csaba volt.

A Mozgó világ új számában egy „ütős” írást fedeztem fel, Háy János „Szegény édes-bús pacsirta Kosztolányi Dezső” című esszéje bizony alaposan elgondolkodtathat mindenkit. Ritkán olvastam ennél szenvedélyesebb, elgondolkodtatóbb írást, mint ez. Kosztolányiról van szó, s ezen a szövegen bizony azok a „mindenevők” is megütköznek, ha egyáltalán elolvassák, akik Kosztolányiért ugyanúgy rajonganak, mint Háyért. Az esszé címe sokat mond a szerző szándékáról. Az első Kosztolányi verseskötetről (Négy fal között) Háy megsemmisítő ítéletet mond: „… hagyományos romantikus pózokban tetszelgő versalany beszéde. Halálkultusz, az élet értelmetlensége fölötti sajnálkozás, magányérzet, önsajnálat. S minden az érzelgősségig túlfűtve, itt-ott giccsbe fulladva.” Kosztolányi és a giccs – erre még a legvakmerőbb kritikusok gondolni sem mertek. Ha netán Háy túloz, akkor legalább szabad legyen kimondani, hogy a Kosztolányi-epigonok igenis giccsbe fulladnak. Háy azonban a továbbiakban sem kíméletes. „Kosztolányit olvasva legritkább esetben élünk át evidens létélményt, inkább a létélmény imitációját vagy illúzióját. Mit lát a későbbi Kosztolányi lírában? Egy-egy nagy verset regisztrál, a többit azonban változatlanul áthatja a „élet fölötti búsulás, a magányérzet, az öngyűlölet vagy épp az önsajnálat.” Rezümé: „Láthatóan beleragad ebbe az érzelgős dalnok szerepbe…” Nem érzem magam hivatottnak ebben a kérdésben, mivel hozzám mindig közelebb állt Babits lírája, mint Kosztolányié. Háy Kosztolányi prózáját sem kíméli, bár elismeri a Pacsirtában, az Aranysárkányban és az Édes Annában vannak remek részletek. Az Édes Annában Kosztolányi – írja Háy – „meglehetős kritikával ábrázolja a háború utáni rendszer új hívet, de érdekes, fűzném hozzá én -, hogy ezt nemigen illik észre venni. A szabadkai Népszínház előadásából éppen ez a motívum maradt ki, ezért az előadás után azon töprengtem, hogy rendben van, akkor miért nem fordult Édes Anna a pszichológushoz. Lehet értelmezni Kosztolányít úgy is, mint ahogy a szabadkaiak tették, de máshogy is, ám csak akkor, ha a kritikus szegmenseket is figyelmesen olvassuk. És az is igaz, hogy a Nérót tanulsággal olvashatnék azok az írók, akik homo aestheticusnak vallják magukat. Kosztolányi ebben a regényben rájuk is pirít. Háy az Esti Kornél sebezhető pontjaira is rámutat: „S vannak itt érzelmek, könnyek is bőségesen, mert a Kosztolányi-életmű tényleg át van áztatva sós lével.” Költészetének csúcspontja az utolsó kötet, a Számadás, erről Háy nagy elismeréssel szól. Nem tudom, hogy milyen lesz a Hay esszéjének a visszhangja, egyelőre nagy a csend körülötte. Miben látom ennek az okát. Abban, hogy a Kosztolányi féle attitűd manapság nagyon is divatos lett. „Kosztolányi ideológiát kovácsol a felszín esztétikájából”, írja Háy. „Nem konfrontálódni akar, hanem itt is, ott is megfelelni. Lenni például apolitikusnak, amikor a morális helytállás alapvetés lett volna. Lenni az új művészet megszállottjának, de azért jó kapcsolatokat ápolni a konzervatív körökkel is.” Háy talán túl szigorú, gondolom, miután elolvastam az esszéjét, de egyben igazat adok neki: a manapság oly divatos kosztolányizmus elevenjére tapint. Mindenkinek megfelelni! Ez a vezéreszme még a Vajdaságban is jövedelmező irodalmi biznisz.

Végel László

 

A straßburg-i vita és szavazás után

0

Ez egy show volt, ami nagyon jól mutatja, hogy mekkora gittegylet ez az EU képződmény. Tehetetlen társaság, próbál finomkodni, nem mer „odacsapni”, mert „demokratikus” – sajna ez lesz a végzete, ha jönnek a sötét nacionalisták, akik a „nemzetállamok” jelszavával mindent szétvernek.

Eleve hülyeség volt egy (fiatal) baloldallal szimpatizáló „zöldpártit” felkérni ennek a jelentésnek a megírására, ami eleve szemet szúrt a „jobboldali”, pláne szélsőjobboldali fazonoknak, mint szeretett Vezérünk. OV, állati rafinált, és qrva jól ismeri a kialakult helyzetet. Nem tűnt fel senkinek, hogy ellentétben múltbeli szerepléseivel, most mindvégig magyarul beszélt? Ezt is meg tudja magyarázni épp az EU alapszabályaival, hiszen mindenkinek joga van az anyanyelvén felszólalni! Viszont, amit mondott az mind hazai fogyasztásra készült (magyar nyelvű tv, internet, FB, YouTube, stb.) hiszen nagyon jól tudta (ezt mondta is!), hogy le fogják, ill. meg fogják szavazni. Szokásos hadoválás: „mindenki minket bánt, pedig mi milyen jók vagyunk.” Egy qrva szó, még csak utalás sem hangzott el a jelentés érdemi pontjairól, azaz Orbán rendszeréről, a haveri alapon működő országról, ahol minden a pártvezértől függ.

Borítékolható, ennek a szavazásnak semmi következménye nem lesz. Most ott helyben megszégyenült a magyar miniszterelnök. Na és? Ez is lepereg róla, miközben hívei agyon dicsérik, hogy milyen tökös gyerek. No, meg minden csoda három napig tart, a jövő héten már senki se fog emlékezni erre a „nagy napra”. Különben is a büntetési folyamat borzasztó hosszadalmas és bürokratikus, még rengeteg szavazás, meg bizottsági vita kell ahhoz, hogy ennek valóban foganatja legyen. Különben bármi lesz, azt valóban a nép fogja megsínyleni, és jó okot ad majd OV-nek, hogy Brüsszelre mutogasson! Nem hülye ez az ember! Csak populista, nacionalista, amit imádnak a hazai választók.

Feltűnt, ahogy a világsajtó érzelmekre hatóan megpróbálta manipulálni a történteket, és az aggódó, „bűnbánó”, fejét fogó, szemét lesütő, homlokát ráncoló OV képekkel illusztrálták tudósításaikat. Arra még csak utalás sem volt, hogy következmény nélküli lesz ez a szavazás. Pedig OV ezt is megmondta: „nem tűr a belügyekbe (külső) beleszólást.” Az európai szellem, az EU alapértékei, a szolidaritás, szóba sem jött.

Ami a Néppártot és képviselőinek magatartását illeti, ez is tiszta politika. Jelenleg a legnagyobb létszámú politikai frakció az Európai Parlamentben. Ezért a frakció nem engedheti meg magának, hogy a Fideszt kitegye soraiból. 11 képviselőről van szó! A jelenlegi EU parlamentben a néppártnak 221 képviselője van, a szocialistáknak pedig 191, azaz 30 fővel kevesebb. Ha a Fidesz kilépne, akkor a (kiszámíthatatlan) jövő évi, májusi parlamenti választáson veszélybe kerülne a néppárti többség. Ezért a kilépést nem fogja szorgalmazni a frakció. Ezzel Orbán is tisztában van, nem véletlenül „nyalt be”, hogy ő benn akar maradni, sőt, mint Kohl egykori barátja meg akarja „reformálni” az egész frakciót. (pont ő, akitől megvonták az alelnöki posztot, és aki helyére Szájer került). Hogy a magyar kormány tevékenysége Anti-európai, azt jól látja a Néppárt is. Különösen bántja őket a Brüsszel-elleni (plakát)kampány, mely egyértelműen EU ellenes. Ugyancsak érthetetlen számukra egy egyetem bezárása, azaz az európai értékek semmibe vétele. Naná, hogy az Orbán kormány ellen szavaztak. A szavazásnak azonban semmi köze a jövő évi (nagyon fontos és kritikus) parlamenti választáshoz. Ez valahogy nem jött át a hazai médiában, a Straßburg-ból (franciául Strasbourg) érkező tudósításokból.

Stephen Elekes

Parászka Boróka Facebook bejegyzése

Ennyit érnek a Magyarország határain kívül összegyűjtött szavazatok: Marosvásárhely és Jedd között félúton, a jeddi köztemetővel szemben hevert egy zsák szavazólap. Köztük, nyilván ellenzéki pártokra leadott szavazatok, félig elégve.

Ennyit arról, hogy milyen biztonsággal gyűjti, és kezeli az RMDSZ, az EMSZ a szavazólapokat, mennyire garantálja, hogy senki ne nyúljon bele a borítékokba, hogy az erdélyi ellenzéki szavazatok is eljussanak a szavazatszámláló központokba.
Ennyit arról a kampányról, amit az RMDSZ és az EMNSZ is hetek óta nyom: nem szabad a román portára bízni a szavazatokat, mert „nem biztonságos”. Pontosan ennyivel megbízhatóbb az úgynevezett erdélyi magyar érdekképviselet. Amikor majd azt veti fel mindenki, hogy kikre szavaztak az erdélyiek, akkor jusson eszetekbe ez a képsor. Pont ennyit ér az erdélyiek valós véleménye.
A helyszínről tudni kell, hogy ez egy forgalmas közút, erre halad el a Marosvásárhelyet Nyárádszeredával összekötő országút. Ráadásul a szavazólapokat annál a csomópontnál dobták el, ahol a rendőrség rendszeresen kint áll, esténként különösen, felügyelik a forgalmat. Ettől a helyszíntől egy kilométernyire épp építkezés folyik, egy multi épít bevásárlóközpontot. Kiemelten őrzik a területet a hozzáférhető építőanyagok miatt, minden éjjel kint van a biztonsági szolgálat, és éjjel is dolgoznak. Most ráadásul napok óta tarlótüzek vannak. Többször járt kint a tűzoltóság, fokozott a készültség.
Bátrak voltak, akik a zsákokat kivitték, meggyújtották és otthagyták: a hatóságok szeme láttára, a tarlótüzek évadján gyújtogattak, és még az sem volt fontos számukra, hogy tényleg eltüntessék a nyomokat. #erdélyválaszt

Ünneprontás avagy az elhallgatott realitás

0

Első királyunkat, (Szent) Istvánt, halála után 45 évvel, 1083. augusztus 20-án avatta szentté I. László magyar király. Ugyanezen a napon avatta szentté (Szent) István fiát, a 24 éves korában meghalt Imre herceget, valamint Gellért püspököt is, akinek mártírhalála egybeesett Gizella menekülésével. Mindkét esemény 1046-ban történt. Arról nem is szólva, hogy (Szent) Gellért püspök volt (Szent) Imre herceg tanítója. Kedves magyar politikusok és ünnepi szónokok: Gizellára is illene emlékezni ezen az ünnepen! 

Münchenbe érkezésem (1974) pillanatától kerestem, kutattam a bajor-magyar közös történelmi múltat, amely iskolai tanulmányaim szerint államalapításunk idejéig vezethető vissza. Az évek során jó néhány érdekességre bukkantam, amelyekről a hazai közvélemény és elsősorban a média nem szól. Az idei augusztus 20.-i ünnepségek pátosza mellett egy blogbejegyzés késztetett az írásra. A blogbejegyzés “Szent István intelmei” címet viseli, és néhány fonákságra hívja fel a figyelmet. Ezeket szeretném kiegészíteni az elhallgatott, vagy inkább elfelejtett történelmi tényekkel.

Már az is furcsa, hogy ezek az Intelmek mindenhol magyarul jelennek meg, méghozzá a közelmúltban, illetve jelenleg használt nyelven. Ugyanakkor – tanulmányaim szerint – a legelső magyar nyelvű szórványemléket, a Tihanyi Apátság alapítólevelét 1055-ben, tehát bő 15 évvel István halála után írták. A legkorábbi latin betűs magyar nyelvű szövegemlék, a Halotti beszéd keletkezését pedig 1192-95-re teszik. Eszerint István királyunk fiához (Imre) írt intelmei (az első törvénykönyv) 1027-ben latinul íródott (és valószínűleg egy példányban). Ha latinul íródott, akkor a manapság ismertetett magyar nyelvű változatok vajon mennyire tekinthetők hiteles fordításnak? Hiszen a latin nyelv is sok változáson ment keresztül az eltelt ezer esztendő alatt.

Az Intelmek keletkezése mögött én nem az első királyunk – mai értelemben vett – humanitását, az alapvető emberi jogok betartására és betartatására való ösztönzését érzem ki (különös tekintettel az idegen ajkú újonnan érkezők befogadása érdekében), hanem, sokkal inkább az akkori (fiatal) állam fennmaradása miatti aggodalmát.

Meggyőződésem, hogy az intelmek írásba foglalásakor elsősorban saját családja további sorsa foglalkoztatta és vezérelte, azt tartotta szem előtt! Az idegenek befogadására vonatkozó intelmek elsősorban a bajor lovagokra, telepesekre és “ideológusokra”, a római, vatikáni, katolikus egyházat képviselő papokra vonatkoztak. Hiszen Imre herceg, éppen úgy, mint István többi gyermeke, csak “félmagyar” volt. Erről az apróságról a hazai gondolkodás (és a mai történetírás) nem igazán beszél. Úgyszintén homály fedi Gizella további életét és sorsát – legalábbis a magyar köztudatban és az iskolai oktatásban.

Még senkinek sem tűnt fel, hogy Székesfehérvárott csak első királyunk, Szent István sírja található? Hogy a királyné, Gizella, nem a király mellett nyugszik? Különben kutatásaim épp innen indultak el. Vajon, mi történt?

Német nyelvű források alapján tudható, hogy Gizella körülbelül 11 éves korában lett az akkor 17 éves István (fejedelem) felesége, és 1000-től Magyarország királynéja. Első fiúgyermeke meghalt, második fiúgyermeke, Imre (Emmerich, Heinrich) 1007-ben született. Ezenkívül két lányt is szült a magyar királynak. Sokat tett az ország kereszténnyé válásáért. A veszprémi székesegyház építését Gizella – mai szóval – szponzorálta. A magyarországi püspökségeket, egyházmegyéket és templomokat nagyvonalúan támogatta, elsősorban a liturgiákhoz szükséges kegytárgyakkal.

1030-ban az egyesült bajor és magyar seregek legyőzték a Magyarországot megtámadó II. Konrád német-római császárt és csapatait.

1031-ben, Imre (Emmerich, Heinrich) herceg halála után, trónviszály alakult ki az utódlás körül. István vér szerinti rokonságában a közvetlen családban, férfiágon unokatestvére, Vazul lett a trón várományosa. István azonban féltette országát és nem bízott unokatestvérében, mivel az nem a római, hanem a bizánci (ortodox) kereszténységet vette fel. A mélyen vallásos István a (férfiági) trónörökös Vazult nem ölette meg – hiszen az ellentmondott volna keresztény hitének –, de megvakítatta, hogy az ország vezetésére alkalmatlanná tegye. (Vazul történetét magyar források másként ismerik – a szerk. megjegyzése). Végül Gizellával megállapodtak, hogy István húgának gyermekét, (Orseolo) Pétert örökbefogadják és trónörökösnek tekintik.

1038-ban, István halála után Orseolo Péter elkobozta Gizella teljes vagyonát és házi őrizet alá helyezte. I. Pétert a trónon követő Aba Sámuel az első magyar királyné, Gizella, helyzetén nem változtatott. 1042-ben III. Henrik német-római császár megtámadta Magyarországot és kiszabadította Gizellát. Henrik akciója keresztény- és németellenes megmozdulásokat, lázadásokat eredményezett országszerte, ezért 1046-ban Gizella és a bajor telepesek többsége elhagyta Magyarországot. Gizella (István) lányaival együtt a Passau melletti Niedernburg kolostorában talált menedéket, amelynek később, haláláig, apátnője lett. Itt is temették el, majd 1975-ben szentté avatták.
Stephen Elekes

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK